Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.
Nézetem szerint a szerző talán legkiérleltebb, legfontosabb kérdéseket
feszegető, mondhatni paradigmaváltó könyve (hétköznapokat is
befolyásolni tudó szemlélete miatt). Mondom ezt a könyv minden
gyarlósága, sőt esetleg hibás állításai ellenére is.
Előzetesként írom:
* Betegen írom ezt a posztot (takonykórból alig látszom ki), ezért előre is elnézést kérek a szokásoson is felüli hibáimért (ezek természetesen nekem róhatók fel, nem a könyv szerzőjének).
* Mivel a címből is következik alapvetően a zenei aspektusról szeretnék írni, mint
+ nekem legfontosabb,
+ hozzám legközelebb álló,
+ általam legjobban átlátott meg korábban vesézett aspektusról,
ezért csak a zenei vonalat feltáró 2.törvényig ások mélyebbre minden lényeges alátámasztó gondolatot érintve addig a könyvben (az 5 törvényből).
* A szerző gondolati/tárgyalási sorrendjét megtartottam.
* De saját struktúrámban tárgyalom a témát, a zenei fókuszra koncentrálva.
* Saját szavaimmal írom le a szerző gondolatait normál kenyérbetűvel.
* Dőlt betűvel fogom írni a könyvön kívüli saját felvetéseimet.
Siker kapcsán a szerző az alábbi kérdéseket önti az olvasóra, egyebek mellett:
* Hogy jön ki az, hogy egy-egy (képzőművészeti) élettelen izé valójában egy remekmű?
* Miért a Carousel a legjobb musical, és nem a Macskák?
* Megéri-e a gyerekeinket drága magániskolába járatni?
* Van-e szükség borszakértőkre vagy zenei zsűrire, avagy elég kalapból sorsolni a későbbi győztest?
* Hogyan korrelál az einsteini zsenialitás az einsteini világhírrel, főleg annak tükrében, hogy nagyon kevesen értik pl.: a relatívitáselmélete(ke)t?
* Mennyiben/hogyan kell teljesítmény a siker mögé?
* A lehetőségek, korlátok hogyan miként determinálják a teljesítményt, sikert?
* Miért csak maroknyi szupersztár van az élet minden területén?
* Álljunk le versenyezni egy szupersztárral avagy próbáljunk együttműködni vele?
* Ki kapja a szakmai, erkölcsi elismerést: aki a munka oroszlánrészét végezte-e el?
* Lehet-e növelni bejutási/kandidálási esélyeken egy többezres olyan castingon, ahol a jelentkezők közel azonosan magas szinvonalon teljesítenek?
* Társas és szakmai hálózataink milyen hatással hogyan befolyásolják sikereinket?
* Miért "láthatatlan" egy-egy nagyszerű tudományos eredmény és egy kevésbé fontos meg világhíres?
A siker-topik szűkítése:
* A siker természete nem individuális (nem az egyénről és teljesítményéről szól), hanem kollektív (hogyan lát/értékel a közösség 1-1 egyéni teljesítményt).Az egyéni megelégedettség, boldogságérzet jóval nehezebben számszerűsíthető is (ahogy a szerelem vagy társkeresés "teljesítménye" is).
* Az emberi viselkedésről rengeteg adat, elemzés volt/van már eddig is, annyi a nóvum, hogy az egyéni teljesítményre való kollektív reakció "teljesítményét" is mérni kell.
* Kirajzolódnak a siker univerzális törvényei: ellene nem nagyon lehet tenni, de a törvények szellemében lehet finomhangolni. Cél tehát a szabályszerűségek tettenérése, azonosítása.
A siker egyetemes törvényei zanzásítva: 1.törvény: A teljesítmény vonzza a sikert, de ha a teljesítmény nem mérhető, akkor a sikert a hálózatok határozzák meg. 2.törvény: A teljesítmény korlátos, a siker korlátlan. 3.törvény: Alkalmasság*korábbi siker=jövőbeni siker. 4.törvény: A csapat sikere a sokféleségben és az egyensúlyban rejlik, a babérokat mindig egyvalaki aratja le. 5.törvény: Ha kitartunk, a siker bármikor beüthet.
* Tenisz és sakkegzaktsága
- Nagyon jól mérhető (sportágak) és ezzel együtt siker szempontból jól látható a közösségben.
- Nagyon fontos, hogy mind a versenyzők egyéni, mind a versenyzők összehasonlításának szintjén jól működik a mérés. A mérésben az is manifesztálódik: hogy + hibátlan a mérés ki a
jobb, + jól kummulálódik a teljesítmény mérése + a valósággal
összhangban.
- Így tehát konklúzióként elmondható, hogy az egyéni siker kulcsa egyérteműen és lényegében
kizárólagosan (no meg így jól algoritmizálhatóan / prediktálhatóan) az
egyéni teljesítmény (csak). Nincsenek további "zavaró" tényezők.
- Triviális következmény: Federer és Nadal mindig jobban fókuszban lesz a világban, mint Fucsovics Marci (reklámbevételben is), csupán avval is, hogy előrébb vannak egy ATP-ranglistán. - Dr.Élő Árpád-ot muszáj megemlíteni, az általam felhozott sakk apropóján.Elképesztően zseniális minősítő és rangsoroló rendszert tervezett, törödve a sakkozói teljesítmény finomhangolásával is. Nem véletlen, hogy még foci-ra is próbálták adaptálni.
* Finomítás-1: ambició meg önértékelés, mint új magyarázó változók a sikerben.
- Jól mérhető teljesítményhez vezet az amerikai érettségis SAT-pontszám is.
- Ám hiába egzakt és jó mérőszám ez a SAT-pontszám, nem ad elégséges magyarázó erőt a 10 évvel későbbi fizetés nagyságához. Kell még a kiterjesztő típusú ambició (akarjon sok pénzt keresni valaki), illetve a korlátozó típusú önértékelés is (mi a legmagasabb szintű egyetem ahová jelentkezik felvételire a diák, függetlenül attól, hogy felvették-e oda).
- Nem az iskola, hanem a diák számít (mármint végeredmény alakulását illetően). Ha egy diák nagy, akkor már eleve nagy.
- Pont fordítva van, mint képzelné az átlagember: jellemzően nem a drága (magán)iskolák hozzáadott értéke determinál, hanem a jól összeválogatott diákok fényesítik a drága iskolák hírnevét.
* Finomítás-2: csapatsport felé elmozdulás az egyéni sportoktól (pl.: foci)
- Rögtön komplexebb, problémásabb lesz a teljesítménymérés(hiába egzakt a végeredmény).
- Egyén nem választható le a csapatról, hiába ad több jó passzt a vesztes csapat egy-egy játékosa.
- Ahogy analógiaként a Nemzeti Sportban is 1-10-ig adtak (régebben) érdemjegyeket NB1-es játékosoknak, ahol az 5 a maximum (5-10 közé a német, angol, francia, olasz, spanyol játékosoknak van "fenntartva", hiszen az ő bajnokságuk jóval erősebb, meghatározóbb)
* Finomítás-3: extrapolációval a teljesítmény konkréten kvázi egyáltalán nem mérhető, azonosan magas minőségű - pl.: művészi - teljesítmények mellett. (A szerző szobrásznak készült korábban, mielőtt fizikus lett volna: így tárgybeli élményanyaga is nagyon fontos a fejezet szempontjából.)
- Marcel Duchamp 1917-ben egy New York-i fürdőszobaszerelvényboltban kiválasztott egy Bedfordshire stílusú piszoárt. Otthon szignózta, az alkotás címének a Fountain (Forrás)-t adta, és poziciójának köszönhetően kiállíttatta művészi alkotásként.
- Hatalmas viták/viharok után, rövid úton szeméttelepen végezte az alkotás. Egy görög figura 80 évvel később kétmillió dollárt perkált le a 17 "másolat" egyikének ellenértékeként, a "kortárs művészet eredeteként" indokolva a vásárlási tranzakciót.
- Vajh provokatív viccről avagy komoly alkotásról beszélünk-e? A szerző szerint mindkettő: az egyedi gondolatot megtestesítő műalkotást és értékét a kontextusa határozza meg akkor, amikor a minőség és teljesítmény alapvetően hiányzik.
- A művészetben nincs mérhető minőség, és így ennek hiányában az árcédulák nem a minőségre reflektálnak.
- Leonardónak 20 olajfestményt tulajdonítanak. 2005-ben 10.000 dollárért cserélt gazdát egy Krisztusos festmény, aztán kiderült Leonardo szerzősége (azaz nem Leonardo tanítványa festette, ahogy korábban tudták) és 591 millió dollárért kelt el ugyanaz a festmény (kb. 10 év múlva, ugye). Mona Lisa árcéduláján kb. 1.5 milliárd dollár lenne, ha eladó lenne.
- Létezik egy Magnus nevű adatbázis:
+ 1980-tól aktuálisan 2016 közti adatokkal,
+ 500.000+ művész,
+ többszázezer kiállítás,
+ 14.000 galéria,
+ 8.000 múzeum,
+ 3.000.000 műtárgy,
+ aukciók adataival kiegészítve.
- Teljesen mindegy a teljesítmény. A fenntartó/működtető hálózat részébe képződik 1-1 mű immanens értéke, gyakorlatilag elhanyagolható léptékben a teljes árat nézve. A hálózat maga a tulajdonképpeni beárazó.
- A hálózatot pedig egy spirál hajtja: a kiállítók a jobb művészek dolgait preferálják, a művészek meg igyekeznek megjelenni a fontosabb galériákban. A művész és galéria szimbiózisban generálja a sikert.
- A presztízs úgy fontos, hogy teljes szubjektívitása kiszolgáltatott egy klikkszelemű kíméletlen iparágnak.
- Ugyanez a hálózat garantálja az értékállóságot is, nincs olyan, hogy 70%-os leértékeléses leárazás, szó nincs "szabad piacról". Az ár a piramisban, csak felfelé mozdulhat el (kimutathatóan és egyébként perverzen logikusan).
- A földrajzilag determinált lokális sikert felül lehet írni globális sikerrel, "csak" használni kell tudni a hálózatot. A témabeli sikert perdöntően ez a hálózathasználat determinálja.
* Finomítás-4: a teljesítmény korlátos (nem tud egekig nőni a sakknál és tenisznél sem)
- Sok kiváló futó van, és precíz műszer kell a megkülönböztetéshez 1-1 versenyen.
- 100 méteres síkfutásnál ott a korlát: 6 sec alatt senki nem fut 100 métert. Megjósolható a jövőbeli rekordok nagysága, időbeli menetrendje
- A teljesítmény korlátossága alázatra int: hiába fantasztikus valaki a szakmájában (sebész, mérnök, zongorista), sok hasonló jó van/lehet még.
- Felmerül a triviálisan jogos kérdés, hogyha a teljesítmény korlátos, sokan teljesítenek a felső korlátnál (nem a középszer versenyez a kitünővel), nincs egzakt mérőszám, akkor hogyan rangsorolunk?!!!!!!!!!!!
* Finomitás-5: ha nem extrém szélsőségek vannak (köztes terület az egzakt mérhetőség és totális mérhetetlenség között), elégnek kéne lennie a józan ítélőképességnek. Sajnos alapvető módon meg kimutathatóan sérül a józanság.
- Két perfekt bor között döntsön az árcédula, hiszen a laikus nem tud minőségi különbséget tenni egzaktul (mérőszám és mérési metodika híján).
- A nagy probléma az, hogy a szakértők se tudnak érdemben különbséget tenni. Se az év orvosa, se a legjobb bor/festmény, se a zenei versenyeken. Kínosan elbuknak a következetesség tesztjén.
- Tudományos mérés és elemzés készült borversenyen (ugyanazt a bort az ítészek többször is megkapták): 18%-ban volt következetesség, ráadásul csak ott, ahol alacsony volt az adott pontszám (magyarán a "szemét" kirostálásakor).
- A következő kínos kérdés, hogy léteznek-e egyáltalán "aranyérmes" bírók, akik képesek következetesek lenni ítélet-meghozatalaikban? A lehangoló válasz, hogy sajnos a legkövetkezetesebb 10%-nyi bíró is megbukott az éveken átnyúló következetességi próbán. A korábbi években következetesek megbízhatatlanokká váltak. És persze vica versa is igaz volt a dolog hiszen "születtek" megbízható ítészek is.
- Szerző szerint minden ilyen jellegű "mérhetetlen" verseny kamu. Áltudomány a borminősítéses és hasonló versenyek: az adatok elemzése szerint véletleneken múlik a győzelem. * Életem kardinális kérdése volt mindig is, hogy például az általam nagyon nem bírt/elismert Schiff András zongorista előadását kiszúrom-e a rengetegből, vajon tényleg ő játszik-e nekem nem tetsző módon, rajta van-e az előadásán az általam elutasított "bélyeg" (jelleg), ha pusztán csak hallok egy zongorafelvételt, de nem tudom hozzá, hogy ki az előadó. Egyáltalán amit egyszer rossznak értékeltem, azt legközelebb is rossznak értékelem-e?
* Finomitás-6: Domain(tárgy)-szűkítés ZENÉ-re
- Híres kísérlet: profi zenészeknek valamint laikus amatőröknek kellett megtippelni/prediktálni ki lesz a komolyzenei verseny nyertese a (a három döntősből),
+ csak hang alapján,
+ csak vizuális látvány alapján (hang nélkül tévén keresztül),
+ mindkettő (hang+látvány) alapján.
