Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2014. augusztus 3., vasárnap

Árajánlat-csalás Mesterházy-Nagy Zsolt (InterPorta bt.) módra III.

 .
 v2014-08-03, vasárnap délután volt az utolsó módosítás a blogposztban.

Informatikus-adatbányászként nem egy árajánlatot készítettem, illetve vettem részt készítésükben, így aztán mindig érdekesnek tartom, ha szembesülök, hogy más szakmák (képviselői) ezt hogyan csinálják. És így kézenfekvően nyílik lehetőség, hogy az ember végiggondolhassa a témával kapcsolatos generális/standard illetve specifikus aspektusokat is.

Egy konkrét - velem megesett - horrorsztori kapcsán annyi információ gyűlt össze, hogy muszáj volt négy részre szétvágni az eredetileg egy blogposztnak szánt írásomat.

Téma felbontása:

Az első részben az árajánlatkészítési folyamatot általában - esettől függetlenül - járnám körül.
Árajánlat-csalás Mesterházy-Nagy Zsolt (InterPorta) módra I.

A második részben magát az árajánlatot általánosságban - esettől függetlenül - járnám körül.
Árajánlat-csalás Mesterházy-Nagy Zsolt (InterPorta) módra II.

A harmadik részben a konkrét sztorit írnám le, ami velem esett meg
Árajánlat-csalás Mesterházy-Nagy Zsolt (InterPorta) módra III.

A negyedik részben pedig az eset kapcsán világrajött konkrét árajánlatot elemezném.
Árajánlat-csalás Mesterházy-Nagy Zsolt (InterPorta) módra IV.


Az alábbi horrorsztori szerint meglehet műkövesnek kellett volna mennem. ;) Ez az a szakma, amire nem hat semmiféle válság, de nemcsak hogy nem hat semmiféle válság, hanem (legalábbis van olyan szakmabeli, akinél) óradíjban lehet készíteni árajánlatot, amit előre kell fizetni ("fő a bizalom jeligére"), azaz végsősoron akármennyit el lehet kérni lépésenként, majd persze hetekig / hónapokig(?) lehet kotlani az árajánlatkészítésen, sőt per a mai napig semmit sem szállítani (szemben az ígért néhány napon belül e-mailben elküldött árajánlattal). Na de haladjunk sorban!

Adva van egy cég (jól gondolja meg mindenki, aki fel akarja őket kérni bármilyen tevékenységre):
InterPorta
Mesterházy-Nagy Zsolt
06-23-580-580, 06-30-914-7131
2071 Páty, Gyártelep u.9.
info@interporta
www.interporta.hu

A honlap szerint a cég az ABC minden betűjére egyenként is több tevékenységet vállal. Én terrazzó-burkolat-javítás, -felújítás, -csere ügyében kerültem kapcsolatba a fenti céggel. Egy 115+ éves műemlék-jellegű társasházban lakok, ahol az évek során lelkiismeretlen mesteremberek barbár munkavégzése miatt a szép terrazzó folyósóink erős romlásnak indultak.

Terrazzó burkolat címén, valami ilyesmit kell elképzelni, ami a linken látszik, azt leszámítva, hogy nem apró csempeszerű kövekből van az én folyósom, hanem "egybe-nagy" burkolatként.

2014.06.20 írtam egy szívhez szóló levelet a fent nevezett cégnek, Mesterházy-Nagy Zsoltnak, mint kiderült, minden adatot pontosan leírtam, fényképeket csatoltam a hibákról meg az egész folyósóról, méreteket ismegadtam természetesen, magyarán egy laikusnak elegendő árajánlat ennyiből is símán megtehető, helyszíni szemlézés nélkül is (kis túlzással, meg jóindulattal), nem látszik indokoltnak óradíjas árajánlat készítése.
Főleg annak tükrében, hogy ez az egész burkolás egységáras szolgáltatás.

A válasz két napon belül jött :) Nyilván itt még csipkedte magát Mesterházy-Nagy Zsolt, hiszen lóvét még nem fizettem ki.;)

Panaszkodott a képek nem elegendő információtartalmára (nyilván pénzes helyszíni szemlében volt érdekelve, ugye),  Mondot pár általános, semmit nem jelentő információt (űrtöltőnek), kérdezett (ezzel semmi baj), majd közölte feltételeit:
- Tanácsadásra, helyszíni felmérésre, és a javítási igények, illetve lehetőségek alapján "esetre" szabott, részletes ajánlat készítésére 3.000,-Ft+Áfa óradíj ellenében tudunk vállalkozni.A felmérési idő magába foglalja az oda, és visszaút, a felmérés, szükség esetén a személyes egyeztetés, valamint az ajánlatkészítés idejét.
- Az elkészített ajánlatot néhány napon belül, e-mailban küldjük meg. Amennyiben megrendelik a munka elvégzését, a felmérési és ajánlatkészítési díj előre kifizetettnek tekintendő.
- Az elkészült ajánlat alapján megrendelt munka elvégzését követően, a végszámlából levonjuk az ajánlatkészítési díjat, így ez tehát nem jelent plusz költséget.
- Az ajánlatkészítési díjat a személyes egyeztetés során - számla ellenében, készpénzben - kérjük kiegyenlíteni.
Ebből, ami maradéktalanul teljesült az az előre kifizetés volt (no meg a korábbiakban elemzett árukapcsolás, és az általam kifizetett helyszínre kiutazás, hiszen a pénzt kp-ban át kellett venni, ugye). ;)

Időpont egyeztetés után kijött "felmérés" címén a "mester" (Mesterházy-Nagy Zsolt). Rákérdezésem után (mivel tartozom), azonnal kiderült, hogy a Pátyi utazása 6.000-be fog nekem fájni, anélkül hogy bármit tett volna ;) (Függetlenül attól, hogy Pesten volt dolga és ezért alkalmazkodtam hozzá időpontban).
Persze lehetett volna kötekedni előzetesen, hogy minek jön ki, nekem első körben elég lehet a távolról megadható egységáras információ is, de bizalommal és empátiával viseltettem. Mit foglalkoztam én olyan dolgokkal, hogy a Pátyi út költségét előre illett volna jelezni felém.

Esetemben az árajánlatkészítés díja 19.050 forintban lett megszabva (2014-06-27-én). Amit számla ellenében kifizettem. Csomó gyanus jel volt (pl.: láttam a fickón, hogy méreget, vajon mennyit lehet belőlem kiszedni), de úgy voltam vele, tévedhetek is, meg egy életem, egy halálom, most már megnézem mi lesz ebből. Nem is csalatkoztam, a sztori közel sem ért véget. ;)

By the way joggal merül fel a kérdés, hogy miért fizettem (ilyen sokat), egyáltalán miért bonyolódtam bele a látnivalóan zavaros ügyletbe? Egyrészt tényleg nem sajnáltam volna a pénzt egy korrekt árajánlatra, garasoskodni amúgy sem szoktam lényegi kérdésekben, másrészt tényleg meg akartam csináltatni a folyósomat, egyeztettem is róla a közös képviselőmmel, a szomszédokkal,.
Mivel a dolog természetéből fakadóan kevés műkövest ismerek, szó szerint véve a leírtakat a szolgáltató még lehet úgy balf*sz, hogy egyébként korrekt és hozzáértő (esetemben aztán kiderült, hogy ellenkezőleg történt: számító csaló volt).
Én nem a kákán akartam csomót keresni, hanem problémát akartam megoldani.
Az egyetlen nekem felróható hiba (szvsz) a bizalom megadása,  a saját kínosan felügyelt korrektségem kivetítése volt. Ezért viszont anyagilag is hajlandó voltam/vagyok áldozatot hozni.
Van még egy komoly aspektus: avval, hogy beleegyeztem, hogy kijön, avval implicite elfogadtam a feltételeit. Ha nem fizetek, akkor betű szerint véve én lettem volna inkorrekt, hiszen a rámeső részt nem teljesítettem volna.
Nekem ennyit nem ér 19.050 Ft inkorrektségnek csak a látszatára sem. Szemben ugye Mesterházy-Nagy Zsolttal ugye... ;)

By the way, mellékszálként, képzeljünk el egy 150-175 kilós, iszonyú kövér, kvázi mozgásképtelen embert, aki alig áll meg a lábán, bottal a kezében is (folyosói) korlátra támaszkodik, akiről nem kicsit nehéz elképzelni, hogy egy vödröt is képes arrébb tenni munkavégzése során, reá nézve az átlagemberben rögtön, azonnal kiváltódik (több-kevesebb) empátia. "De hát ne ítélkezzünk előre", meg "ki küldene haza egy rozzant öregembert", jelszó nevében menjünk a következő stációra!
(Az remélem minden olvasónak lejött, hogy egy ilyen bekezdésnek semmi keresnivalója nem lenne normál körülmények között itt a blogon, de ez a megjelenés az árajánlat-csalás szerves részét képezte, azaz sajnos abszolút ontopik)

Gondoltam - a vállalt ígéretekkel összhangban - pár napon belül megkapom az árajánlatot. Öreg hiba volt feltételezni. ;) Ehelyett hetekig tömény kuss. Gondoltam, akkor már rácsörgetek a jóemberre, hogy akkor most mi van.
- "Ó hát nekem más dolgom is van nem csak ez, különben is szabadságon van az embere, még hiányzik egy-két adat, majd a jövő hét végefele térjünk vissza rá".

Na a pofátlanság ekkora csimborasszója volt a pillanat, amikor ledobtam a bicikliláncot, a szimpla klasszikus csalásos történetben. Mivel közben találtam egy korrekt céget, így teljesen szükségtelenné vált, hogy ettől a jóembertől várjak árajánlatot az idők végtelenségéig, amit akár jövőre is szállíthat, mert ideje van bőven, hiszen a pénzt előre megkapta.

Mikor jeleztem, hogy nem tartok szolgálataira igényt, viszont örülnék, ha visszafizetné a pénzt, amiért semmi érdemit, értékelhetőt nem tett, természetesen  nem volt hajlandó a "szakember". Hiszen, ami jár az jár, ugye. ;)"Jogosan" számítva arra, hogy ilyen kis tételnél egyetlen rendőrség, vagy bíróság ingerküszöbét nem éri el, max. több éves átfutással, lehetőségek függvényében.
Mindez már persze benne volt a pakliban, de úgy voltam vele, hogy játsszuk ki. ;) Nekem megérte ez a "magyarországi korrektségi viszonyok tanulmány" ezt a kérdéses 19.050 Ft-ot. Mesterházy-Nagy Zsolt úrnak is gondolom megérte. ;)

És végül, hogy mennyire helytelenek a prekoncepciók (ezt mondjuk szégyellem is egy kicsit informatikusként, mert bár fontos a tapasztalat és előregondolkodás, de mindig a konkrétumokban kell gondolkodni, ha már vannak). Ugyanis eredetileg, eredendően azt gondoltam, ez a műkövesség elég speciális szakma, amit kevesen űzhetnek kis hazánkban, talán itt akarják legkevésbé átvágni az embert. Ha én csaló akarnék lenni, nem tűnik kifizetődőnek műkövességben űzni a dolgot, ráadásul számlaadással. Pedig-pedig, "jó" informatikusként, az lett volna a dolgom, hogy mindent vonjak kétségbe, még a 2x2=4-et is. (Más kérdés, hogy erre alkatilag képtelen vagyok, inkább bizalommal közeledve szeretem mindig megadni az esélyt a velem kapcsolatba kerülőknek, elfogadva, hogy ennek költsége van, mint jelen esetben is)

2014.07.21-én hétfőn (első levelemhez képest töübb mint egy hónapra rá) aztán többször kifejezett direkt kérésem ellenére csak elküldte mailben az árajánlatnak nevezett információs hulladékot. Ennek részletes elemzése a IV utolsó részre marad. És az árajánlat beérkezte azért lehetett talán ilyen "gyors", mert közben 2014.07.18-án pénteken publikáltam e poszt első verzióját.

A poszt üzenete: Attól még, hogy (a múltban) voltak/vannak visszatérő - mintázatot mutató - megrendelői visszaélések árajánlat-témában, attól erre az nem adekvát válasz, hogy a beszállító - pénzes árajánlat címén - visszaéljen helyzeti előnyével (kp-s számlarendezés előre), és visszaéljen vele a megrendelővel szemben.

Konklúzió: nem bántam meg a történetet egyetlen pontján sem, sőt e - bár számomra költséges, de remélhetőleg tanulságos - konkludáló blogposzt megírásának élvezetét ki nem hagytam volna. :) De az biztos, hogy az események hatása alatt átértékeltem egy "kicsit" magamban a pénzes árajánlat megítélését. ;)

Álljon itt a korrekt cég neve és elérhetősége is, ne csak a kerülendő cég legyen megnevezve, referencia és információ érdekében, ha valakit véletlenül szintén érintene a meglehetősen specifikus "műkő", "burkolat" etc. téma.

Budapesten Presstone Design Bt.
Szantovszki Attila
+36 30 9334 954
Tel/fax: 36-1-226-05-95
info@presstone.hu
terrazzo@presstone.hu
mozaiklap@presstone.hu
Weboldal: http://www.presstone.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése