Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2016. február 25., csütörtök

Vigyázz! 3 biztos buktató a siker lépcsőinél

.
Vigyázz! 3 biztos buktató a siker lépcsőinél

Uramatyám! Hová tud még zülleni a blogoszféra? A jobb sorsra érdemes blogolás hogy tud így elsilányulni, Íme a fenti - index címlapos - blogpposzt, az "állatorvosi ló" minden betegségével.

* Már nem is lehet kommentelni (max a még sokkal szörnyűbb facebookon). De facebook pokolbugyornál is van lejjebb, a linkelt blog fb-oldala. Ennyi bornírt marhaságot ritkán olvashat egyszerre  az ember.

* A blog szellemi-morális tőkéjéről sokat sejtet L.Ron Hubbard - szcientológia atyja - féligazságának kiemelt idézése.

* Na de mik kerülnek kinyilatkoztatásra a blogposztban? Mi kell a sikerhez? Mi "tudatlan" olvasók végre megtudhatjuk:

- Tisztázni kell először is, hogy mi érdekel bennünket. - Nyitásként a meleg víz feltalálása.

- Le kell tenni a múltat.
Hozzám ennek pont az ellenéte áll közelebb, és ha már idézetek:
"az aki nem emlékszik az felejt, és aki felejt annak nincs jövője"
"ha nem tanulunk a hibáinkból, akkor nem érdemes elkövetnünk őket"
"aki nem emlékszik a múltra, az arra ítéltetik, hogy újra átélje azt".

- Találd meg a szenvedélyed! Az oly kevés 3 pont ellenére, kapunk az 1. ponttal némileg redundáns újabb "ötletet". Mert hát lehet-e sikeres az, akiben nincs szenvedély még az őt érdeklő dolgokban sem.

Én szoktam szeretni a műfajt, amikor bulletpointokba igyekszünk tömörítünk minél nagyobb teljeskörűségi igénnyel tartalmat. Ezért is élvezetes elfoglaltság például egy súlymátrix és annak nyomán való értékelés, kiválasztás.

De ez a fenti három pont a műfaj arculköpése, olyan ócska, primitív tákolmány. Hogy az index.hu szerkesztői mit láttak benne címlapra kerüléshez, megfejthetetlen rejtvény számomra.


I.

Én ha a témában akarnék posztot írni, mindenek elött - az egyén szintjén - lajtstromoznám milyen tőkéi/tényezői vannak az embernek, ami determinállja sikerességét, a lehetőségek és korlátok vonatkozásában:

+ Szellemi. Nyilván nem mindegy ki mekkora szellemi potenciált tud felmutatni okosság, bölcsesség, ötlesség/kreativitás fronton. A nem tőkeigényesek ötletekhez, meg meg kell haladni az addig felhalmozott tudást valami érdemi/minőségi ÉS  újjal, váratlannal ÉS minél hosszabban kitartóan ÉS minél kevésbé koppinthatóan ÉS minél jobb tervvel megtámogatva..

+ Erkölcsi. Akiben nincsenek vagy kisebbek az erkölcsi fékek annak sikerességi pályája komoly gellert kap illetve megfordítva, ellenkező esetben gátja is lehet a sikerességnek, ha valaki nem akarja "piacosítani"/"fillléresíteni" erkölcsi tőkéjét.

+ Anyagi. A tőkeigényes ötletekhez fel kell tudni mutatni tőkét, amit nem tekintenék triviálisnak.

+ Egészség. Eszembejut Monty Python Mr.Spigottja, aki féllábú színészaspiránsként Tarzan címszerepére vágyott.

+ Kapcsolati. Az ember társas lény, aki perdöntő módon van kapcsolataiba ágyazódva. Nem az "Andrew Wiles"-ek a jellemzően sikeres emberek. (Ő bizonyította a kvázi bizonyíthatatlannak gondolt nagy Fermat-sejtést, éveken keresztül elszeparálva lakásának egy zugába)

+ Történelmi helyzetből fakadó. Egy 1989-90-es rendszerváltás, vagy egy 2008-as  válság más konjunkturális helyzetet jelenthet, ami alapvetően determinálhat cselekvéssorozatot.

PS: Eddig voltak a kalkulálható tényezők. Természetesen létezik a véletlen faktor is. "Megfogta az isten lábát", "Beütött az isteni szikra".


II.

Majd ezt követően globál-szinten próbálnám meg végiggondolni, hogy

- Tárgy szempontjából mit jelent, hogy exponenciálisan nő az emberiség?

- A felosztandó "torta" mérete nő-e, ha igen ugyanilyen sebességgel-e?

- A tortaszelet-vastagságok minimuma és maximuma közötti különbség nő-e és hogyan? Vannak-e bennük exponenciálisok, érvényes analógia-e a (káros)  piramis játék a téma kontextusában?

