fidelio.hu: "Mit tesz a klasszikus zenével a közösségi háló?"

fidelio.hu: "Mit tesz a klasszikus zenével a közösségi háló?"

Adatbányász-elemzőnek ez a "zene és közösségi háló" egy másik izgalmas kérdés-komplexum, a kulturkampf-os szociológiai vizsgálat után (index.hu: Kocsis Zoltán és a Fideszes kulturkampf ). :)

Bevallom férfiasan, sem struktúrálisan, sem fókuszálásilag, sem tartalmilag nem tudok semennyire azonosulni a Fideliós cikkel. Pedig ez egy komoly (legkomolyabb?) zenei szaklap fősodratú véleményét foglalja magába.

A tárgyat illetően, szvsz, kell beszélni célokról, eszközökről, verbalitásról, platformokról, magyarázó változókról (pl.:, feleslegesség/környezetszennyezés/kártékonyság, idő, pénz,...), etc.

A Fidelio.hu-s cikkben már rögtön a célok összemosódnak, elkenődnek. Ugyanis én szeretem világosan megkülönböztetni mi az, ami
* a zenét magát, 
* a zene megértését, 
* a zene közösségi élménnyé nemesedését szolgálja (alázattal),
és mi az, ami még ezen felül szennyezi is a témát (pl.: felesleges tartalom-generálás, mellékösvényes káros motívációk, push-marketing). Csomó megélhetési bűnözéssel rokon tevékenység.

Azonnal előkerül ilyen elemzésnél a (z oldalpályás) verbalizmus problémaköre:

- egyrészt roppant rossz indikátor.
+ Lehet jól beszélni zenéről és rosszul zenélni mellé (tipikus példa avantgarde zeneszerzők) meg fordítva, azaz:
+ Lehet jól zenélni, de rosszul vagy egyáltalán nem beszélni zenéről (ez meg általános tapasztalat: zenészek legtöbbje csak zenélni szeret, róla beszélni nem, vagy ha igen, akkor többnyire rosszul teszi. A zenészek jellemzően még felkérésre, nógatásra sem szeretnek (pláne dinamikusan, rögtönzésszerűen) interaktálni hallgató közönségükkel, ami által külön belterjes világot is építenek maguknak, pláne, ha felsőbbrendüségi érzés is társul mellé).
+ Van egyébként pozitív példa is (jól beszélni+zenélni) Lukin László vagy manapság Hollerung Gábor kakaókoncertjei.

- másrészt úgy lehet túlzásba vinni, hogy roppant károkat lehet vele okozni. Tipikusan ilyen szemétgeneráló platform egy Facebook, ahol nincs olyan platform-támogató eszköz, ami a zenét alázattal szolgálná, kizárólag formázatlan verbális vadhajtásos ingerek terepe, a felületességek rohanósságot tápláló melegágya. Technikai értelemben is egy megbízhatatlan, reklámokkal túlterhelt, tartalom-torzító (lásd például top commentek, kiküldések kiválasztását) ócska felület. A social media meghatározó platformja ugyan, de a zene szempontjából az egyik létező legkártékonyabb tényező.

Ha összeszednénk a zenével kapcsolatos verbális megnyilvánulásokat (én például mindazt, amit olvastam, láttam interjúkban, videókban) tizedszázalékokban mérhető, ami hiteles, jó, érdekes, zenét támogató, inspiráló. A többi jobb esetben szemét. Rosszabb esetben kártékony szemét. Kb most amire visszaemlékszem az utóbbi időkben Kocsis Zoltán évtizedeken átnyúló, youtube-nak köszönhetően átélhető verbális megnyilvánulásokra mondom, hogy van értelmük (egységnyi időre vetített hasznuk), Ami cikket, kommentet, megszólalást olvastam legjobb esetben is betűkkel jócskán túlterhelt, mellékízes, zavaros, nem pozitív értelemben áthallásos olykor félrevezetően megtévesztő.

Ha a művészek nem tudnak zene-komform módon verbálisan megnyilvánulni, mit várjon az ember a plebstől? Az én közel 20 éves tapasztalatom alapján a zenei topikok mennek leghamarabb, legkönnyebben tönkre (politikai dühöngőket nem számítva), én egyszer jelentem meg a Fidelio Virtuózok topikjában és azonnal menekültem onnan az ott tapasztalható - vezérürük által generált - primitivségek elöl. Totális divergencia, elhalás, fókuszvesztés, elprimitivesedés a jellemző egy negatív spirálban. De annyira, hogy még könnyeket sem érdemel a dolog, mert nincs miért mit bánni az orbitális mételyben.

De van további mélység is. Az egész Virtuózok, egyetemi tanárostól,  zsüristől, fiatalabb generációstul, képtelen kommunikálni érdemben és vállalhatóan (szekunder-szégyen érzete a nézőben). Mintha nem lehetne zenei teljesítményt értékelni, vitás kérdésekben konszenzusra konvergálni (saját valós tapasztalat).

De a szomorúságot lehet tovább fokozni: Rácz Zoltán (Amadinda) kirohanása Fáy Miklós ellen. Kultúrember ilyet nem tesz. Olyan fokú stressz, kimondatlan, végignemtárgyalt, lappangó feszültség van a cukormáz alatt, az egész zenei társadalomban, hogy kódolva vannak a hasonló kiborulások. Ugye mondani sem kell, hogy a zenének nem erre van szüksége.

Egészen egyszerűen lehetetlen kihívásnak tűnik a hatalmas zajban, hogy kevés szóval tömören, jó üzenet fogalmazódjék, meg ami sok emberben és jól dekódolódik, a zenét alázattal szolgálva. Ez a zene menti verbalizmus egyfajta halálraítélődése az én értelmezésemben.

A zenei verbalizmus egy külön önálló életet élő, saját törvények szerint működő valamiféleség a zenén túlmenően, de szimbiózisban vele, leginkább rajta kártékonyan élősködve. Míg a zene per a mai napig tud vállalható pozitív közösségi élménnyé nemesedni, a zenéről való verbális diskurzus jó eséllyel erőtlenül elhal, ki sem fejlődik, ádáz szembenállásokban elpusztul, mindenféle (tartós) közösségi élmény építése nélkül. És a tárgybeli Fideliós cikk úgy beszél erről a vonatkozásról, hogy írmagja sincs a potenciális/kódolt kártékonyság elemzésének.

Idő:
Tipikusan van a like/follow pillanatnyi megnyomása a Facebookban és van az utána lévő folyamatosan pörgő idő.
+ Egy dinamikusan fejlődő oldalnál van értelme ilyen mutatót nézni, de ekkor a folyamatos tartalom generálódásának szemetelős problémájába ütközik az ember (nem lehet, mert nincs ennyi verbális potenciál a zenében), túl sok betű a semmiért.
+ Ha meg szép csendben elhal egy oldal ritka/rendszertelen megszólalásokkal, akkor megint csalóka az ilyetén számok nézegetése, hiszen egy státusz/mutató veszti el időben az aktualitását, érvényét.
+ Mindennek alapvetően az az oka, hogy a Facebook verbális platform, szemben egy Youtube-bal, ami zenei platform (még ha mindkettőn lehet videót publikálni is).
+ Én azt mondom a fókusznak mindig a zenén kell lennie, a verbalizmus csak másodlagos lehet, pláne ilyen rossz hírnévvel, előélettel.

Pénz:
- Én azt gondolom a pénz önmagában definitive nagyon nagy kárt okoz a zenének. Vitának, marakodásnak a terepe. Per a mai napig nagyon rosszul állunk a témához, össztársadalmilag. Nemcsak Magyarországon. Lásd idevágóan szerzői jog terrorját is.
- Nem mindegy mennyi pénzt tol bele valaki, mennyire folyamatosan. Lásd Virtuózok, ugye. Ami formátumnak tulajdonosai ráadásul egyszerre / koncentráltan nagyon sok pénzt költenek, rosszul, rossz célokkal és rossz eszközökkel, no meg gyenge hatékonysággal.

Pedig van bőséggel mit tanulni a zenének jó értelemben is a közösségi hálótól, ennyi negatívum  mellett is no meg pénzcentrikusság nélkül is.
- Hálózat elméleti megfontolás1:  Észre kéne venni, hogyan emelte ki a Gangnam Style-t, Despacitót a világ az ismeretlenségből. Vegyük észre itt a zene maga volt a perdöntő mag, miközben a döntő motívum a közösségi háló ereje. Komolyzenében legeklatánsabb idevágó példa az amúgy (nekem) rossz emlékű Valentina Lisitsa.
- Hálózat elméleti megfontolás2:  Magyar példa is van: Dalfutár-nóták 100.000-es nézettségi számokat produkálnak: csak attól is, hogy a Dalfutár összekapcsolja őket.
- Hálózat elméleti megfontolás3: Nem elég egy Virtuózok YT-csatorna az ott szereplő gyerekeknek. Szélesebb körben is meg kell őket ismertetni mint egy lokális magyar nyelvű csatorna. Hálózatban minél értékesebb/forgalmasabb/súlyozottabb csomópontokon keresztül lehet kisugározni a tehetségeket, mind előadóknál, mind zeneszerzőknél. Az én perdöntő motívációm 2007-ben, kottás videóim kezdetekor éppen ez volt.
- Idevágó részkonklúzió: ha a zene maga nem adja el magát, ott a verbalizmus inkább fel se bukkanjon.

Végkonklúzió: 
* jóval kevesebb (főleg káros) verbalizmus kell, 
* jóval több zene-közponzú zene-orientáció kell, 
* amihez a közsségi háló erejét fel kell ismerni és jó célra, jól kell használni, értelmes közösségépítéssel egybekötve.