.jpg)
.
Sokat gondolkozom azon, miért van az, hogy
+ míg a kottás-videó készítése jellemzően (a) monoton egyhangú illetve (b) erősen szemrongáló photoshoppingja nem hogy nem fáraszt, de egyenesen élvezetes és kielégítő számomra hosszú távon is, sok év távlatában is,
+ addig az IT üzleti intelligencia aprómunkája, hogy ne mondjam húsdarálója, mára már halálra idegesít, miközben egyre nagyobb sűrűségben, egyre hosszabb időszakra éget ki a végletekig, így 32 évnyi frontvonalbeli küszködés után.
+ Csak kell legyen valami plusz "magyarázó változó", a kiöregedésen felül is (most pillanatra feltéve azt, hogy tárgyalható együtt a két tevékenységsorozat).
Kottás-videó készítés IT-s szemmel:
* Össze kell szedni az audió-sávot valamint a kottát. Megjegyzem én kizárólag kottás videókat csinálok, más (pl.: pusztán csak zenés videó) nem igazán érdekel (ami van nagyon kevéske, az csak kikapcsolódás).
Az egész mögött egy konkrét koncepció/filozófia áll, két premissza mentén:
(1) Idő haladtával - drasztikusan szólva - van egy természetes elhalási folyamata a klasszikus zenének,. amit egy zeneszerető ember szeretne késleltetni (gátló tényezők negatív hatásainak csökkentésével).
(2) Kétféleképpen nőhet a bázis/hallgatói prioritás:
(a) vertikálisan: új kompoziciókkal/előadásokkal
(b) horizontálisan: meglévők megszerettetésével, több emberhez eljuttatásával
A kottás videó koncepciós nóvuma annak felismerése, hogy
* modern kor vívmányainak segítségével, támogatásával (szoftver, ajánlórendszer, etc.)
* a figyelmi fókusz megragadásával/-megtartásával,
* könnyíti az új zenék tanulását, befogadását,
* rövídíti az élvezkedési fázishoz való eljutás útját, időigényét,
* szélesebb laikus tömegeknek válik egyszerűbbé minőségileg nehezebb/komplexebb zenék élvezete.
* Már "thumbnail"-megjelenítésében is azonnal elválik minden más zenés videótól, mindenféle disztingválást segítendő: nincs zaj, cserébe a jó/támogatott fókuszálás azonnali.
* Azzal, hogy jelentősebb (és lejátszási idő arányos) munka van mögötte, mindenki által tudhatóan, pozicionálja a ráadódó közösségi figyelmet, majd diskurzust. Egy szimplán odavetett kalóz audiónak, pláne url-nek, semmi videós és plusz fókuszáló hozzáadott értéke nincsen.
* Úgy hiánypótló funkcionalitás, hogy kereskedelmi forgalomban nem létezik.
Az egész rendszer(em) elvek mentén épül fel, kezdve ott, hogy
+ Hagyományos kottával történjék a dolog, mint legtöbb információt hordozó jelölésrendszer (minden egyéb YT-on bőven látható vizualizálási kísérlet jelentős információvesztést hordoz magában).
+ Hagyományos akkusztikus "unplugged" élőhang legyen az audiósávban, ne például midi (leszámítva a midire történő zeneszerzést)
+ Ne ablak legyen kis kottainfókra, hanem egyidőben minél többet lehessen szemmel befogni. A nagy konkurrens Gerubach videóinak ez a legnagyobb hátránya számomra, azon felül, hogy persze, ha szempontom lenne olyan videókat csinálni, mint ő teszi - egyébként nagyságrendileg időigényesebb, jelentősebb overheadet generáló -, akkor azt nekem is ki kellene kísérleteznem.
+ Ne legyen kottavezető csík. Ez azért fontos, mert kezdőknek ugyan nagy segítség lehet, de minimális gyakorlottság után, már inkább zavaró hátrány a kottás videó élvezetében (sokszor nem tud elég precíz lenni, ráadásul erősen figyelem/fókusz-elvonó, szemet égető), és mivel a jelenlegi szerzői jogi terror miatt az egész kottásítás tiszavirág életűnek számít hosszú távon, felesleges és jelentős plusz overheadet jelent. Szerencsére ez sem scope, így ezt sem kell kikísérleteznem.
+ Legyen ritmusa a dolognak (kottasor-négyesek "fegyelmező" aspektusa)
+ Élvezet-maximálás a technikai akadályok ignorálásával (ismétlőjelek eliminiálása)
+ "Lineráris műveletigény"-t minél jobban megcélzó legyen a folyamat. Ez azért fontos, mert, ha szerzői jogi gond miatt (sokféle módon, triviálisan működik szerencsére ez a fajta visszacsatolás), bárki kéri a kottás videóm eltávolítását (nem egy ilyen volt, például a nevesebbek közül Valentina Lisitsa), akkor azt könnyedén, lelki fájdalom nélkül meg tudom tenni, indoklást sem kérek hozzá, hiszen a tartalom sosem lehet ekvivalens a "díszítményével".
stb.
* Az audió-sáv a könnyebb eset, köszönhetően a például a Youtube-nak. de csak a megtalálás szinjén.
+ Persze van olyan is, hogy sok-sok felvételt hallgatok meg a legjobb kiválasztásához. Ilyen volt az egyik Beethoven szonáta, ahol 20-30 felvételt is megsasoltam a kiválasztáshoz.
+ Ha például a forrás egy LP, akkor a lemezpattogások, -zajok kiszedése, napokat, sőt 1-2 hetet is igénybe vehet.
+ Vagy, ha sok kis tételből áll össze az egész, lásd például az egyórás Secret OST-s videót, akkor is nagyon sok időt igényelhet a dolog.
* Azonban a kottakeresés már nagy kihívásokkal járhat. Önmagában egy költséges, féltett, ritkán publikált dolog a kotta (ezért is ez adja a kottás videók sava-borsát).
+ Kottás videót készíteni (ezt hívom kottásításnak a saját terminológiámban, ami nem tudom mennyire helyes egyébként) a hülye is tud (kis túlzással, némi extrapolációval), de kottát előállítani (ezt hívom kottázásnak) nagyságrendileg komolyabb meló, csak az igazi zenészek és azok közül is a csak a jobbak, akik kellően rutinosak az informatikában is, annyira nehéz, időigényes, annyira kell koncentrálni sok apróságra, annyira könnyű hibázni benne. Evvel együtt izgalmas dolog csak annyi alapján is, amit én láttam, nagyon jó dolog lehet beletanulni. Édesapám zenei hagyatékában lévő kottákat jó lenne rögzíteni elektronikusan, de ez olyan kilátástalanul nehéznek tűnik nekem laikusnak, hogy lehet, már nem fog az életembe beleférni.
+ A minap volt olyan, hogy egy magyar nyelvű amúgy (termékeny) Praetorius karácsonyi énekről semmi infót nem tudtam, így kellett találnom hozzá kottát. Én amúgy odáig megyek a fanatizmusban, hogy sokszor drága pénzen vásárlok is kottát a kottás videóimhoz.
* Jellemzően pdf-ben lévő kotta image-snapshottingja.
+ Ez amúgy algoritmizálható lenne (nyilván teoretice nézve csak, hiszen baromi erőforrás-igény lenne leprogramozni) zongorás videók esetében (95%-ban), hiszen a zongorás kottáknál négy soronként kell csinálni, míg zenekari partitúráknál (85%-ban) legkisebb egységenként kellene elvégezni.
+ De ez eleve nem egy időigényes folyamat, viszont nagyon örömteli a brute force azonali optimalizált felszabdalás lehetősége miatt.
* Photoshop-compressing: igazítás, ismétlés-kibontás, összehúzások, etc.
+ Ez bizony nehéz és sok, kezdve ott, hogy már a selecting/kijelőlés is nagyon macerás tud lenni, iteratív javítgatásokkal, ráadásul folyamatos zooming közben.
+ Ez is tudhat algoritmizálható lenni (95%), feltéve, ha nincs ismétlés, hiszen a fölös üres területeket kell csökkenteni minél jobban (minél több tálallható információ érdekében).
+ Az ismétlések nagyon belassítanak, mert együttjárhatnak horribile dictu a kotta teljes átszabásával (hogy tele és arányos kottaképek legyenek négy sorokban).
+ A mennyiség 1-től, 800+ kottaképig terjed videónként (és eddig csináltam nagyságrendileg 600+ kottás videót).
* Photoshop-cleaning:
+ Messze ez a legnehezebb, legkomplexebb, legkevésbé algoritmizálható, legnagyobb időigényű.
+ A HD-felbontás miatt, a jellemzően mindig "koszos" kottákat tisztogatni kell, hogy csak az információt hordozó fekete maradjon a képeken. Legtöbbször ez a fázis veszi el a teljes munkaigény 40-60%-át. Ha ez kész van, onnantól van Hawaii, mert látszik a vége a kottás videónak.
+ Míg megfordítva, csomó félkész kottás videóm van, ami nem "élte túl" ezt a cleaning-fázist. Jellemző példa, a Vimeo-ra feltett Chopin zongora-összes, amiket évek óta csinálok, de egy videó, a legnehezebb zongora+zenekar, még mindig nincs fenn.
* Kottaillesztés:
+ A talán legörömtelibb és leghaladósabb része az egész folyamatnak: itt rendelődik össze a zene és kottakép, közel algoritmizálhatatlanul, teljesen manuálisan.
+ Ez egyszerre élvezet, például a tanulás miatt (zenét illetően).
+ No meg sikerélmény, hiszen műveletigénye kvázi lineáris, leszámítva az extrém nehéz eseteket, mint legutóbb volt Bartók Csodálatos mandarinja, ami úgy volt nagyon komplex, hogy a zene és a kotta is eltért egymástól kis és nagy dolgokban egyaránt.
* Video-rendering.
+ Ez szerencsére teljesen automatikus. Jellemzően ez is lineáris időigényű egy gyors gépen (30 perces videó, kb. 30 perc renderinget igényel /kicsit többet/)
* Videóleírás készítése.
+ Ez változó munkaigényű leginkább, de például minap Bartók Csodálatos mandarinjának teljes szöveg könyvét gépeltem be négy nyelven, feliratként. Ez nyilván nem párperces meló, nálam napokat vett igénybe.
* Feltöltés, +szubjektív FB-poszt:
+ Ez már csak hab a tortán, az elégedettség megélése.
+ Érdemes felfigyelni arra, hogy nincs semmilyen ellenőrzés a teljes folyamatban. Az egészet úgy konstruáltam meg, hogy ne legyen hibázásra lehetőség. Összesen 1-2-szer volt olyan, hogy törölnöm kellett videót a YT-ról, hibajavítás miatt (új feltöltéssel/publikálással). Ami hiba van a kottás videóimban, azok olyanok, amik meghaladták a képességeimet, nem "szánt szándékkal" kerültek bele.
Az üzleti intelligencia aprómunkáit nem fogom a fenti részletességgel leírni ebbe a rövid(?) posztba, értelemszerűen. Ezt mindenki képzeletére és tapasztalatára bízom, azt vélelmezem, kitalálhatóan. ;)
Nyilván a szükséges lépések, kulcsszavak nem-véletlenül teremtenek összehasolítási alapot. :)
+ nagy mennyiségek,
+ monotonitás,
+ algoritmizálhatósági kérdések,
+ szükségesen használandó szoftverek okossága, jósága, ár/értékaránya.
+ (agilis) tervezés és szervezés
+ fejlesztési hatékonyság
+ megszakíthatóság és folytathatóság
+ domináns angol nyelv
+ a keresés, tisztítás,
+ rossz input feljavítása, gazdagítása
+ kikristályosítás,
+ fázis-iterációk,
+ integráció,
+ kigenerálás és minősége,
+ információtálalás,
+ vizualizálás (sok és/vagy komplex információ befogadásának támogatására)
+ view-k (live & kotta)
+ tesztelés-követelmények
+ adatbányászat/prediktálás (mi robban és mi sikkad el a közösségben)
+ szövegbányászat (strukturálás & osztályozás, információkeresés fókusszal
+ dokumentálás,
+ babysitting-fázis,
+ visszaigazolás, visszamérés.
etc.
És akkor jöjjön a poszt veleje is, hogy ne csak élvezkedés legyen a kottás videók készítésének leírása mentén. :DDDD
A rossz hír, hogy továbbra sem tudom, hogyan kell harcolni az IT-s kiégés ellen, csak annyit tudok, amit már írtam is itt a blogon, hogy személyfüggő specifikumai vannak a dolognak. Biztos van akit pihentet egy jó FIFÁ-zás (és fikázás), de ennél csak egy dolog biztosabb, hogy engem ez nemhogy nem pihentetett, de még csak kísértésbe sem ejt pihenésre.
Itt alább mindössze arra vállalkozom, hogy két összehasonlítható komplex IT-s (kívülről nézve kiégetően ható) folyamat specifikumainak összevetéséből próbálok valamit kiizzadni, a kottás videózás szemszögéből:
* Jó a domain. Alapvető különbség van egy szívvel-lélekkel felvállalt kottás videó domain és mondjuk egy direct marketing kampány spam-kimenetének programozása között.
* Van értelme, ráadásul nem a perceknek készül. Élvezet úgy is, hogy a szerzői jog egy pillanat alatt komplett életművet nyírhat ki.
Már mennyire rossz, ha
+ már rögtön egy projekt elején lehet tudni, hogy egy megrendelői másik csapat ellene dolgozik a projektünknek (kinyírására törekedve), vagy
+ egy új technológia(alternatíva-hegyek) befigyelése minden addig erőfeszítést lenulláz/kikukáz,
+ vagy, hogy a megrendelő látszatot épít a jobb cégeladási körülmények érdekében, azaz nem a terméken van a fókusz, hanem "csak" a pénzen
etc
* Elégedettség megélése, folyamatszinten is, eredményszinten is
* Tervezhetőség primátusa a nehezen mederben tartható adhoc rögtönzésekkel szemben.
* Nincs olyanféle tanulási igény, ami aztán előreláthatóan egyre rövidebb időn belől kukázódik, a legelső koncepcióváltásnál. Amit tanulni/kísérletezni kell, abból tapasztalat lesz örök életre.
* Eredmény-aggregálhatóság: egy videó egy egységnyi élvezet, két videó két egységnyi additiv élvezet, overhead nélkül, hosszú távon. Nincs avulás, tönkremenés.
* Hatékonyság. Komplett releváns zenetörténet kottával ellátása beleférhet egyetlen ember életébe (az enyémbe már sajnos nem, mert túl öreg vagyok). Mi más feladat-elvégzési hatékonyság tudja ezt felmutatni?!
* Szoftverek. Foobar, Goldvave, Photoshop, Sony Vegas, etc., kategóriájuk kiemelkedő szoftverei, amik lefedik az összes szükséges funkciót jó minőségben, kiváló ár-érték arányban. Elképesztő, hogy mennyire nem így van az üzleti intelligencia szoftvereknél.
* Minden beépíthető javaslat a célt erősíti koherensen, hosszú idő óta. Nincsenek káros kompromisszumok.
* A kreatív és nem-kreatív rész jó aránya. Értsd: nem öl meg mindent a nem-kreativitás aszimptotikusan 100%-ot közelítő aránya.
