Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2010. szeptember 10., péntek

Nyugdíjrendszer, mint időzített bomba

.
Friss cikk az indexen: Nem lesznek nyugdíjak, ha a Fidesz nem lép

A kormánynak több ponton is hozzá kellene nyúlnia a magánnyugdíjrendszerhez. A leglényegesebb reformlépés az lenne, ha végleges döntés születne a pénztári formáról.
Na ez a nyugdíj téma az eddig, ami legtávolabb áll a blog adatbányász orientáltságától. Ha nagyon akarnék mégis valamiféle analógiát eröltetni, akkor azt mondanám, hogy a magyar társadalom hálózatában lévő honpolgárok olyan jelentőségű nehéz ügye/kérdése ez, amire oly kevés érdemi hatásuk volt és van.

Életem korábbi szakaszában kétszer is dolgoztam nyugdíjpénztári projekten (informatikusként), közelről láttam mind a II.pillért (magánnyugdíjpénztár), mind a III.pillért (önkéntes nyugdíjpénztár). Noha van némi rálátásom, és hozzá sok-sok negatív tapasztalatom, távolról sem állítanám, hogy szakértője vagyok a kérdésnek. Sőt éppen ellenkezőleg:  az itt következő tárgy(=domain)szintű sorok, saját laikusnak mondható gondolatmenetem következményei.

Ha van téma, akkor a nyugdíj az, amiben kevés pesszimistább "armegeddonista" van kis hazánkban, mint én.

Amit a cikkhez tennék hozzá (nem túl lényeges módon):

* Tényleg kiugróan magas a működési költség, de ehhez rendesen hozzátette a magáét az állam, a PSZÁF, a bürokrácia, a piaci szereplők mohósága, no meg ne hallgassuk el: az informatika

* Nem szeretem a mai közgazdászok által gyakran folytatott gyakorlatot, hogy utólag visszafele magyaráznak történéseket, de a nyugdíjrendszer átszabásáról annó is lehetett tudni, hogy
(a) nagyon nehéz probléma, pláne "en passant" (menet közben) változtat(gat)va.
(b) nagyon rosszul és alapvetően politikusi önérdekből, semmint a dolgozó emberek érdekvédelmében nyúltak hozzá. Összhangban avval, hogy a rendszerváltás forgatagában voltak ugye egyéb szempontok is, amiért fontosabb volt sürgösen megcsinálni, semmint jól (lásd még privatizáció).

És az még csak a kisebbik baj, hogy a válság miatt is egy ekkora csődtömeg halmozódott fel mára. De én nem igazán látok koherensen védhető kiutat a jelenlegi kulimászból, ha csak nem sikerülne derült égből villámcsapásszerűen rendezni az eddig felgyülemlett igen nagy számlát, és értelmes elfogadható tabula rasat teremteni.

TÉTEL(em): Minimum kétféle módon lehet rendszerszinten gondoskodni az idős emberek valamiféle központosított ellátásáról. (1) felosztó-kirovó típusú biztosításos alapon (2) egyéni névre szóló nyugdíj számlás alapon. Én azt állítom, szigorúan tilos a kettőt keverni, és bármiféle átjárást tenni a kettő között (kommentekben szívesen fogadom az ellenérveket).

Az én felfogásomban, az "államfilozófia" függvényében az (1) vagy deklaráltan kötelező vagy opcionális (2) a mindenképpen opcionálisan választható.

A legdurvább/legkomplexebb eset az, ha egy 50 éves ember korábban az (1) szerint fizetett, de szeretne (2)-be menni. Az én felfogásomban, az 50 éves korával arányosan biztosított marad (1) szerint, nem fizet több járulékot az (1)-be, de az őt képviselő (2) sem kap az (1)-től semennyi pénzt. És minden (2)-ben következő történés teljesen addicionálisan hozzáadódik/rárakódik (1)-re (vagy plusz, vagy minusz előjellel, persze).

Ugyanis ez az (1) és (2) teljesen különböző minőségek. Az alma és a körte látnivalóan különbözőek. Ha valaki biztosítást fizet (most azt hagyjuk, hogy kötelezően), az ne akarjon egyéni számlás tőkét csinálni belőle. És megfordítva, az egyéni számla előnyei és hátrányai között nincs a biztosításos megosztott felelősségválallás.

Én egyébként - a fent említett tabula rasa esetén - abból indulok ki, hogy az állam (a szintén említett államfilozófia jegyében) nem hagyhat tömegesen meghalni idős embereket, tehát valamiféle állami nyugdíjmenedzselésre szükség van: erre mondom, hogy az (1)-nek az kötelezőnek illik lennie, a megosztott társadalmi felelősségválallás jegyében.

És persze azonnal célszerűnek túnik ennek továbbgondolásakor, hogy ez az (1) a demográfiai helyzettel dinamikusan korreláló kell legyen. Azaz romló demográfiai viszonyok közepette "megszorítás" címén igenis kell (lehetőleg minél finomabb léptékben, ha kell akár sűrűbben is) csökkenjen az (1)-es típusú nyugdíj, azaz nem megvárni meg görgetni a felhalmozódott többszáz milliárdos hiányt. Bármennyire is szomorú meg vérlázító az idevágó potenciális indoklás: de ha közös az (1) típusú felelősségvállalás, akkor közös a demográfiai viszonyok romlása miatti felelősség is.

A (2)-n belül a magánnyugdíjpénztárakat én teljes egészében mellőzném, sőt ki sem találtam volna őket (semmi előnyét nem látom, csak a kárát: de szívesen fogadok ellenvéleményeket ez ügyben is), és csak az önkénteseket hagynám meg, a legkiterjesztettebb jogosítványokkal. Ide az fizessen be (pluszba), aki nyugdíj alapon akarja biztosítani a nyugdíjas jövöjét, akar vállalni némi kockázatot, és reménykedik egy értelmesebb magasabb hozamban, ami az (1) típusú állami nyugdíjt kiegészíti. És persze az itteni halmozás teljes mértékben örökölhető lenne.

Végezetül, ha azt fogadnánk el az államfilozófia jegyében  (számomra kevéssé szimpatikus módon), hogy a piacgazdaságos értelemben "kicsi" államnak nem feladata a magatehetetlenné vált és/vagy idős polgárairól valamilyen szinten gondoskodni (csak az adójukat beszedni, amíg lehetett). Ezen vezérlőelv esetén, akkor viszont az egész nyugdíj témát a magánszektorba kéne adni egyetlen "pillérként". Ekkor az állam lepasszolja magáról teljes egészében a feladatot, és "majd a piac mindent megold".Persze nem kis kérdés ennél a forgatókönyvnél az, hogy átmenetként az eddigi nyugdíjjárulékfizetők nyugdíjával mi legyen: valószínűleg a jövőbeni jelentős állami tehercsökkenés fejében iziben és azonnal kellene nagyon mélyen zsebbe nyúlni, hogy piaci szereplőhöz lehessen passzolni a problémát..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése