index.hu: "Így dolgozzon hatékonyan, ha óriási feladatot kap a nyakába"

index.hu: "Így dolgozzon hatékonyan, ha óriási feladatot kap a nyakába"
FB-index.hu: "Így dolgozzon hatékonyan, ha óriási feladatot kap a nyakába"

Jó hogy megszületett az indexes cikk Földes András billentyűzetéből, de eléggé szubjektív, hiányos lett. Naplójegyzetnek, posztnak jó, time management-"evangélizációnak" esetleg kevés, a miértek és hogyanok részleteinek, indoklásainak hiánya miatt.

Három rövid gondolat:

(1) A Promodoro-technika csak egy alternatíva és nem kizárólagos lehetõség a problémára.

* az "ihletett állapotok" kiaknázására pl.: a flow-élményt segítõ eszközök szolgálhatnak
+ alkotó külső kapcsolati háló erőforrásai
+ intelligencia
+ a képzettségből eredő célraorientált eszközei
+ stresszkezelési technikák
+ aktív pihenés
stb.

* a Pareto-hatékonyság is lehet egy jó eszköz a célhoz vezetõ úton (20% idõ alatt a funkcionalitás 80%-át elérni), stb.

(2) A legtöbb (nagyobb) munkának van kreatív és van "fizikai munka" része. Csak kreatívkodni nem lehet, mert akkor semminek nem ér végére az ember, mindenbe csak bele fog kapni (befejezés nélkül). Egy fotómûvész is rengeteget "dolgozik", nem csak kattingat kreatívan a fényképezőgépével. Sõt az Excelezés és/vagy programozás sem az unalom szinonimája (csomó kreatív nem "measureable" tevékenységet is foglalhat magába).

(3) Ahhoz, hogy miért nem sokkal korábban született meg a Promodoro: azért kellett mint egy falat kenyér és éppen napjainkban, mert a modern kor a sok-sok ingerével multitaskra kényszeríti az alapvetõen nem multitaskra teremtett embert. A Promodoróban pont az az igazán nagy nóvum, hogy a multitaskot próbálja meg kizárni a feladatra való minél hatékonyabb fókuszálással.

Gyorsuló tempó zenei előadásokban

Ma kaptam levélben egy linket, ami mögött egy újabb "megélhetési" verbális környezetszennyezés olvasható egy értelmetlen zenei tárgyú kutatás és annak "hírverése" apropóján. Fidelio.hu ad a dologról nagyon röviden hírt, erős általánosítással, kiragadott példával, mindenféle pontosságigény, kitekintés, érdemi kísérőszöveg nélkül, de "legalább" clickbait címadással, merthogy kik azok a "mi", ugye.
FIDELIO.HU: Egy új kutatás szerint egyre gyorsabb tempóban játsszuk Bach műveit
FIDELIO.HU-FB: Egy új kutatás szerint egyre gyorsabb tempóban játsszuk Bach műveit

"A Deutsche Grammophon és a Decca által megrendelt kutatás szerint az utóbbi ötven évben felgyorsult a Bach-lemezfelvételek tempója. A kutatás az újonnan kiadott, 222 lemezből álló Bach-összkiadás apropóján készült."

Maga a kutatás nem sok szót érdemel, hiszen a laikusok is (velem együtt) régóta triviális közhelyként tudják, hogy a "gyorsuló idő"-vel (Hankiss Elemér) párhuzamosan gyorsulnak a zenei előadások tempói is, statisztikai relevanciával.  Ráadásul a normál tempóhoz képest vannak gyorsítások is, meg lassítások is. Nemcsak Bachnál, hanem a teljes, - általános értelemben vett - klasszikus zenei zenetörténetben. Régóta is lásd Willem Mengelberg (1871-1951) idevágó (szerintem) szörnyű karmesteri életművét.

A gyökérokok elemzése messzire vezethet. Biztos komoly részarányt képvisel a virtuózitás minden határon túl való hajszolása (és ennek közönség általi elvárása) is. Mindazonáltal én szeretem a konkrét kérdést tágabb kontextusban nézni, egészen konkréten én ujdonságvadászatra vezetem vissza a dolgot, előadás egyedivé válásának hajszolásának motivációjával (minden korábbitól való különbözés jegyében). Amiben a hangrögzítés XX.századi robbanásszerű elterjedése perdöntő erővel bírt.
Megjegyzés: Az ujdonságvadászat másik nagyon szomorú megjelenési formája volt az avantgarde (szerintem) teljes tévútja, a vékony ám pénzes sznob réteg megszólításával ugyanakkor a hallgatói tömegbázis katasztrofális méretű elvesztésének árán.

Érdekességként megemlítendő, hogy a Fidelio illusztrációs példája több sebből is vérzik.
Ugyanis
+ a "12 perc", az 12:36,
+ a számszerűsítések, ha már a gyorsulásról van szó, hiányoznak
+ szerintem illett volna a legfrissebben leggyorsabb felvételt pontosan azonosítani, na pláne horribile dictu esetleg YT-linkkel megtámogatni.

Ezt ezennel én most pótlom, a gyorsulások számszerűsítésével:
Bach: "Double Concerto" in d-minor for 2 violins, BWV 1043
[18:15, Yehudi Menuhin + David Oistrakh, Philippe Truffaut, 1958] 
[26.74%, 14:24, Hilary Hahn+Jeffrey Kahane,. 2003]
[44.84%, 12:36, Nemanja Radulovic+Tijana Milošević, Ensemble Double Sens, LIVE, 2016]

Ennyit a Fidelióról és hírmegosztásáról, már így is túlbeszéltem. :) De ha már nálam a szó :), akkor megragadom az alkalmat a tárgybeli személyes érzések megosztására is. Magam részéről egyrészt  nagy utat tettem meg, hiszen régebben saját referenciafelvételek (lassabb) tempóit preferáltam, míg ma már minimum intellektuális érdeklődéssel vagyok nyitott a legőrültebb gyorsításokra is (amiket meghallgatás után vagy elvetek, vagy megtartok további hallgatási élvezetekre), azaz a témát illetően én is felvettem a gyorsuló tempót. :)

Az eddigi legdurvább barokk gyorsítás élményem egy Telemann presto tételhez fűződik. A két felvétel között nagyjából 30 év különbség van, ugyanúgy barokk, a nagyon gyors presto miatt eleve nem nagyon van tér gyorsításra elvben. Érdekes a modernebb gyors felvétel, de érződik nagyon a "túltolt" hajsza.
[3:00, Classic] Telemann: Concerto for Flute & Recorder & Strings in e, TWV 52:e1
[33.33%,2:15, Spinosi+Ensemble Matheus] Telemann: Flute & Recorder Concerto in e - Presto

Az előadói gyorsításnak három kritikus pontja minimum van:

(1) Hitelesség, hogy nemcsak öncélú virtuózitás van mögötte, hanem zene mondandót érintő lényegi megragadás.

(2) Gyorsulással a darab élvezeti ideje rövidül. Klasszikus példám Vivaldi Alla Rustica concertója, ami a legőrültebb gyors tempót is sokszor el tudja viselni, viszont az amúgy is rövid játékidő kvázi mikroszkópikusra rövidül ezáltal. Az én kedvenc elég gyors, ám még nem hajszolt, és így maximálisan kiélvezhető felvételem:
[Zeljko Straka] Vivaldi: Concerto for Strings in G, "Alla Rustica"

(3) Zenei lényeg veszhet el, mellékhatásként.
Bevallom sokként ért, amikor Liszt Ferenc születésének 200.évfordulóján rendezett nagy MÜPA-koncert sztárelőadójának Denis Matsuevnek Liszt-Haláltáncát meghallottam. Abszurdumnak találtam a hatalmas "ledarálást". Matsuev mindent a minél gyorsabb, minél virtuózabb tempónak rendelt alá, miközben valósággal szétkapta őserejével a zongorát, amin játszott. Így viszont a lassabb variációk is elvesztették minden "értelmüket". Azóta persze "megbocsátottam" Matsuevnek, ma már korunk legnagyobb férfi zongoristájának tartom.
[17:15, Bächer Mihály] Liszt: Totentanz for Piano & Orchestra
[32,6%, 13:00, Denis Matsuev+Kocsis Zoltán] Liszt: Totentanz for Piano & Orchestra

Érdekes, hogy egy gyors virtuóz zongoraátirat is gyorsítható (szintén Matsuev által):
[Horowitz(3:44)-Matsuev(3:20)-Volodos(3:34)] Bizet-Horowitz: Carmen Fanatasia for Piano

Rachmaninovnál is "talált" nemkicsi gyorsítást Matsuev:
[3:47, Gilels, 2x{SCORE+LIVE}] Rachmaninoff: Prelude in g, Op.23 No.5, LIVE-1983
[3:08, Matsuev, "FAST", 2x{SCORE+LIVE}] Rachmaninoff: Prelude in g, Op.23 No.5, LIVE

Minden idők általam ismert legdurvább és egyben legsikerültebb gyorsítását napjaink általam legjobbnak tartott zongoristája Yuja Wang követte el. A nagy orosz virtuóz pianisták a szintén orosz Prokofjev brutálisan nehéz, eleve nagyon gyors tempójú Toccatáját durván nagyon lassan játsszák, a zenei mondandót lényegileg nem értve, és így nem közvetítve. Yuja Wang úgy kerül 4 percen belülre (meg ver majdnem 1 percet !!!! Gilelsre), hogy maradéktalanul kibontja Prokofjev zenei mondanivalóját, akárhányszor élvezhető perfekt felvételen. Ez az a virtuózan nagyon gyors zongoradarab, aminek a kottásítása igazi nagy kihívás volt, legyek mára akármennyire rutinos is zongoradarabok vonatkozásában.
[4:47, Emil Gilels] Prokofiev: Toccata in d, Op.11
[4:16, Lazar Berman] Prokofiev: Toccata in d, Op.11
[3:52, Yuja Wang, 2x{SCORE+LIVE}] Prokofiev: Toccata in d, Op.11

Véget ért-e a klasszikus zene története?

Elgondolkodtató nagyszerű cikket hozott le tegnap a 444.hu:
Fazekas Gergely ("NÉGYNEGYED"): Hogyan ért véget a klasszikus zene története és mi köze ennek a neoliberalizmushoz?

