Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2010. október 4., hétfő

Youtube és a hálózatosodás

.
Ismét frissült a poszt, most egy UPDATE-2 szekcióval a végén.

Végre ismét egy olyan téma, ahol mindkét - tárgyi és adatbányász vonatkozású - aspektusban érintett vagyok /aki nem emlékezne a szerelem volt az első ;)/

** Az apropót egy tegnapi Napi Gazdaság online cikk adja:

"A hamburgi bíróság megtiltotta YouTube-nak az olyan felhasználók által feltöltött szerzői jogvédelem alatt álló anyagok közlését, amelyek sugárzására nincs engedély.

A Google által birtokolt videómegosztó így felelősségre vonható szerzői jogvédelmi törvény megsértéséből fakadó károkozásért - közölte a német bíróság a Bloomberg tudósítása szerint."

**Anélkül, hogy belemennék a bornírt jogszövegbe, amit meg lehet állapítani:

* Google-nek van pénze, érdemes megkísérelni őt fejni, jogszolgáltatás címén. Ideértve az amerikai jogszolgáltatás rendkívül költséges és egyúttal extrém furcsaságait.

* Igazságszolgáltatás igénye az ablakban sincs

* Nincs szó a károkozás számszerűsítő algoritmusának definiálásáról

* Nincs szó arról, hogyan lehet megfelelni a bírói felszólításnak (technikai értelemben). Ami miután lehetetlen elvárás, ezáltal alaposan sérül a szabad és jogszerű információáramlás elve.


**Direkt nem belemenve továbbiakban a szerzői jogba (kit, mennyire, hogyan véd a jog), meg annak kritikájába. Ez hatalmas téma, és komolyabb felkészültséget igényel.

Ami brutális észrevételt mégis megengedek magamnak a szerzői jog kapcsán (tapasztalat alapján, saját olvasatként):

* a szerzői jog érvényesítési égisze alapvetően terrorisztikus módszereket generál a világban:
(1) A Youtube tulajdonosi oldalán,  költséges és hosszadalmas - precedenst sosem ígérő - bírósági perekkel való fenyegetés/visszaélés).
(2) A Youtube-felhasználói oldalán, meg életreszóló megbélyegzés és hozzáadott értékek lenullázása.

* nem az egyéni szerzők jogairól, megélhetéséről, hanem a multik érdekvédelméről szól (lásd hozzá a 70 évre bővülési mechanizmust a védelmet illetően).

* a rohamosan terjedő szerzői joggal való visszaélés a kultúra sírásója tudhat lenni, az én értelmezésemben.


**Nézzük - a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül - milyen "érdekességek" vannak a témában:

* Technikai értelemben l-e-h-e-t-e-t-l-e-n a tökéletes és automatizált tartalomszűrés. Ki is lehet játszani a szűrőt /saját tapasztalat, amit jobb a békesség alapon nem publikálnék ;)/ , illetve a szűrő is hibázik. Erre bírósági jogszolgáltatást alapozni nevetség tárgya, szvsz. Persze van az a pénz, hogy korpásodik az ember haja és van aki két fillérért még az......

* A Youtube-on nem minden felhasználó egyenlő.Ugyanazt a videófeltöltési jogsértést valaki elkövetheti más meg nem (sőt adott esetben kitiltják érte)

* Van egy visszataszító és ugyanúgy értelmetlen jelenség a Youtube világábam. Nemcsak a felhasználók, hanem országok között is vannak egyenlőbbek. Nevezetesen: egyes videók egyes országokban megnézhetők, más országokban nem. Ha innen nézem ördög, ha onnan angyal? Én úgy vagyok vele, ha a borba belekerül pár csepp pisi, azt a bort én nem kívánom már. Amúgy az országszűrés is egyszerű eszközökkel kivédhető: pl.: ingyenes ideiglenes ip-change.

* Youtube is megéri a pénzét. Még ő is téved, dokumentálható módon, a szerzői jog érvényesítésénél (hogy várható el az ingyenes videófeltöltőktől ugyanez?). Illetve hatalmával visszaélve, felhasználói profilokat töröltet, kockáztatva, jogtiszta videók törlését is. Én is töltöttem fel már garantáltan jogtisztán: pl.: apám zenéjét és előadását (én vagyok a jogtulajdonos, papírom van róla). És damoklészi kardként lebeg fejem felett a Youtube-profile-om törlése. Megírták mailben.

* Szó nincs a fokozatosság elvéről. Ha valakit sért szerzői jogában egy anyag, akor nem a feltöltőt keresi meg határidő megadásával, hanem egyből a YT-ra vagy bíróságra megy. Erről konkrét saját sztorit tudok mesélni: lásd alább.

* Bukás c. film alapján készült un. Hitler-videók témáját remekül foglalta össze az indexes-cikk, pár hete. Arról van ugye szó, hogy egy hosszú filmből pár percet kiemeltek a tréfás kedvű netezők és más kontextusba helyezték. Relatíve nagyon kis részlethez komolyabbnak tekinthető hozzáadott értékek keletkeztek. Nem foglalnék állást az ügyben, mindenki megteheti saját magában. Én csak igyekszem lajstrombavenni az anomáliákat/problémákat.

* A fenti cikkből egy bekezdés: A magyar jogszabályok szigorúbbak az USA-ban érvényben levőknél, itthon csak meghatározott esetekben (oktatási cél, idézet, tudományos kutatás, stb.) lehet jogvédett alkotást közzétenni.


**Következzék a saját konkrét megélt élményem a Youtube-bal, és a Hungarotonnal, mint szerzői jog védelmezőjével.



* Szűk körben megosztottam annó egy Hacsaturján (hangalapú)videót, amit egy többtízéves recsegő Hungaroton LP-ről digiztem be, ami úgy kvázi elérhetetlen a világban, hogy óriási érték szerintem (és ebben a konkrét esetben csak 50 éves jogvédelem határán mozog, annyira régi). Minden adatot, így azt is, hogy Hungaroton volt az LP, feltüntettem a videó leírásában. A Hungaroton viszont nem birtokolja szerzői jogot a felvételre, hiszen annó ők is licencelték az oroszoktól (Melodia, rajta van a lemezborítón!).

A Hungaroton engem nem keresett meg, egyből a Youtube-hoz fordultak (azzal az általános igénnyel, hogy töröljék a Hungarotonos tartalmakat), a Youtube letiltotta/törölte a videómat, majd közölte még két dobásom van és a Youtube-profile-omat is törlik.

Lehet, hogy szerzői jogba ütközik valamilyen értelemben a videóm felrakása, de jóhiszemű alapon történt, és olyan cég tiltotta le, aki szintén nem rendelkezik a felvétel szerzői jogával. Magyarán, ha nem írom ki, hogy Hungaroton, akkor egy rossz szó sem éri a ház elejét, és én feddhetetlen és nem megbélyegzett vagyok továbbra is, szerzői jogi értelemben. Paradox módon az informális korrektségem áldozata lettem. Azt sem csak kicsit megdöbbentő következmény, hogy ha kiveszem a "Hungaroton" szót a leírásból, akkor a szerzői jog sértése nem bizonyítható a Hungaroton részéről.

* Hogy érzékeltessem, a fenti sztori révén mekkora kárt okozott nekem a Hungaroton -> az idén májusban elérhetővé tett igen kellemes Youtube-feature - az un. unlisted video, ami feloldja a privát videók 25-ös limitjét -, a letiltás óta nem elérhető számomra, a Youtube-policy alapján, mert hogy a Youtube fiókom visszavonhatatlanul elvesztette good standing(=jó állapotú) státuszát. :o((((((((

* Ha Youtube-ra egy véleményes pedofil(!!!!) videót töltenék fel és azt törölnék, a Youtube-szabályzat értelmében hat hónap után ismét teljes jogú tag vagyok. A Hungaroton fellépése nyomán - szerzői jogsértés révén - viszont örök életre megbélyegzett és lekorlátozott vagyok. Kvázi megfellebbezhetetlenül, jóvátehetlenül. Tévedés az alapja a letiltásomnak, de mivel a felvétel jogaival nem rendelkezem (mert hiszen lehet, hogy már szabad felhasználású), egész egyszerűen nincs orvosság.

* Másfelöl a Hungaroton fellépés következményeként a Youtube az esetemben:
(1) abszolút hozzáértés nélkül
(2) bizonyíthatóan téves alapozással
(3) rosszindulatúan
(4) nehezen megfellebezhetően
járt el.

* Hungaroton nem érte el célját, továbbra is tengernyi régről fennlévő Hungaroton ráadásul CD-s alapú videó van fenn a Youtube-on.

* Nem életszerű számomra, hogy valaki kapható Hungaroton felvételt nem megvesz, hanem rákeres a jóval gyengébb technikai minőségű Youtube-on és onnan 'élvezi' töredékes élményként, pénzspórolásból. Aki pénzt akar spórolni a vásárlás mellőzésével, annak meg mindegy milyen felvételt hallgat, Hungarotont vagy mást (arról nem is beszélve, ha nincs feltüntetve, hogy Hungarotontól van a felvétel, a videó attól még ugyanúgy élvezhető). A Youtube önmagában óriási konkurencia a lemezkiadásnak, hiszen nagyon jó anyagai vannak és ki tudja tölteni az ember szabad idejét. És ha már életszerűség. Ha valakinek nagyon megtetszik egy Hungaroton felvétel részlete megveheti cd-n: én is vettem már így lemezt.

* Hungaroton csak általánosságban (az én értelmezésemben, elefántként lépve egyet a porcelánboltban) tett lépést márkája védelmében: írt egy levelet a Youtube-nak, nekem ugye konkrét kárt okozva. Általános Hungaroton levélre általános és egyszeri választ adott a Youtube.

(1) Ha a Hungaroton komolyan gondolja a tartalomtörlést, akkor folyamatosan kéne monitoroznia a neki nemkívánatos Youtube-tartalmakat és töröltetni őket. Ezzel párhuzamosan, nem épp örömteli módon, egy amerikai szerzői jogi pert reszkírozhat meg a Youtube-bal szemben.
(2) A Youtube küzdhet az automatikus tartalomfelismerés reménytelen problémáival.
(3) Az olyan feltöltők, mint én is, elhagyhatják a kiadó nevének feltüntetését (mint legkevésbé érdekes információt), az előadó és dátum meghagyásával. Ezzel szinte reménytelen helyzetbe kerülnek a jogsértő videókat böngészők helyzete.

* A magam konklúziója a sztori kapcsán, hogy a konkrét ügyben védhetetlen a Hungaroton álláspontja mind szűkebb, mind tágabb értelmezésben egyaránt. Továbbá el lehet gondolkozni ki járt jól az eset után, avagy esetleg ez egy negatív végösszegű játék volt, közgazdaságtani játékelméleti értelemben.

* Friss 2010.09.28-i hír. 20 nap elteltével lekerült a bilog a Youtube fiókomról. :o) Az előzmény annyi volt, hogy levelet írtam Hollós Máténak, mondván ha már nekem pechem volt, akkor más utánam jövőknek adjak valami halvány esélyt. Az egyre barátibbá váló levelezésben kiderült, hogy
(1) A Hungarotonnak a Hacsaturján Spartacus-Adagióból van egy újabb keletű felvétele (Miskolci Szimfonikusok, Kovács László vezényel).
(2) Hungaroton felvételnél 50 év a szerzői jog korlátozása
(3) És bár nekem kell kezdeményezni a Youtube-bilog levételét, de figyelni fog az ügyemre.

A konkrét ügy megoldódott. Mondhatni hatalmas szerencsém volt, azzal a jövőbeli kvázi ígérettel, hogy talán a továbbiakban nem velem kezdik a rendcsinálást a Youtube-on. Pláne mindezt egy őrült nagy butaságom után (kiírni YT-videóhoz a kiadó nevét). A tanulságok viszont továbbra is nyitva vannak jövőbeli végiggondolásra.

Itt a - rövid ideig még biztosan - ismét látható, kérdéses korai zsenge, kék hátteres, MovieMakerrel készített, Hacsaturjános Youtube-videóm, ha valaki meg akarná nézni


**És akkor nézzük a hálózatosodás (konkrét esetben a csomópontosodás) témáját, a videómegosztás mellé analógiának felhozva a social networkinget (társas hálózat).

* Mindkettő esetben felhasználói szemmel az a jó, ha egyetlen nagy van, hiszen egyszer kell regisztrálni, mindenki lát mindent, ilyenkor van a legnagyobb esély a találatra, "kézfogásra"/találkozásra. Arra most nem térnék ki, hogy a Youtube (mert a Google miatt triviális) vagy egy Facebook mitől tudott ennyire sikeresen monopol helyzetbe kerülni. Ez utóbbi egy érdekes szakmai kérdés, sok homályos ponttal, még szakmai berkeken belül is: lásd IqSys idei konfenrenciáját.

* A hátrányok már különböznek.
(1) Társas hálózatnál, adatvédelmi aggályok meg támadhatósági problémák merülnek fel.
(2) Videómegosztásnál a legnagyobb kerékkötő a fentebb taglalt szerzői jog lehet.

* Hiába a világ egyik legnagyobb, meg leggazdagabb cége birtokolja a Youtube-ot (Google), a szerzői joggal való visszaélés - hangsúlyoznám, hogy s-z-e-r-i-n-t-e-m - kivéreztetheti. A Youtube sikerrel elhárította a legelső - Viacom egymilliárd dolláros - keresetet, de ki tudja mit hoz a jövő?

* Ha bejönne a fenti forgatókönyv, akkor annak két lehetséges következménye minimum lehetne
(1) a kicsi videómegosztók térnyerése, amire már most is vannak jelek: mondjuk, ha engem kivágnak a Youtube-ról, akkor alapvetően hagyni szeretném a témát a továbbiakban.
(2) folyamatosan mentik le a Youtube-ról a videókat egyes honlapok. Erre saját videóim rákeresésekor döbbentem rá. Nyilvánvaló bármilyen szellemes is ez az "árnyék-backup", nem megoldás. By the way a gugli cache-ben is benne vannak egy darabig a törölt videók. /By the way a négyzeten -> ez nem baj? Ez is Google ám! ;)/


**Végül az én javaslatom, teljesen saját kútfőből. Én jelenlegi, amúgy harmatgyenge alapokon álló Youtube-os szerzői jog elleni - potenciálisan létező robbanással fenyegető - problémák elleni védekezésem ötletéből kiindulva.(Ha ez az alábbi ötlet nem merült volna fel bennem, már abbahagytam volna a Youtube-ozást. Így viszont van értelme kvázi mártírhalált halni a Youtube-profile-om elvesztésével)

Három "játékos" van a témában.

* a szerzői jog birtoklója
* a Youtube, aki nyög a szerzői jog terhe alatt
 * a videókat ingyenesen feltöltők, akik szintén nyögnek a szerzői jog terhe alatt.

Cél: ne kelljen nyögni és nyögetni a szerzői jog terhe alatt.
* a Youtube-nak ne kelljen hackelni egy technikailag lehetetlen/kivitelezhetetlen (csak tetszőlegesen jó minőségben megközelíthető) megoldáson, illetve ne kelljen költséges bírósági pereknek kitennie magát.
* a szerzői jog gazdái érvényesíthessék, ésszerű kereteken belül, anyagi igényeiket a szerzői joggal kapcsolatban.
* végül a feltöltők szabadon tudjanak kreatívkodni, ismét csak ésszerű határokon belül.

Én azt mondom a rádió létező erősen korlátos és degresszív díjszabása felé kéne elmozdulni, ha már nem kerülhetők meg a piszkos anyagiak. A Youtube fizet, mint rádió (esetleg a videófeltöltők méltányos hozzájárulásával), vezet egy tiltólistát, azokról akik a szerzői jogukat úgy érvényesítenék inkább, hogy nem fogadnak el anyagi ellenszolgáltatást (lényegesen kisebb kör, mint jelenleg azt gondolom). A Youtube meg úgy fizet valahogy, cserébe megpróbál megélni a reklámokból egyebekből, mint egy normál rádió. A megoldás rákfenéje nyílvánvalóan az összeg definiálása, ami elfogadható a Youtube-nak és elegendő a szerzői jog birtokosainak. Ami optimizmusra adhat okot, hogy a rádióknál azért tudhat működni.


UPDATE-1.

Zene boltot nyit a Google

Önmagában a Google mérete nem jelent biztos sikert, a kereskedőóriás Amazon például csak 12 százalékos részesedést tudott szerezni a digitális zenék piacán, noha az mp3-boltja már három éve működik. A Google-nek nagy előnyt jelent, hogy a webkereső és a YouTube adataiból tisztán látja a felhasználók zenei érdeklődését.

UPDATE-2.

Az indexes klasszikus zenei blog kommentjei között akadtam az alábbi gyöngyszemre. Aki nem jártas az avantgarde zenei világban, annak mondom ez a John Cage 4'33" "zongoradarab" annyiból áll, hogy kiül a zongorához a pianista és 4 perc 33 másodpercig csendben ül mellette egyetlen hang keltése nélkül. Én nem sokra becsülöm az avantgarde-ot, itt valami olyasmi lehet a háttérben, hogy a nagy zajban, jól lenne néha megállni egy kis csendre.

Adva van a darab tehát, ami 100% vegytisztán csend. A darab videójában, az alábbiak tanúsága szerint a Youtube-nak sikerült letiltani a hangsávot, a szerzői jog érvényesítése érdekében. :o)


9 megjegyzés:

  1. Tegnap esti híradóban megjelent egyik hír kapcsán gondolkodtam el néhány plusz kontextuson...
    Valamelyik kisváros polgármestere állítólag sztriptiz táncot járt, ezt videóra rögzítették, és "egyik videómegosztón" közzétették...
    Nyilvánvalóan (bár logo nem jelent meg képernyőn) a bemutatott részletből egyértelműen a YouTube-ról volt szó, ahol már csak a videó "hűlt helye" volt látható az eltávolítás szép rózsaszínű sávban jelölt feliratával. :)
    Költői kérdésem, itt hogyan működhetett a levétel (valóban fogalmam sincs)de érdekelne, ilyenkor kit vonnak felelősségre, vagy szépen privát megkérhették a felrakót az eltávolításra?!

    Innen továbbgondolva: ha valaki olyan élő koncertről készít "sajátkezűleg" videót, ahol nem mondják be koncert előtt, hogy tilos készíteni bármilyen felvételt, és a koncerten olyan produkció hangzik el, ami lemezfelvételen védett amúgy, akkor az minek számít?
    Vagy egy abszolút egyszerű történet:
    Szalagavató bál!!!
    Az ifjúság levédett hanglemezre táncol, de a táncukat felrakják a videómegosztóra, ők követnek-e el törvénysértést ezzel. Főleg, hogy újabban még elvileg az után is jogdíjat kéne fizetniük, hogy az eseményen elhangzott az a zene...

    Elnézést a konkrétra sikerült példákért, csak eszembe jutott a bejegyzésed kapcsán....

    Végül az UPDATE-1-hez egy gondolat:
    "felhasználók zenei érdeklődése" érdekes téma...
    Nyilván egyértelműen meghatározható bizonyos felvételek nézettsége alapján általánosságban. De ezek egy része alapból meghatározható szerintem. Viszont egyénre szabottan a YT mégis nagyon gyenge ebből a szempontból.
    Kezdő oldalon folyamatosan ad ajánlatokat, a már megtekintett videók alapján. Ajánlatai az utóbbi időben vagy már általam megtekintett videók, többször ismételten, vagy sok esetben olyan videó, ami már le lett tiltva...
    Azaz nem ad VALÓDI ajánlatot. Tudom, egy jobb rendszerrel ez egyszerűen megoldható lenne (akár netflix alapokon is :) )

    VálaszTörlés
  2. Huh, ezek nagyon jó és fontos kérdések. :o)

    (1) Videólevétel: nem tudom hogyan működhet, én még sose csináltam. :o) Azt el tudom képzelni, hogy a szerzői jogi zaklatásokat megelőzendő, van neki egy nagyon gördülékeny menete (elég lehet például mail is). Azt se felejtsük el, hogy bármiféle vita lerendezéséig is lehet elérhetetlenné tenni videót.
    Számomra inkább az átfutási idő a kérdéses az általad említett esetnél. Egy másik esetben: volt a betiltott Biszku film, kikerült a Youtube-ra, 1-2 napig volt fenn.

    (2) A Hungarotonos példámnál nekem az az érzésem, hogy előszöris a profilomból tudták, hogy magánzó vagyok, a Hungarotonról tudták, hogy lemezkiadó cég. Innentől fogva meg sem néz(het)ték, hogy a feltett Hacsatúrján-darab szerzői jogával rendelkezik-e a Hungaroton. Elég volt csak az az infó a Youtube-nak, hogy a Hungaroton nem adott jogot nekem semmilyen közlésre. Ami igaz, csak nemfeltétlen releváns ebben a konkrét esetben.

    VálaszTörlés
  3. Emlékszel még a - szerintem - legeslegelső videód letiltására?!
    Saját szalagavatódon készült zenét raktál föl, elmondásod alapján elég gyenge minőségű régi magnós felvételről, ahol az előadót kerested volna... és a YT valamilyen módon CSAK a zenei részlet alapján felismerte a videót, és végül hang nélkül közölte le, mint a letiltás egy módja :)

    Az "egyenlőbbek" témakörhöz szintén eszembe jutott egy példa... :)))
    Láttam már olyan "magánszemélyt" a videómegosztón, aki nemhogy kiírta a (speciel itt is Hungaroton) nevét, de még honlapot is megadott, ráklikkelhetően) azóta is rakja föl a videóit, semmilyen retorzió nélkül....


    Mindenesetre, ha a védettséget tekintjük, akkor véleményem szerint a videók 90%-a letiltandó lenne. És a Bukás c. filmről asszociálva meddig terjed bárminek a védettsége....

    Valóban egyszerűsíteni kellene, nem csak országos, de nemzetközi szinten is; amit leírtál gondolatot ezzel kapcsolatban amúgy nagyon tetszett. :)
    És elméletileg ez érdeke kellene, hogy legyen a YT-nak, hiszen, ha minden valóban a törvénybe foglaltak szerinti védett videó levételre kerülne, alig maradna bármi megosztani való, legfőképpen, ami a nagyközönség érdeklődésére is számítana.
    Azaz amit te is írtál, akár a YT, és hasonló megosztók végét is jelenthetné...

    VálaszTörlés
  4. (3) Szerzői jog részleteiben nem vagyok jártas, ezt egyébként direkt hangsúlyoztam is a posztban.
    Én úgy vélem, hogy a lemezfelvétel és a koncerten készített kalózfelvétel más-más kategória, nem kezelhetők együtt.
    A lemezfelvételnél a kiadó (esetünkben inkább multinacionális kiadó), aki roppant erős tudhat lenni lobbizásban, ezt a p2p letöltéseknél is lehet érzékelni a híradásokból, na ezen kiadó kezében futnak össze a szerzői jogok ügyintézései.
    A koncertnél meg ugyanez a szerzői jogi "játékos" a koncertet szervező cég. Ő saját érdekből (vagy fellépő előadójának követeléséből) akadályozza a felvétel készítését. De ha mégis sikerül felvételt készíteni, vagy belülről munkatársi kiszivárogtatást abszolválni, akkor koncert után elszigeteltsége miatt jóval tehetetlenebb. Én egyébként egy kicsit úgy érzem, hogy ez az eset kevésbé szerzői jogi specifikus (hiszen pillanat megörökítéséről van szó, mint egy fénykép esetében, nem pedig egy hosszú folyamat révén keletkezett 'definitiv' alkotás visszaosztásáról).
    Noha persze biztos van rá mód, ilyen videót is letiltani a Youtube-on.
    Azért abba érdemes belegondolni, hogy Youtube és internet elötti időkben, LP-n (!) jelenhettek meg kalózlemezek, szerzői jogi balhék nélkül (ami jóval nagyobb kaland, mint Youtube-ra mai technikával videót feltölteni, lássuk be).
    Nagyon nehéz ügy a felvetett aspektus!!!! Órákig lehetne vesézni.

    (4) Igen követnek el szerzői jogsértést a szalagavatósok, az mind semmi, de a Youtube ezt szoftveresen automatikus tudja is érzékelni/kontrollálni (persze csak többé-kevésbé, ahogy a posztban írtam is).
    Saját negatív tapasztalatom is van az ügyben, a hajamat is kvázi eldobtam emiatt, pláne, hogy lassan 30 éve szalagavatóztam és egy szocalista technikával készített ócska archív soktízéves felvételem "bukott le" a Youtube-nál, ilyetén módon - amit persze más "egyenlőbb" ember, jó minőségben felrakhatott ;).
    El lehet gondolkodni ezen eset kapcsán is, hogy a szerzői jog erőszakja meddig terjeszthető ki.

    (5) Az update-1 kapcsán én kettéválasztanám a dolgot.
    Az, hogy mit ajánl a Google személyreszabottan, arra egyfelöl hihetetlen jó adatbányász technikák vannak (lásd Netflix-versenyt is, ahogy te is említetted), másfelöl ennél az általad említett konkrét esetnél inkább valamiféle Google-anomáliáról, vagy egyéb sanda szándékról beszélnék inkább.
    Ettől viszont még él az, hogy a Google pontosan tudja:
    (1) mit néznek sokan és mi lesz siker a like-olás nyomán
    (2) mit kell sokat letiltani. ;)
    (3) mi terjed nagy sebességgel a hálózaton
    (4) mi az, ami kultúrkörökön átível
    (5) mi az amit keresnek a keresőben
    (6) melyik videó az, ahol nem manipulálnak a nézettséggel
    Hiszen akár 50 USD-ért is rengeteg megtekintőt, barátot etc. lehet 'venni' szolgáltatásként különféle cégektől: én is kaptam ilyen ajánlatokat.
    (7) És hasonló dolgok tömkellege.

    Na és ezekről azt gondolom ->
    (1) Létfontosságú iletve bizonyosan rendelkezésre álló információk.
    (2) A versenytársak (pl.: Apple iTunes) ki vannak zárva belőle.
    Ezért írtam egy másik blogposztomban, hogy a kérdezz-felelek keresőt a Google tudhatja legkönnyebben megépíteni (legjobb infók alapján, leghatékonyabban/legeredményesebben)

    VálaszTörlés
  5. Mindenben egyetértek, amit két hozzászólásom közé írtál. :o)

    Én azt látom/érzékelem, hogy egyfelöl a szerzői jognak természetesen tényleg van méltányolható része, másfelöl az égisze alatt csomó szemétséget követnek el ma is, és terveznek elkövetni a világban. A dolog egyre erőszakossabban a pénzről, hatalomról, erődemonstrációról szól, aminek szerintem csak vesztese van (valamiféle normalizálódásig)

    VálaszTörlés
  6. UPDATE-1 alapján még egy gondolat, inkább az Amazon.com-hoz
    Érdekes észrevétel volt a napokban, hogy nem csak hanglemez formájában lehet megvásárolni a felvételeket, hanem letölthetők is akár. Mégis - és ez lenne az izgalmas a témában - valamilyen megfontolásból, ezt a letöltést csak és kizárólag az USA-ban lehet használni, holott ha jól tudom a cég központja is ott van. Pontosabban sok esetben megrendelésnél a szállítási költség aránytalanul magas a megrendelés értékéhez képest, mégis épp oda nem engedélyezik a letöltés lehetőségét, ahol nagyobb szükség lehetne rá. Ráadásul szerintem egy ilyen engedéllyel, pedig növekedne a megrendélesek száma is.

    VálaszTörlés
  7. Az amazon-os témának van kézenfekvő magyarázata, és valamennyire még védhető is.

    Azért nem engedik Kelet-Európába a letöltést, mert félnek attól, hogy egyből megy torrent-oldalakra. Úgy vélik az amerikai vásárlók jobb módúak ahhoz, hogy ilyen értelemben korrektek vagy legalábbis korrektebbek legyenek.

    Az amazon.com álláspontja egyébként számomra méltányolhatóbb, mert legalább nem DRM(=Digital Right Management) révén védik a hanganyagot, hogy ha megveszek/letöltök legálisan pénzért egy számot tőlük, és lecserélem közben a lejátszó kütyümet, akkor esetleg ne tudjam többet meghallgatni a nótát.

    Ez ellen az országkorlátozás ellen meg lehet védekezni úgy, hogy kell szerezni egy 'amerikás' ismerőst :o) Mert hogy a globálaizáció ellen vívni a multiknak is olyan olykor, mint széllel szemben pisilni.

    VálaszTörlés
  8. Óriási poén!
    A jogvédelem megcsúfolása, avagy a megcsúfolás jogvédelme.... :))))))

    VálaszTörlés
  9. Igen, abszolút.

    Ugyanakkor szomorú jelzés a végletekig skizofrén állapotokra.

    VálaszTörlés