Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2015. szeptember 6., vasárnap

SAS?

.
BME Választható tárgyak a big data világából

Végtelen szomorúsággal és értetlenkedéssel olvastam a fenti blogposztot. Annak is főleg az első felét: Alkalmazott adatelemzés-Applied Data Analysis. A második kurzus - 'Big Data' elemzési eszközök nyílt forráskódú platformokon - tanterve is tudhat kérdéseket generálni, de az legalább koncepcionálisan betonbiztos alapokon nyugszik.

Nagy csalódottságomban - humoros formában - feltettem céges belső slack-en, hogy mi a kakukktojás az alábbiak közül:

shell script, sed, awk, r, SAS, python, hive, pig

Az első azonnali reakció az volt, hogy az awk, mondván, hogy annak semmi értelme, míg a többinek van.

Egy következő reakció: SAS, mert az cégnév. :)

Nekem magamnak semmi bajom az AWK-kal, egy olyan legfrissebb  kdnuggets-es data sciences-felmérés után, ami a negyedik helyen hozza ki. Mondom ezt úgy is, hogy én sose fogom használni nyilván (bár sose mondd, hogy sose, mint tudjuk).

Analytics, Data Mining, Data Science software/tools used in the past 12 months
* Python, 30.3% share (837 votes)
* Java, 14.2% (392)
* C/C++, 260 (9.4%)
* Unix shell/awk/gawk, 8.0% (221)
* Other programming languages, 5.1% (140)
* Scala, 3.5% (96)
* Perl, 2.9% (79)
* Ruby, 1.2% (33)
* Julia, 1.1% (31)
* F#, 0.7% (18)
* Clojure, 0.5% (13)
* Lisp, 0.4% (10)

Azonban a SAS az egy teljesen másik sztori, többszörösen is. Ugye nem kell külön hangsúlyoznom, hogy nálam ez volt a kakukktojás.

1.
Az én világnézetemben, még ebben a felpörgött mai világban sem fér el a sed és a sas egy féléven belül, maximum filozófia-oktatás keretén belül (nem konkrétumok szintjén, hanem magasabb szinteken). Ahogy nem férne el a közgázon a mikróökonomia és makróökonómia, a műegyetemen a newtoni mechanika az atomfizikával. vagy matematikusoknál a funkcionálanalizis a szimplex-módszerrel.

Mondom ezt úgy, hogy SAS-on kívül a többi megfér egymás mellett elvi síkon (arányokon lehet vitatkozni persze).Egészen egyszerűen nem látom azt a közöst, amire felfűzhető a sed és a SAS, néhány előadáson belül.

2.
A következő problémám a visual flow tanítását én minden másban jobban el tudom képzelni, mint a SAS-ban (tematika szövege mondjuk nem említi explicit, de nem tudom elképzelni az elkerülését), még RapidMinerben is ezerszer inkább, pedig a SAS után ők vannak leginkább bögyömben, ideértve a legfrissebb licence-húzásukat (két free edition választásának lehetősége). Számomra a SAS semmi extrát különöset nem nyújt visual flow szinten, cserébe ott van viszont a SAS végtelen arrogáns, inkorrekt, extraprofit hajhászós túlárazós céges hozzáállása, ami oly sokat ártott és árt a data science világnak. Egészen egyszerűen a SAS rossz üzenet régóta és egyre inkább (az én felfogásomban). Bármilyen többi nem kakukktojáshoz hasonló visual flow-s open source cucc jobban megdobogtatná az olyan öreg szíveket, amilyen az enyém.

3.
A harmadik problémám,hogy mi a nemzetgazdasági haszna a GNI-ből (szándékosan nem GDP-t írok) finanszírozott SAS tanításának, preferálásának? Ki fog itthon SAS-t használni, hol, mekkora itthoni GNI nemzeti jövedelmet termelve (más kérdés, hogy a nemzeti jövedelem elköltése is bőven megérne egy misét, de ez itt most offtopik)?!

Számomra a SAS maximum az agyelszívás folyamatát tudja támogatni konstruktív értelemben.

13 megjegyzés:

  1. Szerintem meg pont ez jó a SASban, hogy ő nem csak a megcsontosodott olyan fajta gondolkodokra gondol mint mi! Lépést tart a korral, tudomásul kell venni, hogy a mai felhsználók legfrissebb köre hozzá nem nyúl egy eszközhöz, ha több mint egy gomb kell a használathoz. Ezért tűnik nekünk agyelszívásnak. Nyilván ezeknek az újdonságoknak ad hangot a SAS, de minden megmaradt a háttérben nekünk klasszik adattudósoknak is. Nem kell az újat használnunk ha nem akarjuk és mégis minden újat megkapunk mi is.
    És mellesleg a mi házunk se épült volna még fel, ha nem megveszem a téglát meg a cserepet, hanem minden egyes darabot magunk készítettünk volna házilag.
    További kellemes problémamegoldási izgalmakat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Több ponton nem értek veled egyet.

      (1) SAS az egyik legrégebbi nyelv, ugyanolyan nagygépes jegyeket magánviselő őskövület, mint a nagy konkurrens SPSS nyelve. Legacy örökséget (terhet?) éppen úgy hordozza. A SAS egy nagy túlélő ezt nem vitatja senki, hogy respektálandó innovátor lenne az adatbányászatban, ahogy érzékelteted, ezt én intenzíven kétlem.

      (2) Hozzászólásodból nekem az jön le, hogy érzékelhetően nem ment az üzenetem lényege. A sed/awk és a SAS nem játszható ki egymás ellen, mindegyiknek megvan a vitathatatlan terepe. Továbbmenve, magával a SAS eszközzel sincs semmi baj, hozza az átlagos színvonalat. Az én perszonális problémám a SAS arroganciájával, a 106.000 dollárig menő toronymagasan legdrágább éves licencedíj brutális túlárazásával no meg az egyetemi oktatásával van.

      (3) Agyelszívást én úgy értettem, hogy az itthoni állami pénzből tanult SAS-expertek esélyesen nem itthon fogják keresni a boldogulásukat, nem itthon fognak adózni. Nyilván lehetne másutt is költségeket faragni, de a dolog szemléletileg és alapvető módon problémás.

      (4) A tégla-hasonlat csak első nekifutásra állja meg a helyét az én értelmezésemben. A kényelmes visual flowknak ha van, akkor pont az adatbányászatban van meg leginkább a helye. Viszont
      - az adatbányászat pont nem a kattingatásokról szól elsősorban, még az üzleti szférában sem (nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani neki, szvsz)
      - nagyon jó sőt sokkal jobb egyéb kattingatós visual flow-k vannak, ahol ingyen van kereskedlmi supporttal ugyanúgy mindent megkaphat az ember, úgy is, hogy előzetesen nem kell a gatyáját is zacibavágni. Magyarán semmi szakmailag komolyan vehető ellenérték nem látszik kifizetett túlár nagyságrendjében.

      Törlés
  2. Miklós,

    Mielőtt egy ilyen vita-blogposztot írsz, legközelebb szerintem olvasd el rendesen a bejegyzést. A kritizált tárgy a SAS programozási nyelvet tanítja, szó sincs visual flow tanításáról, arra külön tárgy van a BME-n. Ennek a tárgynak az a célja, hogy a leggyakrabban használt adatelemezési _programnyelveket_ megtanítsa a hallgatóknak. Ajánlom figyelmedbe a különböző toplistákat, a SAS nyelv ugyanis alig van lemaradva az R mögött, például itt: http://www.tiobe.com/index.php/content/paperinfo/tpci/index.html

    Kevés ember van az országban, aki nálam érdekeltebb lenne a SAS bukásában, de teljesen indokoltnak tartom, hogy ennek a tematikának a részét képezi a SAS nyelv.

    Ezen túl sikerült fanyar célzásokat tenni a Big Data tárgyra is. Ennek többek között én dolgoztam ki az eredeti tematikáját 2012-ben, ezt láthatod a honlapon. A BME tematika rendszere sajnos nem képes kezelni a gyorsan változó tematikákat, de elárulom, hogy azóta évente legalább 30%-ban megújítjuk, a két éve még sehol nem lévő Spark már kb 20%-át adja az anyagnak.

    Továbbá nem mulasztottál el beszólni a RapidMinernek sem - elsőre gondoltam megkérdezem mi a bajod a hivatkozott cikkel, de a további ámokfutásodat látva erre már nem vagyok kíváncsi.

    Nyugodt ember vagyok, nem szoktam kikelni magamból, de mélységesen felháborít, hogy mások sok éves, minden összevetésben magas színvonalú, gyakorlatilag non-profit munkáján élcelődsz, ráadásul az írásod téves alapokon nyugszik és mindenféle konstruktív szemléletet nélkülöz. Nem hiszem, hogy ez előrébb viszi a világot...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor a konstruktivitás szellemében, nagyon röviden.

      >>>>
      A kritizált tárgy a SAS programozási nyelvet tanítja, szó sincs visual flow tanításáról
      >>>>
      Ezt írtam: „...tematika szövege mondjuk nem említi explicit, de nem tudom elképzelni az elkerülését”.
      Ennél többet nem akarok mondani idevágóan.

      >>>>
      Ajánlom figyelmedbe a különböző toplistákat, a SAS nyelv ugyanis alig van lemaradva az R mögött, például itt:
      >>>>
      Ha a visual flow-t en bloc nem vesszük, akkor is volt két másik ellenérvem a SAS ilyetén oktatása ellen.
      Te felhoztál egy harmadik pozitív érvet, amiről én is tudtam, viszont „ortogonális”-nak gondolom az én érveimre.
      Egy jobb hangulatú beszélgetésben biztos meg lehetne vitatni a szembeállítását és súlyozását az érveknek.

      >>>>
      Kevés ember van az országban, aki nálam érdekeltebb lenne a SAS bukásában, de teljesen indokoltnak tartom, hogy ennek a tematikának a részét képezi a SAS nyelv.
      >>>>
      Tegyük tisztába én írásaimban mindig konkrét dolgokat (SAS, RapidMiner) szólok be, sosem bántok (közvetlenül) embert.
      Te viszont ilyeneket írtál nekem:
      „szerintem olvasd el rendesen a bejegyzést.”
      „de a további ámokfutásodat látva erre már nem vagyok kíváncsi.”
      „írásod ... mindenféle konstruktív szemléletet nélkülöz”
      Azt hittem ennél jobb és egymás tiszteletét megadó kapcsolatban voltunk, vagyunk.

      Viszont, ha beszólsz személyemnek, akkor ennél picivel több indoklás nem ártana a konkrétumok szintjén, a kijelentésen felül.
      Így csak tudomásul tudom venni, hogy „teljesen indokoltnak tartod”.

      >>>>
      Ezen túl sikerült fanyar célzásokat tenni a Big Data tárgyra is.
      >>>>
      Nem hiszek abban, hogy létezik tökéletes tanterv, mivel kőkemény kompromisszumokat kell kötni, azt gondolom.
      Ha valaki úgy lelkendezik, hogy egy tanterv „perfekt”, az bennem biztos gyanut ébresztene.
      A Big Data tematikát éppenhogy dícsértem, ami kérdéseim vannak (remélem nem baj) azok csak ízesítési léptékűek és elhanyagolhatóak (ezért nem feszegettem mélyebben).
      A másik tematikával sincs gondom a SAS tematika és a SAS komplementer-tematika is önmagában nagyon jó.
      Én két dolgot vitattam csak a blogposztomban.
      - A két tematika egy félévben mennyire fér el egymás mellett.
      - Mennyire örömteli a SAS itthoni ilyen fókuszú tanítása

      >>>>
      ...a két éve még sehol nem lévő Spark már kb 20%-át adja az anyagnak.
      >>>>
      Éljen! A Spark nálunk is kezd egyre nagyobb fókuszban lenni.

      >>>>
      Továbbá nem mulasztottál el beszólni a RapidMinernek sem - elsőre gondoltam megkérdezem mi a bajod a hivatkozott cikkel, de a további ámokfutásodat látva erre már nem vagyok kíváncsi.
      >>>>
      Akkor ezt hagyjuk is! ;)

      >>>>
      Nyugodt ember vagyok, nem szoktam kikelni magamból, de mélységesen felháborít, hogy mások sok éves, minden összevetésben magas színvonalú, gyakorlatilag non-profit munkáján élcelődsz, ráadásul az írásod téves alapokon nyugszik és mindenféle konstruktív szemléletet nélkülöz. Nem hiszem, hogy ez előrébb viszi a világot...
      >>>>
      Sajnálom, hogy ezt szűrted le posztomból és így ebben a formában: és ezt a szomorúságomat nem kívánom jobban kifejteni.

      Törlés
    2. Az utolsó szó jogán, mert szerintem nem ugyanarról beszélünk:

      Én is azt hittem, hogy egymás tiszteletét megadó kapcsolatban voltunk, és reméltem, hogy hasonló tisztelet jár a többi egyetemi kollégának is, akik közül szintén sokakat ismersz. A SAS és a RapidMiner kritizálása a szíved joga, a vezetőik ettől még nyugodtan alszanak az óceán túlpartján, de ez a bejegyzés elsősorban a két egyetemi tematika kritikája és karikatúrája viccesnek szánt formában, amelyben a tematikák szerzői dilettánsként vannak beállítva.

      A teljesség igénye nélkül a dilettánsok között van egyetemi professzor, Kaggle top100-as versenyző, analitikai startup CTO, és összesen vagy 100 év adatelemzési tapasztalat.

      Mindezek mellett ha megpróbálom leválasztani a szarkasztikus körítést, akkor sem találok stabil érveket vagy bármi hasznos javaslatot. A visual flow félreértés volt, de anélkül az első érved sem állja meg a helyét, ugyanúgy lehet adatokat elemezni Linux CLI toolokkal mint SAS nyelven, így nagyon szépen megfér egymás mellett ez a kettő. A harmadik érv már eleve furcsán magyarkodós egy globális szakmai világban, de még csak az sem állja meg a helyét, mert kifejezetten sok SAS programozói álláshirdetés van itthon is.

      Még egyszer mondom: a legkevésbé sem akarom védeni a SAS-t, nálam is bent van a top3 legkevésbé kedvelt adat-technológia között, de nem is erről szól a dolog, hanem hogy alaptalan érvekkel ne támadj és tegyél nevetségessé olyan oktatókat, akik a havi rezsinek megfelelő díjazásért biztosan nem perfekt, de világszínvonalú tárgyakat oktatnak a BME-n és mindezt ingyen biztosítják céges látogatóknak is. Inkább ülj be egy előadásra, biztosan jól jönne majd egy kis awk tudás a jövőben.

      Törlés
    3. Zoli,

      Szíved joga mirõl mennyit írsz, cenzurázni semmiképp nem fogok (elvbõl), téged aztán pláne nem.
      A legrosszabb, ami történhet, hogy szimplán ok-zlak, mint a kollégádat is korábban.
      A teljesen félrement kommunikáció ellenére is, eredményeid alapján elismerlek, felnézek rád, ez nem tudott annullálódni.
      Az egész „posztfolyamodvány” egy elmúló rossz nap/tévedés/lidérc (értékelésemben), míg az eredmények örökké megmaradnak.
      Illetve számomra nem fontos senki meggyõzése, teljesen jól el tudom hordozni, ha egyedül vagyok a véleményemmel.
      Én csak arra figyelek, hogy a számomra megfelelõ üzenet közvetítõdjék minden olyan dialógusból, amiben résztveszek (minden hibájával együtt).

      Mivel ennyire félrement a kommunikáció (és tartom a magam részérõl, hogy nem miattam), így most már mindenképpen van egy személyes aspektus is a szakmain felül is.
      Ha reagálok, akkor emellett sajnos már nem tudok elmenni, forszírozzam bármennyire is a szakmai oldalt.

      Fel nem tudom fogni milyen tiszteletlenséget olvastok ki posztos soraimból, akárhogy próbálom kihámozni az erre utaló jeleket a számomra érzelmileg túlfûtött reakcióitokból nem megy. Honnan, mibõl olvasható az ki, hogy dilettánsként próbálok beállítani bárkit közületek, vagy akárcsak a tematikát? Ha extrapolálni akarok nem teljesen tök mindegy mit hadoválok itt a végeken, pont, mert a „vezetõk nyugodtan alszanak”? Tényleg megérte neked, nektek (ahogy mondod az eredményeitek birtokában) ezt az egészet ilyen irányba elvinni?

      Idevág az is, hogy mindannyian tudjuk, hogy mennyire nehéz tematikát elõállítani, jóváhagyni, változtatni a hivatalos bürokrácia útján. Ha a SAS kapcsán van amit közösen gondolunk, akkor miért érzékeltek az én szavaimban felétek irányuló bármilyen támadó szándékot. Én sosem személy ellen hadakozok, hanem csak és kizárólag konkrétum ellen. Miért ne fájhatna nekem a SAS, akkor is, ha történetesen szerepel is a ti tematikátokban?

      A személyes részhez hozzátartozik „top100-as kaggle, startup cto, etc” vonalán, hogy ezek valóban eredmények, én tudtam róluk korábban, én is elismerem, de egyúttal értelmezésemben kötelezi is az érintetteket, hogy megválogassák mikor és hogyan szólalnak meg, mert viszont, ha megszólalnak, akkor a nulláról indulnak õk is és az adott beszélgetésben nekik is meg kell küzdeni a hitelességért, dialógus-hozzájárulásuk felépítésében (nyilván nálamnál jobb szakmai alapokról indulva). Azaz mindezen említett eredmények csak hendikep számomra, de nem érvek a poszt történései kapcsán.

      A személyes részhez hozzátartozik még az én oldalam is. A tematika kicsit olyan, mint a foci. Mindenki ért, akar érteni hozzá, bele akar szólni. És mivel nincs tökéletes foci/tematika, sorjáznak szépen a féligazságok a közönség részérõl (megengedem részemrõl is). Ami egyfelöl részemrõl hitelt adhat mégis a „beleszólásnak”, hogy tanítottam mûszaki fõiskolán éveken át informatikát rendes kurzusban is, fakultációban is. Rengeteget agyaltam én magam is, hogy mit és hogyan kéne tanítani. És bizony, míg 1993-ban úgy éreztem tisztán látok a kérdésben, 1996-ban az informatika hazai robbanásával, meg a diákok beérkezõ tudásszintjének szélsõséges polarizálódásával már totálisan elbizonytalanodtam (és onnantól szerencsére már nem is tanítottam). Ha innen nézzük egekig magasztaltam a ti két tematikátokat (nyilván ez az adalék nem szerepelt az eredeti blogposztban, sõt magán a blogon sem). Másfelöl, ha jobban megnézzük a tematikátokat egyáltalán nem érintettük részleteiben, így azt nem is kritizálhattam, pláne nem érzékeltethettem dilettantizmust. Én csak azt vitattam, szabad-e erõs fókusszal SAS-t tanítani Magyarországon, meg árukapcsolásban egy kurzuson belül „eladni” más értékes - jellemzõen open-source eszközökkel. Azt gondolom ezzel az ellenvéleménnyel (nem feltétlen egyetértõen) együtt kell tudni élni.

      Törlés
    4. És akkor jöjjön a szakmai oldal.

      Az én olvasatomban a „vicces/szarkasztikus rész” két szála:

      (1) „awk”: amiben egyrészt nem értek egyet kollégáimmal, hanem pont a ti tematikátokkal értek egyet, meg érveltem mellette (azaz hozzászólásodban ez teljes félreértésként értelmezem). Másrészt miért degradálna bárkit/bármit egy sarkos ellenvélemény („nincs értelme”)? Informatikában ne lennének sarkos ellenvélemények e poszttól függetlenül is? Adalékként megjegyzem cégen belül is voltak velem szembenálló vélemények a hozzászólásaitok elolvasása után is. Számomra ez egy ilyen „ellentmondásos” világ. Számotokra (miért) nem?

      (2) „SAS kakukktojás”. Mi abban a tiszteletlenség, hogy a SAS pénzes? Vagy van egyfajta árukapcsolásos üzenete mellékhatásként a tematikának? És ha ezt személy szerint magatokra veszitek, azért én vagyok felelős? Szóval jó lett volna erről részleteket olvasni hozzászólásodban, mert ennek hiányában nem tudom az egészet hovátenni.

      Senki nem mondta, hogy a SAS-sal nem lehet elemezni. Ahogy nyilván lehet róla 1 db 45 perces órát is beszélni csak, meg egy félévet is rászánni (vagy többet). SAS-ról is lehet beszélni visual flow-val vagy anélkül (bár visual flow „kitépésével” a SAS számomra méginkább mellőzendő, mert méginkább túlárazott, azaz én a második érvemet sem ignorálnám ennyire könnyedén). Mikróökonómiáról + Makróökonómiáról is lehet egy félévet megtöltően beszélni (le lehet fedni az órákat). A kérdés csupán az, hogy miből milyen következtetést vonunk le.

      Az első és harmadik érvem üzenete érzékelhetően nem ment át, és ennek hiányában ezt most fejtegetném, már így is túl hosszú vagyok.

      Egyetértek: nem tettem semmi konstruktív javaslatot, ahogy egy záptojásról is meg tudom állapítani, hogy záp, de jobbá tenni nem tudom. (Értsd jól, mielött: nem a tematikátok a záp, mégcsak nem is a SAS, bár ezen még gondolkozom :). Ha tudnék tenni és/vagy illetékes lennék rá, megtettem volna. Ennek hiányában itt csak addig jutottam, hogy valamit kritizáltam. Ilyen is van, ezzel is együtt kell tudni élni, szvsz.

      Törlés
    5. Úgy tűnik nem értünk egyet sem szakmailag, sem világnézetileg, sem a stilisztikai minimum kapcsán. Sajnálom, de együtt tudok vele élni.

      Törlés
    6. "[Data Science] Top5 leginkább (érdemtelenül) túlárazott szoftver" címet viselő blogposztomban való ismételt ámokfutást látva muszáj itt is megjegyeznem, hogy nem ártana nemcsak a saját gondolatatokra válaszolni, érdemes lenne kontextusában értelmezni az eredeti blogposztot (majd indulatmentesen tárgyszerűen reagálni). Akkor meglehet könnyebb lesz az emlegetett "minimum" megtalálása is. ;)

      Én értem, hogy csomó minden nem tetszik nektek, de ennek megvilágítására csomó egyéb kultúrált, tárgyszerű ezáltal értékelhető megoldás létezik.

      Próbáltam úriemberként visszafogni magam, de semmi nem volt elég, sikerült kiharcolni, hogy visszatérjek e poszt kommentfolyamába, már csak, hogy a "fák ne nőjenek az égig". ;)

      Törlés
    7. @Prekopcsák Zoltán.
      Zoli, mivel ez a minősíthetetlen kommentelős tempódat megismételted hónapokkal később is, ezért külön blogposztot szenteltem a trollkodásodnak.
      http://liftinstinct.blogspot.hu/2015/12/prekopcsak-zoltan-rapidminer-trollkodasa.html

      Törlés
  3. Én csak annyit fűznék hozzá, hogy szerintem mindenki egész jól meg tudja tippelni, hogy egy BME-s oktatónak és egy multi Big Data VP-jének a fizetése (órabére) köszönő viszonyban sincs egymással. Még néhány ilyen "építő jellegű" vélemény, és azt hiszem a magyarországi felsőoktatás (SAS-ostul, Spark-ostul) kevesebb lesz egy olyan oktatóval, aki évek óta a világ élmezőnyébe tartozóan (csak nem a legszerencsésebb országba születően) csinálja is azt, amit tanít (és nem az oktatásból él(...), hanem ez csak egy egyre nagyobb "nyűggel" járó hobbija). És azt tanítja, amit csinál, nem pedig a trendiség mögé bújva valami teljesen mást...
    Egyébként ha a "te cégedre" (általad kidolgozott és tartott (egyetemi) oktatásra, általad is fejlesztett termékre...) tennének olyan gyönyörűen megkonstruált
    ízléses körmondatokat pl. az awk-ról való sokatmondó vélemények alapján, mennyire vennéd személyedre szólónak?
    (Egyébiránt a 3. ellenérved egy az egyben politika. Ilyen hozzáállással bezárhatjuk a VIK-et, orvosi karokat, szakmunkásképzőket stb. úgyhogy erről aligha van értelme ezen a szinten beszélgetni...)

    Szép napot mindenkinek ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Prekopcsák Zoli blogomon végbevitt ámokfutása miatt úgy döntöttem, hogy végül neked is válaszolok.

      - Örülök, hogy ennyire erősnek tartod a blogomat, hogy egy blogposztom miatt akarja elhagyni az oktatást akárki. ;)

      - Az nagyszerű, ha egy oktató a "világ élmezőnyébe tartozóan" műveli a szakmáját, ettől nem ártana egy mégha eldugott blogon is: kontextusában értelmezni a blogposztot, majd tárgyszerűen, indulat- és személyeskedésmentesen, nem saját gondolatokra válaszolva, reagálni. Ez alól akármilyen "élmezőny" sem adhat felmentést.

      - Awk-os posztbeli idézetem értelmezésemben szarkasztikus volt. A cégemre akármennyi "ízléses körmondat" jöhet, amíg jön a pénz, nyilván ott nincs negatív felhang egyáltalán, ahol történés sincs. ;)

      - Vegyük már észre, hogy orvosi kar-nak mint "műfaj"-nak nincs alternatívája, míg a SAS-nak van. Nem ártana kontextusban maradni. Nyilván oktatáspolitikai kérdés amit felvetek, hogy mit érdemes tanítani, mit nem.

      Konklúzió: a hosszú kommentfolyam ellenére eddig egyetlen értelmezhető ellenérv nem futott be, miért kéne SAS-t tanítani.

      Törlés