- Csak hang alapján (látvány nélkül) mindösszesen 25%-osan tippeltek, rosszabbul, mintha szimplán véletlenül választottak volna (33%), kvázi, ha meg sem hallgatják a versenyzőket akkor is jobb lett volna a várható eredmény. Se a profi, se az amatőr nem értett egyet a zsűrivel. Ez különösen Kocsis Zoltán híres AHZ-s függöny mögötti meghallgatásának kontextusában érdekes fejlemény.
- Akik csak látták a versenyzőket (hang nélkül) azok tippeltek a legjobb arányban. Ráadásul paradox módon itt a profik egyenesen gyengébben is teljesítettek a tippelésben, mint az amatőrök.
- Barabási-Albert szerint a zsűri nem az alapján ítélkezett amit hallott. Hanem amit látott vagy más egyéb szempont szerint? Általánosan is igaz, hogy
- Egyetlen ilyen verseny sem mentes a bírói elfogultságoktól.
- A szerző saját élménye alapján Lang Lang nem azért kiemelkedő mert jól zongorázik, hanem, mert a látványra is odafigyel. Lásd idevágóan az általam mindenen túlmenően legjobban kedvelt kortárs hölgyzongorista - Gary Graffman másik híres tanítványa - Yuja Wang szexuálisan kihívó ruháit.
- Van jó hír is: mivel mérnökileg nem tervezhető a rangsorolás a versenyzők (állásra vagy pályázatra kandidálásnál, jó sok és hozzá kiváló versenyzőnél) a hitelesen belülről fakadó plusz adása lehet a legjobb perszonális stratégia.
- Létezik egy 1937 óta megrendezett (így tehát sok adattal bíró) zenei verseny (kezdetben csak) hegedűsöknek (Queen Elisabeth Music Competition)
- Brutálisan nagyösszegű csekk valamint négy évig Stradivari-hangszeren való játszás a nyeremény. Plusz rengeteg koncert és lemezfelvételi lehetőség. Magyarán a nyertes mindent visz.
- Legigazságosabb versenynek ismeri el a zenész szakma.
+ 85 versenyzőből választanak 12 döntőst, mindenki ugyanazt játssza, ami művet az adott év versenyére komponálnak (versenyzőknek és zsűrinek új a darab tehát)
+ bírák nem változtathatják a véleményüket
+ bírák egymással nem beszélhetnek (ez utóbbi egymással nem-beszélés nekem is kiugróan nagyon fontos szempontom volt mindig is).
- Hiába voltek elismerten a legobjektívabb a körülmények, még ez sem garantálta a zsűri-elbírálás korrektségét.
- 40 év adata alapján 1-2. és utolsó napi versenyzők kvázi nem nyernek, ellenben az esetek felében az 5.napi versenyző volt a nyertes.
- Kimutatták statisztikailag, hogy nem lehet a dolog véletlen, ugyanis az 1.napi versenyzők szisztematikusan 3 hellyel mögötte végeztek az 5.napi versenyzőkhöz képest. További hasonló állítások is bizonyítást nyertek ilyenek, hogy a versenyzők neme is lényeges volt a zsűriknél: ha minden körülmény azonos volt: a férfiak 2-vel jobb helyezést értek el a női versenyzőkhöz képest. - Körülmények:
+ Lényeges momentum, hogy a zsűrinek is új volt a darab, amihez tudható, hogy nem mindenki képes csak kottából perfektül felépíteni magában a zenét (hallania is kell effektíve az új művet, akár többször is). Kocsis Zoltánnak volt egy bennem rögzült állítása az 1970-es évek végén (talán a Muzsika c. szaklapban), hogy egy zenésznek elégnek kell lennie a kottának - ma már úgy mondanánk - a teljeskörű információhoz-jutáshoz.
+ Zsűri tagjai első napon nem tud annyira koncetrálni az előadói finomságokra (a mű hallgatói/befogadói "tanulása" miatt), ráadásul nem változtathat a saját ítéletén a továbbiakban.
+ Az első versenyzőkre sosem ad senki maximális pontszámot, általánosságban is.
+ Gyökérok: ujdonságeffektus/zaj (immediacy effect/bias).
+ A dolog megfigyelhető az Euróvíziónál is: a későbbi fellépő esélyesebben nyer.
+ A pontszámok szisztematikusan emelkednek, ahogy a műkorcsolya-versenyeknél is.
- Nemcsak bor, sport, zene: van egy mérés és cikk például egy spanyól bírói záróvizsgáról (első napon durván buknak, utolsó napok felé inkább átmennek a jelöltek)
- Vagy például gyógyászati eszköz bevezetése meeting: ha valaki első felszólaló akár durva offtopikkal "kiakasztja" a meetinget nem lesz engedélyezés (gondolom jobb elítélni, ha nincs meg a pozitív ráhangolódás, konszenzus-spirál)
Tanácsok:
* Álláshirdetésnél is az utolsó kandidálóként kell esélyt maximalizálni.
* Illetve nem szabad csüggedni, hiszen "véletlen" okozta a versenyzői-bukást: a gyógyszer rá, hogy több versenyen kell indulni
* Ráadásul van jó hír is: csak az első sikert kell kiizzadni így: a további sikerek tudnak gerjesztődni, de ez már egy következő itt offtopik sztori.
* Jobb lenne a 10 legjobb versenyzőt kiválasztani(ha már nem pénzfeldobással dől el az amúgy általában kiemelten premizált első díj sorsa). Meglehet a blogposztom címe is rossz, mert nem "győztest" választanak a zsűrik, hanem szimplán csak "nyertest". Ez is fixa ideám régóta. Végtelenül természetellenes (pláne gyerekversenyzőknél, mint a Virtuózokban), egy valakit annyira kiemelni, hogy minden pénz, paripa, fegyver az övé legyen. Mivel a teljesítmény ugye korlátos, így versenyző(teljesítmény)különbség definitíve nem indokolhatja az ilyetén túlspilázott premizálást. Hatalmas károkat okozhat mind a kiemelt, mind az "eltaposott" növendékekben.
És végül zárásként perszonális asszociációk az egész témához:
* A zeneművészetben jobban értékelhető a teljesítmény, mint a képzőművészetben, mind szakértőnek, mind laikusnak. + Más-más időhorizonton tart a befogadás, értékelés. + Közbeékelődik az előadó a szerző és hallgató közé, ami újabb dimenziót kölcsönöz a témának. + Jobban megragadhatók a tartalmat / hallgatói értelmezést meghatározó immanens értékek. + Nincs pénzbeli elszállás zenében, mint például a non-figuratív avantgarde-ban. + Stb.
A következő blogposztom alap-blogposztjához - Véget ért-e a klasszikus zene története? - van egy idevágó érdekes kommentes dialógus (arról, amiről én is próbáltam beszélni):
A: Azért akárki akármint mond, kurva látványos a diszkrepancia a kortárs zene és kortárs képzőművészet között.
Ma a koncerttermekben majdnem kizárólag Bartók előtti klasszikus zenét játszanak a nagyközönségnek, az avantgárd (vagy kísérleti, atonális) zenének annyira nincs piaca, hogy rajongói inkább saját szobájuk magányában, lejátszóról hallgatják. Az egyetemeken is kizárólag klasszikusokon nevelkednek a hallgatók.
Ettől eltérően a képzőművészeti tárlatok majdhogynem kötelezően az ún. modern képzőművészet alkotásaival vannak tele, és a hallgatókat is a modern, nonfiguratív stílus felé irányítják. Nagyon ritka, hogy manapság valaki a klasszikus, figuratív stílusban dolgozzon vagy hogy a régi nagy mesterek képei kikerüljenek a múzeumok falai közül bár egy vándorkiállítás erejéig.
Elképzelhető, hogy a zenészek/zenerajongók ennyivel konzervatívabbak lennének? Vagy a modern képzőművészet épp annyival lenne emészthetőbb, mint a modern zene? Hol a magyarázat?
* * * * *
B: Talán ott a magyarázat, hogy egy festményt, szobrot befogadni sokkal dinamikusabb, gyorsabb, egyszerűb élmény, mint egy zeneművet. Szobrot lehet nézni a szabadban is, süt a nap, sétálunk stb. Mint ahogy képet is. Sok kép van egymás mellett a kiállításon, hasonlíthatod őket, megnézheted, melyik miben másabb, mint a többi, mindezt akár 10 perc alatt úgy, hogy közben sétálsz, megbeszéled mással, közösen értelmezitek.
Míg a komolyzenehallgatás, annak ellenére, hogy egyszerre többen hallgatják, nem társas tevékenység. Sokkal több munka kell hozzá: végigülni, figyelni, az időbeliségeket eltenni magunkban, miközben beszélgetni nem illik, hiszen azzal zavarod más élményét. Nem igazán társas tevékenység. Emiatt talán az van,hogy ha már úgyis megfeszül az ember, hogy természetellenes módon élvezzen egy művet (sok emberrel együtt, de bizonyos értelemben mégis egyedül), ezért könnyedebb, hallgathatóbb műveket jobban befogad. Ahol kevésbé azt figyeled, hogy éppen milyen áthallás, idézés, utalás van, mi az újítás, egyszerűen csak ülsz és hallgatod a művet.
Komolyzenét hallgatni igazából olyan, mint elolvasni egy regényt. Egyedül csinálod, csak akkor illik beszélni róla, amikor más is végzett már vele, nagyfokú koncentráció kell hozzá, és nem egy igazán szociális tevékenység.
* Képzőművészeti felvételin nem érdemes egy másik típusú/márkájú piszoárral kísérletezni. ;)
* Mivel nagyon sok a kiváló tehetség és sok pénz (tandíj) kell a taníttatáshoz, így a pénz perdöntően fontos tényező.
* Lang Lang-nak és Yuja Wangnak megtiltotta a versenyt a tanáruk Garry Graffman: ‘I was totally against competitions,’ he says. ‘I didn’t allow Lang Lang or Yuja Wang to compete.’ Magyarán vagy díjesős vagy jó ("öntörvényűen művészi") zongorista lesz a növendékből (kizáró vagy-gyal).Barabási könyve után tényleg sokkal jobban értem Graffman (zenei)verseny-ellenes magatartását.
* Magam részéről korábban sosem merészkedtem ab ovo áltudományosnak nevezni a zenei versenyeket (és most sem tenném, még úgy sem, hogy van ellenérvet szolgáltató tudományos elemzése a témának). Én amit kifogásoltam például egy Virtuózok zenei versenyben, az a hálózatos belterjesség illetve inkorrekt zsűri-motivációk az átláthatatlanságaikkal, számonkérhetetlenségükkel. Nézetem szerint elég ezeket az inkorrektségeket megszüntetni, ahogy a Queen Elizabeth Zenei Verseny is elégségesen korrektté tehető, véletlenszerűvé váló versenyeredményekkel.
* Barabás-Alberttel szemben hiszek mind a korrekt a zenei versenyek megszervezhetőségében, mind a korrekt zenei felvételik megrendezhetőségében. Adtam korábban ehhez egzakt(abb) szempontrendszert.
* Tény hogy másképp kéne díjazni a zeneversenyzőket, de ennél is sokkal fontosabb a közönséghez közelebb hozni, átélhetővé tenni a zenei versenyeket, nézői igazságérzetet minél kevésbé inzultálva.
UPDATE-1
Jelent meg egy nagyobb interjú Barabási Albert-Lászlóval a portfólión, 2018.október 9-én: Megtalálta a siker képletét a világhírű magyar tudós (Interjú)
Érdemes elolvasni, mert jók a kérdések, a felmerülő aspektusok. Itt most egyre hívnám fel a figyelmet:
A szerző a tárgyalt könyvben immanens értékről művészeti alkotások esetében (ami úgymond az alkotás sajátja, és így "független" a külső pénz-kontextustól; persze az immanens érték valahol azért tudhat determinálóan is hatni a pénzértékre), míg az interjúban hedonista/élvezeti értékről beszél. Valahol mindkettő érték-fogalom csak közelítés, valahol mindkettő jól is közelít, számomra mégis az immanens érték a győztes a kettő közül, precízebb érthetősége miatt, míg a köznyelv a másikat preferálhatja jobban.
Sajnos a net különböző sarkaiba tökre szétszórva füstölögtem csak a Virtuózok komolyzenei verseny kártékonysága felett. Legutóbb talán az Oscar-díjas Mindenki c. kisfilm kapcsán írtam róla a brutális hosszúságú (55 KB/Leütéses) messze leghosszabb blogposztomban. Ami kisfilmnek a fő fókuszában szintén ilyen típusú (kórus)verseny van.
Pedig a téma megért volna egy összeszedettebb blogposztot is, pláne, hogy motivált meg érdekelt vagyok laikusként is a komolyzene felszínen maradásában (kottás videóim apropóján).
Egy gyors áttekintés a negatív pontokról csak a kronológiai sorrend érdekében és valamiféle szűken vett teljesség-igény jegyében:
* Valóságshow: zene/teljesítmény fókusza helyett az (eladható) versenyzői-sztorik, a szokásos X-Faktor stb. bulvár-feeling jegyében. Mindez a zene rovására.
