index.hu: "Miért utáljuk meg a kedvenc dalainkat, ha sokat hallgatjuk őket?"

index.hu: "Miért utáljuk meg a kedvenc dalainkat, ha sokat hallgatjuk őket?"
FB-index.hu: "Miért utáljuk meg a kedvenc dalainkat, ha sokat hallgatjuk őket?"

Én, ha egy ekkora és ilyen témát kezdek el feszegetni, az első dolgom, hogy analógiát keresek. Analógiát keresni és találni az jó. Nekem most például a film jut elsőként eszembe.

Azért izgalmas a dolog, mert az ismételt élvezet ott is előfordul viszont releváns eltérés az időtartam. Egy "sláger" párperces (most a Bruckner/Mahler szimfóniákat hagyjuk), míg egy film 1.5 órásnál is tud bőven több lenni.

Ám ami tárgyunk szempontjából érdekes, hogy vannak egyszer illetve többször nézhető filmek (ahogy egyébként a zenéknél is) a nekünk tetsző palettáról. Van zene/film ami akárhányszor nézhető, mindig található benne olyan friss ujdonság, olyan íz, ami arra késztet minket, hogy ismét és ismét elővegyük.

Vegyük észre ez nem feltétlen komplexitás-függő. Van aki Bud Spencer-Terence Hill filmeket is meg tud nézni x+1-dszer, pedig nem ezek a filmek a filmművészet csúcsai, összetett mondanivalójukkal.

A zenében is bőven van más faktor is, mint egyszerű és komplex dalstruktúra.

Például ilyen faktor lehet a zene "fáradékonysága", (hogyan fárad a zene az emberben), egyszerűbb zenei struktúra is lehet kevésbé fáradékony zene, komplexebb struktúra is vérezhet el hamarabb. Schönberg például hiába írt olyan sok végtelenségig összetett "agyas" ráadásul "új" zenéket, nem nagyon tud mindennapi sláger-playlist része lenni.

Másik faktor a zene "ujdonságereje". Egy (dél-koreai) Gagnam Style vagy egy (spanyol nyelvterületű) Despacito angol nyelvű daláradat közepette tarolt ugye a maguk természetadta frissességével. Egy-egy nyelv alapvető módon determinálja a dallamokat/dallamvezetéseket, hangnem-választásokat, ritmikákat stb. Az én kedvenc példáim, a francia Alizée vagy a finn Värttinä. Sajnos nem mindig meggyőző az ujdonságerő, akkor jöhetnek elő a plágiumviták, vagy különféle erőtlen erölködések egy n+1-dik mondjuk X-Faktor/Dal/Eurovízió-ban.

Egy harmadik eddigieknél is fontosabb faktor lehet a "repetitivitás/médiatúljátszás elleni védelem".

* Vivaldi 4 Évszak-jától mára már könnyen zsibbadhat a komolyzenét szerető ember is (annyira túljátszották médiában, koncerteken), de ugyanakkor Vivaldi más kevésbé ismert concertója pl.: RV208a jóval többször hallgatható lehet még ma is.

* Az ABBA Dancing Queenjétől a fanok is lefáradhatnak hamar, míg egy ABBA: I Let The Music Speak jóval nagyobb formátumú, márcsak hangszerelésében is.

* De lehet gondolni akár a magyar népdal-okra is. Tavaszi szél vizet árasztot eléggé sikerült leamortizálni, miközben egy ugyanolyan ismert Bárdos: Old Dance Song ma is hathat frissnek, horribile dictu még akár végtelenítve is.

A negyedik talán legfontosabb faktor, hogy magunktól hallgatjuk-e sokszor a kedvenc zenénket, avagy valaki "ránktolja" (médián keresztül). Ékes példa a Despacito. Hiába lehetne érdekes nóta, annyira túljátszották, amikor a csapból is víz folyt, hogy rengetegen megutálták. Az első három faktor csak akkor lehet a pályán, ha nincs kényszerítő erő és szabad választásunkból hallgatunk (akármilyen) zenét.

Az én konklúzióm minden zenének megvan a maga ritmus-a bennünk hallgatókban, mikor, milyen periódusokban érdemes őket elővenni élvezkedésre. Szó nincs arról, hogy meg kell utálni kedvenc zenéinket. Persze nem kell permanensen mainstream rádiókat hallgatni, ha sikerrel akar járni az ember. ;)