"Virtuózok", avagy hogyan kéne komolyzenei versenyt csinálni tévében

Sajnos a net különböző sarkaiba tökre szétszórva füstölögtem csak a Virtuózok komolyzenei verseny kártékonysága felett. Legutóbb talán az Oscar-díjas Mindenki c. kisfilm kapcsán írtam róla a brutális hosszúságú (55 KB/Leütéses) messze leghosszabb blogposztomban. Ami kisfilmnek a fő fókuszában szintén ilyen típusú (kórus)verseny van.

Pedig a téma megért volna egy összeszedettebb blogposztot is, pláne, hogy motivált meg érdekelt vagyok laikusként is a komolyzene felszínen maradásában (kottás videóim apropóján).

Egy gyors áttekintés a negatív pontokról csak a kronológiai sorrend érdekében és valamiféle szűken vett teljesség-igény jegyében:
* Valóságshow: zene/teljesítmény fókusza helyett az (eladható) versenyzői-sztorik, a szokásos X-Faktor stb. bulvár-feeling jegyében. Mindez a zene rovására.
* De olyan részlet-szintig terjedően rossz a fókusz, hogy az operatőr is csak kevésbé fontos külsőségeket igyekszik felvenni a versenyzői előadás során, a zene sokkal fontosabb vizuális megjelenésének abszolút kárára (pl.: zongora és zongorázó kezek+lábak együttes képi megjelenése ritkán - "vágóképszerűen" - tud csak megejtődni).
* A zenékbe/előadásokba való nagyon ciki, sorozatos és rosszul időzített műsorvezetői belepofázások, olykor idegesítő háttérzenévé silányítva a produkciókat. Bősze Ádámot ettől a ponttól írtam le egy életre (hogy ehhez az ótvar tempóhoz a nevét adta).
* De a talán legvisszataszítóbb valóságshow-feature, a szokásos itt aztán különösen értelmetlen elnyújtott csigázó eredményhirdetés, amit semmi nem indokol. Se valós zsüriteljesítmény nincs mögötte (sőt), se érdemi drámai értékkel/funkcióval nem megtölthető (adatbányász szakzsargonban: "nem magyarázható").
* A képzett és magas szinten tanító zsüri ritka felkészületlensége. Ha még egy Majoros Péter(Majka) is képes előzetesen egy Sztárban sztár elött készülni abból, amiről véleményt formál, akkor ez kutyakötelessége lenne a Virtuózok-zsürinek is.
* A zsüri-felkészületlenség aztán jellemző módon permanens, komolyan nem vehető, szinvonaltalan, hosszú ám felesleges általánosság-/közhely-puffogtatásba torkollt, ami mindenre alkalmas volt, csak a valódi vélemények ütköztetésére nem.
* Az igazi ítélkezés az háttér susmusban történt, ami ítélkezésre a közönség leginkább kiváncsi lett volna. Bármiféle pontszámoknak nyoma sem volt.
* További folyomány, hogy mennyire vérgáz-ciki, hogy egy Hajós András a legbutább nótáról és előadásáról is tud tömören ráadásul szakmaian szólni, legtöbbször közönségkompatibilisen és/vagy humorba ágyazottan. Hogyne lehetne ugyanez, horribile dictu még jobban, elvárható egy-egy egyetemi tanár kaliberű zsüritagtól.
* A zsüritől még susmusból származó előre megfogalmazott korrekt elutasításra sem futotta a kiesett versenyzők felé. Ami azért ultranagy gáz, mert azt sugallja (helytelenül), hogy a zenei teljesítmény nem mérhető, rangsorolható: zenei felvételiknél ad absurdum szubjektivitás/hangulat dönthet csak.
* De a legfeltűnőbb durva anomália, amikor szemtől-szembe dicsérik a versenyzőt, aztán  a susmus után elkaszálják. Mintha szembenézősen vállalhatatlan lenne a kritika. Nyilvánvaló, hogy a tanárokat is felvonultató zsűri jellemző módon nem tudta a gyerekek felé való biztatást és a minden - pláne fejlődésben lévő gyermek - előadásában jelenlévő potenciális kritikai hangot összhangban hozni.
Versenyzői oldalról ez a fejlődést gátló attitűd feltétlenül nagyon káros és üldözendő jelenség (értékelésemben) a mai világunkban.
De egyúttal a nézőközönség lenézése és semmibevevése is ez a fajta szelektív hozzáállás. Mondván arra a közönség jó, hogy rázúdítsunk valami boszorkánykonyhában kevert mesterségesen művi elegyet, de ugyanakkor csak "black box"-ként, biztonságos (tévés formátum támadhatatlanságát garantáló) körülmények között. Ha kivonjuk az egész sava-borsát, mi marad akkor, merül fel az egyszeri emberben a kérdés: jó eséllyel az érdektelenségbe-fulladás (egy amúgy is eleve nehéz pályán)
* A nyilvánvaló, laikusnak kívülről is detektálható, akolmeleg dohos belterjességből eredő csalások már csak hab volt a tortán.
* Olyan crossoveres közönségigényeknek "lefekvés", amikre egyszer maga Szenthelyi Miklós zsűri-elnök, korábbi éceszgéber explicit megmondta, hogy jellemzőbben fájnak neki.
* Arról már nem is beszélve, hogy a műsor legjobb/leghasznosabb vonása - versenyzők teljes, belepofázás nélküli produkcióinak YT-ra publikálása - a második évadra megszüntetődött.
* stb.

Aztán tegnap sixx publikált egy friss posztot a comment:com-on, Vetélkedő, reality és gasztroműsor is van az 1jó5let döntősei között címen, aminek öt műsorötlete akkora csalódás volt, hogy a szellője se érintett meg elgondolkozásilag, annyira hidegen hagyott: magam részéről még kommentet se szántam nekik. Jellemzően negatív visszhang volt a kommentelő-többség körében is. Belegondolni is fáj, milyen ötletek kerülhettek kiselejtezésre, ha ezek voltak a nyertesek.

Viszont mivel előkerült a posztban a Virtuózok verseny, ez már nagyon is elérte az ingerküszöbömet, inspirálódás tekintetében. Vagyis hogy a sok negatív kritika/kifogás/probléma után írjak egy olyan pozitívan konstruktív blogposztot: hogyan is kéne egy Virtuózokat csinálni, szerintem. Nyilván nem a realitás igényével írom mindezt, hanem a "merjünk nagyot álmodni korlátok nélkül!" szellemében.

Mik a kiindulási constraintjei egy szerintem korszerű Virtuózoknak?
* Közönség érdekességre és újra vágyik, akar róla beszélni, vitatkozni, kommentelni.
* Sőt a közönség "vért akar látni". Semmit nem változott a világ a római cirkuszok óta.
* A versenyzők kőkemény versenybe jelentkeznek általában. A nagy díj, a presztízs, az ismerttéválás reményében, lemeztelenítésnek, támadásnak kitéve magukat. Sajnos ez ma már látnivalóan elvárás még a gyerekek felé is: a maximális cél ezek tompitása, minimalizálása az eliminálás útján.
* A versenyzők között rangsorolni kell tudni.
* Mitöbb a versenyzői rangsorolást érthetővé, sőt átélhetővé is kell tudni tenni a közönség felé.
* Minden verseny a (mérhető, számokra lefordítható) teljesítményorientáltságról szól. A komolyzenénél sem lehet ez másképpen: csak a mikéntje lehet egyedül kérdéses.
* Önmagában semmi poén nincs abban, hogy valaki y versenyző x+1-dszer eljátszik egy darabot. A zenét élővé kell tudni tenni, aktualitást kell  hordozzon minden produkció.
* Az előbbi szempontot alátámasztja az is, hogy az idő lineáris múlásával  (négyzetesen / exponenciálisan) progresszíven avul az "aktualitás". Ma már jóval kevesebben olvasnak Fekete gyémántokat, de még mindig jóval többen, mint Fanni hagyományait. Bár a komolyzene sosem fog kihalni, de nem mindegy, hogy skazenben lesz-e csak élvezhető poros múzeum-feelinggel, egy szűk sznob+valóban értő/érdeklődő kör számára. Avagy nagyobb prioritással a mindennapok részévé tud-e válni relevánsabb léptékben.

Mik a Virtuóz-megreformálásom tézisei?

(1) Teljesen más zsüri-koncepció kell:
* Nem kell nemzetközi zsüri se, mert megoldható a dolog nemzeti szinten is, korrekten, a belterjesség minél nagyobb kiküszöbölésével.
* A legfontosabb, hogy a gázsiért dolgozó zsüri is legyen teljesítményre kényszerítve. A zsürinek is legyen vesztenivalója, necsak a versenyzők vigyék vásárra a bőrüket ingyen, ellenszolgáltatás nélkül.
* A zsüripontok/-ítélkezések legyenek névvel vállaltak.
* A zsüritagok összebeszélés nélkül nyomják pacekba szembe a közönségnek az értékeléses (több szempont menti) részpontjaikat (így válik végképp szükségtelenné a háttér-susmus). Sőt egymás pontjairól sem tudhatnak menetközben, ahogy nyilván a versenyzők sem (hogy ne befolyásolja a versenyzést). Maximum az összesített (rész)pontokat lehessen megtudni a verseny folyamatában. A szerkesztő meg az outlierek és egyéb infók alapján esetleg kijelölheti, hogy ki értékeljen szabad szöveggel külön is a zsüriből (konkrétumok szintjén!)
* Legyen lánivaló ki ítélkezik másképp a többséghez képest, ki tud disztingválni a versenyző-rangsoroláshoz: horribile dictu pontszámainak értéke ez befolyásolódjék dinamikusan. Hiszen, aki mindig maximális pontot ad annak irreleváns a véleménye, ahogy annak is, aki csak outlierre képes.
* Derüljön ki folyamatában, ki ért és ki nem a zenei teljesítmény mérlegeléséhez, megvitatható módon. A tehetségtelen, fogalmatlan ne alibizhessen a zsüriben sem.
* Csak az outlierek megvédését lenne szabad a zsürinek kommentálnia verbálisan, mert csak ez hordoz érdekességet/információt a közönség számára. (Az időt kímélni kell, illetve más fontosabb dologra tartogatni)
* Alapvető elvárás a jelenleg black box értékelés minél teljesebbkörű kifehérítése, az érdeklődés miatt is, a konteók/csalások/korrupciók értelmetlenné válása miatt is.
* Én a magam részéről megfontolnám pluszba egy valamiféle castingolt laikus zsüri részvételét is, hogy a nép hangja is szerepet kaphasson. De ez nyilvánvalóan vitatható meggondolás a célszerűség mentén.
* stb.

(2) Versenyzőket másképpen/kiterjedtebben kell versenyeztetni, hogy minél jobban lehessen különbséget tenni közöttük.
* A versenyzők tudjanak beszélni a zenéről, darabról, az általános közhelypuffogtatáson felül. Ha már a mai zsüri-generáció nem tud verbálisan beszélni a zenéről, produkciókról, akkor legalább a fiatalok legyenek rákényszerítve. Alakuljon ki egy közönséggel közös nyelv, ami bővítheti az érdeklődő közönség körét, élővé, aktuálissá tudja tenni a zenét. A versenyző a hangszere mellöl (horribile dictu azt használva) nyilatkozzon arról, miért választotta azt, amit, mi fogta meg, mi az üzenete a darabbal, egyáltalán helyezze az egészet értelmezhető kontextusba, stb.
* Legyen kötelező/elvárt versenyrepertoár is a verseny meghirdetéssel párhuzamosan. Annál nagyobb kiterjedésű legyen ez a repertoár minél triviálisabb szimplán eljátszani egy-egy választott darabot. Csajkovszkij híres b-moll zongoraversenyét lejátszhatatlannak nyilvánította az akinek dedikálódott. Ma már kötelező alapmutatvány, minden profi zongorista számára. Bach fúgát írni, Bachnak írni nagyobb kihívás volt: ma már zeneszerzés szak, első évfolyamon zh-feladat nagyságrend Bach-stílusban írni valamit.
* A zsüri(megbízott) kérhessen konkrét rövidebb darab-részletet, a kötelező körben instruálja a versenyzőt, hogy lehessen tesztelni mit ért meg, mennyire rugalmas, formálható a versenyző, mire és hogyan képes reagálni.
* A legszebb az lenne, ha véleményütközés is lehetne, a közös épülés jegyében.
* Előbb-utóbb eljön az imporivizálás versenybeültetés ideje is.
* stb.

(3) Műsorkoncepció:
* Ne a versenyzősztori legyen a fő rendező elv. Majd a nyertes, vagy első három helyezett kaphat kisfilmet a hátteréről. A zenének kell fókuszban lenni, a művészi előtérbe helyezést ki kell érdemelni.
* Legyen elérhető referencia-felvétel a produkciókhoz (neten elérhetően), amihez képest viszonyítva pontoz a zsüri. Ez lehet nagyon jó, nagyon rossz, vagy akár átlagos felvétel is: mindez segítené a közönség értékelési képbekerülését, a zsüri is azonnali feladat/kihívás elé kerülne vele. Az egésznek az az értelme, hogy ne teszemazt [1-10] zárt intervallumból pontozzon a zsüri, hanem referenciához képest való eltérés(nagyságo)t, mindkét irányba (plusz-mínusz). Fontos a referencia változó színvonala, az értékelések érthetőbbé tételének követelménye miatt.
A referencia-felvétel maga meg azért fontos, mert egyforma súllyal kell megítélni az elsőként illetve utolsóként fellépő versenyzőt. Ennek egy módja lehet a műsor végén pontozni, de a közönségnek eladhatóbb az azonnali értékelés: viszont azt akkor korrektebbé kell tenni.
* Amikor az operatőr mutatja a versenyzőket a darab előadása közben, nagyon sok felesleges és rossz vágás van. Ha már mindenképpen kell mutatni intenzíven az előadói arckifejezést (mint legkevésbé fontos sőt nagyon sokszor zavaró információforrást), akkor is törekedni kellene rá, hogy a hangszer és a rajta való játék legyen sokkal inkább fókuszban.
* Mivel én ugye nagyon hiszek a kottás videók erejében, ráadásul jól/értelmesen párhuzamosítható az előadói illetve kottás megjelenítés a képernyőn én bizony szívem szerint egyszerre tálalnám őket.
* stb.

(4) És akkor a legfontosabb, az én laikus elvárásaim a zsüriszempontokra, ötletelésként, draft-verzióban:
* Dr. Élő Árpád matematikus, fizikus, sakkozó és üzletember máig ható módon reformálta a sakk-minősítést. Olyan sikerrel, hogy más sportágakra is igyekeztek átvinni, még focira is. Ez kiváló kiindulási pont.
* anyagerősség, virtuózitás: nyilván nem mindegy Anna Magdalena Bach füzetkéből játszani vagy akármelyik Beethoven-szonátát. Azt gondolom eléggé jó hatásfokú konszenzussal lehetne disztingválni a művek között. Az sem baj, ha vannak/lennének azonos nehézségűnek minősített/osztályozott művek.
* elegancia: nem mindegy, hogy erölködik valaki, vagy elegáns könnyedséggel hozza az előadását. ahogy egy nyelvvizsgán is pontozzák azt, hogy ki mennyire "fluent" valaki. Vagy még eklatánsabb példa Berki Krisztián, 2010-es londoni aranyérmet hozó, lógyakorlata tornában. Pont nem anyagerősséggel nyert, hanem szép elegáns tornászásban.
* kottahűség, hibátlanság/pontosság: itt én elsősorban a kirívó és nem kirívó hibákra gondolok. Ez az a kategória, amit a zenészek nagyon egzaktan érzékelnek, például a laikusokkal szemben is. A pontosság talán annyiből bővebb, szigorúbb, tehát jobb a kottahűséggel szemben, hogy például koherensnek is kell lenni a válaszott tempóval pluszban.
* (zene-)értelmezés: ez az állandó fóbiám és vesszőparipám, akár a világ összes zenészével szemben is (lehet, hogy egyedül vagyok vele a világegyetemben). Igenis fontos szerintem, hogy zenész-palánták képzésénél "x" kis lépés technika/virtuózitás előrehaladást kövesse "y" kis lépés szellemi/lelki előrehaladás zeneértelmezésben, mondandó megfogalmazásban (egy zongoradarab előadása NEM pusztán billentyűleütések absztrakt modellezése fizikai attribútumok (idő, erő) mentén). A felnőtt Gyöngyösi Ivettnél volt nagyon érzékelhető számomra, hogy briliáns technikája nagyon gyenge zeneközvetítő erővel párosult, ugyanolyan félresiklott pályán mozog, mint az agyonsztárolt, agyonhype-olt Schiff András. Nem lehet 100%-ban csak virtuózitásra koncentrálni, a zene lényegének mellőzésével. Egyensúlyban kell lenni a technikának ami kiszolgál, a szellemi erővel, amit kiszolgál.
* érettség, választott darab testreszabottsága: én elhiszem, hogy nagy truvájság két nap alatt megtanulni egy darabot és elfogadhatóra hozni, de én hadd lelkesedjem már jobban az érett kidolgozott előadásokért. Ahogy a sakkban is ugyan látványos az ötperces villámparti, mégis a rangot inkább a rendes játékidejű partik adják.
* korral arányos teljesítmény: ez nagyon fontos, ugyanakkor nagyon nehéz mérőszám. Abszolút nem mindegy akárcsak 10 évesen illetve 11 évesen produkálni valamit. Másképpen közelítve: 3 éves vagy 4 éves tanulás után produkálni valamit. A zseni leginkább ennél a pontnál ragadható meg.
* hangszer: nem mindegy zongorázni vagy mondjuk citerázni tudni. Az előbbinél a művészi szinthez lényegesen több év tanulás/munkaóra kell. Félreértés ne essék egyik kedvenc hangszerem a citerám, ha valaha hangszertanulásra adnám a fejemet, tuti citerázni tanulnék, pont azért, mert a legtöbb és legnagyobb sikerélményt adhatja egy olyan zenei antitalentumnak, mint én is vagyok.
- frazírozás: ez olvasatomban már finomhangolás, amit elsősorban a zenészek értenek, tudnak, a nagyközönség nehezebben emészti a dolgot. Mivel a zenészek által szépen mérhető a dolog, tőlem természetesen jöhet. :)
* aktuális rákoncentrálás, ihletettség: aki indiszponált, azt egy verseny keretében minusz pontokkal sújtanám. Szomorú, pech meg minden: de a verseny, a többi versenyző felé való tisztesség megkívánja. De van bőven pozitív megközelítés is: Kocsis Zoltán nyilatkozta egy interjújában, hogy volt amikor annyira megszállta az ihlet egy darab játszásánál (sajnos nem készült róla felvétel), hogy utólag még ő maga sem értette, hogyan mi által irányítódott ennyire transzcendens módon a kezének ujjai a billentyűk felett. Igen is van pillanat ihletettsége, amit illik észrevenni művészek játékában.
* stb.