Magamról

Saját fotó
Főiskolai, majd egyetemi diplomamunkáimtól kezdve világ életemben, adatok, adatbázisok, adattárházak (leginkább Oracle) környékén mozogtam. Mostanság adattárházasként, adatbányászként élem napjaimat.

2016. szeptember 15., csütörtök

Laszilo: Gondolatok Dr. Miskolczi Ferenc üvegházelméletéről

MM-megjegyzés: ez a cikk a vitus.hu-n jelent meg annó, sajnos mára az oldal bezáródott. És ez az alábbi szenzációs, pompásan megírt írás is elveszett vele a netről. A cikkben a szerző nem kisebbre vállalkozott a szakmában majdhogynem egyedülálló módon, mint hogy
(1) Megérti a Miskolczi-modell lényegét, felhasználva Miskolczi Ferenc eredeti nagyon nehéz, veretes, hosszú (többtíz oldalas) szakcikkét.
(2) A lehető legrészletesebben próbál meg írni róla

(3) Laikusoknak is érthetően el is magyarázza/közvetíti.
PS: Közben befutott a szerző engedélye is a re-publikálásra. Most már nyugodt vagyok e téren is. :)

 
Földtudományok
Gondolatok Dr. Miskolczi Ferenc üvegházelméletéről
laszilo - 2010.01.14 19:41


Miskolczit (nem csak az elméletét) sokan támadják, kevesen cáfolják, még kevesebben értik.

A Föld éghajlatának alakulásáról, a széndioxid szerepéről sok vita folyik napjainkban, egy magyar tudós Miskolczi Ferenc elmélete pedig valóságos vihart kavart azzal a feltételezéssel, hogy az üvegházhatás független a CO2 légkörben lévő mennyiségétől. Állítása szerint egy vízzel bőven ellátott bolygón a vízpára által létrejön a fizikailag lehetséges legnagyobb üvegházhatás, amit más üvegházgázok már lényegileg nem képesek növelni.

Hogyan lehet egy egyszerűnek tűnő fizikai folyamatról ilyen hosszan tartó vitákat folytatni, anélkül, hogy végleges eredményre számíthatnánk?

Az üvegházhatásról számtalan helyen olvashatunk, ezért a teljesség igénye nélkül kalandozunk egy kicsit, néhány érdekességet kiragadva.Elsőként egy fontos tényt kell megemlíteni: a Föld átlagosan ugyanannyi energiát sugároz ki a világűrbe, mint amennyit a Napból kap.Van ami visszaverődik és változatlanul hagyja el a Földet, más része elnyelődik, hővé alakul, és hosszúhullámú sugárzás formájában távozik, összességében annyi energiát kötelezően vissza is kell adnunk, amennyit kapunk.

A helyszín ahol ez megtörténik, a Föld légkörének külső rétege, ahonnan már akadálytalanul jut ki a hosszúhullámú (hő-) sugárzás a kozmikus térbe. Itt a „világ tetején” dől el a felszín hőmérséklete. Ez az a fix pont az üvegházhatás folyamatában, aminél fogva „ki lehet billenteni” a Földet a sarkaiból.

A Napból érkező rövidhullámú sugárzás egy része tehát áthatol a légkörön, és melegíti a Föld felszínét, míg a felgyülemlett hő utat nem talál, hogy távozzon a világűrbe, sugárzás formájában.

Itt lépnek be az üvegházgázok amik elnyelik a kifelé igyekvő hősugárzás egy részét, és mivel tárolni maguk sem képesek, lényegében változatlanul szét is sugározzák. Csakhogy míg a felszín sugárzása felfelé irányul, e gázok molekulái a tér minden irányába sugároznak, tehát a hősugárzás mintegy fele visszaverődik a felszínre.

Innentől kezdve a dolog egyszerűnek látszik, minél több az üvegházgáz (CO2), annál több sugárzás verődik vissza újra és újra a felszínre, egyre erőteljesebben melegítve azt. Igen ám, csakhogy például a légkörben lévő széndioxid már 10 méteren belül elnyeli a sugárzásnak azt a részét, amit egyáltalán képes elnyelni. A klímaszkeptikusok fel is tették rögtön a kérdést: Nem mindegy, hogy 100-szor, vagy 120-szor nyelődik el, míg fölér a légkör határára?

Bizony nem mindegy.

Most nyer értelmet az, hogy fönt, a „világ tetején” dől el, milyen meleg lesz alant, ugyanis minden egyes réteg, amin keresztül kell „verekednie” magát a fölfelé törekvő sugárzásnak, visszasugárzásával hozzáteszi a maga melegadagját az alatta lévő rétegéhez, emiatt a rétegek között ide oda pattogó sugármennyiség egyre dagad az alsóbb rétegekben ahhoz, hogy az eredeti mennyiség feljuthasson.

A legnagyobb fluxus, a legtöbb adok-kapok a felszín és az első réteg között pingpongozik, itt lesz a legmagasabb a hőmérséklet.

Minél tovább terheljük tehát a környezetünk például az antropogén CO2 kibocsátással, annál több „takaró” állja útját a távozni kényszerülő energiának, a Föld felszínének egyre melegebbnek kell lenni, ahhoz, hogy az a „világ tetejére” feljuthasson.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a CO2 nem az egyetlen, és nem is a legfontosabb üvegházgáz.

A vízgőz, a levegő páratartalma ugyanolyan üvegházhatást okoz, és mivel a hosszúhullámú sugárzás nagyobb részét (spektrumát) képes elnyelni mint a CO2, vagy akár az összes üvegházgáz együttvéve, alapjaiban határozza meg a klíma alakulását.

A vízpára azonban nem annyira állandó összetevője a légkörnek, mint a többi üvegházgáz,amellett, hogy kb. 10 naponta megújul, nem oszlik meg egyenletesen sem időben, sem térben, ezért igen nehéz számolni hatásaival.

Sok ellentétes vélemény lát napvilágot a vízpára szerepével kapcsolatban, ezek között a pesszimistábbak egy szörnyű veszélyre figyelmeztetnek: a pozitív vízpára-visszacsatolás lehetőségére.

Az emberek által a légkörbe juttatott üvegházgázok lassan felszaporodnak, egyre erősebb üvegházhatást okozva megemelik a földfelszín hőmérsékletét. A meleg levegő több vízpárát tud magában tartani, növekszik a légkör abszolút nedvességtartalma, ami újabb melegedéshez vezet, végül az egész egy önfenntartó spirálba kergetheti az klímafolyamatokat, a melegedés újabb és újabb víztömegek légkörbe küldésével önmagát gerjesztő mechanizmussá válhat.

Vannak akik megelégszenek szolid 5-6 °C emelkedéssel és az élővilág, valamint az emberiség 90 %-ának kipusztulásával, vannak akik - e jelenségre alapozva - már-már vénuszi körülményeket vizionálnak.

Dióhéjban ennyi lehetne a történet, vagy mégsem? Vannak olyanok is akik szerint csak most kezdődik.

Miskolczi professzor, több éves kutatómunkája során furcsa dologra lett figyelmes. A mérési adatok elemzése - amelyen dolgozott - azt mutatta, hogy a Föld légkörének optikai mélysége, ami az üvegházhatás mértékét is jelenti, nagy pontossággal állandónak bizonyult az évek során annak ellenére, hogy közben az üvegházgázok mennyisége jelentősen változott. Felismert néhány olyan alapvető törvényszerűséget, amit eddig nem vettek figyelembe a klímamodellek.

Elmélete – amennyire szerény tudásom tolmácsolni engedi - arra a logikusnak mutatkozó megállapításra épül, hogy ha a fizika törvényei megengedték volna, hogy a Földön kialakuljon a fent vázolt pozitív vízpára-visszacsatolás mechanizmusa, akkor az már meg is történt volna minden emberi közreműködés nélkül, sőt ez lenne a légkör alapvető tulajdonsága.

A légkör ugyanis magától is eljut, el kellett jutnia, és folyamatosan abban az állapotban is kell lennie, hogy a fizikailag lehetséges legnagyobb üvegházhatást létrehozza. Ez éppen a fent vázolt önerősítő folyamatból következik.

Az elmélet szerint tehát a külső körülmények, és a földi peremfeltételek engedte maximális mennyiségű víz van mindig a légkörben (átlagosan), ez nem csak azt jelenti, hogy ennél többet nem képes megtartani, hanem azt is, hogy ha más üvegházgáz, például a CO2 mennyisége megnő, akkor esetleg ennek megfelelő vízpára ki fog szorulni, ezzel kompenzálja a CO2 többletet, vagy más módon szabályozza a rendszer vissza magát. Hogy ez hogyan zajlik, arról sajnos keveset mond az elmélet, a légkör dinamikája az a szabályozó eszköz ami fenntartja a stabil állapotot.

Az elmélet mindazonáltal adós marad a rendszer működésének gyakorlati megjelenítésével, mindössze fizikai tételek megfelelő alkalmazásával próbálja egységes rendszerbe foglalni a fent vázolt elképzeléseket.

Miskolczit (nem csak az elméletét) sokan támadják, kevesen cáfolják, még kevesebben értik. Eddig még máglyára ugyan nem vetették, de nagyon gyűjtik a fát hozzá.

Miről is van itt szó? Próbáljunk meg bekukkantani az időjárás boszorkánykonyhájába, mi bújik meg a kulisszák mögött!

Azok számára, akik követték a gondolatmenetet az üvegházhatásról, nem szorul magyarázatra az a megállapítás, hogy a légkörnek felfelé haladva egyre hidegebbnek kell lennie, hiszen lényegében alulról, a felszín felől kapja a meleget.

Ez így is van, mondhatnánk, csakhogy sajna a légkör magától is egyre hidegebb, ezt a jelenséget csak „a diabatikus hőmérsékleti gradiens” néven emlegetik. A levegő ugyanis a magasban egyre ritkább és tudjuk, hogy ha egy gázt összepréselünk, felforrósodik, ha meg kitágul, lehűl. Ha közben nem cserél energiát a környezetévvel, akkor ezt a folyamatot adiabatikus állapotváltozásnak hívjuk.

Legegyszerűbben úgy képzelhetjük el a dolgot, hogy félig megtöltünk levegővel egy léggömböt. Lent mondjuk 20°C a levegő hőmérséklete, a léggömbé is. Betesszük egy bőröndbe, felrepülünk vele 3 km magasra, elővesszük, láss csodát szép nagyra felfúvódott és éppen olyan -10 °C-os a benne lévő levegő hőmérséklete annyi, mint a légkör 3km magasban.

Kicsit azért bonyolultabb a helyzet, mert még egy fontos tényező befolyásolhatja ezt a hőmérsékleti gradienst, a vízpára. A vízpára ugyanis hőt von el a környezetétől párolgáskor, amikor „születik”, ám ha a magasban ahogy hűl a levegő már nem bírja megtartani a benne lévő vízpárát az kicsapódik, visszaadja azt a rejtett (latens) hőt amit párolgáskor kölcsönvett.

Ez a hatás tehát csökkenti a hőmérsékletkülönbséget a légkörben felfelé haladva, amit „nedves adiabatikus hőmérsékleti gradiens” néven emlegetnek.

Mi köze van ennek az egésznek az üvegházhatáshoz?

Nos annyi, hogy amint kifejtettük az üvegházhatás a légkör alsó részében sokszoros energiaáramokat feltételez az eredeti, Napból elnyelt, és hővé alakult energiához képest, ennek pedig a légkörben az lesz a következménye, hogy a hőmérsékleti gradiens meredekké válik, egységnyi magasságváltozáshoz nagyobb hőmérséklet-változás járul, mint eredetileg.

Másképp fogalmazva a légkör „tetején” a fix ponthoz képest az üvegházhatás melegebb felszíni hőmérsékletet hoz létre, tehát az a vonal, ami a magassággal változó hőmérsékletet is mutatja meredekké válik.


1. ábra.
Az első ábrán próbáltam felvázolni a hőmérséklet változást a felszíntől a „világ tetejéig”. Minél meredekebb a görbe (tart a vörös vonal felé) annál instabilabb a légkör.

(Meg kell jegyezni, hogy a fix pont természetesen nem pont és nem is fix. A Föld egy kitüntetett magasságáról van szó (5-6 km) és ez változhat némileg, változhat a hőmérséklete is a Napból kapot sugárzás függvényében.)

Sajnos itt némi konfliktusba keveredett a valósággal kedvenc üvegházelméletünk, ugyanis a légkör hőmérséklete az adiabatikus vonal mentén változik, nyomát sem igen lelni az üvegházhatás többletének.

A piros vonal menti hőmérsékleti gradiens tehát nem jellemző a légkörre.

A magyarázat egyszerű, gondoljunk csak a fürdőszobában lévő vízmelegítőre. A fűtőszál alul van, ám mégis ami meleget átad a víznek, az gyorsan felfele törekszik, így le tudunk akkor is zuhanyozni, ha még csak félig fűtött fel.

Ugyanez történik a levegővel. A légkört tekintve az alulról való fűtés instabil állapotot jelent, a felmelegedett levegő is felfele törekszik, és igyekszik az adiabatikushoz gradienshez közeli állapotot helyreállítani.

Ez azt jelentené, hogy nincs üvegházhatás? Dehogyis nincs, csak éppen nem olyan mértékben tud növekedni minden határon túl, mint gondolnánk.

Mit is állít Miskolczi professzor elmélete? Azt, hogy a légkör dinamikája, a levegő mozgásai gondoskodnak róla, hogy az üvegházhatás ne nőhessen az égig.

Ez így is van, azonban az ebből levont következtetés már nem feltétlenül állja meg a helyét.

„ Például a megnövekvő CO2-t csökkenő mennyiségű H2O kompenzálhatja, majd az általános légkörzés újraszabályozza önmagát, hogy kevesebb rendelkezésre álló vízpárával is fenntartsa a meridionális energiaáramot.” (Miskolczi)

Véleményem szerint ugyanis a légkör dinamikája az optikai mélységet nem csak így stabilizálhatja, hanem közvetlenül is biztosíthatja az optikai mélység látszólagos állandóságát az üvegházgázok mennyiségétől függetlenül.

Miskolczi professzor elvi okfejtése tehát akkor is helytálló lehet, ha ez a gyakorlati következtetés helytelen, és a légkör páratartalma nő a hőmérséklet növekedésével. A légköri mozgások ugyanis kialakítanak egyfajta virtuális optikai mélységet, azáltal, hogy a légkör teljes keresztmetszetében nem tud felépülni egy statikus sugárzási tér, a felmelegedett levegő ugyanis folyamatosan fölfele továbbítja az energia egy részét. Ez látszólagosan csökkenti az optikai mélységet (üvegházhatást) a felfelé haladó hosszúhullámú sugárzás számára ahhoz képest, ahogy az az üvegházgázok mennyiségéből következne.

Ilyen konvektív áramlás kialakulásának a feltételét először Schwarzschild határozta meg és abban áll, hogy a környezet hőmérséklete nagyobb mértékben változzon a magassággal, mint a felfelé törekvő levegő. Ekkor ugyanis haladtával relatíve egyre melegebb lesz, egyre nagyobb felhajtóerő kényszeríti a magasba. Esetünkben teljesül a feltétel, hiszen az üvegházhatás ilyen hőmérsékleti eloszlást valósí tana meg. A konvektív áramlás legfeljebb arra elegendő azonban, hogy az ismert módon megossza a légkör valamely felületén áthaladó energiafluxust radiatív és konvektív összetevőkre. Erősíti viszont ezt a hatást a vízpára említett latens hője is, ami ugyancsak egyfajta energiatranszportot hoz létre a felszín és a magasban lévő légrétegek között, tovább csökkentve a virtuális optikai mélységet.

Mindkét összetevő csökkentheti, de nem stabilizálhatja az optikai mélységet (üvegházhatást), hiszen a konvektív áramlás feltétele a hőmérsékletkülönbség, legfeljebb az üvegházgáz változása okozta hőmérsékleti kényszer lesz így kisebb.