* De olyan részlet-szintig terjedően rossz a fókusz, hogy az operatőr is csak kevésbé fontos külsőségeket igyekszik felvenni a versenyzői előadás során, a zene sokkal fontosabb vizuális megjelenésének abszolút kárára (pl.: zongora és zongorázó kezek+lábak együttes képi megjelenése ritkán - "vágóképszerűen" - tud csak megejtődni).
* A zenékbe/előadásokba való nagyon ciki, sorozatos és rosszul időzített műsorvezetői belepofázások, olykor idegesítő háttérzenévé silányítva a produkciókat. Bősze Ádámot ettől a ponttól írtam le egy életre (hogy ehhez az ótvar tempóhoz a nevét adta).
* De a talán legvisszataszítóbb valóságshow-feature, a szokásos itt aztán különösen értelmetlen elnyújtott csigázó eredményhirdetés, amit semmi nem indokol. Se valós zsüriteljesítmény nincs mögötte (sőt), se érdemi drámai értékkel/funkcióval nem megtölthető (adatbányász szakzsargonban: "nem magyarázható").
* A képzett és magas szinten tanító zsüri ritka felkészületlensége. Ha még egy Majoros Péter(Majka) is képes előzetesen egy Sztárban sztár elött készülni abból, amiről véleményt formál, akkor ez kutyakötelessége lenne a Virtuózok-zsürinek is.
* A zsüri-felkészületlenség aztán jellemző módon permanens, komolyan nem vehető, szinvonaltalan, hosszú ám felesleges általánosság-/közhely-puffogtatásba torkollt, ami mindenre alkalmas volt, csak a valódi vélemények ütköztetésére nem.
* Az igazi ítélkezés az háttér susmusban történt, ami ítélkezésre a közönség leginkább kiváncsi lett volna. Bármiféle pontszámoknak nyoma sem volt.
* További folyomány, hogy mennyire vérgáz-ciki, hogy egy Hajós András a legbutább nótáról és előadásáról is tud tömören ráadásul szakmaian szólni, legtöbbször közönségkompatibilisen és/vagy humorba ágyazottan. Hogyne lehetne ugyanez, horribile dictu még jobban, elvárható egy-egy egyetemi tanár kaliberű zsüritagtól.
* A zsüritől még susmusból származó előre megfogalmazott korrekt elutasításra sem futotta a kiesett versenyzők felé. Ami azért ultranagy gáz, mert azt sugallja (helytelenül), hogy a zenei teljesítmény nem mérhető, rangsorolható: zenei felvételiknél ad absurdum szubjektivitás/hangulat dönthet csak.
* De a legfeltűnőbb durva anomália, amikor szemtől-szembe dicsérik a versenyzőt, aztán a susmus után elkaszálják. Mintha szembenézősen vállalhatatlan lenne a kritika. Nyilvánvaló, hogy a tanárokat is felvonultató zsűri jellemző módon nem tudta a gyerekek felé való biztatást és a minden - pláne fejlődésben lévő gyermek - előadásában jelenlévő potenciális kritikai hangot összhangban hozni.
Versenyzői oldalról ez a fejlődést gátló attitűd feltétlenül nagyon káros és üldözendő jelenség (értékelésemben) a mai világunkban.
De egyúttal a nézőközönség lenézése és semmibevevése is ez a fajta szelektív hozzáállás. Mondván arra a közönség jó, hogy rázúdítsunk valami boszorkánykonyhában kevert mesterségesen művi elegyet, de ugyanakkor csak "black box"-ként, biztonságos (tévés formátum támadhatatlanságát garantáló) körülmények között. Ha kivonjuk az egész sava-borsát, mi marad akkor, merül fel az egyszeri emberben a kérdés: jó eséllyel az érdektelenségbe-fulladás (egy amúgy is eleve nehéz pályán)
* A nyilvánvaló, laikusnak kívülről is detektálható, akolmeleg dohos belterjességből eredő csalások már csak hab volt a tortán.
* Olyan crossoveres közönségigényeknek "lefekvés", amikre egyszer maga Szenthelyi Miklós zsűri-elnök, korábbi éceszgéber explicit megmondta, hogy jellemzőbben fájnak neki.
* Arról már nem is beszélve, hogy a műsor legjobb/leghasznosabb vonása - versenyzők teljes, belepofázás nélküli produkcióinak YT-ra publikálása - a második évadra megszüntetődött.
* stb.
Aztán tegnap sixx publikált egy friss posztot a comment:com-on, Vetélkedő, reality és gasztroműsor is van az 1jó5let döntősei között címen, aminek öt műsorötlete akkora csalódás volt, hogy a szellője se érintett meg elgondolkozásilag, annyira hidegen hagyott: magam részéről még kommentet se szántam nekik. Jellemzően negatív visszhang volt a kommentelő-többség körében is. Belegondolni is fáj, milyen ötletek kerülhettek kiselejtezésre, ha ezek voltak a nyertesek.
Viszont mivel előkerült a posztban a Virtuózok verseny, ez már nagyon is elérte az ingerküszöbömet, inspirálódás tekintetében. Vagyis hogy a sok negatív kritika/kifogás/probléma után írjak egy olyan pozitívan konstruktív blogposztot: hogyan is kéne egy Virtuózokat csinálni, szerintem. Nyilván nem a realitás igényével írom mindezt, hanem a "merjünk nagyot álmodni korlátok nélkül!" szellemében.
Mik a kiindulási constraintjei egy szerintem korszerű Virtuózoknak?
* Közönség érdekességre és újra vágyik, akar róla beszélni, vitatkozni, kommentelni.
* Sőt a közönség "vért akar látni". Semmit nem változott a világ a római cirkuszok óta.
* A versenyzők kőkemény versenybe jelentkeznek általában. A nagy díj, a presztízs, az ismerttéválás reményében, lemeztelenítésnek, támadásnak kitéve magukat. Sajnos ez ma már látnivalóan elvárás még a gyerekek felé is: a maximális cél ezek tompitása, minimalizálása az eliminálás útján.
* A versenyzők között rangsorolni kell tudni.
* Mitöbb a versenyzői rangsorolást érthetővé, sőt átélhetővé is kell tudni tenni a közönség felé.
* Minden verseny a (mérhető, számokra lefordítható) teljesítményorientáltságról szól. A komolyzenénél sem lehet ez másképpen: csak a mikéntje lehet egyedül kérdéses.
* Önmagában semmi poén nincs abban, hogy valaki y versenyző x+1-dszer eljátszik egy darabot. A zenét élővé kell tudni tenni, aktualitást kell hordozzon minden produkció.
* Az előbbi szempontot alátámasztja az is, hogy az idő lineáris múlásával (négyzetesen / exponenciálisan) progresszíven avul az "aktualitás". Ma már jóval kevesebben olvasnak Fekete gyémántokat, de még mindig jóval többen, mint Fanni hagyományait. Bár a komolyzene sosem fog kihalni, de nem mindegy, hogy skazenben lesz-e csak élvezhető poros múzeum-feelinggel, egy szűk sznob+valóban értő/érdeklődő kör számára. Avagy nagyobb prioritással a mindennapok részévé tud-e válni relevánsabb léptékben.
Mik a Virtuóz-megreformálásom tézisei?
(1) Teljesen más zsüri-koncepció kell:
* Nem kell nemzetközi zsüri se, mert megoldható a dolog nemzeti szinten is, korrekten, a belterjesség minél nagyobb kiküszöbölésével.
* A legfontosabb, hogy a gázsiért dolgozó zsüri is legyen teljesítményre kényszerítve. A zsürinek is legyen vesztenivalója, necsak a versenyzők vigyék vásárra a bőrüket ingyen, ellenszolgáltatás nélkül.
* A zsüripontok/-ítélkezések legyenek névvel vállaltak.
* A zsüritagok összebeszélés nélkül nyomják pacekba szembe a közönségnek az értékeléses (több szempont menti) részpontjaikat (így válik végképp szükségtelenné a háttér-susmus). Sőt egymás pontjairól sem tudhatnak menetközben, ahogy nyilván a versenyzők sem (hogy ne befolyásolja a versenyzést). Maximum az összesített (rész)pontokat lehessen megtudni a verseny folyamatában. A szerkesztő meg az outlierek és egyéb infók alapján esetleg kijelölheti, hogy ki értékeljen szabad szöveggel külön is a zsüriből (konkrétumok szintjén!)
* Legyen lánivaló ki ítélkezik másképp a többséghez képest, ki tud disztingválni a versenyző-rangsoroláshoz: horribile dictu pontszámainak értéke ez befolyásolódjék dinamikusan. Hiszen, aki mindig maximális pontot ad annak irreleváns a véleménye, ahogy annak is, aki csak outlierre képes.
* Derüljön ki folyamatában, ki ért és ki nem a zenei teljesítmény mérlegeléséhez, megvitatható módon. A tehetségtelen, fogalmatlan ne alibizhessen a zsüriben sem.
* Csak az outlierek megvédését lenne szabad a zsürinek kommentálnia verbálisan, mert csak ez hordoz érdekességet/információt a közönség számára. (Az időt kímélni kell, illetve más fontosabb dologra tartogatni)
* Alapvető elvárás a jelenleg black box értékelés minél teljesebbkörű kifehérítése, az érdeklődés miatt is, a konteók/csalások/korrupciók értelmetlenné válása miatt is.
* Én a magam részéről megfontolnám pluszba egy valamiféle castingolt laikus zsüri részvételét is, hogy a nép hangja is szerepet kaphasson. De ez nyilvánvalóan vitatható meggondolás a célszerűség mentén.
* stb.
(2) Versenyzőket másképpen/kiterjedtebben kell versenyeztetni, hogy minél jobban lehessen különbséget tenni közöttük.
* A versenyzők tudjanak beszélni a zenéről, darabról, az általános közhelypuffogtatáson felül. Ha már a mai zsüri-generáció nem tud verbálisan beszélni a zenéről, produkciókról, akkor legalább a fiatalok legyenek rákényszerítve. Alakuljon ki egy közönséggel közös nyelv, ami bővítheti az érdeklődő közönség körét, élővé, aktuálissá tudja tenni a zenét. A versenyző a hangszere mellöl (horribile dictu azt használva) nyilatkozzon arról, miért választotta azt, amit, mi fogta meg, mi az üzenete a darabbal, egyáltalán helyezze az egészet értelmezhető kontextusba, stb.
* Legyen kötelező/elvárt versenyrepertoár is a verseny meghirdetéssel párhuzamosan. Annál nagyobb kiterjedésű legyen ez a repertoár minél triviálisabb szimplán eljátszani egy-egy választott darabot. Csajkovszkij híres b-moll zongoraversenyét lejátszhatatlannak nyilvánította az akinek dedikálódott. Ma már kötelező alapmutatvány, minden profi zongorista számára. Bach fúgát írni, Bachnak írni nagyobb kihívás volt: ma már zeneszerzés szak, első évfolyamon zh-feladat nagyságrend Bach-stílusban írni valamit.
* A zsüri(megbízott) kérhessen konkrét rövidebb darab-részletet, a kötelező körben instruálja a versenyzőt, hogy lehessen tesztelni mit ért meg, mennyire rugalmas, formálható a versenyző, mire és hogyan képes reagálni.
* A legszebb az lenne, ha véleményütközés is lehetne, a közös épülés jegyében.
* Előbb-utóbb eljön az imporivizálás versenybeültetés ideje is.
* stb.
(3) Műsorkoncepció:
* Ne a versenyzősztori legyen a fő rendező elv. Majd a nyertes, vagy első három helyezett kaphat kisfilmet a hátteréről. A zenének kell fókuszban lenni, a művészi előtérbe helyezést ki kell érdemelni.
* Legyen elérhető referencia-felvétel a produkciókhoz (neten elérhetően), amihez képest viszonyítva pontoz a zsüri. Ez lehet nagyon jó, nagyon rossz, vagy akár átlagos felvétel is: mindez segítené a közönség értékelési képbekerülését, a zsüri is azonnali feladat/kihívás elé kerülne vele. Az egésznek az az értelme, hogy ne teszemazt [1-10] zárt intervallumból pontozzon a zsüri, hanem referenciához képest való eltérés(nagyságo)t, mindkét irányba (plusz-mínusz). Fontos a referencia változó színvonala, az értékelések érthetőbbé tételének követelménye miatt.
A referencia-felvétel maga meg azért fontos, mert egyforma súllyal kell megítélni az elsőként illetve utolsóként fellépő versenyzőt. Ennek egy módja lehet a műsor végén pontozni, de a közönségnek eladhatóbb az azonnali értékelés: viszont azt akkor korrektebbé kell tenni.
* Amikor az operatőr mutatja a versenyzőket a darab előadása közben, nagyon sok felesleges és rossz vágás van. Ha már mindenképpen kell mutatni intenzíven az előadói arckifejezést (mint legkevésbé fontos sőt nagyon sokszor zavaró információforrást), akkor is törekedni kellene rá, hogy a hangszer és a rajta való játék legyen sokkal inkább fókuszban.
* Mivel én ugye nagyon hiszek a kottás videók erejében, ráadásul jól/értelmesen párhuzamosítható az előadói illetve kottás megjelenítés a képernyőn én bizony szívem szerint egyszerre tálalnám őket.
* stb.
