Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2017. november 20., hétfő

index.hu: "Tényleg bebizonyította a gép, hogy nem is az ember okozta a klímaváltozást?" II.lépcső

Látom nem úszom meg, hogy egy szinttel mélyebbre ássam magam a témában. :) Ebben a korábbi posztomban amellett érveltem, hogy
(1) proxy adatokon, (2) időben hosszan, (3) teljeskörűen, (4) megbízhatóan, (5) ennyire hiszterizált és pénzügyi szempontból túlterhelt témában, mint a klímamodellezés NEM lehet a címbeli eldöntendő kérdést eldönteni AI/MI-modellezéssel.
Ezt továbbra is maradéktalanul fenntartom, viszont az index (szintén Bolcsó Dániel) ma frissen lehozott egy interjút, Margriet Groenendijk adattudóssal, az IBM Watson adatplatform fejlesztőjével, annak apropóján, hogy előad  - 2017.november 15-én megtörténten - a Budapest BI Fórumon, "Weather and Climate Data: Not Just for Meteorologists" címmel, aminek 41 diás prezentációja itt érhető el.

I.MENET

Ahhoz, hogy a friss interjút kommentálni tudjam, muszáj a fentebb emlegetett előzmény-cikk lényegi részét szakmai szempontból picit részletesebben áttekinteni. Bolcsó Dániel (ebből a szempontból egyébként korrekten) kettéválasztja az ellenérveket (1) szakmai és (2) konteó kategóriákba (lásd hozzá idevágóan a kétértelmű "olajozott együttműködés" alcímet). Az utóbbival semennyire nem szeretnék foglalkozni, mivel állítom a kérdéskör (2) konteó nélkül is korrekten végiggondolható, csapán csak (1) szakma alapján is.

Nézzük akkor a szakmai (ellen)érveket.

A Guardian által megkeresett összes kutató egyetértett abban, hogy a tanulmány hemzseg a komoly módszertani hiányosságoktól és hibáktól, ezért az eredményei használhatatlanok. (A lap egyébként a tanulmány két szerzőjét is megkereste, de ők nem reagáltak.)
"Ez történik, ha az ember már azelőtt levonja a konklúzióit, mielőtt nekiáll a munkának" – mondta az egyik megkérdezett kutató, Gavin Schmidt, a NASA Goddard Űrkutatási Intézet igazgatója.
Tegyük is félre azonnal, hogy ez így ebben a formában nem érv semmire, se pro se kontra (ha már ezt sikerült legelső helyen kiemelnie a cikkszerző Bolcsó Dánielnek).

Mondja a fentieket a legsötétebb termogeddonista klímahisztériakeltők egyike, Gavin Schmidt, a különféle adat- és grafikonhamisítások, meg NASA-s visszaélések után (jó vastag bőrrel az arcán).

Érdemes belegondolni, hogy Trump hatalmas tervekkel érkezett a Fehér házba (pl.: Obamacare-eltörlés és társai), és aztán folyamatosan koppant orra az amerikai demokrácia buktatói révén: de  a NASA-féle Augeiász-istállóját kisöpörte, a Párizsi Klímaegyezményből kirepítette az USÁ-t, maradandónak tűnően. Vajh miért sikerült neki? Na és megáll-e a saját lábán ez a Gavin Schmidt intelem (lásd később)?!

Gavin Schmidt komolyanvehetőségére legjobb példa az egyetlen magyar nyelvű idézet tőle:
"A tudományos modellek nem jók vagy rosszak; hanem mindig rosszak. A modellek mindig csak közelítések. Azt a kérdést kell feltenni, hogy egy modell ad-e valami pluszt ahhoz képest, amit egyébként is tudunk. Ha igen, akkor a modellben van potenciál."
Ritkán olvasni ekkora orbitális f*sságot. Ezzel a "blickfangos poén"-nal "mindösszesen" csak az a baj, hogy
- nem ismeri a validált modell fogalmát
- a közelítés-hiba a pontosság problémáját feszegeti nem a rosszaságét.
- a modell által adott plusz lehet jó is vagy rossz is, amit érdemes megkülönböztetni hozzáadott érték szempontjából.
- de az egészben az alaprobléma, amiért teljes a tévút: nem mindegy hogy valaki igazságot keres, avagy prekoncepcióhoz keres modell-bizonyítékot, ahogy az egész NASA-bagázs szereti csinálni.

És végül az indexes Bolcsó Dániel is nyugodtan belegondolhat abba, ha már ezt emeli ki első helyre, hogy az indexen vajon előbb dolgoznak-e és csak aztán adnak címet/konklúziót pláne hatásvadászat kontextusában? Amúgy belerúgva egy jobb sorsra érdemes témába, lejáratva azt. Lásd legutóbb: index.hu: "Harvardi tudósok szerint gazdaságilag legyőztük Amerikát"

Szerinte a módszertan már elvben is hibás. A klímaérzékenység kiszámításakor ugyanis abból indultak ki a szerzők, hogy minden természetes változás teljesen függetlenül történt olyan külső befolyásoló tényezőktől, mint a vulkánkitörések vagy éppen a Nap hatásának változásai. Schmidt szerint ez még a tanulmányon belül máshol leírt állításoknak is ellentmond.
Ilyen marhaságot nem írtak a szerzők, szvsz, ezt Gavin Schmidt agymenése akarja a szerzők szájába adni.

A cikkben ez olvasható (volcan szó csak itt szerepel egyetlen egyszer a cikkben):
"Examination of many of these proxy temperature records shows they typically consist of complex oscillations or cycles about a mean value, with the amplitude and structure of the temperature signal depending on the geographical location considered. In the pre-industrial era, these oscillations represent the compound effect of natural phenomena both internal (e.g. North Atlantic Oscillation, El Nino Southern Oscillation) and external (e.g. solar, volcanic activity)."

Ami értelmezésemben azt jelenti, hogy a proxy-hőmérsékletek az iparosodás elötti időkben klímaszempontból belső (pl.: El Nino) illetve külső (pl.: vulkán) természetes jelenségek összetett hatásának leképződése. Szó nincs arról, hogy "minden természetes változás teljesen függetlenül történt".

Hibáztak akkor is, amikor digitalizálták az adatokat (konkrétan rosszul szkennelhették be őket), így elcsúsztak 35 évet, vagyis Schmidt szerint „ami szerintük 2000, az valójában 1965” – ami nagyon nem mindegy, ha napjaink klímaváltozása a téma.
A NASA-s "Hetesi Zsolt" Gavin Schmidt, aki pont ugyanúgy diszkreditálni akar csak, megértés és párbeszéd helyett, óva int mindenkit, hogy előbb dolgozni kell aztán levonni csak a konklúziót, miközben a linkelt Twitter üzenetében csak a hatásvadász szájkaratét látjuk a 35 évnyi konkrét shiftelődést nem. Vagyis a "konklúziót, munka nélkül". Bagoly mondja verébnek, ugye. Egyébként az alapcikkben világosan hivatkozzák Scafetta-t, hogy és mint foglalkoznak Moberg-gel (lásd hozzá a hokiütős visszaélések elutasítását).

Mi az hogy "adatsor-beszkennelés"? Nehogy már a XXI.században - pl.: Recognitás - OCR-rel kelljen hozzáférni adatsorokhoz. Vagy "véletlenül" elshiftelnek 35 évet a cikkírók, csak azért, hogy bosszantsák Gavin Schmidtet, akit persze nem lehet becsapni és Twitteren tudja is kommunikálni. Az indexes Bolcsó Dániel persze prekoncepciójával összhangban azonnal készpénznek veszi, cseppnyi kételkedés nélkül.

Önmagában a proxy adatok használatával egyébként nem lenne gond. Benjamin Henley, a Melbourne-i Egyetem klímakutatója maga is több tanulmányt írt proxy adatok alapján régi idők klímájáról, mégis azt mondta a Guardiannek, hogy ennek a tanulmánynak sose lett volna szabad megjelennie, de ha már így alakult, legalább vissza kéne vonni. Szerinte érthetetlen, miért csak hat paleoklíma-adatsort használtak, miközben egy idén júliusban megjelent tanulmány például 692-t gyűjtött össze, és a szerzők nem is indokolják meg, miért pont ezt a hatot választották.
Ismét megint a "ne b*ssza már meg" effektus. Az alapcikk 2017.április 22-én adódott le. Ezen számon kérni 2017-es júliusi tanulmányt, hát nem kicsit problémás, lássuk be! ;)

És amúgy meg bizony-bizony a több nem biztos, hogy jobb, főleg, ha a maradék a zajt erősíti. Teljesen helyénvaló lehet a 6 magyarázóerőileg legerősebbnek hitt adatsorral is modellezni, 692 ismeretében is. Persze a konklúzió lehet rossz ("fürdővízzel a gyerek kidobása") ezt én most nem tudom és nem is akarom bevizsgálni/verifikálni, én most csak arra vállalkozom, hogy a legdurvább hülyeségekre irányítsam rá a figyelmet (így is sajnos követhetetlenül nagyon hosszú lesz a poszt)

Arról már nem is beszélve, hogy vissza kéne vonni egy tanulmányt? Mert nem foglalkozott egy hónapokkal későbbi tanulmánnyal? Cenzura kéne, mi?

Henley szerint az is „extrém módon tudománytalan”, hogy a szerzők meg se próbálták azzal igazolni a megközelítésük pontosságát, hogy összehasonlítják a modelljük eredményeit valódi hőmérsékletmérésekkel, így „az eredmények nem támogatják a konklúziókat”.
A visszamérés, ez ennek a blognak is állandó vesszőparipája. A puding próbája az evés, nem pedig egy másik recepttel váló teoretikus összehasonlítás. Speciel ez teljesen jogos kritika. Az alapcikkben a 12-es táblában csak a proxy hőmérsékletek és az ANN-projekciónak is csak a szórását mutatja.

Piers Forster, a Leedsi Egyetem Priestley nemzetközi klímakutató központjának igazgatója szerint a szerzők fogták a múltbeli adatokat, és egyszerűen kivetítették a jelenre, anélkül, hogy megnézték volna, a valóságban közben milyen változás történt.
Azt a szemforgató hipokrita k*rva életbe. :)

Az 1.ábrán látjuk A hivatalos Nasa-Hetesi bagázs erölködését, hogy a tényleg létező CO2-növekedés és a tényleg létező globális átlaghőmérséklet-növekedés közé NEM-létező (értsd tudomány által nem tisztázott) direkt kapcsolatot hazudjanak az átlag-laikus szemébe. Lásd hozzá "bolha lábainak kitépkedése". A bunkó tudós: Egy bunkó elhatározza, hogy biológiával fog foglalkozni. A bolha tanulmányozásával kezdi. Leteszi a bolhát egy papírlap közepére és kiadja a parancsot: "Ugorj!". A bolha ugrik egy nagyot. Ezután levágja a hátsó lábait, majd ismét ugyanazt parancsolja neki. Semmi eredmény. Ezt a parancsot többször, egyre hangosabban, megismétli. Továbbra sincs eredménye. Megfigyeléseit megdicsőülten bejegyzi a kutatási naplójába: "Hátsó lábainak elvesztése esetén a bolha - megsüketül."

Míg a 2.ábrán látjuk Gavin Schmidt friss twitteres "hokiütőjét", lásd hozzá a Természet-világa-s magyar nyelvű cikket magyarázatnak.

Azaz Forster a saját akolmeleg klímahiszterizálós primitivségeiket varrják más nyakába. Ugye milyen rossz viszontlátni? ;) Az 1.ábrán nem tisztázott kapcsolatot vetítenek durván jelenbe és jövőbe, míg a másodikon olyan meredek felívelést prognosztizálnak, aminek múltbéli adatalapjai hiányoznak. A fele és duplája közé sem húzható minimális pontossággal sem az egyenes ilyen módszertannal. Ez semmi  másra nem jó, csak klímahiszterizálásra. Ennyit az adatkapcsolatokról és vetítésekről.

Amúgy az alapcikk modellezésének nem lehet scope-ja egy olyan adatkapcsolat tisztázása, amire a tudomány a mai napig nem volt képes, a legjobb erőinek bevetésével sem. Ezt számonkérni tehát egy 11 oldalas cikktől, minimum aljas megtévesztés.


Azt is tévesen előfeltételezték, hogy minden olyan természetes változás vagy ingadozás, amely az ipari forradalom előtt történt, napjainkig folytatódott volna. Forster szerint nagyon kevés az ilyen periodikus ingadozás, a legtöbb teljesen rendszertelen. Főleg a vulkáni aktivitás kezdi ki ezt a megközelítést, hiszen azt feltételezi, hogy az 1880 előtti vulkanikus tevékenység máig ugyanúgy folytatódik, miközben a valóság ettől igen távol áll. Más kutatások pedig már korábban bizonyították, hogy a klíma véletlenszerű változásai maximum 0,2 fokkal járulhattak ehhez hozzá.
Ez szerintem megint egy értelmetlenség. A vulkáni aktivitás nem szerepel a proxy-adatokban, az alapcikk 1.táblája szerint. Maga a vulkán szó egyszer szerepel csak, akkor is teljesen más kontextusban (lásd fentebb).

A modelljük azt is feltételezi, hogy az egyes helyekről származó közvetett adatok ingadozásai a globális átlagban is hasonló ingadozást jelentenek, ami megint csak hibás előfeltevés. És mivel a már megvalósult 1 fokos változás úgy történt, hogy a szén-dioxid-duplázódásnak még csak nagyjából a felénél járunk, a 0,6 fokos klímaérzékenység biztosan kizárható, meg minden más szám is 1,5 fok alatt.
Én ezt a bekezdést nem értem, de nem is akarom: elhatárolódom tőle. :) Milyen ingadozás mi látszik hogyan az átlagban? Milyen duplázódás jár hogyan a felében?

A szerzők elemzése látszólag úgy működik, mint a varázslat– foglalta össze Steven Sherwood, az Új-dél-walesi Egyetem klímaváltozás-kutatási intézetének igazgatóhelyettese. Szerinte az az érdekes a tanulmányban, hogy éppen azt csinálják a szerzői, amivel a fősodorbeli klímakutatókat szokták vádolni: rövid távú múltbeli adatokat vetítenek rá a jövőre.
Na ez egy korrekt kritikai megállapítás. Ezért veszélyes terület az AI/MI és klímaelőrejelzés házasítása.

Egy klímakutató blogbejegyzése alatt pedig egy gépi tanulással foglalkozó kutató is kommentelt, aki szerint ezen a téren se túl acélos a tanulmány.
Köszönjük az újabb diszkreditálni igyekvő kommentet :)

II.MENET

Na akkor nézzük a hölggyel való interjút, ami ezt a blogposztot generálta:

- Hogyan változtatta meg ön szerint a klímakutatást a big data és a gépi tanulás?
- A klímakutatás szerintem mindig is big datára épült, csak az új technikákkal könnyebbé vált a feldolgozása. Gépi tanulást is sokat használtak, csak statisztikának hívták, ezért ezen a területen inkább hájpról van szó mintsem radikális változásról.
Ez szerintem egy teljesen korrekt vélemény.

Legfeljebb a magyar olvasónak lehet új, ami itt a blogon régóta evidencia, hogy pl.: az IPCC klímamodellezése nem fizikai modellezés, a valóság megértésére, hanem egy hackelt AI-modellezés, hiszterizálásra alkalmas prekoncepciók megtámogatására. 

Ahogy a Big Data és Hype sem valóságtól elrugaszkodott kapcsolat:
Big Data csak hype lenne? I.
Big Data csak hype lenne? II.

- Érdekelne a véleménye arról a tanulmányról, ami azt állította, hogy gépi tanulás alkalmazásával bebizonyította, hogy nem is az ember a felelős a klímaváltozásért, de aztán sok kemény kritikát kapott.
- Nekem úgy tűnt, önkényesen válogatták az adatokat, mintha azokat választották volna ki, amik a legjobban passzolnak az eredményhez. Ha megvannak az eszközeid a gépi tanuláshoz, miért nem használod az összes adatot? Elég elfogult is volt az eredmény. Szerintem ha az összes adatot használták volna, más eredményt kaptak volna.
Ez így általánosságban nagyon inkorrekt és megtévesztő szerintem; hatalmas fekete pont jár érte részemről. Fentebb  már írtam:
- Több nem feltétlen jobb, mivel a zaj rongálhatja a modellezés minőségét.
- Szakmailag szvsz lehet "önkényesen" szelektálni adatsorok között, modellezési iterációk során, magyarázó erőt tekintve, mégha ez végül rossznak is bizonyul.
- A hölgy implicit csalással vádol, szvsz. Ami nem baj, de ennyi kevés azért hozzá.
- Elfogultság? Come on... Bagoly mondja verébnek.
- Az egész interjút tekintve a hölgynek lehetne oka jóval szerényebbnek lennie.

- Milyen valódi lehetőségei vannak az ilyen módszereknek? Megfogalmazható ezek alapján releváns állítás a klímaváltozásról?
- Igen, mert meg lehet figyelni a különböző okait, tudjuk, mekkora a kibocsátás, ismerjük a hőmérsékletnövekedést, megtalálható az összes adat egy adott időszakon belül, ami hatással lehetett erre, és már egy egyszerűbb vizsgálattal is megmutatható, mi okozott mit. A gépi tanulás csak egy eszköz, minden az adatokon múlik.
A nő itt bukik meg, mint Rottenbiller.

Exponenciális/progresszív felfutást (felfutás elött) semmilyen tanuló algoritmus nem tud korrekten kezelni. Na főleg visszamérés lehetősége nélkül. Na ez az áltudomány: előbb lesz Széles Gábornak energiacellája.

Összes adat? Come on....

- Tud mondani gyakorlati példát, hogy az IBM milyen klímaváltozással kapcsolatos projektben működik közre?
- Van például egy kaliforniai projekt, amiben műholdképek alapján vizsgálják az aszályokat, hogy segítsenek meghatározni, hol és hogyan tudnának az emberek jobban spórolni a vízzel szárazságok idején. Például ajánlásokat tesznek, hogy mikor ne töltsd fel az úszómedencédet.
Így keveredik a hazugság az igazsággal. Úszómedence feltöltésének igen/nemje teljesen korrekten kezelhető probléma, szemben a progresszív felfutású globális átlaghőmérsékletnövekedéssel.

- Az előadásában említette, hogy próbált összefüggést találni a New York-i időjárási adatok és a közlekedési balesetek között, de nem járt sikerrel.
- Nem, New Yorkkal legalábbis nem.
- Volt, amivel igen?
- Mivel ez egy nagyon nagy és forgalmas városban volt, sok minden más is befolyásolta a bal0eteket az időjáráson kívül, például a forgalom mértéke, az utak állapota, stb. A vidéki területeken, ahol nincsenek épületek és hasonlók, sokkal nagyobb lehet az időjárás hatása, de erre nincs bizonyítékom.
Ez itt a blogposztban offtopik, klímaszempontból. De tanulságos, merthogy kb. ilyen őszintén kéne a klímatémához is hozzáállni.

- Milyen más esetekben lehetnek még hasznosak az időjárási adatok?
- Például a mezőgazdaságban, ahol meg lehet jósolni, mikor kell majd öntözni a növényeket. A szupermarketek és más boltok is használják annak az előrejelzésére, hogy mikor milyen termékeket fognak tudni eladni. Hotelek is előre tudják tervezni a szobafoglalásaikat az időjárás alapján. Energiacégnek is segít a tervezésben.
Ezek teljesen korrekt jó példák, az úszómedencéhez hasonlóan.

- Egy interneten elérhető korábbi előadását időjárási és twitteres adatok összevetéséről tartotta. Mesélne erről?
- Tavaly a Watson [az IBM mesterséges intelligencia platformja – BD] használatával elemeztem Twitter-üzenetek érzelmi töltetét, azt néztem meg, hogy látszik-e kapcsolat a valós időjárás és aközött, ahogy az emberek beszélnek róla Twitteren. Nem találtam semmit, de a projekt fő célja nem is ez volt, hanem hogy bemutassam rajta a rendelkezésre álló eszközeinket, hogy milyen egyszerűen használhatók és kombinálhatók.
Érdekes demó-játék, de itt offtopik.

- Min dolgozik most az IBM-nél?
- A PixieDust nevű nyílt adatvizualizációs eszközt fejlesztem, most például a térképek megjelenítését akarom sokkal könnyebbé tenni. Ez az adattudósok által használt Jupyter-jegyzetfüzetekben működik, amik nagyon jó és egyszerű módjai az adatok vizualizációjának. A PixieDust ezt teszi egyszerűbbé akkor is, ha az ember nem nagyon tud kódolni. Ez azért érdekes nekünk az IBM-nél, mert része a Data Science Experince nevű felhőplatformunknak, ahol minden eszköz megtalálható, amire az adattudósoknak szüksége van, lehet gyűjteni és tárolni az adatokat, és meg is lehet osztani a projekteket, az egész csapat az adattudósoktól a fejlesztőkig együtt tud dolgozni egy közös környezetben.
Minden ilyen eszköz potenciális ígéret. Mind a térkép, mind a kódolás-nélküliség erős hívószó.

- Manapság egy adattudósnak programozónak is kell lennie, vagy húzható még éles határ a kettő közé?
- Jelenleg homályos a határ a kettő között. Szerintem egy adattudósnak tudnia kell kódolni, mert anélkül nem tudja végezni a munkáját, de legalább meg kell értenie, hogyan működik a fejlesztői munka. És a másik oldalon a fejlesztőknek se árt érteni, hogyan lehet gépi tanulással dolgozni, sokkal gyorsabb a munka, ha ugyanazokat az eszközöket és környezetet használják a csapaton belül.
Ez szerintem egy jóval komplexebb kérdés.
Itt ebben a posztban tárgyaltam ezen a blogon:
Adattudósok klaszterezése
illetve itt
Mi a különbség a Data Miner("adatbányász") és a Data Scientist("adattudós") között?

- A tudományos életből igazolt az IBM-hez, mi a legnagyobb különbség az itteni munkában?
- Ez nyilván nagyon szubjektív, de én régebben mindig sok-sok különböző fájlban, helyben tároltam az adataimat, és mindent magam csináltam, most viszont minden a felhőben folyik, teljesen más a kollaboráció, és ez nagyon jó.
"Felhőt" így kiemelni mint különbség-faktort. Háááát.....

III.MENET

Végezetül nézzük a kérdéses fórum 41 diás prezentációját a hölgynek.

13.dia: Hadcrut 4.x már előrevetíti a problémákat. Nézetem szerint mind a kevés mérés(pont) és kevés mérés, mind "globálissá" aggregálásuk számtalan sebből vérzik. Illett volna rá kitérni a prezentációban.

20.dia gyönyörűen mutatja az általam szajkozott felfutási problémákat. Kár hogy a nő képtelen észrevenni ezt saját ábrájában.
 
A témába vágó blogposztok, itt a blogon:
Laszilo: Gondolatok Dr. Miskolczi Ferenc üvegházelméletéről
****
Mi az, hogy "klímaszkeptikus" és hogy viszonyul a "termogeddonista pánikkeltőhöz"?
Gyorsuló üvegházhatást nem kéne végre újragondolni az IPCC-nél?
Körösi Csaba: Klímaváltozás – Mindenki Akadémiája, 2016-12-01
Hetesi Zsolt leértékelődése hét év távlatában
Az "intelligens" Antalffy Tibor 
Eördögh Árpád: A félreértett globális felmelegedés, 2011-12-05, blogposzt 
index.hu: "Tényleg bebizonyította a gép, hogy nem is az ember okozta a klímaváltozást?"
index.hu: "Tényleg bebizonyította a gép, hogy nem is az ember okozta a klímaváltozást? II.menet"
Prediktálás börtönfenyegetettség árnyékában?
Klímaváltozás: előrejelzési visszásságok
Klímakatasztrófa előrejelzése 

2017. november 18., szombat

fidelio.hu: "Mit tesz a klasszikus zenével a közösségi háló?"

fidelio.hu: "Mit tesz a klasszikus zenével a közösségi háló?"

Adatbányász-elemzőnek ez a "zene és közösségi háló" egy másik izgalmas kérdés-komplexum, a kulturkampf-os szociológiai vizsgálat után. :) Bevallom férfiasan, sem struktúrálisan, sem fókuszálásilag, sem tartalmilag nem tudok semennyire azonosulni a Fideliós cikkel. Pedig ez egy komoly (legkomolyabb?) zenei szaklap fősodratú véleményét foglalja magába.

A tárgyat illetően, szvsz, kell beszélni célokról, eszközökről, verbalitásról, platformokról, magyarázó változókról (pl.:, feleslegesség/környezetszennyezés/kártékonyság, idő, pénz,...), etc.

A Fidelio.hu-s cikkben már rögtön a célok összemosódnak, elkenődnek. Ugyanis én szeretem világosan megkülönböztetni mi az, ami
* a zenét magát, 
* a zene megértését, 
* a zene közösségi élménnyé nemesedését szolgálja (alázattal),
és mi az, ami még ezen felül szennyezi is a témát (pl.: felesleges tartalom-generálás, mellékösvényes káros motívációk, push-marketing). Csomó megélhetési bűnözéssel rokon tevékenység.

Azonnal előkerül ilyen elemzésnél a (z oldalpályás) verbalizmus problémaköre:

- egyrészt roppant rossz indikátor.
+ Lehet jól beszélni zenéről és rosszul zenélni mellé (tipikus példa avantgarde zeneszerzők) meg fordítva, azaz:
+ Lehet jól zenélni, de rosszul vagy egyáltalán nem beszélni zenéről (ez meg általános tapasztalat: zenészek legtöbbje csak zenélni szeret, róla beszélni nem, vagy ha igen, akkor többnyire rosszul teszi. A zenészek jellemzően még felkérésre, nógatásra sem szeretnek (pláne dinamikusan, rögtönzésszerűen) interaktálni hallgató közönségükkel, ami által külön belterjes világot is építenek maguknak, pláne, ha felsőbbrendüségi érzés is társul mellé).
+ Van egyébként pozitív példa is (jól beszélni+zenélni) Lukin László vagy manapság Hollerung Gábor kakaókoncertjei.

- másrészt úgy lehet túlzásba vinni, hogy roppant károkat lehet vele okozni. Tipikusan ilyen szemétgeneráló platform egy Facebook, ahol nincs olyan platform-támogató eszköz, ami a zenét alázattal szolgálná, kizárólag formázatlan verbális vadhajtásos ingerek terepe, a felületességek rohanósságot tápláló melegágya. Technikai értelemben is egy megbízhatatlan, reklámokkal túlterhelt, tartalom-torzító (lásd például top commentek, kiküldések kiválasztását) ócska felület. A social media meghatározó platformja ugyan, de a zene szempontjából az egyik létező legkártékonyabb tényező.

Ha összeszednénk a zenével kapcsolatos verbális megnyilvánulásokat (én például mindazt, amit olvastam, láttam interjúkban, videókban) tizedszázalékokban mérhető, ami hiteles, jó, érdekes, zenét támogató, inspiráló. A többi jobb esetben szemét. Rosszabb esetben kártékony szemét. Kb most amire visszaemlékszem az utóbbi időkben Kocsis Zoltán évtizedeken átnyúló, youtube-nak köszönhetően átélhető verbális megnyilvánulásokra mondom, hogy van értelmük (egységnyi időre vetített hasznuk), Ami cikket, kommentet, megszólalást olvastam legjobb esetben is betűkkel jócskán túlterhelt, mellékízes, zavaros, nem pozitív értelemben áthallásos olykor félrevezetően megtévesztő.

Ha a művészek nem tudnak zene-komform módon verbálisan megnyilvánulni, mit várjon az ember a plebstől? Az én közel 20 éves tapasztalatom alapján a zenei topikok mennek leghamarabb, legkönnyebben tönkre (politikai dühöngőket nem számítva), én egyszer jelentem meg a Fidelio Virtuózok topikjában és azonnal menekültem onnan az ott tapasztalható - vezérürük által generált - primitivségek elöl. Totális divergencia, elhalás, fókuszvesztés, elprimitivesedés a jellemző egy negatív spirálban. De annyira, hogy még könnyeket sem érdemel a dolog, mert nincs miért mit bánni az orbitális mételyben.

De van további mélység is. Az egész Virtuózok, egyetemi tanárostól,  zsüristől, fiatalabb generációstul, képtelen kommunikálni érdemben és vállalhatóan (szekunder-szégyen érzete a nézőben). Mintha nem lehetne zenei teljesítményt értékelni, vitás kérdésekben konszenzusra konvergálni (saját valós tapasztalat).

De a szomorúságot lehet tovább fokozni: Rácz Zoltán (Amadinda) kirohanása Fáy Miklós ellen. Kultúrember ilyet nem tesz. Olyan fokú stressz, kimondatlan, végignemtárgyalt, lappangó feszültség van a cukormáz alatt, az egész zenei társadalomban, hogy kódolva vannak a hasonló kiborulások. Ugye mondani sem kell, hogy a zenének nem erre van szüksége.

Egészen egyszerűen lehetetlen kihívásnak tűnik a hatalmas zajban, hogy kevés szóval tömören, jó üzenet fogalmazódjék, meg ami sok emberben és jól dekódolódik, a zenét alázattal szolgálva. Ez a zene menti verbalizmus egyfajta halálraítélődése az én értelmezésemben.

A zenei verbalizmus egy külön önálló életet élő, saját törvények szerint működő valamiféleség a zenén túlmenően, de szimbiózisban vele, leginkább rajta kártékonyan élősködve. Míg a zene per a mai napig tud vállalható pozitív közösségi élménnyé nemesedni, a zenéről való verbális diskurzus jó eséllyel erőtlenül elhal, ki sem fejlődik, ádáz szembenállásokban elpusztul, mindenféle (tartós) közösségi élmény építése nélkül. És a tárgybeli Fideliós cikk úgy beszél erről a vonatkozásról, hogy írmagja sincs a potenciális/kódolt kártékonyság elemzésének.

Idő:
Tipikusan van a like/follow pillanatnyi megnyomása a Facebookban és van az utána lévő folyamatosan pörgő idő.
+ Egy dinamikusan fejlődő oldalnál van értelme ilyen mutatót nézni, de ekkor a folyamatos tartalom generálódásának szemetelős problémájába ütközik az ember (nem lehet, mert nincs ennyi verbális potenciál a zenében), túl sok betű a semmiért.
+ Ha meg szép csendben elhal egy oldal ritka/rendszertelen megszólalásokkal, akkor megint csalóka az ilyetén számok nézegetése, hiszen egy státusz/mutató veszti el időben az aktualitását, érvényét.
+ Mindennek alapvetően az az oka, hogy a Facebook verbális platform, szemben egy Youtube-bal, ami zenei platform (még ha mindkettőn lehet videót publikálni is).
+ Én azt mondom a fókusznak mindig a zenén kell lennie, a verbalizmus csak másodlagos lehet, pláne ilyen rossz hírnévvel, előélettel.

Pénz:
- Én azt gondolom a pénz önmagában definitive nagyon nagy kárt okoz a zenének. Vitának, marakodásnak a terepe. Per a mai napig nagyon rosszul állunk a témához, össztársadalmilag. Nemcsak Magyarországon. Lásd idevágóan szerzői jog terrorját is.
- Nem mindegy mennyi pénzt tol bele valaki, mennyire folyamatosan. Lásd Virtuózok, ugye. Ami formátumnak tulajdonosai ráadásul egyszerre / koncentráltan nagyon sok pénzt költenek, rosszul, rossz célokkal és rossz eszközökkel, no meg gyenge hatékonysággal.

Pedig van bőséggel mit tanulni a zenének jó értelemben is a közösségi hálótól, ennyi negatívum  mellett is no meg pénzcentrikusság nélkül is.
- Hálózat elméleti megfontolás1:  Észre kéne venni, hogyan emelte ki a Gangnam Style-t, Despacitót a világ az ismeretlenségből. Vegyük észre itt a zene maga volt a perdöntő mag, miközben a döntő motívum a közösségi háló ereje. Komolyzenében legeklatánsabb idevágó példa az amúgy (nekem) rossz emlékű Valentina Lisitsa.
- Hálózat elméleti megfontolás2:  Magyar példa is van: Dalfutár-nóták 100.000-es nézettségi számokat produkálnak: csak attól is, hogy a Dalfutár összekapcsolja őket.
- Hálózat elméleti megfontolás3: Nem elég egy Virtuózok YT-csatorna az ott szereplő gyerekeknek. Szélesebb körben is meg kell őket ismertetni mint egy lokális magyar nyelvű csatorna. Hálózatban minél értékesebb/forgalmasabb/súlyozottabb csomópontokon keresztül lehet kisugározni a tehetségeket, mind előadóknál, mind zeneszerzőknél. Az én perdöntő motívációm 2007-ben, kottás videóim kezdetekor éppen ez volt.
- Idevágó részkonklúzió: ha a zene maga nem adja el magát, ott a verbalizmus inkább fel se bukkanjon.

Végkonklúzió: 
* jóval kevesebb (főleg káros) verbalizmus kell, 
* jóval több zene-közponzú zene-orientáció kell, 
* amihez a közsségi háló erejét fel kell ismerni és jó célra, jól kell használni, értelmes közösségépítéssel egybekötve.

index.hu: Kocsis Zoltán és a Fideszes kulturkampf

index.hu (Kolozsi Ádám): "Hatástalan a fideszes kultúrkampf"
FB-index.hu (Kolozsi Ádám): "Hatástalan a fideszes kultúrkampf"

Mint Kocsis Zoltán nagy tisztelője, életművének évtizedek óta követője, és mint adatbányász elemző egyszerre nagy érdeklődéssel olvastam a fenti index-es cikket. Természetesen azonnal igyekeztem kapcsolatos gondolataimat írásos formába önteni, sajnos a Facebook automatikusan és nyom nélkül törölte a szokásosnál hosszabb kommentemet (egy YT-link miatt). :(

Nagyon nem szeretek elveszett kommentet újraírni, mert a tapasztalat azt mutatja a második verzió sokkal gyengébb, hiányosabb. Most a téma érdekessége, fontossága, no meg "érintettségem" miatt megteszem itt a Google-platformon. A várható hiányosságoknak elébemenve, jóval nagyobb terjedelemben. :)

Kiindulás:
216-tal vezeti a legtekintélyesebb "ismertek és elismertek" toplistáját Kocsis.
74%-kal toronymagasan vezeti az "ismeri és kimagaslónak tartja" listát, a 63%-kal 2.helyezett Nobel-díjas Kertész Imrét.
11%-kal toronymagasan vezeti a "ismeri és elutasítja" listát is, a 14%-kal második Nádas Péter elött.

Ez kiugróan sikeres szereplése egy művészünknek, egy olyan nívós MTA szociológiai-vizsgálatban, aminek sem szinvonalában, sem elfogultlanságában nem nagyon van ok kételkedni (megbízhatónak érződik). Sikeres, hiszen merthogy mind a három legfontosabb kategóriában egyszerre került élre, illetve merthogy eléggé egyértelműen került élre. Mindez magyarázatért kiált :)

Milyen "magyarázó változókat" kéne mérlegelni, a sikeresség ilyetén nagyságának megértéséhez:

* Kulturkampf
- A vizsgálat azt hozza ki ugyan, hogy kulturkampf nem tudja relevánsan befolyásolni a művészek megítélésének kulturkamp-motívációjú torzítását.
- Azt azért meg kell állapítani, hogy Kocsis pont hogy felette állt 
+ mindenféle kulturkampfnak, azaz, pont, hogy nem volt mi torzítson,
+ jobb vagy baloldali (politikai) "tematizálásnak", de még a
+ népi-urbánus szembenállásoknak is.
- Egy interjújában ugyanis saját magát nevezte mosolyogva angyalföldi proletárnak.
- Ő bizony kifejezetten alulról jött, abban az értelemben, hogy onnan nem szoktak a magas zene világába ennyire mélyen beleágyazódni, kezdve rögtön az általános iskolájával illetve a nagyon is megtapasztalt visszahúzó közeggel. (Maga Kocsis mondta volt esély az elkallódására, sőt történtek is ilyen jellegű történések az életében)

* Politikai oldal felé elköteleződés, "függőségig" menően.
- Állítom mindkét nagy - rendszerváltás utáni - politikai oldal úgy kezelte őt, mint Rákosi Kodály Zoltánt. Tehetsége, elismertsége okán "érinthetetlen volt", nem tudták benyálazni, beszennyezni őt, szerencsére motiváció se nagyon volt erre.
- Kocsis kivívta a megkérdőjelezhetetlen önazonos autentikusság jogát. Ez odáig menően így van, hogy neki nem került erőfeszítésébe oldal-függetlennek lenni, sőt az élet kvázi megkönnyítette neki az oldal-függetlenség választását. Rásegítve a megítélésében az érvényrejutott tehetség minél nagyobb szelethez jutására.

* Zene súlya, tekintélye, magyarázó ereje kultúrán belül
- A zene nagy előnye, hogy non-verbális műfaj. 
- Míg minden kulturkampf alapvetően verbális gyökerű. Zenében egészen egyszerűen nincs értelme kulturkampfolni. Ha van kulturkamp, akkor kizárólag verbális oldalpályán van.
- Ráadásul ennek ott van igazán súlya, hogy míg egy társadalomban a zenét/művészetet relevánsan kevesebben, addig a verbális megnyilvánulásokat sokkal többen értik, egyébként sokszor félre- és persze egészen reflexióig menően is. Zenében gondolhatunk Varnus Xavér vagy Schiff András verbális megnyilvánulásaira.
- Míg a non-verbalitás előny, addig a magas művészetben a zene súlya, tekintélye, hatóköre pont a kevésbé érthetősége és így időben való - szerintem progresszíven négyzetesen - "elavulása" miatt egyre visszább szorul. Kocsison kívül fasorban sincs még egy zenész az MTA-vizsgálatban.
- Megváltoztak a prioritások, egyre inkább rétegműfaj a komolyzene, egyre inkább "skanzenesedik". Kihalni sosem fog talán, de a kritikus tömegét (hallgatói bázisát) folyamatosan egyre inkább veszti el. Nem segíti ebben az sem, hogy a komolyzene, egy Mahler VIII.szimfónia előadása messze legdrágább produkció, még szimplán alaphangon való megszólalásban is (egységnyi fizető hallgatóra vetítve).
- Ellenpróbaként érdemes megnézni, hogy ami tömegeket mozgat meg, pl.: André Rieu, ott a modern kornak megfelelést csak izlésficammal látjuk párosodni.
- Én elemzőként azt állítom, hogy Kocsis ilyetén sikeres szereplése a vizsgálatban nem pusztán tehetség és nem pusztán zenei gyökerű. Kell lenni ott más egyébnek is.

* Ismertség 
- Kocsis - Puskás-kontextusban is tárgyalható - ismertségét a világban, alapvető módon az internet elötti nyugodtabb időkben szerezte. Akkoriban jóval költségesebb volt egy CD-kiadása, jóval kevesebb művész jutott hozzá, jóval nagyobb eladott példányszámok mellett, ráadásul mindenki nemzeti vonalat próbálta erősíteni a külföld térnyerésével szemben.
- Az, hogy Kocsis utat tört magának ebben a világban (pl.: Philips), ez egyértelműen (manifesztálódott) tehetségének köszönheti. Hálózatelméleti értelemben vett külföldi és belföldi beágyazódását a magas zenei világba ez alapozta meg. Ami különösen nagyon fontos, hogy mindezt Magyarországról indulva és Magyarországon maradva innen kiteljesedve.
- Természetesen (akkoriban még jóval komolyabb súlyú tévés) média-generálta eseményekkel spirálban még tovább felerősítve.

* Elismertség
- Ugye ezt nagyban gyengíti, mint szó volt róla, hogy a zenét társadalmi szinten jóval kevésbé értjük, mint az irodalmat, színházat, vagy akár festészetet/építészetet.
- Hiába nagyszerű zenész Kocsis, ha a tömeg nem érti, a tömegnek nem átélhető élménye ez.
- Kocsis esetében annyira (1) evidencia volt a (2) konszenzusos tehetsége, hogy ez kitört a zenészek/szakértők köréből a társadalom szélesebb rétegei felé.
- De annyira, hogy a zene mint műfaj által keltett hendikepet is behozta Kocsis, mint egyetlen más zenész esetében sem volt látható ilyen, még csak hasonló sem.

* Elkerülhetetlen verbalitás
- Noha a zene ugye non-verbális műfaj, de láttuk, hogy oldalpályán komoly szerepe van a verbalitásnak.
- Kocsis nagyon sűrűn nyilatkozott az irott és képi médiában, különösen a 2012-es szívműtétje után, amiről nyugodtan mondhatjuk, halálközeli esemény volt életében.
- Mindig
+ nagy műveltséggel, tárgyi tudással.
+ bölcsen,
+ kevés szóval lassan, érthetően.
+ trivialitásokat kerülve, aktuálisan és érdekesen,
+ világot keblére ölelően minél kevesebb megbántással, ám
+ őszintén,
+ problémákat nem megkerülve 
szólt.

Egyéniség
- Olyan érvényes és meggyőző egyéniséget mutatott fel, hogy az elutasítók is érezték ennek erejét.
- Kocsisnak még egy-egy megosztó zenei tevékenysége is erénnyé tudott válni, növelni tudta a legendaképződés erejét.
- Ha csak a Chopin keringőkre gondolunk, még zongoristaként is megtudta osztani a zenei világot. Az biztos, hogy ilyen Chopin-keringőciklus se azelött, se azóta nem volt.
- Mennyivel fokozottabban így van a karmesterségével. Miközben konszenzus volt mindig is abban, hogy a zenéről magáról talán Kocsis tudja a legtöbbet, ennek átvitele a zenekarra sosem volt problémamentes és hiánytalanul sikeres, szintén megosztottságot generálva a zenei világba.

Megjelenés
- Ne legyünk álszentek! 
- Kocsis a hullámos hajával, gyerneki huncutságra képes arcával, elhízástól távol álló kiváló megjelenésével, mindig lenyügözte a társadalom női felét. Bár Kocsis maga mindig tagadta ezt a szálat (Presseréket, rockzenészeket felhozva ellenpéldának, hol voltak az ő lehetőségei hozzájuk képest), meg nyilván visszafogottan mesélt magánéletének kalandjairól, azért az a szélsőséges példa, amikor egy zongoraművésznő (Soltész Enikő) saját Kocsis-gyereket akart kreálni a saját életébe és a világ tudomásába: na ez azért kell, hogy mutasson valami erős indikátort ebben a női topikban/threadben is.

* Jótékonyság, társadalmi szerepvállalás.
- Kocsis erős marketingértéke folytán az ilyetén - egyébként kiválóan - súlyozott tevékenysége is pozitívan tudott megjelenni a világban. Lásd Gyermekmentő Szolgálatnak évenkénti koncert születésnapján, vagy lásd első feleségének Hauser Adrienn kezdeményezésének támogatását (Tiszadobi Zongorafesztivál).

* Kiteljesedő tehetség, mint fő magyarázó változót zavaró motívumok, az "elutasítottság" kontextusában is:
- Bőven voltak ilyenek Kocsis életében: Fesztiválzenekar körüli balhék, ÁHZ Muzsikus-válogatás, Soltész Enikő ügy, Süddeutsche Zeitungos rasszista motivációjú denunciálási kísérlet. De hiába a sok "kaland", Kocsis identitása, renoméja mindig épen maradt, megnyerve a bírósági pereket (és a pénzt jótékony célra felajánlva).

Pár napja volt halálának egyéves évfordulója (2016.11.06). Ismét linkelném a párperces In Memoriam-os kottás videómat. Állítom, hogy Kocsis valami olyat vett észre, és formált meg interpretációjában a világ számára e Schubert-darab kapcsán, amit más korábban sosem.
[Kocsis Zoltán (✝2016.11.06) R.I.P.] Schubert: Impromptu in f for Piano Op.142/4
https://www.youtube.com/watch?v=bhLUawdcGcM

2017. november 12., vasárnap

blog.hu: "Mi lesz a szingularitás után? ...avagy kell-e nekünk az MI?"

Mi lesz a szingularitás után? ...avagy kell-e nekünk az MI?

A „Robotok elveszik a munkánkat?” és a szingularitás (az MI emberi intelligenciájának elérése) következményeiről, jóslatairól szóló tudományos cikkek egyre szaporodnak, a szakértők véleményei egyre közelebbi dátumot jövendölnek. Vajon átveszik a hatalmat az emberiség felett a gépek, vagy segíteni fogják a dinamikus fejlődést és a jólétet?

Érdekes témafelvetés és nyomán érdekes kommentek. Én sem álltam meg, hogy kommenteljek sajnos sok hibával, kutyafuttában, mert indult a buszom. Ezért itt most egy picit pontosítok, a lényeget megtartva.

Wikipédia: "Az emberi agyban becslés szerint 50–100 milliárd (109 milliárd) idegsejt, vagyis neuron van. Ezek között kb. 10 milliárd piramis alakú sejt, amelyek között élénk kapcsolat van kb. 100 billió szinaptikus érintkezési ponton keresztül."

Hardverben+szoftverben nem reprodukált még senki ekkora "agyi" teljesítményt. Sőt tulajdonképpen csak az agyműködés megértésétől is nagyon-nagyon messze van az emberiség, amire ugye minimálisan szükség lenne a reprodukáláshoz.

Az egyetlen "menekülő" út az lehetne, hogy találni kéne az emberi agyműködésnél lényegesen egyszerűbb (matematikai alapú) modellt, ami ugyanezt a teljesítményt tudja közvetíteni (hardveresen és szoftveresen). Amivel "mindössze" csak az a probléma, hogy az evolúció bár produkál feleslegesnek látszó dolgokat, de ekkora túlméretezést csak nem csinál, nem?

Azaz én inkább nem hinnék (nem valószínűsítenék), mint igen, hogy jelentős szimplifikálhatósági potenciál lenne a kérdéses matematikai alapú modellben (értsd: agynál lényegesen egyszerűbb akármilyen struktúra ki tudja váltani az agyat hasonló nívójú agyműködés érdekében): azaz csak szükség lehet közel ennyi neuronra, szinapszisra, közel hasonló komplexitásban.

Nekem a problémakör analógiában kicsit olyan, mint a tömörítés: hiába jönnek ki a jobb tömörítő algoritmusok/programok, bizonyos elméleti korlát alá sosem fognak menni a tömörítési-hatékonyságok, egy könyvet sosem zip-pelnek 1 byte-ba, A Csillagok háborúját HD-ben sosem írjuk ki egy CD-re. (Shannon információ-elmélet).

Az MI nagy állapottérben már most is rengeteg számolást tud elvégezni. Tud nagyon finoman hangolt - persze csak egyszerű reprezentációjú - outputot produkálni. De agyműködéshez hasonló komplex és egyúttal optimális "bitkergetést" távolról sem tud, és a hozzávezető út sem nagyon látszik a tudományterület robbanásszerű fejlődése ellenére sem.

Ami ijesztő inkább, hogy az a kevés, amit már most is tud az MI, már az is nagyon sok mindenre elég (lásd ugye legfrissebben Go-t, vagy korábban sakkot, vagy Watsont a Jeopardy-val).

Azonban az MI emberhez felérésének (és ezzel sérülékenységének kihasználásához), messze ez a legnehezebb út. Egy természeti- (klímaváltozás vagy meteor) vagy ember-generálta katasztrófa (háború) szvsz előbb kinyír minket. Főleg, ha azt is vesszük, hogy az emberiségnek nemcsak fejlettsége-szervezettsége ért el elképesző magas szintet, hanem a sérülékenysége. Míg egy ősember kacagva negligálhatott durvább klímaváltozást is, addig a ma nyugati társadalma 2 fokos globális átlaghőmérséklet-növekedésbe is nagyon besérülhet.

Arról már nem is beszélve, hogy az MI-problémát (ami ijesztő és amitől félünk) katonai szemmel lehet érdemes nézni. Atombombánál sem az a nagy gáz, hogy valaki faltól-falig megcsinálja (Észak-Koreának is rengeteg idő és pénz kellett hozzá, amíg eljutottak ki tudja meddig). Az a probléma, hogy pár "kézműves" terrorista lop plutóniumot és piszkos bombát csinál. Ahogy Amerikát sem tengeralattjárókkal támadták a legfejlettebb technológiával (2001.09.11-n), hanem pár fanatikus öngyilkos merénylővel. Sosem a legerősebb láncszemnél várható támadás, hanem olyan gyenge láncszemnél, amire akár oda sem figyel az ember.

Azaz a probléma veleje az, hogy a jelenlegi hatalmas tudású MI-t egyre laikusabb fanatisták/terroristák tudhatják egyre nagyobb pusztításra felhasználni.

Nem holnaptól vagy mától, hanem már símán mondhatjuk, hogy "tegnaptól".

2017. november 2., csütörtök

index.hu: "Harvardi tudósok szerint gazdaságilag legyőztük Amerikát"

Harvardi tudósok szerint gazdaságilag legyőztük Amerikát

Szerintem ez a cikkbeli komplexitás-attribútum vizsgálat egy ígéretes ám még csak potenciális gondolatkezdemény, amin még bőven van még mit csiszolni, kutatni, még a mélyebb következtetések levonása elött. Azaz előbb dolgozni kéne a témán, mielőtt búlvárhajhász-klikkvadász indexes cikk-címmel hatásvadászatra adja bárki a fejét, földbedöngölve egy ígéretes elemzési vonulatot. 

Ebben a tárgyalt kezdetleges csökevényes formájában tisztára úgy tűnik, mint egy brittudósos erölködés, amikor a bolha lábát kitépkedik és a lábkitépkedés végén megállapítják, hogy ha nem ugrik a bolha felszólításra, akkor megsüketült.

Én azt gyanítom, hogy a komplexitás - általánosságban - akkor hasznos, előnyös igazán, ha a másolhatatlanságot/reprodukálhatatlanságot támogatja - szofisztikáltabban fogalmazva a szabályozatlan - scope-on kívüli - felskálázást akadályozza. Hiszen két pénztejelő cucc között az lesz piacilag sikeresebb, amit később lopnak el/másolnak le. Egy bűvös kocka hiába volt világszenzáció (mint eszmeileg/szellemileg, mind kivitelezésileg), pillanatok alatt másolható volt. Míg egy BMW-t sikeresen lemásolni közel nem olyan triviális mutatvány (bár a kínaiak azért igyekeznek, ugye). Mindaddig, míg nincs konkurrens-oldali felskálázás, addig a potenciális extraprofit érvényesíthető.Ebben a megközelítésben a komplexitás jó indikátor lehet a sikerességre.

Azonban a komplexitásnak többféle hátrányos momentuma is van. Olyan, mint a koleszterin: van jó és rossz fajta is. :)

- De Facto Index-közeli blog is írt nemrég - Nem érti? Inkább ne vegye meg! - egyik posztjában egy Harvard Business Schoolban azóta már megjelent 36 oldalas 2015-ös tanulmány - Claire Célérier-Boris Vallée: Catering to Investors through Product Complexity -  alapján, amiben 55.000 stukturált terméket vettek górcső alá, arról nevezetesen, hogy minél komplexebb egy pénzügyi termék annál valószínűbb a nagyobb kockázat és bukás. Azaz a komplexitás önmagában is nyílegyenesen mutathat bukás felé.

- Mi magyarok szeretünk nagyobb komplexitást felmutatni túlszabályozással, túlbürokratizálással. Márpedig ez nem értékteremtő komplexitás, ugye. Azaz hiába vagyunk a komplexitás-élbolyban, nehéz gazdasági előnnyé konvertálni a dolgot.

- Ha már emlegetődik a hálózatelmélet, nem árt figyelembevenni, hogy komplexitás-funkcionalitásnak nemcsak jósága van (ha értékteremtő-komplexitásról beszélünk), hanem támadhatósága, sérülékenysége is. Minél kifinomultabb komplexebb valami, annál könnyebben tudhat sérülni. Klasszikus tapasztalat a II.VH-s német vs orosz kézifegyverek. A németeké precízebb, értékesebb, komplexebb volt, ám a hidegben befagytak. Az oroszoké meg akár méterekre is melléhordott, ám a legnagyobb fagyban is működtek.

2017. október 9., hétfő

Házipatika.com: "A munkahelyi stressz forrásai"

.
A munkahelyi stressz forrásai
Alaptopik, de nem emlékszem volna, hogy röviden, közérthetően valamennyire azért csak mélyen tárgyalta volna a modern ember egyik legnagyobb problémáját. Még ha lehet is kiegészíteni bőven a cikket, akkor is nagyon tanulságos és by the way adatolt olvasmány.

* A munkahelyi stressz elméletei
1. Követelmény-kontroll modell
2. Erőfeszítés-jutalom egyenlőtlenség modellje
3. Igazságtalanság a munkahelyen
* A tisztelet a kölcsönösség általános igénye ellenére sem azonos mennyiségben terjedő matéria.
* A munkahelyeken a termelékenység változásán(visszaesésén) keresztül jól mérhető a stressz hatása.
* Pszichoszociális kockázatnak mindazok a hatások számítanak, amelyek a munkavállalót a munkahelyén érik:
- Konfliktus
- Munkaszervezés, munkarend
- Foglalkoztatási jogviszony bizonytalansága
- Túlzott munkaterhelés
- Ellentétes igények, és a szerepkörök nem egyértelmű meghatározása
- A munkatársak kihagyása az őket érintő döntésekből, s a munkafolyamatok fejük fölött történő átalakítása
- Rosszul sikerült szervezeti változás, a munkahely bizonytalansága
- Gyenge hatékonyságú kommunikáció, és a menedzsment által a munkatársaknak nyújtott támogatás hiánya
- Pszichés és szexuális zaklatás, erőszak
* E kockázatok befolyásolják a hatásokra adott válaszreakcióit, illetőleg amelyekkel összefüggésben stressz, munkabaleset és lelki eredetű szervi (pszichoszomatikus) megbetegedés következhet be.
* Az Európai Unió értelmezése szerint a leggyakoribb munkahelyi stresszorok a következők:
- túl- és alulterheltség
- a munka elvégzéséhez nem elegendő idő
- nem egyértelmű feladat
- az elismerés hiánya
- a büntetés aránytalansága
- nincs lehetőség panaszra
- sok felelősség
- kevés döntési lehetőség
- az együttműködés hiánya
- kevés kontrollélmény
- bizonytalanság
- károsító környezet
- a képességek kihasználatlansága
* 2013-ban a munkahelyi depresszió éves költségét az unióban közel 616 milliárd (=0.6billió) euróra becsülték. Ugyanebben a 2013-as évben - szerintem nagyon érdekes párhuzamként - 2,1 billió dollárt költött a világ informatikára
- Távollét (272 milliárd euró)
- Termelékenység-csökkenés (242 milliárd
euró)
- Egészségügyi és szociális ellátások (63+39 milliárd
euró)
* Magyarországon szintén uniós becslés szerint pedig mintegy 440 milliárd forint vész el
* Az 1998-ban megkérdezettek <50% számolt be róla, hogy havonta legalább egyszer durván bánnak vele. Arányuk 2011-ben 55 százalékra, 2016-ra pedig 62 százalékra nőtt.
* Az elvesző munkaidő 80 százaléka valamilyen "civilizálatlan" (barátságtalan, durva, agresszív, megfélemlítő, zaklató, megalázó) esemény miatti aggodalomhoz köthető.
* A civilizálatlan viselkedés
- kimerítheti az immunrendszert, aminek folyománya lehet (lelki egészség romlásán felül):
- kardiovaszkuláris betegség
- rák
- cukorbetegség
- emésztőrendszeri fekély
- Az erős és tartós stressz hozzájárul a hosszan fennmaradó gyulladáshoz, amely pedig szívbetegséghez, asztmához, autoimmun betegségekhez és más rendellenességekhez vezethet.
* Függetlenül attól, hogy megrendül-e a mentális vagy fizikai egészségük, sokan elhagyják a stresszes munkahelyeket, és a legtöbbször nem közlik kollégáikkal, hogy miért.
* A rosszul kezelt emberek 12 százaléka állította, hogy a civilizálatlanság miatt hagyta el a munkahelyét
* A stressznek kitett munkavállalók háromszor kisebb valószínűséggel segítenek másoknak, illetve fele annyian osztják meg tapasztalataikat másokkal.
* Az európai munkavállalóknak legalább a fele tapasztalja, hogy a stressz közönséges "tartozéka" a munkahelyüknek, ami egyébként az elveszett munkanapok legalább a feléért okolható.
* Világszerte 20.000+ munkavállalót érintő kutatásai alapján - a nem mellesleg nagyon gyönyörű -  Christine Porath állítja, hogy azoknál, akiket a vezetőjük tiszteletben tartott,
+ 92 százalékkal magasabb összpontosítást
+ 55 százalékkal nagyobb elkötelezettséget
+ 56 százalékkal jobb egészséget mértek
+ 72 százalékkal nagyobb bizalmat és biztonságot
+ 89 százalékkal nagyobb élvezetet és elégedettséget éreztek cégükkel és munkájukkal kapcsolatban.
* Ki kell szűrni a mérgező embereket
* EU tagországai közül Magyarország a legutolsó volt abban, hogy a vizsgált cégek, intézmények, szervezetek hány százalékánál volt cselekvési terv a munkahelyi stressz megelőzésére.
Pár kiegészítő jegyzet, saját kútfőből:

- Eléggé mellbevágó cikk. Az adatokat nem tudom validálni, a probléma nagyságát viszont mindig is éreztem, sőt megéltem (tudnék mesélni róla bőségesen, de nem publikus). Maradjunk annyiban, hogy érintett voltam mindig is, egészségem alakulásán is visszamérhetően.

- Bár a cikk a főnökre hegyezné ki a dolgot, a probléma ennél többrétűbb. De még a főnök esetében is minimum kettéágazik: (a) saját emberi gyengeségei (b) környezet káros/torzító nyomása, üzenetei.

- Fontos a másik oldalon megemlíteni, hogy (káros) stresszre kisebb-nagyobb mértékben hajlamosak az emberek. Vannak, akik egyenesen élvezik, hogy biztosítás nélküli kötéltánc idején is lazák és vannak, akik kvázi ok nélkül is képesek magukat bestresszelni. (Sajnos én az utóbbi csoportba tartoztam mindig is: ezen egy következő életben mindenképpen javítanom szükséges :DDDD)

- Fontos stresszfokozó tényező a globalizmus, több tényezőn keresztül is.
- Egészséget károsító minden határon túlra pörgetett verseny
- Termékek szemétté válása értékké válás helyett, mindezt egyre rövidebb időtávokon (még ha jó is egy termék). Inkább új fejlesztése, mint meglévő hasznosítása/használata, "időnyerés" paradoxon céljával (problémák időben kitolásával).
- Tervezés rovására rövidtávú lokális - sokszor blackbox - döntések sorozata, döntések közül is csak azok, amik égetőek és/vagy direkt pénzvonzatúak (lásd agilis módszertan kártékony mellékhatásai)
- Minőség csökkenése, progresszív felfutású költség növekedéssel (és persze stresszes idegeskedéssel). "Kedvenc" példám a Talend, amit egyszerre tartok a legkiválóbb koncepciójú ETL-eszköznek, ugyanakkor végtelen erőforrásokat felzabáló,kritikán aluli szemét (ipari hulladék) szoftver-implementációnak, egy maga brutális stresszor ;).

Szomorú konklúzióm: miközben elképesztő tudományos-technikai fejlődésen ment keresztül az emberiség, azonközben elképesztő primitív, periódikusan visszatérően analfabéta hibák elkövetésére is képes egyúttal, a hétköznapi élet lassú folyamában (sokszor elképesztően kicsire rövidülő periódushosszal). Törvényszerű, a mindent megmérgező, ráadásul fokozódó stressz. Tragédia....

2017. szeptember 30., szombat

Kosztolányi Dezső(1885-1936): Egy és más az írásról

Rendezgetem dolgaimat és egy olyan gimnáziumi írásos emlékembe botlottam  bele, ami azonnali blogposztot követel :) Ma már ez az egész sztori végtelenül hihetetlennek hat, én magam is csak azért hiszem el, mert velem esett meg.

Történt az eset 1978-ban, a Budapesti Eötvös József Gimnáziumban, amikor is  I.osztályos voltam. Nagyon nem szimpatizáltam a magyar (irodalom és nyelvtan) tanárnőmmel Zsombori Ibolyával. Az unszimpátia kölcsönös volt, hiába no: nem voltunk "rokonlelkek"; van ilyen. Ez a rosszérzés évtizedek után sem halványodott, sőt érettebb fejjel tovább mélyült bennem Nem utálat, vagy pláne gyűlölet szinten: szimplán csak szekunder szégyenként (hogy ma divatos fogalommal éljek). Úgy él az emlékemben, mint aki  teljesen hazavágta az irodalom és nyelvtan iránti szeretetemet és érzékemet.

Sosem voltam egy lángész még reál vonalon sem, de magyar irodalom és nyelvtanból aztán végképp nagyon karcsún teljesítettem, nagyon kevés sikerélményem volt a tantárgyból világéletemben. Egész konkréten a 4+4 évet átfogó tengernyi magyar dolgozatomból egyetlen egy sem volt tisztán 5-ös. A legjobb egy 5-ös alá volt (talán Arany Jánosból), igaz ez viszont általam történt (demó-/minta-)felolvasást ért dolgozatjavításnál, mert a többi osztálytársamé még gyengébb lett. Egy idő után el is hittem, hogy selejt vagyok a témában, esélyem sincs megtanulni rendesen - mások számára is élvezhetően - írni.

Noha 20+ éves fejjel úgy éreztem van bennem közlésvágy, sosem tudtam rendesen formába önteni a gondolataimat, aminek folyománya lett, hogy jellemzően nem szere(t)tem magamat visszaolvasni: alapvető érzésem volt, hogy nagyon nehézkesen olvashatóan írok (én "értem" ugyan magamat, de be kell lássam és így belátom, hogy másnak nem jó soraimat olvasni). Ez vezetett el a mára kialakult egyedi (és elismerem borzalmas) stílusomig, hogy igyekeztem minél kevesebb betűbe minél több információt belerakni. Minimalizálandó az olvasói kínt+időt a blogomra véletlenül betévedőknél. Ami persze maga után vonta, hogy így maximális tömörítés után még nagyobb kín olvasni a szöveges hulladékaimat. Volt kommentelő, aki majdhogynem le-elmebetegezett ezért a tömörségre való minden határon túli koncentrálásomért. Nem szívtam mellre, sőt egyet értettem vele. :)

Indirekt bizonyítási kényszer is lehetett írásdühömben (kitörlendő a memóriámból a sok rossz fiatalkori emléket), amikor rengeteget leveleztem (bőven internet elött ugye), 99+%-ban lányokkal. Volt egy gimnáziumi osztálytárs srác-barátom, akinek az egyik érettségi találkozón elmeséltem és ő azonnal visszakérdezett, hogy lehet csajokkal ennyit levelezni?! :) Ma már elképzelhetetlen, hogy a leghosszabb levelem 25(!!) oldalnyi kézzel és apróbetűvel írott legyen, és kapjak is rá választ (még ha valamivel kisebb terjedelemben is). De ez a szál messzire vezetne, offtopik is itt, így abbahagyom. ;)

Visszatérve Zsombori Ibolyára, az ember a szépre emlékszik vissza évtizedek távlatában (pláne egy gimnázium kapcsán), a rosszat igyekszik elfelejteni, de az ő esetében teljességgel belém égett mennyire nem szerettem benne azt a minden fennköltség nélküli, földhözragadt, "materialista", teljesítményorientált szemléletét. Azt a kicsinyes (kalkulátorral kimért) évvégi jegyosztását. Az órái számomra, ha nem is voltak kibírhatatlanul unalmasak, de lélektelenek voltak. Én mindig is nagyon szerettem a komolyzenét és egy-egy zene élvezetekor lobogott bennem a tűz a szépség iránt. Nála egy vers számomra egy megtanulandó memoriter szöveg volt, semmi egyéb.

Az érettségi egy hatalmas botrány volt nála. Először is én bízva a lexikális memóriámban a pályakép típusú magyar írásbeli érettségi dolgozatra készültem. Na sikerült egy témát teljesen kihagyni a 4-dik évvégi ismétlésből: Radnóti Miklóst és richtig ő volt a pályakép témája élesben. Na miután ez kiesett így számomra, maradt Vörösmarty és Petőfi egy-egy kevésbé ismert úgy emlékszem szerelmes versének összehasonlító elemzése, mint második esélyes téma, ahol valamit a lexikális ismeretekből és "műélvezetből" meg lehet csillantani. Bevallom, utólag (lehet, hogy teljesen indokolatlanul), nagyon élveztem a dolgozatírást a szomorú előzmények ellenére, sőt a végén nem is bántam a pályakép-kiesést, mert még zenei összefüggést is sikerült találnom. Szóbeli előtt félrevont a tanárnő, hogy nagyon nehéz dolga volt a dolgozatom javításával és nagy nehézségébe került a felfelé húzás. Szóbelin aztán derült égből villámcsapásként kiderült, hogy 2-est bírtam kapni a dolgozatra (magyarán buktatni akart). Megvolt a "kellő" hangulatom a szóbeli felelethez, aztán a számomra tökidegen magyartanár érettségi elnöknek köszönhetően (szerintem) 4-esre érettségiztem végül. Úgy emlékszem, mind a húzott tételből, mind az érettsigizőt megforgató kérdések kapcsán álltam a sarat szövegelésileg. Az igazán csúnya történet még hátra van. Az egyik érettségi találkozóra eljött és mindenkit körbeszimatolt, ki hol dolgozik, kiből milyen hasznot tudna kihozni a maga számára, hol tudna kiadni az egyik könyvét, kinél tudna valamit jutányos áron beszerezni. Ez annyira méltatlannak érzem egy tanárhoz, hogy beleborzadok a mai napig.

Na de gimi 1.osztályban vagyunk, és még csak formálódik a (kölcsönös) unszimpátia. És mire határozom el magamat, hogy javítsak a dolgon? Elindulok egy gimnáziumi szintű prózamondó-versenyen, ahol a tanárnő zsűri-tag. Én aki mazsola vagyok az egész tantárgyhoz, alkalmatlan vagyok minden ilyen jellegű tevékenységre. Mindezt miért? Csak azért, hogy bizonyíthassam jóindulatomat, nyilván - ma már úgy mondanánk "ontopik" - bevállalható módon.

Azonban itt nem áll meg a sztori. Felkerestem nagyon szeretett áltisis magyar tanárnőmet Gilányi Andrásnét, Ági nénit. Elmondtam neki a problémámat, kértem a segítségét. És ő ingyen és bérmentve segített nekem, minimum 7+ délután (szégyenszemre nem emlékszem mivel háláltam meg neki a végén a segítségét). Először is keresett nekem szöveget (lásd az alábbi írást!), majd segített beavatni a prózamondás rejtelmeibe. Azaz amennyire tőlem tellett maximálisan felkészülten mentem a versenyre, azaz nem pusztán l'art pour l'art alibiztem egyet. Nyilván nem lettem érmes a végén, de arra emlékszem, hogy kaptam dicséretet, talán még Zsomboritól is.

Az egész sztori nagyon mély nyomokat hagyott bennem. Nyilván az egész, ahogy megesett. De ezen felül is:
(1) Kosztolányi Dezső irodalmába egy életre beleszerettem.
(2) Maga a tömörségre való törekvés életpálya-modell lett, még ha csak a magam csökevényes módján is.


Kosztolányi Dezső(1885-1936): Egy és más az írásról

Munkád kitűnő. Talán csak egyet kifogásolnék. Néha túlságosan kielégít. Jobb volna, ha kissé éhesen bocsátanál el. Az írást is akkor kell abbahagyni, mint az evést: amikor legjobban esik. Tehát ahol szükségét látod, húzz egyet-mást. Hogy mit? Ilyesmire bajos felelni. A mi mesterségünkben rombolni annyi, mint alkotni 

Hidd el, nincs nagyobb művészet a törlésnél. Én, ha tőlem függne, az iskolában ezt előbb tanítanám, mint a fogalmazást. Végre az alkotás is ezzel kezdődik. Elhagyunk valamit, ezer millió dolgot, melyet mellékesnek tartunk, és kiemelünk valamit, egyetlenegy dolgot, melyet fontosnak tartunk. Aki tudja, hogy mit ne mondjon, az már félig-meddig tudja, hogy mit mondjon. 

Tanítványaimmal először is szöveget olvastatnék. Versenyre szólítanám őket, hogy bírálgassák, dúlják föl, marcangolják szét. Díjakat tűznék ki azoknak, akik az értelem és érzés kára nélkül ki tudnak belőle hagyni. Nem azt jutalmaznám, aki egy tetszetős jelzőt talál ki, vagy egy kerek mondatot hoz össze, hanem azt, aki kigyomlál egy henye jelzőt, egy sületlen mondatot. 

Amint így szóról szóra, mondatról mondatra haladnánk és irtanók a körülöttünk sötétedő gazt, egyre világosodnék a tájék. Az az érzésünk támadna, mint az ültetvényesnek, aki szekercéjével mezsgyét hasít a járhatatlan őserdőben. Nem a szavak megbecsülésére oktatnám tanítványaimat elsősorban. Azokból úgyis untig elég van. Arra oktatnám őket, hogy vessék meg az üres és hamis szavakat, mert később csak így becsülhetik azokat a szavakat, melyekben tartalom és igazság van. 

Megmagyaráznám nekik, hogy mindig úgy kell írniok, mintha nem volna idejük, torkukon volna a kés, és haláluk előtt csak pár pillanatot kapnának, hogy valljanak legbensőbb titkukról. Megmagyaráznám, hogy mindig úgy kell írniok, mintha helyük se volna, és a körmükre kellene odaszorítaniok életük dióhéj-történetét, mákszem betűkkel., Megmagyaráznám, hogy mindig úgy kell írniok, mintha minden egyes szavukért borsos díjtételt fizetnének, akár a sürgönyzők. 

Azt tapasztaltam, hogy az izgatott emberek általában jól fogalmaznak. A halálra ítélt a vesztőhelyen ritkán kezd ilyenféle körmondatokba: „Van szerencsém kijelenteni, hogy nem zárkózhatom el annak megállapításától…”, hanem többnyire tárgyilagos, nemegyszer ötletes is, és minthogy erőszak fojtja belé a szót, a dolgok elevenjére tapint azzal a szokványos, de soha el nem csépelhető fölkiáltásával, hogy: „Éljen a szabadság!” Éppígy cselekszik az is, aki papír vagy pénz híján kényszerül rövidségre. Még sohase olvastam egy sürgönyben, hogy valaki a nagy Élet csókos lovagjá-nak vagy új utak bős szent apostolá-nak nevezte volna magát, abból az egyszerű okból, mert ezek a zöldségek helyet foglalnak a papíron, és pénzbe kerülnek a sürgönyhivatalban. Aki kedvesével egy vidéki pályaudvaron akar találkozni, ezt sürgönyzi: „Esti gyorssal érkezem, várj a kijáratnál.” Ez a legszebb líra, csupa szerelem és csók, emellett világos, célratörő is, mintaképe a jó fogalmazásnak. Minden költőnek, regényírónak figyelmébe ajánlom. 

Természetesen a rövidséget csak a saját kárunkon tanulhatjuk meg. Eleinte nehéz, fájdalmas megcsonkítani önmagunkat. Sajnálod minden sorodat, melyet papírra vetettél. Amikor törölni akarsz, úgy érzed, hogy tulajdon kezedet, ujjadat kell levágnod. De tévedsz. Nem a kezed az, nem is az ujjad. Csak a zöld, piszkos körmöd. Vágd is le. Nem kár érte. 

Gyakorlatul azt tanácsolom, hogy kezdd másokon. Végy elő írókat, nagyokat és kicsinyeket egyaránt, és olvasd őket, írónnal kezedben. Tolsztojjal – megjósolom – nem lesz sok szerencséd. Nála minden szó – csodálatos módon – a helyén van. Még szószaporítása is tömör. Iljics Iván halálá-ból egy betűt se húzhatsz. Ez a remekmű mértéke. 

Vannak írók, jó írók is, akiknek szövegéből egy tizedrész hagyható ki, közbeszúrások és kitérések, „ragyogó” részletek, melyek az egészet elhomályosítják. Vannak olyan írók, akiknek könyvéből egy harmadrész, s olyanok is, akiknek könyveiből két harmadrész törölhető. Ritkítsd a szöveget, s ámulva eszmélsz arra, hogy ez mindegyiknek csak használ: a mi jó volt, kitűnő lesz, ami rossz volt, legalábbis tűrhető. 

Írósiheder koromban egy folyóirat szerkesztője átadott nekem valami elbeszélést. Egy „előkelő” műkedvelő küldte, „okvetlenül” közölnie kellett. Megkért, hogy fésüljem meg a tíz gépírt oldalnyi kéziratot, alakítsam át, kedvem szerint hozzam rendbe. 

Miután elolvastam, mélységesen elszomorodtam. Lapos volt és bárgyú. Legjobb szerettem volna újat írni helyette. Szerkesztőm azonban lelkemre kötötte, hogy lehetőleg ragaszkodjam a szöveghez. Ennélfogva húzni kezdtem. 

Az első mondat – emlékszem – ez volt: „A Nap puffadt aranykorongja haldokolva csorgatta kincses vérét az ájult vidékre.” Eltűnődtem, hogy mit tehetek e mondat érdekében? Mindenekelőtt kicseréltem a Nap hencegő nagybetűjét egy szerényebb kisbetűvel. De így is ízléstelen volt, megokolatlanul cifra, tolakodó. Rövidesen rájöttem, hogy itt a napnak semmi esetre sem szabad „haldokolni” és vére semmi esetre sem lehet „kincses”. Kiirtottam ezt a két szót. Akkor bántani kezdett, hogy a napnak „puffadt aranykorongja” van és hogy a vidék „ájult”. Ezeknek a szépségeknek sem kegyelmeztem meg. Most a szöveg ekképpen hangzott: „A nap vérét csorgatta a vidékre.” Egyszerre fölöslegesnek tetszett a vérző nap is, meg a vidék is. A sokat hánytorgatott mondatot ezzel helyettesítettem: „Alkonyodott”. Majd javításomat megint átjavítottam ilyenformán: „Esteledett.” Amint tovább olvastam az elbeszélést, láttam, a következőkből ez is kitetszik, tehát töröltem az egész első mondatot. Körülbelül hasonló változáson ment át mindegyik. Végül a tíz oldal egyre zsugorodott. Biztosítalak azonban, hogy tízszer jobb lett. 

Nem volt tökéletes, szürke volt és érdektelen, de mégsem volt botrányos. Tökéletes munkát csak úgy végezhettem volna, hogyha minden egyes sorát kihúzom, címével együtt. Bizonyos írásokat csak így lehet kijavítani. Ilyenkor legfeljebb az író nevét szabad meghagynod. Ezt esetleg ki is lehet nyomtatni, vastag betűkkel, a munka nélkül, jeléül annak, hogy az illető csak szereplésre tart számot. Olyan vágy ez, melyet nem teljesíteni udvariatlanság. 

Pesti Hírlap, 1932. november 27.

"Hangoskönyvként": Kosztolányi Dezső - Egy és más az írásról