Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2016. június 11., szombat

Effortless English - egynyelvű angol nyelvtanulás

.
Effortless English

Tegnap ismét előkerült az életemben véletlenül a tárgybeli egynyelvű angol nyelvtanulós cucc. Kedvenc nyelvtanulásos blog-om Kommunikációs lufi blogposzt kommentszekciójának végére már írtam is egy pár sort róla. De aztán ma úgy ébredtem szánok neki blogposztot is.

Tegnap félredobva többször is a melót nagyot játszottam vele. Tudtam-tudtam róla évek óta (tudatalattimban ott volt), emlékszem tetszett is. Csak amikor foglalkoztam vele még régebben, akkor még a mostaninál is kevesebb voltam angolból, az egész nagyon megterhelő/fárasztó volt számomra. Most viszont marhára élveztem.

Én a "Learn Real English Conversations"-t próbálgattam leginkább a legrégebbi "Original" és a legújabb "Power" tananyag mellett (Ennek az A.J. Hoge muksónak akármilyen fura feje és szövege van. az nagyon jó benne, hogy maximálisan érthető felirat nélkül is, legalábbis az elején ugye).

Azt nem mondom, hogy röptiben azonnal egyszeri hallás után levettem az autentikus beszélgetős hanganyagból mit beszélnek.

DE

(+1) a szöveget olvasva lényegében teljesen értettem, és ez nagyon jó érzés volt. Azt még nem detektáltam kellőképpen, hogy egymásra épülnek-e az anyagok a könnyebbtől a nehezebb felé haladva, de mivel eddig értettem mindent a gyenge képességeimmel meg tudom előlegezni idevágó bizalmamat.

(+2) a fülem élvezettel itta és helyenként sokszor értette is az autentikus (tévés/mozis feelingű) angol beszédet, ilyen eddig nem nagyon volt élményként: ráadásul nekem nem hiányzott még az amúgy nem létező videó sem, teljesen jól elvoltam az egyébként nagyon céltudatosnak érzékelt hanganyaggal is.

(+3) nagyon jó volt az interakciós rész is. Pont annyi szünetet hagy a válaszra dinamikusan a fickó remek tempóérzékkel amennyit kell. Ha nem férünk bele, sebaj legközelebb majd beleférünk. A Gaál Ottó Kreatív anyagban engem halálra idegesített, hogy két szavas tőmondat után is 5 másodperc volt a szünet, rabolva az időmet, csökkentve a CD-ken elférő lehetséges mondatok számát.

(+4) Gyönyörűen lehet szimplán hallgatni+válaszolgatni is (autóban), de ismételni angol szöveget hallás után, kiejtés-centrikusan is (bár ezt ugye a szerző nem ajánlja). Azaz kifejezetten
+ a szép kiejtésre
+ belső fordítás nélküli kommunikációra/interakcióra fókuszál
+ nyelvtan- és szótanulás nélkül.
+ Mivel szépen van a hanganyagokhoz leírt szöveg is, lehet olvasást és kétnyelvű fordítást is gyakorolni általuk.

(+5) Koherens, érdekes, nagytömegű szövegek többszempontú feldolgozása van egy-egy kurzusban (base, vocabulary, min-story, point of view, /audio-/commentary)

(+6) Bármikor be lehet kapcsolódni, könnyen megtalálja az ember a szintjét. Nekem nem volt gond az első szinttel kezdeni... :)

(-) Az nyilván hátrány, hogy önmagában nem elég a cucc
(a) mind teljesen kezdő alapon nehéz elkezdeni így az angol nyelvtanulást
(b) mind nyelvvizsgához is kell még jócskán tanulni (nyelvtan, kétnyelvű tevékenységek)

Nyilván ez a módszer sem egy fáklyás menet
(a) a sok - olykor fárasztó, kínlódásos - ismétlés miatt, vagy
(b) ha egy-egy pontnál visszatérően begörcsöl az ember
(c) itt is nagyon kell a bizalom, hogy elvezet az egész valami értékelhető tudáshoz.
De
Legalább lehet benne találni élvezetet.
Legalább a nyelvtanuló érdekeit nézi azáltal, hogy nem pocsékolja feleslegesen az idejét, energiáját, nyelvtanulós életkedvét.

Én ugye alapvető módon rühellem az egynyelvű angol tananyagokat a rettenetes korábbi élményeim miatt. Ez az első amit lehet, hogy tudnék szeretni picit hosszabb távon is. Ráadásul az ára is nagyon barátinak és védhetőnek látszik (29 USD hat hónapra, pénzvisszafizetési garanciával).

Apróbetűs megjegyzés: egy Taxusnak hiába eredeti angol a hanganyaga, hiába vanak benne jó mondatok és jó sokan, hiába van egységet képező összefüggés a mondatok között (szemben Gaál Ottó "atomi" anyagaival vagy a Dohár-könyvvel) valahogy érdektelen, halott, kevéssé szerethető a szöveg (mondandója). Nálam a (triviális módon ugye már a legelején) elvetett magyar rész után, immáron az angol része is kikukázódott a fenti egynyelvű anyag után.

Effortless English kurzusok struktúrája:
(1) Base/Main Audio+Text
(2) Vocabulary Audio(+opcionálisan Text)
(3) Mini-Story Audio(+opcionálisan Text)
(4) Mini-Story-Point Of View Audio(+opcionálisan Text)
(5) Commentary Audio(+opcionálisan Text), opcionálisan kihagyható ez már nagyon durva is tudhat lenni..

Effortless English - 7 tanács/szabály:
(1) Always Study and Review Phrases, Not Individual Words
(2) Don't Study Grammar
(3) The Most Important Rule-- Listen First
(4) Slow, Deep Learning Is Best
(5) Use Point Of View Mini-Stories
(6) Only Use Real English Lessons & Materials
(7) Listen and Answer, not Listen and Repeat

PS: Az utolsó szabály megtévesztő, mint sikerült tisztázni.
Van ugye a kurzusnak 7 szabálya (video+Text)
Az volt a gond, hogy a 4.-es szabálynál nem derül ki explicit, de a magyaráztanál egzaktan kimondódik, hogy az alapszöveget lehet/kell ismételni. Logikus is, hiszen kiejtést így a legcélszerűbb gyakorolni. A 7-es szabály viszont a Mini-Stories-okra vonatkozik, ahol a szöveg tartalmaz kérdéseket és van szükséges & elégséges szünet a válaszra. Itt tehát a válaszon van a fókusz, teljesen jogosan. "Mindennek rendelt ideje van" (Préd. 3,1)

Hogy milyen tanulási lehetőségek vannak?

0. Vannak free anyagok:
Nyelvtanulásról beszél benne a megszokott struktúrákban:
* Rules 1-7
* Learning Like Children
* English Trauma
* Kick Ass with English
* Storytelling
* The Key To Excellent Speaking
* etc.
Podcastok, vagy 100 db.

1. Original English Course
1.01 A Day for the Dead
1.02 A Kiss
1.03 Bubba's Food
1.04 Changed
1.05 Drag
1.06 Intimacy
1.07 Secret Love
1.08 The Race Lessons
2.01 Bad Choises
2.02 Double Standard
2.03 Greek  Family
2.04 Longtime Affair
2.05 Lost Custody
2.06 Meddling MotherinLaw
2.07 Nudist
2.08 Obsessive Behavior
3.01 Cafe Puccini
3.02 Disobedience
3.03 Emotionally Intel. Husbands
3.04 First Battle
3.05 Jack Kerouac
3.06 Lifestyle Diseases
3.07 Media 1
3.08 Media 2
3.09 Mind Maps
3.10 MS Censorship
3.11 Neo-Bedouins
3.12 New Year's Resolutions
3.13 No Belief
3.14 Storytelling
3.15 Thriving On Chaos
3.16 TPR and Listen First
3.17 Universal Journey
3.18 Validation
3.19 Vipassana
3.20 Worthy Goals
4.01 Hitch
4.02 Hitch
4.03 Hitch

2. Learn Real English Conversations Course
01.Earthquakes
02.Trip to washington
03.The wedding
04.Grateful dead
05.Grandmother
06.Hitchhiking in europe
07.Moving as a child part 1
08.Moving as a child part 2
09.Parents
10.Burning man
11.Ticket on the train
12.New school year
13.Music festival part 1
14.Music festival part 2
15.Assisted living
16.Visit to san francisco part 1
17.Visit to san francisco part 2
18.Las vegas part 1
19.Las vegas part 2
20.Chile
21.Nepal part 1
22.Nepal part 2
23.Dating
24.Drunk driving
25.Teaching-teacher 1
26.Teaching-teacher 2
27.Lookout mountain
28.Vegetarian
29.Vegan
30.Health care

3. Flow English Course
01.Baseball pig lessons
02.Starving bug lessons
03.Evil english teacher lessons
04.Fat man lessons
05.Female seeks male lessons
06.Goats being hired lessons
07.Green peanut butter
08.Mama s boys lessons
09.Man injured lessons
10.Sick in india lessons
11.1 super cow lessons
12.2 eat your vegetables
13.Green tea lessons
14.Lemon dog part 1 lessons
15.Lemon dog pt 2 lessons
16.Mosquitos lessons
17.Movie star lessons
18.Roach vacation lessons
19.Sweet dreams lessons
20.Commentaries
21.Cafe puccini
22.Hitch 1

4. Business/Economics Course
01.Financial liberation lessons
02.What is success lessons
03.Solve a problem lessons
04.Stand out lessons
05.True wealth lessons
06.The process lessons
07.Wealth steps lessons
08.The way lessons
09.Effortless success

5. Power English Coourse
01.Intro
02.Emotional Mastery
03.Emotional Mastery 2
04.Beliefs
05.Thought Mastery
06.Models
07.Repetition
08.Identity
09.Kaizen
10.Reading Power
11.Unlimited
12.Healthy 100
13.Walden
14.Superior Man
15.Taoism
16.Big Picture
17.Small is Beautiful
18.Slow Burn
19.Leaders Make Mistakes
20.Attractor Factor
21.Healthy Heart
22.Art of Power
23.Excitement
24.Adventure
25.Plateaus
26.Search for Meaning
27.Be a Champion
28.No Failure
29.Break Rules
30.Tribes

6. A.J. Hoge - VIP Global Leadership Program
Különféle audió és videó tananyagok olykor felirattal.

Blogoszférában, az (Original) Effortless English

Effortless English – folyékony angol
Effortless English – egy szépségkirálynő tapasztalatai

Effortless English összefoglaló – 1. szint
Effortless English összefoglaló – 2. szint 1. lecke
Effortless English összefoglaló – 2. szint 2. lecke
Effortless English összefoglaló – 2. szint 3. lecke
Effortless English összefoglaló – 2. szint 4. lecke
Effortless English összefoglaló – 2. szint 5. lecke
Effortless English összefoglaló – 2. szint 6. lecke
Effortless English összefoglaló – 2. szint 7. lecke
Effortless English összefoglaló – 2. szint 8. lecke
Effortless English összefoglaló – 3. szint 1. lecke
Effortless English összefoglaló – 3. szint 2. lecke
Effortless English összefoglaló – 3. szint 3. lecke
Effortless English összefoglaló – 3. szint 4. lecke
Effortless English összefoglaló – 3. szint 5. lecke
Effortless English összefoglaló – 3. szint 6. lecke
Effortless English összefoglaló – 3. szint 7-8. lecke
Effortless English összefoglaló – 3. szint 9-10. lecke
Effortless English összefoglaló – 3. szint 11-12. lecke
Effortless English összefoglaló – 3. szint 13-14. lecke
Effortless English összefoglaló – 3. szint 15-16. lecke
Effortless English összefoglaló – 3. szint 17-18. lecke
Effortless English összefoglaló – 3. szint 19-20. lecke
Effortless English összefoglaló – bónusz lecke, 4. szint 1-3. lecke

Angol nyelvtanulási segédletek

"Korábban: Effortless English – Hanganyag, erős kezdőtől felfelé, elsősorban a beszélt nyelv elsajátításában segít. Ha nincs lehetőséged, vagy nem mersz másokkal beszélni, akkor nagyban fog segíteni, én (részben) ennek köszönhetem az anyanyelvi szintű angolomat.

Újabban: Nem támogatom többé az EE-t, mert noha a módszer kiváló és működik, a hozzátartozó ügyfélszolgálat pocsék és több vásárlónak rossz tapasztalata volt vele. Helyette inkább az egyel lejjebb található Success With Storiest támogatom, amely ugyanerre a rendszerre épül, csak olcsóbb, a hölgynek (Lisa) sokkal kellemesebb a hangja, valamint több lecke van benne. Ja, és sokkal segítőkészebb. Összességében mindenben jobb. "

Gyakorikerdesek.hu - vélemény

7 megjegyzés:

  1. Eléggé off lesz, amit írok, bocsánat. Nekem az Effortless English és az ötévötnyelv blog egymást hiteltelenítették valahogy. Az ötévötnyelv pénztermelő blog, ez egyértelmű, már csak az oldal fenntartása is pénzbe kerül. Nálam akkor kezdett el a hitelességéből veszíteni, amikor nagyon nyomta az EE-t. Aztán persze mást is. Sajnos rákattintottam az angol nyelvtanulási segédeletekre. Nem kellett volna. Innentől idéznék: "Duolingo – A világ legnépszerűbb nyelvtanulós oldala – és nem véletlenül. Kiváló design, remekül felépített, játékos leckék, ingyenes, reklámmentes. Nem csak a nyelvtanra, de szótanulásra is remek, valamint a magyar-angol kurzus egyik fordítója (Ádám) fordította személyes nyelvtanulási szuperhősöm, Lomb Kató, könyveit angolra, ami eleve garancia a minőségre." No comment.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a reakciót! Mindig öröm számomra itt kommentet olvasni. Jaj, dehogy off amit írsz és hozzá mindig szeretem minden észrevételedet. :)

      Igazad van, amit idézel az nagyon rossz bekezdés, pláne úgy, hogy a részletes posztjához nincs is link. Ugyanis a srác szentelt a témának egy egész posztot: https://otevotnyelv.com/duolingo/ És ez már sokkal vállalhatób, kb. azt mondja amit én is, meg talán te is. Ráadásul nekem mondott csomó új infót is, ami a szakmám miatt is érdekes (nyelvtanulástól függetlenül).

      A pénztermelés engem nem zavar, amíg az "aurámat" nem sérti. Itt konkréten nem nagyon látom egyébként a pénztermelést, igaz nem is kerestem. Van mostanság egy videókurzusa, az is abszolút free, rossz szájíz nélkül.

      Igen, a személyreszabottság intelligens kezelése hiánycikk a srácnál, ezt a te blogodnál is írtam.

      Én nem érzékeltem, hogy az EE-t túlnyomná a blogot követők felé. Nyilván érdekelte, nyilván igyekezett róla sokat beszélni. Ráadásul megérdemli a téma a vesézést. Ami engem jobban idegesített az a "Success With Stories" dicsérete. Ami nyilván egy koppintás, de valami őrjítően gagyi szinvonalon, egy rém idegesítő nővel. A bemutatkozó videóját nem bírtam végighallgatni, mert féltem, hogy megsérülök a zsebemben kinyíló bicskától.

      Törlés
    2. Egyébként pikkpakk nagyon pörög a blogod, és perdöntően értékesek a legfrissebb posztodhoz a kommentek is. Csak így tovább! :)

      Törlés
    3. Megmondom, miért zavar a pénztermelés. Mert ez egy olyan terület, ahol csak reklámszemét van. Ha edzeni, fogyókúrázni akarsz, találsz egy csomó kamu oldalt, de olyat is, ahol normális tanácsokat kapsz. Ha nyelvet akarsz tanulni, 5 perc múlva rád akarják sózni a szar szókártyájukat meg az előfizetésüket. Ezért hatalmas felelőssége van annak, aki ebben a témában blogol, és azt mondja, hogy a saját véleményét írja le. A Duolingo cikknél, amit linkeltél, már lászik, hogy jóval tapasztaltabb vagy függetlenebb. De például nézd meg, hogy nem mer megsérteni egy kommentelőt se, nem mer sarkosan fogalmazni valamivel kapcsolatban, nehogy látogatót veszítsen. Az üzleti érdek mindig szétrohasztja az ilyen jellegű blogokat, ezt az ötévötnyelvet én speciel nagyon sajnálom.

      Törlés
    4. Huh nagyon jó a kommented, nem is tudok reá jól reagálni.

      A fogyókúra és edzés nálam is esedékes téma lenne :), de nem értek a témához sem, illetve mivel mindenki mond mindent meg az ellenkezőjét is, így a legkönnyebb senkinek nem hinni. Szóval lehet, hogy vannak jó tanácsok a témában, de mivel kiválogathatatlanok a zajos szemétbányából, olyan mintha nem is lenne. Kb. mintha a meteorológus előrejelző azt mondaná, hogy a holnapi középhőmérséklet 5C és 35C fokok közé fog esni. Tuti jót mond, csak nulla az infó értéke a feldolgozhatatlanság miatt.

      A nyelvtanulás nem ennyire durván szélsőséges (mindent leírtak és köztük a jó válasz, csak megtalálhatatlanul), talán azért is érzem így, mert 52 évem alatt sokat kínlódtam a témával.

      A kommentelő-sértés az egy brutálisan nagyon nehéz topik :) Én egy időben (rövid ideig) az indexes régi topikomnál - offtopik (b)log tnsnames.ora -, ami szépen eljutott chat-topikként az 50.000 hozzászólásig, de ma már nem vagyok ott jelen, eleinte én is konszenzusos figura voltam (ahogy a kottás videóimnál is), aztán eljött egy vízválasztó, hogy választani kellett az őszinteség és konszenzus között. És én az őszinteséget választottam, meg is lett mindenben a negatív "eredmény", viszont a jó közérzetem megmaradt, sőt megbékéltem avval, hogy valahol egy kicsit "bunkó" lettem.

      Emlékszem volt egy lány (rezfaszubagoly.blog.hu), akit a mai napig borzasztó tehetséges lánynak gondolok, de úgy kiakasztottam egyetlen kommentemmel, hogy hetekre bezárta a blogját, annyira elevenjébe találtam, akaratlanul is a spontán őszinteségemmel.

      De ez nem azt jelenti, hogy zavar, ha valaki a szeretet nyelvén a konszenzust akarja keresni. Abszolút meg tudom érteni.

      Nyilván személy szerint te sokkal közelebb állsz hozzám, ezért is olvastam el a blogodat teljes egészében, míg az ővét meg nem. De ez nem a konszenzus-pártiság vs őszinteség törésvonal mentén alakult így. Hanem az egyéniségem és a zajkezelésem alapján.

      Hogy mi a helyzet másokkal és a blogokhoz viszonyulással? Nem tudok viszonyulni a kérdéshez, mert bennem semmi küldetéstudat nincs mások meggyőzésére. Én azért írok/blogolok/kommentelek egyedül, hogy végiggondolásra serkentsem magamat az engem érdeklő témákban. Én ott megállok, hogy leírom, amit le tudok, beadjam a közösbe amit én be tudok adni a közösbe és ennyi. A legbrutálisabb, akár számomra kényelmetlen őszinteséggel is, törekedve bár nem mindig sikerrel járva a teljeskörűségre is (felejtés kapcsán például töröltem ugye kommentet a blogodnál minap, de az ilyen ritka azért nálam).

      Törlés
    5. Vigyázni kell mert a "konszenzus" dolog homonimaként tudhat viselkedni. Ugyanis egy másik értelmezési körben ahol a jó(nak látszó) és a konszenzus között kell választani, ott már konszenzus-párti vagyok. Inkább együtt szenvedjünk konszenzus alapon, mint konszezus nélkül a leghangosabbat / legfélelemkeltőbbet / legjobbnak látszót támogassam.

      Törlés
    6. Két külön dologról beszélünk szerintem. Rosszul fogalmaztam, nem kommentelőt, olvasót kellett volna írnom. Maradjunk a Duolingo példájánál! Tegyük fel, hogy szerintem használhatatlan, értéktelen. Ha nem érdekel a látógatószám és a pénz, leírom ezt, így. De akkor vállalom, hogy azok a gyenge nyelvtanulók, akik örömüket lelik benne, el fognak fordulni a blogtól, mert nem találják meg a kellő önigazolást, fejsimogatást. Ha pénzt akarok keresni, azt írom, hogy hát nem annyira rossz, végülis, vannak előnyei. Tehát megalkuszok. Ezzel pont azokat a gyenge, kritikátlan nyelvtanulókat tartom meg, akiknek a legkönnyebben el tudok adni egy terméket. Nem mondom, hogy az idézett blogon ez folyik, de nekem néha ez a benyomásom. Ettől gyanakvó és szkeptikus vagyok. Egyébként kísérteties a hasonlóság Benny Lewis pénzcsináló blogjával, ami az angol nyelvű fórumokon a legnagyobb osztást kapja, pont azért, mert a tömeget akarja tartani, ezért megalkuszik, azt mondja, amit a tömeg hallani akar. Nekem ez is benne van szerintem a gyanakvásomban. A Duolingo sikere egyébként ezzel a történettel párhuzamos. Nem tanít meg semmire, de simogatja a fejed, hogy már milyen ügyes vagy, ezt meg azt sikerült teljesítened, tehát a fejlődés érzetét kelti benned. Ha egyszer nagyon ráérsz, itt van egy link, hogyan cáfolják tételesen fórumozók Benny Lewis könyvének állításait: http://polydog.org/index.php?threads/fluent-in-3-months-by-benny-lewis.17/Innen például meg lehet érteni, miért fontos a kritikus gondolkodás, és miért fontosak az értelmes kommentelők, vitatkozók.

      Törlés