"De ha egy ponton túl már a zeneszerzők és a szakma számára sem érdekes, hogy a szó filozófiai értelmében is új zenék jöjjenek létre, akkor tényleg véget ért a nyugati művészi zene története. Nem abban az értelemben, hogy a zeneszerzők nem írnak többé műveket. Hanem abban az értelemben, hogy nem létezik többé e zenekultúra nagy narratívája. Vagyis nem a zeneszerzők tűntek el, hanem a folyó."

A szerző szerint (az én értelmezésemben) a klasszikus zene "végetérésének" legfőbb indikátora, hogy a klasszikus zene fősodorból(mainstream) kikerülésével párhuzamosan, nem születnek (filozófiai értelemben) új zenék. Negatív spirálban egyre kevésbé ügy (egyre kevesebbeknek) a klasszikus zene és ez új (mondjuk most így átütő erejű) zenék elfogyásában manifesztálódik.

Sajnos a cikk nem vesézi, hogy filozófiai értelemben új zenék nullához kovergálása azért van-e, mert zenész szakmai kontextusban mára már lehetetlenné vált ilyet komponálni (potenciális lehetőségek kimerülése), avagy "csak" a negatív környezet romboló hatása fejti ki hosszú távon pusztító hatását, aminek nyomán elfogynak az új művek.

Ha már a szakmámmal vitatkozom klasszikus zenét illetően, lásd előző posztomat Kell-e zsűri komolyzenei versenyekhez, avagy "elég" sorsolni a győztest? - Barabási-Albert László: Képlet könyve kapcsán, (mondván a komolyzenei versenyek (vagy zeneművészeti egyetemi felvételik) korrekt zsűri-elbírálási mechanizmusa nem áltudomány, szóval hogy nincs "vége" a történetnek), akkor hadd vitatkozzam a fenti zenészi állásponttal is (laikusként). nevezetesen nincs "vége" a klasszikus zenének.

Szeretném ezt a témát teljesen más értelmezési keretben láttatni, tárgyalni, némileg meghaladva Vedres Csaba általam nagyon tisztelt "felemelő" zenét illető értelmezési keretét is. (A többszörösen bizonyítottan végtelenül káros komolyzene-könnyűzene minősítgetési tévutak meghaladási igényéről már nem is beszélve)

Az én hitem szerint, ha valaki ugyanolyan intenzítással éli meg pl.: Prokofjev alkotói életművét, mint én, akkor valahol "ugyanarra" a zene-eszményre fókuszál  a saját horizontján, mint én a sajátoménon. Persze ez így nagyon homályos és nagyon inegzakt csoportképzési ismérv.

Sajnos nem tudok frappáns átütőerejű alternatívával szolgálni, de ha már oly sok szó esik a hálózatokról, akkor a tárgyalt "zenei eszményt" én a zenehallgató-csoportok másodlagos preferenciáiba képezném le (egyelőre számomra kivitelezhetetlen módon), azaz a csoport tagjai második helyen mit szeretnek/preferálnak. Abban reménykedve, hogy én olyan csoportba tartozom, akiknél például egy Kis Grófó vagy André Rieu nincs a pályán.

Tegyük fel sikerülne találni egy jó csoportképzést (minél többen vannak a saját csoportjukban van és minél kevesebb csoporton kívüli talál be egy-egy csoportba), többek között a klasszikus zene csoportjára is. Ami után rögtön értelmet nyer(ne), a "mainstream", "életjel", "új művek" stb. tárgyalhatósága, most ugye csak teoretikus szinten a fentebbi korlátok miatt.

A hálózatos megközelítéssel kinyert klasszikus zenei csoport tudhatóan, érzékelhetően nincs a mainstreamben (nem közügy), kiszorult onnan (úgy nincs a klasszikus zenében pénz, hogy drága a működtetése: vesd össze egy szimfónikus zenekar, hangszerparkját, sok éven át költségesen képzett zenészeit, kottáit, utaztatását, megszólítandó közönség élvezhetőség-maximalizálás melletti kis léptékét, stb.). Mások a prioritások ma már (túl sok minden, túl agresszíven kandidál a potenciális egyéni hallgató figyelmére, miközben a nap 24 órából áll csak). A nagy kérdés csak annyi lehet, hogy halálán van-e, skanzenbe van zárva, avagy mutat - aktuálisan modern - életjeleket a klasszikus zene.

Azt gondolom a klasszikus zene sosem hal ki, legfeljebb is skanzenbe kerül. Viszont semmi nem indokolja, hogy definitive ne mutasson életjeleket. Évről-évre képes milliárdos léptékben megmozgatni a világot egy-egy sláger (emelkedő intenzitással). Azaz van, lehet új a nap alatt dalszerzésben is, lehet nagyot gurítani, tömegeket megmozgatni, látunk rá bizonyítékot.

Cikkbeli analógiát továbbgondolva, nem a "folyó száradt ki", hanem egy keskenyebbé váló mellékágban folyik a klasszikus zene története, amiben feltétlenül van még víz, míg egy másik jóval szélesebb mellékágban mérgező szennyvíz van, pusztuló környezettel körülvéve, ahonnan fuldokló emberek keresgélés után el-eltalálnak a keskenyebb folyó tisztább vízéhez.

A mainstream-dolog feszegetése, a cikkben kardinális topik. Valójában mindkét emlegetett szerző (Pärt, Górecki) sztorija a mainstreambe való becsatornázásról szól (marketing-mechanizmus, mecénatúra-alapú publikálás). Viszont, ha meggondoljuk a klasszikus zene sosem volt mainstream, csak a műveltebb felső kasztok kiváltsága. Ugyanakkor hálózatos specialitások miatt manapság garantáltan nem is lehet mainstream a klasszikus zene, mindösszesen csak annyiról lehet szó, hogy hallgatói bázist lehet-e növelni és hogyan (mitől függ vagy nem függ a dolog).

Én értelmezési keretemben két perdöntő ismérve kell legyen a zenének (a tárgyalt klasszikus zene csoportban), ha már túlvagyunk azon, van még ma is klasszikus zene, és mutat is életjelet:
(1) legyen értelmezett fogalom a "zenei nyelv", csoportképző ismérv részeként
(2) kötödjék erőfeszítéshez/teljesítményhez (hosszas izzadás valamint pillanatba sűrített mindent átütő ihletettség széles spektrumán), ha már a zene rangsoroló immanens értéke közelítően konvergál a valós értékhez (lefedi azt).

Minden további ebből következik: pl.:
* hálózati értelemben működjön minden komponált zene (mutasson ki releváns módon a szakmai közönség szűk belterjes köréből, azaz értsék, élvezzék a csoport tagjai, a plebs/közönség.
* mutasson életjelet minden újonnan szerzett zene reprodukálható/aktualizálható előadásokkal
stb.
* alkotóilag teremtett, azaz nem számítógépes algoritmus (AI/MI) végterméke a zeneművészeti alkotás.

UPDATE-1

Másnap reggel  beleolvasgattam a cikknél lévő kommentekbe (nagyon korrekt hozzászólások eddig 164-en vannak). Ez talán a legfrappánsabb az általam látottak közül, muszájnak érzem ide is külön kiemelni:

Olvasom az elragadtatott hozzászólásokat, hogy végre milyen jó cikk. Nekem már megint külön véleményem van. Az igaz, hogy világosan beszél olyan dolgokról, ami a többség számára nagyon zavaros. De azért tegyük fel a kérdést: miről is szól ez az eszmefuttatás? Na igen, a zenéről. Csakhogy a zenéről, zeneművekről, mint műalkotásokról, vagy a zenéről, mint áruról? Mert ez a cikk jószerivel az utóbbiról szól. Piaci megfontolásokat viszont esztétikai, esetleg művészetfilozófiai elmélkedésnek beállítani nem becsületes, Vezérmotívumként tűnik fel végig az élvezhetőség, a "szép" követelménye. A művészet soha nem a "szép" produkálását tűzte feladatául. Az a giccs dolga. Legfeljebb az igazi, megindító műalkotások átértelmezik a "szép" fogalmát..A műalkotás rólunk, a korról világunkról mond el valamit, és mindez egy történelmileg kialakult, újításokat is magába integráló nyelven, formában. Ha az áru szempontokon túl művészi megfontolások is helyet kapnak abban, hogy a formanyelv korábbi korok nyelvezete felé lép vissza, annak tartalmi, jelentés-hordozó jelentése van. Sajnos a cikk igazi jelentése az lenne, hogy a zenetörténet véget ért és betorkollott az áruvilág tengerébe. A műalkotás, mit a kultúra egy speciális terméke beteljesült áru mivoltában. Ez is egy akceptálható álláspont, de ellenvéleményen vagyok.
...
Az esztétikum azáltal valósul meg, hogy a mű képes valamit mondani a valóságról, Lukács nyelvezetében: visszatükrözi a valóságot, és mindezt élményszerűen teszi. Az esztétikum nem egyenlő a szépészettel, bár a műalkotás nyújtotta élmény a szép fogalmát is tágítja. A műalkotás célja az esztétikum, (visszatükrözés tág értelemben), de nem a szépészet. Mindazonáltal akár az avantgárd zeneművek is nyújthatnak olyan élmény, amit "szép"-nek nevesíthetünk. Én legalább is sok ilyet átéltem.

UPDATE-2

Jelent meg egy nagyobb interjú Barabási Albert-Lászlóval a portfólión, 2018.október 9-én:
Megtalálta a siker képletét a világhírű magyar tudós (Interjú)
Érdemes elolvasni, mert jók a kérdések, a felmerülő aspektusok. Itt most egyre hívnám fel a figyelmet:
A szerző a tárgyalt könyvben immanens értékről művészeti alkotások esetében (ami úgymond az alkotás sajátja, és így "független" a külső pénz-kontextustól; persze az immanens érték valahol azért tudhat determinálóan is hatni a pénzértékre), míg az interjúban hedonista/élvezeti értékről beszél. Valahol mindkettő érték-fogalom csak közelítés, valahol mindkettő jól is közelít, számomra mégis az immanens érték a győztes a kettő közül, precízebb érthetősége miatt, míg a köznyelv a másikat preferálhatja jobban.

Kell-e zsűri komolyzenei versenyekhez, avagy "elég" sorsolni a győztest?

Brutálisan fontos könyv jelent meg a napokban.
Barabási Albert-László: A képlet - A siker egyetemes törvényei

Nézetem szerint a szerző talán legkiérleltebb, legfontosabb kérdéseket feszegető, mondhatni paradigmaváltó könyve (hétköznapokat is befolyásolni tudó szemlélete miatt). Mondom ezt a könyv minden gyarlósága, sőt esetleg hibás állításai ellenére is.

Előzetesként írom:
* Betegen írom ezt a posztot (takonykórból alig látszom ki), ezért előre is elnézést kérek a szokásoson is felüli hibáimért (ezek természetesen nekem róhatók fel, nem a könyv szerzőjének).
* Mivel a címből is következik alapvetően a zenei aspektusról szeretnék írni, mint
+ nekem legfontosabb,
+ hozzám legközelebb álló,
+ általam legjobban átlátott meg korábban vesézett aspektusról,
ezért csak a zenei vonalat feltáró 2.törvényig ások mélyebbre minden lényeges alátámasztó gondolatot érintve addig a könyvben (az 5 törvényből).
* A szerző gondolati/tárgyalási sorrendjét megtartottam.
* De saját struktúrámban tárgyalom a témát, a zenei fókuszra koncentrálva.
* Saját szavaimmal írom le a szerző gondolatait normál kenyérbetűvel.
* Dőlt betűvel fogom írni a könyvön kívüli saját felvetéseimet.

Siker kapcsán a szerző az alábbi kérdéseket önti az olvasóra, egyebek mellett:
* Hogy jön ki az, hogy egy-egy (képzőművészeti) élettelen izé valójában egy remekmű?
* Miért a Carousel a legjobb musical, és nem a Macskák?
* Megéri-e a gyerekeinket drága magániskolába járatni?
* Van-e szükség borszakértőkre vagy zenei zsűrire, avagy elég kalapból sorsolni a későbbi győztest?
* Hogyan korrelál az einsteini zsenialitás az einsteini világhírrel, főleg annak tükrében, hogy nagyon kevesen értik pl.: a relatívitáselmélete(ke)t?
* Mennyiben/hogyan kell teljesítmény a siker mögé?
* A lehetőségek, korlátok hogyan miként determinálják a teljesítményt, sikert?
* Miért csak maroknyi szupersztár van az élet minden területén?
* Álljunk le versenyezni egy szupersztárral avagy próbáljunk együttműködni vele?
* Ki kapja a szakmai, erkölcsi elismerést: aki a munka oroszlánrészét végezte-e el?
* Lehet-e növelni bejutási/kandidálási esélyeken egy többezres olyan castingon, ahol a jelentkezők közel azonosan magas szinvonalon teljesítenek?
* Társas és szakmai hálózataink milyen hatással hogyan befolyásolják sikereinket?
* Miért "láthatatlan" egy-egy nagyszerű tudományos eredmény és egy kevésbé fontos meg világhíres?

A siker-topik szűkítése:
* A siker természete nem individuális (nem az egyénről és teljesítményéről szól), hanem kollektív (hogyan lát/értékel a közösség 1-1 egyéni teljesítményt).Az egyéni megelégedettség, boldogságérzet jóval nehezebben számszerűsíthető is (ahogy a szerelem vagy társkeresés "teljesítménye" is).
* Az emberi viselkedésről rengeteg adat, elemzés volt/van már eddig is, annyi a nóvum, hogy az egyéni teljesítményre való kollektív reakció "teljesítményét" is mérni kell.
* Kirajzolódnak a siker univerzális törvényei: ellene nem nagyon lehet tenni, de a törvények szellemében lehet finomhangolni. Cél tehát a szabályszerűségek tettenérése, azonosítása.

A siker egyetemes törvényei zanzásítva:
1.törvény: A teljesítmény vonzza a sikert, de ha a teljesítmény nem mérhető, akkor a sikert a hálózatok határozzák meg.
2.törvény: A teljesítmény korlátos, a siker korlátlan.
3.törvény: Alkalmasság*korábbi siker=jövőbeni siker.
4.törvény: A csapat sikere a sokféleségben és az egyensúlyban rejlik, a babérokat mindig egyvalaki aratja le.
5.törvény: Ha kitartunk, a siker bármikor beüthet.

* Tenisz és sakk egzaktsága
- Nagyon jól mérhető (sportágak) és ezzel együtt siker szempontból jól látható a közösségben.
- Nagyon fontos, hogy mind a versenyzők egyéni, mind a versenyzők összehasonlításának szintjén jól működik a mérés. A mérésben az is manifesztálódik: hogy
+ hibátlan a mérés ki a jobb, 
+ jól kummulálódik a teljesítmény mérése
+ a valósággal összhangban.
- Így tehát konklúzióként elmondható, hogy az egyéni siker kulcsa egyérteműen és lényegében kizárólagosan (no meg így jól algoritmizálhatóan / prediktálhatóan) az egyéni teljesítmény (csak). Nincsenek további "zavaró" tényezők.
- Triviális következmény: Federer és Nadal mindig jobban fókuszban lesz a világban, mint Fucsovics Marci (reklámbevételben is), csupán avval is, hogy előrébb vannak egy ATP-ranglistán.
- Dr.Élő Árpád-ot muszáj megemlíteni, az általam felhozott sakk apropóján.Elképesztően zseniális minősítő és rangsoroló rendszert tervezett, törödve a sakkozói teljesítmény finomhangolásával is. Nem véletlen, hogy még foci-ra is próbálták adaptálni.

* Finomítás-1: ambició meg önértékelés, mint új magyarázó változók a sikerben.
- Jól mérhető teljesítményhez vezet az amerikai érettségis SAT-pontszám is.
- Ám hiába egzakt és jó mérőszám ez a SAT-pontszám, nem ad elégséges magyarázó erőt a 10 évvel későbbi fizetés nagyságához. Kell még a kiterjesztő típusú ambició (akarjon sok pénzt keresni valaki), illetve a korlátozó típusú önértékelés is (mi a legmagasabb szintű egyetem ahová jelentkezik felvételire a diák, függetlenül attól, hogy felvették-e oda).
- Nem az iskola, hanem a diák számít (mármint végeredmény alakulását illetően). Ha egy diák nagy, akkor már eleve nagy.
- Pont fordítva van, mint képzelné az átlagember: jellemzően nem a drága (magán)iskolák hozzáadott értéke determinál, hanem a jól összeválogatott diákok fényesítik a drága iskolák hírnevét.

* Finomítás-2: csapatsport felé elmozdulás az egyéni sportoktól (pl.: foci)
- Rögtön komplexebb, problémásabb lesz a teljesítménymérés(hiába egzakt a végeredmény).
- Egyén nem választható le a csapatról, hiába ad több jó passzt a vesztes csapat egy-egy játékosa.
- Ahogy analógiaként a Nemzeti Sportban is 1-10-ig adtak (régebben) érdemjegyeket NB1-es játékosoknak, ahol az 5 a maximum (5-10 közé a német, angol, francia, olasz, spanyol játékosoknak van "fenntartva", hiszen az ő bajnokságuk jóval erősebb, meghatározóbb)

* Finomítás-3: extrapolációval a teljesítmény konkréten kvázi egyáltalán nem mérhető, azonosan magas minőségű - pl.: művészi - teljesítmények mellett. (A szerző szobrásznak készült korábban, mielőtt fizikus lett volna: így tárgybeli élményanyaga is nagyon fontos a fejezet szempontjából.)
- Marcel Duchamp 1917-ben egy New York-i fürdőszobaszerelvényboltban kiválasztott egy Bedfordshire stílusú piszoárt. Otthon szignózta, az alkotás címének a Fountain (Forrás)-t adta, és poziciójának köszönhetően kiállíttatta művészi alkotásként.
- Hatalmas viták/viharok után, rövid úton szeméttelepen végezte az alkotás. Egy görög figura 80 évvel később kétmillió dollárt perkált le a 17 "másolat" egyikének ellenértékeként, a "kortárs művészet eredeteként" indokolva a vásárlási tranzakciót.
- Vajh provokatív viccről avagy komoly alkotásról beszélünk-e? A szerző szerint mindkettő: az egyedi gondolatot megtestesítő műalkotást és értékét a kontextusa határozza meg akkor, amikor a minőség és teljesítmény alapvetően hiányzik.
- A művészetben nincs mérhető minőség, és így ennek hiányában az árcédulák nem a minőségre reflektálnak.
- Leonardónak 20 olajfestményt tulajdonítanak. 2005-ben 10.000 dollárért cserélt gazdát egy Krisztusos festmény, aztán kiderült Leonardo szerzősége (azaz nem Leonardo tanítványa festette, ahogy korábban tudták) és 591 millió dollárért kelt el ugyanaz a festmény (kb. 10 év múlva, ugye).
Mona Lisa árcéduláján kb. 1.5 milliárd dollár lenne, ha eladó lenne.
- Létezik egy Magnus nevű adatbázis:
+ 1980-tól aktuálisan 2016 közti adatokkal,
+ 500.000+ művész,
+ többszázezer kiállítás,
+ 14.000 galéria,
+ 8.000 múzeum,
+ 3.000.000 műtárgy,
+ aukciók adataival kiegészítve.
- Teljesen mindegy a teljesítmény.  A fenntartó/működtető hálózat részébe képződik 1-1 mű immanens értéke, gyakorlatilag elhanyagolható léptékben a teljes árat nézve. A hálózat maga a tulajdonképpeni beárazó.
- A hálózatot pedig egy spirál hajtja: a kiállítók a jobb művészek dolgait preferálják, a művészek meg igyekeznek megjelenni a fontosabb galériákban. A művész és galéria szimbiózisban generálja a sikert.
- A presztízs úgy fontos, hogy teljes szubjektívitása kiszolgáltatott egy klikkszelemű kíméletlen iparágnak.
- Ugyanez a hálózat garantálja az értékállóságot is, nincs olyan, hogy 70%-os leértékeléses leárazás, szó nincs "szabad piacról". Az ár a piramisban, csak felfelé mozdulhat el (kimutathatóan és egyébként perverzen logikusan).
- A földrajzilag determinált lokális sikert felül lehet írni globális sikerrel, "csak" használni kell tudni a hálózatot. A témabeli sikert perdöntően ez a hálózathasználat determinálja.

* Finomítás-4: a teljesítmény korlátos (nem tud egekig nőni a sakknál és tenisznél sem)
- Sok kiváló futó van, és precíz műszer kell a megkülönböztetéshez 1-1 versenyen.
- 100 méteres síkfutásnál ott a korlát: 6 sec alatt senki nem fut 100 métert. Megjósolható a jövőbeli rekordok nagysága, időbeli menetrendje
- A teljesítmény korlátossága alázatra int: hiába fantasztikus valaki a szakmájában (sebész, mérnök, zongorista), sok hasonló jó van/lehet még.
- Felmerül a triviálisan jogos kérdés, hogyha a teljesítmény korlátos, sokan teljesítenek a felső korlátnál (nem a középszer versenyez a kitünővel), nincs egzakt mérőszám, akkor hogyan rangsorolunk?!!!!!!!!!!!

* Finomitás-5: ha nem extrém szélsőségek vannak (köztes terület az egzakt mérhetőség és totális mérhetetlenség között), elégnek kéne lennie a józan ítélőképességnek. Sajnos alapvető módon meg kimutathatóan sérül a józanság.
- Két perfekt bor között döntsön az árcédula, hiszen a laikus nem tud minőségi különbséget tenni egzaktul (mérőszám és mérési metodika híján).
- A nagy probléma az, hogy a szakértők se tudnak érdemben különbséget tenni. Se az év orvosa, se a legjobb bor/festmény, se a zenei versenyeken. Kínosan elbuknak a következetesség tesztjén.
- Tudományos mérés és elemzés készült borversenyen (ugyanazt a bort az ítészek többször is megkapták): 18%-ban volt következetesség, ráadásul csak ott, ahol alacsony volt az adott pontszám (magyarán a "szemét" kirostálásakor).
- A következő kínos kérdés, hogy léteznek-e egyáltalán "aranyérmes" bírók, akik képesek következetesek lenni ítélet-meghozatalaikban? A lehangoló válasz, hogy sajnos a legkövetkezetesebb 10%-nyi bíró is megbukott az éveken átnyúló  következetességi próbán. A korábbi években következetesek megbízhatatlanokká váltak. És persze vica versa is igaz volt a dolog hiszen "születtek" megbízható ítészek is.
- Szerző szerint minden ilyen jellegű "mérhetetlen" verseny kamu. Áltudomány a borminősítéses és hasonló versenyek: az adatok elemzése szerint véletleneken múlik a győzelem.
* Életem kardinális kérdése volt mindig is, hogy például az általam nagyon nem bírt/elismert Schiff András zongorista előadását kiszúrom-e a rengetegből, vajon tényleg ő játszik-e nekem nem tetsző módon, rajta van-e az előadásán az általam elutasított "bélyeg" (jelleg), ha pusztán csak hallok egy zongorafelvételt, de nem tudom hozzá, hogy ki az előadó. Egyáltalán amit egyszer rossznak értékeltem, azt legközelebb is rossznak értékelem-e?

* Finomitás-6: Domain(tárgy)-szűkítés ZENÉ-re
- Híres kísérlet: profi zenészeknek valamint laikus amatőröknek kellett megtippelni/prediktálni ki lesz a komolyzenei verseny nyertese a (a három döntősből),
+ csak hang alapján,
+ csak vizuális látvány alapján (hang nélkül tévén keresztül),
+ mindkettő (hang+látvány) alapján.
- Csak hang alapján (látvány nélkül) mindösszesen 25%-osan tippeltek, rosszabbul, mintha szimplán véletlenül választottak volna (33%), kvázi, ha meg sem hallgatják a versenyzőket akkor is jobb lett volna a várható eredmény. Se a profi, se az amatőr nem értett egyet a zsűrivel. Ez különösen Kocsis Zoltán híres AHZ-s függöny mögötti meghallgatásának kontextusában érdekes fejlemény.
- Akik csak látták a versenyzőket (hang nélkül) azok tippeltek a legjobb arányban. Ráadásul paradox módon itt a profik egyenesen gyengébben is teljesítettek a tippelésben, mint az amatőrök.
- Barabási-Albert szerint a zsűri nem az alapján ítélkezett amit hallott. Hanem amit látott vagy más egyéb szempont szerint? Általánosan is igaz, hogy
- Egyetlen ilyen verseny sem mentes a bírói elfogultságoktól.

- A szerző saját élménye alapján Lang Lang nem azért kiemelkedő mert jól zongorázik, hanem, mert a látványra is odafigyel. Lásd idevágóan az általam mindenen túlmenően legjobban kedvelt kortárs hölgyzongorista - Gary Graffman másik híres tanítványa - Yuja Wang szexuálisan kihívó ruháit.
- Van jó hír is: mivel mérnökileg nem tervezhető a rangsorolás a versenyzők (állásra vagy pályázatra kandidálásnál, jó sok és hozzá kiváló versenyzőnél) a hitelesen belülről fakadó plusz adása lehet a legjobb perszonális stratégia.

- Létezik egy 1937 óta megrendezett (így tehát sok adattal bíró) zenei verseny (kezdetben csak) hegedűsöknek (Queen Elisabeth Music Competition)
- Brutálisan nagyösszegű csekk valamint négy évig Stradivari-hangszeren való játszás a nyeremény. Plusz rengeteg koncert és lemezfelvételi lehetőség. Magyarán a nyertes mindent visz.
- Legigazságosabb versenynek ismeri el a zenész szakma.
+ 85 versenyzőből választanak 12 döntőst, mindenki ugyanazt játssza, ami művet az adott év versenyére komponálnak (versenyzőknek és zsűrinek új a darab tehát)
+ bírák nem változtathatják a véleményüket
+ bírák egymással nem beszélhetnek (ez utóbbi egymással nem-beszélés nekem is kiugróan nagyon fontos szempontom volt mindig is).
- Hiába voltek elismerten a legobjektívabb a körülmények, még ez sem garantálta a zsűri-elbírálás korrektségét.
- 40 év adata alapján 1-2. és utolsó napi versenyzők kvázi nem nyernek, ellenben az esetek felében az 5.napi versenyző volt a nyertes.
- Kimutatták statisztikailag, hogy nem lehet a dolog véletlen, ugyanis az 1.napi versenyzők szisztematikusan 3 hellyel mögötte végeztek az 5.napi versenyzőkhöz képest. További hasonló állítások is bizonyítást nyertek ilyenek, hogy a versenyzők neme is lényeges volt a zsűriknél: ha minden körülmény azonos volt: a férfiak 2-vel jobb helyezést értek el a női versenyzőkhöz képest.
- Körülmények:
+ Lényeges momentum, hogy a zsűrinek is új volt a darab, amihez tudható, hogy nem mindenki képes csak kottából perfektül felépíteni magában a zenét (hallania is kell effektíve az új művet, akár többször is). Kocsis Zoltánnak volt egy bennem rögzült állítása az 1970-es évek végén (talán a Muzsika c. szaklapban), hogy egy zenésznek elégnek kell lennie a kottának - ma már úgy mondanánk - a teljeskörű információhoz-jutáshoz.
+ Zsűri tagjai első napon nem tud annyira koncetrálni az előadói finomságokra (a mű hallgatói/befogadói "tanulása" miatt), ráadásul nem változtathat a saját ítéletén a továbbiakban.
+ Az első versenyzőkre sosem ad senki maximális pontszámot, általánosságban is.
+ Gyökérok: ujdonságeffektus/zaj (immediacy effect/bias).
+ A dolog megfigyelhető az Euróvíziónál is: a későbbi fellépő esélyesebben nyer.
+ A pontszámok szisztematikusan emelkednek, ahogy a műkorcsolya-versenyeknél is.

- Nemcsak bor, sport, zene: van egy mérés és cikk például egy spanyól bírói záróvizsgáról (első napon durván buknak, utolsó napok felé inkább átmennek a jelöltek)

- Vagy például gyógyászati eszköz bevezetése meeting: ha valaki első felszólaló akár durva offtopikkal "kiakasztja" a meetinget nem lesz engedélyezés (gondolom jobb elítélni, ha nincs meg a pozitív ráhangolódás, konszenzus-spirál)

Tanácsok:
* Álláshirdetésnél is az utolsó kandidálóként kell esélyt maximalizálni.
* Illetve nem szabad csüggedni, hiszen "véletlen" okozta a versenyzői-bukást: a gyógyszer rá, hogy több versenyen kell indulni
* Ráadásul van jó hír is: csak az első sikert kell kiizzadni így: a további sikerek tudnak gerjesztődni, de ez már egy következő itt offtopik sztori.
* Jobb lenne a 10 legjobb versenyzőt kiválasztani (ha már nem pénzfeldobással dől el az amúgy általában kiemelten premizált első díj sorsa). Meglehet a blogposztom címe is rossz, mert nem "győztest" választanak a zsűrik, hanem szimplán csak "nyertest".
Ez is fixa ideám régóta. Végtelenül természetellenes (pláne gyerekversenyzőknél, mint a Virtuózokban), egy valakit annyira kiemelni, hogy minden pénz, paripa, fegyver az övé legyen. Mivel a teljesítmény ugye korlátos, így versenyző(teljesítmény)különbség definitíve nem indokolhatja az ilyetén túlspilázott premizálást. Hatalmas károkat okozhat mind a kiemelt, mind az "eltaposott" növendékekben.

És végül zárásként perszonális asszociációk az egész témához:

* A zeneművészetben jobban értékelhető a teljesítmény, mint a képzőművészetben, mind szakértőnek, mind laikusnak. 
+ Más-más időhorizonton tart a befogadás, értékelés. 
+ Közbeékelődik az előadó a szerző és hallgató közé, ami újabb dimenziót kölcsönöz a témának.
+ Jobban megragadhatók a tartalmat / hallgatói értelmezést meghatározó immanens értékek. 
+ Nincs pénzbeli elszállás zenében, mint például a non-figuratív avantgarde-ban.
+ Stb.

A következő blogposztom alap-blogposztjához - Véget ért-e a klasszikus zene története? - van egy idevágó érdekes kommentes dialógus (arról, amiről én is próbáltam beszélni):

A: Azért akárki akármint mond, kurva látványos a diszkrepancia a kortárs zene és kortárs képzőművészet között.

Ma a koncerttermekben majdnem kizárólag Bartók előtti klasszikus zenét játszanak a nagyközönségnek, az avantgárd (vagy kísérleti, atonális) zenének annyira nincs piaca, hogy rajongói inkább saját szobájuk magányában, lejátszóról hallgatják. Az egyetemeken is kizárólag klasszikusokon nevelkednek a hallgatók.

Ettől eltérően a képzőművészeti tárlatok majdhogynem kötelezően az ún. modern képzőművészet alkotásaival vannak tele, és a hallgatókat is a modern, nonfiguratív stílus felé irányítják. Nagyon ritka, hogy manapság valaki a klasszikus, figuratív stílusban dolgozzon vagy hogy a régi nagy mesterek képei kikerüljenek a múzeumok falai közül bár egy vándorkiállítás erejéig.

Elképzelhető, hogy a zenészek/zenerajongók ennyivel konzervatívabbak lennének? Vagy a modern képzőművészet épp annyival lenne emészthetőbb, mint a modern zene? Hol a magyarázat?

* * * * *

B: Talán ott a magyarázat, hogy egy festményt, szobrot befogadni sokkal dinamikusabb, gyorsabb, egyszerűb élmény, mint egy zeneművet. Szobrot lehet nézni a szabadban is, süt a nap, sétálunk stb. Mint ahogy képet is. Sok kép van egymás mellett a kiállításon, hasonlíthatod őket, megnézheted, melyik miben másabb, mint a többi, mindezt akár 10 perc alatt úgy, hogy közben sétálsz, megbeszéled mással, közösen értelmezitek.

Míg a komolyzenehallgatás, annak ellenére, hogy egyszerre többen hallgatják, nem társas tevékenység. Sokkal több munka kell hozzá: végigülni, figyelni, az időbeliségeket eltenni magunkban, miközben beszélgetni nem illik, hiszen azzal zavarod más élményét. Nem igazán társas tevékenység.
Emiatt talán az van,hogy ha már úgyis megfeszül az ember, hogy természetellenes módon élvezzen egy művet (sok emberrel együtt, de bizonyos értelemben mégis egyedül), ezért könnyedebb, hallgathatóbb műveket jobban befogad. Ahol kevésbé azt figyeled, hogy éppen milyen áthallás, idézés, utalás van, mi az újítás, egyszerűen csak ülsz és hallgatod a művet.

Komolyzenét hallgatni igazából olyan, mint elolvasni egy regényt. Egyedül csinálod, csak akkor illik beszélni róla, amikor más is végzett már vele, nagyfokú koncentráció kell hozzá, és nem egy igazán szociális tevékenység.

* Képzőművészeti felvételin nem érdemes egy másik típusú/márkájú piszoárral kísérletezni. ;)

* Mivel nagyon sok a kiváló tehetség és sok pénz (tandíj) kell a taníttatáshoz, így a pénz perdöntően fontos tényező.

* Lang Lang-nak és Yuja Wangnak megtiltotta a versenyt a tanáruk Garry Graffman: ‘I was totally against competitions,’ he says. ‘I didn’t allow Lang Lang or Yuja Wang to compete.’ Magyarán vagy díjesős vagy jó ("öntörvényűen művészi") zongorista lesz a növendékből (kizáró vagy-gyal).Barabási könyve után tényleg sokkal jobban értem Graffman (zenei)verseny-ellenes magatartását.

* Magam részéről korábban sosem merészkedtem ab ovo áltudományosnak nevezni a zenei versenyeket (és most sem tenném, még úgy sem, hogy van ellenérvet szolgáltató tudományos elemzése a témának). Én amit kifogásoltam például egy Virtuózok zenei versenyben, az a hálózatos belterjesség illetve inkorrekt zsűri-motivációk az átláthatatlanságaikkal, számonkérhetetlenségükkel. Nézetem szerint elég ezeket az inkorrektségeket megszüntetni, ahogy a Queen Elizabeth Zenei Verseny is elégségesen korrektté tehető, véletlenszerűvé váló versenyeredményekkel.

* Barabás-Alberttel szemben hiszek mind a korrekt a zenei versenyek megszervezhetőségében, mind a korrekt zenei felvételik megrendezhetőségében. Adtam korábban ehhez egzakt(abb) szempontrendszert.

* Tény hogy másképp kéne díjazni a zeneversenyzőket, de ennél is sokkal fontosabb a közönséghez közelebb hozni, átélhetővé tenni a zenei versenyeket, nézői igazságérzetet minél kevésbé inzultálva.

UPDATE-1

Jelent meg egy nagyobb interjú Barabási Albert-Lászlóval a portfólión, 2018.október 9-én:
Megtalálta a siker képletét a világhírű magyar tudós (Interjú)
Érdemes elolvasni, mert jók a kérdések, a felmerülő aspektusok. Itt most egyre hívnám fel a figyelmet:
A szerző a tárgyalt könyvben immanens értékről művészeti alkotások esetében (ami úgymond az alkotás sajátja, és így "független" a külső pénz-kontextustól; persze az immanens érték valahol azért tudhat determinálóan is hatni a pénzértékre), míg az interjúban hedonista/élvezeti értékről beszél. Valahol mindkettő érték-fogalom csak közelítés, valahol mindkettő jól is közelít, számomra mégis az immanens érték a győztes a kettő közül, precízebb érthetősége miatt, míg a köznyelv a másikat preferálhatja jobban.

UPDATE-2

2018.október 12-én meg a 24.hu hozott le egy nagyinterjút a szerzővel:
„Jó lenne, ha nemcsak Puskás, de Neumann örökségét is ápolná a kormány”


Kapcsolódó blogposztok:
"Virtuózok", avagy hogyan kéne komolyzenei versenyt csinálni tévében
Mindenki/Sing - "Live Action Short Film" Oscar-díj jelölt - 2016

index.hu: "A világhírű tudós lábon lőtte a tudományos módszertant"

index.hu: "A világhírű tudós lábon lőtte a tudományos módszertant"
FB-index.hu: "A világhírű tudós lábon lőtte a tudományos módszertant"

Szenzációs címlapos vezércikk jelent meg az indexen az imént, a facebook-kommentek nyilván nem sok hozzáadott értéket generáltak (eddig).

Annyira fontos nézetem szerint a cikk mondandója és továbbgondolási lehetőségei, hogy hajlandó vagyok a csendemet megszakítani érte.

Na persze nem megyek már bele a cikk által felvetett részletekbe, ezt meghagyom a fiataloknak (pláne hogy olvasatomban az egész téma PhD-t érő feldolgozást érdemelne). Csupán pár bennem generálódott gondolatra szánok egy-két betűt.

A cikk ütősebb mondatai:

* "Nem biztos, hogy Wansink elméletei megalapozatlanok, de nincs elég tudományos bizonyítéka, hogy alátámassza őket.""
* "De a történet nemcsak Wansink, hanem az akadémiai publikációs rendszer hiányosságaira is rávilágított."
* "A tudományos életben az egyes kutatók "értékét" a publikációik száma alapján határozzák meg. Ahhoz, hogy valaki elismert tudósnak számítson, sokat kell publikálnia a világ legrangosabb tudományos folyóirataiban. A publikáláshoz viszont statisztikailag szignifikáns eredményekre van szükség."
MM: az indexes cikk pongyola bevezetést ad ehhez a szignifikancia-topikhoz. Itt egy precízebb (ám még mindig rövid és közérthető) bevezetés linkje.
* "A nagy mennyiségű adattal dolgozó kutatóknál mindig fennáll annak a kockázata, hogy addig csűrik-csavarják a rendelkezésre álló adathalmazt, amíg észre nem vesznek bennük egy olyan mintázatot, ami alátámaszthatja a hipotézist."
* "Wansink, ahelyett, hogy a hipotéziseit tesztelte volna, és közölte volna, hogy mit állapított meg, gyakran a beosztottjait is arra biztatta, hogy addig elemezzék az adatokat, amíg nem bukkannak rá egy érdekesnek tűnő eredményre. Vagyis nem kutatómunkát végzett, hanem biturbó üzemmódba kapcsolta a p-hackinget."
* "A p-hackingre építő tanulmányok ismertté tehetnek egy tudóst, de tönkretehetik a tudomány egészét."
* "Az egyes tanulmányok akkor számítanak megbízhatónak, ha az eredményeik reprodukálhatók. A megbízhatóságuk azért fontos, mert a tudományos életben nemcsak az önálló tanulmányok fontosak, hanem a több ezer tanulmány adataira épülő metaanalízisek is. Az olyan összetett jelenségek, mint például az éghajlatváltozás elemzése gyakran több ezer kutatás feldolgozásán alapul, és ha csak egy meghekkelt van közöttük, az máris torzíthatja a teljes képet."
* "Ha a tudományos élet nem a publikációk számát jutalmazná, talán kialakulhatna az a kultúra, ahol nem a hibás módszertannal készült, de népszerű tanulmányokat jutalmazzák, hanem a vakvágányra futott kísérleteket is értékelik. Lehet, hogy így a tudományos élet kevesebb sztárt termelne ki, de ezer téves hipotézis akkor is közelebb visz az igazsághoz, mint egyetlen, rossz módszertannal készült publikáció."

Na és akkor a szubjektív asszociációim:

* Először is egy áthallás jut az ember eszébe elsőként (pár hete robbant a bomba): Áll a bál a sztárpszichológus és világhírű börtönkísérlete körül

* Tudományos konszenzus van abban, hogy milyen nagyszerű célokért lehet bevetni az amúgy  brutális - valósan már megtapasztalt és további jövőbeli potenciális - erőt magában rejtő mesterséges intelligenciát. Merészebbek csak ebből is pozitív 'világmegváltós' sci-fi utópiákat vizionálnak jövőbe projektálva.
Azonban kijelenthető, minden ami erős eszközt jó célért fel lehet használni, azt fel lehet és fel fogják használni rossz célért is. Az emberiség tele van sérülékenységgel, meghackelhetőséggel. Nem véletlen a rengeteg negatív disztópiás Skynet (Terminátor film-franchise)-től való félelem (lásd idevágólag Stephen Hawking hozzáállását is).

* Napjaink tájékozottabb olvasói napról napra szembesülhetnek avval, hogy ijesztő mértékben lehet politikát (Trump-választás), társadalmat (pl.: itthoni fake news fertőzések) no meg hát tudományt hackelni, manipulálni (többféleképpen is).

* Immáron nemcsak a klímahisztiben lehet látni/érzékelni, hogy a (tudományos) igazság sokszor senkit nem érdekel, csak a prekoncepció (így-úgy torzított modellfeltevés) igazolása, horribile dictu deklarált "szent" cél érdekében (mint ugye a klímahiszti is). Akár inkorrekt eszközökkel is (amik közül a legenyhébb a visszamérés, visszacsatolások negligálása, folytatva a koncepcióba nem illő dialógusok lefojtásával, egészen az adatmanipulálásig).

* Félelmetes látni mekkora (egekig érő) tudományos hitelt adott (folyamatosan) a világ a cikkbeli lebukott Wansink nevű tudósnak. Cikkeinek csak kicsi megpiszkálásával azonnal ki kellett volna buknia a turpisságoknak, de a tudományos hitel csak nőtt és nőtt és szuperponálódott.Nem kizárt, hogy ugyanígy fog bukni a klímahiszti a "97%-os tudományos konszenzusával".

* A tudományos hitel témájához feltétlenül hozzátartozik a hálózati aspektus végiggondolása. Nem mindegy, hogy valami kutatás vagy eredmény mainstreambe illeszkedik vagy nem. A felmerülnek egzisztánciális (vö.: állás-féltési, vagy éppen állás-ellehetetlenítési, -kirúgási)  kérdések mind kutatói, mind peer review-eri szinten (nem véletlen a cikkben, hogy az egyik impliciten javasolt gyógymód a peer revieweri hálózat bővítése). Lásd ide szintén a "klímamodellezés 97%-os tudományos konszenzusát".

* Ugyanígy említést érdemel a tudományos zaj kezelhetősége, vagy pontosabban talán kezelhetetlensége (ami szintén impliciten javasolt gyógymódként szerepel a cikkben). A belefulladást elkerülendő szét kell tudni választani az ocsút a búzától, ami az adatok exponenciális (mennyiségi, komplexitási, nehezségi) növekedésével egyre nehezebb vagy inkább lehetetlenebb kihívás.

* Perdöntő kérdés (főleg a klímahiszti analógiájának kontextusában) mi vezetett a leleplezéshez Wansinknál, illetve a klímahisztinál miért nem történt ez még meg (átütő erővel)? Nézetem szerint a klímamodellezés jóval kevesebb embert érdekel/érint meg (mint a táplálkozás). Az előbbi egyrészt jövőbeli (és nem konkrét aktuális) eredményekkel kecsegtet csak, illetve táplálkozás mindenki napi problémája, amit jobban is ért, érzékel, tapasztal (vö.: "focihoz vagy ételhez mindenki ért").
Ha van egy blogposzt ami annyira vitatható (mint Wansinknál), hogy az ellenvetések áttörnek egy kritikus tömeget, ráadásul a nyomozás/felfejtés újságírói szinten, gyorsan (gyorsuló módon) felgöngyölíthető, akkor még egy tudós is le tud bukni (nem védi meg őt a tudományos hitel). A klímahiszti elleni küzdelem több nagyságrenddel komplexebb és nehezebb feladat.

* A szignifikancia (és tuningolása) fontos, de hol van például
- a tudományos érdek,
- a hálózati aspektusok,
- a tudományos zaj,
- az (implikált) hatások,
- a (konteót is súrolni képes) visszaélések lehetőségeinek (vö "Exxon lefizeti Miskolczi Ferencet" típusú baromságok)
elemzése .

* Nézetem szerint lehetetlen küldetés korrekt (jó és támadhatatlan) akadémiai publikálási rendszert csinálni. A cikkbeli javasolt gyógymódok is triviálisan komolytalanok. Törvényekkel, szabályokkal nem lehet "igazságot" biztosítani, csak jogszolgáltatást. Az egész hiteles tudományért való harc  pont olyan mint például a korrupció elleni küzdelem. Ha az okosság jóval előrébb jár a moralitásnál (és/vagy bölcsességnél), akkor a meghackelésük csak idő kérdése.

Index.hu-s Varga Attila (sixx) etikátlansága a Fal és a Piramis kapcsán

Ez most egy rövid poszt lesz, szokásomtól eltérően. Nem lehet mindig 250KB-os posztokat írni, mint a minap is :)

I.menet
Világéletemben, facebook elötti időkben is, még 1999-ben is, amikor kezdtem a netes fórumozást, mindig hús-vér emberként nyilvánultam meg verbálisan, aki kerüli a verbális agressziót, szigorúan csak a tényekre koncentrál, úgy beszél, mint akármilyen ember szemtől-szemben élőben is: mindig is úgy gondoltam, hogy adatbányász elemzői vénámat hazudtolnám meg vele, ha másképp tennék. Kivétel nélkül a konszenzust és a cél felé konvergálás lehetőségét kerestem, akkor is ha kritizáltam.

Amint lehetett (blogolás indulásakor), névvel, fényképpel vállaltam minden hozzászólásomat. Sosem kellett moderálni, per a mai napig elolvasható, visszakereshető sokezer hozzászólásom, mind az indexes fórumokon, mind a blogoszférában. Nyitott könyv a teljes netes életem. :)

Tavaly év végén született a címben nevezett újságírótól, Varga úrtól, egy poszt:
A Piramis olyan, mintha egy amatőr színtársulat eljátszana egy vetélkedőt

Mivel a poszt jelenleg olvasható formájában, rögtön az első bekezdésében avval nyit, hogy szerzői jogi helyzeten ironizál, így abszolút ontopik is a szerzői jog érintése a posztot követő beszélgetésben.

A komment-szekcióban, veséztem a szerzői jogi problémákat, kis történeti kitekintést is adva, mennyi visszaélés is történik a szerzői jog oltárán. Mivelhogy a Youtube-on van egy kottás-videós csatornám, így komoly tapasztalatra tehettem szert az elmúlt 10+ év során, a téma komplexitásában is. Úgy vélem sokkal többet és mélyebbet, mint az újságíró Varga Attila.

Természetesen ebből csak annyit villantottam meg, amennyit elbír az adott poszt. No meg adaptáltam a lényeget a konkrét témára:
(1) Nem lehet Galton-deszkát szerzői jog alá vonni.
(2) Az egész nem a tisztességről és a szerzői jog valódi védelméről szól, hanem ki tud ügyesebben a jog eszközeivel több pénzt kicsalva másokat megkísérelni tönkretenni.
(3) A később jövő (Piramis), egyszerűbb és olcsóbb díszlettel, játék lényegét jobban kimaxolva tudhat közönséget nyerni. Emiatt is értelmetlen szerzői jog miatt versenyt korlátozni, ahol látnivalóan tisztességtelen és értelmetlen. Rámutva arra is, hogy a Honfoglaló (ami szellemileg, kreativitásilag jóval nagyobb dobás volt annó, annak is) mennyi webes klónja van.

Mi volt Varga úr válasza? Először is ostobaságokkal, offtopik dolgokkal próbált rombolni. Majd miután nem  járt sikerrel (magyarán beégett a közösség elött), kitörölte a kommentjeimet, saját marhaságaival együtt (mint nyilván vállalhatatlant). Mostanáig látható egy nekem adresszált komment, ami mutatja a törlés lényegét. Ismerve Varga úr "etika-érzékenységét", nem lennék meglepve, ha gyorsan ezt a kommentet is törölné.

És nicsak mi történik? Varga úr az én eredeti problémafelvetésemet lenyúlva cikket ír az indexre pénzt/jövedelmet bezsebelve, az általam ingyen hozott, majd kitörölt témából. Miután gondosan kitörölte az előzményeket (tárgyat érintő hozzászólásaimat), hogy ne kelljen minimális tiszteletet és tisztességet adni az ötlethozónak, egy link vagy említés erejéig se.

Így nyúlnak egymástól a tévék

Így is lehet újságot írni az index.hu háza táján. Arról nem beszélve, hogy ilyen eljárással milyen etikai és hitelességi fedezete van akármilyen témát érintő leírt betűjének.


II.menet
Meg is érkezett Varga Attila (sixx) válasza (merthogy értelemszerűen korrektségből elküldtem neki a blogposztom linkjét).

Ugyes, ugyes, de hat a tevek lopasarol mar a pompas komment elott is irtam, sot, ez most sokkolo hatasu lesz, de masok is. A kommentben emlitettekbol semmit nem vettem at, azt, hogy te mivel vadolsz sertettseg miatt - mert keptelen vagy felfogni, hogy az idiota kommenteid senkit nem erdekelnek - azt meg konkretan leszarom. Tovabi leveleid mennek a devnullba, ne faradj. Ha akarsz beszelni, tudod hol lakom, legyen annyi ver a pucadban bazdmeg.

* Hogy mi implikálta a Varga-cikket és hogyan, azt ugye nehéz a tárgybeli kommentek törlése után rekonstruálni.

* Varga úr nem indokolta, hogy ami őszerinte "senkit nem érdekel" azt milyen alapon cenzúrázza törléssel (topikrombolási kísérletei után), egy forró témában, mint a szerzői jog működése. Amiből aztán Varga úr cikket ír, mert "senkit nem érdekel" ugye.

* By the way korábban nem egy nem kettő konszolidált mederben folyó diskurzust folytattunk, logokból is kideríthetően. Ritkán voltam kritikus, jellemzően támogató és részemről baráti is volt a hangnem, főleg személyes találkozás után (én mentem oda hozzá először). Amikor egyetértettem Varga úr mondandójával, akkor nem volt "idióta kommentem", csak épp a "szerzői jog" esetében, amiből véletlenül később cikk születik? By the way azért kommenteltem, írtam mindig is, hogy minél több haszon legyen belőle, én vagyok a legboldogabb, ha valakit inspirálok. Ha nincs cenzúra, akkor ez a poszt meg sem születik értelemszerűen.

* Varga úr komoly fogalomzavarban szenved: sikertelen, csődbement - külvilág felé vállalhatatlan - személyeskedésig elmenő topikrombolás majd főleg cenzúrázásra nem "megsértődni" szoktak, szépen elbagatellizálva a problémafelvetésemet. Aki a konkrét esetben megsértődni tudhatott az épp Varga úr, aki csalódottan konstatálhatta, hogy agresszív provokációjára nem ültem fel, ahogy korábban soha senkiére sem. Így aztán az összes aduja annyi maradt, hogy "leidiótázza" az általam hozott témát és kommentet, amiből aztán pénzes cikket ír, netről hozzászedett infókkal kiegészítve. Finoman kikerülve a cenzurázási kérdést. Szilárdan hiszem, hogy az előzmények, körülmények és folyományok ismeretében ez a téma menti topikrombolással felvezetett cenzúrázásom az, ami igazán védhetetlen Varga úr csúnya játszmájában.

* Arról én írtam először, hogy a Galton-deszkát nem lehet a szerzői jog hatálya alá vonni. Ebből következően értelmetlen pereskedni miatta. Ugyanígy a szerzői jog mentén rengeteg aljas nyerészkedés is történik (lásd még hozzá a maffiaadó-val is színesített apple-i "téglalap lekerekített sarkokkal"-szabadalmat. Mind az (1) értelmetlen, mind az (2) aljas nyerészkedős szerzői jog használat ugye kulcsmotívumok Varga úr második cikkében (ami nevesített attribútumok hozzáadott értéket képviselnek a nagy globális lopási ernyő alatt). Na és persze jóval konkrétebbek is, mint a "tévék lopnak egymástól", ami általánossággal terelni/elkenni próbált válaszában. De szívesen veszem bárki linkjét. Én - szemben Varga úrral -, nem netről lopom az információkat, hanem gondolkodom a témában, saját megélt tapasztalatok alapján.

* A "bazdmeg"-et illetően én nem így szólítottam meg az indexes újságírót. Ennyire nehéz legalább közelítően konszolidáltan szólni a másikhoz, vita esetén? Esetleg megfontolásra ajánlanám Varga úrnak, hogy
(1) nem Pumped Gabón kéne szocializálódni
(2) nem közterületen kellene ökölpárharcban érvelésnek érvényt szerezni (aminek lebonyolításához tényleg kevés az internet és valóban fizikai jelenlét szükséges hozzá: by the way SzaboZ kollégát lehet érdemes lenne megkérdezni "újságírók és ökölcsaták" témában, mennyire járható az út).
Magam részéről maradnék a dokumentálható történeseknél, érveknél, amit mások is láthatnak. Így tiszta a dolog.

* El lehet gondolkodni így választások idején, hogy ilyen Varga Attila véleményformáló fazonok - hitelesség-elvérzése mentén - hány szavazót löknek az általa képviselttel szembenálló kormányoldalra. Merthogy sejthetően nem én vagyok az egyetlen póruljárt. A mocsári béka feneke alá (hasonló utakon) lezüllesztett szellemi és verbális szinvonalon túl is. A fenti sixxi hozzászólás primitívizmusának triviális projekciója ugyanis az ellenzéki oldalon érzékelhető a "tagadás", a "szájkarate" és "konstruktív tartalom nélküli protestálás", amikor mindenről szó van csak a lényegről nincs.

* Micsoda kincseket rejt a net :DDDDD
Meg tudom érteni Varga úr cikkbeli problémáját. ;)
Varga Attila cikk, 2018.március 8 (tegnap)

Az újságírónál hisztisebb médiaipari szakmunkás csak egy van, a fotós. Tudom, mert az Indexben én vagyok az egyik leghisztisebb primadonna, és rémesen zavar, ha valamiért, amit én értem el, más aratja le a babérokat, csak mert jobb ütemben posztolta a Facebookra.

* Az esetleírós poszt motivációja kizárólag a digitális méregtelenítésemet szolgálta és fogja szolgálni (a Fidéliós "kalandok" megírásával együtt).
- Nemcsak a más szemében kell kutakodni szálkák után, hanem a sajátunkéban is. Varga úr, mint nagy hatókörű és nagy hatalmú véleményvezér, azt lehet, hogy jól mérte fel velem kapcsolatban "idiótaság" részemről belefolyni a verbális digitális térbe (általa is lesilányított, tönkretett kulturális viszonyok közé).
- Szándékom szerint ki is lépek a (magyar) digitális szennyfolyamból, maradok kizárólag a zenénél és Youtube-nál. Remélem sem több kísértés, sem motiváció nem lesz felbukkanásra, vagy ha igen, akkor csak minimálisan és/vagy periférikusan.
- Fórumokat, blogomon kívüli blogoszférát, facebookot már rég sikerrel otthagytam. És mivel ilyen sixx-es posztokat soha többet nem akarok írni (hiszen csak értelmetlen energiafecsérlés régóta felesleges témákban, mint cenzúra, emberi korrektség a médiában), így talán a blogolást is végre abba tudom hagyni, ötödik nekifutásra. Abban bízom, hogy az emlegetett digitális méregtelenítés nyomán nem fog hiányozni a blogolás sem.
- Nagyjából ki is írtam magamból mindent, amihez hozzászólni tudni véltem illetbe megmaradt pozitív és konstruktív megiradandónak a digitális posványban. A tartalomgenerálás kényszere meg szerencsére soha nem érintett meg.

PS1: A webes beágyazottságot megtámogatandó, linkeltem ezt a posztot - Google által előkelő helyre rangsorolt, innen is nagy gratula ezért - Puzsér Róbert híres sixx-es posztjának kommentszekciójába, a "kulturális parazita" gondolatkör apropóján.
Puzsér Róbert: Varga Attila (sixx)

PS2 (2018.Szeptember 3): Puzsér Róbert a Majka-Curtis háború mentén írta az alábbit

VIII. Förtelmes gyalázat, hogy az Index újságírója, Varga Sixx Attila úgy mosdatja Majkát, mint egykor Schmitt Pált Obersovszky Péter. 

Telitalálatnak éreztem Puzsér Róbert tűpontos analógiáját. Kiváló ontopik adalék ahhoz hogy épül le Varga úr újságíróként, a valóságshow-k "intravénás" túladagolása közben.

PS3 (2018.Szeptember 3): Válogatott sértések - mai poszt

(1) Nem hallgatunk meg másokat.
(2) Figyelmen kívül hagyjuk a véleményeket.
(3) Tolvajok vagyunk.
(4) Nem tartjuk meg ígéreteinket.
(5) Otrombán viselkedünk.
(6) Nem tiszteljük az embereket.
(7) „Én ilyen vagyok.”

Egy PS-ben nem fogom elemezni melyik pont milyen arányban szól Varga úrról, de a "Tolvajok vagyunk" pontot az perfekt módon demózza személye. Sajnos Varga úr már annyira leépült, a fentiekből is láthatóan, hogy ugye a kérdésfelvetést sem érti: lásd a "tévék lopnak" izzadság-szagú poénkodását

Látszólag nem tulajdonítunk jelentőséget az emberek vélekedésének, de gátlástalanul lopjuk el a jó elgondolásokat. Ráadásul szemérmetlenül a saját ötleteként tüntetjük fel ezeket. Ha ezt valaki szóvá teszi, attól igyekszünk bármilyen eszközzel és mihamarabb megszabadulni, mert veszélyeztetni az egyeduralmunkat. Mások által emelkedünk a magasba, de ezt a sikert nem osztjuk meg az illetékesekkel.

PS4 (2019.November 19): Puzsér Videóblog #22 - Kultúra ≠ Bulvár
Tökvéletelenül találtam rá Puzsérnek az alábbi kiváló 4 perces - sixx-el foglalkozó -  videójára. Annyira perfekt, hogy nincs mit hozzátenni....

fidelio.hu: "Kövesse élőben az Óbudai Danubia Zenekar Vivaldi-koncertjét a Fidelión!"

FIDELIO.HU: Kövesse élőben az Óbudai Danubia Zenekar Vivaldi-koncertjét a Fidelión!
FIDELIO.HU FB: Kövesse élőben az Óbudai Danubia Zenekar Vivaldi-koncertjét a Fidelión!

Rögtön előrebocsátom nem vagyok ellendrukker. Minden, ami segítheti a klasszikus zenét a köznapok részévé tenni, megfontolandó és örömteli. Viszont kottás-videós őrült-ként szakmailag meglehetősen másképp látom a netes koncert - mint klasszikus zene térnövelési opció - által implikált problémateret.

Állítás: Minőségi különbség van az élő koncert és a netes/számítógépes koncert élvezete között. 
Az hagyján, hogy különbség van. Az utóbbinak óriási hátránya/hendikepje van az előbbivel szemben. Körülbelül, mint Csillagok háborúját nézni PC-monitorról (mozi helyett), vagy szexbabával szeretkezni (szeretett párunk helyett).

2018.03.24-i beszúrás: Egy előnye lehet a netes koncertnek. Egyszerre, egyidejűleg tömegesen sok embert ültethet zene elé (akár többet, mint egy hangversenyterem be tudna fogadni) akik tudnak zenehallgatással párhuzamosan beszélgetni kommenteken keresztül "figyelemfenntartó értsd: ott-tartó" módon.
* Ez ugyan elidegenítés a négyzeten/köbön, csomó hátránnyal (1.zene se élő, 2.a kommunikáció is netesre/chat-esre silányított, 3.zenéről is el-eltereli a figyelmet).
* Viszont 1.ontopik a diskurzus és 2.új lehetőségeket is magába foglalhat az ilyen beszélgetés, 3. ami diskurzus az egész koncert ideje alatt tarthat: mindez mégiscsak valamiféle potenciális előnyként tudhat értelmezhető lenni, hiszen ilyesmire korábban az internet elötti komolyzenei koncerteknél nem volt példa.

Állítás: Hátrányok eltüntethetők forma-spcifikumok hozzáadott értékeivel.
Természetesen az előbbi állítás nem azt jelenti, hogy innentől csak az élő-koncert a jó, üdvözlendő (minden más kuka). Attól, még, hogy az élő-koncert tömegesebb látogatása cél (minőségi zeneélmény nagyobb terítésével), attól még gyengébb/másabb alternatívák tudhatják segíteni ezt a folyamatot. Csak a lényeg az (én nézetem szerint), hogy a saját eszközeikkel és azok kidomborításával.

Állítás: A zeneművészet alapvetően nem-verbális kommunikáción alapszik. 
Minden verbalizmus csak karcolgat(hat)ja a zene/előadás felszínét. Miközben a verbális kommunikáció sokkal könnyebb és így elterjedtebb az emberek között (mint a zene valódi élvezete). Próbálunk rá visszavezetni, de a teljesség viszonylatában beláthatóan esélytelenül.

Állítás: Verbális kiegészítés / előadás nagyon kevéssé tudja segíteni a zene értését, műélvezetét, a zene fonalának felvételét, kézbentartását. Óhatatlanul és belülről fakadó sajátosságai miatt.
Részint időfaktor miatt. Egy pársoros darab-leírás, egy opera-kalauz egy-egy opera-leírásának 1-2 oldala pillanatok alatt elolvasható, értelmezhető. Viszont egy opera több felvonással, több órás, ahol az énekelt szöveget sem érti/értelmezi sokszor a hallgató. A hangok bejutnak a fülébe, de esélyesen csak elnyelődnak a hallgatóban.
Részint, mert bármilyen előzetes szó- vagy írásbeli előadás csak érdekességeket, kvízekhez (verbálisan kommunikálható) információkat, legjobb esetben is csak motivációt jelent a meghallgatás BELEKEZDÉSÉBE.
Amint felcsendülnek az első hangok a hallgató/néző teljesen magára marad a művel "való viaskodásában" (értelmezésében, befogadásában, élvezetében), az előadás teljes időtartamában.

Állítás: A zenei művek előadási időtartamának teljessége alatt kell a hallgató/néző-t támogatni, segítve őt a magas művészet mélységeinek élvezetében.
Az egyszeri nem fül-edzett néző aztán nagyon nem vesz észre lényegi pontokat az előadásban (előzetes előadás figyelemfelhívása ellenére sem akár), figyelme elkalandozhat (ami aztán fáraszthatja is, kedvetlenítheti is, mitöbb káros stresszt/feszültséget generálhat a nézőben/hallgatóban). Tudhat "pocsékba menni" egy koncert a néző szemszögéből, az együttlélegzési lehetőségek elvesztegetése révén. Sőt nemcsak az előadás mehet pocsékba, hanem a további koncertek látogatásának esélye csökkenhet a "kifelejtett" nézök körében.

Állítás: Lényegi zenében/előadásban lévő inherens specifikumok észrevételét kell megtámogatni a nézőben/hallgatóban.
A korábban taglalt stressz/feszültség enyhítésére, komfortérzet növelésére az nem megoldás, ha lehet beszélgetni előadás alatt, kis tévén párhuzamosan mást nézni (figyelem-elvonóan, -megosztóan).
A zenére koncentrálás értelmének/esélyének növelésére kell fókuszálni, ami a zene/előadás lényegéből kell generálódjék. Hogy fel se merüljön komfortérzet-növelés alternatív útjai.

Állítás: Két lényegi aspektus van zenehallgatásnál (1) zene/előadás analízise (2) ~ élvezete, például többedszeri meghallgatásnál.
Én azt sejtem, hogy nagyobb analízishez nagyobb élvezet tartozik. Itt az "analizis" ijesztő szakszavában nem az explicit definició az érdekes, hanem, hogy a néző/hallgató minél több kapcsolódási pontot építsen ki a művel/előadással szemben. Egy-egy...
* atomi hang,
* hangsúly,
* téma,
* hangnem,
* szólam
* (kottában nem rögzített) diszítések,
* variálós(ismétlések) felderítése
* párhuzamosság,
* komplexitás,
* páros-páratlan ritmus,
* ritmusképlet,
* forte/piano és fokozatai,
* konszonancia/disszonancia,
* variálás(lehetőség),
* kidolgozás,
* tempó(váltás),
* rubato
* hangszeri sajátosság,
* szerzői instrukció (és hiánya az előadásból),
* interpretálási specifikumok, hozzáadott értékek.
* interpretálási lejátszhatóság,
* interpretálási másképp elképzelés stb.
* meg ezek összefüggéseinek/rendszerének érzékelése, értelmezése
...vezet a zenei élvezethez. Ez az ami sosem tudhat jönni verbalizmusból, ezt mindenkinek magának kell kialakítani és ebben kell elsősorban segíteni a nézőt/hallgatót. Így lesz idő folyamatában élvezhető a zene művészete.

Állítás: óriási lehetőségek vannak a netes zenehallgatás formáiban. 
Egy-egy koncertre tudhat felkészülni egy hallgató. Ráadásul sokféle formával támogatható ez a hallgatói felkészülési forma. Igen, még verbális formával is. Itt egy zseniális Youtube-videó:
Magnificent Counterpoint in the Finale of Mozart's Jupiter Symphony
Nyilván a verbalizmusnak hátránya a nyelvfüggőség/-specifikusság. Plusz egy ilyen oktató videó azért elég nagy költségű (zene-szakértő épp úgy kell hozzá, mint informatikus, és rengeteg meló, ami meló(igény) a nyelvspecifikum miatt többszöröződik)
De az ilyen típusú elemző előadásban az a jó, hogy párhuzamosan a hallgatással, végigviszi a hallgatót a tételen. Itt az a mindenképpen észreveendő lényeg: percre sem marad magára a hallgató. És ennél a konkrét videónál még az angolul nem tudó is tudhat tanulni (zenei viszonylatban) a Jupiter-szimfónia fináléjának specifikumai miatt.
Persze nem kell minden műre, mindig ennyire szájbarágósan "rágörcsölni". Mivelhogy pár videó-tanulás után az egyre felkészültebb és műveltebb hallgató már magától is (segédeszközök nélkül is) tudhat kapcsolódni egy-egy zenéhez, akár egy vadidegen elsőként hallgatott zenéhez is.
Azt kell észrevenni, hogy az előzetes kiterjedt magyarázkodási alap/szükséglet tudhat vékonyodni avval, hogy a köztudat részét tudhatja képezni és egy-egy előadásban elég lehet csak hivatkozni rá (ez lenne szerintem a cél). Az értő közönség így bővülhet, az értés így mélyülhet a hallgatókban.
Manapság ez a vastagabb/meghivatkozható alap hiányzik a köztudatból (ezt kell folyamatosan visszapótolni).

Állítás: a netes zenehallgatás klasszikus és nagyszerű formája pl.:zongorista videóknál a játszó kezek és lábak (pedál) minél jobb szögben való fényképezése.
Ugyanis olyan vizuális plusz információkat kaphat a néző-hallgató, ami csak hallgatással nem feltétlen tud(hat) elképzelni. Sőt! Még a kottás-videót is überelheti, mert a kottában elbújhat a síma kézkeresztezés is.
Ugyanakkor a művész arcának (kizárólagos) fényképezése pont nem-kivánatos trend ilyen videóknál. Bármilyen extra teátrálitás nem képezi a zene inherens zenei lényegét, nem a zenét és élvezetét segíti, elvonja/megosztja/félreviszi a közönség figyelmét. Miközben lenne ugye fontosabb és megunhatatlan képi mutatnivaló. Szerintem.
Minap csináltam egy videót, ahol a LIVE-rész pontosan megmutatja az előnyöket, még a kottás-részhez képest is:
[Yuja Wang, 2x{SCORE+LIVE}] Prokofiev: Toccata in d, Op.11

Állítás: netes (hallgatói) zenetanulás legjobb eszköze a kottás-videó.
Tőlem más nem várható, nyilván :) Próbálok azért érvelni is állításom mellett.
- Párhuzamosan az előadással segíti a (proaktív) hallgató analizisét, befogadását és persze élvezetét. Támogatva, rövidítve segíti a hallgatói élvezkedési fázishoz jutás útját.
- Az hagyján, hogy párhuzamosan "kéz a kézben" viszi a hallgatót, de ráadásul, mivel nagyon sokszor (időben haladva egyre inkább?) egymástól nagyon messze esik a zene és a hallgató ezért a legkiválóbb közbeékelődés a kotta.
+ Hiszen egyik oldalról a kotta maga nagyon sokat és intenzíven elárul a zenéről, miközben vizuális eszközként "ortogonális" csatorna az emberi (teljesebbkörű) észlelésben.
+ Másik oldalról a kottához tudhat fokozatosan közel kerülni az ember. Tudhat kezdeni egy egyszólamú korál dallamvonalának lekövetésével. Majd tempó, szólamszám, komplexitás növelésével tudhat eljutni mondjuk a Mahler-szimfóniákig. Tudhat a legvégén mindent dekódolni a kottából, tudhat ráállni a teljes kotta pillanatnyilag aktuálisan lényegi pontjaira.
- Hallgatói zenefókuszt fenntartásában segít (figyelemelterlődés ellenében)
- Amit csak hallgatással nem venne észre a hallgató, kottával észreveheti a zenéből magából "kisajtolva".
- Videó-leírásban (blogposzt-beágyazásban) bőven ott lehet a "leíró" verbalizmus. Így alkodhat "triptichont" a zene+kotta+verbalizmus.
- Video-thumbnail azonnal jelzi az ilyen videókat (szétválasztás támogatása a hatalmas felhozatalban)
- Tagelés révén szépen támogatható mindenféle csoportosítás, lekérdezés.
- Meghivatkozható "köztudati" alap bővíthető általa, tisztán zenéből fakadó eszközökkel.
- Nyelvfüggetlen minden verbalizmussal szemben.
- Jóval olcsóbb tömegesen előállítani (1 CD kottásítása 1 napba beleférhet 1 embernek)
- Interpretációk/performanszok összehasonlítása megoldható velük (interpretáció-specifikumok érzékelése)
- Zenei versenyek (amilyen a "Virtuózok" is szeretne lenni) közönségének érdemi követésének, értésének, átélhetőségének megtámogatása.
stb.

Itt a blogon a témát érintő írásaim:
2016.05.01: Recommender systems (ajánlórendszerek) egy érdekes aspektusa
2016.08.15: BREAKING NEWS: Életem egyik fénypontja
2016.12.22: Hogyan hat a zene az agyunkra?
2016.12.28: IT-monotonitás lélekégetése
2017.01.09: Kottás-videók legnagyobb gyilkosa a Facebook
2017.01.29: Mindenki/Sing - "Live Action Short Film" Oscar-díj jelölt - 2016
2017.05.11: "Virtuózok", avagy hogyan kéne komolyzenei versenyt csinálni tévében 
2017.11.18: index.hu: Kocsis Zoltán és a Fideszes kulturkampf
2017.11.18: fidelio.hu: "Mit tesz a klasszikus zenével a közösségi háló?"
2018.01.20: fidelio.hu: "Miért nem kell az Y-generációnak a komolyzene?"
2018.03.01: fidelio.hu: "Kövesse élőben az Óbudai Danubia Zenekar Vivaldi-koncertjét a Fidelión!"