* Humán manualitás és gépi automatizmus jó aránya. Az egész folyamat tud haladós lenni.
* Saját tempóban tud készülni, nincs időnyomás.
* Megszakíthatóság.Bármikor megszakítható-folytatható gond nélkül egy-egy kottásításos projekt.
* Minőségigény tud képződni és fenntartódni/kiszolgálódni, hatékonysági szempontok mellett is.
* Sikerült/Volt idő a hibázás-elkerülés folyamatának megtervezésére, kikristályosítására. Nincs igény hosszadalmas teszt-iterációkra, mivel megbízható az elkészült produktum.
* Úgy brute force/agilis, hogy nincs agilis divergálásos minőségromlás a dologban, mivel eleve nincs szuboptimalitást eredményező igények. Ez utóbbiak nyilván nem száműzhetők,pláne nulla költség mellett, a commercial üzleti intelligenciában, de ettől még érdemel említést.
* Egyszereplős. Magam főnöke vagyok, minden döntés 100%-ban az enyém. (Ráadásul teljesen csendes környezetben és nem open office asztalnál).
+ Hiába a legjobb emberek és/vagy legjobb akaratuk a csapatmunkára, ha a csapatmunka jelentős "eleve elrendelt" kódolt overheadet tartalmaz.
+ Az üzleti intelligenciás fejlesztés ab ovo csapatmunkás, de ettől még mérlegelendő dolog a kontextusunkban.
* Kevésbé frusztráló az angol nyelv használata, ami így üde színfolt tud lenni
+ részint mert, azonos érdeklődésű/motiváltságú és jellemzően nem angol anyanyelvű emberek között zajlik (egyszerűbb angol).
+ részint mert jellemzően offline-aszinkron módban megy.
+ A mai fiatal üzleti intelligenciás generációnak már probléma nélkül megy bármilyen angol. Én úgy nem vagyok spíler benne, hogy 20 éve kezdtem, meló mellett, felnőtt fejjel, magyar nyelvi környezetben.
* Nulláról indul, nem más sokszor jellemzően gánymunkáját kell jobbra pofozni.
* Visszaigazoilás, visszamérés, a szimpla "túlélő", hogy ne mondjam "brute force agilis" üzemmódon túllépve. Üzleti intelligenciás munkás éveimben ez volt a legfájóbb hiányosság.Ami volt visszaigazolás, abból, ami jó volt, mert tanulni lehet belőle, az jellemzően negatív volt, abból meg, ami pozitív volt, az meg jellemzően kevéssé volt hihető, mert visszaméréses számok nem támasztották alá. Az én filozófiám szerint komoly üzleti intelligenciát visszamérés nélkül minimum "nehéz" csinálni, és akkor nagyon finoman és megengedően fogalmaztam.... ;)
Kottás videóknál egyértelműen lehetséges visszaigazolás, visszamérés.
+ Az én számomra legfontosabb visszaigazolás, hogy az általam megálmodott rendszer, működőképes, rossz (értsd elvsértő) kompromisszumok nélküli. Nyilván nem tetszhet mindenkinek, de itt fontosabb számomra, hogy én harmoniában legyek önmagammal (különben mazoizmus lenne az egész, pláne a sokszor nagy ellenszélben, meg értetlenségek közepette: másik oldalról nagy szerencsémre, van művész, aki támogat felvétellel (magyar is, külföldi is) vagy egyenesen kifejezetten kér kottásítást, publikálást).
+ Ami meg a visszaméréses számokat illeti, fénykoromban 14 millás összmegtekintésem volt, havi félmillás növekménnyel (2015 nyarán történő botrány körül), YT-rangsorban 55.000-dikként, ami tekintve, hogy marginális rétegműfajnak, annak is peremvidékén ügyködök, azért nem rossz. De a mostanság meglévő 10.5 millás összmegtekintés is bőven bőségesnek mondható (sőt túl sok is, a túlspilázott szerzői jogi terror miatt, de ennek kifejtése itt most offtopik, mivel túl nagy téma, túl sok összetevővel).
+ Én hiszek abban, hogy a legszebben és leggyorsabban/leghatékonyabban
én csinálom ezeket a kottás videókat az egész világon, legtöbb felmerülő korlátot
ledöntve, legtöbb energiákat mozgósítva.
* Teljesen pénzmentes/free a kottás videókat készítőnek.
+ Azaz megélni nyilván nem lehet belőle (szemben az üzleti intelligenciával), miközben a zenészeket és kiadókat meg implicite támogathatja anyagilag, akár csak egy rádiós-típusú üzleti modell keretében.
+ Az, hogy a fentebbi értelemben jónak tudom magamat gondolni a kottásításban, az persze elsősorban ennek köszönhető, márminthogy pénzmentes a folyamat.
Nyilván, ha releváns és vállalható módon (értsd nemcsak technikai
adottságként) pénz lenne csinálható belőle, akkor a Photoshop-guruk
azonnal lemosnának a mezőnyben, az én koncepcióm mentén is.
PS1: Poén lenne százalékosítani, hogy a kottásításos projektsikerben (vagy megfordítva az üzleti intelligenciás húsdarálóban), melyik tényezőnek mekkora százalékban van szerepe. :) De ettől eltekintenék inkább. így is elég szomorú lett ez az egész poszt.
PS2: Egyébként az én konkluzióm az egész sztoriból az, hogy nem a mára egyre jobban elszaporodott részben ab ovo adottságként létező részben kikényszerített informatikai baromságok között kellene vékony jégen zsongolőrködve egyensúlyozni, mert mindez 100%-ban overhead, ami a fizető megrendelő üzleti ügyfelet teljesen jogosan nem érdekli. Sokkal fontosabbnak kellene lennie, mind a (a) funkcionalitásnak, mind (b) annak pénz-/haszontermelő ereje. Amitől valahogy egyre inkább távolodunk az idő haladtával, rossz diskurzusok mentén.
2016. december 28., szerda
2016. december 24., szombat
"Úgy mentené meg a világot a tőzsdeguru, ahogy milliárdos lett"
Úgy mentené meg a világot a tőzsdeguru, ahogy milliárdos lett
Érdekes, gondolatvillantó cikk jelent meg az index.hu-n, a tárgybeli címmel, a nagy karácsonyi forgatagban. Az online újság FB-oldalára nem bírt kikerülni, számomra n+1-dszer érthetetlen módon. Kezdem megérteni, hogy Donald Trump hogyan tudott nyerni, a FB "támogatásával". ;)
Nem kívánnék így Karácsonykor mélyebb elemzésbe belemenni, így csak pár mondat:
* A cikk címe egyszerre bulvárhajhász, és megtévesztő. Ugyanis a cikk írójának (velünk együtt) fogalma sincs, hogy részleteiben milyen kockázatelemzéssel volt sikeres hosszabb távon, a svédhonba származott hazánkfia. Az ördög a (fontos) részletekben lakozik, ami részletek hiánya nem implikálják a cikk címét.
* Hősünk vélhetően egyedül tözsdézett, egy olyan spéci, tankönyvekben nem szereplő, így kívülről támadhatatlan módszerrel. Ezek mind-mind nagyon fontos, lényeget érintő feature-ök, a hatékonyság mellett.
* A megcélzott világkormány-szerűség
(a) távolról sem tud ilyen blackbox lenni
(b) azonnal több aktoros lesz a játék, nyíltabb lapokkal
(c) ezerrel fogják támadni
(d) a rendszerrel szemben a szeparált támadók sikerrel fognak tudni támadni, tapasztalat szerint.
(e) ahogy az EU-nál is, itt is megjelenik a brutális, gúzsbakötő, ám megkerülést is magában hordozó túlszabályozottság, döntés-képtelenség.
Adalék: érdemes megnézni azt a művészi szintre emelt töketlenkedést, amit Európa a berlini mészáros kapcsán megejtett. Azt ne mondja nekem bárki is, hogy "algoritmikusan" oldódott meg az ügy.
* Az egész probléma, jól modellezhető, jóval egyszerűbb példával is: közös legelő.
(a) Látszik, hogy több szempont mentén sűlyozottan kéne optimalizálni, ami többféleképpen lehetséges.
(b) Ha nem is számolunk támadással, mert mondjuk nem kapzsi emberek akarnak nyerészkedni, akkor is végtelenül nehéznek látszik egy működő algoritmikus döntéshozatal. Viszont a történelem pont arról szól, hogy nagyon okos és nagyon kevéssé bölcs emberek hogyan hackelték/támadták meg a közösséget.
* Sajnos egyszerre kell figyelni a hatékony működőképességre és a védhetőségre.
* A hab a törtán: a klímaváltozást én lecserélném környezet-tudatosságra. ;) Maradjunk abban, hogy a beképzelt nyugati technokrata embernek fingja sincs, hogy működik a klíma ott fenn a légkörben, pláne hosszabb távon, nemhogy érdemben, konszenzussal, értelmesen befolyásolni tudná működését. Talán először pl.: a közoktatást legyenek szívesek rendbetenni itt a földön, e jóval kisebb probléma is meghaladja a jelenlegi emberiség szintjét. Vagy ahogy Bödöcs Tibi mondaná, "először egy normális hétköznapot kéne abszolválni, a nagyratörő ám értelmetlen álmodozás helyett".
PS: Tartok tőle (és ne legyen igazam), a kitűzött díj bátran lehetne a duplája, triplája is, ugyanis esély sincs az érdemi odaadásra.
Érdekes, gondolatvillantó cikk jelent meg az index.hu-n, a tárgybeli címmel, a nagy karácsonyi forgatagban. Az online újság FB-oldalára nem bírt kikerülni, számomra n+1-dszer érthetetlen módon. Kezdem megérteni, hogy Donald Trump hogyan tudott nyerni, a FB "támogatásával". ;)
Nem kívánnék így Karácsonykor mélyebb elemzésbe belemenni, így csak pár mondat:
* A cikk címe egyszerre bulvárhajhász, és megtévesztő. Ugyanis a cikk írójának (velünk együtt) fogalma sincs, hogy részleteiben milyen kockázatelemzéssel volt sikeres hosszabb távon, a svédhonba származott hazánkfia. Az ördög a (fontos) részletekben lakozik, ami részletek hiánya nem implikálják a cikk címét.
* Hősünk vélhetően egyedül tözsdézett, egy olyan spéci, tankönyvekben nem szereplő, így kívülről támadhatatlan módszerrel. Ezek mind-mind nagyon fontos, lényeget érintő feature-ök, a hatékonyság mellett.
* A megcélzott világkormány-szerűség
(a) távolról sem tud ilyen blackbox lenni
(b) azonnal több aktoros lesz a játék, nyíltabb lapokkal
(c) ezerrel fogják támadni
(d) a rendszerrel szemben a szeparált támadók sikerrel fognak tudni támadni, tapasztalat szerint.
(e) ahogy az EU-nál is, itt is megjelenik a brutális, gúzsbakötő, ám megkerülést is magában hordozó túlszabályozottság, döntés-képtelenség.
Adalék: érdemes megnézni azt a művészi szintre emelt töketlenkedést, amit Európa a berlini mészáros kapcsán megejtett. Azt ne mondja nekem bárki is, hogy "algoritmikusan" oldódott meg az ügy.
* Az egész probléma, jól modellezhető, jóval egyszerűbb példával is: közös legelő.
(a) Látszik, hogy több szempont mentén sűlyozottan kéne optimalizálni, ami többféleképpen lehetséges.
(b) Ha nem is számolunk támadással, mert mondjuk nem kapzsi emberek akarnak nyerészkedni, akkor is végtelenül nehéznek látszik egy működő algoritmikus döntéshozatal. Viszont a történelem pont arról szól, hogy nagyon okos és nagyon kevéssé bölcs emberek hogyan hackelték/támadták meg a közösséget.
* Sajnos egyszerre kell figyelni a hatékony működőképességre és a védhetőségre.
* A hab a törtán: a klímaváltozást én lecserélném környezet-tudatosságra. ;) Maradjunk abban, hogy a beképzelt nyugati technokrata embernek fingja sincs, hogy működik a klíma ott fenn a légkörben, pláne hosszabb távon, nemhogy érdemben, konszenzussal, értelmesen befolyásolni tudná működését. Talán először pl.: a közoktatást legyenek szívesek rendbetenni itt a földön, e jóval kisebb probléma is meghaladja a jelenlegi emberiség szintjét. Vagy ahogy Bödöcs Tibi mondaná, "először egy normális hétköznapot kéne abszolválni, a nagyratörő ám értelmetlen álmodozás helyett".
PS: Tartok tőle (és ne legyen igazam), a kitűzött díj bátran lehetne a duplája, triplája is, ugyanis esély sincs az érdemi odaadásra.
2016. december 22., csütörtök
Hogyan hat a zene az agyunkra?
Hogyan hat a zene az agyunkra?
Jót röhögtem a fenti "Ma is tanultam valamit" indexes-cikken. Nem ígér semmit, de azt be is tartja.;) Nyilván érdekes és fontos a téma (lásd bulvár-centrikus klikkvadászat), és nyilván nem tudhat valós releváns hozzáadott értéket felmutatni. Bár így is kiemelkedik a mezőnyből, mert legalább egy elgondokoztató mondat van benne.
Van néhány dolog, amihez a klaszterező adatbányásznak alig-alig van esélye érdemben hozzászólnia. Ilyen lehet az például, hogy a zene és az ember kapcsolatát érdemben tudja magyarázni és leképezni. Ugyan a témábavágó cikk is nagy ökölszabályos célkitűzésekkel indul, de aztán muszáj ezt némiképpen revideálnia, ha őrizni akarja valamennyire a komolyságát, vagy annak látszatát.
Ami erős állításokat én el tudok képzelni:
(1) A zene tud nagyon erős gyönyörforrás lenni ugyanakkor emberkínázásra is alkalmas. Azaz a hatást konkrétumaiban ugyan nem tudjuk analizálni, de erősségét - akár konszenzussal is - érzékelni igen. Emlékszünk Stefan Zweig kiváló Sakknovellájára? Na az kismiska ahhoz képest, ami fájdalmat zenével lehet okozni. Kis Grófós, vagy bármely X-faktoros kínzásra én például biztos azt is bevallanám, hogy tömeggyilkos vagyok, csak hagyják abba.
És esetemben ez a kínzás elkészült/publikált zenék úgy 99.9999%-ra igaz, hiszen az igen termékeny Mozartnak teljes (szólós) zongorazenéje elfér 8 CD-n. Ha a különféle előadásokat hozzávesszük is, akkor is egy eleve mikroszkópikusan kicsi szám maximum négyzetre/köbre emeléséről beszélünk. Mozart teljes többszázas nagyságrendű életműve, mindenféle habosítással, újdonság-tálalással, többféle interpretációval együtt is elfért 200 CD-n egy minapi kiadásban, ami még a hosszabb életű, uszkve kétszer nagyobb életművű Bachnak összkiadásait is túlszárnyalja!!
(2) Vannak analizálós/tanulós zenehallgatások, amikor ismerkedünk egy-egy művel. És van az (alkalomhoz illő és/vagy személyreszabott és/vagy funkciófüggő) élvezkedős hallgatás. A "legjobb", amit a ma embere el tud követni, ha a kettőt egyszerre teszi: háttérzeneként és/vagy gyors tekercselésben, horribile dictu kihagyásokkal, egyszer használatosan "feldolgoz" magában. Majd aztán ad absurdum ír egy értelmezhetetlen és használhatatlan kritikát, például a Stenkre vagy régen a Népszabadságba á lá Fáy Miklós, vagy akárhová (még akár pénzt is keresve). Idegondolható bátran Varnus Xavér nívótlan Jarre-kritikája is (nemcsak újságírókra igaz a dolog). A felszínesség tort ül a napjainkban, nehéz ezt nem észrevenni. Miért érzem azt, hogy nem véletlenül maradt ki ez a tanulós-élvezkedős megkülönböztetés az indexes cikkből? ;)
(3) Én azt sejtem a zene-ember klaszterezés tárgyalhatatlan. Analógia: a gyógyszerek különféleképpen hatnak az emberre (lásd személyreszabott medicinák). Pedig pár különféle gyógyszerre van szüksége az embernek (még az elfáradt betegeskedő nyugdíjasnak is), van akinek semmire. Mihez kezdjünk akkor a zenénél, ami
* időben változik, megújul
* változó hatást generál
* példátlan mennyiségben áll rendelkezésre (ipari tömegtermelés révén)
* brutálisan komplex, összetett minőséget közvetít.
* kvázi fogalmunk sincs arról hogyan működik, esztétikai szinten sem, nemhogy élettanilag.
* még evolúciós kontextusban sem tudjuk tárgyalni, hogyan miképpen jött az ember életébe.
(4) A non-verbális zene teljesen másképp működik a verbális irodalomhoz képest, már a megismerés szintjén is, nemhogy az évezkedés szintjén.
A zene
* "befogható" léptékű az egyén szempontjából, értve ezalatt, hogy esélyesen nem marad benne hiányérzet. Még az egyik legminőségibb zene-tanulásnak is kiváló - ;) - kottás videó készítése is emberi léptékű. A teljes releváns klaszikus zeneirodalomnak nemcsak végighallgatása, de még kottázása is bőven belefér egy emberéletbe. A történelmi klasszikus zenét léptékét tekintve meg hadd vehessem összemérhetőnek a mai modern zenével (ami kevés érték és kiterjedt szeméthegyekből gyúródik össze)
* erős hatékonysággal selejtezhető ab ovo szinten is. (Kis Grófó, Lakodalmas Lali vagy az X-faktor nálam azonnali kuka)
* közösségi véleményformálás, -kikristályosítás meglepően jó rugalmassággal, hatékonysággal működhet. Abszolút bijektív a leképezés: az én véleményemre is számíthat a velem rokonlélek, ahogy én is számíthatok más rokonlelkek véleményére.
* mindenkinek ugyanannyi idő-erőforrásba telik meghallgatni egy-egy zenét.
* többször is élvezhető.
Míg az irodalomnál:
* Nemhogy a releváns irodalom elolvasása nem fér bele az ember életébe, de még érdemi elolvasandó címlista sem állítható fel.
* Esély nincs többszöri elolvasásokra, ha valaki valóban érdemben "be akarja fogni" az irodalmat.
* Személyfüggő kinek mennyi idő például egy Marcel Proust "Az eltűnt idő nyomában"-ának végigolvasása.
* Nem könnyű sem az ab ovo selejtezés, sem a közösségi véleményformálás működése, a jóval erősebb torzító hatások, "átpolitizálások" miatt.
(5) Ha már szóba került a verbalitás: a zene alig-alig közelíthető a verbalitás oldaláról. Rosszul, torzan, gyarlón. Bőven érzékelhetők nyelvi és emberi korlátok a próbálkozásokban. Ékes idevágó példa egyébként maga a cikk is, a sok homályos és kevéssé hiteles és/vagy elfogadható állításával. ;)
Végül az "élvezkedés" kapcsán két perszonális megjegyzés:
* Rám a blues például kifejezetten idegesítő hatással van az életem 90%-ban. De ez nem jelenti azt, hogy ne lennék nyitott például egy Robert Johnson recsegő-ropogón megszólaló népzenei gyökerű blues zenéjére vagy ne tartanám nagyon sokra Cyril Davies legendás blues szólólemezét.
* Az indexes cikk egy lényeges pontra rátapintott: a legnagyobb slágerek válthatják ki a legnagyobb "aggregált" eufóriát (nem tudjuk hogyan miképpen). Ezért izgat régóta és oly annyira a dal műfaja, vagy a minap a Dalfutár, ezért váltott ki bennem heves szóf*sást, amikor a minap egy hosszú blogposztot írtam a témában, kerülgetve, de alig-alig közeledve a forró kásához.
Jót röhögtem a fenti "Ma is tanultam valamit" indexes-cikken. Nem ígér semmit, de azt be is tartja.;) Nyilván érdekes és fontos a téma (lásd bulvár-centrikus klikkvadászat), és nyilván nem tudhat valós releváns hozzáadott értéket felmutatni. Bár így is kiemelkedik a mezőnyből, mert legalább egy elgondokoztató mondat van benne.
Van néhány dolog, amihez a klaszterező adatbányásznak alig-alig van esélye érdemben hozzászólnia. Ilyen lehet az például, hogy a zene és az ember kapcsolatát érdemben tudja magyarázni és leképezni. Ugyan a témábavágó cikk is nagy ökölszabályos célkitűzésekkel indul, de aztán muszáj ezt némiképpen revideálnia, ha őrizni akarja valamennyire a komolyságát, vagy annak látszatát.
Ami erős állításokat én el tudok képzelni:
(1) A zene tud nagyon erős gyönyörforrás lenni ugyanakkor emberkínázásra is alkalmas. Azaz a hatást konkrétumaiban ugyan nem tudjuk analizálni, de erősségét - akár konszenzussal is - érzékelni igen. Emlékszünk Stefan Zweig kiváló Sakknovellájára? Na az kismiska ahhoz képest, ami fájdalmat zenével lehet okozni. Kis Grófós, vagy bármely X-faktoros kínzásra én például biztos azt is bevallanám, hogy tömeggyilkos vagyok, csak hagyják abba.
És esetemben ez a kínzás elkészült/publikált zenék úgy 99.9999%-ra igaz, hiszen az igen termékeny Mozartnak teljes (szólós) zongorazenéje elfér 8 CD-n. Ha a különféle előadásokat hozzávesszük is, akkor is egy eleve mikroszkópikusan kicsi szám maximum négyzetre/köbre emeléséről beszélünk. Mozart teljes többszázas nagyságrendű életműve, mindenféle habosítással, újdonság-tálalással, többféle interpretációval együtt is elfért 200 CD-n egy minapi kiadásban, ami még a hosszabb életű, uszkve kétszer nagyobb életművű Bachnak összkiadásait is túlszárnyalja!!
(2) Vannak analizálós/tanulós zenehallgatások, amikor ismerkedünk egy-egy művel. És van az (alkalomhoz illő és/vagy személyreszabott és/vagy funkciófüggő) élvezkedős hallgatás. A "legjobb", amit a ma embere el tud követni, ha a kettőt egyszerre teszi: háttérzeneként és/vagy gyors tekercselésben, horribile dictu kihagyásokkal, egyszer használatosan "feldolgoz" magában. Majd aztán ad absurdum ír egy értelmezhetetlen és használhatatlan kritikát, például a Stenkre vagy régen a Népszabadságba á lá Fáy Miklós, vagy akárhová (még akár pénzt is keresve). Idegondolható bátran Varnus Xavér nívótlan Jarre-kritikája is (nemcsak újságírókra igaz a dolog). A felszínesség tort ül a napjainkban, nehéz ezt nem észrevenni. Miért érzem azt, hogy nem véletlenül maradt ki ez a tanulós-élvezkedős megkülönböztetés az indexes cikkből? ;)
(3) Én azt sejtem a zene-ember klaszterezés tárgyalhatatlan. Analógia: a gyógyszerek különféleképpen hatnak az emberre (lásd személyreszabott medicinák). Pedig pár különféle gyógyszerre van szüksége az embernek (még az elfáradt betegeskedő nyugdíjasnak is), van akinek semmire. Mihez kezdjünk akkor a zenénél, ami
* időben változik, megújul
* változó hatást generál
* példátlan mennyiségben áll rendelkezésre (ipari tömegtermelés révén)
* brutálisan komplex, összetett minőséget közvetít.
* kvázi fogalmunk sincs arról hogyan működik, esztétikai szinten sem, nemhogy élettanilag.
* még evolúciós kontextusban sem tudjuk tárgyalni, hogyan miképpen jött az ember életébe.
(4) A non-verbális zene teljesen másképp működik a verbális irodalomhoz képest, már a megismerés szintjén is, nemhogy az évezkedés szintjén.
A zene
* "befogható" léptékű az egyén szempontjából, értve ezalatt, hogy esélyesen nem marad benne hiányérzet. Még az egyik legminőségibb zene-tanulásnak is kiváló - ;) - kottás videó készítése is emberi léptékű. A teljes releváns klaszikus zeneirodalomnak nemcsak végighallgatása, de még kottázása is bőven belefér egy emberéletbe. A történelmi klasszikus zenét léptékét tekintve meg hadd vehessem összemérhetőnek a mai modern zenével (ami kevés érték és kiterjedt szeméthegyekből gyúródik össze)
* erős hatékonysággal selejtezhető ab ovo szinten is. (Kis Grófó, Lakodalmas Lali vagy az X-faktor nálam azonnali kuka)
* közösségi véleményformálás, -kikristályosítás meglepően jó rugalmassággal, hatékonysággal működhet. Abszolút bijektív a leképezés: az én véleményemre is számíthat a velem rokonlélek, ahogy én is számíthatok más rokonlelkek véleményére.
* mindenkinek ugyanannyi idő-erőforrásba telik meghallgatni egy-egy zenét.
* többször is élvezhető.
Míg az irodalomnál:
* Nemhogy a releváns irodalom elolvasása nem fér bele az ember életébe, de még érdemi elolvasandó címlista sem állítható fel.
* Esély nincs többszöri elolvasásokra, ha valaki valóban érdemben "be akarja fogni" az irodalmat.
* Személyfüggő kinek mennyi idő például egy Marcel Proust "Az eltűnt idő nyomában"-ának végigolvasása.
* Nem könnyű sem az ab ovo selejtezés, sem a közösségi véleményformálás működése, a jóval erősebb torzító hatások, "átpolitizálások" miatt.
(5) Ha már szóba került a verbalitás: a zene alig-alig közelíthető a verbalitás oldaláról. Rosszul, torzan, gyarlón. Bőven érzékelhetők nyelvi és emberi korlátok a próbálkozásokban. Ékes idevágó példa egyébként maga a cikk is, a sok homályos és kevéssé hiteles és/vagy elfogadható állításával. ;)
Végül az "élvezkedés" kapcsán két perszonális megjegyzés:
* Rám a blues például kifejezetten idegesítő hatással van az életem 90%-ban. De ez nem jelenti azt, hogy ne lennék nyitott például egy Robert Johnson recsegő-ropogón megszólaló népzenei gyökerű blues zenéjére vagy ne tartanám nagyon sokra Cyril Davies legendás blues szólólemezét.
* Az indexes cikk egy lényeges pontra rátapintott: a legnagyobb slágerek válthatják ki a legnagyobb "aggregált" eufóriát (nem tudjuk hogyan miképpen). Ezért izgat régóta és oly annyira a dal műfaja, vagy a minap a Dalfutár, ezért váltott ki bennem heves szóf*sást, amikor a minap egy hosszú blogposztot írtam a témában, kerülgetve, de alig-alig közeledve a forró kásához.
2016. december 18., vasárnap
Dalfutár
Utolsó módosítás: 2016-december 29 13:20
Itt a jubileumi 200-dik poszt, by the way ebből 199 db publikus lett, míg egyetlen darab, egyébként szakmámba vágónak, se törlésére, se publikálására nem vitt rá a lélek. És itt a kiváló lehetőség egy kicsit más vizekre és messzibbre rugaszkodni. ;)
Az apropó az négyes:
(1)
Végre van egy mind ötlet, mind megvalósítás szinten szerethető, (1) vadiúj, (2) magyar ember által kitalált, (3) hozzáadott értéket felmutató tévés formátum (tárgybeli címmel), ami nem igényel őrületes inveszticiós összegeket, "csak" tehetséget, gondolatot, ötletet, embert, sok-sok szívet-lelket, megfelelő hozzáállást/attitüdöt, tudást, aprólékos, ám jól elrejthető/kommunikálható háttérmunkát, kidomborítható eszenciát. stb. Mindezt a legjobb időben, hiszen akárcsak pár évvel korábban is megvalósíthatatlan lett volna a dolog, szvsz (szükséges tőke és technikai oldalról egyaránt).
Mindezt úgy, hogy vég nélkül nyomják az arcunkba a köztévétől a kereskedelmi tévéig, a sok-sok moslék tehetségkutatós meg sztároltatós tizeniksz évadot, brutális zenei környezetszennyezésével. Hogyha még valaki fogékony is lenne még modern korunkban is a zenére/dalra, annak is elmenjen a kedve.
Az ipari léptéket igénylő szenzációhajhászat, a minapi hírek szerint, már kitermelte még azt is, hogy az énekesnek vetkőzni is kelljen, hogy izgi legyen a minden ingerküszöbön keresztül túlhajtott, kiégett közönségnek (Sztárakadémia).
(2)
Az egyik legnagyobb hatású tévés blog sixx-es comment.com ugyan hírt adott, promóciós kimenetet érően a formátumról, de kritikát azt (még) nem írt róla, pedig öt adásnyi előnyt is adtam :), miközben a sok moslék, unalomig ismert valóságshow, X-faktor legfrissebb történései pikirt lehúzásai mind-mind kapnak teret, több helyen is (pl.: hogyvolt). Persze értem én, hogy a kattintásszám a legfontosabb vezérlőelv, csak sajnálom, hogy ennyire kilóg a lóláb, a szakma rovására. Érdekes módon a másik fontos oldal a sorozatjunkie már sokkal emberibben áll a témához (írt sorozat-induló kritikát)
(3)
A Dalfutár egyik adásában szerepet kapott Szakos Krisztián, aki az általam ismert és nekem kedves Pejtsik Péter (1968-) csellista, basszgitáros, zeneszerző, producer nagy haverja (ha jól emlékszem). PP egyébként a szakmájának egyik legnagyobbja: itthon is, és szép lassan a világban is egyre inkább elismerik (Natgeo-projektek és társai, itthon Ákos, Havasi, Casanova(!) és egyebek). Az biztos, hogy egy Dalfutárban érdekes lenne PP-t is megnézni :) PP általam valóságban, személyesen is megtapasztaltan mestere a legrövidebb időn belül legtöbbet kihozni bármiből (utal is rá interjúiban miket tud hozni az élet). Ráadásul kapcsolatai révén akár szimfonikus feature-t is be tud emelni egy nótába (ami költség szempontból talán non plus ultra). Sose felejtem el: I.Miskolci Klazz-fesztivál, egyik nótát először próbálja az After Crying élőben Miskolci Szimfonikusokkal, majd a gyakorlási szünet pár percében (az összes!! zenekari kotta-szólamában javít/finomít a megszólalási tapasztalat apropóján). Azért ehhez kell bátorság, lássuk be. :)
(4)
Van dal a Dalfutárban, ami nagyon tetszik (Palya Beás 5.adás dala).
Bevezetés
Igenám, de a nekem oly fontos dal műfaj, (1) brutálisan nagy téma, (2) számtalan személyspecifikus vonással. Muszáj valamiféle előzményként bevezető jelleggel beszélni ezekről (mind a dalról, mind rólam, mint befogadóról), hogy a rákövetkező tévés formátum kritikáját "érteni" (kontextusba helyezni) lehessen. Előre szólok megbotránkoztató dolgokat fogok írni, érzékenyebbek most hagyják abba a poszt olvasását. ;)
Propoziciók:
(1) Azt gondolom a dal időtlen műfajú: ma is éppolyan aktuális, mint teszem azt a többszáz dalt író nevezetes dal-komponista, a Beethoven után egy(!) évvel meghalt Franz Schubert (1797-1828) idejében. Miközben a szonáta vagy vonósnégyes műfaját behálózza némileg a skanzenek pókhálója, addig a dal mai napig tömegeket tud megmozgatni. Noha rengeteg az ipari hulladék, mégis maga a műfaj, az virulensnek számít.
(2) Szörnyű dolgot fogok mondani analógiának: Puskásék focija. Ahogy Schubert a maga idejében és még nagyon sokáig "ízlésvezér" volt (mint Puskásék a fociban), ma már más szelek fújnak (miképpen az Aranycsapat számára sem teremne manapság feltétlen sok babér). A dal állandó, de az élet maga eszement módon pörög és ez rányomja bélyegét a műfajra.
(3) Előbbinél is szörnyűbb dolgot fogok mondani. Nálam a dal 97%-ban a zenét jelenti, és csak 3%-ban a szöveget (kvázi Schuberttől kezdve). Sok oka van ennek.
+ Részint csomó dalt úgy szerettem meg gyerekként (pl.: Beatles), amiknek a szövegét nem értettem, mégis valahogy tökéletesen működtek bennem.
+ Részint meg nagyon nehéz magasan értékelhető dalszöveget írni még angol nyelven is, nemhogy a magyar nyelv nehézségeivel (erre utalnak a tévés formátum eddigi részei is). Nagyon sok dalszöveg egyszerűen bullshit-generátor kimeneteként működik, ami magán viseli antagonisztikus gondolati-nyelvi szempontoknak való lehetetlen/küszködős megfelelés jeleit.
A tárgyalt Dalfutárban is többször elhangzik: a leglehetetlenebb dolog a műfajban: jó dal-szöveget írni. Lazán kipergetik, ahogy általában a zeneszerzők a lassú(bb) számokat is: amik viszont a tapasztalat szerint exponenciálisan növelik a szeméthegyek kiterjedését.
+ Nekem laikusnak úgy tűnik, a laza invenció és a kompoziciós meló a zenét érinti igazán.
+ A 97% vs 3% azt is jelenti, hogy a dalszöveg-témát érintő sok probléma és kín miatt inkább "elengedem" a szöveget (annyira kevés jó dalszöveget ismerek és jóval több jó zenéjű dalt).
+ Itt van ez a Palya Beás dal, amit imádok, már csak mostanáig is rengeteget hallgattam, de a szövege finoman szólva is fura (jó hallgatni ugyan a nóta részeként, de annyira azért nem jó önmagában olvasni). Képtelen lennék eldobni egy dalt pusztán a szövege miatt. Míg, ha egy dal zeneileg nem oké, legyen bármilyen jó a szövege (leválaszthatóan), azonnal mehet maga a dal a kukába nálam.
+ Perdöntő vízválasztó, hogy míg egy X-faktor, valóságshow-s módon sztorit ad el, ráadásul későbbi tehetséggondozás nélkül: azaz "mindössze csak" a zene és tehetség/előadó kárára dolgozik, addig a Dalfutár a zenéről (is) szól, ráadásul konstruktíven, pozitíven.
(4) Ahogy említettem nem lehet generálisan beszélni róla, a személyspecifikum előbb-utóbb megjelenik a tárgyalás során. Hiszen mindenkinél csomó más-más stílus(jegy) marad fenn/hullik ki a rostán. A Dalfutár 1.adásának soul-os nótája a nekem is izgalmas kiindulás ellenére is, nem igazán hallgatható, egyszerűen annyira nem az én világom, annyira nem esik jól nekem. Ettől még lehet jó maga a dal. Egy zeneszerző Anton Bruckner (1824-1896) is hiába tudna amúgy profilomba vágni, ha soha nem visz rá a lélek, hogy elővegyem, annyira taszít úgy en block.
(5) Minden dallal foglalkozónak kell tudni értékelnie felvállalt véleménnyel a százmillás hallgatottságú gigaslágereket éppenúgy, mint szakmai értelemben nem-felvállalható kedvenceket. Megdöbbenne a világ, hogy mondjuk az említett Pejtsik Peti például miket szeret (ami amúgy nem vágna bele (zene)szerzői filozófiájába, és amiről sosem beszél interjúiban, de amiket persze azért szeret és hallgat).
Mi kell egy jó dalhoz, mik az ismérvek az én fogalmaim szerint (aki a fentebbi értelemben "fontos" zenét illetően laikus):
* Legyen (zenei) invenció/gondolat, legfőbbképpen a trivialitással szembemenve. Ha lehet kérni, akkor értékesen, megragadóan/szívhez szólóan. Nagyon nehéz a dologról beszélni, hiszen pillanat műve is lehet és egy emberélet is kevés lehet hozzá. Vannak "egyszámos" együttesek és vannak akik több kiugró nótát is tudnak írni.
* Legyen rendesen megkomponálva, meghangszerelve, lehet benne montázs-integráció, a lényeg, hogy a mozaik/lego darabkák a helyükre kerüljenek. Nagyon sok egyébként akár jó nóta vérzik el ezen. Még a gigasláger-gyáros Adele-nek is mennyi rosszul szóló/hangszerelt nótája van. Vélhetőleg egyébként a nagy költségigény miatt. Viszont a sok pénz önmagában még semmire nem elég. Ott van Vangelis Mythodeája (NASA-inspiráció), ami projektben aztán volt rendesen suska, mégis lényegileg semmitmondó az egész dalanyag (az én értékelésemben).
* Kell megfogható újszerűség/egyéniség.
* Kell aktualitás, kortárs-mondandó/stílus. Schubert hiába ötletes és jó zeneszerző ma már másképp viszonyolunk dalaihoz. A szerzőknek fel kell venni a fonalat illetve a kesztyűt :) Másfelöl pedig egy kotárs Petrovics Emil hiába agyonajnározott szerző, zenéje abszolút dohos (az én érzékelésemben), mert nem szólt sose a kortársak releváns tömegeihez.
* Muszáj, hogy többször hallgatható legyen egy dal (napjaink időnyomásában is). Ez egy gigantikus vízválasztó. A nóták 90+%-a elvérzik ezen, az én értelmezésemben. Az már valami, ha valaki hallgató-befogadó nem habzsolja az újat, hanem vissza tud nyúlni régebbi dalokhoz, lejátszási listáiban.
* Kardinális kérdés olvasatomban, hogy annyira egyedi-e az előadás a dalnak, hogy az emberbe "beég", avagy hogy más által is jól előadható-e egy dal.
* Opcionálisan kötelező - :) - számomra a vírusmarketing alapú morbiditás mellőzése mint közönség-beetető faktor (Gangnam Style, PPAP, etc.)
* Dalnak szánt funkció betöltése.
* Koherens egész legyen, az eklektikussággal szemben.
Jöjjön e poszt legkellemesebb része, nekem kedves ("személyspecifikus") dalok linkjei, némi szöveges hozzáfűzéssel. Nyugodtan lehet ugrani a Dalfutáros részre, ha valaki siet. ;)
Adele - Skyfall
Mint említettem volt, muszájnak érzem jelezni egy ilyen posztban, hogy mely százmillás (nyilván külföldi) gigaslágert nevezném meg a közelmúltból, ami hozzám közeláll. Számomra nagyon kedves nóta, a nekem szövegileg tökérdektelen, ám (a) invenciózus, (b) elképesztően pompásan meghangszerelt, (c) funkcionálisan vérprofin tökéletes (lásd Bond-motívum), fenti Adele-nóta Az énekesnő képzett hangját/énekét bírom, de alig-alig van zeneileg elfogadható - akárcsak részletszinten is említhető, nemhogy komplett - nótája. A legutolsó albuma nekem vegytiszta hulladék, áradozzon róla az internet népe akárhogyan. Gigaslágerek témában olyan, aki több magas színvonalú slágert írt az nálam Mike Oldfield: még egy utálatig agyonjátszott, rendkívül bugyuta szövegű Moonlight Shadow-t is a mai napig meg tudok hallgatni.
Vedres Csaba (After Crying) - Jesus Dulci Memoria
A mag egy középkori himnusz. Mindez egy kortárs, bravúrosan virtuóz instrumentális (klasszikus és rock) köntösben, nagyobb lélegzetű kompozicióban. Megmutatja, hogy minden (akár évszázadokkal korábbi) dal öltöztethető, fejleszthető, kiegészíthető, újragondolható, kortárssá avanzsálható/integrálható.
Winkler Balázs (After Crying): Jónás imája
Ha már szóba került a szöveg problémája és "kevéssé fontos" mivolta, Babits Mihály (1883-1941) veretes szövege ellen nehéz minőségi kifogást ejteni. Ha ehhez hozzáveszi az ember egy többévtizedes, emberbe beégetődött ritka zseniális versmondást is - Latinovits Zoltánét (1931-1976), akkor triviálisan merül fel az emberben, hogy kvázi el kell fogyjon a levegő a zene elöl. Ez a zseniális dal mutatja, hogy nem feltétlen van ez így.
Pejtsik Péter+Görgényi Tamás (After Crying): De Profundis
Régi formát meg lehet tölteni teljesen kortárs mondandóval. Ötvőzödik benne a régi és kortárs; szöveg szinten is, zenei szinten is. Egy modern dal tudhat kapni nagyformátumú instrumentális/szimfonikus köntöst a nagyobb lélegzetű szám második felében.
Pejtsik Péter+Görgényi Tamás (After Crying): Világ végén
Bár végtelenül nehéz, azért nem lehetetlen jó és értékes kortárs dalszöveget írni, amire jó példa ez a dal-miniatür.Ez a felvétel a 2000-es nagy zeneakadémiai koncert általam készített gyengécske kalóz-felvétele.
Pejtsik Péter+Görgényi Tamás (After Crying) Új kor születik / New World Coming
Ez a nóta pedig az integrációs montázstechnika miatt érdekes.
Van benne minden, mint a búcsúban (mégis koherens kortárs sláger, szvsz):
+ Dies irae
+ Bach: János passió
+ Dvorak: Újvilág szimfónia 1,4 tételeinek motívumai.
DALFUTÁR
* És akkor jöjjön a Dalfutárról pár gondolat, amiből már öt rész is kijött. Hajós András ötlete (alcím: "Magyarország dalszagú", a rossz emlékű "Magyarország halszagú"-ra hajazva némi szarkazmussal) alapján készült, epizódonként két uszkve 30 perces részben mutatja be egy-egy dal születését, úgy, hogy a felvételig a zeneszerző, a szövegíró, a producer-hangszerelő valamint az énekes egyike sem tud a másikról. Egyetlen 8 órás közös munka lehet csak egy stúdióban. Érdekes a +1 ötödik figura "dalfutár" szerepe, aki közvetíti az infókat a szereplők között, az alkotói dicsőséget meghagyva nekik. Hajós folyamatos biciklizése jól érzékelteti a háttérben folyó sok kulimunkát, miközben az egó mellett a kreatív ötleteit is vissza kell fognia, hiszen ez a műsor úgy szól róla, hogy a dalok végül is meg nem. Az alapötlet kiváló, a végeredmény meg nézhető és szerethető (legalábbis eddig mindenképpen). Az is nagyon jó, hogy nagyon korrekt HD-felbontásban, netről is nézhető/követhető az egész, külön is kiemelve a kész klippet.
* A Dalfutárban, öt adás alapján, az alább linkelt legutolsó 5.nótát szeretem a legjobban, (már nem is tudom hányszor hallgattam meg, annyira bejön) és van még egy, amit szeretek (2.adás Pál Déneses dala). Ötből kettő nekem kedves dal. Azt hiszem ez jó arány és irány :) Az egyetlen pici gondom csak a nóta címével van, ami az én maradi ízlésemnek picit túltolt, de ez legyen a legnagyobb gond. Viszont, ha lenne kottám (és engedélyem), ezt a nótát azonnal feltenném kottásan. :) Ami még érdekes, hogy tévés epizódként is ez az eddig utolsó 5.adás volt a legkiérleltebb, legpoénosabb, legfeszesebb, legjobb (én ezt ajánlanám azoknak, akik sietnek, de belekóstolnának a soriba). Ráadásul mindkét irányban érdemes nézni előre, ahogy épülget a dal és visszafele, illetve hogy korábbi dalépítési fázisok meddig jutottak.
+ Spoiler: Poén volt, hogy Wolf Kati nem bízott Hajósban, és fel akarta hívni a férjét a biztos infóért.
+ Spoiler: Poén volt, hogy Wolf Katinak elképzelhetetlen volt "a 8 óra Á-tól Z-ig", pontosabban "Á-tól Szabó Zé-ig" (még durvább verzióban, hátha Hajós is kedvet kap a szóviccekhez, ha véletlenül fülébe jut: Palya BeÁ-tól Szabó Zé-ig), csak ezt akkor még Wolf Kati nem tudhatta :DDDD Én nem voltam fanja az énekesnőnek, de az valami hatalmas, amit itt tolt, ennyire rövid idő alatt.
+ Spoiler:Ultrabrutál jó lett az 1.rész végén a "trailer" :)
+ Spoiler: Óriási gigapoén, ahogy Hajós ugratja Palya Beát, mi lett a dalból.
Egy gáz látszik csak mindevvel: az ötletek nagy része egyszer használatosak, nem duplikálhatók oly nagyon jó érzéssel a további epizódokban. Hajóséknak nagyon nehéz dolguk lesz e Palya Beás adást (ahol tényleg minden összejött) szinten tartani, pláne meghaladni. Persze én lennék a legboldogabb, ha ez sikerülne.
SuperTV2: Dalfutár - Asziszem (klip és dalszöveg)
Youtube: Dalfutár - Asziszem (klip és dalszöveg)
Zeneszerző: Palya Bea, szövegíró: Kemény Zsófi, producer: Szabó Zé, zenei hangmérnök: Horváth Attila, ének: Wolf Kati.