(4) És akkor a legfontosabb, az én laikus elvárásaim a zsüriszempontokra, ötletelésként, draft-verzióban:
* Dr. Élő Árpád matematikus, fizikus, sakkozó és üzletember máig ható módon reformálta a sakk-minősítést. Olyan sikerrel, hogy más sportágakra is igyekeztek átvinni, még focira is. Ez kiváló kiindulási pont.
* anyagerősség, virtuózitás: nyilván nem mindegy Anna Magdalena Bach füzetkéből játszani vagy akármelyik Beethoven-szonátát. Azt gondolom eléggé jó hatásfokú konszenzussal lehetne disztingválni a művek között. Az sem baj, ha vannak/lennének azonos nehézségűnek minősített/osztályozott művek.
* elegancia: nem mindegy, hogy erölködik valaki, vagy elegáns könnyedséggel hozza az előadását. ahogy egy nyelvvizsgán is pontozzák azt, hogy ki mennyire "fluent" valaki. Vagy még eklatánsabb példa Berki Krisztián, 2010-es londoni aranyérmet hozó, lógyakorlata tornában. Pont nem anyagerősséggel nyert, hanem szép elegáns tornászásban.
* kottahűség, hibátlanság/pontosság: itt én elsősorban a kirívó és nem kirívó hibákra gondolok. Ez az a kategória, amit a zenészek nagyon egzaktan érzékelnek, például a laikusokkal szemben is. A pontosság talán annyiből bővebb, szigorúbb, tehát jobb a kottahűséggel szemben, hogy
például koherensnek is kell lenni a válaszott tempóval pluszban.
* (zene-)értelmezés: ez az állandó fóbiám és vesszőparipám, akár a világ összes zenészével szemben is (lehet, hogy egyedül vagyok vele a világegyetemben). Igenis fontos szerintem, hogy zenész-palánták képzésénél "x" kis lépés technika/virtuózitás előrehaladást kövesse "y" kis lépés szellemi/lelki előrehaladás zeneértelmezésben, mondandó megfogalmazásban (egy zongoradarab előadása NEM pusztán billentyűleütések absztrakt modellezése fizikai attribútumok (idő, erő) mentén). A felnőtt Gyöngyösi Ivettnél volt nagyon érzékelhető számomra, hogy briliáns technikája nagyon gyenge zeneközvetítő erővel párosult, ugyanolyan félresiklott pályán mozog, mint az agyonsztárolt, agyonhype-olt Schiff András. Nem lehet 100%-ban csak virtuózitásra koncentrálni, a zene lényegének mellőzésével. Egyensúlyban kell lenni a technikának ami kiszolgál, a szellemi erővel, amit kiszolgál.
* érettség, választott darab testreszabottsága: én elhiszem, hogy nagy truvájság két nap alatt megtanulni egy darabot és elfogadhatóra hozni, de én hadd lelkesedjem már jobban az érett kidolgozott előadásokért. Ahogy a sakkban is ugyan látványos az ötperces villámparti, mégis a rangot inkább a rendes játékidejű partik adják.
* korral arányos teljesítmény: ez nagyon fontos, ugyanakkor nagyon nehéz mérőszám. Abszolút nem mindegy akárcsak 10 évesen illetve 11 évesen produkálni valamit. Másképpen közelítve: 3 éves vagy 4 éves tanulás után produkálni valamit. A zseni leginkább ennél a pontnál ragadható meg.
* hangszer: nem mindegy zongorázni vagy mondjuk citerázni tudni. Az előbbinél a művészi szinthez lényegesen több év tanulás/munkaóra kell. Félreértés ne essék egyik kedvenc hangszerem a citerám, ha valaha hangszertanulásra adnám a fejemet, tuti citerázni tanulnék, pont azért, mert a legtöbb és legnagyobb sikerélményt adhatja egy olyan zenei antitalentumnak, mint én is vagyok.
- frazírozás: ez olvasatomban már finomhangolás, amit elsősorban a zenészek értenek, tudnak, a nagyközönség nehezebben emészti a dolgot. Mivel a zenészek által szépen mérhető a dolog, tőlem természetesen jöhet. :)
* aktuális rákoncentrálás, ihletettség: aki indiszponált, azt egy verseny keretében minusz pontokkal sújtanám. Szomorú, pech meg minden: de a verseny, a többi versenyző felé való tisztesség megkívánja. De van bőven pozitív megközelítés is: Kocsis Zoltán nyilatkozta egy interjújában, hogy volt amikor annyira megszállta az ihlet egy darab játszásánál (sajnos nem készült róla felvétel), hogy utólag még ő maga sem értette, hogyan mi által irányítódott ennyire transzcendens módon a kezének ujjai a billentyűk felett. Igen is van pillanat ihletettsége, amit illik észrevenni művészek játékában.
* stb.
Nyíregyháziak eredeti koncertvideója: Szent Imre Gyermekkar Nyíregyháza, Éneklő Ifjúság 2012.
Vezényel: Félegyháziné Rusz Beáta * Alábbi YT-grafikon az original koncertvideó megtekintés-felfutását mutatja
* Megjegyezném, hogy a blogposztom keletkezési időpontja illetve a YT-grafikon utolsó napja:
+ 2017.01.29, 7.000+ megtekintés, ~5 év után
+ 2017.03.02, 17.000+ megtekintés, ~1 hónap után.
Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők
Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.
Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.
Szállj, szállj felhő, pamacsos,
hullj le, te zápor, aranyos,
hullj le, te zápor, égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.
*******************************************************
2017.02.27: Jelentősen bővítve, teljesen átdolgozva, 1-2 korábbi véleményem változásával
2017.03.02: Két újabb szinttel bővült a poszt. március 2-án .
2017.03.03: Már csak linkekkel bővítek (elengedtem a poszt "pofozgatását")
2017.03.04: Picit átdolgozva meg bővítve a link-szekció, illetve plusz, szint és YT-grafikon.
2017.03.07: Plusz szintek, Balázs Ádám zeneszerzőnek szentelve, illetve a film fontosságához.
2017.03.18: "Les Choristes", szekció módosult, illetve kiegészült három kottásvideó-s linkkel.
2017.03.19: "Kottás videók" szekciója két új videóval bővült..
2017.03.28: Friss Index-es interjú "Balázs Ádámmal" linkje az információs szekcióban.
* Sűrű volt az elmúlt egy hónap. * A címbeli magyar kisjáték film "élőszereplős kisjátékfilm" kategóriában előbb feljutott a legszűkebb Oscar-díj mezőny ötös listájára (már önmagában ez is hosszú és diadalmas procedúra volt, egyre fényesebb sikerekkel, elismertséggel övezetten). Aztán pár órája meg is nyerte azt.
* Egyik mellékhatásaként több vitában is résztvettem, ahol magasra csaptak az érzelmi hullámok, nem egyszer inkorrektségbe is ágyazva.
* Másik mellékhatásként az információ is szép sorba gyülekezni kezdett (minden irányból)
* Rengeteg információ halmozódott fel, muszáj volt húzni, hierarchizálni,
a kezelhetőség érdekében. Kell beszélni a zenéről, filmről, rengeteg
tévhiedelemről, cáfolandóról. Hierarchikusan szervezett fontossági
sorrendben.
* Az alábbiakban a sorrend a szubjektív fontosság és jóság direkt-szorzataként jön ki, azaz nem kronológiai.
* Eddigi kedvenceim: MNO illetve Kötöszó evangélikus blog írásai, köszönet értük.
* 55.000+ karakterleütéses, 13 oldal kinyomtatva PDF-ben apróbetűsen lett ez a "Mindenki"-s blogposztom. Nekem annó szakdolgozatnál 1.250 volt egy A4-es szabványoldal, azaz rendesen püföltem tehát a billentyűzetemet.
* 1.122-es megtekintésével pedig már most ötödik legnézettebb posztom, ráadásul "all time"
* A film csúcspontján szólal meg a kottásított Bodzavirág-nóta. Engem személy szerint mélyen megrázott, annyira nagyszerűnek találtam. Valamit visszahozott gyerekkorom "Tótágas" és egyéb kórusos feelingjéből. Nem volt kérdés, hogy ha van kotta, azonnal illesztek rá. Amúgy állítom csak ennek a dalnak és ilyetén megszólalásának óriási szerepe volt a sikerben.
* Sokáig hezitáltam, hogy hogyan melyik felvételt kottásítsam.
+ A filmbéli verzió nagyon jól szólt a fülemnek, csak rövidített (és egyúttal természetesen a film mondandójához szabott) volt.
+ A Youtube-on szerencsére sok videó található a darabból (teljes verzióban), köztük zeneileg sok nagyon jó is (az én listámon 10 videó is szerepel, amiket szívesen hallgatok). Azonban amennyire jók zeneileg, annyira gyengék hangtechnikailag sajnos. Igyekeztem kerülni kottázásra kiválasztásnál azokat, ahol
- a középrészt túlságosan elnyújtották és/vagy
- eltértek a kottától ("M"-zés és/vagy a középrészt szóló énekli, stb.).
* Így is van egy durva eltérés a kottához képest, ugyanis az eredeti kottában a második ismétlés végén a második "Bodzafehéren" nem előírt. Én a kottához ragaszkodtam, noha megtehettem volna, hogy az interpretációkhoz alkalmazkodom.
* Bár nagyon akartam, hogy csak egy - legjobb - interpretációt kottásítsak, végül kettő mellé tettem kottát. A filmbéli rövid és egy teljes verzió mellé.
* A film zenéje igazi csapatmunka volt. Balázs Árpád (aki édesanyámmal egy évben: 1937-ben született) kórusművét fia Balázs Ádám (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés Tanszékének oktatója) adaptálta a filmre, aki a film zeneszerzője is volt egyúttal.
* Walton Rebeka énekli a szólót a Bodzavirágnál.
* Nemes Nagy Ágnes e nóta alapját képező "Tavaszi felhők" című versét Gryllus Vilmos is megzenésítette. Kérdés, hogy komponáláskor (előtte) ismerte-e Balázs Árpád kórusművét. Gryllus Vilmos Tavaszi felhők
! ! ! ! FILMRŐL SPOILERESEN ! ! ! !
* Végső legfontosabb konkluzióként, üzenetként én azt összegezném (film és viták után), hogy a rettenetes és szakmai pálott, akolmeleg belterjesség okán is inkorrekt "Virtuózok" negatív példája után, immáron pozitív megerősítő művészi alkotás is mondja nagyon nagy baj van a művészet és verseny házasításával.
* Még egy "egzakt" sportban is mennyi aljasság, dopping, csalás, manipuláció, zsarolás, pénzcentrikusság, hatalomfitogtatás van. Ami aztán kitermeli magának az olyan forma embert, mint Lance Armstrong,
aki a dopping-buktája ellenére a Tour-kupáival fényképezkedik.
* És ha az "egzakt" sportban ezt látjuk, mennyire fájdalmas a sokkal kevésbé egzakt művészeteknél a ráadásul további torzulásokkal (presztízsharcok, susmusok, stb formáiban). Az egész fokozatosan tolódik el egyre inkább valami olyan vállalhatatlan felé, ami mindennek (művészetnek, korrektségnek, gyerekeknek) a megcsúfolása, amire nem kiváncsi az ember. Hol van itt már az ember, a művészet, a fair play: ha a laikus is símán átlátja, hogy csalnak az említett Virtuózokban (zsüri oldalról), vagy a kisfilmben egy versenyben érdekelt tanár.
* A magam részéről nagyon verseny-ellenes lettem (zenét/művészetet nézve), látva a kézzel fogható visszaéléseket és primitivségek miatt. Ignorálom őket, mind konkrétumaikban, sőt versenyeredményeikben is (Virtuózokat már nem is követtem 2.évadtól kezdve). Ha nem tudom mögé tenni a zsüriminőséget információ- vagy korrektség hiányában, akkor semmit nem üzen egy 1. vagy 2.hely. Mostantól az új Kocsis Zoltánokat másképp kell majd felfedeznie az embernek.
* Mindez a manipulálás-terjedés különösen azért szomorú, mert önmagában zenei produkciókat lehet korrekten (pláne botrány nélkül) megítélni, ahogyan tehetségesek is szépen kiválaszthatók, ha tisztességes eljárás keretében történik.
* Az én olvasatomban kétféle zenei versenyt lehet rendezni
(1) Komolyat,
aminél
(a) van egy komolyabb (de azért nem túlzásba vitt mértékű és főleg
nem egyetlen nyertes személyre kihegyezett) díj,
(b) de ekkor a zsüri
tevékenység is korrekt(!), pártatlan, független,
(c) nem-megbeszéléses (zsűritagok egymástól függetlenül/szeparáltan szavaznak),
(d) lehetőleg nemzetközi,
(e) objektív mutatókra hangszerelt,
(f) ad absurdum
paraván mögöttis, mint Kocsis és ÁHZ esetén volt annó (és nem háttérbeli
susmuson alapul, mint a Virtuózokban).
Azt hiszem jogos elvárás a téttel arányos minőségű zsürizés, a viták elkerülésére.
(2) Biztatósat, ahol a zenén, gyerekeken meg az örömön van a fókusz és mindenki tud valamiképpen nyerni.
* Ma már 100 méteres futást vagy úszást sem nagyon lehet nyerni egzaktan, olyan szoros az élmezőny, mennyire így van ez a zenénél.
* Idevágó adalék: már a Koloknet blog-on felfigyeltem Lannert Judit oktatáskutató írására, lelkesen kommenteltem is (elveim ellenére, "előzetes moderáció"-s blogokban elvből ugyanis nem szoktam kommentelni), meg beszúrtam a linket a posztomban, rögtön Mindszenty Zsuzsa írása után, a "szakértő-szekcióban". Immáron terjed az írás, HVG is lehozta.
+ Mit is mondjak a poszt ezen pontján. Noha én "csak" azért vagyok versenyellenes (és csak a zenében), mert látnivalóan az inkorrektség irányába megy el az egész, de maximálisan szívemből szól, hogy tágabb kontextusban is érdemes nézni a dolgot, akár verseny, akár "fekete pedagógia" vonatkozásában.
+ És persze jó látni az újabb adalékot ahhoz, hogy mennyire fontos ez a kisfilm.
+ Annak is nagyon örülök, hogy magának a verseny-aspektusnak, a verseny-specifikus torzító-hatását, pláne legfőbb/kiemelt helyen, mégiscsak én tárgyaltam korábban egyedül az egész blogoszférában, senki nem foglalkozott vele a kisfilm kapcsán, még kommentekben sem nagyon (amiket én láttam). Az egész versenyesdi abszolút egy pozitív feelinget kapott, eléggé "közfelkiáltással". Nagyobb volt a közmegegyezés, mint "Erika nénimegalázása" vagy a "100%-os konspiráció lehetetlensége" kapcsán.
* Következő szint: "Se non è vero, è ben trovato"-"Ha nem is igaz, találó" Giordano Bruno: Gli eroici furori (Páris 1585, II. rész 3. dialógus).
* Réz András mondja nagyon korrekten és pontosan, hogy a Mindenki c. kisfilmnek van egy fantasztikus értéke, nevezetesen, hogy kérdéseket tesz fel, amelyekre mindenki a maga módján és másként válaszol. Abban a 20 fős beszélgetében, amiben Réz Andrásék beszélgettek a filmről, még az Oscar-díj elött, nem volt két egyforma értelmezés, vélemény. Ez annyira jó dolog, főleg, ha felidézzük mikor volt ehhez fogható utoljára magyar filmnél, ilyen közös együttgondolkodás. Még a beszélgetés utáni búcsúzkodásnál is volt olyan, "jah lenne, itt még valami amiről nem beszéltünk". Ha ez így van, akkor ez bizony fontos film mindannyiunknak. * "világ megváltoztatható, ne tűrd el, hogy megalázott legyél!" - ez világos, de ezen felül lehet beszélni arról, hogy + egyenlősdi meg az elit + mi legyen azokkal akiknek nincsenek adottságaik + éled csinálod a világodat vagy szurkolónak minősítenek, aki nem lehet a saját életének az ura + jószándékú emberekről, akik nem tesznek egyebet mint a keretek által adott lehetőségek között azt mondják, hogy én megpróbálok jó lenni, hiszen Erika néni nem szörnyeteg félreértés ne essék + a hetesekről, ügyeletesekről, akik az óra elején furán szolgalelkűek És egyszer csak kiderül, hogy arról beszélünk, hogyan élünk, miben élünk, milyen a mi életünk, milyen görcseink vannak.
* Fentiekhez én csak annyit tennék hozzá, hogy ezért jár teljes tévúton Anarki, Balavány György, meg azok a kommentelők, akik "tájékozottságuk" teljes tudatában kötözködnek a filmmel, hogy nem voltak képesek észrevenni, hogy egyetlen olvasatnak rabjai, amely "börtönből" képtelenek kitörni.
* A következő szint, a fontossági hierarchiámban nagyon drukkoltam a kisfilmnek, hogy megnyerje az Oscart, hozzáteszem nem gondoltam volna. Túl komplex volt a kisfilm, rengeteg lehetőséggel,
hogy félre lehessen érteni a filmet (erre bőven szolgáltatattak bizonyítékot a
legkülönfélébb viták, ahol jelen tudtam lenni).
* Hihetetlenül mély és szép az üzenet, hogy a
legderüsebbnek látszó történés mögött is ott lehet a másik olvasat, az
antitézis, ami a tézissel együtt alkothat szintézist.
* Alig hiszem, hogy volt/van/lesz még egy olyan 25 perces
film, ami ennyire inspirálni tudja az embert, még a verbalitás frontján is.
*Az én értelmezésemben:
+ Tézis: mindig az út a fontos, amin járunk
+ Antitézis: sokszor nagyon fájdalmasan messzire
kell mennünk, hogy őrizzük az identitásunkat, integritásunkat.
+ Szintézis: még a gyerekek is érzik, hogy
megváltoztatható a rossz; kell hozzá jó ötlet, dolgozni kell érte és el kell
kerülni (konspirációval, összetartással, rászervezéssel), hogy a rossz erők ne
tudjanak "hackelni" (mennyi példát lehet hozni idevágóan a való
életből)
* A következő szint: az én objektivitást minél inkább célbavevő
saját szempontrendszerem szerint díjat érdemel.
* Erények:
+ Összefüggő koherens, ellentmondásmentes az alkotás
+ A film közvetlen kórusos mikrószintjén is konzisztens
+ Úgy teljes, hogy minimális is. Elégségesen specifikál a körülményekből, kerüli a didaktikusságot
+ Nagyon erősen koncentrált
+ Se nem lazít azaz feszesen tartja a néző figyelmén, se nem terheli túl a nézőt
+ Egyenrangúan tökéletes egységet alkot a film és zenéje. A film zenéje abszolút telitalálat, arányaiban, válogatásában, szerkesztésében. Bodzavirágot megismerni óriási élmény volt. És hány ilyen kincsről fogalma sincs az embernek.
+ Egyedi módon új, eredeti, ötletes.
+ Univerzális, mindenhol érthető mondandó
+ Abszolút reális problémafelvetésű, tudhatóan effektív megtörtént sztorin alapul, Indexes információ
szerint egy svéd lány mesélte a sztorit Deák Kristóf rendezőnek, míg az origós cikk szerint sokan éltek át hasonlót. Nekem sajnos annyira meredek ez a rendszerszintű tátogás-rémálom, hogy szkeptikus vagyokbiztos
megtörtént-e az a svéd lányos tátogás-sztori, amire Deák Kristóf
hivatkozik. Akárcsak odáig menően is, hogy többen tátognak a kórusban, a gyerekek akcióját nem számítva.
+ Kiszámíthatatlan előre a scenarió. A gyerekek sokféleképpen lázadhatnak, amit a kisfilm szépen érzékeltetett (eleve
szabotálástól elkezdve, a tátogás megtagadásáig, vagy éppen a filmbéli
verzióig elmenőleg), de amit találtak a maga koncentrált esztétikai tartalmában igazi gyönyörűség. Énekeltek egy jót, saját örömükre, nem foglalkozva
semmit a díjjal, felnőttes hülyeségekkel. Horribile dictu karvezető nélkül.
+ Komoly mondandóval, üzenettel bír.
+ Képes elementárisan intenzív, inspiráló hatást kiváltani. Belőlem mindenképpen.
+ Nagyon tág valós értelmezésteret enged meg, ami a legesleg fontosabb (ennek lehet mellékhatása, mégis kiemelkedően fontos szempont)
+ Verbálisan nagyon jól elemezhető a film, több problémasíkon is.
* Nem problémamentes a film, de a komoly erényei, erősségei eltüntetik ezeket a hibákat, elmaradt cizellálnivalókat.
- Zavaró, hogy angol környezetbeli sztori magyar környezetbe lett ültetve, mindezt úgy, hogy az Oscar-ról angol nyelvkörnyezetből jövő emberek döntenek (dupla-csavar). Azaz egy reális történés hitelessége csonkolódik valahol, némi manipulációs ízzel, ha globálisan nézzük. Kérdés, hogy a művészi alkotásba/szabadságba belefér-e ilyen (lehet-e ekkorát "költeni"). Rosszérzés az van, de nehéz egzaktan (negatív) ítéletet mondani. Azóta olvastam Mindszenty Zsuzsánna, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége elnökének sorait, ami alapján elfogadva a "fekete pedagógia" itthoni létezését a rossz érzésem tovatűnt. Igazándiból eredetileg sem volt ez megalapozott nálam, csak szubjektíve nagyon zavart az Oscarig ható "dupla csavar".
* A következő szint: a film alapvetően szomorú számomra, minden szerethetősége, lélekmelengetése mellett is (pl.:zene, gyerekek, egyes értelmezési keretekben, stb.). Szerencsére a happy-ség nem követelmény a fenti szempontrendszeremben.
* Egész napos (tegnapi) vitatkozás, küszködés után jutottam erre az álláspontra. Azért tartom szomorúnak, mert nem lehet öröm, tanárt, iskolát, művészetet, ügyet ilyen filmbeli akcióval megalázni (akkora aránytalan felüllövés a látványosan beégető nyíltszíni bosszú).
* Szeretném hinni, hogy gyerek-kórustagként - bár benne vagyok hülyeségekben -, de erről az akcióról akarnám lebeszélni a többieket. Nálam megkérdőjelezi a gyermeki tisztaság 100%-os vegytisztaságát.
* Ugyanakkor nyilván az önszabályozóan visszacsatoló látványos akció gegnek, művészi poénnak, elgondolkodtató motívumnak abszolút jó, fontos, helyénvaló az alkotásban, művészi szabadságban.
* Csak vidámkodni felette nem igazán életszerű, ha idáig fajulnak az események.
* Egy vitában résztvevő olvtárs azt hiszem jogosan világította meg azt is, hogy lehetetlen (költői túlzás) egy ilyen akciót végigvinni tökéletes konspirációval. Mi annó egy tanórát szabotáltunk csak, osztály szinten, 100% konszenzus mellett, de még ott is volt három áruló. Nyilván a művészi szabadságbe ez is bőven belefér a kisfilm esetében.
Következő szint: szeretem a filmet a mondandójáért/üzenetéért.
(1) A gyerekek a lázadási formájukat úgy találták meg a legütősebben (rászervezéssel), hogy nem érheti retorzió őket (hiszen végül is csalással akart nyerni a tanár). Ez üzenet a mának és a felnőtteknek is. Nem pillanat-léptékben kell nyerni, másikat meggyőzni, hanem időben hosszútávon. A gyerekek kitalálták a "bosszút", majd titokban tartották (konspiráltak), illetve készültek egy olyan énekléssel, amit nem segít a karvezető. Aminek kockázata is volt, hiszen, ha besülnek, az üzenetük is sérül. Ráadásul nem volt tanári részéről "meghackelhető" a lázadás, ami külön nagyon finom vonás.
(2) A film szól arról, hogy miközben a felnőttek hajlamosak bulvárosítani, x-faktorosítani, versenyt-túlspilázni, azon közben könnyen elfelejtkeznek az emberről, művészetről magáról, A gyermeki tisztaság igénye/öröme lemoshatta ezt a torzult felnőttes verseny-túlspilázást.
(3) A film szól arról, hogy csak az a versenynyerés élhető át igazán mélyen a pénz/dicsőség síkon túl, amit korrekt, fair play eszközökkel ér el az ember (a strtatégiai szintre emelt tátogás az nem ilyen). (4) Szól arról, hogy az ember nagyon könnyen tudhat fókuszt veszteni. A verseny javára a szép és közösségi rovására. A svéd jutalomút javára, a gyermeki tisztaság, önfeledtség, egyáltalán pénzben nem kifejezhető öröm kárára.
(5) Szól az (itt tanári) agilitás célratörésének olykor kíméletlenségéről illetve csonkoló mivoltáról.
(6) Szól arról, hogy a gyerek is képes lehet nevelni (pozitívan befolyásolni) a felnőttet, tanárt.
(7) Végül szóljon bármennyire banálisan/nyálasan, az embernek meg kell találni a saját hangját és ez bizony küzdelemmel jár.
Következő szint kóruséneklés két szintje:
Vegyük észre, hogy kétféle szempont van egy
általános iskolában (gyerekkórus). Van egy kétség kívül létező
versenyszempont és van egy közösségépítő szempont. És ezeket szigorúan tilos egymás ellen kijátszani. Annyi kell csupán, hogy egymásra gyakorolt mellékhatásaikat minimalizálni kell.
* A versenyszempontnak
nyilván nem felel meg semilyen tátogás, pláne, hogy egy versenyen
kiszúrható, ha sokan csinálják (ahogy a filmben is kiszúrta a tehetséges
szólista kislány, teljesen jogosan).
* A közösségépítési szempont
viszont széles spektrumon jelen lehet, kezdve, hogy igazgatói
elv/előírás a kórusba-felvétel (odajelentkezés és minimális felzárkoztathatósági alkalmasság esetén), zenei-szakmai
szempontok ellenére is. Egészen odáig elmenve, hogy "csak" játék és öröm
legyen az éneklés, kisgyerekeinknek, (pénz)díjaktól függetlenül.
* Be kell látni, hogy egy kórustagokat - például különösen a nem minden bokorban termő tenorokat - vadászni kell (értsd megtalálni). Akik nem versenykészek, de felzárkoztathatók, azokat be kell fogadni, képezni, segíteni kell. Egy átlagos magyar kórus lehetőségei nem vetekedhetnek gazdag nyugati kórusokéval.
* Abszolút reális a filmbeli kontextus (mindenki felzárkozásra képes jelentkezőt befogadni akaró kórusbővítés, csak a szignifikánsan rosszabbak elküldésével) és bizony túlzottan "agilis" tanár tudhat okozni kárt.
Vesd össze korosztályos magyar futball helyzetét (mi a fontos a
korosztályos kupák nyerése, avagy a játék öröme és a játék tanulása)
Következő szint: tátogás
* Totális misztikum a dolog, sosem fogom szerintem felfogni, megérteni a dolgot a maga teljességében. Egyfelöl nagyon szeretném megérteni, hogy nálunk itthon miért
nem gyakorlat a tátogás, és ha angol nyelvű környezetben meg gyakorlat valóban,
akkor ott miért igen és hogyan. Szerintem esélyem nincs rá, ezért marad ez az egész misztikum számomra.
* Van pozitív és negatív olvasata.
* A tátogást el tudom elfogadni a magam szemszögéből,
hogy én egyelőre lemaradt kórustag kérve kérem a karvezetőt, hadd
álhassak be koncerten tátogni, hogy részese legyek az éneklés-élménynek.
Valahol már írtam volt ilyen élményem gimnazistaként a Szent Istvánban,
ahol egy teremben brutális nagy, igazi valódi kórus Kállai Kettőst
énekelt/próbált, közvetlen közelemben (hanghullámok a bőrömet
birizgálták). Nekem nem kellett tátogni, és úgyis elképesztően
életreszóló nagy élmény volt.
* Olvtárs mesélte, hogy Tolosában voltak vegyeskarral, de férfikar külön kategóriában is indult, ahol
16 férfi kórustag követelmény volt. Beállították hát a sofört tátogni. Noha a filmben én a tátogást csalásnak fogom fel, ez a sztori, abszolút vállalható, helyes. Egyetlen, ideiglenes, adhoc tátogás bőven belefér. Ha kinn vannak, adminisztratíve ne gátoljuk meg az éneklést. Nem szabad merevnek lenni semmilyen álláspontban. A szellemét is kell nézni a szabályoknak, nemcsak a betűjét.
* Ugyanez az olvtárs mesélte, hogy létezhet a tátogásnak másik pozitív olvasata is. A vélemény hitelességében magam részéről maximálisan megbízom ugyan, de az én szkepszisem falát nem törte át:
"A tátikás részvétel is lehet jobb a gyereknek, mint az otthonmaradás, ha benne van az elvárás (a vezető és a tagok részéről), hogy hamarosan éneklő kórustaggá kell fejlődnie. Ebben jobb motiváció is lehet a félértékű kaland élménye, mint az otthonmaradás élménytelensége. Sajnos az iskolai kórusokban kevés ideje van egy-egy tagnak, pláne az év közben érkezetteknek. Nem lehet "majd" felzárkózni, hanem csak sürgősen, mert nincs idő."
* Szét kell azt is választani, hogy hozzon-e a főhős kislány áldozatot a csapatért, attól, hogy mennyire fér bele a tátogás egy pozitiv áldozathozatal kontextusába.
* Verseny-kontextusban, kórustagnak felülről előírva, tömeges
léptékben, stratégiaszerűen, a tátogást nem tudom elfogadni,
számomra ez no way kategória, mert bántóan koncepciózus gyerekeket megalázó csalás. Hajlandó vagyok változtatni a véleményemen, de ehhez erős érvek kellenek, amiket a vitákban én nem láttam.
* A filmbeli Erika néni egyre másra növeli kritikus tömeggé a tátogókat, hajszolva az
eredményeket, személyes és iskolai presztizst (lásd hozzá még a megalázó "portfólió" cuccot), egy elvont/látszat/egészségtelen
verseny-ideál mentén.
* Erika néni csapata nem volt érett erre a versenyre, nem aspirálhatott vállalhatóan a svéd útra.
* Analógia:
+ (a) amikor még nem elég érett/felkészült
gyerekeket pódiumra, yt-ra kényszerítenek szülők, felnőttek.
+ (b) a másik törésvonal az, hogy mennyire követelhető meg egyszerre a
technikai skill (elég-e erre jobban fókuszálni) meg az interpretációs
skill.
* Én mindig is azt a vonalat képviseltem, hogy
+ ne növeljük a zajt
+ ne
rongáljuk a muzsikus-palántákat
+ ne rongáljuk a művészetet
+ ne fárasszuk a
hallgatókat/befogadókat
* Régen elég lehetett gyerekeknél csak a technika-fókusz, ma
már akkora a kínálat-áradat, hogy a gyerekektől is többet, teljesebbet
kell elvárni színrelépéskor. Pláne, ha bármi komolyan vehető értelme van egy zenei versenynek.
* A családnak édes lehet copfos kislányuk nem kész hegedülése, de egészen más
sztori vadidegenek elé benyomni éretlen produkciót (fekete lelkű zsüri, mint a
Virtuózoké meg díjazza is hozzá a látnivaló produkció-éretlenséget)
* Az én követelményeim: + Mindenki azt és annyit (scope) csináljon, amire hivatott/képes a saját szintjén.
+ Legyen értelme a publikálásnak/színrelépésnek, az érzett publikálási/feltűnési kényszeren
felül, mégha ez csomó önmegtartoztató húzást is jelent a teszemazt
yt-csatornából, vagy koncertműsorból, versenyre-jelentkezésekből.
* Emlékszem Farkas Lili szülei a Hegedűs házaspárral nem vállaltak be
egy ősbemutatós nyolckezes Chabrier Espana-t (amit én egyébként oly nagyon vártam azon a koncerten). Kerek perec megmondták el tudják játszani, de nem jó szívvel publikálható módon, és ezért játszottak mást. Én ezt a hozzáállást várom el, idő haladtával egyre keményebben.
* Következő szint: tátogás vs nyíltszini bosszú szembeállítása
+ Ha feltesszük, hogy (90-es évek elején még "szocialista") Magyarországon nem életszerű a filmbéli tátogás, míg a linkelt origo cikk meg arról számol be, hogy rengetegen emlékeznek ilyen élményekre, a "kapitalista-liberális" angol nyelvterületen, Japánban, stb. ("diszjunktan"), ami révén by the way a kisfilm valamennyire predesztinált volt az Oscar-sikerre.
+ Továbbá, ha feltesszük, hogy pc-okból vesznek fel mindenkit kórusokba, és mivel sokan nem elég jók ezért tátogtatják őket, akkor két dolog is felmerül:
(A) Mi ebben a poén a gyerekeknek és hogy nem hagyják ott az egészet kvázi az első kóruspróba után, a szabad, demokratikus, versenykapitalista világban. Mindezt olyan léptékben, hogy kórust is oszlattak fel tátogás-botrány után.
(B) A karvezető-szerep sem érthető: vagy tömegesen nem értenek a kórushoz (nálunk meg mindenki jó lenne?), de akkor nem lenne tátogás sem, vagy értenek hozzá, de akkor rendszerszinten nem engedik idáig fajulni az egészet ugyanabban a szabad, demokratikus, versenykapitalista világban.
+ Azaz az egész nem "levezethető" akár látják a problémát, akár nem.
+ Másik oldalról minőségi, díjakat nyerő versenykórus nem aláz meg ennyire iskolát, tanárt, művészetet nyíltszíni bosszúval, pláne 100%-osan tökéletes konspirációval.
+ Magyarán, összefoglalva: van egy blackbox-effekt miatt értelmezhetetlen ám effektíven valós kiindulás, meg van egy lehetetlent - reálisan nézve - aszimptotikusan közelítő költői túlzásos végkifejlet, amik egyúttal az értelmezési tér határait is specifikálják. Ami csak újabb adalék lehet a kisfilm zsenialitásához, az előítéletek ellen hirdetett "háború" útján.
+ Mondhatja-e komolyan bárki, hogy didaktikus a film.
* Következő szint: Mit enged még meg a művészi szabadság és mit már nem?
+ Ugye rengetegszer fordul elő ebben a posztban, hogy bár ellenkezik a konkrét tapasztalattal, de a művészi szabadság kereteibe belefér.
+ Én úgy képzelem, hogy két véglet van, ha tág az értelmezési tartomány illetve nem-teljes az állapottér/igazság-tér:
(A) Amikor a részletek precizitása fontos (és ekkor a teljes kép összessége mehet félre)
(B) Amikor a teljes kép és üzenet a fontos, miközben a részletek nem számonkérhetők
+ Ha durván bulvár hatásvadász analógiát akarnék idehozni, arról a fajta különbségről beszélek, amikor egy fickó meglát egy nőt az utcán és elvarázsolódik, míg egy ugyanott lévő másik nő meg azt szemrevételezi ugyanennél a nőnél, hogy azt a cipőt biztosan turkálóban vette. Mindkettő érvényes következtetés lehet, de nyilván más-más a célcsoport/célfüggvény.
+ Kisfilmünk kapcsán, nyilván a "B" eset forog fenn.
+ Én a magam számára tudtam, hiteles, komoly, mély, kétségbevonhatatlan üzenetet dekódolni a filmből (nyilván más érezhet másképpen). Ezt egyetlen effektív konkrétum nem tudta megkérdőjelezni eddig. Még a (nekem) legfájdalmasabb, magyar valóságot "igaztalanul vádoló" tátogás-intézmény sem.
Én magam azon az állásponton vagyok, hogy a kisfilm művészi alkotás, alkotói szabadsággal. Nem az utolsó bitig kell leképeznie a valóságot, mert akkor jóval kevesebb alkotás állná meg a helyét, jó sok értékvesztéssel. Sokkal fontosabb, hogy tágabb értelmezési terével gondolkodásra serkentsen az azonnali pláne túlfűtött értékítélettel szemben (ami a netes kommentelés trendi világában oly gyakori, jellemző)."
Azaz az egész topiknak a kulcsa a tátogás-misztikum dekódolása (nálam).
Következő szint: Balázs Ádám, mint zene(szerző)
Vajon melyik zenét szerezte Balázs Ádám???? A zenei szerkesztőt nem zeneszerzőként kell a stáblistán említeni! Egy hangszerelésért én nem tartom valónak valakinek a nevét zeneszerzőként feltüntetni! Mozart Requiemjét is más fejezte be, mégsem ő lett (vagy ő is) a zeneszerzője. Most megnyugtattam magam, hogy nem én vagyok a hülye. Feszült figyelemmel, végig vájt füllel hallgattam a filmet, vajon hol van a 4 feltüntetett műdalon túl bármilyen más zene is a filmben. De sehol semmit nem vettem észre! Aztán már csak arra mertem gondolni, biztos az apacuka-fundaluka "zenét" szerezte Ádám. Semmivel nem lett volna kisebb érdem a stáblistában azt feltüntetni, hogy zenéjét szerkesztette vagy zenéjét hangszerelte, ...... de ez csak az én értetlenségem. Nincs itt semmiféle rosszindulat csak egyszerűen érdeklődő ember vagyok. Mivel megint semmi magyarázatot nem kaptam arra, melyik zenét is szerezte Ádám a filmben, így elkönyvelem magamban, hogy egyiket sem
* A fenti vélemény az egyik Mindenki-s YT-videó kommentszekciójában volt (kommentekben szétszórva). Mivel, mint tudjuk, a Mindenki-s YT-videókra nincs "életbiztosítás" kötve a szerzői jogok brutális világában, így ide is bemásoltam egy zanzásított verziót.
* Kezdjük ott, hogy nem zeneszerzőként van feltüntetve Balázs Ádám, hanem "zene:" mögött. Az egész alaptézis rossz. Arról már nem is beszélve, hogy konkrét szimfonikus zene van a nagy finálé elött közvetlenül, amit csak kellett valakinek komponálnia, ugye. Innentől már csak a kommentes gondolatmenet ekézését próbálom meg tompítani.
* Balázs Ádám, amennyire én tudom, a kisfilmhez a zenét szerkesztette, mikor mi hogyan szóljon, illetve a Bodzavirág köré egészen biztosan írt pihe-puha, leheletfinom, "hollywood"-os szimfonikus hangszerelést.
* Említést érdemel, hogy a Bodzavirág-nóta, dramaturgiai okból csonkán szól a filmben, hiszen lényeges volt a mondandó szemponjából, hogy szóló nyisson, míg az eredeti darab zongorával nyit. Azaz ilyen szóló-vegyeskar váltogató kórust kellett találni. Egyébként ez látszik is a linkelt kottásvideóban. ;)
* A kisfilmben öt különféle zene van, mindnek más-más a zeneszerzője (Orazio Vecchi, Bárdos Lajos, Weiner Leó, W.A.Mozart, Balázs Árpád). Ezek mind szépen fel vannak tüntetve az end creditben. Ha valaki egy hangot nem ír le pluszba, csak szerkeszt meglévő anyagokból, a film soundtrackjének akkor is ő a "filmzeneszerzője", szerzői jogilag is (ő neve is szerepel a cd-borítón). De Balázs Ádám, úgy is mint az LFZE zeneszerzés-oktatója, ennél jóval többet tett le az asztalra, hiszen kiegészítette édesapja munkáját "hollywood"-osra, csak amiről én tudok (lehet, hogy más komponálási feladata is volt).
* Az értelmetlen vita, hogy Balázs Ádám lehet-e "nagyobb" zeneszerző, mint mondjuk Mozart (filmet tekintve), megérdemelheti-e a nevének említését "zeneszerzőként", hiszen alkalmazott zeneszerzőként filmhez "komponált". Analógia a matematika, ahol szintén van "elméleti" és "alkalmazott" matematika, mint két különböző diszciplina. Idetartozik az is, hogy Mozart eredeti original művet komponált a Requiemmel, a mi esetünkben az eredeti original mű az a Mindenki című kisfilm. Azaz rossz a Mozart-analógia/párhuzam a kommentben.
* A hangszerelést úgy lehet legkönnyebben elképzelni analógiában, hogy Schubert-nek is van a híres Halál és lányka vonósnégyese, amit Mahler meghangszerelt vonószenekarra,
de nyilván nem úgy csinálta, hogy hangszerenként vett teszem azt
négyszerannyi zenészt, hiszen a zene nem így működik, nagyon sok
mindenre oda kell figyelni, egy vonószenekari "felskálázásnál".
* Említést érdemel az is, hogy csupán csak a hangszerelés is szerzői joggal elismert és védett művészi tevékenység. Azt is gondolom, hogy az is zeneszerzés egyébként, ha valaki csendben marad, "nyomulás" helyett. Szélsőséges példa erre Cage 4:33"-a. Én biztos nem vitatnám el Balázs Ádám érdemeit, noha konkréten a Bodzavirágnál az édesapja dobta a nagyot, relevánsat valóban.
* Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen "fundalukás" kommentnél mi hajtja a kommentelőt. A megértés vágya, avagy inkább az ítélkezés? Ami egyébként tágabb kontetxusban is egy alapkérdés. Azt gondolom a komment megközelítése nagyon $$$ meg kapitalista.
* Várjunk-e el egy kórusos kisfilm esetében original OST-t, benne vadiúj zenével, ahhoz, hogy valaki használhassa a "film zeneszerzője" szokásos bevett formulát?
* Csak azért eröltessen be valaki valami filmbe nem illő zenét erőszakosan, hogy villoghasson "legálisan" zeneszerzőként?
* Elfogadjuk-e zeneszerzésnek, ha valaki improvizál egyet tangóharmonikán pluszba?
* Vagy megfordítva, mert "csak" hangszerelt (módosított kiegészített adaptációs okból egy művet), ezért ne "zeneszerző" legyen a stáblistában, csak "hangszerelő".
* Ha a kisfilmnél annyira szűkös volt a költségvetés, hogy csak budapesti iskolák gyerekkórusát castingolták, akkor valószínűleg új zenék és feljátszását, pláne szimfonikus esetben is tudták volna finanszírozni? Ugye az megvan, hogy szimfonikus zenekaros stúdióórák százezres és milliós nagyságrendben mozognak?
* Mindehhez Balázs Ádám, mint az LFZE zeneszerzés oktatója (azaz nem egy valahonnan szalajtott dj-fiúka, hanem kőkeményen tanult zenész), aki mint ilyen sejthetően szívesen ezerrel komponálna, amikor csak tehetné.
* Vajon tényleg annyira nehéz elfogadni Balázs Ádámtól, hogy szimplán csak a legjobbat akarta a filmnek, a rendezőnek keze alá dolgozva, és a címekkel, titulus-fetisizmussal, pedigrével stáblistával meglehet nem is foglalkozott?
* Bárki, aki nézi a kisfilmet, megtéveszthető-e, ahogy a kommentelő is detektálta mit és mennyit tett hozzá Ádám?
* Zenész szakmabeli, aki rangsorolja/értékeli Ádám munkáját, nem fog tudni elég pontos képet kapni, pláne, ha megrendeléssel akarja őt megkeresni, a stáblista kell hozzá?
* Végül is tényleg lehet "fundalukázni", mindenkinek szíve joga. Én ezen a ponton szálltam ki a threadből, pláne, hogy semmi szándék sosincs bennem más meggyőzésére.
Következő szint: kisfilm címe magyarul és angolul.
* Az, hogy miért "Mindenki" a kisfilm magyar címe, az nem lehet kérdés, annyira triviális. Jobb esetekben mindenki énekel.
* Sokkal érdekesebb meg homályosabb a kérdés, miért nem tükörfordítású a cím, angolban ("everybody"). Ami kérdést biztosan nem nekem kellene vesézni, felkészültség hiányában. No meg alap hozzáállás, hogy a rendező tudja a tutit.
* Az én nagyon szerény tudtommal az angol nem szereti annyira a csupán csak alannyal bíró, nem túlságosan önmagáért beszélő mondatot (még rövídített címekben sem), annyira, mint a magyar (szórendi skrupulusok miatt).
* Illetve kevésbé
jönne át a plusz átvitt értelem, talán épp evvel összefüggésben.
* Símán el tudom képzelni, egy
angol megkérdezné "mindenki, mi".
* Mint a klasszikus viccben
Torony: Van elég üzemanyaguk vagy nincsen?
Pilóta: Igen.
Torony: Igen mi?
Pilóta: Igen, Uram!
PS: Egyébként vegyük észre a "Sing" is tökéletes cím, hiszen a tátogásra
hajazva utal finoman a lényegre. Nem az alanyt, hanem az igét "duplázza".
Következő szint: zene/kórus a filmművészetben, mint alapmondandó. * Fellini, Wajda - Előzmények (ahol a zene másodlagos, filmmondandót szolgál ki)A Wajda-féle "A karmester"-t (1980) nem láttam, a Fellinis "Zenekari próbá"-t (1978) igen. Életem egyik
legnyomasztóbb és azért, mert legértelmetlenebb művészi élményeinek
egyike volt. A film célját (meg ürügyét) persze értette az ember, de azt
ilyen eröltetett hamis, félresiklott tartalommal lehetetlennek
bizonyult elérni (én értelmezésemben). A zene-társadalom párhuzam abszolút nem működött benne.
* Létezik egy 1962-es Almost Angels=Majdnem angyalok, a Bécsi
Fiúkórus (Wiener Sängerknaben) szereplésével, utalva arra, hogy bár
angyalként tudnak énekelni a fiúk, de mégis kamaszok a csínytevéseikkel. Bécsben játszódó, gyönyörűen fényképezett, remek
forgatókönyvvel bíró, kedves Walt Disney-es amerikai film / családi
mozi. Természetesen pompásabbnál pompásabb zenékkel. Az id./ifj. Johann
Strauss-darabok kórusos verzióira egyenesen hátasokat dobáltam. :) A
film elérhető tehát a Youtube-on teljes egészében, meg torrentről
szinkronosan (én az utóbbin néztem a jobb képminőség miatt), de a hangja
nagyon gyenge, "dobozos" jellegű volt sajnos. Igyekeztem yt-kommentben
hozzá time table-t is csinálni, beazonosítva a filmbeli zenéket. http://www.youtube.com/watch?v=X0ZzqjmYVVU
* Az én referencia-alkotásom a francia 2004-es Les Choristes,
ami II.vh után megtörtént sztorin, valós személyeken alapul. A
filmbeli kóruscsapat koncert-turnét is csinált, DVD-t is kiadott.
Amiből az én perszonális kedvencem a film kedvéért írt "In Memoriam". Egy
korombeli fickó komponálta, megdöbbentő átütő erőt hatást generálva
(számomra). Szerencsére három verzió is létezik belőle, (a) szimfonikus, a cappela, valoamint instrumentális verziók. Nemrég kottásítottam is őket, amit lehetett: Bruno COULAIS: Les Choristes OST - Highlights [2x{SCORE+LIVE}] Bruno COULAIS: Les Choristes LIVE - Highlights Bruno COULAIS: Les Choristes OST *BONUS*
* Hétköznapi mennyország, szintén 2004-ből. A youtube-on elérhető
Nagyon-nagyon imádtam a svéd filmet. Csupa jó mondható el róla, feszes, részletgazdag, nagyon szerethető.
* A 2014-es Kórus c. film Dustin Hoffmann-nal, ez is szenzációsan
remek, minden ízében. Dustin Hoffmann a vezénylést leszámítva nagyon jó
(végefelé már abban is jobb). Rachmaninovot nagyon hitelesen játszotta
(zongorán). A Handel-Hallelujah kórus volt a csúcspont és messze
legkomplikáltabb része.
Következő (utolsó) szint: vitákban felmerült apróságok, információmorzsák, szubjektivitások kizárólag FAN-oknak:
* Mennyiben naiv tanmese a kisfilm? Szerintem semennyire. Annyira komplex, olyan mértékű betűtengeren rágható verbálisan az alkotás, hogy kizár minden didaktikusságot, naivitást, kizárólagos/együgyű tanmese-feelinget.
* Trump?
Magam részéről nekem nem prioritásom a Trumpos meg miegymásos
mesterséges, horribile dictu "gondolta a fene"
analógia/párhuzam/leképezés találása. Jó ilyet észrevenni, de nem tartom
egészségesnek az eröltetését (mondom ezt akkor is, ha Oscar-bukáshoz
vezet a dolog). Én annak is örülök, ha egy alkotás "csak" a saját lábán
is megáll. Megfordítva a dolgot: az sokkal rosszabb, ha az alkotó az
áthallás-belebeszélés érdekében torzít az alapmotívumon, lásd ugye
Fellini rettenetes Zenekari próbáját.
"A film megint rúg egyet szegény pedagógusokba."
* Egyrészt a tanárok sem érintethetetlen "szent tehenek". Attól még, hogy a politika csúnyán bánik velük, ez még nem lehet alap se pro se kontra esetleges problémák negligálására.
* Másrészt ez egy film, művészi alkotás, ahol a drámai erő érzékeltetése megkívánhat erősebb megfogalmazást és ehhez minden istenadta joga megvan.
* Harmadrészt, mint fentebb is írtam. teljesen reális a problémafelvetés, amin tágabb kontextusban is érdemes lehet elgondolkodni.
* A gyereket fel kell venni a kórusba, ha csak egy mód van rá. Aki jelentkezik és hajlandó erőforrást belefeccölni, potenciálisan be tud férni a kórusba. Foglalkozni kell vele, fel kell zárkózatni a kórus szintjére (és ezalatt nem kell tátognia) meg ha túl közel van a "svéd út", akkor abból is kimaradhat, de legközelebb egy teszem azt finn útra már eljuthat. "Önerőből". A drágán vásárolt futballistát is be kell illeszteni a csapatba, mindig lesz overhead még magasabb szinteken is.
Egy általános iskolai kórus nem Metropolitan, ahol válogatnak a földkerekség legjobbjaiból és hatalmas pénzek forognak. Az is életidegen elképzelés, hogy egy hamis, fahangú kisdiák erőszakoskodik, hogy kórusba kerüljön.A kereslet-kínálat tudhat találkozni.
A film egyébként szépen mutatja a Pál, Kata Péternél, hogy a kislánynak nem
sok kell a felzárkóztatáshoz (miközben hallható, hogy még nincs a kórus
szintjén). Itt a lényeg, hogy nincs szignifikáns különbség, ami a kórusból-kizárást indokolná.
Aki szignifikánsan rosszabb ÉS versenykórusba
jelentkezik azt el kell tanácsolni onnan, segíteni kell neki más
beteljesülési utat találni.
Nem lehet kérdés, nem elég érett kórustag nem ronthatja a kórus munkáját pódiumralépésnél. Ez senkinek nem lehet érdeke, se egyénnek, se kórusnak. Függetlenül bármilyen versenydíjtól.
* A világban sokszor érzékelhető pc-erőszakossággal nagyon nem
értek egyet. Pont az a szép ebben a filmben, hogy pc-feature
nélkül is koherensen tárgyalható. Merthogy pont létezik olyan megoldás,
ami minden felmerült szempontot lefed (nem kell torzítani hozzá).
Azt
itt is kell hangsúlyozni, ha egy iskolaigazgató előírja, hogy a
kórusbajelentkező gyereket fel kell venni, ha felzárkoztatható
értelmesen, akkor az értelmezésemben nem pc, hanem inherens cél. Nem lehet vele ugyanis visszaélni és senkinek sincs kára belőle. Egyszerűen organikusan funkcionál egy intézmény.
Egyébként
meg triviálisan tilos pc-módon tehetségtelenekkel hígitani
zeneiskolában. Az egyén érdeke nem lehet előrébb való a közösségénél,
még gyereknél sem. Itt a filmnél arról van szó, hogy a saját iskolába
felvett saját kisdiákunkat, akit napközben tanítunk, kóruszakkörbe
felveszünk-e. Aki bár még nincs a kórus szintjén símán felzárkoztatható,
csak nem a két hét múlva történő versenyre. Én végig azt mondom, hogy
felvehető, foglalkozni kell vele, ha nem a soron következő versenyre,
akkor az azutánira elvihető. Úgyhogy nem kell tátognia.
* Nekem a filmből nem zeneiskola jön le, hanem szimpla általános
iskola.
Vegyük észre azonban azt is, hogy ha mégis zeneiskoláról lenne szó (nem szimpla
áltisiről), például azért, mert a filmben a Bakáts téri ének-zene iskola
szerepel, a mondandóm akkor is koherens. Ugyanis a főhős kislányt
felvették. Zeneileg érett, hiszen diák az iskolában. Csak éppen még nem
versenyképes a kórussal.
* Erika néninek sok lehetősége van: el is lehet utasítani kórusból, lehet felzárkóztatni verseny- és pódiummellőzéssel erre az időtartamra. Az ipari léptékű tátogtatás a rossz megközelítések aggregációja. A legrosszabb fajta felnőtt-menekülés a gyerek rovására.
Továbbmenve a kórusvezető megválogathatja hová megy, alkudozhat feltételeken, fel is mondhat. Egyet nem tehet, körülményekre hivatkozva önfelmenteni előre. Nyilván, ha profi versenykórussal versenyeket akar nyerni az más pálya, mint egy gyűlekezeti kórus vezetése. Ahogy az életben is választhat az ember a jobban fizető több stresszel
járó munka és a kevésbé jobban fizető, de embert jobban kiteljesítő
állás között.
* A tátogós csalást is bővebben ki kell fejteni. Azért csalás a dolog, mert a több kórustaggal többnek akar látszani. Hiszen egy kórusvezető attól több, ha nagyobb kórust tud minőségibb módon vezetni. Is itt progresszíven (nem csak lineárisan) nő a feladatnehézség. Azért "gonosz" a kórusvezető, mert személyes érdekeit előtérbe helyezi a gyerekekkel szemben. Egészen egyszerűen egy negatív overhead vattaemberekkel kórust növelni.
Presztizsét növeli a karvezető, ami fizetésben, jobb pozicióban is tudhat később látszódni. Pont nemcsak a versenyről van szó, hanem az életben felmerülő problémák modellezéséről.
A tátogás szerintem észrevehető zenészzsüri szakmai szemmel. Az a baj, hogy akkor is csaláskísérlet, mert mi van, ha mégsem. Ha egy 100 kórusban van 10 darab átogó, ami már lehet határeset észrevehetőségben.
* Nemcsak versenyből áll a világ, sőt. A zenét örömért is lehet művelni. Régen vasárnapi délutánokra vonósnégyesek álltak össze örömzenélésre, anélkül, hogy megcélozták volna a pódiumot.
* Egyszerűen nem szabad elvinni tátogó gyerekeket versenyre (játsszon otthon a szomszéd gyerekkel, mint díszmagyarban tátogjon értelmetlenül egy versenyen), vagy érvelni kellene miért kéne mégis tátogókat elvinni. Ilyennel senki nem tudott egyelőre előállni.
* Vannak hiányosságai a filmnek, de analógiában olyan, amikor egy Paganini kaliberű hegedűs ríkatja meg a közönséget, miközben egy-két hang félresiklik a hegedűlésében. Bőven belefér.
* Általános iskolai kórusok szerintem nem profi versenykórusok, hanem amatőr örömkórusok. A versenyek a bónusz lehet maximum.
* Hiszem, hogy lehet ésszel, értelmesen optimalizálni, az "örömkórust" és "versenykórust". és nem default érték a fürdővízzel a gyerek kidobása.
* Én szeretem kórus-kontextusban tárgyalni ezt a film-témát,
pont azért, mert a riasztó példája miatt szeretném elkerülni Fellini
csapdáját. Pont a mikrokörnyezetre szűkítésben nehéz a tárgyalás, míg az
általánosra kivetítése már sokkal könnyebben adja magát.
* Mindig vannak prioritások és azoknak sorrendjük, amiket igyekezni kell korrekten kiszolgálni.
* Film nem specifikálja a körülményeket teljes egzaktsággal. Nem is teheti 25 percben. Itt az a lényeg, hogy a fentebb tárgyalt kérdések előkerüljenek, végiggondolást implikáljanak. Eleget és pont eleget készítsen elő a film, illetve a végén eleget és pont eleget hagyjon meg a továbbgondolásnak.
* Szó sem lehet értelmezésemben didaktikusságról beszélni, amikor bonyolult komplex művészi folyamat állapotváltozásai vannak fókuszban.
* Nagyon fontos észrevenni, hogy az újonnan érkező tátogásra kényszerített főhős kislány elérte a tátogók kritikus tömegét, ami robbanásveszélyes szituációt eredményezett. Tanárnő alapvető hibát vétett, hogy hagyta idáig fajulni a helyzetet. És ha bármi hasonlóság észrevehető napjaink közéletével, politikai aspektusaival, az nem feltétlen a véletlen műve. ;)
* Multi-Input-Multi-Output a gondolati rendszer, hatalmas állapottérben vagyunk.
* A tanárnő agilisen letér a létező korrekt útról, ami megoldást/ellensúlyt kíván, ennyit vázol csak a film.
* Nem szabad elfeledkezni a kórustag potenciális fejlődési folyamatának apoteozisáról. Tanulni, képezni, gyakorolni kell. Van tisztességes cél, eszköz, hogy különböző starthelyzetből meg lehessen "érkezni" akár versenykórusba is.
* A kórusban a "rosszak" tudatában vannak, hogy rosszak és nem akarnak lefelé nivelláltatni. Elfogadják a sorsukat, tátognak, ettől még emberi, hogy ez fáj. Viszont ez a megközelítés alapvetően rossz. Azt kell tisztázni legelőbb miért van negatív tátogás. Minden más csak ezután jöhet.
* Ha a gyerekek ilyen perdöntően eredménycentrikusan gondolkoznának valóban, akkor megkaphatnák amit akarnak, nincs miről beszélni (rosszak csak tátognak). Az viszont nagyon lényeg, hogy VAN/LÉTEZIK más szempont is. Hihetetlen melegség is járhat avval, hogy magasról téve a versenyre - pl. ritka ám még az állatvilágban is abszolút létező önzetlen altruizmusból - a másik társunknak örömet szerezhetünk.
* Világosan kell látni, hogy a tanárnő nem azért rossz mert teljesítményorientált (hiszen ezt is lehet korrekten csinálni, többféleképpen is). Az ábrázolt tanárnő általános szemléletével, hozzáállásával, választott módszerével van nagyon nagy baj, ami különösen gyerekeknél kirivóan riasztó egy művészeti ágban.
* Ez egy kisfilm 25 percben, érdemes a scope-t tartani, az értékelésnél: Nem lehet célja
- a körülmények teljes specifikálása (mennyiben versenykórusról beszélünk az általános iskolában)
- a magyarországi kórusvilág nyitott kérdéseinek megválaszolása, akadémiai teljeskörűséggel
- gyerekfoci/kézi/hoki/egyéb-analógiákkal való extrapolált kompatibilitás
* A kórusvezető
(a) kiemelt egyetlen szempontot és
(b) mindent ennek rendelt alá,
(c) végső soron inkorrekten és ami fő legrosszabbul eljárva
(d) ami korrekcióra szorul.
* Az egy teljesen korrekt dolog kombinált öröm- és versenykórus esetén, hogy svéd út limitáció esetén lesznek itthonmaradók (sokszor még olyanok is, akik amúgy megfelelnének zeneileg/szakmailag). Evvel semmi gond, sőt ösztönző lehet a jobbá válás útján. A filmbeli főhős kislány biztos megérti, hogy ő csak felzárkózás után kerülhet mérlegre csak.
* Vajon nyer-e a kórus a filmben? Olvasatomban az a lényeg, hogy a film ezt is szépen elhallgatja. Az a fontos, hogy
lehet találgatni, továbbgondolni és beszélgetni a dologról. N+1 dik
adalék, hogy nem didaktikus a film. Az én érzésem szerint könnyű a nyerési esélyeket végiggondolni. A kórus egy nehezített pályát vállalt, mivel karvezető nélkül szerepelt. Ha úgy is jobbak és nyernek, akkor jogosan megérdemlik. Ha elbukják "benne volt a pakliban", hiszen a nyerés abban a konkrét szituációban másodlagossá vált.
* Hogyan tovább a filmbeli kórussal? Merül fel az olvtársi kérdés teljesen jogosan. Meg is válaszolta a nálamnál gyorsabb/fürgébb. :) Jobban is, mint én tettem volna.
"Lehet, ha találnak olyan kórusvezetőt, aki alkalmas és vállalja. Erika néni nyilván még aznap éjjel megírta a felmondását."
* Felmerül milyen megoldást választana a kisfilm nézője
(1) Ezt a soron következő versenyt kihagynám, mivel nem jó a kórusom, nem vált be az amúgy is helytelen tátogás. Paradigmát váltanék. Átértékelném a célokat karvezetőként.
(2) A gyerekek nagyon helyesen nem szaladtak beárulni a karvezetőt az igazgatónál egyfelöl. Ezt házon belül kell megoldani. Viszont házon kívüli akcióval nem tettek túl nagy jót, magukkal, hírnevükkel, iskolájuknak, egy durva lealázásban. Az életben törekedni kell finomabb megoldásra.
(3) A gyerekek próbáltak hatni a karvezetőre de nem sikerült. Ezért jogos az erősebb lázadás. De ezt sem szabad túlspilázni, mint semmi mást sem.
(4) Karvezetőként meg az én megoldásom, hogy a gyerekek érdeke a fontosabb, minden egyéb verseny, karrier miegymásnál. Nehéz a feladat mert egyszerre kell építkezni, bővülni és minőséget tartani (mint az életben is). Lehetnek többféle kóruspróbák. Lehetnek örömzenélések teljesebb körben, lehetnek versenyrekészülősek szűkebb limitált körrel, ahogy egy kommentelő utalt is rá.
* Van-e alsó létszám-minimum korlát kórusversenyen. Olvtárs mondta, hogy Tolosában 16 férfi kórustag követelmény volt (mivel a vegyeskarukból a férfikar külön is indult). A kérdés ott érdekes, mert motívum a tátogásra, csalásra (ha stratégia épül a tátogásra). De Google első találat olyan kórusverseny-szabályzat letöltése, ahol van létszám-minimum.
* Érdekes kérdés mennyiben jelentős a létszám-eltérés, zsürizésnél? Mennyiben hasonlít analógiában a zsűrizés kóruslétszám-eltérésnél ahhoz, ha kis létszámú korhű hangszeres csapat játszik Vivaldi-Concertót szemben a nagy létszámú "romantikusos" zenekarral szemben? Én a Virtuózoknál annó amellett érveltem, hogy összes hangszer, összes korosztályból egyet díjazni milliós nagyságrendben az barbárság és mint ilyen védhetetlen. Azaz nem minden zenei produkció vethető össze mindennel, ha korrekt versenyt akar az ember. De a kórus-létszámtól tudhat függetlenedni egy zsüri, az én érzésem szerint.
* Érdekes pikantériát kölcsönöz a kifilmnek, hogy a végén a szólót tátogja a kislány, miközben más énekel.
* Ha már ennyire belemerültünk akkor talán érdemes lehet az én személyes
motivációmat is tisztázni. Nem vagyok zenész, abszolút laikus vagyok a
témában. A szüleim zenészek, apám, zeneszerző, zongorista,
ütőhangszeres, zeneesztéta-zenekritikus volt alapvetően komolyzene
világában mozgott, de álnéven könnyűzenét is komponált. Anyám zongorán
és orgonán tanult (utóbbiban a neves, sajnos már meghalt Gergely Ferenc
volt a tanára, akinek világrajöttömet - természetesen csak közvetve :) -
köszönhetem, hiszen ő hozta össze a szüleimet a családi legendárium
szerint). Ám de azonban, míg szüleim "ászok" voltak a zenében, nekem már
nem igazán jutott a tehetségükből, de a zene szeretete végig megvolt
gyerekkoromtól kezdve.
A kóruséneklés viszont személyesen mélyen érintve megtalált. Ahol
konkréten átéltem az eltanácsolást. Azóta sem tudom egyébként, hogy
mennyire helyesen. Nyilván perszonálisan fájt, különösen az átélt
módja, de nem a konkrét személyem miatt volt érdekes a kérdés (sosem
akarnék teher lenni, sehol sem meg nem futok olyan szekér után, ami nem vesz fel: nálam ez alapfilozófia része), hanem
kívülállóként külső szemmel nézve a történetet.
* A viták során szomorú konkluziót is lehetett levonni.
Adott egy perifériális
téma (kórus, film), annyira perifériális, hogy alig-alig van poszt róla, vagy
kommentelő, hiába index-címlapos a blogposzt. Véletlenül verődnek össze a netről kommentelők.
Tipikus alapállás a másik sértegetése, beszólogatás, személyeskedés.
És többször is lehetetlen konvergálóan dialógust folytatni
(sőt ellenkezőleg inkább divergálóan) egymást megértetni, hosszú kommenteken
keresztül sem (ez esélyesen lehet "rendszerszintű" hiba, amolyan Kenneth Arrow-i lehetetlenségi axiómával).
El lehet képzelni, mi
süketek párbeszéde folyhat ott a magasban Hoffman Rózsáéknál,
minisztériunban, ahol diszponálnak milliárdok felett. Ha a mélyben
"érdek nélkül" ennyire nem bír konszenzus lenni, hol lehetünk, akkor
bármiféle társadalmi konszenzustól?
* Csak HBO-előfizetéssel az HBO-GO-n lehetett sokáig nézni a teljes kisfilmet, vagy torrentről
letölthetően, illetve permanensen eltűnő Youtube-os magánfeltöltéseknél ("szürke
zónában"). Azonnal felmerül a szerzői jogi kérdés, hogy, ha egy ennyire olcsó és hozzá ráadásul 80%-ban támogatott egy tízmillióból készült (kis)film, nem lenne-e "kötelező" országimage-szempontból azonnal megosztaniuk a szerzőknek (mármint előre rögzített szerződés alapján értve a dolgot)? Mi ez az HBO-s pitiáner kötelező előfizetési követelmény egy megtekintéshez? Most már legálisan is elérhető.
.jpg)
Bejegyzések