Ne feledjük azonban, hogy az üvegházgázok mennyisége erősíti a konvekciós áramlást még akkor is, ha a felszíni hőmérséklet nem nő, mert a hőmérsékleti gradienst növelné. Ugyanakkora felszíni hőmérséklet mellett tehát gyengébb napsugárzás és több üvegházgáz esetén erőteljesebb lesz a konvekciós áramlás, mint erős napsugárzás, kevés üvegházgáz mellett.

Ez már stabilizáló tényező, de van a légköri vízkörforgásnak még két tulajdonsága, ami ugyancsak ebben az irányban hathat. Az egyik a felhőképződés, amiről sok irodalom szól, nem fejteném ki bővebben, a másik a víz párolgása folyamán képződő latens hő szerepe különböző helyzetekben.

Fontos megjegyeznünk, hogy a párolgás mértéke energia kérdés, tehát nem a levegőben tartózkodó vízmennyiségtől függ, és viszont.

Korábban arról volt szó, hogy a melegebb levegő több párát képes megtartani, ami növeli az üvegházhatást, ám ez csak részben igaz. A vízpára ugyanis különleges üvegházgáz. Nincs ingyen. Folyamatosan pótolni kell, mert jelenleg körülbelül 10 nap alatt kiürül a légkörből. A pótlás energiát von el a felszíntől, ez a latens hő, ami a felhőmagasságokban kerül vissza a rendszerbe.

Más üvegházgáz energiaegyenlege csupán az általa okozott üvegházhatásból számolható, a vízpára esetén ebből le kell vonni a párolgáshoz szükséges energiát.

Az üvegházgázok okozta hőmérsékleti kényszert logaritmikus összefüggéssel írjuk le, tehát a gázmennyiség minden duplázódása fix értékű hőmérséklet emelkedést okoz. Csakhogy minden duplázódás dupla párolgási mennyiséget feltételez a vízpára esetében, könnyen belátható, hogy minél nagyobb a páratartalom, annál kisebb üvegházhatást hoz létre a további növekedés, sőt a görbének van olyan szakasza, ahol az energiamérleg negatívba fordul.

Egy bizonyos határ fölött a többletpárolgáshoz szükséges többlet hő, amit a felszíntől von el, nagyobb lesz, mint a többlet üvegházhatás amit a többlet vízpáratartalom okoz.





2. ábra.

A második ábrán a kék vonal a párolgáshoz szükséges hőelvonást reprezentálja, a vörös a légköri páratartalom üvegházhatását, a zöld vonal pedig a két ellentétes hatás eredőjét.

x: a légkör páratartalma km3, y: energiaváltozás w/m2

Látható, hogy már viszonylag kis légköri páratartalom mellett is az eredő görbe meredeksége negatív lesz, tehát a páratartalom növekedése végső soron csökkenti a felszíni energiafluxust, nem pozitív, hanem negatív vízpáravisszacsatolás érvényesül ebben a tartományban.

Eddig feltételeztük, hogy a vízpára tartózkodási ideje a légkörben állandó, tehát minden párolgási többlet automatikusan növeli a levegő páratartalmát. Ez nem egyezik a jelenlegi gyakorlati megfigyelésekkel, mondhatni a legrosszabb esetet vettük alapul. Elvileg lehet állandó, nőhet és csökkenhet is az az időtartam, amit a vízpára a levegőben tölt, ám melegedéskor erősödnek a légköri mozgások, feltételezhető, hogy inkább csökken a légköri tartózkodási idő.

A valóságban a levegő páratartalma globálisan a légkör mai állapotában nem változik számottevően, tehát a többletpárolgás minden esetben hőelvonással jár, negatív visszacsatolást jelent a légköri folyamatokban.

Összegzés:

1. Az energia a légkör alsóbb rétegeiből részben termikus sugárzással, részben konvekciós áramlás útján jut abba a magasságba, ahonnan már képes a világűrbe szétsugárzódni. A konvekciós áramlás inkább az alsóbb rétegekre jellemző és erősége arányosan nő az üvegházgázok mennyiségével.

2. A fenti jelenség csökkenti a légkör mérhető optikai mélységét, csökkenti az üvegházhatást.

3. Az üvegházhatás növekedése erősíti a párolgást, ami hőt von el a felszíntől, a többlet hőelvonás egy bizonyos határ felett mindenképp nagyobb lesz, mint az a hőtöbblet, amit a megnövekedett páratartalom hozhat létre.

4. Az eddig feltételezett pozitív vízpára-visszacsatolás jelensége csak nagyon alacsony páratartalom esetén létezik, a páratartalom növekedése magas légköri páratartalom esetén stabilizációs hatásúvá válik.

5. Miskolczi professzor elméleti levezetése akkor is helyes lehet, ha a légköri vízpára mennyisége nem csökken, sőt növekszik a többi üvegházgázzal együtt a fentiek alapján.

2010.01.13
laszilo
laszilo@freemail.hu

Irodalom:

Dr. Miskolczi Ferenc: Greenhouse-hun.pdf ford: Zágoni Miklós

foldrajz.ttk.pte.hu/kornyezet/tematikak/fej06.doc

www .cipp.hu/download.php?frm_id=8372063167.doc

http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=3662

http://www.matud.iif.hu/08jun/05.html

http://www.kutdiak.kee.hu/diak/nzs/viz1.htm

http://rechneronline.de/function-graphs/

www.sci.u-szeged.hu/eghajlattan/kornyklim-teljes.pdf

http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz0711/tasnadi0711.html

laszilo rovata (laszilo.virtus.hu)


HOZZÁSZÓLÁSOK (érdekesebbek):

#1
Kedves laszilo, fogadd őszinte gratulációmat, hogy ennyire részletesen, ennyire precizen, ennyire korrekten a magyar szakirodalomban szerintem perpillanat egyedülálló módon szóltál a Miskolczi-modellről.

Nagyon drukkolok neki, nagyon komoly esélyét látom annak, hogy akit érdekel a téma, az idefog kilyukadni, és sok-sok idecsatoló hiperlink fog keletkezni mindenfele a témában, az egyre higgadtabbá váló párbeszéd jegyében.

Nagyon-nagy szükség volt már a cikkre, és köszönet a net ezen sarkának, hogy ilyen szinvonalas anyagoknak helyt ad.

Igyekszem mindent elkövetni, hogy érdemben ontopik is tudjak reagálni, meg 1-2 kérdést is feltegyek, de egyrészt többször kell elolvasnom ehhez a cikkedet, másrészt utána kell néznem 1-2 általad előhozott számomra új dolognak.

Rögtön itt van egy kérdés, amit Salvor írt az indexes "peak oil" fórum 101065-101073-as hozzászólásokban. Te tudsz erről valamit?

Idézet -> "Nem tudom megitelni, hogy jo-e a modellje, vagy az eredmenye. A cikk maga alapos munka. De, ahogy irtam, a hozzaertok alapvetoen hibasnak tartjak (barmilyen optikai melyseg mellett lehet a legkor egyensulyban). Ezert nem egy neves folyoiratban jelent meg, mert mindenhol elutasitottak."


LASZILO válasza:

Ha jók a feltételezéseim... (Sajna a cikk annyira csontvázszerűre sikeredett így visszaolvasva, nagyon sok kimaradt, mégis túl hosszú lett.) ...akkor ha alacsony a légkörben az üvegházgázok mennyisége, a klíma rendkívül instabillá válik. Pont úgy, ahogy a pozitív vízpára-visszacsatolás továbbiakban PVVCS alapján jelzik. Minél magasabb ez a szint, annál stabilabbnak illene lennie.

Most úgy látom, hogy azonos peremfeltételek mellett egy optimum van, de ha több stabil állapot lenne, akkor az már önmagában cáfolná a PVVCS-t.

Természetesen ha a peremfeltételek változnak, elolvad a hótakaró, kiirtjuk az erdőket, változik az albedó, változik a víz és légkörzés, akkor megváltozik ennek a stabil állapotnak a helye, de ezt Miskolczi is hangsúlyozta, csak szeretik elfelejteni.


#2
"1. A légkör fölös hőmennyiségétől részben termikus sugárzással, részben konvekciós áramlás útján szabadul meg."

Egy laikus kérdése: Azt értem, hogy a termikus sugárzás hőveszteséggel jár, de azt már nem, hogy a légtömegek áramlásával "egymásközött" kicserélt hőenergia miért járna a légkör hőmennyiségének veszteségével.!?!?

Légy szíves magyarázd meg nekem!


LASZILO válasza:

Jó szemed van, ez baki volt, ki is javítottam, bár ez a mondat már nem lett egy gyöngyszem. Tömören fogalmazni nem könnyű.

Még szerencse, hogy fentebb megemlítettem, hogy:
"hő utat nem talál, hogy távozzon a világűrbe, sugárzás formájában."

Azt hiszem tökéletesen látod a folyamat lényegét, ha fönt, a sugárzási zónában átlagosan kötelezően -18C a hőmérséklet, a felszínhez közel pedig lehet -18C, +15C, vagy + 25C is az üvegházhatás mértékétől függően, akkor nyilvánvalóan egy ilyen hőtranszport a felszíni hőmérsékletet csökkenti.
Köszönöm!

UPDATE (2017.június 6.)
Egy érdekes aktuális kitérő a témában


Kérdés:
* Ha tényleg igaza van Miskolczinak, akkor mivel magyarázhatóak az alábbiak: kihagyja a konvektív hőáramlást, pedig a légkörben annak komoly energiaszállító hatása van; a szaturációs elmélet híve, amelyet alapvető fizikai ismeretekkel meg lehet cáfolni (Magyar Energetika 2017/1 Hetesi-cikk, online nem hozzáférhető), és már a 20. század elején ezt meg is tették; ha tényleg a vízpára és a CO2 együttes hatása állandó, akkor a növekvő CO2-vel nem kéne csökkenni a vízpárának a légkörben (jelenleg nő)?

Válasz: 
* Miskolczinak igaza van-e azt nem tudom. Gyanítom, hogy korlátos tartományokban, inkább melegedés irányba igen. A gyakorlati megfigyelések elég szűk tartományban validálják az elméletét. Lényegében azt jelenthetjük ki, hogy a jelenlegi CO2 tartalomhoz tartozik egy, a többi ÜH gáz által fenntartott légköri átlátszóság, ami dinamikusan érvényesül. Nem tudni, hogy tízszeres, vagy zéró CO2 esetében is ez lenne-e a helyzet. Az alap-cikk vonatkozásában, a lényeget érintően nem vagyunk infókkal elkényeztetve (a tátongó lyukakat kell az olvasónak így-úgy befoltozni, homályos részleteket áthidalni).
* Miskolczi egyértelműen a légköri dinamikában jelölte meg a légköri átlátszóság stabilitásának a forrását. Amihez az energiát ugye a konvektív feláramlás biztosítja. A vízpára mennyisége a talajközelben nő, de ez nem játszik számottevő szerepet, a nagyobb magasságokban viszont állítólag csökkenést detektáltak.
* Szerintem a problémakör durva leegyszerűsítése, eltorzítása Miskolczi elméletét CO2+vízpára = állandónak tekinteni. A stabil ÜH gázok hatását a földi légkör egész hidrodinamikája egyensúlyozza ki, mégpedig stabilizáló irányba. Ebben sokminden benne van, nem csak a vízpára mennyisége, ahogy arra Zágoni is rámutatott (Miskolczi által egyébként erősen vitatott) dolgozatában:"
(1) Zágoni Miklós: Miskolczi Ferenc kutatási eredményeinek kritikai vizsgálata - Beszámoló jelentés

(2) Miskolczi Ferenc: Megjegyzések Zágoni Miklós "Miskolczi Ferenc kutatási eredményeinek kritikai vizsgálata" című MTA GGKI Beszámoló Jelentéséhez"

UPDATE (2017.június 6.)

A témába vágó blogposztok, itt a blogon:
Laszilo: Gondolatok Dr. Miskolczi Ferenc üvegházelméletéről
****
Gyorsuló üvegházhatást nem kéne végre újragondolni az IPCC-nél?
Körösi Csaba: Klímaváltozás – Mindenki Akadémiája, 2016-12-01
Hetesi Zsolt leértékelődése hét év távlatában
Az "intelligens" Antalffy Tibor
Prediktálás börtönfenyegetettség árnyékában?
Klímaváltozás: előrejelzési visszásságok
Klímakatasztrófa előrejelzése 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése