.jpg)
Érdekesebb témábavágó linkek (többnyire "érfelvágós" kommentekkel):
index: Ez volt a vizes világbajnokság megnyitója, pici hanghibával, kicsit magyarosan , FB
comment:com: Dokumentumműsornak is beillik a vizes vb megnyitójáról készült paródiavideó , FB
comment:com: Az MTI szerint a vizes vb nyitóünnepségével foglalkozik a nemzetközi sajtó
comment:com: Egy baj volt a vizes vb megnyitójával az Echo TV szerint: a dagadt néger , FB
B1-blog: A vizes vb megnyitója megmutatta, mennyire önbizalomhiányos, kis nemzetnek gondoljuk magunkat
* Elsőrendű célom volt
+ fogyasztható formában
+ emléket állítani
+ hol tartunk, mi magyarok, 2017-ben, az államilag támogatott művészetben.
Tetszik-nem tetszik valós és aktuális művészi célú lenyomat / mementó, ez a FINA megnyitó, ami feltétlen kell(ene) legyen elemzés és dialógus tárgya.
* Saját szempontjaim a YT-ra feltöltésnél (JVC-release-t használtam, köszönet érte ezúton is)
+ Legyen legalább egy olyan listázatlan videó
+ Ami HD-1080-as
+ Csak a művészi lényeget tartalmazza. Így lett 2:45:10-ből fele a nettó játékidő: 1:23:16
+ Zavaróan idegesítő audiókommentár nélkül
+ Klikkelhető időtábla/timetable - ha már tudok ilyet csinálni blogposztban is :DDDD
+ Tudható alapinfókkal kiegészítve a leírást.
* Az első comment:com-os blogposzt sixx-től Guinness-rekordot döntött, amennyiben 70%-ban offtopik a címhez képest. :DDDD. Ebben ugye az az érdekes, hogy hol érdemes dialógust folytatni komment-folyamban (a címbeli paródia tárgyát illetően).
- A YT eleve kiesik, hiszen a feltöltött videókat jó eséllyel szokták törölni, szerzői jog miatt.
- FB-n hihetetlenül rossz komentelni (rettenetes filterelés, kicsi specifikus közönség, stb.)
- Lehetőleg minden oldal kaphasson szót moderálás mellett (lehetőleg cenzúra nélkül)
- Nem véletlen a fentiek figyelembevételével, hogy a kitárgyalás tárgya+ideje illetve apropója érdekes kölcsönhatásban van egymással. :)
Más kérdés, hogy alig-alig volt ontopik, televíziós blogba illő szakmai/tárgyi komment. A lila köd intenzíven borította elfele az agyakat.
* Tévé hiányában, csak torrentezve és alaposan pörgetve szívtam magamba az élményt - ignorálandó a 20+ perces zászlózást vagy a borzalmas beszédeket, pláne két nyelven is. Plusz a rettenetesen idegesítő, produkcióba is erőszakosan belefolyó audiókommentárt is kikapcsoltam.
- Az örök negatív referencia: amikor Czigány György és kompániája a rádiós vallásos félórákból csinált annó műsorközvetítést. Úgy, mintha az elhangzó istentiszteleti énekek (korálok) az ő szövegének háttérzenéje lenne. Alig-alig sikerült 1 CD-nyit megmenteni többévtized termésnyi - például - Lutherániás éneklésekből: permanens alápofázások nélküli - legalább versszak szinten teljes - énekekből.
- Na szóval ilyen könnyítésekkel próbáltam kihüvelyezni a művészi lényeget, az első megsasoláskor (amely ilyetén módon alapját képezte a linkelt videó-esszenciának).
* Így HD-ben és sallangtalanítva sem éreztem, hogy én ebbe mégegyszer bele akarnék nézni, talán az egyszem finálét leszámítva. Azt gondolom az egész show egy (elsősorban koncepciójában-zeneszerkesztésében) fantáziátlan, tartalmatlan felvágós rongyrázás volt az ország-gatyából kilógó fenék elfedésére. Analógiában kb. olyan volt, mint a morfium: "elterelő hadművelettel ne fájjon annyira a valóság!" És persze nyilván egyszeri adag tartósan nem bír elég lenni, így folyamatosan kell nyomatni az ilyen szereket.
* A dolog másik fele, főleg az elmúlt napok tapasztalatai alapján, hogy ab ovo képtelenek vagyunk olyan nemzeti tematikájú rendezvény megszervezésére, ami felett békésen tudnánk beszélgetni. Sajnos ez rám is igaz (most mindenképpen): akármennyire próbáltam disztingváltan fogalmazni részletességre törekvő kritikámban, így is túl sokszor, túl mélyen ragadtak el az érzelmeim éles megfogalmazásaimban.
* Bántóan üres, egy srófra járó lett az egész. Az egész Fina-megnyitó összességében, amolyan torzítottan megjelenő "alkalmazott" (és nem inspirált inherens művészeti lényegű) letudandó, megélhetési produkció lett. Pénzen - rezsim-politika determinálta erőből - nem lehet készen vásárolni színekkel teli megjelenésre képes alkotóerőt, maximum produkció-generáló erőt. A képzelet, az alkotóerő, a művészi nagyvonalúság hiányzott „csak” az egészből: minden - egyébként feszes, közönségbarát - látványossága ellenére is.
* Ezzel együtt is azt gondolom egyszer végig lehetett nézni, amolyan "szvitként", Flatley-típusú showként, a nettó 72 percet (én biza szeret(t)em többnyire Flatley dolgait, érdekes élmény volt látni, hogy honnan hová jutott a nemzeti fűszerezésű világzenei alapozású műfajban: ahol az alapmérce számomra mindig is az volt, hogy hányszor nézhető-élvezhető, mely tételeket skippelem egy idő után).
* Ha giccses is, nem ízléstelen, sőt azt mondanám, hogy egyenesen koherens volt az egész produkció. Mégha egysíkú is az egész, ettől ez a konzisztensen stílustartó koherencia még erény (ezt is el lehetett volna külön rontani). Ami egyedül kivezetett ebből a koherenciából az a külföldi sztárvendég volt, de ezt a sztorit az élet is írta külön szálon.
* Nemzeti tematikát (Flatley-nek is bőséggel vannak kritikusai), és hozzá pláne magyar tematikát eleve sokkal nehezebb szinpadra állítani, na pláne modern köntösben, mint az analógiában szereplő ír tematikát. Ráadásul mindehhez kicsi, nyelvében is sokszor elszigetelődött, történelemtől is jelentősen frusztrált nemzet-népesség vagyunk, ebben a sokszor kiégettnek érzékelhető posztmodern kavalkádban.
* Számok:
+ Az index a "Sokkal drágább volt a pénteki show, mint gondoltuk" cikkében 72 percről (=4.320 sec) beszél a Show művészi részének nettó tiszta játékidő-alapja kapcsán.
+ Mivel 3.4 milliárd az 3.400 millió, így nagyságrendileg 1 show-másodperc az 1 millió forint-os lélektani határt ostromolta.
+ Amúgy ez összhangban van a HVG másik korábbi számával (1 perc 28 millióval), ami pont úgy a fele nagyjából a 60 milliónak, ahogy én feleztem a Megnyitó játékidejét a feltöltött videóban.
* Kiváncsi lennék hány ember mennyit áldozott volna rá, hogy élőben lássa. Mondjuk egy műfaj-azonos, meg kb. azonos játékidejű Flatley-show költségeinek illetve belépőjegyárainak arányos felskálázásával összevetve. Jelzem, annó, amikor Flatley Budapesten járt, 30.000-es teltház mellett volt 1 millió euró a teljes jegybevétel, illetve legdrágább jegy emlékeim szerint 50-60.000 Ft volt. Ugye a mostani 3.4 milliárd forint tükrében, gyorsszámolással, uszkve 10x-es szorzóval érdemes kalkulálni, azaz a legmenőbb fanatikusoknak félmillát is ki kellett volna csengetni (feltéve a fizetős 30.000-es érdeklődés meglétének ismétlődését). Potenciális előadás-számra, turnéra ki sem térnék... ;)
* A lézershow-k, épület-fényfestések, látványosak, szépek voltak. Egy ilyen épület-fényfestést nem is olyan régen a Vörösmarty téren láttam. Annak aláfestő zenéjét egyébként akkor Pejtsik Peti szolgáltatta. Szakmából is tudom, meg lehetett is olvasni infókat: hogy az ilyen épület-fényfestésesdi bizony nagyon költséges hobbi, a sok-sok manualitás-igény miatt, no és az infrastruktúra sincs ingyen hozzá.
* Számomra óriási csalódás volt Eötvös Péter műve. Szarkasztikusan/cinikusan mondhatnám, 12 évesen volt még hová fejlődnie. Számomra egy komplett zenei értelmetlenség volt az egész mű, még hangfestésnek is gyenge volt, nemhogy koherens zenei mondandót kifejtő zeneműnek. Magával a performance-szal nem volt gond, kifejezetten jobb része volt az egész produkciónak.
* A Ben-Hur OST körüli hype-ot sosem értettem, de már gyerekkorom óta.
+ Nem kellemetlen zene, csak szerintem nem elég érdekes, nem visszatérően hallgatható. Ráadásul mára túlhaladott is lett: nem-véletlenül nem lett az előadói "kánon" része, ritkán kerül elő (összevetve például egy Morriconé-val).
+ OST-vel, mint műfajválasztással amúgy semmi problémám (sőt), de a "Ben-Hur köntösnél" nem-feltétlen kellett volna leragadni, az "ez-az" élményért, érdemesebb lett volna mélyebben gondolkodni.
+ Mindevvel együtt a most játszott Savona-Prelude 3+ perce, a messze legjobb tétele az 5CD-s(!!) Score-nak / Soundtrack-nek (ilyen léptékű kraft tuti nem volt / nincs a Ben-Hur OST-ben).
* Ritmikus sportgimnasztikás lánycsapat engem a Vesta-szüzek sztorira emlékeztettek távolról / halványan, és mint ilyennek helye volt az aquincumi tételben (értékelésemben). Arról már nem is beszélve, hogy jó volt látni a lányokat. A show-ból picit kilógtak, de az eklektikába még éppen befértek, ráadásul ontopik volt, tematikában is, "sportszerűséget" nézve is. Az is mindenképpen dicséretes, hogy a produkcióra rásegítő "költségkímélő" öltöztetésük nemcsak ízléses volt, hanem összhatásában sikeresen hangsúlyozta a művészi irányt a Népszavás tempóval kritizált kultúrálatlan "húspiaci" szemlélettel szemben. Jó volt, na! :)
* A sámános tánc volt az egyik, amit nem nagyon tudtam hovátenni (a huszáros jelenet a másik). Végülis nézhető tétel, akár többször is. De volt neki némi nem-kellemes mesterkélt mellékíze. A giccs-jelző nálam itt világított legjobban.
* A reneszánsz tömegtánc (a felvezető lézershow-val illetve a végén a népdalos össznépi forgataggal együtt) mindenképpen a jobban sikerült tételek közé tartozik. Kifejezetten nézhető, hallgatható volt, sőt többször is élvezhetőnek tűnik. Mondjuk művészi szempontból talán legkönnyebben abszolválható kihívás volt (nem nagyon lehet eltévedni/elrontani), szemben az Experidance megoldhatatlannak ígérkező nehéz huszáros (vagy a korábbi sámános) kihívásával. Az utóbbi kettőnél számomra érdekesen merül fel az a kérdés, hogy Flatley befogadna-e egy ilyen performance-t a showjába (ahogy az orosz tematikát - "Az orosz dervis / The Russian Dervish" - befogadta, már a Riverdance-től kezdődően is).
A felvetésem nem nyugatmajmolós, kishitű megközelítés. Flatley évtizedeken keresztül, organikusan és mintát adóan fejlődött, hitelesen és rentábilisen bizonyított és nemcsak írek körében. Ez a magyaros FINA-megnyitó mindenben pont az ellentéte egy Flatley-Show-nak: alkalmi, szűkkörű, ellentmondásos, stb.
* A két népdalnak muszáj volt helyet szorítani (szerintem is). Kiválasztásuk is dicséretes lett, szvsz. Az első lassú nóta beleszövése kicsit eröltetettnek tűnt nekem. A második gyorsabb nóta már természetesebben, organikusabban került bele a produkcióba. De olyannyira, hogy Flatley-mestert is meghaladó módon téve meg ezt (Flatley-nél az ének sokkal elszigeteltebben jelenik meg, míg itt a tömeg szépen egészíti ki magát az éneket/éneklést).
* A huszáros jelenet mind az íve, mind a fokozásos fináléja nálam végül pozitív mérleggel zárt, annak ellenére is, hogy nekem némileg idegen volt a tétel művi módon stilizált áthallásos koncepciója. Maradéktalanul jó koncepciót a témára én sajnos nem nagyon tudok elképzelni gyarlón szegényes fantáziámmal.
* A Háry-intermezzó közismert tétel, sokszor indokolatlanul rogyásig agyonjátszva (rongálva).
+ Itt végülis parádés tömegjelenetben meg tudott jelenni XXI.századi módon. Azonban hiába szép csicsás külcsínre az egész, ez leginkább egyszer fogyasztható tétel tudhat lenni, szvsz.
+ Mondjuk az kifejezetten előnyére vált a tételnek, hogy az eredeti verzióban 4 perces muzsikát ismétlés-mentesítették.
+ Ahogy a tétel beillesztése is abszolút tökéletesre sikerült, mind a huszáros tánc, mind a II.magyar rapszódia tökéletesen foglalták keretbe.
* A zene érdekes párhuzamban tudhat állni a vicc/humor/standup műfajával. Az utóbbiban is sokszor hiába tudjuk előre a "poén"-t, ugyanazon egy-egy fordulat/íz/(akár csak egy kedvcsináló nevetés) kedvéért, mégis vissza-visszatérően képesek vagyunk akár az egész előadást is újra meghallgatni. Nem volt véletlen annó pl. a Hofi-lemezek népszerűsége. A zenében is megfigyelhető ez a jelenség. Vannak tételek, amik úgy zseniálisak, hogy azért többedjére hallgatva (végtelenítva) rapid módon gyorsítja a hallgatóban a zene elhasználódását, "kiégését". És van ami végtelenítve is annyira jó, hogy egész estés alkalmat lehet rá rendezni, mint a Despacitó-ra: miközben a Velencei tóra meg nem :DDDD [nem saját poén; FB-kommentből loptam]. Na a Háry-intermezzó hiába zseniális, bennem villámgyorsan el tud fáradni.
* Nekem nagyon gyenge, erőtlen és hozzá avitt volt Bogányi Gergely II.rapszódia-kivonata. Az én laikus érzékelésemben Bogányi előadásával az volt a baj, hogy alkalmazkodnia kellett a csodazongorához és ez túl sok (káros) kompromisszummal járt. Nem Bogányi felejtett el zongorázni, hanem így ketten együtt ennyire voltak csak képesek (ilyen körülmények között). Ráadásul Bogányinál tényleg túlzás volt a testbeszéd is, illetve, mintha kép-hang időzítési/szinkronitási problémák is lettek volna. Nekem a rubatói sem tetszettek, ami külön fájni tud egy médiában ennyire túljátszott darabnál.
* A csodazongora is csalódás volt, gyenguska, nem-egyenszilárd hangzásával. A felső tartományos trillázós "csilingelések" sem voltak elég kellemesek, érzékelhető interferálós kásásságukban, indokoltnál nagyobb "vastag"-érzetükben (amiben a leginkább ígéretesnek "látszottak"), míg a pedálozott forte-akkordok meg kifejezetten bántóak voltak az én fülemnek, például "vékonyító" mellékízükkel is. Csodazongorának az a legnagyobb baja – ez már meggyőzödésem, írtam is róla korábban -, hogy amiben jó és előrelépés érzékelődik az együtt jár csomó rossz mellékhatással. Márpedig egy zongorát a leggyengébb része, hangzásbeli láncszeme minősíti. Hiába drága-márkás - teszemazt Fazioli - egy zongora, egyetlen hamisan hangolt billentyű tönkrevághatja az egész élményt. Na itt is kb. ilyesmiről van szó.
* Nem sajnálom a csodazongorától a befektetett közösségi pénzt, meg érdemes is új utakat keresni (inkább ilyen projekt legyen, mert van benne potenciál: hangszerfejlesztés különben is "never ending story"). De ebben a formában én nem vágynék csodazongorás felvételek kottázására (pedig új hangszernél ez triviális alapigény lenne), annyira egyre problémásabbnak tűnő az egész hangszer, jelenlegi hangfelvételi élmények alapján: és ezen az sem lendítene pozitív irányba, ha élőben tényleg varázslatosan hibátlanul szólna: hiszen muszáj felvételekkel dolgozni, kottázásnál.
* Azért az már valami, hogy egyébként a lelkesedő szavazások ellenére Tom és Jerry évtizedekkel korábbi LoFi felvételét jobbnak találta a plebs (velem együtt), mint Bogányiét, 1006:490 arányban.
* És hogy mutassak (saját kottás videós) ellenpéldát, én alsó hangon kb, miképpen képzelném a XXI.században ezt a darabot főleg, ha nem eredeti/teljes verzióról beszélünk, hanem aktualizáltról (mint Bogányinál is, Tom & Jerry-nél is). Üssön a darab rendesen a hallgatóban, karakán, intenzív, hozzá egyedi megszólalással! :)
[Arcadi Volodos] Liszt-Horowitz-Volodos: Hungarian Rhapsody No.2 for Piano
Franz Liszt (1811-1886)
Vladimir Horowitz (1903-1989)
Arcadi Volodos (1972-)
Hungarian Rhapsody No.2 for Piano
Piano: Arcadi Volodos (1972-)
00:00 Lassan
04:59 Friska
* Kék Duna keringő. Az egész show mélypontja, legrosszabbja volt minden szempontból. Triviális, agyonhasznált zene-közhely ilyen tárgyiasításban, rettenetes előadásban, borzalmas vizuális környezetszennyezéssel. Egy fájdalmasan húsbavágó szégyen volt.
* Belegondoltam, hogy ha már egyszer Duna, akkor milyet szól volna - nagy kebel és/vagy intellektuális bátorság kontextusában -, na pláne konkrét magyar vonatkozása miatt is (és milyen kommentfolyamot generált volna a népek nagy barátsága közepette), gyerekkorom nagy kedvence, népszerűsége ellenére is kevésbé elhasznált keringő-zenéje (amit zongorán magam is megtanultam a magam szórakozására, mivel annyira imádtam benne, hogy milyen jól kézreáll, minimális gyakorlás után is).Ion Ivonovici: A Duna Hullámain
Ion Ivanovici (Temesvár, 1845. – Bukarest, 1902. szeptember 28.) román zeneszerzõ, zenekarvezetõ és karmester. Egyes források Josef Ivanovici vagy Iosif Ivanovici néven is említik. Élete során számtalan mûvet komponált. Máig legismertebb mûve A Duna hullámain (Donauwellen) címû keringõ. Ivanovici zene iránti érdeklõdése elég korán megmutatkozott, mivel már gyermekként szívesen játszott különféle fúvós hangszereken. Élete nagy részét azonban katonazenekarok vezénylésével töltötte, de számtalanszor muzsikált zenekaraival a kor igényes szalonjaiban. 1889-ben a párizsi világkiállításon zeneszerzõi díjat nyert. 1902-ben halt meg Bukarestben. A Duna hullámain címû népszerû keringõnek dallama alapjául szolgált Szécsi Pál Egy szál harangvirág címû dalának.* Isten bocsássa meg nekem, de nagyon nem bírom az operettet, de még Strauss-verzióban sem (még az operát is előbb, pedig az is távol áll tőlem). Az egyetlen szám, amit szeretek a műfajban az a Kálmán Imre (1882-1953): A bajadér (1921) - Jön-e velem nagysád shimmyt járni (Szász Kati+Egri József, Interoperett), (vagy itt) az is csak családi vonatkozások apropóján elsősorban. De a "Vágyom egy nő után"-nak már az első hangjai menekülésre késztetnek.
* Az Anna-bál szépei értelmezésemben a túltolás tipikus esete. Ugyanis lehetetlennek látszik gyors tömegjelenetben a szépen megfelelő tempóban fényképezett egyedi szépségvonások megmutatása. Vagy hiperaktív habzsolás, vagy kifinomult élvezkedés. És a "vagy" kizáró nem megengedő: a kettő egyszerre nem müxik.
* Szégyen ide vagy oda, de a Vízi sportok hőskora tétel zenéjét bár ismerem, de nem voltam képes azonosítani. Ha ez meglett volna, tán a tételt is jobban szerettem volna, így csak frusztrált rendesen a dolog. :) De a Hajós Alfréd rész szerintem mindenképpen menthetetlen eltévelyedés volt az elővezetett formájában.
* "Magyar kabaré" Áder-verzióban. Sírnivalóan tragikus volt.
- Minek vicceskedik az, akinek egész lényétől távoláll a humor, így abszolút rosszuláll neki az anekdotázás (ahogy egyébként egy zuhanyéneklés is önmagában kevés a közönség elötti dalra fakadáshoz). Senki nem volt képes figyelmeztetni Ádert, főleg a közelmúlt - általa is generálódott - viharai tükrében?
- És ennél is van lentebb: Áder képviselte a viccével és viccmondásával az egész megnyitó egyetlen humor-vonását. Én értem, hogy sírva vígad a magyar, vagy hogy még a tönk szélén is búsongó nótára fakad a ködbeveszéssel veszélyeztetett dicsőség megénekléséhez, de lássuk be ez így azért nagyon übergáz volt.
* Egerszegi Krisztina ilyetén szerepeltetése minden határon túlmenően eröltetett volt. Nekem már az meglepő volt, hogy ezt így bevállalta, mégha respektálandó lojalitásból is.
* Radics Gigi & Takács Nikolas nóta rettenetes volt dalszerzés tekintetében.
* CeeLo Green szerintem teljes tévedés volt, minden szempontból kilógott a sokszor tényleg giccses showból. Nem is lehetett másképp, mióta köztudatba került, hogy az első megagigasztár-ötlet a Rolling Stones lett volna.
* A finálé fokozásos tömegjelenete nekem nagyon bejött. Egyelőre ez tűnik számomra leginkább többször nézősnek.
Bejegyzések
