Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2011. augusztus 23., kedd

Jancsika - 01.Fenntarthatóság és orvostudomány


.
Mottó: "Az adatbányászatos gondolatfelvetésekkel való bármilyen hasonlatosság kizárólag a véletlen műve" ;)

Hosszú hónapok múltán, hogy utoljára az (itt a blogon már többször vesézett) Antalffy Tibor site-on jártam, csak az ízéért, az idő múlásának hatásanalízise okán, benéztem oda ismét. Az AT-site-ot klímahisztije, meg "szégyenpadja" kapcsán hagytam ott, annó.

(1) Egy életre elegem lett AT habitusából, inkorrektségéből.

(2) Bár egyfelöl érteni vélem a moderáció szükségességét (zaj ellen), másfelöl csak úgy lehet tisztességesen fórumozni, ha résztvevők egyenlő jogokkal rendelkeznek (a fő adminisztrátor/tulajdonos nem él vissza helyzeti előnyével). Nem véletlen, hogy olyan torz a kommentelés AT-nál. No és persze nemcsak AT, hanem az index.hu (lásd klímatopik) is pontosan ugyanúgy visszaél a vélt tulajdonosi előjogaival.

Tartom régen kialakult saját szubjektív álláspontomat, hogy (1) perverz mazochizmus és/vagy (2) különleges rátermettség kell ahhoz, hogy azon a site-on az erősen kontraszelektált beszélgetésekbe belebonyolódjék bárki. Na az AT-site zajhegyéből a fentebb említett utóbbi kategória gyöngyszemeként bukkantam rá jancsika személyére, bizonyítva a (inter)net nagyszerűségét: az érvényes és fontos mondandó képes utat törni magának, a negatív és zajos erők ellenében is.

Jancsikáról röviden és tömören azt érdemes tudni, ha jól jegyeztem meg, hogy 1981-es születésű orvos, Angliában és most Németországban orvoskodik belgyógyászként. AT-vel a Mensa Hungary levlistáján jött össze (azaz jancsika is magas IQ-jú, csak ő nem hivalkodik vele, mint AT)

Először is lementettem visszamenőleg a blogposztokat - amik ugye hozzászólások törlődésével upgrade-elődni szoktak ugyibár ;), egészen a 471-ig, amikor jancsika felbukkant AT-nál.Tervezem, de nem tudom mire lesz időm és energiám, hogy jancsika mondandóját témakörönként és szerkesztve, legalább válogatva (esetleg fontossági sorrendbe rendezve) itt is közlöm.

Jancsika - olvasatomban - végre képes rendszerben és saját kútfővel gondolkodni, eredeti módon, roppant tehetségesen. A nemegyszer meredek sőt akár vitatható gondolatmeneteiben mindig van valami megfontolnivaló.

Az egész Jancsika-sztorinak minimum három tanulsága van az adatbányász énemnek. Lassan olyan leszek, mint a viccbeli Móricka, akinek mindenről AZ jut eszébe. :o))

(1) Beszéltetni kell az orvost, ahhoz, hogy eldönthessük, megbízunk-e benne. És a szükséges mennyiségű szövege alapján lehet már értelmes döntést hozni. Nem véletlen, hogy nemigazán szeretnek beszélni az orvosok, illetve megfordítva a szótlan orvost érdemes gyanakvással közelíteni (bízalomépítés szempontjából). Én Jancsikában annyira megbíznék, ha orvosom lenne, hogy ha véletlenül tévedne velem/valamilyen betegségemmel kapcsolatban, akkor is szívesen halnék meg a kezei közül, mert tudnám mindent megtett értem.

(2) Jancsikában a tettenérhető e blog szempontjából fontos motivációk a következők:
* (fontos) kérdés-felvetés
* a koherens, tisztességes, problémacentrikus gondolkodás
* a modell-alkotás
Pont mint az adatbányászoknál is (értelmezésemben).

(3) Harmadik tanulságvonási nézőpontból:
* Úgy vélem tehát a fentiekből is következtethetően, hogy jancsika demópélda lehetne még egy adatbányász kurzuson is.
* Kiváló lehetőség nekem személy szerint megtapasztalni, mennyire nehéz szöveget kivonatolni, szerkeszteni, nagy mennyiség esetében. Márpedig jancsika elég termékeny szerencsére.
* Domain-tudás (itt ugye orvosi) rengeteg kincset rejthet önmagában is.

Tulajdonképpen mindegy is hogy téved-e például az egészségügy magánosítását illetően (bár olvasatomban nem), a lényeg, hogy nézetütköztetéshez csomó municiót ad pro és kontra.

Az inkvizitori lelkületű, erősen zajkeltő, propagandista, szexuális promiszkuitás meg orgiák kiöregedett szupermacsó AT-je ugyan rátapint az érdekes témákra, jól tud - igaz leginkább csak a saját érdekeibe vágó - nagy mennyiségű akár idegen nyelvű szöveget kezelni és szelektálni, tömörítve(!) érdekesen írni róluk, az  értékelhető tevékenysége viszont maximum eddig terjed.

Ugyanakkor, ha már
- saját kútfőből, jövőbemutatóan, reménytcsillantóan, kulturáltan és konstruktíven felvetni
- rendszerben gondolkodni, neadjistent modellt alkotni
- analógiá(ka)t keresni
- neadjisten extrapolálni, de legalább csak a szükséges mértékben projektálni (korrekten általánosítani)
- új információkat organikusan befogadni, ismereteket dinamikusan aggregálni
- értelmes konklúziót vonni
- rokonszenvesen tényleg csak a zajt üldözve moderálni 

kellene, akkor már nagyon sokszor sehol sincs AT, az összes intelligenciájával együtt sem. AT nagyon el van telve saját magával, és jancsika alaposan feladta neki a leckét.

Számomra a végső nagy kérdés, hogy jancsika meddig tudja értékes hozzászólói tevékenységét kifejteni AT-nál. Az AT-cenzura egyébként lehet, hogy máris működésbe lépett. Hiszen jancsika alkotmányozással kapcsolatos írása hosszú hetek alatt sem volt képes megjelenni. De persze elöttünk a végtelen idő! :o))

Jancsika mondandóját annyira fontosnak tartom, hogy akkor is ha ezen blog témáját tekintve alapvető módon teljesen másról akarna szólni, mint az orvoslás aspetusai, úgy vélem a poszt korrekt kérdésfelvetései, egyáltalán "módszertana" predesztinálják a szerkesztett formájú másodközlést -> link megadással itt is közreadom tehát jancsika legfontosabb gondolatait.

Ugyan az AT-site állítólag 1.5 milliós látogatottságával ez az eldugott kis honlap nem versenyezhet (nem is akar), de ez a szép a hálózatokban, hogy ennek semmi jelentősége nincs.

Ha jancsika mail-címét tudnám, akkor jelezném neki sorainak alábbiakban szerkesztett másodközlését. Szerzői jogi szempontból közölhetőek a gondolatai, a sok-sok thread egyikében valaki rákérdezett nála erre, és ő magától értetődően megadta az engedélyt. Mindezt csak a teljesség kedvéért. :o)


És akkor lássuk a posztot és a szerkesztett kommenteket:

Mostanában divat a gazdasági fenntarthatóságról és a gazdasági válság kiváltó okairól, az emögött a folyamat mögött álló tényezőkről beszélni. Ennek kapcsán szeretném megosztani veletek az elmúlt néhány év személyes tapasztalatait, illetve egy-két gondolatomat, ami az elmúlt időszakban ezzel, illetve az orvostudományban tapasztaltakkal kapcsolatban bennem megfogalmazódott.

Engedjétek meg, hogy némileg személyes jellegű részletekkel kezdjek. 2005-ben végeztem az orvosi egyetemen (hogy melyiken, az most mellékes), és, mint a frissen végzett orvosok általában, én is a rezidensrendszerben helyezkedtem el. Mivel érdekelt a fizika (2000-ben jelentkeztem az orvosi mellett a fizikus szakra is ugyanazon az egyetemen, idén februárban államvizsgáztam le fizikából), ezért a radiológia szakirány mellett döntöttem, mondván, hogy fizikai-természettudományos szempontból ez az egyik legdinamikusabban fejlődő orvosi szakirány.

Nem tudom, ki mennyire ismeri a magyar orvosképzési-rezidens rendszert, a lényeg, hogy az első év általános klinikai gyakorlattal telik, ez általában sebészeti, belgyógyászati és egyéb osztályokon (még nem szakirányos osztályokon) történő munkát jelent. A második év a szakosodás, vagyis én 2006-ban kezdtem el radiológiai osztályon dolgozni. Munkám első néhány hónapjában azonban érdekes „anomáliákra” lettem figyelmes. Először akkor döbbentem meg, amikor az egyik leletezőben a kivilágító szekrényben kiégett néhány fénycső, és a pótlásuk darabonként több, mint 40.000 forintba került. Technikai paraméterek szempontjából ezek a fénycsövek kb. ugyanazt tudták, mint a néhány száz forint körüli „közönséges” világítótestek. A következő „döbbenet” akkor ért, amikor a másik leletezőben tönkrement a számítógép. A technikai paraméterek: kb. 166 MHz órajelű CPU, 128 Mbyte RAM, egy 1,5 Gbyte-os merevlemez és egy 2x-es sebességű CD-író. A gép funkciója egyébként az volt az osztályon, hogy a röntgen átvilágítóban készült képeket archiváltuk (CD-kre) vele.

És most kapaszkodjon meg mindenki: ezt a gépet a gyártó 850.000 forintért cserélte ki. A fenti technológiai paraméterekkel rendelkező gépet ma kb. 2000 forintért lehetne kapni (bontóból, merthogy ilyet ma már nem gyártanak). A gyártónak volt még elfekvő darabja ebből a matuzsálemből raktáron.

A harmadik eset az volt, amikor az egyik CT-ben kiégett egy tápegység. Egy méretre (és amint kiderült, technikai paraméterekre is) a közönséges, PC-kben szokásos tápegységet 700.000 forintért cserélték ki.