* Ennél a nótánál látszik leginkább a Dalfutár-formátum zsenialitása, létjogosultsága. Személyes okokból is nagyon szeretem Palya Beát, mint nagyon rokonszenves embert, énekesnőt (zenészként is maximálisan elismerem). Itt jegyzem meg, nekem nagyon nagy öröm volt látni őt, sokhónapos várandóssággal, egyúttal mégis hatalmas energiáival (Hajós később: "legelőszöris, nagyon sok nyugtatót a Palya Beába beletolunk"). Mindezt az ő saját otthonában. Sajnos viszont az albumait csak egyszer-egyszer tudom meghallgatni, sokszor annyira nem az én világom a zenéje. De itt, hogy kooperációban készült a nóta, miközben mindenki tényleg a legjobbat hozta ki magából egy szeretetteljes légkörben (aranyos, ahogy Hajós hagyja egymásnak örülni a lányokat), ez nagyon eltalált nóta számomra, amiben nagyon sok Palya Bea van/maradt azért. Többi Dalfutár dal is jó, csak nincs elég kraft bennük számomra, nem elegek nekem és/vagy nem vágnak az én zenei világomba (pl.: soul-nóta).
* Érdekes (volt) látni, hogy míg a csupa nőből álló csapat csikorgott, nyikorgott, addig a 3 nő + 1 férfi (+Hajós), mennyire tökéletesen működött, mindezt úgy, hogy mindenki más világból jött (komfortzónán kívül dolgoztak). Mondjuk számított, hogy a három hölgy ismerte egymást szegről-végről, sőt a szövegíró a formátum-koncepció ellenére (Hajós minden technikai például pitchelős trükkel igyekszik a felismerést hátráltatni), kisakkozta, hogy ki a zeneszerző, és úgy írta a szöveget, míg a producer meg bár nevesítés nélkül, de szintén tökéletesen levette a nóta zeneszerzői üzenetét. :)
* Nekem nagyon bejön ez az új Dalfutár (egyetlen negatívum, eddig láttam az a műsor végtelenül igénytelen, reklámokkal terhelt fb-oldala). Jó az ötlet, színvonalas, értelmes, élvezetes a megvalósítás (kétszer ekkora terjedelemben is lenne tartalom, szvsz Én például szívesen hallottam volna többet, mintavételezéssel is megfejelve az alkotóktól). Abszolút speciális formátum, nincs tér valós hangszerekre, zenekarra (egyszemélyi alprojektekre bomlik a cucc), montázs/integráció megközelítés előtérbe kerül. Sok érdekesség, finomság tud kiderülni. Nyilván fontos, hogy Hajós, mind a tévéhez, mind a zenéhez ért annyira (és hozzá elég rokonszenves plusz schlagfertig), hogy ne folyjon szét az egész a világba. A két részre bontás (előkészítés+stúdiómunka) is remek gondolat.
* Szóval, mindent összerakva, óriási frissességi, megújulási potenciált látok abban, hogy az alkotók szeparáltan, előzetes percepciók, beidegződések nélkül dolgoznak a dalon, blackboxként tekintve az alkotótársak inputjára-outputjára (stúdiómunkáig), alkotói rögtönzés, szokások elhagyása, egyre komolyabb technikai lehetőségek, stb. révén. Illetve tudok hinni abban, hogy a gyors munka így sem megy a minőség rovására. Wolf Kati elmondása szerint rengeteget tud érlelni, őrlödni egy-egy anyag felett. Itt viszont 45 percnyi ráhangolódása volt (messze legkevesebb, mint az eddigi öt adás, bármely alkotójának. A maximum, ha jól értettem 5-6-7 nap volt). A dolog nem volt véletlen, de milyen jól sült el.
* Nekem az 1.rész dala nem nagyon jött be. Király Viktor zongorás számkezdeménye, az ő hangján még csak-csak élvezhető, de az el-soul-osított végső nóta már nem bírt az én világom lenni, hiába volt jó az énekes.
* Az általam említetten szintén kedvelt 2.nóta nekem kifejezetten nagyon tetszett, noha amúgy ritka eklektikus társaság jött össze (Hajós nélkül tuti nincs összeállás).
+ Már a kínai-magyar srác, 7/8-dos "ugrós" típusú melankólikus dala önmagában nagyon jó lett a brilliánsan megszólaltatott akkusztikus gitárral.
+ Majka lett a szövegíró, aki ugyan Hajós nagy haverja, én ki nem állhatom, és ha meglátom/meghallom azonnal kapcsolom ki (ignorálom).
+ Jó lett iamyank producerkedése/hangszerelése is, kellően kifinomult, dalhoz alkalmazkodó, remek hangulaterősítő ötletekkel. Látszott nagyon, hogy a srác nagyon érti a dolgát.
+ És végül a Voice-1 győztes Pál Dénes nagyon nagyot énekelt, kellemes hangján, ami nagyon passzolt mindenhogyan a nótához.
* A felhozatal leggyengébbike a 3.dal. Már maga az alapdal is gyenge nekem. A szöveg hiába tűnik jónak, a túlgondolt, túlspilázott, túl hangos, kevéssé kollaboratív, egyúttal gyengén/rosszra fókuszáló producer hiába tűnik szakmáját szintén értőnek, az egész nóta önmagában gyenge kevésbé szerethető produktum lett, a remek énekesnő ellenére is.
* A 4.dal elég erős lett, egy baja van csak, nem az én világom, bár azért hallgatható, szerethető. A csapat összes tagja jól adott bele a közösbe, még Fluor szövege sem volt elviselhetetlen.
* Konklúzió? A Dalfutár kiválóan mutatja indikátorként, nem reménytelen jó és élvezetes dalt írni, még ma sem, ráadásul nehezített spéci körülmények között is. Van tér megújulásra, alkotásra bőven. Ami főleg akkor tud megkérdőjeleződni, amikor a köztévén a Eurovíziós dalkiválasztás évről-évre rettenetesebb dalfelhozatalával szembesül az ember. Ha az én hatalmamban áll, inkább Palya Beáék dalával lennék horribile dictu utolsó, mint bármely rettenetet nevezném, a nyerés legkisebb esélye nélkül.
Update-1, 2016-december 24 02:24
Így hogy vége lett a Dalfutárnak (jaj de kár), az én százalékos sorrendjeim így alakulnak, hosszas gondolkodás után, 5 kategóriában:
0.Globálisan, teljes komplett számokat tekintve:
1.Asziszem: 100++%
2.Hagyom: 99%
3.Összetörve is jó: 80%
4.Visszhangok: 78%
5.Strand: 75%
6.Tudnád, ha érezném: 40%
1.Zeneszerzés::
1.Asziszem: 99+%
2.Hagyom: 99%
3.Összetörve is jó: 80%
4.Strand: 80%
5.Visszhangok: 80%
6.Tudnád, ha érezném: 10%
2.Szöveg::
1.Visszhangok: 100++%
2.Hagyom: 95%
3.Asziszem: 90%
4.Tudnád, ha érezném: 85%
5.Összetörve is jó: 80%
6.Strand: 80%
3.Producerkedés::
1.Asziszem: 100++++%
2.Hagyom: 99+%
3.Összetörve is jó: 90%
4.Tudnád, ha érezném: 85%
5.Strand: 50%
6.Visszhangok: 35%
4.Ének::
1.Asziszem: 100++%
2.Hagyom: 97%
3.Összetörve is jó: 95%
4.Tudnád, ha érezném: 90%
5.Strand: 75%
6.Visszhangok: 60%
Jó lett a 6.adás is.
* Hiábavaló volt az aggodalmam, hogy Hajós nem bírja majd szuflával a poénokat, meg tartalmi ötleteket. Azt is nagyon jó volt látni, hogy jól dolgoztak össze.
* Hien elképesztően gyönyörű, szép lányka, az egész játék nagyon jól állt neki. Mondjuk ebből a nótájából nekem annyira még nem jött le, hogy mennyi kraft van benne, zeneszerzői oldalon, főleg, hogy ennyire neves zenei iskolában tanul. Tehetség az érzékelhetően szorult belé, de ezt még ki kell majd bontania.
* Varró Dani nagyon rokonszenves srác minden tekintetben, és nagyon tud tényleg. Kicsit visszaadta alaposan elveszett hitemet a dalszövegek tekintetében
* Nekem a producer srác nem igazán jött be, számomra úgy tűnt, hogy inkább rontott Hien Dalfutár-játékalapnak jó zenei produktumán. A Strand mellett itt éreztem csak azt még, hgy producer rontott a zeneszerzői outputon. Mindenki más javított, vagy tartotta a magas szinvonalat.
* Az énekes nem volt rossz, de nekem kiugró sem. Jó volt látni nála az életörömöt, lelkesedést, de a hangja nekem sokkal kiforratlanabb, mint a sorozat többi énekesének.
Update-2, 2016-december 29 13:20
Dalfutár-Pilot (Karácsonyi extra, Hajós András YT-csatornáján)
Dalfutár-Hercegnő, a pilot adásában született dal
Király Viktor - Szűcs Krisztián - Szakos Krisztián - Palya Bea
Itt a jubileumi 200-dik poszt, by the way ebből 199 db publikus lett, míg egyetlen darab, egyébként szakmámba vágónak, se törlésére, se publikálására nem vitt rá a lélek. És itt a kiváló lehetőség egy kicsit más vizekre és messzibbre rugaszkodni. ;)
Az apropó az négyes:
(1)
Végre van egy mind ötlet, mind megvalósítás szinten szerethető, (1) vadiúj, (2) magyar ember által kitalált, (3) hozzáadott értéket felmutató tévés formátum (tárgybeli címmel), ami nem igényel őrületes inveszticiós összegeket, "csak" tehetséget, gondolatot, ötletet, embert, sok-sok szívet-lelket, megfelelő hozzáállást/attitüdöt, tudást, aprólékos, ám jól elrejthető/kommunikálható háttérmunkát, kidomborítható eszenciát. stb. Mindezt a legjobb időben, hiszen akárcsak pár évvel korábban is megvalósíthatatlan lett volna a dolog, szvsz (szükséges tőke és technikai oldalról egyaránt).
Mindezt úgy, hogy vég nélkül nyomják az arcunkba a köztévétől a kereskedelmi tévéig, a sok-sok moslék tehetségkutatós meg sztároltatós tizeniksz évadot, brutális zenei környezetszennyezésével. Hogyha még valaki fogékony is lenne még modern korunkban is a zenére/dalra, annak is elmenjen a kedve.
Az ipari léptéket igénylő szenzációhajhászat, a minapi hírek szerint, már kitermelte még azt is, hogy az énekesnek vetkőzni is kelljen, hogy izgi legyen a minden ingerküszöbön keresztül túlhajtott, kiégett közönségnek (Sztárakadémia).
(2)
Az egyik legnagyobb hatású tévés blog sixx-es comment.com ugyan hírt adott, promóciós kimenetet érően a formátumról, de kritikát azt (még) nem írt róla, pedig öt adásnyi előnyt is adtam :), miközben a sok moslék, unalomig ismert valóságshow, X-faktor legfrissebb történései pikirt lehúzásai mind-mind kapnak teret, több helyen is (pl.: hogyvolt). Persze értem én, hogy a kattintásszám a legfontosabb vezérlőelv, csak sajnálom, hogy ennyire kilóg a lóláb, a szakma rovására. Érdekes módon a másik fontos oldal a sorozatjunkie már sokkal emberibben áll a témához (írt sorozat-induló kritikát)
(3)
A Dalfutár egyik adásában szerepet kapott Szakos Krisztián, aki az általam ismert és nekem kedves Pejtsik Péter (1968-) csellista, basszgitáros, zeneszerző, producer nagy haverja (ha jól emlékszem). PP egyébként a szakmájának egyik legnagyobbja: itthon is, és szép lassan a világban is egyre inkább elismerik (Natgeo-projektek és társai, itthon Ákos, Havasi, Casanova(!) és egyebek). Az biztos, hogy egy Dalfutárban érdekes lenne PP-t is megnézni :) PP általam valóságban, személyesen is megtapasztaltan mestere a legrövidebb időn belül legtöbbet kihozni bármiből (utal is rá interjúiban miket tud hozni az élet). Ráadásul kapcsolatai révén akár szimfonikus feature-t is be tud emelni egy nótába (ami költség szempontból talán non plus ultra). Sose felejtem el: I.Miskolci Klazz-fesztivál, egyik nótát először próbálja az After Crying élőben Miskolci Szimfonikusokkal, majd a gyakorlási szünet pár percében (az összes!! zenekari kotta-szólamában javít/finomít a megszólalási tapasztalat apropóján). Azért ehhez kell bátorság, lássuk be. :)
(4)
Van dal a Dalfutárban, ami nagyon tetszik (Palya Beás 5.adás dala).
Bevezetés
Igenám, de a nekem oly fontos dal műfaj, (1) brutálisan nagy téma, (2) számtalan személyspecifikus vonással. Muszáj valamiféle előzményként bevezető jelleggel beszélni ezekről (mind a dalról, mind rólam, mint befogadóról), hogy a rákövetkező tévés formátum kritikáját "érteni" (kontextusba helyezni) lehessen. Előre szólok megbotránkoztató dolgokat fogok írni, érzékenyebbek most hagyják abba a poszt olvasását. ;)
Propoziciók:
(1) Azt gondolom a dal időtlen műfajú: ma is éppolyan aktuális, mint teszem azt a többszáz dalt író nevezetes dal-komponista, a Beethoven után egy(!) évvel meghalt Franz Schubert (1797-1828) idejében. Miközben a szonáta vagy vonósnégyes műfaját behálózza némileg a skanzenek pókhálója, addig a dal mai napig tömegeket tud megmozgatni. Noha rengeteg az ipari hulladék, mégis maga a műfaj, az virulensnek számít.
(2) Szörnyű dolgot fogok mondani analógiának: Puskásék focija. Ahogy Schubert a maga idejében és még nagyon sokáig "ízlésvezér" volt (mint Puskásék a fociban), ma már más szelek fújnak (miképpen az Aranycsapat számára sem teremne manapság feltétlen sok babér). A dal állandó, de az élet maga eszement módon pörög és ez rányomja bélyegét a műfajra.
(3) Előbbinél is szörnyűbb dolgot fogok mondani. Nálam a dal 97%-ban a zenét jelenti, és csak 3%-ban a szöveget (kvázi Schuberttől kezdve). Sok oka van ennek.
+ Részint csomó dalt úgy szerettem meg gyerekként (pl.: Beatles), amiknek a szövegét nem értettem, mégis valahogy tökéletesen működtek bennem.
+ Részint meg nagyon nehéz magasan értékelhető dalszöveget írni még angol nyelven is, nemhogy a magyar nyelv nehézségeivel (erre utalnak a tévés formátum eddigi részei is). Nagyon sok dalszöveg egyszerűen bullshit-generátor kimeneteként működik, ami magán viseli antagonisztikus gondolati-nyelvi szempontoknak való lehetetlen/küszködős megfelelés jeleit.
A tárgyalt Dalfutárban is többször elhangzik: a leglehetetlenebb dolog a műfajban: jó dal-szöveget írni. Lazán kipergetik, ahogy általában a zeneszerzők a lassú(bb) számokat is: amik viszont a tapasztalat szerint exponenciálisan növelik a szeméthegyek kiterjedését.
+ Nekem laikusnak úgy tűnik, a laza invenció és a kompoziciós meló a zenét érinti igazán.
+ A 97% vs 3% azt is jelenti, hogy a dalszöveg-témát érintő sok probléma és kín miatt inkább "elengedem" a szöveget (annyira kevés jó dalszöveget ismerek és jóval több jó zenéjű dalt).
+ Itt van ez a Palya Beás dal, amit imádok, már csak mostanáig is rengeteget hallgattam, de a szövege finoman szólva is fura (jó hallgatni ugyan a nóta részeként, de annyira azért nem jó önmagában olvasni). Képtelen lennék eldobni egy dalt pusztán a szövege miatt. Míg, ha egy dal zeneileg nem oké, legyen bármilyen jó a szövege (leválaszthatóan), azonnal mehet maga a dal a kukába nálam.
+ Perdöntő vízválasztó, hogy míg egy X-faktor, valóságshow-s módon sztorit ad el, ráadásul későbbi tehetséggondozás nélkül: azaz "mindössze csak" a zene és tehetség/előadó kárára dolgozik, addig a Dalfutár a zenéről (is) szól, ráadásul konstruktíven, pozitíven.
(4) Ahogy említettem nem lehet generálisan beszélni róla, a személyspecifikum előbb-utóbb megjelenik a tárgyalás során. Hiszen mindenkinél csomó más-más stílus(jegy) marad fenn/hullik ki a rostán. A Dalfutár 1.adásának soul-os nótája a nekem is izgalmas kiindulás ellenére is, nem igazán hallgatható, egyszerűen annyira nem az én világom, annyira nem esik jól nekem. Ettől még lehet jó maga a dal. Egy zeneszerző Anton Bruckner (1824-1896) is hiába tudna amúgy profilomba vágni, ha soha nem visz rá a lélek, hogy elővegyem, annyira taszít úgy en block.
(5) Minden dallal foglalkozónak kell tudni értékelnie felvállalt véleménnyel a százmillás hallgatottságú gigaslágereket éppenúgy, mint szakmai értelemben nem-felvállalható kedvenceket. Megdöbbenne a világ, hogy mondjuk az említett Pejtsik Peti például miket szeret (ami amúgy nem vágna bele (zene)szerzői filozófiájába, és amiről sosem beszél interjúiban, de amiket persze azért szeret és hallgat).
Mi kell egy jó dalhoz, mik az ismérvek az én fogalmaim szerint (aki a fentebbi értelemben "fontos" zenét illetően laikus):
* Legyen (zenei) invenció/gondolat, legfőbbképpen a trivialitással szembemenve. Ha lehet kérni, akkor értékesen, megragadóan/szívhez szólóan. Nagyon nehéz a dologról beszélni, hiszen pillanat műve is lehet és egy emberélet is kevés lehet hozzá. Vannak "egyszámos" együttesek és vannak akik több kiugró nótát is tudnak írni.
* Legyen rendesen megkomponálva, meghangszerelve, lehet benne montázs-integráció, a lényeg, hogy a mozaik/lego darabkák a helyükre kerüljenek. Nagyon sok egyébként akár jó nóta vérzik el ezen. Még a gigasláger-gyáros Adele-nek is mennyi rosszul szóló/hangszerelt nótája van. Vélhetőleg egyébként a nagy költségigény miatt. Viszont a sok pénz önmagában még semmire nem elég. Ott van Vangelis Mythodeája (NASA-inspiráció), ami projektben aztán volt rendesen suska, mégis lényegileg semmitmondó az egész dalanyag (az én értékelésemben).
* Kell megfogható újszerűség/egyéniség.
* Kell aktualitás, kortárs-mondandó/stílus. Schubert hiába ötletes és jó zeneszerző ma már másképp viszonyolunk dalaihoz. A szerzőknek fel kell venni a fonalat illetve a kesztyűt :) Másfelöl pedig egy kotárs Petrovics Emil hiába agyonajnározott szerző, zenéje abszolút dohos (az én érzékelésemben), mert nem szólt sose a kortársak releváns tömegeihez.
* Muszáj, hogy többször hallgatható legyen egy dal (napjaink időnyomásában is). Ez egy gigantikus vízválasztó. A nóták 90+%-a elvérzik ezen, az én értelmezésemben. Az már valami, ha valaki hallgató-befogadó nem habzsolja az újat, hanem vissza tud nyúlni régebbi dalokhoz, lejátszási listáiban.
* Kardinális kérdés olvasatomban, hogy annyira egyedi-e az előadás a dalnak, hogy az emberbe "beég", avagy hogy más által is jól előadható-e egy dal.
* Opcionálisan kötelező - :) - számomra a vírusmarketing alapú morbiditás mellőzése mint közönség-beetető faktor (Gangnam Style, PPAP, etc.)
* Dalnak szánt funkció betöltése.
* Koherens egész legyen, az eklektikussággal szemben.
Jöjjön e poszt legkellemesebb része, nekem kedves ("személyspecifikus") dalok linkjei, némi szöveges hozzáfűzéssel. Nyugodtan lehet ugrani a Dalfutáros részre, ha valaki siet. ;)
Adele - Skyfall
Mint említettem volt, muszájnak érzem jelezni egy ilyen posztban, hogy mely százmillás (nyilván külföldi) gigaslágert nevezném meg a közelmúltból, ami hozzám közeláll. Számomra nagyon kedves nóta, a nekem szövegileg tökérdektelen, ám (a) invenciózus, (b) elképesztően pompásan meghangszerelt, (c) funkcionálisan vérprofin tökéletes (lásd Bond-motívum), fenti Adele-nóta Az énekesnő képzett hangját/énekét bírom, de alig-alig van zeneileg elfogadható - akárcsak részletszinten is említhető, nemhogy komplett - nótája. A legutolsó albuma nekem vegytiszta hulladék, áradozzon róla az internet népe akárhogyan. Gigaslágerek témában olyan, aki több magas színvonalú slágert írt az nálam Mike Oldfield: még egy utálatig agyonjátszott, rendkívül bugyuta szövegű Moonlight Shadow-t is a mai napig meg tudok hallgatni.
Vedres Csaba (After Crying) - Jesus Dulci Memoria
A mag egy középkori himnusz. Mindez egy kortárs, bravúrosan virtuóz instrumentális (klasszikus és rock) köntösben, nagyobb lélegzetű kompozicióban. Megmutatja, hogy minden (akár évszázadokkal korábbi) dal öltöztethető, fejleszthető, kiegészíthető, újragondolható, kortárssá avanzsálható/integrálható.
Winkler Balázs (After Crying): Jónás imája
Ha már szóba került a szöveg problémája és "kevéssé fontos" mivolta, Babits Mihály (1883-1941) veretes szövege ellen nehéz minőségi kifogást ejteni. Ha ehhez hozzáveszi az ember egy többévtizedes, emberbe beégetődött ritka zseniális versmondást is - Latinovits Zoltánét (1931-1976), akkor triviálisan merül fel az emberben, hogy kvázi el kell fogyjon a levegő a zene elöl. Ez a zseniális dal mutatja, hogy nem feltétlen van ez így.
Pejtsik Péter+Görgényi Tamás (After Crying): De Profundis
Régi formát meg lehet tölteni teljesen kortárs mondandóval. Ötvőzödik benne a régi és kortárs; szöveg szinten is, zenei szinten is. Egy modern dal tudhat kapni nagyformátumú instrumentális/szimfonikus köntöst a nagyobb lélegzetű szám második felében.
Pejtsik Péter+Görgényi Tamás (After Crying): Világ végén
Bár végtelenül nehéz, azért nem lehetetlen jó és értékes kortárs dalszöveget írni, amire jó példa ez a dal-miniatür.Ez a felvétel a 2000-es nagy zeneakadémiai koncert általam készített gyengécske kalóz-felvétele.
Pejtsik Péter+Görgényi Tamás (After Crying) Új kor születik / New World Coming
Ez a nóta pedig az integrációs montázstechnika miatt érdekes.
Van benne minden, mint a búcsúban (mégis koherens kortárs sláger, szvsz):
+ Dies irae
+ Bach: János passió
+ Dvorak: Újvilág szimfónia 1,4 tételeinek motívumai.
DALFUTÁR
* És akkor jöjjön a Dalfutárról pár gondolat, amiből már öt rész is kijött. Hajós András ötlete (alcím: "Magyarország dalszagú", a rossz emlékű "Magyarország halszagú"-ra hajazva némi szarkazmussal) alapján készült, epizódonként két uszkve 30 perces részben mutatja be egy-egy dal születését, úgy, hogy a felvételig a zeneszerző, a szövegíró, a producer-hangszerelő valamint az énekes egyike sem tud a másikról. Egyetlen 8 órás közös munka lehet csak egy stúdióban. Érdekes a +1 ötödik figura "dalfutár" szerepe, aki közvetíti az infókat a szereplők között, az alkotói dicsőséget meghagyva nekik. Hajós folyamatos biciklizése jól érzékelteti a háttérben folyó sok kulimunkát, miközben az egó mellett a kreatív ötleteit is vissza kell fognia, hiszen ez a műsor úgy szól róla, hogy a dalok végül is meg nem. Az alapötlet kiváló, a végeredmény meg nézhető és szerethető (legalábbis eddig mindenképpen). Az is nagyon jó, hogy nagyon korrekt HD-felbontásban, netről is nézhető/követhető az egész, külön is kiemelve a kész klippet.
* A Dalfutárban, öt adás alapján, az alább linkelt legutolsó 5.nótát szeretem a legjobban, (már nem is tudom hányszor hallgattam meg, annyira bejön) és van még egy, amit szeretek (2.adás Pál Déneses dala). Ötből kettő nekem kedves dal. Azt hiszem ez jó arány és irány :) Az egyetlen pici gondom csak a nóta címével van, ami az én maradi ízlésemnek picit túltolt, de ez legyen a legnagyobb gond. Viszont, ha lenne kottám (és engedélyem), ezt a nótát azonnal feltenném kottásan. :) Ami még érdekes, hogy tévés epizódként is ez az eddig utolsó 5.adás volt a legkiérleltebb, legpoénosabb, legfeszesebb, legjobb (én ezt ajánlanám azoknak, akik sietnek, de belekóstolnának a soriba). Ráadásul mindkét irányban érdemes nézni előre, ahogy épülget a dal és visszafele, illetve hogy korábbi dalépítési fázisok meddig jutottak.
+ Spoiler: Poén volt, hogy Wolf Kati nem bízott Hajósban, és fel akarta hívni a férjét a biztos infóért.
+ Spoiler: Poén volt, hogy Wolf Katinak elképzelhetetlen volt "a 8 óra Á-tól Z-ig", pontosabban "Á-tól Szabó Zé-ig" (még durvább verzióban, hátha Hajós is kedvet kap a szóviccekhez, ha véletlenül fülébe jut: Palya BeÁ-tól Szabó Zé-ig), csak ezt akkor még Wolf Kati nem tudhatta :DDDD Én nem voltam fanja az énekesnőnek, de az valami hatalmas, amit itt tolt, ennyire rövid idő alatt.
+ Spoiler:Ultrabrutál jó lett az 1.rész végén a "trailer" :)
+ Spoiler: Óriási gigapoén, ahogy Hajós ugratja Palya Beát, mi lett a dalból.
Egy gáz látszik csak mindevvel: az ötletek nagy része egyszer használatosak, nem duplikálhatók oly nagyon jó érzéssel a további epizódokban. Hajóséknak nagyon nehéz dolguk lesz e Palya Beás adást (ahol tényleg minden összejött) szinten tartani, pláne meghaladni. Persze én lennék a legboldogabb, ha ez sikerülne.
SuperTV2: Dalfutár - Asziszem (klip és dalszöveg)
Youtube: Dalfutár - Asziszem (klip és dalszöveg)
Zeneszerző: Palya Bea, szövegíró: Kemény Zsófi, producer: Szabó Zé, zenei hangmérnök: Horváth Attila, ének: Wolf Kati.
* Ennél a nótánál látszik leginkább a Dalfutár-formátum zsenialitása, létjogosultsága. Személyes okokból is nagyon szeretem Palya Beát, mint nagyon rokonszenves embert, énekesnőt (zenészként is maximálisan elismerem). Itt jegyzem meg, nekem nagyon nagy öröm volt látni őt, sokhónapos várandóssággal, egyúttal mégis hatalmas energiáival (Hajós később: "legelőszöris, nagyon sok nyugtatót a Palya Beába beletolunk"). Mindezt az ő saját otthonában. Sajnos viszont az albumait csak egyszer-egyszer tudom meghallgatni, sokszor annyira nem az én világom a zenéje. De itt, hogy kooperációban készült a nóta, miközben mindenki tényleg a legjobbat hozta ki magából egy szeretetteljes légkörben (aranyos, ahogy Hajós hagyja egymásnak örülni a lányokat), ez nagyon eltalált nóta számomra, amiben nagyon sok Palya Bea van/maradt azért. Többi Dalfutár dal is jó, csak nincs elég kraft bennük számomra, nem elegek nekem és/vagy nem vágnak az én zenei világomba (pl.: soul-nóta).
* Érdekes (volt) látni, hogy míg a csupa nőből álló csapat csikorgott, nyikorgott, addig a 3 nő + 1 férfi (+Hajós), mennyire tökéletesen működött, mindezt úgy, hogy mindenki más világból jött (komfortzónán kívül dolgoztak). Mondjuk számított, hogy a három hölgy ismerte egymást szegről-végről, sőt a szövegíró a formátum-koncepció ellenére (Hajós minden technikai például pitchelős trükkel igyekszik a felismerést hátráltatni), kisakkozta, hogy ki a zeneszerző, és úgy írta a szöveget, míg a producer meg bár nevesítés nélkül, de szintén tökéletesen levette a nóta zeneszerzői üzenetét. :)
* Nekem nagyon bejön ez az új Dalfutár (egyetlen negatívum, eddig láttam az a műsor végtelenül igénytelen, reklámokkal terhelt fb-oldala). Jó az ötlet, színvonalas, értelmes, élvezetes a megvalósítás (kétszer ekkora terjedelemben is lenne tartalom, szvsz Én például szívesen hallottam volna többet, mintavételezéssel is megfejelve az alkotóktól). Abszolút speciális formátum, nincs tér valós hangszerekre, zenekarra (egyszemélyi alprojektekre bomlik a cucc), montázs/integráció megközelítés előtérbe kerül. Sok érdekesség, finomság tud kiderülni. Nyilván fontos, hogy Hajós, mind a tévéhez, mind a zenéhez ért annyira (és hozzá elég rokonszenves plusz schlagfertig), hogy ne folyjon szét az egész a világba. A két részre bontás (előkészítés+stúdiómunka) is remek gondolat.
* Szóval, mindent összerakva, óriási frissességi, megújulási potenciált látok abban, hogy az alkotók szeparáltan, előzetes percepciók, beidegződések nélkül dolgoznak a dalon, blackboxként tekintve az alkotótársak inputjára-outputjára (stúdiómunkáig), alkotói rögtönzés, szokások elhagyása, egyre komolyabb technikai lehetőségek, stb. révén. Illetve tudok hinni abban, hogy a gyors munka így sem megy a minőség rovására. Wolf Kati elmondása szerint rengeteget tud érlelni, őrlödni egy-egy anyag felett. Itt viszont 45 percnyi ráhangolódása volt (messze legkevesebb, mint az eddigi öt adás, bármely alkotójának. A maximum, ha jól értettem 5-6-7 nap volt). A dolog nem volt véletlen, de milyen jól sült el.
* Nekem az 1.rész dala nem nagyon jött be. Király Viktor zongorás számkezdeménye, az ő hangján még csak-csak élvezhető, de az el-soul-osított végső nóta már nem bírt az én világom lenni, hiába volt jó az énekes.
* Az általam említetten szintén kedvelt 2.nóta nekem kifejezetten nagyon tetszett, noha amúgy ritka eklektikus társaság jött össze (Hajós nélkül tuti nincs összeállás).
+ Már a kínai-magyar srác, 7/8-dos "ugrós" típusú melankólikus dala önmagában nagyon jó lett a brilliánsan megszólaltatott akkusztikus gitárral.
+ Majka lett a szövegíró, aki ugyan Hajós nagy haverja, én ki nem állhatom, és ha meglátom/meghallom azonnal kapcsolom ki (ignorálom).
+ Jó lett iamyank producerkedése/hangszerelése is, kellően kifinomult, dalhoz alkalmazkodó, remek hangulaterősítő ötletekkel. Látszott nagyon, hogy a srác nagyon érti a dolgát.
+ És végül a Voice-1 győztes Pál Dénes nagyon nagyot énekelt, kellemes hangján, ami nagyon passzolt mindenhogyan a nótához.
* A felhozatal leggyengébbike a 3.dal. Már maga az alapdal is gyenge nekem. A szöveg hiába tűnik jónak, a túlgondolt, túlspilázott, túl hangos, kevéssé kollaboratív, egyúttal gyengén/rosszra fókuszáló producer hiába tűnik szakmáját szintén értőnek, az egész nóta önmagában gyenge kevésbé szerethető produktum lett, a remek énekesnő ellenére is.
* A 4.dal elég erős lett, egy baja van csak, nem az én világom, bár azért hallgatható, szerethető. A csapat összes tagja jól adott bele a közösbe, még Fluor szövege sem volt elviselhetetlen.
* Konklúzió? A Dalfutár kiválóan mutatja indikátorként, nem reménytelen jó és élvezetes dalt írni, még ma sem, ráadásul nehezített spéci körülmények között is. Van tér megújulásra, alkotásra bőven. Ami főleg akkor tud megkérdőjeleződni, amikor a köztévén a Eurovíziós dalkiválasztás évről-évre rettenetesebb dalfelhozatalával szembesül az ember. Ha az én hatalmamban áll, inkább Palya Beáék dalával lennék horribile dictu utolsó, mint bármely rettenetet nevezném, a nyerés legkisebb esélye nélkül.
Update-1, 2016-december 24 02:24
Így hogy vége lett a Dalfutárnak (jaj de kár), az én százalékos sorrendjeim így alakulnak, hosszas gondolkodás után, 5 kategóriában:
0.Globálisan, teljes komplett számokat tekintve:
1.Asziszem: 100++%
2.Hagyom: 99%
3.Összetörve is jó: 80%
4.Visszhangok: 78%
5.Strand: 75%
6.Tudnád, ha érezném: 40%
1.Zeneszerzés::
1.Asziszem: 99+%
2.Hagyom: 99%
3.Összetörve is jó: 80%
4.Strand: 80%
5.Visszhangok: 80%
6.Tudnád, ha érezném: 10%
2.Szöveg::
1.Visszhangok: 100++%
2.Hagyom: 95%
3.Asziszem: 90%
4.Tudnád, ha érezném: 85%
5.Összetörve is jó: 80%
6.Strand: 80%
3.Producerkedés::
1.Asziszem: 100++++%
2.Hagyom: 99+%
3.Összetörve is jó: 90%
4.Tudnád, ha érezném: 85%
5.Strand: 50%
6.Visszhangok: 35%
4.Ének::
1.Asziszem: 100++%
2.Hagyom: 97%
3.Összetörve is jó: 95%
4.Tudnád, ha érezném: 90%
5.Strand: 75%
6.Visszhangok: 60%
Jó lett a 6.adás is.
* Hiábavaló volt az aggodalmam, hogy Hajós nem bírja majd szuflával a poénokat, meg tartalmi ötleteket. Azt is nagyon jó volt látni, hogy jól dolgoztak össze.
* Hien elképesztően gyönyörű, szép lányka, az egész játék nagyon jól állt neki. Mondjuk ebből a nótájából nekem annyira még nem jött le, hogy mennyi kraft van benne, zeneszerzői oldalon, főleg, hogy ennyire neves zenei iskolában tanul. Tehetség az érzékelhetően szorult belé, de ezt még ki kell majd bontania.
* Varró Dani nagyon rokonszenves srác minden tekintetben, és nagyon tud tényleg. Kicsit visszaadta alaposan elveszett hitemet a dalszövegek tekintetében
* Nekem a producer srác nem igazán jött be, számomra úgy tűnt, hogy inkább rontott Hien Dalfutár-játékalapnak jó zenei produktumán. A Strand mellett itt éreztem csak azt még, hgy producer rontott a zeneszerzői outputon. Mindenki más javított, vagy tartotta a magas szinvonalat.
* Az énekes nem volt rossz, de nekem kiugró sem. Jó volt látni nála az életörömöt, lelkesedést, de a hangja nekem sokkal kiforratlanabb, mint a sorozat többi énekesének.
Update-2, 2016-december 29 13:20
Dalfutár-Pilot (Karácsonyi extra, Hajós András YT-csatornáján)
Dalfutár-Hercegnő, a pilot adásában született dal
Király Viktor - Szűcs Krisztián - Szakos Krisztián - Palya Bea
2016. december 10., szombat
"Négy éve van hátra az amerikai birodalomnak "
Mészáros Tamás: Négy éve van hátra az amerikai birodalomnak
Az index.hu-s "Mindeközben" részeként jelent meg ma a fenti címmel egy igazi csemege kis színes. Olyannyira, hogy idemásolom az eredeti szöveget (némi plusz kiegészítéssel az eredetiből):
Legalábbis Johan Galtung szociológus-matematikus, a béke- és konfliktuskutatás úttörője szerint, aki annak idején megjósolta
* a szovjet birodalom bukását,
* az iráni forradalmat,
* a Tienanmen téri mészárlást,
* pár gazdasági válságot (1987, 2008, 2011) és állítólag
* a 2001. szeptember 11-i terrortámadást is.
Az amúgy erősen balos norvég professzor módszere arra épül, hogy egyes, jellemzően egymást (és a feszültséget) erősítő társadalmi-gazdasági-politikai önellentmondásokat rendez modellbe, és ezek dinamikája alapján jósolja meg, hogy mikor omlik össze az adott rendszer.
Amerikában pedig a következőket látja:
* túltermelés, munkanélküliség a gazdaságban, munkanélküliség,
* és a klímaváltozás növekvő költségei,
* növekvő katonai feszültségek az Egyesült Államok, illetve a NATO-tagok és más szövetségesei között,
* a háború mint olyan gazdasági fenntarthatatlansága,
* növekvő politikai feszültségek az USA, az EU és az ENSZ szerepeinek ütközése mentén,
* kulturális feszültségek az egyes vallási (zsidó-keresztény, iszlám) és egyéb társadalmi kisebbségek között,
* az amerikai álom ethosza és a valóság közti mélyülő szakadék.
Trump hatalomra jutása pedig Galtung szerint erősíteni fogja ezeket a feszültségeket, tehát felgyorsul majd az amerikai hanyatlás. Olyannyira, hogy akár 2020-ra véget is érhet Amerika globális primátusa (már 2000-ben is prediktálta ezt 20 évre előre, most csak megerősítette, "köti az ebet a karóhoz"), sőt akár az ország jelenlegi belső politikai egysége is felfordulhat. Értsd "USA összeomlik" jelentsen ez bármit is pontosan.
MEGJEGYZÉSEK:
* Szép kis pedigré, ha ezek a predikciók korrekten megtöréntek korábban. Ettől még semmi nem garantálja az újabb sikert.
* Négy évre előre ilyet prediktálni nem kis bátorság, ismerve a komplex / kaotikus folyamatokat. A jóval egyszerűbb "peak oil" armageddonja is totál vakvágány volt, a klímahiszti tarthatatlansága meg már egyenesen közhely, legalábbis itt ezen a blogon.. ;)
* Baromi homályos nemhogy a globális primátus elvesztése, de az összeomlás is (konkrétumok szintjén).
* Én tuti nem "túltermelés", "munkanélküliség" diemnziók mentén fogalmazné, hanem sokkal erősebben mutatnék rá
+ a társadalmi egyenlőtlenségek mélyülésére, lásd hozzá az utolsó bulletpointot az amerikai álom éthosz és valóság szakadéka kapcsán.
+ egyre növekvő társadalmi munkamegosztási problémákra valamint
+ a túlhajtott szemétgeneráló fogyasztói attitüdre.
* Ezt a klímaváltozási dolgot, "klímaszkeptikusként" nem akarom és nem tudom elhinni. Az egy dolog, hogy az IPCC mit hazudozik össze-vissza és az egy másik dolog, hogy felelős vezetők ebből mit konkludálnak a dollárok szintjén.
* A háború tényleg fenntarthatatlan, tapasztalat mentén is láthatóan.
* Kétségtelen vannak politikai feszültségek, de hogy ezek túlpörögnének egy kritikus ponton, pláne USA-EU relációban, magam részéről kicsit szkepszissel fogadom.
* Kulturális feszültségek is vannak, itt már jóval nagyobbak a valószínűségek sajnos.
* Trump - noha bicskanyitogatóan elviselhetetlen figurának tűnik -, annyit nem tudunk róla, szvsz, hogy komoly predikciót befolyásoló tényező legyen perpillanat, még be sem iktatták ugye.
Nekem ez az egész így vajákolásnak tűnik, esetleg némi szerencsével is átitatva.
+ A predikciós feladatot is túl nagynak, hogy ne mondjam megoldhatatlannak, gondolom
+ A "magyarázó változókban" is nagyon kevés kraftot érzek a kirívó hiányosságuk mellett.
+ A predikció maga is homályos ("nem számonkérhető / visszamérhető")
+ Nincs infó a modellépítésről ("komolyan vehetőséghez")
+ Nincs érdemi "vállalható" indoklás / levezetés sem.
Én ennyi alapján tuti nem megyek fogadó irodába pénzt feltenni erre a 2020-as kimenetelre, noha intuicióm szerint valamiféle valóban összeomlás felé halad a világ.
Az index.hu-s "Mindeközben" részeként jelent meg ma a fenti címmel egy igazi csemege kis színes. Olyannyira, hogy idemásolom az eredeti szöveget (némi plusz kiegészítéssel az eredetiből):
Legalábbis Johan Galtung szociológus-matematikus, a béke- és konfliktuskutatás úttörője szerint, aki annak idején megjósolta
* a szovjet birodalom bukását,
* az iráni forradalmat,
* a Tienanmen téri mészárlást,
* pár gazdasági válságot (1987, 2008, 2011) és állítólag
* a 2001. szeptember 11-i terrortámadást is.
Az amúgy erősen balos norvég professzor módszere arra épül, hogy egyes, jellemzően egymást (és a feszültséget) erősítő társadalmi-gazdasági-politikai önellentmondásokat rendez modellbe, és ezek dinamikája alapján jósolja meg, hogy mikor omlik össze az adott rendszer.
Amerikában pedig a következőket látja:
* túltermelés, munkanélküliség a gazdaságban, munkanélküliség,
* és a klímaváltozás növekvő költségei,
* növekvő katonai feszültségek az Egyesült Államok, illetve a NATO-tagok és más szövetségesei között,
* a háború mint olyan gazdasági fenntarthatatlansága,
* növekvő politikai feszültségek az USA, az EU és az ENSZ szerepeinek ütközése mentén,
* kulturális feszültségek az egyes vallási (zsidó-keresztény, iszlám) és egyéb társadalmi kisebbségek között,
* az amerikai álom ethosza és a valóság közti mélyülő szakadék.
Trump hatalomra jutása pedig Galtung szerint erősíteni fogja ezeket a feszültségeket, tehát felgyorsul majd az amerikai hanyatlás. Olyannyira, hogy akár 2020-ra véget is érhet Amerika globális primátusa (már 2000-ben is prediktálta ezt 20 évre előre, most csak megerősítette, "köti az ebet a karóhoz"), sőt akár az ország jelenlegi belső politikai egysége is felfordulhat. Értsd "USA összeomlik" jelentsen ez bármit is pontosan.
MEGJEGYZÉSEK:
* Szép kis pedigré, ha ezek a predikciók korrekten megtöréntek korábban. Ettől még semmi nem garantálja az újabb sikert.
* Négy évre előre ilyet prediktálni nem kis bátorság, ismerve a komplex / kaotikus folyamatokat. A jóval egyszerűbb "peak oil" armageddonja is totál vakvágány volt, a klímahiszti tarthatatlansága meg már egyenesen közhely, legalábbis itt ezen a blogon.. ;)
* Baromi homályos nemhogy a globális primátus elvesztése, de az összeomlás is (konkrétumok szintjén).
* Én tuti nem "túltermelés", "munkanélküliség" diemnziók mentén fogalmazné, hanem sokkal erősebben mutatnék rá
+ a társadalmi egyenlőtlenségek mélyülésére, lásd hozzá az utolsó bulletpointot az amerikai álom éthosz és valóság szakadéka kapcsán.
+ egyre növekvő társadalmi munkamegosztási problémákra valamint
+ a túlhajtott szemétgeneráló fogyasztói attitüdre.
* Ezt a klímaváltozási dolgot, "klímaszkeptikusként" nem akarom és nem tudom elhinni. Az egy dolog, hogy az IPCC mit hazudozik össze-vissza és az egy másik dolog, hogy felelős vezetők ebből mit konkludálnak a dollárok szintjén.
* A háború tényleg fenntarthatatlan, tapasztalat mentén is láthatóan.
* Kétségtelen vannak politikai feszültségek, de hogy ezek túlpörögnének egy kritikus ponton, pláne USA-EU relációban, magam részéről kicsit szkepszissel fogadom.
* Kulturális feszültségek is vannak, itt már jóval nagyobbak a valószínűségek sajnos.
* Trump - noha bicskanyitogatóan elviselhetetlen figurának tűnik -, annyit nem tudunk róla, szvsz, hogy komoly predikciót befolyásoló tényező legyen perpillanat, még be sem iktatták ugye.
Nekem ez az egész így vajákolásnak tűnik, esetleg némi szerencsével is átitatva.
+ A predikciós feladatot is túl nagynak, hogy ne mondjam megoldhatatlannak, gondolom
+ A "magyarázó változókban" is nagyon kevés kraftot érzek a kirívó hiányosságuk mellett.
+ A predikció maga is homályos ("nem számonkérhető / visszamérhető")
+ Nincs infó a modellépítésről ("komolyan vehetőséghez")
+ Nincs érdemi "vállalható" indoklás / levezetés sem.
Én ennyi alapján tuti nem megyek fogadó irodába pénzt feltenni erre a 2020-as kimenetelre, noha intuicióm szerint valamiféle valóban összeomlás felé halad a világ.
2016. december 4., vasárnap
Extrovertált vs introvertált
Számomra mindig izgalmas (volt) a tárgybeli *vertált téma. Legutóbb itt a "nagy személyiségteszt" blogposztban foglalkoztam vele. Úgy is mint erősen introvertált ember :)
Tegnap az indexes blog.hu domainen publikálódott egy új magyar nyelvű poszt:
Nagyhatalmak háborúja - hogyan értjük végzetesen félre egymást?
Bár maga a "harmadik szempont" blog meglehetősen szinvonalas az én véleményem szerint, főleg az egyre gyalázatosabb felhozatalhoz képest, ezzel a poszttal (meg üzenetével) nem igazán értek egyet, amit a poszt komment-szekciója szépen ellenpontoz is.
A blogposzt az alábbi állítással/állításokkal kezdődően siklik félre, a teljesen rossz vízválasztó megválasztásával. Ezen az úton tuti nem jutunk közelebb a lényeghez.
Az én szomorú tapasztalatom/konklúzióm, ebben speciel egyetértve az említett blogposzttal: mintha tényleg "háború" lenne az introvertáltak és extrovertáltak között. Nagyon nem értik egymást és egyre kevésbé értik egymást, olykor még a kollaborációjuk minőségében is (egyre inkább) nyomot hagyva.
Eszembejutott egy jó vízválasztó extrókra és intrókra: blogposztot mindkettő ír, de az extró alapvetően, perdöntő módon kiváncsi a világ véleményére/reakciójára, az intró meg akkor is megírja a maga posztját, ha egy olvasója/követője sincs (ami szinthez én már lassan nagyon is odafele konvergálok ugye). Egészen egyszerűen gyökeresen különböznek motívációik.
És végül két számomra fontos TED-videó (szövege-leirata, ha nincs idő végignézni a videót magát):
Susan Cain: Az introvertáltak ereje
Brian Little: Ki vagy? A személyiség rejtelme
PS: Szándékosan nem kapcsolódtam be a kommentelésbe: a szájkaratéra sem időm, sem kedvem nincs. Különben sem érzem, hogy lefutott lenne a téma. Bőven van tér árnyalásra. Kezdve ugye a blogposzt szerintem téves, többek által is jelzett kiindulásával vagy éppen vízválasztó-választással. Szegény posztszerző próbálna egyensúlyozni "semlegesen" a két - extro- és intro-oldal között, miközben a legdurvább indoklás/levezetés nélküli skatulya-minősítéseket ő osztogatja a posztjában..
By the way ez volt a 198-dik blogposztom, lehet, hogy megélem a 200-at? ;)
Tegnap az indexes blog.hu domainen publikálódott egy új magyar nyelvű poszt:
Nagyhatalmak háborúja - hogyan értjük végzetesen félre egymást?
Bár maga a "harmadik szempont" blog meglehetősen szinvonalas az én véleményem szerint, főleg az egyre gyalázatosabb felhozatalhoz képest, ezzel a poszttal (meg üzenetével) nem igazán értek egyet, amit a poszt komment-szekciója szépen ellenpontoz is.
A blogposzt az alábbi állítással/állításokkal kezdődően siklik félre, a teljesen rossz vízválasztó megválasztásával. Ezen az úton tuti nem jutunk közelebb a lényeghez.
"Valójában az introvertált emberek sokkal jobban szeretnek kukucskálni, mint az extrovertáltak, akik sokkal inkább a produkcióban érdekeltek, mint a műélvezetben.Kommentek érdekesebb állításai (a kövérítés sarokpontot jelez, nem azt, hogy egyetértek-e vagy sem):
Ha nem lennének azok az őrültek, akik produkciókkal látják el a tömegkommunikációt, akkor az introvertáltaknak egyszerűen nem lenne kit kritizálni, nem lenne kit kukucsálni: csak nézőink lennének, de nem lenne tartalmunk.
Hasonlóképp szörnyű lenne, ha csak extrovertáltak alkotnák a tömegkommunikáció rendszerét, hiszen akkor meg nézőink nem lennének. Az exhibicionisták és narcisztikusok (akik nyilván az extrovertáltak köréből kerülnek ki) biztosan nem nagyon néznének meg más produkciót, mint amiben ők szerepelnek, mert ők, még egyszer, elsősorban a létrehozásban, és nem a befogadásban utaznak."
"Az introvertáltak például – legalábbis látszólag – egyáltalán nem értik, miért olyan aktív valaki a közösségi médiában. Mivel azonban introvertáltak, szeretnek gondolkodni és elméleteket gyártani, melyek felvázolásakor természetesen magukból indulnak ki: mi késztethet arra egy introvertáltat, hogy naponta akár többször is posztokat írjon?"
"Mit csinálnak ezzel szemben extrovertált barátaink az introvertáltaktól származó kritika láttán? Sajnos ők is hajlamosak magukból kiindulni és úgy pszichologizálni a dolgot, hogy egy extrovertáltat vajon mi késztethet arra, hogy más extrovertált produkcióját kritizálja. Hát persze hogy az irigység jut eszébe, mintha az introvertáltnak is célja lenne az ön-promóció, csak nem meri, béna hozzá vagy egyszerűen nincs is mit mutogatnia. Pedig távolról sem ez a helyzet – az introvertált az esetek nagy részében egyszerűen tényleg nem érti a dolgot, mert ő nagyon másként működik."
Padisah: szerintem a szerző félreérti az introvertáltakat, az nem a befogadó szerepről szól, hanem arról hogy a külvilág helyett a saját gondolataira figyel, tehát nemcsak külső megnyilvánulásaiban fogja vissza magát, hanem az érzékelésben is. itt inkább a kapcsolódásra való igény, és a többi ember iránti érdeklődés hiányzik vagy gyengébb.
Harmadikszem bloggazda: @padisah: nincs olyan, hogy saját gondolat. A gondolat csakis a kommunikációban valósul meg, vagyis mindig kell az input ahhoz, hogy egyáltalán legyen min gondolkodni. Az introvertáltak ugyanolyan bemenettel rendelkeznek mint az extrovertáltak sőt sok esetben még nagyobb a bemenő forgalmuk, ellenkező esetben nem lennének alkalmasak olyan szakmákra mint pl a tudományos kutató vagy a pszichológus, amik tipikusan introvertált szakterületek. A kimenetnél van különbség egyedül.
Padisah: @:harmadikszem így gondolkodik egy extrovertált :)
en.wikipedia.org/wiki/Extraversion_and_introversion
Megnéztem nem mondok-e én hülyeséget, de már a Jung által választott szó is, ami a két ellentétes személyiség típust leírja, arra utal ami a lényeg: hogy a figyelem befelé vagy kifelé fordul. Abban természetesen igazad van, hogy nulla inputból senki nem tud magvas gondolatokra jutni, illetve amire jut, az a fantázia szüleménye lesz. Viszont az introvertáltat jobban érdekli hogy adott menyiségű inputot továbbgondoljon, mint hogy rögtön másikat keressen.
Harmadikszem bloggazda: @padisah: a tovább gondolás valószínűleg stimmel, ahogy az is, hog az introk inkább analitikusak mint habzsolók. Amit Jung ír az nem az inputra vonatkozik, ezt megint megerősítem, hanem a kogníció feldolgozó részére és az outputra. ...Ezzel szemben az extrok inkább szintetikusak és produktívak.
MM:
(1) Nyilván ugyanaz a zajáradat éri mindkettőt ebbe kár belekötnie a bloggazdának, ez az origó, a kiindulási pont, Padisah sem ezt vitatta. Az a nem mindegy, hogy a kognició feldolgozásának kezdetén az intrók és extrók hogyan szelektálnak, már rögtön az inputnál.
(2) Nyilván szintézisre (szintézis-gyártóra) gondolt a bloggazda, nem szintetikusra. Ami egyébként ettől még ugyanúgy tévedés a szembeálíltás, szvsz. ;)
Nem Penny hajója:
"a külvilág helyett a saját gondolataira figyel"
"a többi ember iránti érdeklődés hiányzik vagy gyengébb"
Hát nagyon nem igaz az introvertáltakra, amit írsz. Az introvertáltak pont, hogy amolyan "csöndes megfigyelők" és a posztban szereplő kukkolásos hasonlat is találó. Egy gyakorlati példával élve: egy társasházban élő introvertált pontosan tudja, hogy melyik szomszéd nagyjából mivel foglalkozik, kikkel él együtt, mennyit van otthon, a parkolóban melyik autó kié. Még akkor is, ha történetesen nem nagyon spannol semelyik szomszéddal. Az ugyanitt élő extrovertált viszont hiába elegyedik szóba mindig valamelyik lakóval, ha valaki nála érdeklődik a társasház X lakójáról, akkor sokszor még évek után sem tudja, hogy ott lakik-e. Tehát pont, hogy az extrovertáltakra igaz, hogy a külvilág helyett a saját gondolataikra figyelnek.
Kálmán L: @padisah: ott a pont, extrovertáltakra jellemző a kisajátítás (így született ez a frázispuffogtatós cikk), introvertáltakra inkább az összevetés. A túloldal meg inkább "összeverődik" valamilyen eszmerendszer mentén , addig egy igazi introvertált JENGA-t fog játszani az eszmerendszerrel és időben eláll az útból jó érzékkel azelőtt mielőtt nagy robajjal összezuhan. Az extrovertáltak természetesen addigis kacérkodnak a képzeletbeli JENGA tetején.
Alick:@padisah: Igen, az introvertált nem reagáló üzemmódban van, hanem a felépített belső vonatkoztatási rendszerében átértékeli, megszűri az inputot... és sok esetben az extrovertáltak nehezen tudják előrevetíteni a viselkedését. Pl. az INTP típusra ez erőteljesen igaz. (MM: erről beszélek én is, és ezt nem képes megérteni a bloggazda, több kommentből sem)
BicepszElek77: Jó poszt!!! Legalábbis az első, ami leírja az öntömjénezés vs "irigység " (=hagyja mar abba ez a sok hazudozast!! Folebem akar kerekedni???) párosát.
Szerintem a fő különbség: az extrovertált az érzelem alapú, a kommunikáció a fontos, nem az értelem (vagyis a cél nem informació, hanem a kapcsolat teremtése). Nagyon sokszor ő beszél és mást nem hallgat meg, csak a saját beszédje érdekli, gyakram szeret fölébe kerekedni másoknak(gazdagabb vagyok, ügyesebb vagyok, bátrabb vagyok népszerűbb vagyok, elitebb vagyok, nem szereti a kritikát vagy ha más is hasonlóan beszél (ezert utálja a többi eztrovertáltat).
Az introvertalt okosabb, figyelősebb, információ-központú, de gyáva szociális téren: fél az (új) emberektől, a konfliktusoktól, a változastól, a dönteshozataltól. Jobban szeret háttérben maradni, ad mások véleményére, nem szeret dicsekedni, szeret titkolózni saját magáról.
(MM: nagyon jó komment, az én tapasztalatommal meg konklúziómmal is maximálisan egybevág)
[megmondoember]
* A cikk tökéletes bizonyítéka az extrovertáltak elemző- és megértőképességének hiányának. Már azt sem érti, hogy mi az introvertáltság és extrovertáltság lényege, és miben különböznek egymástól.
* Nem, nem abban, hogy az introvertált fogyasztja az extrovertált meg gyártja a tartalmat. Sőt, a legtöbb tartalmat, illetve a tartalmak lényegi részét tipikusan introvertáltak gyártják. Ők az írók, a kreatív szakemberek akik a tervét, a szellemi részét megalkotják a produkciónak, a mérnökök, akik a műszaki, szerkezeti hátterét biztosítják; a vezetők, könyvelők, akik az üzleti részét szervezik, stb. Az extrovertáltaknak pedig annyi szerep jut ebben, hogy ők az arcai, a szolgai megjelenítői ennek a tartalomnak az olyan esetekben, ahol ez szükséges. Amit a szerző összekever azzal, hogy ők a tartalom gyártói. Pedig ugye nagyon nem.
* A valódi különbség az introvertált és az extrovertált között abban van, hogy az egyik jó megfigyelő és elemző készséggel rendelkezik, míg a másik nem.
* Az introvertált érti a világ működését - vagy legalábbis törekszik erre és folyamatosan halad ebben előre -, ami miatt önmagában is tud döntéseket hozni, és ahogy a világ és a dolgok megértésben halad előre, folyamatosan sikerélményei vannak. Ő nincs közvetlenül ráutalva másokra, élvezi az egyedüllétét saját és mások gondolataival, hiszen ezen keresztül is termékeny, és ő tipikusan folyamatosan alkot is valamit elemző-rendszerező természetéből következően. Megveti a látszatot és mindennél többre értékeli a valódi teljesítményt.
* Ezzel szemben az extrovertált abszolút nem érti a világ működését, így folyamatosan arra szorul, hogy mások felől visszajelzéseket kapjon, hogy amit csinál, gondol, ahogyan kinéz, stb. az úgymond jó vagy rossz -e. Ezért nem bír meglenni magában, mert gondolatai meddőek, önmagában pedig tanácstalan, döntésképtelen. Ezért szeret csordában élni, másokat követni, illetve másokat saját követésére buzdítani. Rá van utalva másokra, hiszen mások véleménye - és konzisztens belső eszme- és értékrendszer - nélkül képtelen eligazodni a világban. Ő tipikusan nem alkot (ha mégis, akkor azért, hogy prezentálhassa magát), illetve egyetlen műve saját maga, mint (audio)vizuális (látszat)alkotás, ami viszont nem valamiféle megértésből és rendszerezésből ered, hanem a külső véleményeknek megfelelés, az azokhoz idomulás vágya. Egy maszk, egy álca, ami elrejti a belső, bizonytalan és fejletlen lelket és szellemet, illetve gyakran utóbbiaknak teljes hiányát.
* Persze, erről még sokat lehetne írni, de a fentiek az alapvető eltérések, illetve okai minden különbségnek, ami az extrovertáltak és introvertáltak között létezik.
Az én szomorú tapasztalatom/konklúzióm, ebben speciel egyetértve az említett blogposzttal: mintha tényleg "háború" lenne az introvertáltak és extrovertáltak között. Nagyon nem értik egymást és egyre kevésbé értik egymást, olykor még a kollaborációjuk minőségében is (egyre inkább) nyomot hagyva.
Eszembejutott egy jó vízválasztó extrókra és intrókra: blogposztot mindkettő ír, de az extró alapvetően, perdöntő módon kiváncsi a világ véleményére/reakciójára, az intró meg akkor is megírja a maga posztját, ha egy olvasója/követője sincs (ami szinthez én már lassan nagyon is odafele konvergálok ugye). Egészen egyszerűen gyökeresen különböznek motívációik.
És végül két számomra fontos TED-videó (szövege-leirata, ha nincs idő végignézni a videót magát):
Susan Cain: Az introvertáltak ereje
Brian Little: Ki vagy? A személyiség rejtelme
PS: Szándékosan nem kapcsolódtam be a kommentelésbe: a szájkaratéra sem időm, sem kedvem nincs. Különben sem érzem, hogy lefutott lenne a téma. Bőven van tér árnyalásra. Kezdve ugye a blogposzt szerintem téves, többek által is jelzett kiindulásával vagy éppen vízválasztó-választással. Szegény posztszerző próbálna egyensúlyozni "semlegesen" a két - extro- és intro-oldal között, miközben a legdurvább indoklás/levezetés nélküli skatulya-minősítéseket ő osztogatja a posztjában..
By the way ez volt a 198-dik blogposztom, lehet, hogy megélem a 200-at? ;)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