- Mekkora az igazságtartama annak, hogy pusztán csak 20%-nyi Föld-népesség is képes ellátni a Föld egészét? Ami egyszerre sejteti a roppant gyér hatékonyságot és egyre nagyobb tömegek egyre nagyobb kiszolgáltatottságát és/vagy romló nyomorát.

Az én konklúzióm: ha valaki képes ezekbe a kérdésekbe őszintén belegondolni, csak annak van esélye megtervezetten értékes sikerességre. De az ehhez való kellékeket nem feltétlen a linkelt blogban fogjuk megtalálni. ;)

2016. február 8., hétfő

Egy szerző két könyv





Dave Eggers megteremtette a 21. század felesleges emberét  

Ez bizony minden idők egyik legjobb könyvismertetése(i) az én számomra, nagy-nagy gratuláció érte a szerző(k)nek/bloggazdá(k)nak. Fájdalmas gyönyörűség volt olvasni minden betűjét az egyébként meglehetősen hosszú könyvismertetőknek. Én, aki napi szinten élek ebben évtizedek óta, sem tudtam volna jobban poentírozni a lényeget.

Kommenteltem is volna, meg e poszt linkjét be is szúrtam volna szívesen, csak hát sajnos ezt egyedül fb-accounttal tehettem volna meg ott a blogban, amit ugye nem akartam. ;)

A dolognak külön pikantériáját adja számomra, hogy fura volt szembesülnöm saját vitatható nézetemmel egy másik teljesen reális és releváns szemszögből is.

Ugyanis amikor kérdezik pl.. "hogy vagyok, mi van velem?" sosem szeretek rá válaszolni, mindig kényelmetlenül érzem magamat. Hiszen számomra ez egy tök érdektelen, velem kapcsolatos, "csak" engemet érintő kérdés, miközben én érdekes - értsd jelenlévőket "igazán" érdeklő - minél konkrétebb kérdésekről szeretek beszélgetni, már csak a hatékonyság érdekében is, meg a másik beszélgetőtárs kedvében járva is. Sokszor elvesztegetett időnek érzem ezeket a köröket, nem tűnnek "érdekes"-sé fokozható momentumoknak, miközben meg hangsúlyosan nem szeretek senkit terhelni saját egységsugarú - publikusnak publikus, ám - tök érdektelennek számító dolgaimmal.

És hát bizony látni kell, a mérlegnek mindig két oldala van, mint általában a legtöbb esetben. Miközben a fenti módon is "jól" használjuk ki az időt, belátható módon kegyetlenül égetjük is ki magunkat egyúttal. Az emberi pszichének nem véletlenül lenne szüksége "arányos" pihenésre a nagy pörgetés/pörgés mellett. De ki az a munkáltató vagy lehet venni más hasonló élethelyzetet is, amikor a hatalmas stresszben, növekedési kényszerben, kontrollálatlan - ami a dolog kigyógyíthatatlan veleje - pihenést/lazulást tudna engedni, tömeges(!) léptékben, a költségekben legnagyobb hányadot kitevő bértömeg mögötti élő munkaerőnek? Ez a (vad)kapitalizmusnak mondana ellen alapjaiban, ami "pihenés"-nek létjogosultságát a globalizmus csak még erősebben tudja megkérdőjelezni.

Így aztán az egyén és társadalom szimbiózisban, egyéni ÉS társadalmi minőségben, egymásra kölcsönösen ráerősítve égeti ki önnön magát, a "l'art pour l'art" élvezeteknek egyre kisebb teret hagyva. Extrapolálva: az "élvezet" mint olyan hovatovább már csak a munka, a megfelelés, az alkohol, a drog, a kiüresedett szex egyre nagyobb frusztrációkba torkolló válfajaiba torkollik. Fel lehet tenni a kérdés(eke)t
* Hány százalékban tud a társadalom értelmesen - emberi psziché számára komfortosabban - "lassítani"?! 
* Illetve ezzel párhuzamosan: hogyan romlanak (megfigyelhetően) az idevágó tendenciák?!
* Ami még fájóbb, ki fizeti/finanszírozza meg ennek össztársadalmi költségeit, egyes aspektusaiban, mindkét oldalról?!

És akkor következzék pár mellbevágóbb részlet a könyvismertetőből:

A regényidő 2010, a több évtizedes jólét vége, az ipar visszaesése, az önbizalom elvesztése, az amerikai cég helyett amerikai szabadalommal megbízást szerző kínai üveggyárak kora, a Nyugat-Európához való csatlakozás ideje.
„Lakásban tartott macskák nemzete lettünk (…) Kételkedők, aggodalmaskodók, túlkombinálók nemzete.” (19. o.)

A regény megjelenését követően egy volt Facebook-dolgozó, Kate Losse azzal vádolta Eggerst, hogy történetével The Boy Kings című memoárját plagizálta. Bár a címszereplő nagyvállalat tényleg mutat némi hasonlóságot a Facebookkal (a regénybeli ValóÉn például a FB-profil továbbfejlesztett változata, melyben a felhasználók közösségi profiljaitól a pénzkezelési platformjain át a levelezésükig minden egy felületre összpontosul)

...a regény végére már 8 különböző monitoron intézi a rábízott feladatokat.

„Emberek, a második felvilágosodás küszöbén állunk. És most nem a kampusz új épületéről beszélek. Hanem egy olyan korszakról, amelyben nem hagyjuk, hogy az emberi gondolat, tett, tudás és teljesítmény java része, akár egy lyukas vödörből, kifolyjon a kezünk közül. Egyszer már volt ilyen. A középkorban. A sötét középkorban. Ha nincsenek a szerzetesek, odaveszett volna minden, amit a világ valaha megtanult. Nos, ma is hasonló időket élünk, hiszen jórészt odavész, amit teszünk, látunk, tanulunk. De ennek nem kell így lennie.” (44-45. o.)
Blogposzt írói megjegyzés: az agilis módszertannak egyik legnagyobb bűne ez az én olvasatomban. Nem képesek kummulálódni, aggregálódni, letisztulni a tapasztalatok. Ezáltal kiüresedik, robotizálódik a munka, az ismételt hibaelkövetés (debugolási iterációs ciklusokkal) szimpla, egységáron bekalkulált elemi tétel a költségvetésben. Nincs konzekvenciája a hibának, ám nincs dicséret sem -
szellemi értelemben vett - pluszért, hiszen gyökeres eliminációja okán nincs is plusz (csak nyers, materiális értelemben vett, ticket-szintű, túlóra minöségű plusz)

Lehet, hogy A Kör Orwell és a túlzott digitalizációval szemben végtelenül szkeptikus DFW legrosszabb rémálma, de a Szilícium-völgy néhány vezérének maga a digitális utópia. Elég csak a sokat bírált Amazon-főnökre, Jeff Bezosra, vagy az Intermex nevű pénzügyi cégre gondolni, ami egy olyan telefonos applikáció letöltését várta el dolgozóitól, amivel a nap huszonnégy órájában tájékozódhat hollétükről. Eggerst stílusát nevezték már a DFW-i hang letisztultabb, könnyebben követhető változatának, hipnek és nagyon mainak

Nem kell olyan szolgáltatás, aminek megfigyelés az ára. Ha ez így megy tovább, két társadalom lesz – legalábbis remélem, hogy lesz kettő –, az egyik az, aminek a megteremtésében segédkezel, a másik egy alternatív társadalom. Te meg a hozzád hasonlók önként és dalolva állandó megfigyelés alatt éltek majd, folyvást figyelitek, kommentáljátok egymást, szavaztok, tetszést és nemtetszést nyilvánítotok, mosolyogtok éshomlokot ráncoltok, és egyébként nemigen csináltok semmit.” (233. o.)

Mi mind feleslegesek vagyunk. Bár Alan Clay és Mae Holland különböző generációk (sőt, különböző világok) szülöttjei, a globalizáció és az elvirtualizálódó jelen mindkettőjükre ugyanolyan hatással van. Engedelmesen belesimulnak az őket körülvevő céges környezetbe: Clay, akinek már neve is formálhatóságról, alkalmazkodóképességről árulkodik (clay, vagyis agyag – a szerk.) utolsó esélyként, kényszerből, saját mellőzhetőségével tisztában léve, Holland gyanútlanul, világjobbító szándéktól vezérelve.

Eggersnek éles és pontos rálátása van a 21. századi életre, és bárminek hangot mer adni. Jelene lélekromboló, jövővíziója fájdalmasan valószerű. Hangja szemtelen, ironikus és realista, épp, mint egy jól megválasztott zsűritagé valamelyik tévés tehetségkutatóban. A Hologram a királynak és A Kör zárójelenetéből pedig az is kiviláglik, hogy az abszurddal sem csak annyi a kapcsolata, hogy Beckett-től kölcsönzött mottót az egyik könyvéhez. 

Nap vicce: Master Data Management-Magic Quadrant (2015 November)


Annak fényében, hogy az MDM még sanyarúbb helyzetben van, mint az ETL, az pedig az álmoskönyvek szerint sem bíztat sok jóval. ;)

Magic Quadrant for Master Data Management of Customer Data Solutions



Magic Quadrant for Master Data Management of Product Data Solutions


2016. február 2., kedd

Data Science továbbtanulási irányként

Ártatlan kérdésnek indult, komoly méretű levelezést indukált, végül blogposzt lett.
De nem itt a blogon.
Ezt is sikerült megélnem.
:)

Data Science továbbtanulási irányként
Facebook-link