Ezek az esetek egy kicsit megdöbbentettek. Ekkor elkezdtem azon gondolkodni: miért is ilyen rohadt drága ma az orvostudomány? Némileg kutakodtam is a témában, és a következőkre jutottam:

Induljunk ki egy számomra „kedves” példából: Aortobifemoralis bypass graft. Ez voltaképpen nem más, mint egy műanyag cső, ami föntről egy csőként indul, középen kétfelé ágazik, és az aorta és a lábakat ellátó verőerek (arteria femoralisok) átmenetét hivatott pótolni. Vagyis, ha ezen a területen valahol érszűkület van, akkor a cső egy elágazású végét rávarrják az aortára, a kétágú végeket pedig az arteria femoralisokra.

A lényeg: ez egy darab műanyag, ma az ára darabonként kb. 800.000 forint. Ha aranyból lenne, a súlya alapján akkor se lehetne ilyen drága - a kérdés továbbra is az: mi kerül ennyibe? Vagy, hogy egy kicsit nagyobb aspektusban tegyük fel ezt a kérdést: miért van az, hogy mára a fejlett országok szinte mindegyike financiális nehézségekkel küzd az orvostudományban?

A kérdésre az egészségügyi ipar szereplői készséggel szolgáltatnak választ: azért ilyen drága, mert NAGYON DRÁGA VOLT KIFEJLESZTENI. Akkor vizsgáljuk meg ezt az érvet kicsit közelebbről.

Ma a világon kutatási-fejlesztési-innovációs célokra a legtöbbet, ha jól tudom, Finnország költi (javítsatok ki, ha tévedek), a finnek a GDP-jük kb. 4%-át költik ilyesmire. Az USA az OECD jelentése szerint 2000-ben 2,05%-ot költött, 2008-ban már csak 1,84%-ot. Ezzel szemben pl. az Egyesült Államok idén a GDP-je 17%-át költötte egészségügyre, 2015-re egyes előrejelzések szerint ez eléri majd a 25%-ot. Na most, ha megnézzük, a durván 2%-os innovációban részt vesz az egészségügyön kívül egy csomó más ágazat is (pl. a hadászat, ami az USA-ban mindig is nagy jelentőségű innovációs ágazat volt), vagyis az egészségügy, ha megfeszül, se tud többet „elvinni” 0,5%-nál.

Vagyis adott egy iparág, amelyik - pl. az USA-ban - elviszi a nemzetgazdaság teljesítményének 17%-át és maximum 0,5%-ot költ fejlesztésre. A 0,5% a 17%-nak ugye 1/34-e, vagyis kb. 3%-a.

Vagyis a 800.000 forintos műanyag darab (ami egyébként kb. 1000 forint előállítási költségű, sterilezéssel együtt) azért kerül 800.000-be, mert maximum 24.000 forintba került kifejleszteni.

Szóval ez akkor a „jajj, de drága a tudomány” egy elég rossz érv, nem?

De ha globálisan nézzük a számokat, azt látjuk, hogy 2010-ben a teljes egészségügyi innovációra költött pénz 83 milliárd USA dollár volt. És hogy mennyit költöttünk egészségügyre összesen? Nos, csak az USA a GDP-jének 17%-át, ami 2010-es „árfolyamon” számolva 2456 milliárd USA dollár. És ez csak az USA! Európát most inkább nem számolnám végig, de egy hasonlóan nagy összeg itt is borítékolható.

Amellett, hogy makrogazdaságilag nem jön össze, vegyük figyelembe, hogy az egészségügynél jóval nagyobb innovációs potenciállal rendelkező ágazatok nemhogy nem emésztenek fel ekkora összegeket, de folyamatosan csökkentik az áraikat. Tipikus „vesszőparipám” a számítástechnika. Én az első Pentium kompatibilis gépemet 1998-ban vettem, ez egy 133 MHz órajelű gép volt, akkor került összesen (minden tartozékával együtt) 250.000 forintba. Ma egy mai mércével ugyanilyen, középkategóriás gépet (ami ma már sokkal, sokkal többet tud, mert fejlődött a technika) kb. 50.000 forintért lehetne megvenni, összes tartozékkal, mondjuk, legyen 90.000. Csakhogy, azóta a forint is keményen inflálódott, vagyis ma ugyanaz a teljesítménykategória jóval olcsóbb, mint 10 évvel ezelőtt.

Ezzel szemben az egészségügyben azt látjuk, hogy gyakorlatilag semmilyen teljesítménynövekedést nem tudunk felmutatni. Egy 1965-ös tanulmány (már nem emlékszem a tanulmány nevére, elnézést érte) kimutatta, hogy az egészségügy az emberek egészségi állapotát 11%-ban képes javítani. A tanulmányt 2003-ban megismételték. Az eredmény: ugyanaz. Vagyis közel 50 év alatt népegészségtani szempontból semmilyen előrelépést nem tudtunk felmutatni. Emellett az árak ugyanakkor exponenciálisan nőttek. Vagyis nemhogy kevesebb áron tudnánk megvásárolni a jóval nagyobb teljesítményt, hanem a változatlan teljesítményt is exponenciálisan növekvő áron vesszük.

A kérdés továbbra is ugyanaz maradt: hova megy el a pénz? Én a magam részéről az elmúlt másfél-két évben az alábbi kis gondolatkísérletet állítottam össze, hogy ezt a „paradoxont” megmagyarázzam: Tegyük fel, hogy van egymilliárd dollárom, szeretném befektetni. A kérdés: mit csináljak ezzel a pénzzel? Nyilván célom, hogy minden évben egyre többet és többet keressek belőle, a kamatos kamat elvén. Ha az egymilliárd dollárból mondjuk cipőgyárat veszek, akkor a ma befektetett tőkém már a következő évben elkezd pénzt fialni. Ha mondjuk egy iparág 40%-os árréssel dolgozik (ami szerintem nem extrém), akkor azt látjuk, hogy a befektetett tőke minden évben 1,4-szeresét éri. Ebből persze még meg kell fizetni bizonyos költségeket (adók, bérek, infrastruktúra költségei, stb.), ebből marad fenn a tiszta haszon.

De tegyük fel, hogy nem cipőgyárat veszek, hanem az egészségügybe akarok fektetni. Ha ma alapítok egy gyógyszergyárat, akkor leghamarabb 15-20 év múlva fogok tudni innovatív termékekkel a piacra kerülni, hiszen a gyógyszerek kikísérletezése, tesztelése a biokémiai modellektől a klinikai vizsgálatokig legalább ennyi időbe kerül. Vagyis mikor éri meg nekem gyógyszerbe fektetni? Akkor, ha a befektetésemet kezelő cég garantálja, hogy 20 év múlva a kamatos kamat elve alapján az akkor piacra dobott termékeket olyan áron tudják értékesíteni, mintha a tőke végig nyereséget termelt volna. Gondoljunk bele: 1,4^20=836,…! Vagyis 20 év múlva a gyógyszergyár csak akkor tudja a ma új gyógyszer fejlesztésébe fektető tőkések hozamát garantálni, ha az előállítási költséghez képest a megtermelt gyógyszereket több százszoros árréssel tudják eladni.

Persze felmerül a kérdés: hogyhogy a piac hagyja ezt? Nyilván a számítógép azért lett olcsóbb, mert az emberek az újabb és újabb technikát is csak csökkenő árak mellett voltak hajlandóak megvenni. Az egészségügyben mért nem érvényesül a szabad piac árcsökkentő hatása?

Na, ez szerintem 2 dolog miatt van így, a poén egyébként az, hogy ezt nekünk tanították az egyetemen:

Az egészségügyi kereslet mindig maximális, hiszen az élete, egészsége minden embernek a legfontosabb. Ezt azt is jelenti, hogy a legújabb megoldásokra is mindig maximális a kereslet, kerüljenek bármennyibe is.

A normális szabadpiaci modellben ugye van a vásárló, aki a keresletet képviseli és van az eladó, aki a kínálatot. Eladás akkor történik, ha egyfajta „alkut” kötnek, és kiegyeznek egy mindkettejük számára elfogadható árban. Másszóval, ha én mondjuk cipőt akarok venni, elmegyek a boltba, megnézem a választékot és ami árban és minőségben is leginkább megfelel, azt megveszem.
Na de az egészségügyben teljesen más a helyzet! Mert ugye ha beteg leszek (vagyis egészségügyi kereslet jelentkezik), akkor mit csinálok? Elmegyek az orvoshoz! Vagyis ki dönt arról, hogy mit „fogyasszak”? Az orvos!!!! Egy harmadik fél. Egy harmadik fél, aki egyáltalán nem árérzékeny, sőt, a legújabb orvostudományi „divat”, az evidence based medicine elvei alapján a döntését nagyon szigorú szakmai szabályok befolyásolják. Na, és ma ki finanszírozza a szakmai irányelvek kialakításában felhasznált publikációk kb. 95%-át? A gyógyszergyárak! Vagyis egy harmadik félen keresztül a kínálat maga diktálja a keresletet is. Szép, ugye?

Ebben a szép kis modellben az egészségügy ára egyre több és több lesz. Az USA pedig méltán érvel folyamatosan azzal, hogy lám, lám, a szociális, állampolgári jogon járó egészségügyi ellátást senki nem győzi pénzzel. Teszi mindezt úgy, hogy számos, a problémát okozó és abból óriási hasznot húzó cég amerikai.

A kérdés csak az: mi a megoldás? Szerintem ennek a problémának egyetlen megoldása van: az egészségügyet az utolsó szögig államosítani kell. Kicsit kommunista érvelésnek hangzik, de gondoljunk csak bele: Az állam nem profitorientált szervezet. Nála a fent említett spirál nem alakul ki. És most őszintén: kis hazánk 1990 előtt a GDP-je 3%-át költötte egészségügyre, de mind népegészségtani statisztikák, mind az ellátó hálózat teljesítménye szempontjából jobban álltunk, mint a mostani kb. 5,8%-kal. (1600 milliárd a teljes EÜ kassza és 27.500 milliárd a magyar GDP).

De jó persze, most mondhatjátok, hogy a magyar állam aztán semmivel nem tud gazdálkodni. És igazatok is van. Ha valaha lesz szociális egészségügyi reform, azt nem Magyarország fogja megvalósítani, hanem olyan országok, mint Franciaország, Kanada vagy a skandináv országok. Ezekben az országokban van hagyománya az állami vagyongazdálkodásnak, és az állam nem is szokta rosszul csinálni ezt. Ha például a svédek állami gyógyszergyárakban és segédeszközgyárakban állítanák elő ugyanezeket az eszközöket, nagyságrendekkel kisebb árakról beszélnénk.

De hogy egy abszolút szocialista példát említsek: Kuba. Kuba ma a világ egyik legszegényebb országa, egy főre átlagosan 250 dollárt költenek egészségügyi célokra. Összehasonlításképpen az USA most, ha jól tudom, 7000 dollár körül költ. A WHO (az egészségügyi világszervezet) egészségügyi ranglétráján az USA a 37., Kuba a 38.! Márpedig Kuba ráadásul még szegény ország is, márpedig a szegénységnél nagyobb egészségügyi negatív tényező nem nagyon van (igaz, az USA-ban meg pont a mértéktelen gazdagság okoz egészségügyi problémákat).

Szóval azt hiszem, elmondhatjuk: a jó egészségügyhöz nem pénz kell, a jobbhoz meg nem még több pénz. Személy szerint az a véleményem, hogy a nyugat-európai országok (és akár az USA is) a jelenlegivel azonos szintű, állampolgári alapjogként biztosított egészségügyi rendszert a GDP-jük kb. 4%-ából tudnának fenntartani, hasonló innovációs ráfordítás és minőségbiztosítás mellett. Összehasonlításképpen: Ausztria most azért készül „reformokra” (vizitdíj, kórházi napidíj, stb.), mert nem jön ki 10%-ból.

Összefoglalásként azt tudnám írni (és ezzel a gondolattal mostanában nem vagyok egyedül), hogy nem szabad mindent a szabad piacra bízni. Az egészségügyben akkor lesz „rend”, ha az egészségügy mind az 5 aspektusát (eszközök gyártása, finanszírozási rendszer, szakemberek képzése, egészségügyi szolgáltatók fenntartása, kutatás-fejlesztés) nonprofit szervezetek működtetik majd. Ha stratégiailag fontos, hosszú távú gazdálkodást igénylő feladatokat magáncégekkel végeztetünk, annak ilyen, vállalhatatlan mértékű költségnövekedés lesz a vége. Erre azt hiszem, mindannyian tudnánk példát mondani az egészségügy területén kívülről is.

A végére még egy gondolat: már említettem a fejlődés-fenntarthatóság problémáját. No, ide még egy-két „apróság”.

Szerintem fejlődésről két esetben beszélhetünk: ha ugyanannyi pénzből (vagy erőforrásból, ráfordításból) többet tudok megcsinálni, mint tegnap, vagy ha ugyanazt kevesebb ráfordítással tudom megoldani.

Az egészségügyre egyik sem igaz. Ha van egyáltalán fejlődés (népegészségtani szempontból nem nagyon van), akkor az azért van, mert ma többet költünk rá. Jóval többet. Márpedig az szerintem nem fejlődés, hogy ma valamire többet költök, ezért abba több (vagy az egészségügy esetében sajnos maximum ugyanannyi, vagy még kevesebb) fér bele. Sőt, továbbmegyek. Az egészségügyben az utóbbi időben fejlődés (tudományos haladás) címén félelmetesen vad dolgok jelentek meg. Csak néhány példa:

H5N1-madárinfluenza. Szerintem ez az utóbbi néhány száz év egyik legzseniálisabb gazdasági csalása volt. Mert ugye annak idején indult az egész balhé onnan, hogy világszerte meghalt összesen 243 ember egy összesen 365 embert megbetegítő betegségben. (http://en.wikipedia.org/wiki/H5N1) Ez ugye 63%-os mortalitás. A probléma csak ott van, hogy ezek az emberek többnyire legyengült immunrendszerű, rossz életkörülmények között élő, harmadik világbeli emberek voltak. Márpedig rossz immunrendszerrel teljesen banális fertőzések is lehetnek halálosak, erre tipikus példa az AIDS-betegek körében pusztító cryptococcus fertőzés vagy más opportunista fertőzések. Ezek a normál populációban nem, vagy csak elvétve okoznak haláleseteket, az AIDS-esek körében viszont igen magas mortalitású fertőzések. Na persze, erre mondták az amerikai bajtársak, hogy igen, de majd mindenfajta genetikai trükkök lesznek, és aztán eljön a világvége! Azóta eltelt 5 év (Az első haláleset 2003-ban történt). És mi történt? Semmi. Genetikai trükk, apokalipszis négy lovasa sehol. Agyonhallgatták az egészet. Csak közben az egyik vezető amerikai cég legyártott 1.000.000.000 adag oltóanyagot az amerikai adófizetők pénzén. Ja, és csak hazánkban leöltek jó pár százezer baromfit. Kísértetiesen hasonlít az eset a SARS-ra, kicsit korábbról.

Oltások. Na, ez megint nagyon érdekes! Manapság már mindenre divat lett oltani. Oltunk influenzára, oltunk HPV-re, oltunk pneumococcusra, sőt, már straphylococcusra is szeretnénk. Na, akkor gondoljuk ezt végig. Az oltás, ugye, mint minden orvosi beavatkozás, kockázattal jár. A pontos kockázatait nem ismerjük, de pl. egyes gyerekgyógyász szakemberek az autoimmun megbetegedések előfordulásának növekedését összefüggésben látják az oltások számának növekedésével. Szóval azért lehet itt is probléma. Oltani persze kell, mert ha még lesz is pár asztmás vagy SLE-s gyerkőc, a diphteriát, a feketehimlőt, a pertussist és egyéb ilyen „nyalánkságokat” valahogy vissza kell szorítani. Ez idáig tiszta sor.
Na, de influenzára??? Az influenza annyira gyorsan változik genetikai szempontból, hogy szinte lehetetlen igazán hatásos oltóanyagot kidolgozni ellene. Ha jól emlékszem, a tavalyi influenza védőoltással kapcsolatban a már említett Amerikai Járványügyi Hivatal nemrégiben elismerte, hogy kb. 70%-ban hatástalan volt. Akkor minek is oltunk (és vállaljuk az egyébként ismeretlen mértékű kockázatokat)?
Ja, a HPV. Ugye, HPV fertőzést az ember leggyakrabban szexuális úton kap. Valóban, hölgyek esetében ez komolyan növelheti a méhnyakrák kockázatát. Na, de egy nemi úton terjedő fertőzésre nem az lenne a megoldás, hogy az ember megválogatja a partnereit és felvilágosult nemi életet él? Újabban nem. Inkább oltsuk le 12-13 éves korban a lánygyerekeket, utána mindenki azt csinál amit akar.

Onkológia. Az onkológia szerintem tipikus példája a legújabb kori tudományos handabandának. Ugye adott egy betegség, a rák, amire biztos stratégia, ha szűrjük, illetve ha idejében elkapjuk és a sebész ki tudja vágni. Na, de ha ez nem sikerül, akkor jöhet a kemoterápia. Az utóbbi időben (állítólag) óriási előrelépések történtek a kemoterápia területén. Ehhez két személyes megjegyzést fűznék:
Az első, hogy nemrégiben volt alkalmam részt venni egy onkológiai konferencián, ahol az Egyesült Államokból érkezett, onkológiai szakterületen dolgozó szociális munkásokkal beszélgettünk. Egyikük elmondta, hogy egy érdekes trend figyelhető meg az onkológiai betegségek túlélésében. A 60-as évek óta nagymértékben nőtt a rákos betegséget túlélő betegek aránya. A korcsoportok szempontjából egy kivétel van: a 20-as éveikben járó emberek. Közülük ugyanannyian halnak meg ma, mint kb. 40 évvel ezelőtt. És hogy miért? Mert 18 év alatt vannak állami szűrőprogramok, 30-40 éves kortól pedig a legtöbb ember már az USA-ban is jár onkológiai szűrővizsgálatra. A 20-as korcsoport azonban pont karriert épít, vagy tanul, nincs ideje szűrésre járni, így ha megbetegszik, később veszik észre. És akkor már hiába a kemoterápia, a mortalitás hasonló, mint 40 évvel ezelőtt. Ennyit az onkológiai szerek fejlődéséről.
A másik személyes élményem, hogy az utóbbi 2 évben volt alkalmam nem egy onkológiai study protokollját elolvasni. Általános tapasztalatként azt szűrtem le, hogy ezekbe a vizsgálatokba eleve azokat a betegeket vonják be, akikkel „nem lesz gond”, vagyis jó általános fizikai állapotúak, nincsenek kardiológiai vagy egyéb problémáik. Ha a vizsgált szer mellékhatásai szempontjából valaki „problémás”, az eleve nem vehet részt.
Na most akkor ugye adott egy vizsgálat, amiben az a cél, hogy eldöntsük, egy új szer javítja-e a túlélést és mondjuk a terápiás válaszarányt placebóhoz képest az így kiválasztott betegpopulációban. Persze, hogy javítja. A jó állapotú betegek a kemoterápiából többet bírnak, mert még nincsenek annyira leromlott állapotban. Ha ugyanazt a szert kétszer akkora adagban adnánk, akkor is javulna a túlélés, mivel a betegek bírják. A gond csak az, hogy a legtöbb onkológiai beteg nem jó általános állapotú, ők a vizsgált terápiás módszerekbe belehalnának, vagyis nemhogy javulna a túlélés, de romlik, mert a legtöbb beteg nem bírja a szereket.
Szóval ennyit az onkológia fejlődéséről.

A végére hagytam a személyes kedvencemet. PET CT. Manapság minden radiológiai szakmai vélemény agyba-főbe dicséri a PET CT-t. Egyre több a szakmai ajánlás, hogy milyen nagyszerű lenne, ha a PET CT-t nemcsak a már kialakult rákos betegségek követésére, de szűrésre is használnánk.
Akkor itt álljunk meg egy gondolatra. Egy átlagos mellkasröntgen vizsgálat sugárterhelése kb. 0,1 mSv, ez kb. 10 nap átlagos háttérsugárzásból származó sugárterhelésének felel meg. Ehhez képest a CT technikák néhány 100-szoros, esetlegesen néhány 1000-szeres sugárterhelést jelentenek (bizonyos HRCT technikák akár 1200-szorost is). A PET (pozitronemissziós tomográfia) szintén nem „gyenge” sugárterhelés szempontjából. Minimum néhány százszoros sugárterheléssel számolhatunk a mellkasröntgenhez képest. Ha a két technikát kombináljuk (és lőn PET CT), akkor szintén jó néhány százszoros sugárterheléssel számolhatunk a mellkasröntgenhez képest. Ha csak 500-szoros sugárterhelést számolunk (összehasonlításképpen: a nemrég megjelent hivatalos magyar radiológia tankönyv a hasi CT-k esetében 400-szoros sugárdózissal számol), ez már 5000 nap háttérsugárzásának felel meg. Az pedig majdnem 14 év!!! Vagyis a szerencsétlen betegnek egy kb. 10 perces vizsgálat alatt benyomunk 14 év háttérsugárzásának megfelelő sugárterhelést!
Ha én rákos betegségek szűrésére akarnám használni ezt a technikát, illene minimum félévente végezni egy PET CT vizsgálatot. Vagyis évente 2×15=28 év háttérsugárzásával bombáznám a beteget. Mondhatnánk azt is, hogy a vizsgálattal magam váltom ki a betegséget, hiszen azt azért lehet tudni, hogy a rákos betegségek előidézése szempontjából kevés dolog olyan ártalmas, mint az ionizáló sugárzások. A dolog költségeiről (ma egy PET CT vizsgálat kb. 200.000 forint) nem is beszélve.

Összefoglalásképpen, ha fenntartható, jó egészségügyet szeretnénk, felejtsük el a profitorientált cégeket. Sőt, még jobban járunk, ha a profitorientált tudomány ilyen „vadhajtásait” is elfelejtjük. [Jancsika]


Régóta szerettem volna már egy orvos kendőzetlen véleményét kikérni elég sok esetben, most elég kettő, hátha válaszol “Jancsika”.
A csonthéjasok magvainak hatásáról egymásnak homlokegyenest ellentmondó nézetek vannak. A toxikológus doktor szerint súlyosan mérgezőek, mások szerint hatékony ellenszerek a rák ellen. Mi az igazság? Ugyanis tény hogy webshopokban kaphatóak ilyen magok, valamint a vizipipás tévédoktor véleménye ellentmondásosak.
Az étkezési sók körül is tébolyult visszásságok vannak, a nátrium és káliumbevitel javallott terén egyenesen (szerintem büntetendő) káosz van. Legutóbb ennek hullámaként betiltották(!) a patikai Nacl árusítását.
Szóval Jancsika igaz amit írsz a posztban, de (szerintem) nekünk olvasóknak gyakorlati segítséget nem nyújt. Ám az indulásként felvetett kérdéseim talán igen.

Igen, ez egy érdekes kérdés. Egy nagyon jó könyv, amit magam is olvastam (ráadásul ha jól tudom, magyarul is megjelent):

Edward Griffin: The World Without Cancer

A könyv alapgondolata a következő: Létezik az ún. B17 vitamin, más néven amygdalyn vagy Laetrile, ami egy cianokobalamin, és ez a vegyület az immunrendszer osztódó sejtjeinek kordában tartásával képes 100%-ban megelőzni a rákot. Ha napi 50 mg-ot elfogyasztunk belőle, azzal gyakorlatilag 0 az esélye, hogy VALAHA is rákos betegek leszünk (kivéve persze az extrém okokat, pl. Csernobil vagy újabban a japán reaktorok), ennél nagyobb dózisban (a terápiás dózis, ha jól emlékszem, 3000 mg/nap Intravénásan) pedig áttét nélküli rákos betegségek esetén 80%-os gyógyulást, egy vagy több szervre történt áttét esetében 15%-os teljes gyógyulást képes biztosítani. A könyv nagyon meggyőző, de ha a szakmai véleményemet akarod kikérdezni, akkor azt mondom: nincs elég tudásom a témában, illetve a szakirodalomban NINCSENEK erről cikkek. Szakmai szempontból tehát nem ajánlom, illetve se pro, se kontra nem foglalok állást, nem is ajánlottam soha egyetlen betegemnek sem. Ha a személyes véleményemre vagy kíváncsi: soha senkit nem tartanék vissza attól, hogy szedje, nyilván, ügyelve arra, hogy a toxikus dózist meg se közelítse az illető (ami ha jól emlékszem, 500 mg / testsúly kg / nap).

A nátrium-kálium vita egy érdekes kérdés. Én Angliában azt figyeltem meg (erről is lehet poszt, ha érdekel titeket a későbbiekben), hogy a betegek feltűnően nagy százaléka volt hyponatraemiás (ez az az állapot, amiben a nátrium mennyisége 135 mEq/L-nél kevesebb a vérben) és feltűnően nagy százaléka volt hyperkalaemiás (ebben az állapotban a kálium mennyisége 4,5 mEq/L-nél nagyobb a vérben). És tény, hogy Angliában nagyon megy a kálisó-őrület. A kórház menzáján is folyamatosan a nátriumszegény diéta szöveg ment. Tény, hogy a kálium intravénásan adva már kis mennyiségben is szívmegállást okoz, ezért halálos méreg, szóval egy biztos: CSÍNJÁN A KÁLIUMMAL!!! Az tehát, hogy a kiesett nátrium-kloridot (konyhasó) kálium-kloriddal helyettesítsük valószínűleg egyszerűen hülyeség. Hogy a nátrium mennyire okoz magas vérnyomást, az egy másik kérdés, de én a saját praxisomban azt látom, hogy a betegek túlnyomó része nem azért magas vérnyomásos, mert sok nátriumot eszik, hanem azért, mert túlsúlyos. Szóval lehet a dologban valami.

A poén az, hogy az orvostudomány a 70-es évek óta már elkövetett egy óriási stratégia táplálkozástudományi hibát, aminek most beláthatatlan egészségügyi következményei vannak: rávették a lakosságot, hogy a kalóriaigényét minél kevesebb zsírból és fehérjéből és minél több szénhidrátból fedezze. Ahogy ezt sikerült elérni, hihetetlen gyorsan kezdett el nőni a cukorbetegek és ezzel együtt a szív- és érrendszeri betegek száma. Szóval egyáltalán nem csodálkoznék, ha a nátriumról káliumra való áttérés 40 év múlva hasonlóan ostoba stratégiának bizonyulna.

Én a magam részéről maradok a NaCl-nál. Cukrot egyáltalán nem eszem, és lisztből is egyre kevesebbet. Inkább zöldség, gyümölcs és hal.


Kedves Kolléga, ezzel azért vitatkoznék: “a (daganatos) mortalitás hasonló, mint 40 évvel ezelőtt”. A leukémiák, csonttumorok, egyes vesedaganatok, emlőrák kezelése esetében igenis nagy előrelépést és szignifikánsan magasabb gyógyulási arányt sikerült elérni a modern kemo-radioterápiával. Világos, hogy idős vagy fiatalabb, de rossz szervi állapotú betegnél még ma sem lehet sokat tenni, vagy ha a tumor annyira előrehaladott, de a fejlődést azért nem kellene letagadni.
Az, hogy a magas ráfordítások ellenére a népesség egészségi állapota nemhogy javulna, de romlik, sem feltétlenül a hatástalanságot mutatja, nem lehet figyelmen kívül hagyni az elmúlt évtizedekben egyre jobban elterjedő mozgásszegény életmódot, túl zsíros-cukros-készételes táplálkozást, láncdohányosságot, masszív alkoholfogyasztást, felpörgetett életmódot. (ld. miért áll ilyen jól Kuba?)
Egyébként egyetértek azzal, hogy az egészségügy nem lehet(ne) profitorientált, és hogy a közbeszerzés az egy ökörség, a PET-CT meg túldimenzionált (az se mindentlátó).

Igazad van, a daganatos mortalitás nem hasonló, mint 40 évvel ezelőtt, hanem rosszabb. Ha megnézed, a lakosság mekkora százaléka halt meg rákban az 1970-es években és mennyi most, MINDEN országban növekedést fogsz tapasztalni (olvass utána). Magyarországon egyenesen katasztrofális a helyzet. És persze most mondhatod, hogy igen, de sokkal többen betegednek meg rákban, és igazad is van, csakhogy sovány vigasz az átlag betegnek, hogy óh, ma már BIZONYOS rákfajtákat jobban tudunk gyógyítani, mint 1970-ben, ha mégis jóval nagyobb egy átlagember esélye, hogy rákban haljon meg. Tudod, egy kicsit olyan ez, mint a klasszikus viccben:
A beteg a műtét közbeni altatásból felébred, és azt látja, hogy egy fehér köpenyes alak hajol fölé.
- Doktor úr! Sikerült a műtét?
- A műtét sikerült, de én nem a doktor vagyok, hanem Szent Péter.
Szóval nem igazán nevezném sikeresnek a rákellenes kampányt, ha summa summarum ma a lakosság nagyobb része hal meg daganatos betegségekben, mint 40 évvel ezelőtt. Onkológia, leülhetsz. Egyes.

Zsíros-cukros táplálkozás: lásd a feljebb. Ugye tudod, hogy a cukorbetegségért az orvostudomány a felelős? Mi vettük rá az embereket egy jól eltervezett kampány keretében, hogy az energiaigényük legalább 50%-át gyorsan felszívódó szénhidrátokból fedezzék (pl. gabonapelyhek). Menj be bármelyik kórházba, és nézd meg, milyen táplálkozástani prospektusok vannak kiplakátolva a falra. A lakosság híven követte az orvosi utasításokat - és több szívbeteg, agy- és érrendszeri beteg és cukorbeteg lett, mint bárki el tudta volna képzelni. Az USA-ban 1970 óta az egy főre jutó fruktózfogyasztás évi 0,25 kg-ról 30 kg-ra nőtt!!!!! Csodálkozunk, hogy ennyi a cukorbeteg? Felhívnám a figyelmedet, hogy a fruktóz mint édesítőszer alkalmazása szintén az orvostársadalom ötlete volt, mondván, hogy a glikémiás indexe kedvezőbb, mint a répacukoré (ami igaz, csak ott sántít a dolog, hogy a perifériás inzulinrezisztenciát viszont sokkal gyorsabban emeli, mint a répacukor).


Naiv kérdéseim: Könyvvizsgálók, ügyvédek, ügyészek ilyenkor miért nem emelik fel a hangjukat? Hol vannak az ellenőrzésekkor feltárt túlkapások, igazságtalanságok, visszaélések jegyzőkönyvei? Mindenki csak nem lehet korrupt? Miért nem vált a kórház javító céget? Ha ilyen összegeket kifizet a kórház(igazgató), de a bérekre (túlórákra) nem futja, akkor ez a felelőtlenség büntetendő. (Mindegy, hogy BKV-ról, MÁV-ról, önkormányzatról vagy egy kórházról van-e szó.)

Valóban MINDENKI korrupt. Gondold végig az alábbiakat:
Ma egy háziorvosi rendszer finanszírozhatóságának ALAPVETŐ feltétele az, hogy minden hónapban jópár gyógyszerügynök látogasson. Ha nem jönnének, nem lenne fenntartható a rendelő. Vagyis a rendszert már az ALAPJAIBAN, KÖTELEZŐ JELLEGGEL korrumpálják. Ha ez van az ellátás alapszintjén, szerinted mi van még feljebb? Egyébként részben erről is szól a következő poszt (ha úgy döntötök, hogy legyen folyt. köv.).

A dolog egyébként szerintem alapjaiban azzal a mechanizmussal magyarázható, amit fent leírtam. Az egészségügy olyan ágazat, aminek a finanszírozása a hosszú kifutási idő miatt MEGKÖVETELI, hogy óriási pénzek mozogjanak és több százszoros profitrátával dolgozzanak a gyártó-beszállító cégek. És ezt is teszik. Máshogy a rendszer profitorientált környezetben nem működtethető. Nincs szabad piaci árkontroll (lásd a fent írtakat). Az egyetlen megoldás az lenne, ha GYÖKERESTÜL kiirtanánk a profitorientált szemléletet. Természetesen korrupció állami vállalatokban is van (főleg Magyarországon), de az így okozott kár szerintem töredéke lenne a jelenlegi rendszer költségeinek. Még egyszer: a rendszer nem rossz, hanem egyszerűen így működik a kapitalizmus szabad piaci árkontrollja nélkül. Márpedig az egészségügyben soha nincs szabad piaci verseny. Illetve részben megvalósítható, láttam is erre példát, de erről majd egy későbbi posztban (talán).


Az is jellemző, hogy Jancsika a belső dolgokról ír, és nem az orvos-beteg viszonyában fennálló problémákról. Az én családorvosom sem amiatt szervezett “felkelést” az orvosok között, hogy a betegek nem gyógyulnak. Hanem azért, mert kevés az orvosok fizetése. Engem nem érdekel, hogy hány forintért veszi a kórház vagy rendelő a tápegységet. Ez valóban belső ügy, aki helyteleníti, szólaljon fel ellene. ha mer. Semmi bajom persze Jancsikával, mert nem ismerem. Az egészség(betegség)üggyel annál több. És nem remélek változást.

Tökéletesen egyetértek. Igen, nem írtam az orvos-beteg kapcsolatról (illetve az utolsó bekezdés arról szólt), de erről még terveztem írni a későbbiekben. Az orvos-beteg kapcsolat szempontjából a legfontosabbnak azt tartom, hogy a beteg MARADÉKTALANUL megbízik az orvos szakmai véleményében, vagyis kiszolgáltatott - ezért képtelen az érdekeit gazdasági szempontból érvényesíteni. Ezt bármilyen ellátó hálózat figyelembe kell(ene), hogy vegye - de nem teszi, itt kezdődik a probléma. Egyébként rengeteg az egészségügyi alternatíva, és rengeteg az összeesküvés-elmélet - és egyesekben lehet is valami. Én imádok ilyen könyveket olvasni, ha gondolod, küldök egy pár címet.


De, az állam rossz gazda. Majdnem mindenhol, de Magyarországon biztos. Jancsikát sem értem: állami egészségügyben dolgozik, leírja, hogy óriási pénzeket herdálnak el, és ezek után arra a következtetésre jut, hogy még több államosításra van szükség. Ha XY cég el tud adni jó drágán valamit az állami korháznak, akkor miért ne tenné? Ha magánkorház lenne, akkor ott a tulajdonosok a gazdasági igazgatót az első ilyennél kipenderítenék. És a hatékonyság növelése miatt csökkenne az ellátás költsége. De egy állami kórház esetében senkit nem érdekel, hogy az állam (adófizetők) pénzéből mennyit költenek, ha a saját zsebük is dagad tőle.

Na, ez érdekes eszmefuttatás. Engedd meg, hogy összefoglaljam:
1. Régen, amikor Magyarországon mindent magunknak gyártottunk (Egis, Richter, Medicor), a GDP 3%-ából kijött egy nemzetközi szinten is magas szintű ellátó hálózat.
2. A rendszerváltás során ezeket a vállalatokat a LEHETŐ LEGGYORSABBAN privatizálták - pedig ha valami, ez aztán kiemelt nemzeti stratégiai érték (az egészségügyi önellátás képessége). A privatizáció nyilván nem az állam, hanem a külföldi egészségügyi gyártók érdeke volt.
3. Ezután a gyógyszerek és egészségügyi segédeszközök ára Magyarországon elkezdett exponenciálisan nőni. Mára sokkal nagyobb GDP-ből sokkal többet költünk, de sokkal kevesebbre elég.
4. Summa summarum a profitorientált érdekek leépítették a saját gyártókapacitásunkat, aztán ugyanazt, amit korábban mi gyártottunk, visszaadták nekünk több százszoros áron.
5. Ezek után szerinted az állam tehet mindenről, mert rossz gazda. Nos, abban mindenképpen igazad van, hogy végső soron az állam hozta azt a döntést, hogy adjuk el a függetlenséget jelentő gyógyszer- és segédeszköz gyárakat. De az árakat nem az állam szabja! Márpedig a fő problémánk az, hogy a külföldi gyógyszer drága. Erről nem az állam tehet, hanem a külföldi gyár. Tehát mért is az állami beavatkozás a gond? Pont, hogy egy állami beavatkozás (a gyártókapacitás helyreállítása) menthetne meg minket és állíthatná helyre az eredeti állapotot! A magánszféra ezt nem fogja megcsinálni!
Hidd el, a szokásos kapitalista frázisok az egészségügyben NEM MŰKÖDNEK. Sőt, mára gyakorlatilag szinte sehol nem működnek, de itt főleg nem, és itt soha nem is működtek. Lásd a posztban közölt okfejtést, hogy miért nem.

Még valami.

“Ha magánkorház lenne, akkor ott a tulajdonosok a gazdasági igazgatót az első ilyennél kipenderítenék.”
Na, itt egy alapvető hiba a gondolatmenetedben. Ez egyébként igaz is LENNE, ha a kórház abban lenne érdekelt, hogy a szolgáltatásait, a “egészségügyi termékeket” minél olcsóbban adja el, hogy így versenyképes legyen. Csakhogy nem ez az érdeke, méghozzá azért, mert a versenyképesség az egészségügyi ágazatban nem szempont (ismét lásd a posztban közölt érvelést). Hadd mondjak egy konkrét példát.
Kb. fél éve Németországban dolgozom. A német egészségügy voltaképpen nagyon hasonlít a magyarhoz (erről is terveztem még írni), de itt megcsinálták a magánosítást jóval több szinten, mint otthon. Konkrétan az ágazat finanszírozását is profitorientált biztosítók végzik (a Krankenkasse-k), akik teljesen profitorientált rendszerben biztosítanak (nyilván a társadalmi méltányosság betartása mellett, ezt törvényesen rájuk kényszeríti a német állam), és ugyanilyen módon vásárolnak szolgáltatásokat (a “terméket”) az ellátóktól (háziorvosoktól, szakorvosi rendelőktől és kórházaktól). Nomármost. Nemrég mesélte a mostani főnököm, hogy ő tud olyan klinikáról, ahol pl. a pacemakereket úgy állítják be, hogy a pacemaker (elektromos szívritmusszabályzó készülék) mindig a lehető LEGNAGYOBB feszültséggel működjön, mert így a beépített elem a tervezett 10 év helyett 4 év alatt lemerül, így két és félszer többször kell cserélni, vagyis két és félszer több a bevétel. ÉS a Krankenkasse partner ebben, mert így el tudják adni a kiegészítő magánbiztosításokat a betegeknek a törvényesen meghatározotthoz képest megnövekedett költségek címén. Érted már? A szabad versenyes helyzetben a FOGYASZTÓ elemi érdeke, hogy a lehető LEGOLCSÓBBAN vásároljon. MINDENKI MÁS érdeke az, hogy az árak minél drágábbak legyenek. Ha a fogyasztó kiszolgáltatott, és nem tudja érvényesíteni az érdekeit (magyarán egy adott árszint felett nem tudja azt mondani, hogy NEM VESZEM MEG), akkor a rendszer automatikusan a magasabb árak irányába megy el. Ha a kereslet maximális, a kínálat úgy strófolja fel az árat, ahogy nem szégyelli. És minél több mindent magánosítasz a rendszerből, annál inkább így van. A megoldás, hogy SEMMIT nem magánosítasz. Csak ez lehet a megoldás.


Jancsika, mint tudatlan ember kérlek, ha tudsz, sorolj fel olyan szakmai, orvosi könyveket, amiket te, mint szakmabeli, úgy gondolod, hogy egy magamfajta ember is jó eséllyel tud forgatni.
Pl. én most megvettem nemrég a dr. Stefanics féle Sebészet 1.-2.-t, két bazi vastag könyv, illetve még egyéb olyan könyveket, amikről úgy gondolom érdemes átlapozni. pl. van egy három részes sürgősségi betegellátás c. könyvem is Csépányi Attilától, 3 elég vastag narancssárga színű fedővel, vagy pl. ott van a sebészeti műtéttan Boros Mihály tollából. Viszont ezeket olvasgatva, inkább lapozgatva eddig nem nagyon jönnek le a dolgok, jó lenne valami olyan szakanyag, ami a laikusok számára is érthető nyelven leír dolgokat, a teljesen egyszerű dolgoktól kezdve akár a legbonyolultabbakig is, csak hogy tudjuk, mi földi lelkek, mit érdemes kezdeni magunkkal, ha betegeknek éreznénk magunkat.
Annak idején nagy örömmel olvasgattam az orvos a családban-t, sikeresen tudtam produkálni rengeteg “veszélytelen” tünetet, ezzel jelentősen megnövelve az orvosi igazolásaimat a suliban :-)
Most viszont komolyabban is érdekelnének a tünetek felismerései, illetve a betegségek beazonosítása, esetlegesen egyszerűbb ellátása is.
Szóval ha tudsz, akkor légy kedves dobj fel pár címet, amit te érdemesnek tartasz rá.

Fuhh, ez jó kérdés. Ha tudsz angolul, akkor lennének tippeim. Az egyik a CMDT (Current Medical Diagnosis and Therapy), ez viszonylag közérthető. Minden évben újat adnak ki belőle, de interneten mindenhol fenn van (és itt megjegyezném, hogy a jelenleg MÉG hatályos szerzői jogi törvény értelmében OTTHONI használatra bárki bármikor tölthet le tankönyv elektronikus másolatát - persze a Fidesz gondolom ennek is be fog majd tenni, ha elkészültek a Tákoltmánnyal) A németeknek van egy hasonlóan jó könyve, a Harold Innere Medizin, szintén évente kiadják, és közérhető, jó könyv.
Illetve van még az Oxford Medical Handbooks sorozat, ebből az Oxford Handbook for the Foundation Programme kifejezetten NAGYON kezdő orvosoknak készült, így nagyon szájbarágós, egyszerű, közérthető, tényleg arra való, hogy az abszolút kezdő a leggyakrabban felmerülő helyzetekben is tudja, mit kell csinálni.

Ha magyar nyelvű kell mindenképpen, akkor a kérésed meghaladja a képességeimet, bocsi. A helyzet az, hogy magyar tankönyvekkel utoljára a radiológián foglalkoztam (most belgyógyászat terén mozgok, mert rájöttem, nem összeegyeztethető a lelkiismeretemmel, hogy 10 perc alatt 20-30 év sugárterhelését nyomjam bele a betegeimbe naponta több alkalommal), és ott nyilván radiológia tankönyvek voltak, annak meg nem sok köze van a mindennapi helyzetekhez. Ha esetleg ismerős lennél Szegeden, akkor tudnék egy fénymásolót (ha még megvan), ahol mindenféle tankönyv meg orvosi könyv van, ott lehet, hogy érdemes lenne bemenned, és böngészni a listáról (ami egyébként szintén nem illegális, hiszen tankönyv egy meg nem határozott részét bármikor fénymásolhatod, vagyis ha a borítót nem fénymásolod le, már nem sértettél szerzői jogi törvényt).
Egyébként lehet, hogy akkor jársz a legjobban, ha nem orvosoknak írt tankönyveket nézegetsz. Pl. gyógytornász tankönyvek vagy mentőtiszt tankönyvek. Ezek ugyanis nem orvosoknak íródtak, de orvosi témában. Pl. a mentőtiszt tankönyv téma érdekes lehet, de sajna szerzőt, konkrét művet nem ismerek. Ez nem feltétlenül a magyar tankönyvek szegénységi bizonyítványa, sokkal inkább az enyém. Keresgéljél csak, biztos fogsz találni valamit.


Mivel jómagam is egészségügyben dolgozom, noha nem gyógyító területen, még is van egy kevés rálátásom dolgokra.
A folytatást mindenképpen várom, mert bámulatos, és ritka, hogy valaki ennyire szerteágazóan és ennyire valósan fesse fel az egészségügy állapotát.
Ha radiológusként dolgozol szívesen olvasnék tőled pár sort pl. az USA repterein telepített full body scanner-ekről. Megmosolyogtat és közben elszomorít, hogy egyes médiákban azt írják róluk, hogy teljesen ártalmatlanok a sugárdózisuk a biztonsági szint alatt van.
A digitalizáció is érdekelne, bár tudom ez már nem biztos, hogy ide tartozik.
Talán inkább a műszerkérdéshez tudnék legtöbbet hozzászólni. Nyilván ismered a hazai eü rendszerben működő német pont alapú finanszírozási rendszert. Ha ismered, azt is tudod, hogy ez a rendszer eleve lepusztulásra kényszeríti az adott szakterületet esetünkben a radiológiát. A finanszírozásból jó esetben futja a filmekre, vegyszerekre, bérekre, de a javítási költségekre már nem.
A mi radiológiánkon 3 db gép üzemel. Az átvilágítóban egymás után két panel hibásodott meg ez 6 millió forintba került a kórháznak. Ezek nem sokkal bonyolultabb panelek, mint egy számítógép alaplapja, de Siemens gép, és csak a Siemens tudja javítani, ill alkatrész utánpótlást biztosítani. Gyakorlatilag annyit kérnek egy ilyen panelért, amennyire vastag bőr van a képükön.
Hamar észrevettem én is, hogy az eü-ben 3-10szeres szórzókat alkalmaznak árképzésnél, mint más területeken.
Erre számtalan példát tudnék mondani.
A fent említett példa csak egy javítás. Egy kisebb kórház radiológiája képtelen önerőből műszereket cserélni. Egy valamire való átvilágító 40 milliónál kezdődik, vagyis egy kis kórház havi bevételének kb. 60-70 %-át teszi ki.
Nyilván ezért nem húzták meg a hagyományos röntgen gépeknél a 12 éves korig tartó finanszírozási szabályt, mint a CT-k esetében, mert megbénulna az ország radiológiai osztályának túlnyomó többsége.
Ha jól tudom Magyarországon mindössze egy OEP finanszírozott PET CT üzemel, így ezt rákszűrésre aligha fogják tudni alkalmazni, de talán jobb is az általad leírt okok miatt.
Szumma. Nagyon jól látod az eü rákfenéjét, és valóban az lenne a megoldás, amit javasolsz, de egyelőre pont az ellenkező irányba haladunk.

Örülök, hogy egyetértesz. A radiológia finanszírozásáról annyit, hogy a lepusztulás csak azokban a kórházakban tettenérhető, ahol még nem privatizálták a radiológiai osztályt, mivel ezek az osztályok kénytelenek többszörös áron beszerezni az alkatrészeket, hiszen nincs mögöttük egy anyacég, ami bagóért telenyomná őket eszközökkel. Magyarországon van most egy gazdasági szervezet, úgy hívják: Euromedic Kft. Ez a cég lényegében a GE Medical Systems egy leányvállalata. A stratégiájuk a következő: Egyszerűen felvásárolják a kórházak radiológiai osztályait, majd ügyes helyi politikával elérik, hogy CSAK az ő osztályaikon legyen radiológiai ellátás, majd ezután élvezik a monopol helyzet előnyeit. A radiológiai vizsgálatokra adott pénz korántsem kevés - ha monopol helyzetben, saját műszerekkel, saját vegyszerekkel oldod meg a kérdést. A Euromedic Szegeden pontosan ezt csinálta. Megvette az egyetemi klinika radiológiai osztályát, a GE-től bagóért szerzi be az alkatrészeket és műszereket, majd a szegedi önkormányzatnál kellő mennyiségű pénzzel elérte, hogy bezárják az önkormányzati kórház radiológiai osztályát (hihetetlen, hogy mennyire rafinált lejárató kampányt csináltak egyébként, tankönyvbe illő példa: rákentek egy balhét a radiológia professzorra az önkormányzati kórházban, amihez gyakorlatilag köze nem volt, majd a fejevesztett osztályt egyszerűen szétverték - ráadásul a szegedi önkormányzat az akkori polgármesterrel, Botka Lászlóval az élén az első pillanattól az utolsóig asszisztált ehhez. Ez a Botka egyébként majdnem az MSZP miniszterelnök-jelöltje lett a 2010-es választásokon, ráadásul a mai napig Szeged polgármestere), ezután óriási beteg- és vizsgálatforgalom mellett hihetetlen extraprofit mellett működtetik az osztályt. Természetesen a költségekbe többszörös árak kerülnek be a valós beszerzési árakhoz képest.

A legnagyobb poén az, hogy Szegeden pl. a fizika tanszéken radiológiai ALAPKUTATÁS folyik, több bejegyzett radiológiai szabadalommal. Vagyis a szegedi egyetem KÖNNYEDÉN tudna műszereket gyártani és beszállítani a szegedi klinikának, töredék részéért annak, amennyiért a GE számláz a Euromedicnek. Ráadásul hab a tortán, hogy a szegedi egyetem lézerfizikai tanszéke már évtizedek óta gyárt ipari műszereket - igaz, főleg ipari lézereket gyárt, de nagyon könnyen tudnának radiológiai műszerparkot is fejleszteni és gyártani. Ez a tanszék most készül Európa egyik legnagyobb lézerfizikai kutatóállomását megépíteni! Debrecenben az atomfizikai kísérleti tanszéken már több éve folyik kifejezetten orvosi célú szupravezető kerámia fejlesztés, ami ugye az MRI-gyártás alapja. Azt látjuk tehát, hogy a magyar tudományos és ipari infrastruktúra bőven alkalmas lenne a magas technikai színvonalt igénylő képalkotó diagnosztikai eszközök gyártására - csak persze akkor mindezek eredményei a magyar népnek hoznának pénzt, nem multinacionális vállalatoknak.


Ha fizetős lenne a rendszer, legalább tudnánk, hogy miért adjuk ki azt a rengeteg pénzt, mert így is úgy is kiadjuk: jelenleg a fizetésünk utáni TB levonás és a hálapénz rendszer által….

A fizetős meglátásoddal nem értek egyet. Amerikában fizetős a rendszer, és még a
hazaihoz képest is többszörös a lehúzás. Hidd el, attól, hogy saját magad után fizetsz, még nem csökken a kiszolgáltatottságod, márpedig a probléma pont az, hogy maximálisan kiszolgáltatott vagy a rendszerben, és egy irreálisan magas árra sem mondhatod azt, hogy NEM. Nem mondhatod, mert az életed függ tőle. A költséghatékonyságot tehát a fogyasztói oldal képtelen biztosítani, ezért nem működik a rendszer a szabadpiaci modelltől elvárható társadalmi haszonnal.


A kemoterápia természetesen (tudom, hogy tudod :) ) kétélű fegyver, mert egyelőre a döntő részük válogatás nélkül öl minden osztódó sejtet. Szerencsés esetben a tumor előbb hal meg, minthogy a gyengített immunrendszer miatt valami fertőzés elvinne, ill. valóban sokszor a toxicitás miatt nem adhatók a kellő dózisban. DE: ma nincs jobb! Dőreség azt várni, hogy majd az immunrendszer magától legyőzi, hiszen akkor ki sem alakult volna. Az onkológusok tudnának “mesélni” a természetgyógyászatban vakon hívőktől, akik aztán előrehaladott, már kezelhetetlen tumorokkal mennek végül orvoshoz. Félreértés ne essék: a természetgyógyászatnak is megvan a maga helye a gyógyításban, de az a rákok esetében az nem azok kezelése, hanem a szupportív (támogató) terápia, a szervezet erősítése, a kezelési mellékhatások csökkentése.
A dohányzás szerintem inkább csak az USÁ-ban szorult vissza, a sikeres kampányaik stb. miatt, nálunk nem látom ezt. Azon kívül nem lehet elfeledkezni a latencia időről sem: évtizedek alatt jelennek meg a dohányzással (is) összefüggő daganatok.

ERŐSEN vitatható állítás, hogy "NINCS JOBB". Ha nyitott vagy az újdonságokra, küldök pár könyvcímet.
Különben azt ugye tudod, hogy a kemoterápiás vizsgálatok metaanalíziséből pár éve kimutatták, hogy a kemoterápia az összes ráktípus esetében 32%-ban csökkenti az életminőséget és a várható élettartamot, 37%-ban növeli, a maradék pedig “szürke zóna”, vagyis se pro se kontra nem lehet következtetéseket levonni? Vagyis a betegek nettó 5%-a profitál… ez gyakorlatilag még statisztikai hibahatáron belül van, vagyis: A KEMOTERÁPIA HASZNÁRA VONATKOZÓAN NINCS BIZONYÍTÉK. Persze, a helyzet más és más a különböző szövettani típusoknál, de az onkológia, mint koncepció megbukott.


“az összes ráktípus esetében 32%-ban csökkenti az életminőséget és a várható élettartamot, 37%-ban növeli, a maradék pedig “szürke zóna”, vagyis se pro se kontra nem lehet következtetéseket levonni? Vagyis a betegek nettó 5%-a profitál…” Forrást írj, légy szíves. Amúgy mivel a daganatok döntő része későn kerül felismerésre, csodát nem lehet várni. “ez gyakorlatilag még statisztikai hibahatáron belül van, vagyis: A KEMOTERÁPIA HASZNÁRA VONATKOZÓAN NINCS BIZONYÍTÉK.” Már bocs, de ez egy MARHASÁG. Az, hogy a későn felfedezett, vagy nagyon agresszív, vagy a beteg rossz szervi állapota miatt kellő dózisban nem kezelhető daganat nem gyógyítható meg, nem jelenti azt, hogy a gyógyszerek nem használnak! Azt te sem vitatod, hogy az élettartam nő (”37%”), “5% profitál”, gyógyul, az együtt már nem mondhatod, hogy statisztikailag nem szignifikáns! Mondj egy kezelést, ami ennél hatásosabb eredményt ad (ha az adataid egyáltalán valósak), UGYANILYEN betegcsoportokkal!

“Forrást írj, légy szíves.” Például:

The Contribution of Cytotoxic Chemotherapy to 5-year Survival in Adult Malignancies

2,1 ill. 2,3% a kemoterápiás kezelések “haszna” az 5 éves túlélés szempontjából. És ez egy meta-analízis, vagyis a lehető legmagasabb szintű bizonyíték!!!!!

“Azt te sem vitatod, hogy az élettartam nő (”37%”), “5% profitál”, gyógyul, az együtt már nem mondhatod, hogy statisztikailag nem szignifikáns!”

Abban természetesen tökéletesen igazad van, hogy daganat és daganat között óriási különbség van a kemoterápiás kezelés várható haszna szempontjából. Viszont ha a teljes képet nézed, lesújtó az eredmény - lásd a fenti cikket. A kemoterápia a rákellenes harcban egyszerűen megbukott. BIZONYOS FAJTA ráktípusokat persze lehet eredményesen kezelni kemoterápiával, de ezek aránya az összes rákos megbetegedések között hihetetlenül alacsony - így lehetséges az, hogy ha a teljes hisztopatológiai spektrumot vizsgáljuk, akkor ennyire rossz teljesítményt ér el a kemoterápia a betegek túlélésének javítása szempontjából. 2,1 ill. 2,3% (USA ill. Ausztrália). Gyakorlatilag nem szignifikáns eredmény.

Vagyis ne érts félre, nem arról beszélek, hogy a kemoterápia semmire se jó. BIZONYOS daganatok ellen jó. Csakhogy ma annyira sokféle daganatban adjuk, ahol semmi hatása, hogy az eredmény ennyire “felhígul”. Summa summarum: PISZKOSUL át kéne gondolni, hogy mire adod a kemót és mire nem. Gyakorlatilag a daganatos megbetegedések többségére értelmetlen kemoterápiát adni.

“Mondj egy kezelést, ami ennél hatásosabb eredményt ad (ha az adataid egyáltalán valósak), UGYANILYEN betegcsoportokkal!”

Ha globálisan nézed a rákos betegségeket, mint betegségcsoportot, akkor - mint a fenti cikk is bizonyítja - statisztikailag nem szignifikáns a kemoterápia gyógyító hatása, vagyis bármilyen placebó legalábbis ugyanennyire hatásos lenne, szóval nem kértél túl nehezet. Persze, ismét ott a jogos ellenpont, hogy de mondjuk bizonyos mellráktípusokat nézel, ott kifejezetten jó a kemó. És ez igaz is. De ettől még a rákot, mint betegségcsoportot NEM gyógyítja a kemoterápia.

Egyébként, ha nyitott vagy az alternatívákra:

World Without Cancer: The Story of Vitamin B17


Részben igazad van. Inoperábilis daganatok esetében a túlélést a kemo nem fogja jelentősen meghosszabbítani. Azonban ott a “szürke zóna”, a postoperatív kezelések, aminek a hasznát nem tudom, hogyan is lehetne mérni, hiszen nem tudni, hogy ha nem kapott volna kemót, mikor alakult volna ki, vagy kialakult volna e később áttét? Nem tudok elképzelni olyan mindenben egyező kontrollcsoportot, akiket nem kezelnek, és várják az eredményt. Nem is lenne etikus, hiszen annak ellenére, amit írsz, ma mégis a kemoradioterápia az alkalmazandó kezelés műtét után előrehaladott stádium esetén (nyirokcsomó esetleg távoli szervi áttét, érinvázió). Te vállalnád, hogy nem adsz kemót, amikor nem tudhatod, a beteged nem esik-e bele abba a néhány %-ba, akinek ezzel esélye van a hosszútávú túlélésre? Vagy ha rólad lenne szó, vagy egy hozzátartozódról? Az alternatívák kérdése: majd ha lesz rá bizonyíték! Addig bízom inkább abban a néhány %-ban…
Megjegyzés: azért oké, hogy így a kommentekben már disztingválsz, de a posztban is jobb lett volna különválasztanod a kemoterápiával többnyire sikeresen kezelhető leukémiákat, a lymphomák egy részét, az emlőrákok nagy részét, melyek esetében a hatékonyság nem kérdőjelezhető meg. A másik problémám, hogy sajnos az emberek nagy része (sokszor jogosan) az egészségügyben (is) elvesztette a bizalmát. De nem kellene átesni a ló túlsó oldalára, mert az alternatív medicina sem megoldás!

Ha rólam volna szó, egészen biztosan a kemó ellen döntenék, kivéve, ha valami olyasmiről lenne szó, ami kemóval biztosan nagy eséllyel gyógyítható (pl. az általad már említett leukémiák). Az, hogy vállalnám-e, hogy másnak nem adok kemót… na, pont ezért nem lennék SOHA onkológus. Nem hiszek benne, képtelen lennék ajánlani. Ha a betegek tőlem kérnek tanácsot, azt mondom, forduljanak onkológus kollégához, elégtelen a tudásom, hogy állást foglaljak.

Ami az alternatív medicinát illeti… nézd, nekem van egy elvem, hogy csak azt az összeesküvés-elméletet hiszem el vagy vetem el teljesen, amiről pro vagy kontra személyesen is meggyőződtem, vagyis magam is a végére tudok járni. Az alternatív medicina pontosan az a kategória, amit emiatt se pro se kontra nem tudok elvetni vagy elhinni, mert NEM FOGLALKOZTAM VELE. Egy-két dolgot az alternatívokból viszont 100%-ig igazolódni látok, azt módszeresen bevezettem a saját életembe is. Egy dolog viszont bizonyos: MIELŐTT az alternatív medicina felé fordulnánk, nem ártana kicsit körbenézni és RACIONALIZÁLNI. Amit Tibor bá az oktatásról mondott, az is igaz. Nem tudom, milyen osztályon dolgozol, de én a belgyógyászaton azt látom, hogy a betegeink 75-80%-a, de főleg a súlyos betegek szinte MIND valamilyen mértékben maguk tehetnek arról, hogy hol tartanak. Morbidan túlsúlyos, cukorbeteg, alkoholista, dohányos, mozgásszegény életmódot élő emberek… Én most fogytam le az elmúlt pár hónapban kb. 10 kilót, hetente legalább 5-ször 1 órát mozgok, ezért bizton állíthatom: az életmódváltoztatás EGY DÖNTÉS kérdése. Irreális az egészségügybe pumpált ezermilliárdoktól azt elvárni, hogy állítsa helyre azt, amit az emberek többsége egyetlen ésszerű döntéssel maga is meg tudna őrizni. Amíg ez a szemlélet nem változik, addig ne csodálkozzunk, amíg az emberek hitüket vesztik az egészségügyben: olyasmit várnak el tőle, amire nem képes és NEM IS LEHET képes. Na, ez az igazán nagy baj. Ráadásul ezen a fronton egyre rosszabbul állunk, vagyis egyre többet költünk, az emberek egészsége egyre rosszabb, és egyre inkább elvárnák, hogy képesek legyünk helyreállítani az általuk elrontott egészségüket. Ami a legnagyobb bűnünk, hogy maximálisan rájátszunk erre, hiszen az ipar csak akkor tudja eladni az egyre drágább szarjait, ha ténylegesen elhiteti a többséggel, hogy na, ez most a megváltás.

Még valami, az alternatívákról. Ma már tucatszám vannak könyvek, amik a “mainstream” ellen állnak ki, és TELE VANNAK nagyon rangos, magas impakt faktorú cikkekkel. Szóval én nem írnám le az alternatívákat a helyedben. Olvass el egy pár tucat ilyen könyvet, ha gondolod, küldök párról linket. Hidd el, érdemes, nem fogod kidobott időnek érezni az ezzel töltött órákat, és rengeteget fog szélesedni a látóköröd. Persze, van, ami szemét, de azt két blikk után el fogod tudni hajítani a fenébe - mert ezt is tudni kell, el kell tudni választani a “konkolyt a búzától”.

PS: Egy ki tudja meddig élő igazoló link:
Egy orvos vendég posztja 




**********************************
UPDATE
**********************************



Tegnapi hír volt a Híradóban: egy életmentő műtétet nem csinált meg az egyik budapesti kórház, mondván elfogyott a havi keret, és képesek voltak elküldeni Miskolcra a beteget!!!!

Különben nem értek néhány dolgot alapból.... azt írják mindketten (AT és jancsika [MM]), hogy azért írnak ki drágább kezelést/műtétet a betegnek, mert az többe kerül, így több pénzt tudnak kivenni a kasszából. Viszont amikor olyan híreket mondanak be, hogy elfogyott a kórház/osztály havi kerete, és nem tudnak sürgős műtétet elvégezni, vagy azért CT-t és nem MR-t végeznek, mert az olcsóbb, akkor épp az ellenkezője történik...

AT egyébként nagyon gyenge ebben a beszélgetésben. Még az eddigiekhez képest is :) Már képtelen felzárkózni Jancsikához.

Döbbenetes, hogy futnak be és rövid időn belül kommentek, legyen bármilyen hosszú és nehéz is a poszt. A feltett kérdés külön érdekes is. Sajnos jancsika nem tud erről a blogról, így esély sincs rá, hogy autentikus válasz szülessék. Innentől tehát csak az én bloggazdai soraim olvashatók a felvetésekre kéretik a tényt figyelembevenni

Én jancsika szellemében az alábbiakat gondolom (meglehet rosszul):

Ha van egy főorvos (kellő hatalommal, arcátlansággal és szívtelenséggel valamint kapzsisággal), akkor a kevéske diszponálásilag rendelkezésére álló pénzét arra is fordíthatja, ami ugyan neki jövedelmező, de konkrét betegileg meg népegészségügyileg nincs hozadéka. Míg ha elfogy a pénz, akkor széttárhatja a karját a világ elött, hogy pénz hiányában a legégetőbb kötszerekre sem jut, vagy nem tudja elvégezni az életmentő műtéteket. Ő jól jár anyagilag, körülötte a világ szétrohad két különböző pályán -> amire jut arra nem kéne jusson, amire meg kéne jusson arra meg már nem jut.

Az egész világ arról szól, hogy a kicsinyke erőforrásokat (energia, fosszilisek, pénz, idő, türelem stb.) pillanatok alatt felemésztjük értelmetlenül, aztán siránkozunk, hogy nincs meg elfogyott. Ezt tökéletesen látja olvasatomban jancsika.

Azt is érdemes lehet meggondolni, hogy 1990-től, miközben az egész országot privatizáltuk, mellé brutális kölcsönöket is vettünk fel, gyakorlatilag semmi látszatja nincs ezeknek a hatalmas pénzeknek, közérzés, hogy totálisan le vagyunk gatyásodva, semmire nincs pénz, adósságcsapda kellős közepében, Egyre többet küzdünk, egyre kevesebb kézzelfogható eredményért, egyre nehezebb kilátásokkal.

AT féligazságokat puffogtat, biztos megvan a maga érvényességi köre amit mond (amit rosszabb esetben egy hamis konklúzióval is megfejel). Jancsika viszont mint írtam is a bevezetőmben; (1) rendszerben gondolkodik, (2) a legfontosabb tényezőkre fókuszálva. Van "közös metszete" AT-nek és jancsikának, de AT szövege érdemben sehová nem visz (nincs hozzáadott értéke, maximum a diagnózis terén. De kritizálni és kritikát megérteni akkor is a legkönnyebb, még ha AT színvonalasabban teszi, mint sokan mások). Jancsika szövegét viszont lehet és érdemes továbbgondolni, ez a perdöntő lényeg az olvasatomban, ezért csinálom ezt a fárasztó másodközlést.

Ami a slusszpoén lehetne, AT-vel nincs miért vitatkozni azt illetően, amit átvesz szöveget másoktól, AT-vel csak a saját megfigyelései, kiegészítései, általánosításai miatt van mit vitatkozni, már akinek van kedve hozzá. Jancsikának lényegében minden betűje külön kihívás az olvasónak. :o)))


A második bejjegyzésben nem értem az egyetemi képzéses részt... onnan a rezidens képzéstől, hogy az elméleti oktatás után nem tudnak a hallgatók gyakorlatra kimenni kórházakba, mert nem fogadnak annyi hallgatót, vagy mi?

Ahogy én értelemzem: pénz vagy bármilyen kifogás miatt csökkennek a betölthető helyek. Amíg csak az iskolapadokban vannak az orvospalánta diákok sokkal olcsóbb például anatómiából szívatni őket. Az hogy az átment diákokat kiküldjék terepre azt viszont szűkítik, "megszorítják". Jancsika - értelmezésemben helyesen - azt mondja, hogy feleslegesen ne szívassunk kibuktatatndókat, akik meg teljesítik az előírt normát, azt meg becsüljük meg. Nincs igaza?


Én azt tartanám a normálisnak, hogy az orvos egyértelműen elmagyarázná a betegnek a lehetőségeit, és azok következményeit (és nem a neten kéne utánanézni, böngészni, hogy mi mit jelent...)

Több út vezet Rómába.

(1) Jó amit te is mondasz, hogy tudj megbízni az orvosodban.

(2) És jó amit AT meg jancsika sugall, hogy az embernek saját magának is (egyre inkább?) oda kell figyelnie saját magára, időt, energiát kell erre áldoznia, mielött panaszkodik általánosságban a világra.

Általában az a legjobb, ha mindkettő teljesül, abból baj nem lehet, pláne, hogy ideális esetben ezek kiegészíthetik egymást.


Egyébként ebben is sajnos nagyon sok a média szerepe, amit Jancsika is említ az egyik utólagos válaszában (amikor a zsír kontra szénhidrát részt írja) Azaz az ember már képtelen eligazodni az egészségtelen és egészséges között, mert bizonyos lobbik a saját érdekük szerint manipulálnak.

Szívemből szóltál. Nincs mit hozzátennem.


Hogy kerül a csizma az asztalra? Egy ilyen komoly témánál mit keres a "promiszkuitás" és "szexuális orgiák"

Minden mindennel összefügg. :o)

Ha valaki mint AT, 70-80 éves korára - olykor habzó szájjal, vérbeborult szemekkel, mea culpa legkisebb jele nélkül - publikál környezetpusztítás, klímakatasztrófa CO2-koncentráció, fenntarthatóság, stb. témákban, akkor mondandójának hitelességét némileg megkérdőjelezi, ha saját maga (elsők között!) is hosszú évtizedekig égette korábban a benzint. A más benzine büdös, az enyém az jogos - jeligével.

Ugyanígy - értelmezésemben - nem 80 évesen kell a promiszkuitás ellenében "kötödésről" regélni, hanem ha van feleségem és három gyerekem, akkor kellene életerő teljében nem mozdulni minden "lyukra". Mindenki azt hitte és azt hiszi mindent megtehet a természettel/nőkkel/erőforrásokkal stb., mert hiszen a természet is "hagyja magát", megvan a lehetőség rá, sőt olykor a teljes (férfi és női) társadalom is tapsol hozzá. Csak számomra visszásan veszi ki magát, ha azután hogy az "élvezkedés" megtörtént, ostorozzuk a maiakat, akik olykor szintén csak szeretnének élni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése