.jpg)
.
Sikerült egy érdekes tárgybeli blog-ba belefutni, az első olyanba ami tetszik is, de annyira, hogy egy rövid posztot szenteljek neki itt is.
Azon felül, hogy (1) tömör lényegretörő a stílusa, meg (2) nagyon sok állításával nézetével egyetértek a saját tapasztalatom alapján is, nagyon szeretem a blogban, hogy(3) a "haladó nyelvtanuló" bloggazda a saját megélt tapasztalata alapján hasonlítja össze a különféle nyelvtanulási módszereket, információkkal segítve a világot a nyelvtanulásban. Én eddig mindig csak azt érzékeltem, hogy mindenki tudja a "nagy tutit", sokszor az alázat legteljesebb hiánya mellett. Így aztán ez olyan üdítő kivétel, ami említést érdemel.
Ami külön érdekes, hogy még a poszt utáni kommentek is tudnak bőségesek és informativek lenni, ami oly ritka a hazai blogoszférában (ha a káromkodásokat, "baromság"-okat, leszámítja az ember, mint zajt).
Kifejezetten külön öröm volt az alább linkelt blogposzt 10 tanácsából rögtön az
+ 1-ben a személyreszabottság fontosságáról olvasni, ami nekem is visszatérő vesszőparipám.
+ A 7-es tanács - feliratos filmek - is leszámol egy káros nyelvtanulási közhiedelemmel. (Persze nyilván eredeti hanggal érdemes nézni minden filmet, leszámítva 1-1 jólsikerült szinkront, de ez itt most offtopik)
+ A 8-as is kulcsfontosságú a hallgatás és beszéd prioritásával.
+ A 9-es is sokkal triviálisabb, mint szokták az emberek megfogadni: hangosan beszélni, nem csak nézni a tananyagot (cikiérzet apropóján).
* Én egyedül az 4-ös pont kapcsán vagyok különvéleménnyel. Szerintem VAN nyelvtehetség (ahogy matek-, zenei- és egyéb tehetség is létezik), illetve ÉREZHETŐ nyelvtehetség hiánya emberek csoportjában. Ami abban manifesztálódik, hogy akár jóval nagyobb energiabefektetés illetve nyomában kudarchegyek után nem tudnak átlendülni a holtponton (ami után konstruktív élvezet az idegen nyelv), mint szerencsésebb embertársaik. A saját korábbi angol-os blogposztomban elmélkedtem is a kérdés mentén.
BLOG: Tanul nyelveket! - A 10 legfontosabb tanács önálló nyelvtanulóknak
2016. május 15., vasárnap
2016. május 2., hétfő
Angol nyelvoktatásról, nyelvtanulásról
.
Frissen jelent meg egy cikk az index.hu-n a címbeli témában:
A hetvenes évekbe tért vissza a tanárképzés
Én, angolból gyenge emberkeként, csak vitatkozni meg szembemenni tudok a cikkben foglaltakkal. De olyan szinten, hogy a mondandóm felét meg sem merem írni - igazából nem is akarom több minden miatt sem. ;)
Az én állításom, hogy
- bár rengeteg embert érint (tanárokat és diákokat),
- nagyon sokan komoly problémákat érzékelünk a témában,
- gigantikus erőforrások pocsékolódtak már el és pocsékolódnak el azóta is folyamatosan nagyon rossz hatékonysággal (egyéni és társadalmi szinten), nyelvtanulás címén,
- de nemhogy a megoldásnak nem járunk a közelébe sem, hogy hogyan kéne tömeges léptékben jól tanítani és tanulni idegen nyelvet,
- de még komolyan vehető érdemi diagnózisra is képtelenek vagyunk még mindig
(amit ez az index.hu-s összefoglaló is "kiválóan" érzékeltet, pedig nagylétszámú, kompetens, komoly szakmai konferenciáról beszélünk).
Magyarországon nagyon sok minden nagyon rosszul működik, de amit nyelvoktatás/nyelvtanulás terén produkálunk az annyira siralmas, hogy mindent visz.
Legelőször talán azt kéne összeszedni, milyen ismérvei vannak a jó angol nyelvtudásnak. Már itt ennél a pontnál bukik az egész, sosem látok kísérletet sem erre, csak a hablatyolás és mismásolás megy. Egységes álláspontról, konszenzusról ne is beszéljünk.
Nyelvtudás ismérvei
Az én felfogásomban a jó nyelvtudás azt jelenti a legmagasabb minőségi szinten (azaz (a) legkisebb kifáradással ám (b) élvezettel/örömmel, egyúttal (c) folyamatosan karbantartottan, nemcsak egy adott pillanatban)
+ Tudjon valaki - szótár nélkül nélkül is akár - olvasni angol nyelven. Értse a mondandó nagy százalékát, ha utána kell nézni valaminek az akkor a legkisebb probléma, ha anyanyelven való olvasáskor is utána kell nézni. Magyarán legyen összemérhető a szöveg dekódolási ideje és minősége az anyanyelvi olvasás dekódolásával. Nyilván lehet egy kicsit gyengébb angol nyelv esetében, de ne nagyságrendileg.
+ Tudjon jó érzéssel, könnyedén feliratot fordítani/megosztani őt érdeklő angol nyelvű filmhez (ha van angol felirat akkor annak alapján, de még jobb, ha nincs még felirat sem, csak angol hangsáv)
+ Értse meg emberek széles körének beszédét (indiaiaktól a négerekig), azokat is akik kifejezetten rosszul beszélnek ÉS/VAGY mobiltelefonon, annak zajain és kiesésein/szakadozásain, keresztül is (magyarán hiányos nyelvi környezetben).
+ Írásában tudjon szakcikket írni, ami akár könyben is meg tudhat jelenni az őt érdeklő témában. Hiszen az angol nyelv leginkább csak eszköz és nem pedig cél sokunknál, vagyis hogy táguljon a horizontunk választott hivatásunkban.
+ Beszédében, anyanyelven való kifejezőerővel korreláljon az angol nyelven való kifejezőerő és folyékonyság. Nyilván itt is lehet egy kicsit gyengébb angol nyelv esetében, de szintén ne nagyságrendileg.
Ez a legutolsó szempont önmagában problémás hiszen nem mindegy, hogy valaki Horn Gyula-i legendás 200 szavas szókinccsel tudja ugyanazt produkálni avagy egy nagyságrendekkel bővebb irodalmári / informatikusi szókinccsel. Azaz a dolog mind relatíve, mind abszolút értéken fontos. Érték az is, ha a fenti két kifejezőerő közel van egymáshoz, és probléma, ha az angol nyelvi kifejezőerő akármi miatt is kicsi.
Kommunikációs elvárások
Egy bekezdést szánok arra, hogy jelezzem itt ezen a ponton van az, amit el akarok hallgatni, nem kívánok kifejteni. Én azt érzékelem, hogy minőségileg sokkal - értsd SOKKKKKKAL - gyengébb minőségben szoktunk kommunikálni angolul és ez társadalmi referenciaként folyamatosan érzékelhetően egyre inkább konszenzussal elfogadódik. Oly kevés konszenzus van/látszik a témában, de ami van az is "legalább" káros. De mondom ez itt most offtopik, ezért haladjunk tovább.
Vajon hányan tudják komolyabb kifejezőerővel a fenti négyes-követelményt kielégíteni? Magam részéről tartok attól, hogy még sokkal rosszabb százalékok jönnének ki. Na és persze ez jóval túlmutat a "középfokon" is. Nemvéletlen, hogy nem egy munkahelyen alapból a felsőfok az elvárás/cél.
Megfordítva: előjön egy cikkbeli probléma: persze, hogy mondhatják magukról önértékelésben az emberek, hogy nem tudnak elég jól, hiszen érdemi komoly munkatevékenység végzéséhez, korántsem biztos, hogy elég a középfok. Azaz lehet angol nyelven csacsogni és/vagy jól olvasni, de ez önmagában nem feltétlen korrelál az elvárásokkal.
A külső és belső elvárások irrealitásokig menően magasak tudnak lenni, ráadásul csökkenő tendenciájú ellentételezéssel (mintha olyan triviális alapjárat lenne, hogy az egyén beadja a közösbe magától és "ingyen" a második nyelv tudását a társadalom javára). Idevágóan az egyébként külön "szép", ha a munkahely nem biztosít legalább karbantartó nyelvtanulási hozzájárulást ÉS/VAGY úgy várja el a nyelvtudást, hogy nem használja ki (vagy pláne nem ismeri el anyagiakban).
Nyelvtudás minősítése, középiskolai kontextusban
A cikk itt is keveri a szezont a fazonnal az középiskolák vonatkozásában. Például egy földrajz-felelés hol összemérhető egy igazi nyelvtudás-számonkéréssel? Ég és föld egymástól a kettő. Földrajzhoz nem is kell feltétlenül otthon tanulni, akár úgy is lehet ötöst kapni másnap (ami mögött ráadásul "fedezet" is van). De valódi nyelvtudás az nincs ingyen a tömegek számára (csak idő, vér, veríték árán, ha nem is számítom a költségeket).
Két eset lehetséges:
- Vagy "Rigó utca" szinten osztályoznak az iskolában, ekkor elszakad egymástól a nyelv mint tantárgy értékelése a többi tantárgyétól.
- Avagy a tantárgyakat azonos módszertannal "összemérhetően" értékelik, jegyek tehát azonos értékűek, súlyúak (szódolgozat és társai), de annak a vége nem valódi aktív nyelvtudás lesz, nyelv esetében.
De nemcsak az értékelés a problémás, hanem a (nyelv)tanítás maga is, már rögtön elvi síkon is. Egy földrajz/matek/kémia órán EGY tanár előad, a SOK diák hallgat vagy tudhat párhuzamosan dolgozni. Míg nyelvtanulásnál pont fordtva a diákoknak kéne beszélni, aktívkodni és a tanárnak csak hallgatni neadjisten korrigálni. Az előbbi scenárió tökéletesen tud menni, az utóbbi már elvi alapon sem tud menni, hiszen egyszerre egy interakció tudhat csak menni korrekten, a többiek addig rossz hatékonyság mellett várnak (nekem ne mondja senki, hogy mások hibáiból is lehet tanulni, hiszen egy 35 fős osztályban 34/35-nyi hibát kell(ene) végighallgatnom, azt gondolom tökértelmetlenül feleslegesen). A tanár nem tud relevánsan osztódni a diákjai között. Megfordítva: a nyelvtanulás 1:1 tanár-diák arány mellett is nehéz ügy.
Azaz a fentiek negáltját én fontos, releváns tényezőnek tartom: iskolában akkor lehet jó hozzáadott értékkel tanítani, ha a földrajz órával analóg módon EGY tanár tud előadni SOK diáknak, akik hallgatnak vagy érdemben tudnak párhuzamosan dolgozni és ez más tárgyakkal összemérhetően értékelhető érdemjegyekkel. Megfordítva, először 1 (aztán sok) tanár tudjon tanítani jól 1 db nehézfejű gyereket második (idegen)nyelvre, jó hatásfokkal, aztán akarjuk csak megoldani, hogy tanteremben hogyan kell 35 diákot jól tanítani idegennyelvre, sok iskolában.
Vagy egy másik jóval barátságtalanabb szcenárió: középiskolában felvételinél meg kell jósolni kiben van akkora nyelvtanulási potenciál, hogy lazán iskolai óra keretében tudjon jó nyelvtudáshoz jutni, mindenki más indulásnál rostálódjon ki, hiszen látnivaló, hogy míg egy földrajz-érettségit kvázi mindenki tud abszolválni, valós értékes aktív nyelvtudást nagyságrendileg kevesebben.
Magyarán, sem az értékelés, sem a minősítés, sem a tanítás miatt messze nem reális tömegek részére a középiskolában a B2, értelmezésemben inkább csak kívánatos és legfeljebb is csak elérhető. De NAGGGGGGGGGGGYON sokat kéne érte dolgozni meg előtte konszenzusra jutni (ami az álomvilág kategóriája kis hazánkban).
Létezik-e "nehezebb" nyelv?
Mekkora marhaság az is a cikkben, hogy "nincs nehezebb nyelv". Igenis sokkal nagyobb a távolság a magyar és angol, mint az idézett lengyel vagy pláne román még inkább pláne olasz és és angol között. Abszolút nem relevánsak meg félrevezetőek a cikkbeli idevágó adatok. Arról már nem is beszélve, hogy nehogy már teszem azt a kínai nyelv ugyanolyan könnyű legyen második nyelvnek, mint az angol.
Sajnos pechünk van: ahogy a magyart is nehéz tanulni külföldinek, úgy messze nekünk a legnehezebb tanulni az angolt itt Európában (különféle statisztikák nem véletlenül mondják egybehangzóan ugyanezt. Nem (a) beoltva vagyunk mi magyarok az idegen nyelv ellen, nem (b) utáljuk, nem (c) genetikai hiányosságunk van, hanem tömeges léptékben igenis nehéz második nyelvet érdemi módon jól elsajátítani, még ha az az angol is és pont azért messze esik a magyar az angoltól). Ilyen cikkbeli marhaságok miatt aztán csodálkozunk, ha ott tartunk, ahol (nyelvtudást illetően).
Látni kéne, hogy
- (a) Brutálisan nagy, egyúttal (b) inegzakt kiterjedésű és (c) összetételű, (d) nehezen adagolható és (e) minimalizálható infóhalmazt jelent a nyelvtanulás.
- Nehéz tanítani az angolt azok számára akiknek csak "kell", és sokszor nem is tanítódik jól az angol. Nehéz érzékelni a fejlődést, nehéz kikérdezni, nehéz minősíteni. Egészen egyszerűen minden nehéz a témában. Még a matek sem ennyire tragikus.
- Minden kell egyszerre és folyamatosan a nyelvből: minden egyes lyuk látványosan ront a teljesítményen. "Cserébe" könnyedén kirostálódik az ember agyából a nehezen megtanult szavak/kivételek.
- Nem "megszakítható-folytatható" a tanulás, lásd még "újrakezdő", ha egyszer elveszett a fonál.
- Agyunk sokszor tiltakozik a nyelv ellen (rossz esetben). Előbb marad meg és jön elő akár az is, hogy a szótárban a harmadik sorban van egy kérdéses keresendő szó, mint az, hogy mi az a konkrét szó.
- Egészen egyszerűen nem tud reprodukálódni/megismétlődni az anyanyelv tanulása és öröme sokaknál.
- Komoly ülepedés/beégetődés kéne, de még mindig nem vagyunk tisztában ennek hogyanjával.
- A tanulás sokszor redundáns/ismétléses ám egyúttal mégis izzadságszagú legtöbbször.
- Minél messzebb van a megérteni kívánt ember nyelvezete (minél kevesebb az ösztönösen alkalmazható anyanyelvhez köthető nyelvi kapaszkodó), annál nehezebb az értés. Egy szögedi ember tájszólását előbb értjük meg, mint egy angolt vagy egy-egy indiai angolját. Azaz vannak fokozatok, illetve ennek letagadása sírnivaló szűklátókörűség, aminek csak meginni lehet a levét.
- Kritikán aluliak a nyelvkönyvek 95%-a, különösen az angol nyelvterületről érkezők. "Jót röhögtem" idevágóan az idézett szabad tankönyvválasztás 6%-án.
Nyelvtanárok
Ez bizony két szakma, ahogy a kifejezés is sugallja. Nyelvet is kell tudni, tanítani is kéne tudni hozzá. Ha országosan ennyire siralmas a helyzet, ennyire nincs érdemi hasznos konszenzus fő kérdésekben sem, akkor csak egyénileg lehet becserkészni jó tanárokat, drága pénzen, sok szerencsével. Ez bizony nagyon szűk keresztmetszet, ha társadalmi léptékben nézzük az angol nyelvoktatást.
Nyelvvel is szoktak problémák lenni tanárok esetén. No nem a szép kiejtéssel, vagy kifejezőerővel szoktak problémák lenni legtöbbször, hanem a témákkal. Én például imádok nőkről/nőkkel, zenéről, művészetekről, informatikáról csacsogni sokat, és jókedvvel (magam lepődök meg legjobban milyen hosszú és erős kifejezőerejű tartalmasabb leveleket tudok néha megírni ilyen témákban, angolul). És utálok beszélni a szobám függönyeiről meg az utazásaimról vagy éppen magamról (még magyarul is nemhogy angolul: az energiám ilyenkor arra megy el, hogy kitaláljam hogyan menjek semleges vizekre).
Ha valaki tanuló nehézfejű, akkor sikerélményt kéne talán neki adni meg olyan témákban beszélgetni vele, amiket szeret, amiben jól érzi magát (legalábbis a "learning curve" elején). Ha meg vizsgán kellene majd a 20 társalgási téma, akkor annak szókincsét, paneljeit utólag is be lehet biflázni jó alapokról indulva. Ne az érdektelen és unalmas meg ritkán előkerülő témák adják a vezérfonalat. Melyik kollégámat érdekli, hogy milyenek a függönyeim? És akkor nem beszéltünk arról, mi van, ha valakit nem érdekel a nyelvvizsga, tökéletesen boldog, ha boldogul a nyelvtudásával a szakmájában. Illetve egy állásinterjún "magasról tesznek a papírra", hiszen két perc alatt tesztelhető a szóbeli kommunikáció (ahol szintén nem a "függönyök" kerülnek elő, ugye). Ez az egész "függönyösdi" állítom valami bölcsész agyrém.
Hadd hozzak analógiát az informatikából. Pl.: Java nyelven való programozást sem úgy tanul az ember, hogy vesz egy certifikációs könyvet és a teszteket bogarássza. Hanem előbb megtanul programozni rendesen, dolgozik is benne, küzd a hibák ellen, aztán majd célraorientáltan, neadjisten vizsga elötti estén átnéz teszteket, ha szüksége van vizsgapapírra.
Hol vannak a tanárok, akik sok témában képesek tanítani, alkalmazkodva a nehezebben tanuló diákokhoz, személyreszabottan? Én egyébként 1 azaz egy olyan nyelvkönyvet láttam, ami angolt tanít kifejezetten informatikusoknak.
A "tanár"-sággal is bőven vannak problémák. A tanár sokszor hiszi azt, hogy mivel ő tud angolul, ezért az ő módszere üdvözítő, mert hát hiszen ő megtanult angolul, ugye. Meg sem kísérli megérteni a diákját, pláne alkalmazkodni hozzá. Pedig a személyreszabottság sok problémának és kudarcnak tudhatná elejét venni itt is.
Elmesélem egy frissebb frusztrációmat mi fájt nekem idevágóan. Szódolgozat-topik. A "nagyszerű" angol nyelvterületről érkező förmedvény tankönyvek egynyelvűek ugye. Merthogy milyen "fain", hogy angolul tanulunk angolt, ugye. Ám a szódolgozat "persze" kétnyelvű. De persze nincs sehol kiszedve egy rendes szószedet, egy nyelven sem (max. ha feltúrja érte az ember a netet és/vagy berögzíti). És hát persze előjönnek az olvasmányokon felüli további szavak is. Irreális hallgatói elvárás-e kétnyelvű szódolgozatos követelmény esetén, hogy legyen nyomtatott szószedet? Merthogy akkor ad absurdum még a korábbi szódolgozatok becsempészett szavait is vissza lehetne kérdezni (nem gondolnám, hogy ez hátrány lenne).
Mikor kell kezdeni a nyelvtanulást?
Magam részéről nem vagyok ellene a korai kezdésnek, feltéve, ha jó a tanítási módszertan. Én általános iskola elsőben kezdtem németet és 8 éven át tanultam. Imádtam, az osztály legjobbjai között voltam, végig ötössel, oda-vissza tudtam a megkövetelt nyelvtant és a névelőket. Mégis HASZNÁLHATATLAN volt mindig is a német nyelvtudásom. Míg volt egy osztálytárs lányka, aki csak 4-es volt, viszont nyáron kimehetett német barátnőjéhez Kelet-Berlinbe 3 hétre. Az ő tudása aztán kenterbe verte az enyémet.
Zárójeles megjegyzés: ez a brutális méretű, - orosz és francia kapcsán - többszörösen megismételt kudarc (ami ugyanabból fakad, mint, amit ez a linkelt cikk is feszeget évtizedekkel később, hogy miért problémás a középiskolai nyelvoktatás), nem-mellesleg alapvetően determinálta - és persze rossz irányba - a nyelvtudáshoz való viszonyomat (pláne, hogy messze nem láttam tisztán a problémákat, annyira se, mint mostanság).
Kerültem is a témát (másban próbáltam meg érvényesülni).
Illetve, amikor idősebb fejjel, 30 évesen, elkezdtem küszködni az angollal (merthogy ugye korábban én csak németet, oroszt és franciát tanultam jó érdemjegyekkel, és nagyon rossz nyelvtudás-végeredménnyel), egy rettenetes öreg nyelvtanárnővel (sose lássam többet!), az elborzasztóan borzalmas meg úúúúúúútálatós Grapevine-nal, valamelyik nevesincs nyelviskolából (azt hiszem valami "LinguA School of English" vagy mi a szösz volt a neve), akit az akkori munkahelyem delegált ki tudja milyen alapon, kódolva volt a kudarchegyek és felesleges körök elszenvedése.
Ugyanilyen borzalmas emlék volt számomra a Dohár Nyelviskola is, sose jöjjön elő még emlékként se! Három tanár tanított egyik rosszabb volt, mint a másik.
Igen! Elmondható, hogy (részben) bennem volt a hiba. De sok támogatást nem kaptam hozzá, hogy mit is kéne másképp/jobban csinálnom, csak ellenkező előjelű negatív impulzusokat. Csak azt láttam, érzékeltem az angol kapcsán, hogy küszködtem, minden öröm és eredmény nélkül.
Hány órát kéne tanítani középiskolában?
Így, ahogy most tanítják inkább SEMENNYIT! Mert nem ér az egész egy fityinget sem (a fentiekben is taglalt rossz cél és rossz módszertan miatt). Még az is jobb, ha beletörödünk, hogy lehetetlen jól és eredményesen - értsd valós aktív nyelvtudást adóan - tanítani nyelvet. Esetleg pár tanórával némileg megtámogathatják az otthoni nyelvtanulást (igazodva a többi tantárgy számonkérési szinvonalához). Kevesebb - egyébként nem megfizetett - tanár kellene, nem lenne hiány sem belőlük evvel a re-fókuszálással. Persze lehet elvárni, hogy legyen lottó ötöse az embernek, csak kérdés reális-e ez az elvárás.
Politika...
A helyzet siralmasságát csak fokozza, hogy a politika mit tesz az egészhez hozzá (bár, ha a szakmai konferencia kapcsán ennyi gond van, mit várjunk a kisstílű, korrupcióra hajlamos politikusainktól). Itt van a rögtön a sírnivaló diplomamentő, ami úgy brutálisan költséges, hogy "persze" korrumpál (nyelviskola-diszkrimináció révén).
Pedig mekkora haszna lenne kis költség mellett, ha
- lenne egy folyamatosan karbantartott jó online kétnyelvű szótár (vita)-fórummal. Csak egy change-log olvasgatása milyen érdekes és hasznos lehetne, ami egyáltalán nem kívánna komoly erőfeszítést az embertől. Látszana mi az újdonság, mire tud fókusz kerülni, stb.
- lennének önképzést támogató szoftveres eszközök, személyreszabottan konfigurálódó kikérdezők.
- lennének levezetéses fordítási segédletek: ahol nemcsak a végeredmény látszik, hanem a hozzávezető út: milyen nyelvtudásos információk tudása (milyen csoportosításban) kellhet a minőségi munkához egy adott szövegnél.
- ha az angolosok megegyeznének a vitás kérdésekben és nekünk már csak a tutit kéne megtanulni. Hányszor láttam olyat, hogy egyik angolos 'A'-t mond és lehülyézi a másikat, aki 'B'-t.
- etc.
Persze ezt az angol nyelvtanulást támogató honlapot nem ilyen alapokon képzelem (lásd alább a linket). Ha 10 milliárdokba tudna csak kerülni, akkor meglehet símán hagyni kellene a picsába az egész témát. És akkor egyénileg boldoguljon mindenki úgy ahogy tud, hogy aztán (kínjában) röhögni tudjon ilyen cikkeken, mint ez a fenti is, meg láthassa mennyire gyengék vagyunk társadalmi kérdések megoldásában: arra van eszünk, hogy (a) követeljünk nyelvtudást meg (b) sajnálkozzunk a hiányán, (c) no persze meg fikázzuk embertársainkat.
De koherensen gondolkodni a témában senkinek sem sikerül konszenzust teremtően. :(
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 471 milliót költött erre a béna honlapra
Az ÉN konklúzióm... (nem kell velem egyetérteni!)
És hogy ne csak ennyire borulátó legyek, megosztok néhány konstruktívabb mondatot is a témában, amire komoly erőforrás-pocsékolások, kudarcélmények során jöttem csak rá (még úgy is, hogy még mindig kifejezetten gyengének tartom magamat angolból, bármilyen mérés szerint is). Szándékosan nem reklámozok senkit, hogy ne legyek "félreérthető", csak két progit említek azt is okkal.
- Hiszem, hogy NEM kell küldföldre menni az örömmel végezhető nyelvtanuláshoz (elég otthon egy PC és internet), még az olyan nehézfejűeknek is, mint én vagyok. Középfokig tuti elég. De ezután is elég skype vagy egyéb eszközzel valaki angolul beszélőt keresni, biztos van rá számtalan ingyen lehetőség is.
Az én filozófiám:
+ ÉRTSÉL másokat (rengeteg ingyen anyag van hozzá),
+ FEJEZD KI MAGAD, ha lehet hangosan és ehhez csak te magad kellesz és végül
+ TANULJ angol nyelvvel összefüggésben, olyan témában, ami érdekel (ahol az angol nyelv már "csak" eszköz, azaz az angol nyelv révén legyél több: rengeteg jó netes könyv és kurzus van a legkülönfélébb témákban).
Zárójeles megjegyzés: én többszáz óra többnyire felesleges tanórai angol küszködés után, akkor értem el látványosabb, általam is érzékelt előrelépést az angolban, amikor az engem nagyon érdeklő adatbányászattal kezdtem el foglalkozni mélyebben. Magyar nyelvű szakkönyv a fasorban sem volt, így kénytelen voltam angol irodalmat böngészni, mivel hatalmas volt a motivációm a tanulásra.
- Tudhat meglepően jóval olcsóbb lenni az egész, ha valaki jól áll hozzá (például épít mások korábbi figyelembe vehető és/vagy adaptálható tapasztalatára). Kevés olyan terület van, ahol ennyire kritikus lenne a jó hozzáállás. Megfordítva rengeteg kudarcot és kidobott pénzt jelent a rossz hozzáállás.
- Viszont nincs "ingyen, erőfeszítés nélküli" - pláne nincs örök - értékes nyelvtudás annak, akinek nincs extra tehetsége, belső énjéből fakadó motivációja hozzá. Nem érdemes marketingdumáknak bedőlni, sajnos a vér veríték csak optimalizálható, de nem szüntethető meg. Még anyanyelv tanulásánál sem, hát még második nyelv tanulásánál!
- Sokáig hittem azt, hogy az értés a nehéz és a szövegelés a könnyebb. Hát nem. Állítom, hogy az önkifejezés a nehezebb ügy, számomra felettébb meglepő módon. És azért mert romlik a közbeszéd minősége: nem Shakespearekkel találkozik az ember, akikkel szót kell érteni. Sőt.
Ezt csak a mobiltelefonos kommunikáció és/vagy a rosszul beszélők tudhatják torzítani, amikor nem elég "szimplán" érteni, hanem hiányos/zajos nyelvi környezetből kell rekonstruálni az információt.
- Mind nyelvtannál, mind a szótanulásnál olyan programot érdemes használni, amelyik jól súlyozva éget be illetve folyamatosan jegyzi mi az ami nehezebben tanulódik meg, hogy többször tudjon rákérdezni.
* Az ANKI és QUIZLET jók lennének ebből a szempontból (főleg a leggyakoribb 3000 szóra), csak a szótanulásnál sajnos csak szavakat tanít nem kontextusos mondatos "összefüggéseket".
* Illetve mondatos szókártyákat meg tud csinálni magának az ember, meg vehet is akár, de azok meg nem tudnak jól adagolódni a tanulásnál.
- Szükség van egy "expressions" típusú tananyagra is, hogy a panelek, idiómák, fordulatok is előkerüljenek (amikor a szavak és körülöttük a mondatok már nem elegek az üdvösséghez). Ha az önkifejezéshez még megspórolhatók lennének is, az értéshez sajnos nem.
- Mondok egy vitathatót is, ezt végképp nem kell elfogadni tőlem. Sok tankönyv szereti challengelni a diákokat, hogy IQ-rejtvény legyen egy-egy feladat megoldása minél több egyidejűen párhuzamos szívással. Én pont az ellenkezőjét tanácsolom a hozzám hasonló problémásabb diákoknak.
Kis lépésekben ám sok repeticióval érdemes haladni, minél nagyobb biztonságérzettel, örömmel/sikerélménnyel könnyedén, folyamatosan ismételni, gyakorolni. Így jobban égetődik be az egész, jobban, könnyebben szűnik meg az izzadságszag.
Az én felfogásomban a beégetődés és sikerélmény a kulcs a felnőtt nyelvtanulásnál, amit az IQ-rejtvény nehézségű tankönyvi feladatok pontosan, hogy maximálisan hátráltatnak. Ha majd tudsz angolul utána is ráérsz IQ-zni angolul. ;)
- Ha van érzéked a nyelvhez, akkor kvázi mindegy hogy tanulsz, "minden út Rómába fog vezetődni". Ha nehézfejű vagy a nyelveket illetően, akkor találd meg magadnak azt a módszert, amivel jól haladsz a tanulással, legkevesebb káros energiát égeted el, legtöbb örömödet leled. Függetlenedj a tanártól, mert drága, kiszolgáltatottabbá válsz és ilyen esetben sokszor ő is sötétben tapogatózik (kívülállónak is látszódóan). Attól még, hogy ő tud angolul (ha tud), attól még nem biztos, hogy képessé tud tenni téged is valós nyelvtudás birtoklására. Lehet, hogy neked személyreszabottan a saját utadat kell megtalálnod.
Update-1 (2016-03-13)
Nagy köszönet a "Neveljük együtt" facebook-oldalnak, hogy befogadta a blogposztomat. Ráadásul érkezett rá autentikus forrásból hosszabb, mélyebb reakció is. A viszont válaszommal itt is megismételem a szerintem érdekes dialógust.
Köszönöm, hogy figyelemre méltatta blogposztomat és ilyen hosszan reagált az írásomra. Sajnos blogposzt méretû kellene legyen a reagálás, annyi mindenre kéne kitérni. Ezzel nem fárasztanék most senkit, így csak ott reagálok, ahol tömören tudom ezt megtenni.
- A statisztikát, ráadásul szakmabeliként, én is nagyon óvatosan szoktam kezelni. Itt csak azt tudom ajánlani, mindig érdemes a valós tapasztalattal, meg józan ésszel szembenézni a valósággal. Nem a konkrét számok, hanem a valós megalapozottságuk a fontos (van-e, vagy nincs)
- Ezrek nem kapnak diplomát a hiányzó nyelvvizsga miatt
A számok szerint 30-50% egyetemi végzõs nem tudja átvenni diplomáját a nyelvvizsga miatt. Ez nagyon magas arány értelmezésemben. Itt nem arról van szó, hogy 1-1 tanár esetleg nem jól tanít, hanem elvi probléma kell legyen a rendszerrel (szerintem). És itt komoly diplomás emberekrõl beszélünk, mi van a nem diplomások nyelvtudásával?! Azt gondolom ott még nagyobb hiátusok lehetnek.
- A linkelt indexes cikk szerint önbevallás alapján a népesség 35%-a tud megszólalni egy idegen nyelven (ami nem gondolnám, hogy középfok vagy pláne jól használható aktív nyelvtudást jelentene egybõl).
- Nyilván vannak ügyes diákok nyelvekbõl is, ezt én is hangsúlyoztam a posztomban, de a fókuszt a tömegekre szerettem volna vinni, ahová egyébként én is tartozónak érzem magamat. És állítom, hogy csak ez a fenti két adat önmagában nagyon lesújtó, ami megoldásért kiáltana, ha komolyan akarjuk gondolni a nyelvtudást.
- Azt próbáltam volna megvilágítani többekközt, hogy koncepcionálisan elhibázott óraszám-növelésben gondolkodni. Most félre is téve a diákok a túlterheltségét. Ha a rendszer rossz, akkor azon nagyobb óraszám sem segít, hiszen egy rosszat konzervál és eröltet. Nem egy utolsó kis löket hiányzik csak a fenti tömegeknek, amit óraszám növeléssel meg lehetne oldani, sokszorására meg szintén nem lehet növelni a nyelvi órákat a tantervben, mások rovására (ha és egyáltalán az okozna javulást). És ezt az óraszám-növelést tartották legfontosabbnak a konferencián (a válaszolók közel harmada).
- 9 év alatt 900 óra jut középiskolában elsõ idegen nyelvre, míg 600 óra kellene középfokhoz, ami számot viszont kiscsoportra határoztak meg, tudtommal (max.8 fõ). Egy osztály létszám minimum 3-4-szer nagyobb, az óraszám viszont csak 1.5-szeres (maradva a linearitásnál, holott szerintem komplexebb, 'degresszívebb' a helyzet a felskálázásnál)
Én bõven túl vagyok a 600 órán, saját értékelésem szerint kvázi sehol nem vagyok angolból, azt a keveset amit tudok (pl.: olvasás, értelmezés), azt nyelvoktatáson kívül szereztem nagyrészt.
- Spanyol-japán-os tapasztalatával nem akarok vitatkozni, biztos lehetett ilyen. Számomra - tartom - az a releváns kérdés, hogy a spanyolok hány százaléka tud angolul kommunikálni, a magyarokkal szemben. Minden kimutatás szerint a magyarok hátul kullognak. Hogy ezt mi okozza: (a) mi magyarok hülyék lennénk-e, (b) Túlságosan kemény a "Rigó utca", (c) rendszer szinten nem müxik valami a nyelvtanulásban, (d) rosszak a számok és tök jók vagyunk nyelvtudásban, (e) etc, ennek feszegetésérõl szólt volna a posztom. Én a (c)-t valószínûsítem, de bizonyítani nem tudom.
- Ha 95%-a valóban rossz lenne a nyelvkönyveknek, akkor nem segít az, hogy mellette sok jó anyag elérhetõ (többnyire persze súlyos pénzekért.
Jó eséllyel kudarccal nyitnak a diákok tömegei, amikbõl rossz következtetéseket vonhatnak le a nyelvtanulásról (saját megélt tapasztalat, sajnos).
Ha valaki társat keres, mert nem szeretne egyedül élni, akkor nem fog végigmenni a társkeresõk többtízezer jelöltjén, hogy megtalálja az 'igazi'-t, mert mentálisan-lelkileg belefárad és lehet az ötödik kísérletnél feladja a rossz tapasztalatok miatt. Én ezért szeretem hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a sikerélmény és már rögtön a legelején (minden fajsúlyosabb dolognál).
Az élet sokkal rövidebb annál, hogy legyen idõnk minden (sok) kudarcot átélni. Már pedig a nyelvtanulás nagyon sok kudarccal szegélyezett (ahogy egyébként a társkeresés is). Azt persze világosan le kell választani errõl a nézőpontról, hogy a befektetett munka nem spórolható ki egyikbõl sem. Mindössze "csak" átélhetõ értelmének kéne látszódnia a tanulás folyamatában.
- Nekem visszatérő fóbiám, hogy mi magyarok miért nem tudunk egy közös jó tananyagot, kétnyelvű szótárral kiizzadni, kikristályosítani magunkból: annyira "mission impossible" lenne ez és ha igen, akkor miért? A legtovább addig jutunk, míg egy-egy vállalkozóbb, hozzáértőbb nyelvi szakember, saját koncepciója mentén mindig nulláról indulva eljut, de érthetően csak valameddig és/vagy durvább kompromisszummal. És mivel komoly költségei merülnek, ezért ezt sokszor durva árazással tudja csak kompenzálni.
Én tuti fordítva állnék hozzá: előbb megtervezném egy jó nyelvtanítási módszer alapjait, közös gondolkodással (kvázi ingyen), minél jobban belemenve a részletekbe és csak aztán implementálnék, érzékelhető konszenzus után: hiszen a tervezés olcsóbb és flottabbul tud menni, mint a teljes egyedi tervezés és implementálás vakvágányokkal)
- Az utolsó elötti bekezdéséhez ("hibásan rögzült folyékonyabb angol") kompetencia hiányában nem tudok érdemben hozzászólni. Laikusként azt látom,hogy a tanárok inkább preferálják a rossz beszédet, "csak mondjad-mondjad fiam fluensen" alapon. De símán elhiszem, hogy ez vissza tud ütni.Én távol vagyok a 'fluent'-tõl, de "legalább" sok hibával beszélek.
UPDATE - 2017.02.08
Nyelviskolák Egyesülete: A rendszer jó, a nyelvtanárok nem eléggé
Nyelvtanulással, nyelvtanítással foglalkozó blogposztjaim:
index.hu: "A hetvenes évekbe tért vissza a tanárképzés" - Angol nyelvoktatásról, nyelvtanulásról
index.hu: "Kamu nyelvtanuló oldalak verik át a naívabbakat"
index.hu: "Nem fair, hogy nyelvvizsga kell a felvételihez"
blog.hu: Nyelvtanulással foglalkozó blog
***
Az Anki-val magolunk-e avagy memorizálunk?
Anki - SM2 algoritmus-variánsa
Ankiban rejlő rendkívüli potenciál
Gaál Ottó-féle Kreatív nyelvtanulás
Englishbox: felmérő tesztek (kezdő, közép- és felsőhaladóknak)
Gépi audio2text konverzióról
Effortless English - egynyelvű angol nyelvtanulás
Dr.Makara György: A kvantum nyelvtanulás felfedezése
Disputa: Relaxa Villám / QLL (Kvantum nyelvtanulás)
Frissen jelent meg egy cikk az index.hu-n a címbeli témában:
A hetvenes évekbe tért vissza a tanárképzés
Én, angolból gyenge emberkeként, csak vitatkozni meg szembemenni tudok a cikkben foglaltakkal. De olyan szinten, hogy a mondandóm felét meg sem merem írni - igazából nem is akarom több minden miatt sem. ;)
„Úgy tűnik a Diplomamentő program utánpótlása hosszú időre biztosítva van”Hol is tartunk pontosan????
Megjegyzés: nem tudom ki hogy van vele, én nem tudtam nevetni ezen a sutkán: biztos nekem kevés a humorérzékem.
A Nyelvtudásért Egyesület a konferencián ismertette saját online felmérését. A 60 kérdésből álló ívet 1100 iskolai nyelvtanár és 1800 diák töltötte ki.
Megjegyzés: jó lett volna valami url is a teljes kérdőívre.
A felmérés nem reprezentatív, de azért jelzi, hogy a fontosnak tartott motiváció, pozitív hozzáállás megvan a diákokban és a tanárokban: előbbiek 61, utóbbiak 65 százaléka reális követelménynek tartja a B2-es szint elérését érettségire.
Megjegyzés: én inkább úgy fogalmaznék, hogy kívánatos és legfeljebb is inkább csak elérhető, jó esetben, és semmiképpen nem reális, jelen áldatlan helyzetben.,
Ahhoz, hogy az elvárás reális legyen, a tanárok és diákok szerint
- több óra kellene - ezt tartotta legfontosabbnak a válaszolók 29 százaléka
- csoportbontás (19 százalék),
- jó tananyag, segédanyag (13 százalék),
- szabad tankönyvválasztás (6 százalék).
Megjegyzés: az én véleményem szerint, ami a legfontosabb lenne: megbízható, bizonyítottan jó módszertan, jó eszközökkel, ami a fasorban sincs jelenleg. Az sem lenne baj, ha több ilyen lenne, hiszen mi emberek is különfélék vagyunk alkatilag. Egyébként csak ez a fenti bekezdés önmagában sírnivaló minden betűjében.
Az én állításom, hogy
- bár rengeteg embert érint (tanárokat és diákokat),
- nagyon sokan komoly problémákat érzékelünk a témában,
- gigantikus erőforrások pocsékolódtak már el és pocsékolódnak el azóta is folyamatosan nagyon rossz hatékonysággal (egyéni és társadalmi szinten), nyelvtanulás címén,
- de nemhogy a megoldásnak nem járunk a közelébe sem, hogy hogyan kéne tömeges léptékben jól tanítani és tanulni idegen nyelvet,
- de még komolyan vehető érdemi diagnózisra is képtelenek vagyunk még mindig
(amit ez az index.hu-s összefoglaló is "kiválóan" érzékeltet, pedig nagylétszámú, kompetens, komoly szakmai konferenciáról beszélünk).
Magyarországon nagyon sok minden nagyon rosszul működik, de amit nyelvoktatás/nyelvtanulás terén produkálunk az annyira siralmas, hogy mindent visz.
Legelőször talán azt kéne összeszedni, milyen ismérvei vannak a jó angol nyelvtudásnak. Már itt ennél a pontnál bukik az egész, sosem látok kísérletet sem erre, csak a hablatyolás és mismásolás megy. Egységes álláspontról, konszenzusról ne is beszéljünk.
Nyelvtudás ismérvei
Az én felfogásomban a jó nyelvtudás azt jelenti a legmagasabb minőségi szinten (azaz (a) legkisebb kifáradással ám (b) élvezettel/örömmel, egyúttal (c) folyamatosan karbantartottan, nemcsak egy adott pillanatban)
+ Tudjon valaki - szótár nélkül nélkül is akár - olvasni angol nyelven. Értse a mondandó nagy százalékát, ha utána kell nézni valaminek az akkor a legkisebb probléma, ha anyanyelven való olvasáskor is utána kell nézni. Magyarán legyen összemérhető a szöveg dekódolási ideje és minősége az anyanyelvi olvasás dekódolásával. Nyilván lehet egy kicsit gyengébb angol nyelv esetében, de ne nagyságrendileg.
+ Tudjon jó érzéssel, könnyedén feliratot fordítani/megosztani őt érdeklő angol nyelvű filmhez (ha van angol felirat akkor annak alapján, de még jobb, ha nincs még felirat sem, csak angol hangsáv)
+ Értse meg emberek széles körének beszédét (indiaiaktól a négerekig), azokat is akik kifejezetten rosszul beszélnek ÉS/VAGY mobiltelefonon, annak zajain és kiesésein/szakadozásain, keresztül is (magyarán hiányos nyelvi környezetben).
+ Írásában tudjon szakcikket írni, ami akár könyben is meg tudhat jelenni az őt érdeklő témában. Hiszen az angol nyelv leginkább csak eszköz és nem pedig cél sokunknál, vagyis hogy táguljon a horizontunk választott hivatásunkban.
+ Beszédében, anyanyelven való kifejezőerővel korreláljon az angol nyelven való kifejezőerő és folyékonyság. Nyilván itt is lehet egy kicsit gyengébb angol nyelv esetében, de szintén ne nagyságrendileg.
Ez a legutolsó szempont önmagában problémás hiszen nem mindegy, hogy valaki Horn Gyula-i legendás 200 szavas szókinccsel tudja ugyanazt produkálni avagy egy nagyságrendekkel bővebb irodalmári / informatikusi szókinccsel. Azaz a dolog mind relatíve, mind abszolút értéken fontos. Érték az is, ha a fenti két kifejezőerő közel van egymáshoz, és probléma, ha az angol nyelvi kifejezőerő akármi miatt is kicsi.
Kommunikációs elvárások
Egy bekezdést szánok arra, hogy jelezzem itt ezen a ponton van az, amit el akarok hallgatni, nem kívánok kifejteni. Én azt érzékelem, hogy minőségileg sokkal - értsd SOKKKKKKAL - gyengébb minőségben szoktunk kommunikálni angolul és ez társadalmi referenciaként folyamatosan érzékelhetően egyre inkább konszenzussal elfogadódik. Oly kevés konszenzus van/látszik a témában, de ami van az is "legalább" káros. De mondom ez itt most offtopik, ezért haladjunk tovább.
Vajon hányan tudják komolyabb kifejezőerővel a fenti négyes-követelményt kielégíteni? Magam részéről tartok attól, hogy még sokkal rosszabb százalékok jönnének ki. Na és persze ez jóval túlmutat a "középfokon" is. Nemvéletlen, hogy nem egy munkahelyen alapból a felsőfok az elvárás/cél.
Megfordítva: előjön egy cikkbeli probléma: persze, hogy mondhatják magukról önértékelésben az emberek, hogy nem tudnak elég jól, hiszen érdemi komoly munkatevékenység végzéséhez, korántsem biztos, hogy elég a középfok. Azaz lehet angol nyelven csacsogni és/vagy jól olvasni, de ez önmagában nem feltétlen korrelál az elvárásokkal.
A külső és belső elvárások irrealitásokig menően magasak tudnak lenni, ráadásul csökkenő tendenciájú ellentételezéssel (mintha olyan triviális alapjárat lenne, hogy az egyén beadja a közösbe magától és "ingyen" a második nyelv tudását a társadalom javára). Idevágóan az egyébként külön "szép", ha a munkahely nem biztosít legalább karbantartó nyelvtanulási hozzájárulást ÉS/VAGY úgy várja el a nyelvtudást, hogy nem használja ki (vagy pláne nem ismeri el anyagiakban).
Nyelvtudás minősítése, középiskolai kontextusban
A cikk itt is keveri a szezont a fazonnal az középiskolák vonatkozásában. Például egy földrajz-felelés hol összemérhető egy igazi nyelvtudás-számonkéréssel? Ég és föld egymástól a kettő. Földrajzhoz nem is kell feltétlenül otthon tanulni, akár úgy is lehet ötöst kapni másnap (ami mögött ráadásul "fedezet" is van). De valódi nyelvtudás az nincs ingyen a tömegek számára (csak idő, vér, veríték árán, ha nem is számítom a költségeket).
Két eset lehetséges:
- Vagy "Rigó utca" szinten osztályoznak az iskolában, ekkor elszakad egymástól a nyelv mint tantárgy értékelése a többi tantárgyétól.
- Avagy a tantárgyakat azonos módszertannal "összemérhetően" értékelik, jegyek tehát azonos értékűek, súlyúak (szódolgozat és társai), de annak a vége nem valódi aktív nyelvtudás lesz, nyelv esetében.
De nemcsak az értékelés a problémás, hanem a (nyelv)tanítás maga is, már rögtön elvi síkon is. Egy földrajz/matek/kémia órán EGY tanár előad, a SOK diák hallgat vagy tudhat párhuzamosan dolgozni. Míg nyelvtanulásnál pont fordtva a diákoknak kéne beszélni, aktívkodni és a tanárnak csak hallgatni neadjisten korrigálni. Az előbbi scenárió tökéletesen tud menni, az utóbbi már elvi alapon sem tud menni, hiszen egyszerre egy interakció tudhat csak menni korrekten, a többiek addig rossz hatékonyság mellett várnak (nekem ne mondja senki, hogy mások hibáiból is lehet tanulni, hiszen egy 35 fős osztályban 34/35-nyi hibát kell(ene) végighallgatnom, azt gondolom tökértelmetlenül feleslegesen). A tanár nem tud relevánsan osztódni a diákjai között. Megfordítva: a nyelvtanulás 1:1 tanár-diák arány mellett is nehéz ügy.
Azaz a fentiek negáltját én fontos, releváns tényezőnek tartom: iskolában akkor lehet jó hozzáadott értékkel tanítani, ha a földrajz órával analóg módon EGY tanár tud előadni SOK diáknak, akik hallgatnak vagy érdemben tudnak párhuzamosan dolgozni és ez más tárgyakkal összemérhetően értékelhető érdemjegyekkel. Megfordítva, először 1 (aztán sok) tanár tudjon tanítani jól 1 db nehézfejű gyereket második (idegen)nyelvre, jó hatásfokkal, aztán akarjuk csak megoldani, hogy tanteremben hogyan kell 35 diákot jól tanítani idegennyelvre, sok iskolában.
Vagy egy másik jóval barátságtalanabb szcenárió: középiskolában felvételinél meg kell jósolni kiben van akkora nyelvtanulási potenciál, hogy lazán iskolai óra keretében tudjon jó nyelvtudáshoz jutni, mindenki más indulásnál rostálódjon ki, hiszen látnivaló, hogy míg egy földrajz-érettségit kvázi mindenki tud abszolválni, valós értékes aktív nyelvtudást nagyságrendileg kevesebben.
Magyarán, sem az értékelés, sem a minősítés, sem a tanítás miatt messze nem reális tömegek részére a középiskolában a B2, értelmezésemben inkább csak kívánatos és legfeljebb is csak elérhető. De NAGGGGGGGGGGGYON sokat kéne érte dolgozni meg előtte konszenzusra jutni (ami az álomvilág kategóriája kis hazánkban).
Létezik-e "nehezebb" nyelv?
Mekkora marhaság az is a cikkben, hogy "nincs nehezebb nyelv". Igenis sokkal nagyobb a távolság a magyar és angol, mint az idézett lengyel vagy pláne román még inkább pláne olasz és és angol között. Abszolút nem relevánsak meg félrevezetőek a cikkbeli idevágó adatok. Arról már nem is beszélve, hogy nehogy már teszem azt a kínai nyelv ugyanolyan könnyű legyen második nyelvnek, mint az angol.
Sajnos pechünk van: ahogy a magyart is nehéz tanulni külföldinek, úgy messze nekünk a legnehezebb tanulni az angolt itt Európában (különféle statisztikák nem véletlenül mondják egybehangzóan ugyanezt. Nem (a) beoltva vagyunk mi magyarok az idegen nyelv ellen, nem (b) utáljuk, nem (c) genetikai hiányosságunk van, hanem tömeges léptékben igenis nehéz második nyelvet érdemi módon jól elsajátítani, még ha az az angol is és pont azért messze esik a magyar az angoltól). Ilyen cikkbeli marhaságok miatt aztán csodálkozunk, ha ott tartunk, ahol (nyelvtudást illetően).
Látni kéne, hogy
- (a) Brutálisan nagy, egyúttal (b) inegzakt kiterjedésű és (c) összetételű, (d) nehezen adagolható és (e) minimalizálható infóhalmazt jelent a nyelvtanulás.
- Nehéz tanítani az angolt azok számára akiknek csak "kell", és sokszor nem is tanítódik jól az angol. Nehéz érzékelni a fejlődést, nehéz kikérdezni, nehéz minősíteni. Egészen egyszerűen minden nehéz a témában. Még a matek sem ennyire tragikus.
- Minden kell egyszerre és folyamatosan a nyelvből: minden egyes lyuk látványosan ront a teljesítményen. "Cserébe" könnyedén kirostálódik az ember agyából a nehezen megtanult szavak/kivételek.
- Nem "megszakítható-folytatható" a tanulás, lásd még "újrakezdő", ha egyszer elveszett a fonál.
- Agyunk sokszor tiltakozik a nyelv ellen (rossz esetben). Előbb marad meg és jön elő akár az is, hogy a szótárban a harmadik sorban van egy kérdéses keresendő szó, mint az, hogy mi az a konkrét szó.
- Egészen egyszerűen nem tud reprodukálódni/megismétlődni az anyanyelv tanulása és öröme sokaknál.
- Komoly ülepedés/beégetődés kéne, de még mindig nem vagyunk tisztában ennek hogyanjával.
- A tanulás sokszor redundáns/ismétléses ám egyúttal mégis izzadságszagú legtöbbször.
- Minél messzebb van a megérteni kívánt ember nyelvezete (minél kevesebb az ösztönösen alkalmazható anyanyelvhez köthető nyelvi kapaszkodó), annál nehezebb az értés. Egy szögedi ember tájszólását előbb értjük meg, mint egy angolt vagy egy-egy indiai angolját. Azaz vannak fokozatok, illetve ennek letagadása sírnivaló szűklátókörűség, aminek csak meginni lehet a levét.
- Kritikán aluliak a nyelvkönyvek 95%-a, különösen az angol nyelvterületről érkezők. "Jót röhögtem" idevágóan az idézett szabad tankönyvválasztás 6%-án.
Nyelvtanárok
Ez bizony két szakma, ahogy a kifejezés is sugallja. Nyelvet is kell tudni, tanítani is kéne tudni hozzá. Ha országosan ennyire siralmas a helyzet, ennyire nincs érdemi hasznos konszenzus fő kérdésekben sem, akkor csak egyénileg lehet becserkészni jó tanárokat, drága pénzen, sok szerencsével. Ez bizony nagyon szűk keresztmetszet, ha társadalmi léptékben nézzük az angol nyelvoktatást.
Nyelvvel is szoktak problémák lenni tanárok esetén. No nem a szép kiejtéssel, vagy kifejezőerővel szoktak problémák lenni legtöbbször, hanem a témákkal. Én például imádok nőkről/nőkkel, zenéről, művészetekről, informatikáról csacsogni sokat, és jókedvvel (magam lepődök meg legjobban milyen hosszú és erős kifejezőerejű tartalmasabb leveleket tudok néha megírni ilyen témákban, angolul). És utálok beszélni a szobám függönyeiről meg az utazásaimról vagy éppen magamról (még magyarul is nemhogy angolul: az energiám ilyenkor arra megy el, hogy kitaláljam hogyan menjek semleges vizekre).
Ha valaki tanuló nehézfejű, akkor sikerélményt kéne talán neki adni meg olyan témákban beszélgetni vele, amiket szeret, amiben jól érzi magát (legalábbis a "learning curve" elején). Ha meg vizsgán kellene majd a 20 társalgási téma, akkor annak szókincsét, paneljeit utólag is be lehet biflázni jó alapokról indulva. Ne az érdektelen és unalmas meg ritkán előkerülő témák adják a vezérfonalat. Melyik kollégámat érdekli, hogy milyenek a függönyeim? És akkor nem beszéltünk arról, mi van, ha valakit nem érdekel a nyelvvizsga, tökéletesen boldog, ha boldogul a nyelvtudásával a szakmájában. Illetve egy állásinterjún "magasról tesznek a papírra", hiszen két perc alatt tesztelhető a szóbeli kommunikáció (ahol szintén nem a "függönyök" kerülnek elő, ugye). Ez az egész "függönyösdi" állítom valami bölcsész agyrém.
Hadd hozzak analógiát az informatikából. Pl.: Java nyelven való programozást sem úgy tanul az ember, hogy vesz egy certifikációs könyvet és a teszteket bogarássza. Hanem előbb megtanul programozni rendesen, dolgozik is benne, küzd a hibák ellen, aztán majd célraorientáltan, neadjisten vizsga elötti estén átnéz teszteket, ha szüksége van vizsgapapírra.
Hol vannak a tanárok, akik sok témában képesek tanítani, alkalmazkodva a nehezebben tanuló diákokhoz, személyreszabottan? Én egyébként 1 azaz egy olyan nyelvkönyvet láttam, ami angolt tanít kifejezetten informatikusoknak.
A "tanár"-sággal is bőven vannak problémák. A tanár sokszor hiszi azt, hogy mivel ő tud angolul, ezért az ő módszere üdvözítő, mert hát hiszen ő megtanult angolul, ugye. Meg sem kísérli megérteni a diákját, pláne alkalmazkodni hozzá. Pedig a személyreszabottság sok problémának és kudarcnak tudhatná elejét venni itt is.
Elmesélem egy frissebb frusztrációmat mi fájt nekem idevágóan. Szódolgozat-topik. A "nagyszerű" angol nyelvterületről érkező förmedvény tankönyvek egynyelvűek ugye. Merthogy milyen "fain", hogy angolul tanulunk angolt, ugye. Ám a szódolgozat "persze" kétnyelvű. De persze nincs sehol kiszedve egy rendes szószedet, egy nyelven sem (max. ha feltúrja érte az ember a netet és/vagy berögzíti). És hát persze előjönnek az olvasmányokon felüli további szavak is. Irreális hallgatói elvárás-e kétnyelvű szódolgozatos követelmény esetén, hogy legyen nyomtatott szószedet? Merthogy akkor ad absurdum még a korábbi szódolgozatok becsempészett szavait is vissza lehetne kérdezni (nem gondolnám, hogy ez hátrány lenne).
Mikor kell kezdeni a nyelvtanulást?
Magam részéről nem vagyok ellene a korai kezdésnek, feltéve, ha jó a tanítási módszertan. Én általános iskola elsőben kezdtem németet és 8 éven át tanultam. Imádtam, az osztály legjobbjai között voltam, végig ötössel, oda-vissza tudtam a megkövetelt nyelvtant és a névelőket. Mégis HASZNÁLHATATLAN volt mindig is a német nyelvtudásom. Míg volt egy osztálytárs lányka, aki csak 4-es volt, viszont nyáron kimehetett német barátnőjéhez Kelet-Berlinbe 3 hétre. Az ő tudása aztán kenterbe verte az enyémet.
Zárójeles megjegyzés: ez a brutális méretű, - orosz és francia kapcsán - többszörösen megismételt kudarc (ami ugyanabból fakad, mint, amit ez a linkelt cikk is feszeget évtizedekkel később, hogy miért problémás a középiskolai nyelvoktatás), nem-mellesleg alapvetően determinálta - és persze rossz irányba - a nyelvtudáshoz való viszonyomat (pláne, hogy messze nem láttam tisztán a problémákat, annyira se, mint mostanság).
Kerültem is a témát (másban próbáltam meg érvényesülni).
Illetve, amikor idősebb fejjel, 30 évesen, elkezdtem küszködni az angollal (merthogy ugye korábban én csak németet, oroszt és franciát tanultam jó érdemjegyekkel, és nagyon rossz nyelvtudás-végeredménnyel), egy rettenetes öreg nyelvtanárnővel (sose lássam többet!), az elborzasztóan borzalmas meg úúúúúúútálatós Grapevine-nal, valamelyik nevesincs nyelviskolából (azt hiszem valami "LinguA School of English" vagy mi a szösz volt a neve), akit az akkori munkahelyem delegált ki tudja milyen alapon, kódolva volt a kudarchegyek és felesleges körök elszenvedése.
Ugyanilyen borzalmas emlék volt számomra a Dohár Nyelviskola is, sose jöjjön elő még emlékként se! Három tanár tanított egyik rosszabb volt, mint a másik.
Igen! Elmondható, hogy (részben) bennem volt a hiba. De sok támogatást nem kaptam hozzá, hogy mit is kéne másképp/jobban csinálnom, csak ellenkező előjelű negatív impulzusokat. Csak azt láttam, érzékeltem az angol kapcsán, hogy küszködtem, minden öröm és eredmény nélkül.
Hány órát kéne tanítani középiskolában?
Így, ahogy most tanítják inkább SEMENNYIT! Mert nem ér az egész egy fityinget sem (a fentiekben is taglalt rossz cél és rossz módszertan miatt). Még az is jobb, ha beletörödünk, hogy lehetetlen jól és eredményesen - értsd valós aktív nyelvtudást adóan - tanítani nyelvet. Esetleg pár tanórával némileg megtámogathatják az otthoni nyelvtanulást (igazodva a többi tantárgy számonkérési szinvonalához). Kevesebb - egyébként nem megfizetett - tanár kellene, nem lenne hiány sem belőlük evvel a re-fókuszálással. Persze lehet elvárni, hogy legyen lottó ötöse az embernek, csak kérdés reális-e ez az elvárás.
Politika...
A helyzet siralmasságát csak fokozza, hogy a politika mit tesz az egészhez hozzá (bár, ha a szakmai konferencia kapcsán ennyi gond van, mit várjunk a kisstílű, korrupcióra hajlamos politikusainktól). Itt van a rögtön a sírnivaló diplomamentő, ami úgy brutálisan költséges, hogy "persze" korrumpál (nyelviskola-diszkrimináció révén).
Pedig mekkora haszna lenne kis költség mellett, ha
- lenne egy folyamatosan karbantartott jó online kétnyelvű szótár (vita)-fórummal. Csak egy change-log olvasgatása milyen érdekes és hasznos lehetne, ami egyáltalán nem kívánna komoly erőfeszítést az embertől. Látszana mi az újdonság, mire tud fókusz kerülni, stb.
- lennének önképzést támogató szoftveres eszközök, személyreszabottan konfigurálódó kikérdezők.
- lennének levezetéses fordítási segédletek: ahol nemcsak a végeredmény látszik, hanem a hozzávezető út: milyen nyelvtudásos információk tudása (milyen csoportosításban) kellhet a minőségi munkához egy adott szövegnél.
- ha az angolosok megegyeznének a vitás kérdésekben és nekünk már csak a tutit kéne megtanulni. Hányszor láttam olyat, hogy egyik angolos 'A'-t mond és lehülyézi a másikat, aki 'B'-t.
- etc.
Persze ezt az angol nyelvtanulást támogató honlapot nem ilyen alapokon képzelem (lásd alább a linket). Ha 10 milliárdokba tudna csak kerülni, akkor meglehet símán hagyni kellene a picsába az egész témát. És akkor egyénileg boldoguljon mindenki úgy ahogy tud, hogy aztán (kínjában) röhögni tudjon ilyen cikkeken, mint ez a fenti is, meg láthassa mennyire gyengék vagyunk társadalmi kérdések megoldásában: arra van eszünk, hogy (a) követeljünk nyelvtudást meg (b) sajnálkozzunk a hiányán, (c) no persze meg fikázzuk embertársainkat.
De koherensen gondolkodni a témában senkinek sem sikerül konszenzust teremtően. :(
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 471 milliót költött erre a béna honlapra
Az ÉN konklúzióm... (nem kell velem egyetérteni!)
És hogy ne csak ennyire borulátó legyek, megosztok néhány konstruktívabb mondatot is a témában, amire komoly erőforrás-pocsékolások, kudarcélmények során jöttem csak rá (még úgy is, hogy még mindig kifejezetten gyengének tartom magamat angolból, bármilyen mérés szerint is). Szándékosan nem reklámozok senkit, hogy ne legyek "félreérthető", csak két progit említek azt is okkal.
- Hiszem, hogy NEM kell küldföldre menni az örömmel végezhető nyelvtanuláshoz (elég otthon egy PC és internet), még az olyan nehézfejűeknek is, mint én vagyok. Középfokig tuti elég. De ezután is elég skype vagy egyéb eszközzel valaki angolul beszélőt keresni, biztos van rá számtalan ingyen lehetőség is.
Az én filozófiám:
+ ÉRTSÉL másokat (rengeteg ingyen anyag van hozzá),
+ FEJEZD KI MAGAD, ha lehet hangosan és ehhez csak te magad kellesz és végül
+ TANULJ angol nyelvvel összefüggésben, olyan témában, ami érdekel (ahol az angol nyelv már "csak" eszköz, azaz az angol nyelv révén legyél több: rengeteg jó netes könyv és kurzus van a legkülönfélébb témákban).
Zárójeles megjegyzés: én többszáz óra többnyire felesleges tanórai angol küszködés után, akkor értem el látványosabb, általam is érzékelt előrelépést az angolban, amikor az engem nagyon érdeklő adatbányászattal kezdtem el foglalkozni mélyebben. Magyar nyelvű szakkönyv a fasorban sem volt, így kénytelen voltam angol irodalmat böngészni, mivel hatalmas volt a motivációm a tanulásra.
- Tudhat meglepően jóval olcsóbb lenni az egész, ha valaki jól áll hozzá (például épít mások korábbi figyelembe vehető és/vagy adaptálható tapasztalatára). Kevés olyan terület van, ahol ennyire kritikus lenne a jó hozzáállás. Megfordítva rengeteg kudarcot és kidobott pénzt jelent a rossz hozzáállás.
- Viszont nincs "ingyen, erőfeszítés nélküli" - pláne nincs örök - értékes nyelvtudás annak, akinek nincs extra tehetsége, belső énjéből fakadó motivációja hozzá. Nem érdemes marketingdumáknak bedőlni, sajnos a vér veríték csak optimalizálható, de nem szüntethető meg. Még anyanyelv tanulásánál sem, hát még második nyelv tanulásánál!
- Sokáig hittem azt, hogy az értés a nehéz és a szövegelés a könnyebb. Hát nem. Állítom, hogy az önkifejezés a nehezebb ügy, számomra felettébb meglepő módon. És azért mert romlik a közbeszéd minősége: nem Shakespearekkel találkozik az ember, akikkel szót kell érteni. Sőt.
Ezt csak a mobiltelefonos kommunikáció és/vagy a rosszul beszélők tudhatják torzítani, amikor nem elég "szimplán" érteni, hanem hiányos/zajos nyelvi környezetből kell rekonstruálni az információt.
- Mind nyelvtannál, mind a szótanulásnál olyan programot érdemes használni, amelyik jól súlyozva éget be illetve folyamatosan jegyzi mi az ami nehezebben tanulódik meg, hogy többször tudjon rákérdezni.
* Az ANKI és QUIZLET jók lennének ebből a szempontból (főleg a leggyakoribb 3000 szóra), csak a szótanulásnál sajnos csak szavakat tanít nem kontextusos mondatos "összefüggéseket".
* Illetve mondatos szókártyákat meg tud csinálni magának az ember, meg vehet is akár, de azok meg nem tudnak jól adagolódni a tanulásnál.
- Szükség van egy "expressions" típusú tananyagra is, hogy a panelek, idiómák, fordulatok is előkerüljenek (amikor a szavak és körülöttük a mondatok már nem elegek az üdvösséghez). Ha az önkifejezéshez még megspórolhatók lennének is, az értéshez sajnos nem.
- Mondok egy vitathatót is, ezt végképp nem kell elfogadni tőlem. Sok tankönyv szereti challengelni a diákokat, hogy IQ-rejtvény legyen egy-egy feladat megoldása minél több egyidejűen párhuzamos szívással. Én pont az ellenkezőjét tanácsolom a hozzám hasonló problémásabb diákoknak.
Kis lépésekben ám sok repeticióval érdemes haladni, minél nagyobb biztonságérzettel, örömmel/sikerélménnyel könnyedén, folyamatosan ismételni, gyakorolni. Így jobban égetődik be az egész, jobban, könnyebben szűnik meg az izzadságszag.
Az én felfogásomban a beégetődés és sikerélmény a kulcs a felnőtt nyelvtanulásnál, amit az IQ-rejtvény nehézségű tankönyvi feladatok pontosan, hogy maximálisan hátráltatnak. Ha majd tudsz angolul utána is ráérsz IQ-zni angolul. ;)
- Ha van érzéked a nyelvhez, akkor kvázi mindegy hogy tanulsz, "minden út Rómába fog vezetődni". Ha nehézfejű vagy a nyelveket illetően, akkor találd meg magadnak azt a módszert, amivel jól haladsz a tanulással, legkevesebb káros energiát égeted el, legtöbb örömödet leled. Függetlenedj a tanártól, mert drága, kiszolgáltatottabbá válsz és ilyen esetben sokszor ő is sötétben tapogatózik (kívülállónak is látszódóan). Attól még, hogy ő tud angolul (ha tud), attól még nem biztos, hogy képessé tud tenni téged is valós nyelvtudás birtoklására. Lehet, hogy neked személyreszabottan a saját utadat kell megtalálnod.
Update-1 (2016-03-13)
Nagy köszönet a "Neveljük együtt" facebook-oldalnak, hogy befogadta a blogposztomat. Ráadásul érkezett rá autentikus forrásból hosszabb, mélyebb reakció is. A viszont válaszommal itt is megismételem a szerintem érdekes dialógust.
Zsuzsa Lindner Bocsánat, hosszú lesz....Kedves Zsuzsa!
Sok igazság van az írásban. Én nem értek a statisztikákhoz, csak egy mezei nyelvtanár vagyok, és olyan helyen tanítok, ahol az átlagnál sokkal jobban megy a nelvtanulás, de azért saját tapasztalatok alapján szeretnék pár dologhoz hozzászólni:
"Földrajzhoz nem is kell feltétlenül otthon tanulni, akár úgy is lehet ötöst kapni másnap, de valódi nyelvtudás az nincs ingyen a tömegek számára (csak idõ, vér, veríték árán)" - Szerencsére ez sem igaz mindenkire, nem egy olyan tanítványom van, aki az ég világon semmit nem csinál az órákon, és mégis szuper a nyelvtudása, mert olyan érzéke van hozzá, hogy könyvekbõl, filmekbõl, játékokból észrevétlenül fejlõdik.
"A tanár nem tud relevánsan osztódni a diákjai között." -Igaz, de ez pont ugyanúgy igaz akkor is, ha 35 diáknak elõad frontálisan, és akkor is, ha kiad egy csoportmunkát, majd a csoportok között megosztja az idejét. És a diákok szempontjából is igaz: az a gyerek, aki figyelni akar, az akkor is figyelni fog, ha a tanár még rajta kívül 35 másikra kell, hogy figyeljen, meg akkor is, ha kis csoportban dolgoznak és a tanár csak néha figyel rá. (Sõt, 35 passzívan ülõ diák között sokkal könnyebb elbújni, mint 4-5 fõs csoportmunka során, itt ugyanis azonnal kiderül, hogy ki dolgozik, és ki nem.)
"ahogy a magyart is nehéz tanulni külföldinek, úgy messze nekünk a legnehezebb tanulni az angolt itt Európában" - Én statisztikákkal nem szívesen vitatkozom, de ha valaki ismer spanyol-francia-olasz-japán-kínai embereket, akkor az tudja, hogy nagyon durván hibásan és szinte teljesen érthetetlen kiejtéssel beszélnek, még azok is, akik amúgy folyékonyan tolják az angolt. Nekem volt szerencsém ilyen nemzetiségû angol nyelvtanárokkal (!!!) is beszélgetni, háááááát mjdnem lehidaltam, hogy ilyen borzalmas kiejtéssel és helytelen nyelvhasználattal hogy lehetnek tanárok?! Úgyhogy lehet, hogy õ könnyen tanulnak angolul, de hogy ez így mennyire használható nyelvtudás?!?!?
"Elõbb marad meg és jön elõ akár az is, hogy a szótárban a harmadik sorban van egy kérdéses keresendõ szó, mint az, hogy mi az a konkrét szó." - Nagyon ismerõs az érzés, de azt nem gondolom, hogy ez a nyelvtanuláshoz kapcsolódik elsõsorban, nekem pl. kb. minden más tantárgynál jött elõ ez a probléma anno.
"Kritikán aluliak a nyelvkönyvek 95%-a" - Ezzel abszolut nem értek egyet, sok jó könyv van. De még ha rossz is lenne minden könyv, ez ma már nem lehet kifogás, mert nincs még egy nyelv, aminek az oktatásához annyi segédanyag lenne az interneten, mint az angolhoz.
"aztán majd célraorientáltan, neadjisten vizsga elötti estén átnéz teszteket, ha szüksége van vizsgapapírra." - Ebben a nyelvtanulás terén nem hiszek, sajnos. Aki egyszer megtanult folyékonyan, de hibásan beszélni / írni angolul, az a vizsga elõtt 2 héttel nem fogja tudni ezeket a hibákat kijavítani, pont azert, mert a sok gyakorlástól, használattól teljesen berögzõdnek a sokat használt kifejezések. (Ja, és a Java nyelven való programozást sem úgy kezdi senki, hogy még életében nem látott számítógépet. Elõtte gondolom megtanulta a számítógép kezelés (esetleg unalmas) alapjait, nem?
"Viszont nincs "ingyen, erõfeszítés nélküli" ... értékes nyelvtudás" - Na, ebben nagyon egyetértek, és sajnos attól tartok, hogy ez az egyik oka a sok kudarcnak.
Köszönöm, hogy figyelemre méltatta blogposztomat és ilyen hosszan reagált az írásomra. Sajnos blogposzt méretû kellene legyen a reagálás, annyi mindenre kéne kitérni. Ezzel nem fárasztanék most senkit, így csak ott reagálok, ahol tömören tudom ezt megtenni.
- A statisztikát, ráadásul szakmabeliként, én is nagyon óvatosan szoktam kezelni. Itt csak azt tudom ajánlani, mindig érdemes a valós tapasztalattal, meg józan ésszel szembenézni a valósággal. Nem a konkrét számok, hanem a valós megalapozottságuk a fontos (van-e, vagy nincs)
- Ezrek nem kapnak diplomát a hiányzó nyelvvizsga miatt
A számok szerint 30-50% egyetemi végzõs nem tudja átvenni diplomáját a nyelvvizsga miatt. Ez nagyon magas arány értelmezésemben. Itt nem arról van szó, hogy 1-1 tanár esetleg nem jól tanít, hanem elvi probléma kell legyen a rendszerrel (szerintem). És itt komoly diplomás emberekrõl beszélünk, mi van a nem diplomások nyelvtudásával?! Azt gondolom ott még nagyobb hiátusok lehetnek.
- A linkelt indexes cikk szerint önbevallás alapján a népesség 35%-a tud megszólalni egy idegen nyelven (ami nem gondolnám, hogy középfok vagy pláne jól használható aktív nyelvtudást jelentene egybõl).
- Nyilván vannak ügyes diákok nyelvekbõl is, ezt én is hangsúlyoztam a posztomban, de a fókuszt a tömegekre szerettem volna vinni, ahová egyébként én is tartozónak érzem magamat. És állítom, hogy csak ez a fenti két adat önmagában nagyon lesújtó, ami megoldásért kiáltana, ha komolyan akarjuk gondolni a nyelvtudást.
- Azt próbáltam volna megvilágítani többekközt, hogy koncepcionálisan elhibázott óraszám-növelésben gondolkodni. Most félre is téve a diákok a túlterheltségét. Ha a rendszer rossz, akkor azon nagyobb óraszám sem segít, hiszen egy rosszat konzervál és eröltet. Nem egy utolsó kis löket hiányzik csak a fenti tömegeknek, amit óraszám növeléssel meg lehetne oldani, sokszorására meg szintén nem lehet növelni a nyelvi órákat a tantervben, mások rovására (ha és egyáltalán az okozna javulást). És ezt az óraszám-növelést tartották legfontosabbnak a konferencián (a válaszolók közel harmada).
- 9 év alatt 900 óra jut középiskolában elsõ idegen nyelvre, míg 600 óra kellene középfokhoz, ami számot viszont kiscsoportra határoztak meg, tudtommal (max.8 fõ). Egy osztály létszám minimum 3-4-szer nagyobb, az óraszám viszont csak 1.5-szeres (maradva a linearitásnál, holott szerintem komplexebb, 'degresszívebb' a helyzet a felskálázásnál)
Én bõven túl vagyok a 600 órán, saját értékelésem szerint kvázi sehol nem vagyok angolból, azt a keveset amit tudok (pl.: olvasás, értelmezés), azt nyelvoktatáson kívül szereztem nagyrészt.
- Spanyol-japán-os tapasztalatával nem akarok vitatkozni, biztos lehetett ilyen. Számomra - tartom - az a releváns kérdés, hogy a spanyolok hány százaléka tud angolul kommunikálni, a magyarokkal szemben. Minden kimutatás szerint a magyarok hátul kullognak. Hogy ezt mi okozza: (a) mi magyarok hülyék lennénk-e, (b) Túlságosan kemény a "Rigó utca", (c) rendszer szinten nem müxik valami a nyelvtanulásban, (d) rosszak a számok és tök jók vagyunk nyelvtudásban, (e) etc, ennek feszegetésérõl szólt volna a posztom. Én a (c)-t valószínûsítem, de bizonyítani nem tudom.
- Ha 95%-a valóban rossz lenne a nyelvkönyveknek, akkor nem segít az, hogy mellette sok jó anyag elérhetõ (többnyire persze súlyos pénzekért.
Jó eséllyel kudarccal nyitnak a diákok tömegei, amikbõl rossz következtetéseket vonhatnak le a nyelvtanulásról (saját megélt tapasztalat, sajnos).
Ha valaki társat keres, mert nem szeretne egyedül élni, akkor nem fog végigmenni a társkeresõk többtízezer jelöltjén, hogy megtalálja az 'igazi'-t, mert mentálisan-lelkileg belefárad és lehet az ötödik kísérletnél feladja a rossz tapasztalatok miatt. Én ezért szeretem hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a sikerélmény és már rögtön a legelején (minden fajsúlyosabb dolognál).
Az élet sokkal rövidebb annál, hogy legyen idõnk minden (sok) kudarcot átélni. Már pedig a nyelvtanulás nagyon sok kudarccal szegélyezett (ahogy egyébként a társkeresés is). Azt persze világosan le kell választani errõl a nézőpontról, hogy a befektetett munka nem spórolható ki egyikbõl sem. Mindössze "csak" átélhetõ értelmének kéne látszódnia a tanulás folyamatában.
- Nekem visszatérő fóbiám, hogy mi magyarok miért nem tudunk egy közös jó tananyagot, kétnyelvű szótárral kiizzadni, kikristályosítani magunkból: annyira "mission impossible" lenne ez és ha igen, akkor miért? A legtovább addig jutunk, míg egy-egy vállalkozóbb, hozzáértőbb nyelvi szakember, saját koncepciója mentén mindig nulláról indulva eljut, de érthetően csak valameddig és/vagy durvább kompromisszummal. És mivel komoly költségei merülnek, ezért ezt sokszor durva árazással tudja csak kompenzálni.
Én tuti fordítva állnék hozzá: előbb megtervezném egy jó nyelvtanítási módszer alapjait, közös gondolkodással (kvázi ingyen), minél jobban belemenve a részletekbe és csak aztán implementálnék, érzékelhető konszenzus után: hiszen a tervezés olcsóbb és flottabbul tud menni, mint a teljes egyedi tervezés és implementálás vakvágányokkal)
- Az utolsó elötti bekezdéséhez ("hibásan rögzült folyékonyabb angol") kompetencia hiányában nem tudok érdemben hozzászólni. Laikusként azt látom,hogy a tanárok inkább preferálják a rossz beszédet, "csak mondjad-mondjad fiam fluensen" alapon. De símán elhiszem, hogy ez vissza tud ütni.Én távol vagyok a 'fluent'-tõl, de "legalább" sok hibával beszélek.
UPDATE - 2017.02.08
Nyelviskolák Egyesülete: A rendszer jó, a nyelvtanárok nem eléggé
* Salusinszky András, a szervezet alelnöke a Magyar Idők-ben:E-L-K-É-P-E-S-Z-T-Ő ! ! ! ! Rendszerváltás közel 30 éve után itt tartunk.
„A szakmában senki nem érti, miként lehetséges az, hogy a gyerekek a közoktatásban csaknem ezer órát tanulnak nyelvet, de nem képesek arra, hogy letegyenek egy középfokú nyelvvizsgát az érettségiig. Nyelviskolában feleannyi idő alatt is fel tudnák készíteni a tanulókat egy sikeres nyelvvizsgára. Nem hatékony a nyelvoktatás, és sok esetben nem elég jók a nyelvtanárok, akiknek gyakran nincs élő kapcsolatuk a nyelvvel.”
* Tavaly több mint 134 ezren mentek el nyelvvizsgára, és közülük körülbelül 84 ezren jártak sikerrel.
* Az angol bizonyult a legnépszerűbbnek, amelyből 96 ezren vizsgáztak, közülük körülbelül 62 ezren tettek sikeres vizsgát.
* Németből durván 28 ezer vizsgát dokumentáltak, ugyanakkor csak körülbelül 16 ezer bizonyult sikeresnek.
* A Magyar Idők tavaly év végén beszámolt arról, hogy az oktatásért felelős államtitkárság középtávú stratégiát dolgoz ki az idegennyelv-oktatás helyzetének javítása érdekében. Ehhez első lépésként felállt egy munkacsoport, amelynek feladata, hogy összeállítson egy problématérképet és megoldási javaslatokat fogalmazzon meg.
Nyelvtanulással, nyelvtanítással foglalkozó blogposztjaim:
index.hu: "A hetvenes évekbe tért vissza a tanárképzés" - Angol nyelvoktatásról, nyelvtanulásról
index.hu: "Kamu nyelvtanuló oldalak verik át a naívabbakat"
index.hu: "Nem fair, hogy nyelvvizsga kell a felvételihez"
blog.hu: Nyelvtanulással foglalkozó blog
***
Az Anki-val magolunk-e avagy memorizálunk?
Anki - SM2 algoritmus-variánsa
Ankiban rejlő rendkívüli potenciál
Gaál Ottó-féle Kreatív nyelvtanulás
Englishbox: felmérő tesztek (kezdő, közép- és felsőhaladóknak)
Gépi audio2text konverzióról
Effortless English - egynyelvű angol nyelvtanulás
Dr.Makara György: A kvantum nyelvtanulás felfedezése
Disputa: Relaxa Villám / QLL (Kvantum nyelvtanulás)
2016. május 1., vasárnap
Recommender systems (ajánlórendszerek) egy érdekes aspektusa
Az utolsó utáni +1 poszt témája a (zenei) hobbimhoz kötődik. Szabad időmben szeretek kottás videókat csinálni, manapság már két irányba is terjeszkedően:
(1) Fiatal művészek, modern, hangtechnikailag jobb minőségű, XXI.századi aktualitású felvételeinek egyfajta megtámogatásaként.
http://www.youtube.com/tnsnamesoralong
http://www.youtube.com/tnsnamesoralong
(2) A régi hangrögzítési archivumból a referenciaerősségűen jó/erős felvételek kiválasztásával a szerzők/művek megtámogatásaként.
Előzmény a szakmai részletekhez:
Ma az imént játszásiból elgondolkodtam, hogy egy index.hu
vagy bármely online lap egy Ma is tanultam valamit mintájára be tudna-e
fogadni választéknövelésként kottás videókat, ismeretterjesztési / közösség(építési) céllal.
És arra jutottam lenne benne potenciál, még külföldről is vonzhatna
nem magyar nyelvű olvasókat (ahogy egyébként egy sakk is nemzetközi
nyelvű). Én valahogy vonzódom ezekhez a nemzetközi nyelvezetű dolgok iránt, amik a legkisebb nyelvi akadály mellett a legmaximálisabban őrzik/közvetítik korrekten a tartalmat, szemben akárcsak az angol nyelvvel, gondoljunk itt egy szlenges néger-filmre. :)
Gyakorlatilag lehetne, újszerű, modern köntösbe ágyazott, ingyen tartalom, heti/napi 1-2 videóval, nulla
verbalizmussal (maximum infó jelleggel, oly sok gondot okozó
szubjektivitás nélkül). Az egésznek központi veleje lenne, hogy
(1) ismeretet/infót terjeszt csak szigorúan és nem pedig fősodratú véleményt, esztétikai értelemben vett "kritikát".
(2) később kifejtendőek alapján ajánlórendszerként (szavazós-fórumos keretrendszer mentén)
(+1) a szívemnek oly kedves komolyzenének modern (mai világban gyökerező) és tárgyspecifikus impulzust adni.
Ha én szervezném/csinálnám ezt a cuccot én - fentiekből kitalálhatóan - tuti közösségépítési jelleggel csinálnám. A legfontosabb konkrétum ez ügyben:
(1) az olvasók javasolhatnak a
listára kottázandó műveket, előadásokat és szavazhatnának a meglévő
listára (publikálási sorrendre), amit lehet véleményezni is, illetve
(2) fiatal előadóművészek (akiknek
nem derrogál így is megjelenni) nevezhetnének saját felvételekkel.
(+1) mindent lehet vélemenyezni free-text formában.
* Lassan ötéves tapasztalat alapján, még az én megosztó szubjektív YT-oldalamon is egyrészt csak 1-2% a dislike arány a like-hoz képest illetve
* esetemben 10.000-es nagyságrendű free-text kommentből ha hármat kelett kimoderálnom offtopik/kulturálatlanság miatt, köszönhetően a (zenei) téma specifikumának, magas szintű koherens kevéssé félreérthető zenei alapozásnak (mondjuk én ez ügyben maximálisan igyekszem liberálisnak lenni, minden határon túl is: inkább legyen zaj, mint cenzúra).
* A dolog nem triviális: egy-egy pl.. gasztróblognál ölre tudnak menni egymásnak az emberek véleményük érdekében. Hogy a politikai dühöngőket már ne is említsem.
(+1) A nyertesek (akik jót ajánlottak) pedig nyerhetnének, játszásiból, kisebb ám értékes nyereményeket.
Nyilván kellene egy-két moderátor/kottázó (több szereplő esetén azért a videóknak előre definiált megjelenésben egységeseknek kell lenniük, szvsz). Ha én lennék (egyik) fontos lenne számomra, hogy képes legyek saját ízlésvilágomon felülemelkedni (maximum
vétó-lehetőséget tartanék fenn magamnak és/vagy nem a legtöbb csak
második-harmadik legtöbb szavazatot kapót részesíteném olykor előnyben)
Viszont semmiképpen nem mennék szembe a közösségi igényekkel (pláne
nem konfrontative: arra ott van a saját csatornám), nem oktroljálnám rá
ízlésemet senkire, épp ellenkezőleg számomra ismeretlen hatásoknak
engednék, vizsgálnám be, csak annyira, hogy bevállalhatók-e. Hiszen
sokkal több a jó, mint a rossz: dőzsölni lehet a (művészi) jóságokban. Ugyanis azt sejtem/vélelmezem, hogy a klasszikus zene ízlés/vélemény
világa aggregálható. Minél többen mondják, hogy jó valami, annál
biztosabb, hogy selejt nem választódik ki.
Nyilván kellene a zenéhez a megkerülhetetlen jelentőségű kotta, hogy legyen az egész mögött munkafedezet.
Egyfelöl abban semmi truváj nincs, szvsz, hogy csak YT-url -ekre lehet
szavazni, mivel tök érdektelen (ráadásul dinamikusan pusztulnának el a
linkek, a sajátos, sokszor nehezen érthető/elfogadható Google/Youtube-gyakorlat mentén). A YT-videók ráadásul nagyon széles minőségi spektrumon helyezkednek el, kötött és ezért divergensen szerteágazó képi világgal.
Másfelöl a kotta adja a koherens, tárgyspecifikus, konszenzust teremtő, hozzáadott értéket. Segít a befogadói (analitikus) fókuszálásban a későbbi élvezkedős fázis megtámogatásaként. Fel kell fedezni a kottát, a dallam vonalát, a ritmus lüktetését, a szólamok összeállását, rétegeződését, komplexitását, az ismétléseket, a variálásokat, a szerzői instrukciókat, a hangsúlyokat, a lejátszhatóságot, egyáltalán a benne lévő értékeket, plusz információkat lehet belőle kihámozni (pl.:hangnemtől az előadói különlegességek lefejtéséig). /Kvázi mint idegen nyelven olvasni, ahol szintén nem tud az ember minden szót, mégis tudhatja élvezni, idővel haladva egyre inkább. Azzal az óriási különbséggel, hogy a kottakövetés a mi laikus szintünkön sokkal-sokkal könnyebb, mint idegen nyelven való olvasásig eljutni./
Egy kottás-videó semmiképpen nem tud kiváltani egy jó koncertvideót, de nagyon szépen ki tudja egészíteni. Az én koncepciómhoz semmi más nem kéne mint egy jó minőségű hangsáv és egy kotta (szerző-, mű- és végül előadócentrikusan). Szerzői jogilag is biztosan tudná rendezni egy nagyobb erőterű
médiafelület (amire rajongói szinten nincs esély), hiszen mozifilmek
tudnak megjelenni egy index.hu-n.
Az egészben az egyetlen költség, hogy kicsit programozni kéne a
dinamikusan változó szavazási-listát illetve valamiféle rendezett
videó-katalógust (minden más már adott szokott lenni, publikálási keretrendszer, fórum), de azt gondolom ez elenyésző az eredeti tartalomban
lévő potenciálhoz/értékhez képest.
Zárójeles megjegyzés a (kézzelfogható értelemben vett) sikeresség/potenciál-hoz:
2015.júliusáig két YT-csatornán 20 milliós megtekintést lehetett elérni pár százalék dislike/like arány mellett ebben a rétegműfajban annak is abszolút perifériáján, nulla marketinggel ("termék adta el magát"), a végén már 500.000-es havi növekedéssel. Ami aztán nagyon csúnya véget ért két vonalon is:
(1) Több láthatatlan szerzői jogi gigaszervezet egyidejűleg (ami önmagában lehetetlen) magának vindikálta egy olyan videómat, amihez semmi köze nem volt (egy magyar élő koncert), a YT "file dispute" rendszerén keresztül.
(2) Egy kottázó cég Wiener Urtext nem elégedett meg az egyik videóm törlésével, a korábbi YT-gyakorlattal összhangban, hanem kifejezetten el akarta pusztítani a csatornámat.
Zárójeles megjegyzés a (kézzelfogható értelemben vett) sikeresség/potenciál-hoz:
2015.júliusáig két YT-csatornán 20 milliós megtekintést lehetett elérni pár százalék dislike/like arány mellett ebben a rétegműfajban annak is abszolút perifériáján, nulla marketinggel ("termék adta el magát"), a végén már 500.000-es havi növekedéssel. Ami aztán nagyon csúnya véget ért két vonalon is:
(1) Több láthatatlan szerzői jogi gigaszervezet egyidejűleg (ami önmagában lehetetlen) magának vindikálta egy olyan videómat, amihez semmi köze nem volt (egy magyar élő koncert), a YT "file dispute" rendszerén keresztül.
(2) Egy kottázó cég Wiener Urtext nem elégedett meg az egyik videóm törlésével, a korábbi YT-gyakorlattal összhangban, hanem kifejezetten el akarta pusztítani a csatornámat.
Ennek nyomán lett végül egyrészt "legalizálva" az alap YT-csatornám (nincs vitatható videóm fenn, avagy vitatahatatlanná teszem a YT-rendszerén keresztül a YT-azonosítás tévedéseinek hatását ignorálandó) meg vonultam egy YT-tól független másik csatornához (facebook, és minden averziómat félretéve), a szerzői jogi terror elöl menekülve.
És hogyan indokolja egy ilyen fenti "magánügybe" tartozó eszmefuttatás a hangzatos bombasztikus blogposzt-címet?
Hát, hogy ha egy Netflixet vagy Amazon-t veszünk ajánlórendszerként (amik jó hatásfokúak és nagyok) azt kell észrevegyük, hogy úgy személytelenek, hogy csak (vélemény-)követők és NEM proaktívak. Az én általam feszegetett kottás-videós rendszer úgy őrzi a pozitív(abb) marketing lehetőségeit, egy plusz - általam erősnek gondolt - feature/réteg/hozzáadott érték (itt kottázás) révén, hogy információt konstruktívan terjeszt/oszt meg, közösséget épít.
Vegyük észre, hogy a két szemlélet nem kioltja egymást, hanem kiegészíti egymást (különböző nézőpontjaival).
2016. április 19., kedd
"40 felett hatékonyabb a részmunka"
.
40 felett hatékonyabb a részmunka
Informatikában, saját tapasztalat alapján ;), valósnak tűnik mind a probléma-felvetés, mind a konklúzió. Nem tűnik életszerűnek az 1950 után született 65 éves - nyugdíj elött álló - programozó/fejlesztő, aki mondjuk teszemazt agilis őrületben dolgozik nap mint nap, akár főnökként, akár mezei dolgozóként, globálisan versenyezve az 1-2 dollár órabéres indiai kollégájával. :)
A kérdésnek több aspektusa van (értelmezésemben és továbbgondolás után):
- Az ember nem hatékony állatfaj. Tud fáradni, hibázni. Senki nem képes 8 órát azonosan legmagasabb szinten végigmelózni, csak ideiglenes jelleggel. Utána múlhatatlanul szükséges a pihenés, vagy elmaradása esetén a következményekkel szembesülés. A heti 40 óra dolgozás azonban tényleg más kategória, abban való munka közbeni/utáni "pihenés" végiggondolása nehezebb téma.
<UPDATE-1>
Lóránd által kommentelt videóban foglalt egyik egy vezérgondolat (úgy mint pareto-hatékonyság) a fejemben volt, csak a sietségben kimaradt a posztból, de most pótlom, a korrektség jegyében, immáron a videóra hivatkozással:
Randy Pausch Lecture: Time Management
Mivel munkidőnk tekintélyesen kicsi hányadában vagyunk annyira leghatékonyabbak, hogy a legkomolyabb hozzáadott értéket adjuk a közösbe, kézenfekvőnek tünne csak ezt a kis hányadot megtartani, érte fizetni, a többi mehetne a levesbe. Csak hát szerencsénkre, pechünkre, ez megfoghatatlan/kivitelezhetetlen jelen állás szerint. Másik szempontból a "6 óra elvégzem 8 óra munkáját" emiatt is sántít. Sok más mellett az overhead is besegít a leghatékonyabb pillanat konstellációjának ütősségébe.
Ugyanakkor az élettapasztalat erős leértékelése/leértékelődése, a látható tartományban, nagy hajsza közepette hasonló okokból vetíthet előre tragikus perspektívát.
</UPDATE-1>
- Mi van, ha valaki mégis tudja hosszabb távon produkálni 6 óra alatt 8 óra munkáját?
* Lehet keresni 6 órás munkát, 8 órás bérért, kizárólag érdekérvényesítő képességen múlik a piacversenyes kapitalizmusban.
* Lehet, hogy hatékonyságnövelés keretében a 6 óra lesz a norma és további plusz munkára kötelezés után kapja meg a dolgozó az eredeti bérét.
Konklúzió: minden a piacversenyes kapitalizmusról szól. Érdeket érvényesít a munkaadó és munkavállaló. De a tapasztalat az, hogy a hatékonyságnövelés, kizárólag a jövedelmi olló nagyobb kinyílásával korrelál, nem a tömegek minőségibb munkavégzésével, jobb életével. Az van előnyben akinek pénze van, mert mozgástere is van általa. Az van hátrányban, akinek csak munkaereje van, mert egyre durvább alkalmazkodásra kényszerül.
- Általánosan véve - túllépve a "40 év"-en - milyen jó lenne, ha céges tervezésekben erőre tudna kapni az "egyénre szabottság" minden téren (képzéstől, az ösztönzésen át, a pihenésig). Hisz mindannyian különböző személyiségek vagyunk más-más erősségekkel, gyengeségekkel, másképpen működünk optimálisan. És nem az lenne-e az elvárható cél, hogy mind egyén-, mind aztán céges optimalizálás révén maximalizáljuk a nyereséget, minden szereplő számára. Kár hogy ez maximálisan utópia, hiszen a kisebb-nagyobb szuboptimum elmaradt haszna úgy nem fáj a munkadónak ("belefér, mert leírja költségként"), hogy kára sokkal nagyobb a munkavállalói oldalnak, egyének szintjén. Finoman szólva is kevés kapitalista van, aki ezt képes belátni (pedig a közhiedelemmel szemben van ilyen is).
- Azt gondolom az informatika a fiatalok sportja (és a sport-analógia nagyon él). Nyilván lehet egy-egy Dino Zoff, aki például jó génállománynak vagy szerencsének köszönetően 40-en túl is világszinvonalon teljesít, de nehéz lenne belőle általánosítani.
* Közrejátszik ebben az is, hogy ha valahol, akkor az informatikában igen kevés, sőt egyre kevesebb a - egyre inkább aktuális részletekről szóló - felhalmozott tudás értéke, a folyamatos és intenzív avulás/amortizálódás közepette. de olyannyira, hogy maga a tudás-felhalmozás, tapasztalataggregálás, lassan a dokumentálás maga is anakronisztikussá válik.
* Sokkal jelentősebb a mentális, motivációs, neadjisten kognitiv, reakció-/észlelésbeli, fizikai (meg)kopás hátránya a növekvő követelmények között horribile dictu pályaelhagyásba torkollóan.
* Ezek spirálban egymást erősítve torzítják/durvítják egyre jobban az informatikát, ami problémán fiatalon nyilván könnyebb túllépni, mint idősebben.
- A modernkori piacversenyes kapitalizmus mindenről szól, csak nem az emberközpontú, egyénre szabott tervezésről. Ennél sokkal durvább, sokkal pénzérzékenyebb dolgokra nincs se idő, se energia, se kedv, se motiváció: például visszamérésre, optimalizálás könnyen elvégezhető részére se, minőségromlást okozó szuboptimális folyamatok kivédésére se, stb..
* Egyre durvább (másik) spirált kényszerít az iparra a megrendelői "szoftver-éhség", és az ár-érzékeny globális-verseny (miközben az egész iparnak lassan semmi valós képe nincs az ár-költség-rizikó-haszon valóságbeli leképződéséről).
* Jellemzően vagy túllövés van "agyas" szabályozások révén, vagy /dev/nul-ra átirányítás (az csak jó lehet, ami nem növel költséget alapozással). Mintha köztes út nem is létezne, teoretice sem.
* Szóval "pár" dolgot tisztába kéne tenni az elött, mielőtt arról kell dönteni, hogy képviselhet-e értéket informatikában egy 40 éves dolgozó valamilyen részmunkája. Hogyan is kéne gondolkozni az ügyben, "mérlegretehető" módon.
- Informatikában a tárgybeli jelzés elsősorban tehát a dolgozó-egyén fejében fog vélhetően szöget ütni (hiszen a munkáltató cég, a fentebb is említett kényszerítő körülmények között definitive lomhább), vagy éles problémával-szembesülés mentén, vagy előre gondolkozás után.
* Az nyilván kérdés, hogy erősödő kifejezetten nem humán-centrikus világban cégen belül, vagy cégen kívül kell keresni az érintetteknek a részmunka és ezáltal a boldogulás lehetőségét: erre vonatkozóan nem nagyon látszik ökölszabály, illetve más megközelítésben mindkét út lehet üdvözítő is, reális is.
- Azért érdemes mindenkinek belegondolni, lehetetlen-e és ha igen, miért: a munkadói és munkvállalói igények iteratív folyamat keretében való harmonizálása, azok körében akik még nem szeretnének/tudnak visszavonulni. Főleg annak tükrében, hogy az informatikai munkaerő piac jellemzően keresleti és nem kínálati.
- Illetve ne felejtsük el idevágóan se a már többször előkerült vonatkozást se: a 80%-20%-s, vagy a magyar valóságban már most is megtapasztaható 60-40% tittytainment-et, The Global Trap-ot. Vagy említhetném Orbán Viktor miniszterelnök idevágó eléggé tragikus negyedórás speechét, amit Kedves Lóránd vesézett részletekbe menően:
Nyílt levél Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak
40 felett hatékonyabb a részmunka
Informatikában, saját tapasztalat alapján ;), valósnak tűnik mind a probléma-felvetés, mind a konklúzió. Nem tűnik életszerűnek az 1950 után született 65 éves - nyugdíj elött álló - programozó/fejlesztő, aki mondjuk teszemazt agilis őrületben dolgozik nap mint nap, akár főnökként, akár mezei dolgozóként, globálisan versenyezve az 1-2 dollár órabéres indiai kollégájával. :)
A kérdésnek több aspektusa van (értelmezésemben és továbbgondolás után):
- Az ember nem hatékony állatfaj. Tud fáradni, hibázni. Senki nem képes 8 órát azonosan legmagasabb szinten végigmelózni, csak ideiglenes jelleggel. Utána múlhatatlanul szükséges a pihenés, vagy elmaradása esetén a következményekkel szembesülés. A heti 40 óra dolgozás azonban tényleg más kategória, abban való munka közbeni/utáni "pihenés" végiggondolása nehezebb téma.
<UPDATE-1>
Lóránd által kommentelt videóban foglalt egyik egy vezérgondolat (úgy mint pareto-hatékonyság) a fejemben volt, csak a sietségben kimaradt a posztból, de most pótlom, a korrektség jegyében, immáron a videóra hivatkozással:
Randy Pausch Lecture: Time Management
Mivel munkidőnk tekintélyesen kicsi hányadában vagyunk annyira leghatékonyabbak, hogy a legkomolyabb hozzáadott értéket adjuk a közösbe, kézenfekvőnek tünne csak ezt a kis hányadot megtartani, érte fizetni, a többi mehetne a levesbe. Csak hát szerencsénkre, pechünkre, ez megfoghatatlan/kivitelezhetetlen jelen állás szerint. Másik szempontból a "6 óra elvégzem 8 óra munkáját" emiatt is sántít. Sok más mellett az overhead is besegít a leghatékonyabb pillanat konstellációjának ütősségébe.
Ugyanakkor az élettapasztalat erős leértékelése/leértékelődése, a látható tartományban, nagy hajsza közepette hasonló okokból vetíthet előre tragikus perspektívát.
</UPDATE-1>
- Mi van, ha valaki mégis tudja hosszabb távon produkálni 6 óra alatt 8 óra munkáját?
* Lehet keresni 6 órás munkát, 8 órás bérért, kizárólag érdekérvényesítő képességen múlik a piacversenyes kapitalizmusban.
* Lehet, hogy hatékonyságnövelés keretében a 6 óra lesz a norma és további plusz munkára kötelezés után kapja meg a dolgozó az eredeti bérét.
Konklúzió: minden a piacversenyes kapitalizmusról szól. Érdeket érvényesít a munkaadó és munkavállaló. De a tapasztalat az, hogy a hatékonyságnövelés, kizárólag a jövedelmi olló nagyobb kinyílásával korrelál, nem a tömegek minőségibb munkavégzésével, jobb életével. Az van előnyben akinek pénze van, mert mozgástere is van általa. Az van hátrányban, akinek csak munkaereje van, mert egyre durvább alkalmazkodásra kényszerül.
- Általánosan véve - túllépve a "40 év"-en - milyen jó lenne, ha céges tervezésekben erőre tudna kapni az "egyénre szabottság" minden téren (képzéstől, az ösztönzésen át, a pihenésig). Hisz mindannyian különböző személyiségek vagyunk más-más erősségekkel, gyengeségekkel, másképpen működünk optimálisan. És nem az lenne-e az elvárható cél, hogy mind egyén-, mind aztán céges optimalizálás révén maximalizáljuk a nyereséget, minden szereplő számára. Kár hogy ez maximálisan utópia, hiszen a kisebb-nagyobb szuboptimum elmaradt haszna úgy nem fáj a munkadónak ("belefér, mert leírja költségként"), hogy kára sokkal nagyobb a munkavállalói oldalnak, egyének szintjén. Finoman szólva is kevés kapitalista van, aki ezt képes belátni (pedig a közhiedelemmel szemben van ilyen is).
- Azt gondolom az informatika a fiatalok sportja (és a sport-analógia nagyon él). Nyilván lehet egy-egy Dino Zoff, aki például jó génállománynak vagy szerencsének köszönetően 40-en túl is világszinvonalon teljesít, de nehéz lenne belőle általánosítani.
* Közrejátszik ebben az is, hogy ha valahol, akkor az informatikában igen kevés, sőt egyre kevesebb a - egyre inkább aktuális részletekről szóló - felhalmozott tudás értéke, a folyamatos és intenzív avulás/amortizálódás közepette. de olyannyira, hogy maga a tudás-felhalmozás, tapasztalataggregálás, lassan a dokumentálás maga is anakronisztikussá válik.
* Sokkal jelentősebb a mentális, motivációs, neadjisten kognitiv, reakció-/észlelésbeli, fizikai (meg)kopás hátránya a növekvő követelmények között horribile dictu pályaelhagyásba torkollóan.
* Ezek spirálban egymást erősítve torzítják/durvítják egyre jobban az informatikát, ami problémán fiatalon nyilván könnyebb túllépni, mint idősebben.
- A modernkori piacversenyes kapitalizmus mindenről szól, csak nem az emberközpontú, egyénre szabott tervezésről. Ennél sokkal durvább, sokkal pénzérzékenyebb dolgokra nincs se idő, se energia, se kedv, se motiváció: például visszamérésre, optimalizálás könnyen elvégezhető részére se, minőségromlást okozó szuboptimális folyamatok kivédésére se, stb..
* Egyre durvább (másik) spirált kényszerít az iparra a megrendelői "szoftver-éhség", és az ár-érzékeny globális-verseny (miközben az egész iparnak lassan semmi valós képe nincs az ár-költség-rizikó-haszon valóságbeli leképződéséről).
* Jellemzően vagy túllövés van "agyas" szabályozások révén, vagy /dev/nul-ra átirányítás (az csak jó lehet, ami nem növel költséget alapozással). Mintha köztes út nem is létezne, teoretice sem.
* Szóval "pár" dolgot tisztába kéne tenni az elött, mielőtt arról kell dönteni, hogy képviselhet-e értéket informatikában egy 40 éves dolgozó valamilyen részmunkája. Hogyan is kéne gondolkozni az ügyben, "mérlegretehető" módon.
- Informatikában a tárgybeli jelzés elsősorban tehát a dolgozó-egyén fejében fog vélhetően szöget ütni (hiszen a munkáltató cég, a fentebb is említett kényszerítő körülmények között definitive lomhább), vagy éles problémával-szembesülés mentén, vagy előre gondolkozás után.
* Az nyilván kérdés, hogy erősödő kifejezetten nem humán-centrikus világban cégen belül, vagy cégen kívül kell keresni az érintetteknek a részmunka és ezáltal a boldogulás lehetőségét: erre vonatkozóan nem nagyon látszik ökölszabály, illetve más megközelítésben mindkét út lehet üdvözítő is, reális is.
- Azért érdemes mindenkinek belegondolni, lehetetlen-e és ha igen, miért: a munkadói és munkvállalói igények iteratív folyamat keretében való harmonizálása, azok körében akik még nem szeretnének/tudnak visszavonulni. Főleg annak tükrében, hogy az informatikai munkaerő piac jellemzően keresleti és nem kínálati.
- Illetve ne felejtsük el idevágóan se a már többször előkerült vonatkozást se: a 80%-20%-s, vagy a magyar valóságban már most is megtapasztaható 60-40% tittytainment-et, The Global Trap-ot. Vagy említhetném Orbán Viktor miniszterelnök idevágó eléggé tragikus negyedórás speechét, amit Kedves Lóránd vesézett részletekbe menően:
Nyílt levél Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak
2016. április 7., csütörtök
"Tegnap még nem tudtam programozni, de ma már tudok"
Beleszaladtam egy friss blogposztba, ahol a bloggazda Ördög Rafael (Lean Poker) alapítóval készített interjút a fenti címmel.
Kávé és karrier: Tegnap még nem tudtam programozni, de ma már tudok
Karriercoach , Karriercoach Blog , Karriercoach FB brandhez tartozóan.
Jó sok téma előkerült, külön-külön blogposztot érne a kifejtésük (azaz muszáj lesz durva léptékben tömörítenem). Van az elhangzottak között, amivel nagyon egyetértek és van amivel nagyon nem és vannak finomabb átmenetek is :)
Nézzük sorjában:
A perdöntő főmotívum: az interjú teljesíti hivatását/küldetését!
Merthogy ad egy(több) nagyon-nagyon jó tippet, a Greenfox Academy, a Junior programozó és Tech4Biz képzések említésével, linkjével (más linkek mellett). Ez óriási pozitívum az én szememben, hiszen ad egy keretet, vezérfonalat azoknak, akik kacérkodnának a programozással - ha már ennyit lehet vele keresni, ugye ;).
+ Van komoly pszichológiai teszt (tegyük fel jóhiszeműen, hogy a kiértékelés korrelál a kiválasztás helyességével.
+ 4 hónap se nem kevés (hogy mélységekbe is lehessen alászállni), se nem sok (hogy indulásnál elkedvetlenítést okozzon).Sok minden előkerülhet, problémamegoldás, teammunka, teljes vertikumon etc.
+ Nagyon fontos a jó terep, valós körülmények, valós (minta)projektek,
+ Kurzus végén el is lehet helyezkedni, mert segítenek ebben is.
Ha valaki eljut sikeresen a kurzus végéig és kedve is van a dologhoz, annak már "csak" a fizetésért kell megküzdenie és a helyes életvezetést kell kitalálnia és megélnie. :)
- Mondjuk a jelentős túljelentkezés vethet fel problémákat a kimaradók szemszögéből.
Zárójeles megjegyzés: ha valaki egyedül és nem szervezett keretek között akar nekiveselkedni "az akarok-e programozó lenni" témának, annak jó sok kérdést kellhet őszintén végiggondolnia. Én a minap csak annyira jutottam, hogy sajnos ez perpillanat nekem túl nagy, túl komplex, túl ellentmondásos topik, hogy korrekten, közelítő teljességgel, minimális betűvel le tudjam írni. Az említett 4 hónap mindenesetre jó referenciapont a fentiekből.
A Coursera-t, én nem degradálnám le, "csak elméleti alapok"-ra. Vannak ott az ilyen kurzusoknál tesztek, időre kidolgozandó házi feladatok, nagyfeladatok (kiértékeléssel), fórumok révén lehet problémákat kezelni, megoldani, kiértékelni. Minimális díjért certifikációs oklevél is kapható. Bőven ajánlható azoknak akik kiszorulnak a Greenfox Academy típusú képzésekből, ráadásul az angol nyelv is gyakorolható vele.Még akár az önálló távmunka is megcélozható vele/általa (persze megint inkább csak nyugaton).
A NodeSchool-t én nem ismertem, amolyan "köztes" (tehát izgalmas) megoldásnak ígérkezik a fenti két spektrumvég között. Ahhoz jobban bele kellene merülnöm a cucc-ba, hogy véleményt formáljak róla, érzékeljem előnyeit, hátrányait, amit most időkímélésből kihagyok.
A meetup-okról nekem perdöntően nagyon rossz véleményem van.
- Tárgyunk szempontjából nem is tartom hatékonynak.
- A szponzorok (pl.: Prezi) tudhatnak visszataszítóan rettenetesek is lenni.
- Sem kapcsolatépítésre, sem mentorságra nem látszott jó platformnak az én szememben.
Én töröltem is az accountomat pár próba után. De símán lehet ám, hogy csak itthon Magyarországon csináljuk (csináltuk) rosszul, rosszabbul a műfajt.
UPDATE (2016-04-10)
A kommentfolyamban tisztázódott egy meetupos félreértés, aminek sajnos én voltam a gyökéroka. Én ugyanis az előadás-centrikus meetupokra asszociáltam az interjúból, ilyenekről volt élményem, másmilyenről mégcsak tudomásom sem igazán volt (egy egzotikus példát leszámítva), ráadásul mint kiderült én kifejezetten backend- és nem frontend-fejlősztői világból érkezem.
De mint kiderült vannak koncepcionálisan másmilyen meetupok is, amik, ha jók, akkor szintén melegen ajánlhatók az érdeklődőknek, mind mentori, mind kapcsolatépítési szempontból. Egy-egy próbát megérhez az érdeklődőknek, kis költség és pontenciálisan nagy haszon reményében, mondom ezt látatlanba is (én érdeklődő kezdőként biztos próbálkoznék ilyen irányba is).
Coderetreat Budapest
Pylvax Budapest
PHP Pair Programing Budapest
RailsGirls Budapest
DjangoGirls Budapest
PS: Azt tartom továbbra is, hogy szerencse itt is kell bőségesen, hogy az érdeklődés jó táptalajt kapjon. Egy könyvet gyorsabban lehet elolvasni, mint egy tárgybeli videó-kurzust megnézni, ahogy egy bottom-up meetup "fabejárás" is nagyobb erőforrásigényt meg azonalibb és célirányosabb elköteleződést jelenthet, mint egy top-down Coursera/Udacity választék-szűrés. De mindez egyrészt ízlés kérdése, másrészt nem zárják ki egymást. Bizony az (érdeklődő szempontjából) ocsút a búzától
nagyüzemben kell tudni szétválasztani :)
UPDATE (2016-04-12)
Tegnap este futottam bele egy blogba és annak - tárgyunk szempontjából érdekes - két blogposztjába. Komment meg kiegészítés nélkül hagyom őket, hiszen nem célom blogposztban blogposztot írni.
1. 15 menő oktatójáték, hogy megtanulj programozni
2. "Obama bejelentette, arra fogja kérni a Kongresszust, emeljék meg 4 milliárd dollárral, azaz több mint 1100 milliárd forinttal az amerikai oktatás támogatását, a hangsúlyt az informatikaórára helyezve. A kétségkívül hatalmas mérföldkőnek számító lépésnek azonban volt több előzménye is, ezek közül is kiemelkedik a The Hour of Code, azaz a Kódolás Órája, amely már világeseménnyé bővült. Néhány napja jött ki a szervező code.org jelentése a tavaly decemberi egy hetes rendezvényről, amely szerint már 195 millió alkalommal próbálták ki az oldalukon a programozást."
Innentől már csak az interjú egyes részleteivel foglalkoznék (sorrendben).
1.
A "programozó bit" ("mindenkinél volt egy olyan nap, amikor hirtelen programozó lett. Tegnap meg nem volt az, ma meg mar igen.") dologgal a magam részéről nagyon nem értek egyet.
Az én tapasztalatom szerint ilyen nincs. De ha volt is, egyre inkább kihal, mint (érdemi) tényező. ;) Egy-egy sikerélményt, egy-egy fázist lezáró mérfölkövet nem szabad ennek hívni.
A programozás
- egy nagyon nehéz meló
- sok kudarcélménnyel
- sok nemszeretem dologgal
* teammunka
* tesztelés
* dokumentálás
* verbális küzdés, különféle szerepkörű figurákkal
* mások korábbi hibás kódjaiban való könyékig túrás
* etc.
- állandó repetítiv tanulással
- időnyomással
- stresszel
- egészségtelen környezetben (órákon át szemrongáló görnyedés a monitor elött, potenciálisan komoly kiégés-veszéllyel).
Az eufória akkor tudhat a legnagyobb lenni, ha nehéz feladatot tudunk és/vagy könnyedén megoldani és/vagy látványosan, ütősen. A programozás hőskorában lehett ilyen bőségesen. A mai trendek viszont azt mutatják, hogy csak az igazán tehetségesek vékonyodó krémje esélyes csak igazán erre, míg a fizetett programozói munkák tömege minden másról szól, csak nem erről.
A jó oldala mindennek, hogy a felhalmozott korábbi tapasztalatoknak köszönhetően jóval könnyebb ebbe a világba beilleszkedni, horribile dictu több pénzt keresni vele, viszont a rossz oldala, hogy cserében jóval nehezebb egészségesen talpon maradni (65 évesen való nyugdíjazásig).
Én egyébként általában a teljes faltól-falig gondolkodást szoktam hiányolni a témát érintő gondolkodásokból. A maximum-keresés, Hanoi-tornyok, kockaforgatás alapfeladatok megírása akármilyen értelmes programozási nyelven, az csak egy nagyon pici része a nagy egésznek, az én értelmezésemben.
2.
Probléma-felbontás.
Na ez nagyon nagy kedvenc témám. Én egyébként dekomponálást szoktam mindig mondani, de lehet, hogy jobb a felbontás (mert minden benne van, ami kell és mégis csak jobban hangzik egy magyar nyelvű szövegben. A hárommal ezelötti munkahelyemen, szállóigeként mindig evvel szívattak kedvességből a kollégáim, amikor visszatérően került elő, mint ultimate megoldási gyógyszer :)
Én azonban picit másképp látom a dolgot, mint Rafael.
Sokkal nehezebbnek látszik paradox módon az átütő erőt meglátni benne, mint aztán könnyedén alkalmazni.
Nekem az a tapasztalatom, hogy mi magyarok szükségtelenül túltoljuk az agyasságot (adhoc rögtönzésekkel sokszor megspékelve), élen járunk az elbonyolításban (lásd hozzá a társadalmat nagyban mérgező általános és mindent behálózó bürokráciát is). Aminek aztán következménye, hogy küszködünk sikertelenül egy nehéz problémával és/vagy sok hibával, mint megoldanánk lazán, könnyedén két vagy több nagyságrendileg sokkal könnyebb problémát. Szeretjük azt gondolni, hogy a "zseni uralkodik a káoszon".
Messzire vezet: de azt gondolom a nyugati világ egyik nagy sikertényezője az, hogy társadalmilag sokkal jobb munkamegosztásban, könnyebben és jobban tudnak élni. Nem azért, mert jobbak a probléma-felbontásban, hanem mert felismerték az előnyét, mi meg nem vagyunk képesek ezt észrevenni. Mi is - en bloc a teljes hierarchiában - tud(hat)nánk jól felbontani, csak valamiért nemigazán jön össze prioritáshiányban, rossz motivációk eredőjeként.
3.
Akreditált képzés
Egyetértek, túlságosan lassú vele kapcsolatban lényegében minden, pláne Magyarországon. Hamarabb és jobb eredményeket lehet elérni a kor kihívásaira. Hiába van több és mélyebb képzés rajtuk, ha például a piac egyre kevésbé akarja megfizetni a nagy pörgetés közben.
4.
Lean-póker
Az ötlet jó, támogatható az én értelmezésemben.
Azonban én mindenképpen kiemelném, hogy a szakmai jóság és üzleti sikeresség nagyon nehezen tud korrelálni egymással, az én 32+ éves tapasztalatom alapján. Nagyon sok szoftverszemét lett üzletileg sikeres, még az operációs rendszereknél is ;), és vannak hamvába holt értékes projektek (pl.: Steve Jobs NeXT-je).
Az sem mindegy, hogy a fejlesztő "push"-ol, avagy az ügyfél(igény) "pull" üzemmódban fejti ki szívó hatását. Nagyon eltérő stratégiákat eredményezhet a dolog, ami vezethet üzleti sikerre éppúgy, mind kudarcra.
2016. április 2., szombat
Munka-, Magánélet + Home-, Office
.
Munka - magánélet. Egyensúly vagy integráció?
A fenti friss blogposzt a "szeparátor" és "integrátor" szerepkörök mentén próbál belegondolni a munka és magánélet egyensúlyába (nyilván csak azoknál a szellemi meg pl.: informatikai munkáknál, ahol van ennek értelme: szalagmunkánál a wc-re menés is kívülről tervezett).
A home office cuccot, már csak én tettem hozzá, az ontopik jelleg erőssége miatt. Mindkettő elsősorban a dolgozó munkavállalót érinti, ő reá fókuszál.
A posztban tárgyalt szerepkörök, reálisak és validak, ám a "lényeg"-hez értelmezésemben más megközelítés vezet. És azért, mert csak lokális problémákat lehet bennük tárgyalni, extremitások kontextusában. Pedig sokkal jobb lenne globális kontextusban megragadni a probléma magvát.
A globálissá vált pénzorientált piac valamint a gazdasági erőforrások (tehetősség) országpiramisa nem a kiegyenlítődés felé terel, hanem a különbségek ollójának még nagyobb szétnyílásához.
A gazdagabbnak egyre kevesebbet kell tennie és mégis egyre tudja növelni erőforrásait.
A szegényebb tömegeknek, fogynak a tartalékai, nőnek a feszültségei, a kényszerítőkörülményei, az idő- és egyéb nyomás, stresszel megspékelve. Egyre romló, emberi létminőséget roncsoló, munkakörülmények között kell egyre többet illetve hatékonyság célkitűzésével egyre gyorsabban produkálni, egyre rosszabb (romló) pénzért cserébe, miközben a munkán kívüli világ is egyre több feszültséget, problémát tud generálni.
Hadd írjam ide a kétezer éves soha nem avuló, mindenhol érvényre jutó, örökigazságnak tűnő üzenetet:
"Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van" (Márk 4:25)
ELŐZMÉNY: Életkoromból (52+) kifolyólag emlékezhetek többtíz évvel régenbbi társadalmi viszonyokra. A pályám elején nem nagyon volt/lehetett és nem is nagyon kellett munkaidőben végzett magántevékenység, úgy általánosságban. Igény sem volt rá, a túlmunka is értelmes emberi léptékben tudott létezni, szükség esetére. A magyarázat a "tartalék"-ban volt. Volt tartalék mind a munkában, mind az égető egyéb ügyeket illetően, jobb társadalmi munkamegosztásban meg kevésbé túlterhelt bürokrácia nyomása alatt (rosszabb szervezettség mellett is).
JELEN: A pénzpiaci kapitalizmus agressziója olyan léptékben termeli ki a visszásságokat, visszaéléseket, túlkapásokat, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét. Nagyságrendileg vagyunk hatékonyabbak, mégis több és több kéne egyre nagyobb túlélés determinálta létharc közepette. Ha egyszer a materiális kézzel fogható erőforrások bolygó szinten nagyjából konstansak és ugyanakkor (radikálisan) nőnek a különbségek a társadalomban, az csak úgy lehetséges egyidejűleg párhuzamosan, ha a túlélésbe kényszerített tömegek fizetik a gazdasági erőforrások szűkülő hatókörű koncentrációját.
KONKLÚZIÓ: A problémafelvetés lényegéhez vezető út értelmezésemben tehát a "tartalék" és a "túlélés" dimenziója. Csak akkor merülhet fel értelmesen a két címbeli megfontolás, ha van társadalmi tartalék és nem a túlélés determinál mindent.
Nyilván vannak olyan életszituációk a munkában, amikor jobb a világtól, zajtól, erőforrásszipolyozástól elvonultan, minél jobban egy-egy feladatra koncentrálni, ami aztán a végeredményben, hatékonyságban meghálálja magát. De az ember NEM hatékony állatfaj, nem egy robot, aki darabbérben mindig ugyanoilyan jól teljesít. Bizony símán előfordulhat, hogy egy home office munkavégzés nem sikerül olyan jól, mintha benn lenne a munkahelyén. Ha van tartalék nincs gond evvel sem, ha nincs tartalék, akkor a túlélés jegyében a potenciális hatékonyságnövekedés is eliminálódik. Én azt gondolom jó a HOME OFFICE, mint koncepció, de nincs meg hozzá a kellő szellemi potenciál és szervező erő a sokszor túlélésre berendezkedő társadalomban, csak ott bír életerőre kapni, ahol van értelmezhető tartalék (jellemzően nyugaton).
Ugyanez a helyzet MAGÁNélet és MUNKA egyeztetése témában is. Informatikában az látszik - még a laikusnak is, hogy egyre nagyobb pénzeket igénylő (lásd kamarai honlap, ugye) informatika egyre rosszabbul teljesít. Nemhogy nem gyűjtjük és hasznosítjuk a tapasztalatokat, fejlesztjük a társadalmi munkamegosztást, hanem minőséget áldozunk fel, felejtünk, elidegenedünk, magányos harcosokként küzdünk gladiátorként, a darabbérorientált agilitás jegyében verziószámot növelünk csak. Aligha lehet csodálkozni, hogy a végeredmény nem más - némi javuló cash-egyenleg mellett -., mint az informatikai (hw-sw) hulladéklerakók megtöltődése.
Ha kifogyó tartalékok közepette egyre nagyobbak a követelmények egyre rosszabb munkáknál, minden más változatlanul hagyása mellett, egyre nagyobb az időnyomás, a stressz, egyre kevésbé tudunk pihenni.Pörgetjük magunkat, pörget minket az élet, és kiégünk abba, hogy egyre nehezebb túlélő üzemmódban az átlagembernek teljes életet élnie. Se a szeparátor, se az integrátor nem fogja tudni érdemben kontrollálni a jobb minőség irányába a dolgok menetét. Azaz a részletek értelmüket vesztik.
Na ezek az én perspektívát illető félelmeim. Kívánom, hogy téves pesszimizmus szóljon csak belőlem.
Van egy konstruktív javaslatom is a témához, ami állandó menetrendszerűséggel visszatérő vesszőparipám és sosem látom (mintha a világ kifejezetten szembe menne vele). A VISSZAMÉRÉS. Ha már nem vagyunk hajlandóak tartalékot képezni, akkor mérjük vissza a költséget, hasznot, kockázatok és kudarcok hatásait. Mindjárt tárgyalhatóbb tudhat lenni mind a szeparátor, mind az integrátor attitüd témája, no meg persze a home office megtérülése is. Persze kérdés, hogy akihez "ingyen" dől a pénz és ugye sokszor más kárára, hogy fog erre motivációt találni.
Munka - magánélet. Egyensúly vagy integráció?
A fenti friss blogposzt a "szeparátor" és "integrátor" szerepkörök mentén próbál belegondolni a munka és magánélet egyensúlyába (nyilván csak azoknál a szellemi meg pl.: informatikai munkáknál, ahol van ennek értelme: szalagmunkánál a wc-re menés is kívülről tervezett).
A home office cuccot, már csak én tettem hozzá, az ontopik jelleg erőssége miatt. Mindkettő elsősorban a dolgozó munkavállalót érinti, ő reá fókuszál.
A posztban tárgyalt szerepkörök, reálisak és validak, ám a "lényeg"-hez értelmezésemben más megközelítés vezet. És azért, mert csak lokális problémákat lehet bennük tárgyalni, extremitások kontextusában. Pedig sokkal jobb lenne globális kontextusban megragadni a probléma magvát.
A globálissá vált pénzorientált piac valamint a gazdasági erőforrások (tehetősség) országpiramisa nem a kiegyenlítődés felé terel, hanem a különbségek ollójának még nagyobb szétnyílásához.
A gazdagabbnak egyre kevesebbet kell tennie és mégis egyre tudja növelni erőforrásait.
A szegényebb tömegeknek, fogynak a tartalékai, nőnek a feszültségei, a kényszerítőkörülményei, az idő- és egyéb nyomás, stresszel megspékelve. Egyre romló, emberi létminőséget roncsoló, munkakörülmények között kell egyre többet illetve hatékonyság célkitűzésével egyre gyorsabban produkálni, egyre rosszabb (romló) pénzért cserébe, miközben a munkán kívüli világ is egyre több feszültséget, problémát tud generálni.
Hadd írjam ide a kétezer éves soha nem avuló, mindenhol érvényre jutó, örökigazságnak tűnő üzenetet:
"Mert akinek van, annak adatik; és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van" (Márk 4:25)
ELŐZMÉNY: Életkoromból (52+) kifolyólag emlékezhetek többtíz évvel régenbbi társadalmi viszonyokra. A pályám elején nem nagyon volt/lehetett és nem is nagyon kellett munkaidőben végzett magántevékenység, úgy általánosságban. Igény sem volt rá, a túlmunka is értelmes emberi léptékben tudott létezni, szükség esetére. A magyarázat a "tartalék"-ban volt. Volt tartalék mind a munkában, mind az égető egyéb ügyeket illetően, jobb társadalmi munkamegosztásban meg kevésbé túlterhelt bürokrácia nyomása alatt (rosszabb szervezettség mellett is).
JELEN: A pénzpiaci kapitalizmus agressziója olyan léptékben termeli ki a visszásságokat, visszaéléseket, túlkapásokat, hogy az ember nem győzi kapkodni a fejét. Nagyságrendileg vagyunk hatékonyabbak, mégis több és több kéne egyre nagyobb túlélés determinálta létharc közepette. Ha egyszer a materiális kézzel fogható erőforrások bolygó szinten nagyjából konstansak és ugyanakkor (radikálisan) nőnek a különbségek a társadalomban, az csak úgy lehetséges egyidejűleg párhuzamosan, ha a túlélésbe kényszerített tömegek fizetik a gazdasági erőforrások szűkülő hatókörű koncentrációját.
KONKLÚZIÓ: A problémafelvetés lényegéhez vezető út értelmezésemben tehát a "tartalék" és a "túlélés" dimenziója. Csak akkor merülhet fel értelmesen a két címbeli megfontolás, ha van társadalmi tartalék és nem a túlélés determinál mindent.
Nyilván vannak olyan életszituációk a munkában, amikor jobb a világtól, zajtól, erőforrásszipolyozástól elvonultan, minél jobban egy-egy feladatra koncentrálni, ami aztán a végeredményben, hatékonyságban meghálálja magát. De az ember NEM hatékony állatfaj, nem egy robot, aki darabbérben mindig ugyanoilyan jól teljesít. Bizony símán előfordulhat, hogy egy home office munkavégzés nem sikerül olyan jól, mintha benn lenne a munkahelyén. Ha van tartalék nincs gond evvel sem, ha nincs tartalék, akkor a túlélés jegyében a potenciális hatékonyságnövekedés is eliminálódik. Én azt gondolom jó a HOME OFFICE, mint koncepció, de nincs meg hozzá a kellő szellemi potenciál és szervező erő a sokszor túlélésre berendezkedő társadalomban, csak ott bír életerőre kapni, ahol van értelmezhető tartalék (jellemzően nyugaton).
Ugyanez a helyzet MAGÁNélet és MUNKA egyeztetése témában is. Informatikában az látszik - még a laikusnak is, hogy egyre nagyobb pénzeket igénylő (lásd kamarai honlap, ugye) informatika egyre rosszabbul teljesít. Nemhogy nem gyűjtjük és hasznosítjuk a tapasztalatokat, fejlesztjük a társadalmi munkamegosztást, hanem minőséget áldozunk fel, felejtünk, elidegenedünk, magányos harcosokként küzdünk gladiátorként, a darabbérorientált agilitás jegyében verziószámot növelünk csak. Aligha lehet csodálkozni, hogy a végeredmény nem más - némi javuló cash-egyenleg mellett -., mint az informatikai (hw-sw) hulladéklerakók megtöltődése.
Ha kifogyó tartalékok közepette egyre nagyobbak a követelmények egyre rosszabb munkáknál, minden más változatlanul hagyása mellett, egyre nagyobb az időnyomás, a stressz, egyre kevésbé tudunk pihenni.Pörgetjük magunkat, pörget minket az élet, és kiégünk abba, hogy egyre nehezebb túlélő üzemmódban az átlagembernek teljes életet élnie. Se a szeparátor, se az integrátor nem fogja tudni érdemben kontrollálni a jobb minőség irányába a dolgok menetét. Azaz a részletek értelmüket vesztik.
Na ezek az én perspektívát illető félelmeim. Kívánom, hogy téves pesszimizmus szóljon csak belőlem.
Van egy konstruktív javaslatom is a témához, ami állandó menetrendszerűséggel visszatérő vesszőparipám és sosem látom (mintha a világ kifejezetten szembe menne vele). A VISSZAMÉRÉS. Ha már nem vagyunk hajlandóak tartalékot képezni, akkor mérjük vissza a költséget, hasznot, kockázatok és kudarcok hatásait. Mindjárt tárgyalhatóbb tudhat lenni mind a szeparátor, mind az integrátor attitüd témája, no meg persze a home office megtérülése is. Persze kérdés, hogy akihez "ingyen" dől a pénz és ugye sokszor más kárára, hogy fog erre motivációt találni.
2016. április 1., péntek
Magyar család "átlagossága"
.
http://index.hu/gazdasag/2016/04/01/egyre_tobb_penze_van_a_magyaroknak/
Tegye fel a kezét, aki ezt elhiszi!A legrosszabb fajta áprilisi tréfa....
http://index.hu/gazdasag/2016/04/01/egyre_tobb_penze_van_a_magyaroknak/
"...egy átlagos magyar családnak 10 millió forint pénzügyi vagyona és 2 millió forint tartozása van."
Tegye fel a kezét, aki ezt elhiszi!A legrosszabb fajta áprilisi tréfa....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
