index: "Ha gazdag, akkor nem lehet hülye"

 index-interjú Jeffrey Pfeffer-rel: Ha gazdag, akkor nem lehet hülye

Rendesen szívenütött a tegnapi - Szalai Bálint által jegyzett - indexes-interjú (pozitív értelemben), mind szemlélete, mind a kvantitatív megközelítési igénye miatt. Noha egyébként alapvetően nagyon szomorú témáról van szó: "hogyan ignorálódik az ember, a kapzsi pörgésben."

Az alábbiakban próbáltam a számomra legfontosabb és legszűkebb (legkevesebb betűs) kivonatot összehozni, majd a végén teszek pár személyes megjegyzést. Annyira fontos a téma és hozzá jó a mondandó, hogy szerencsére nincs sok kiegészítésre szükség.

Jeffrey Pfeffer: a Stanfordon doktorált 1972-ben, jelenleg ott (is) tanít. A menedzsmentgurunak számító kutató fő területe a HR és a szervezetelméletek, de elég szerteágazó kutatásai voltak a szervezeten belüli hatalomtól a hatásosnak vélt menedzsmenttechnikák kvantitatív felméréséig. 

Manapság tényleg bármit igazol a pénz. Az USA-ban biztosan, de úgy gondolom, hogy az egész világon az a helyzet, hogy annak, aki gazdaságilag sikeres, az emberek mentségeket keresnek lényegében mindenre. Nem figyelünk oda olyanokra, hogy ez a sikeresnek tartott ember vagy szervezet például okozott-e komolyabb egyenlőtlenséget, létrehozott-e stabil és értelmes munkahelyeket, vagy mondjuk az USA-ban adott-e rendes egészségbiztosítást a dolgozóinak. És aztán a pénz persze hamar hoz politikai és szociális hatalmat is.

A győzelem minden alól felment...jól látszik a sportban is, legalábbis az USA-ban. Számos edző megszegi a toborzási, igazolási szabályokat, több játékos szexuális zaklatási ügyét elhallgatják, de amíg nyernek, addig az mindig jó kifogás lesz.

Hasonló ez ahhoz, amikor valami gazdag, híres ember vagy igen sikeres vállalat vezetője elképesztő hülyeségeket magyaráz...hiszen gazdag, tehát okosnak is kell lennie....például Trump, aki sikeres üzletembernek állította be magát, majd utána sokszor hivatkozott arra, hogy valamit tudnia kell, ha egyszer sikeres üzletember.

Sokat foglalkozott azzal is, hogy a munkahelyi stressz milyen mértékű egészségügyi károkat okoz
+ ...számos jellemzőt már régóta ismerünk is, mint például azt, hogy az elbocsátások jellemzően megölik az embereket. Felviszi az öngyilkossági arányokat, gazdasági bizonytalanságot és elszegényedést hoz, mindez növeli a stresszt, amibe belebetegednek a korábbi dolgozók.
+ Azt is tudjuk, hogy a túlórák milyen egészségtelenek...nem tudjuk kipihenni magunkat, az is fokozza a stresszt és erősen rontja az egészségünket. A munka és magánélet egyensúlya vagy az egészségügyhöz való hozzáférés is mind komoly stresszfaktorok.
+ Brit adatok alapján erős összefüggés van a szív- és érrendszeri megbetegedések és aközött, hogy mennyire rendelkezünk szabadon a munkánkról.
+ Mi azt néztük meg, hogy ezek évente nagyjából 120 ezer halálesetet okoznak az USA-ban. Ezzel közvetve a munkahelyi stressz az ötödik leggyakoribb halálok lehet az USA-ban.
+ ...a felmerülő problémák nagy része nemcsak a dolgozóknak káros, hanem a vállalatoknak is. Ha kizsigerelik a dolgozóikat, akkor igazából ők is rosszabbul járnak.
+ De mindez például azon is múlik, hogy egyénileg és társadalmilag milyen mutatókat tartunk fontosnak. Ha folyton a GDP-ről és a vállalati eredményekről beszélünk, a munkavállalói jóllétről pedig kevésbé, akkor kevésbé érdemes csodálkoznunk a nehezen elviselhető munkahelyek miatt.

Itt nincs időbeli probléma? Ha a szervezeti vezetőknek folyton rövid távú célokra kell fókuszálniuk, akkor eléggé adódik, hogy teljesen elhasználják az embereiket a rövid távú haszonmaximalizálásért....
+ ha aggódunk a fizikai környezetért, akkor pontosan ugyanúgy aggódnunk kéne az emberi környezetért is.
+ A The Machine That Changed the World című könyvben például elég világosan bemutatták, hogy az elkötelezett, magas színvonalon dolgozó munkásokkal a cégek felülmúlják a versenytársaikat.

Nem kell remeknek lenni, csak a többieknél jobbnak.

Érdeklődnek politikusok vagy menedzserek az eredményeik iránt?
+ Nem gondolom, hogy manapság bárki is különösebben érdeklődik az emberek iránt, legyen az politikus vagy vállalatvezető. De az biztos, hogy az évek során rengeteg bizonyíték gyűlt fel számos iparágban az elkötelezett munkavállalók és a termelékenység és nyereség közti összefüggésről.
+ Ehhez és a korábban felvetett ellátási láncbeli problémákhoz is kapcsolódik viszont, hogy erősen függ attól is mindez, hogy a társadalom mennyit hajlandó eltűrni. Akarjuk, hogy egy kicsit olcsóbb legyen a hűtő vagy a monitor, miközben megöl embereket ez a folyamat? Megéri, igazolja nekünk az eredmény az áldozatokat?
+ Ferenc pápa nemcsak a menekültekkel való emberséges bánásmódról szokott beszélni, hanem erről a témáról, a munka fontosságáról és méltóságáról is, és hogy a munkavállalókat jól kell kezelni, mivel a munka az életnek egy fontos része.
+ Szóval ez oda fut ki, hogy mik az értékeink igazából. Tartjuk-e annyira értékesnek az embert, mint mondjuk a jegesmedvét?
+ De egyébként az sem véletlen, hogy azok az országok jobban érdeklődnek a munkakörülmények szabályozása iránt, ahol valamiféle társadalombiztosítás keretében végül az állam fizeti a dolgozók egészségügyi költségeit.

Az átláthatóságnak is fontos szerepe lehet.
+ Hiszen egyes vállalatok viszonylag hatékonyan el tudják titkolni, hogy igazából milyen folyamatok közt dolgoznak náluk az emberek. Igen, elképesztően fontos kérdésnek tartom az átláthatóságot.
+ A legtöbb területen romló trendeket látni. Leginkább azért, mert régebben sokkal tovább tervezték az emberek a karrierjüket egy-egy vállalatnál, akár az egész életükben egy helyen voltak, a cég invesztált beléjük, ők pedig egyre feljebb jutottak.
+ Aztán inkább csak állások maradtak,...
+ ...most pedig csak feladatok....
+ Ez azt is jelenti, hogy egyre kevesebb embernek lesz hagyományos munkaviszonya.
+ Ezeket az embereket pedig nem is fogják védeni a hagyományos munkaszerződésekből származó jogok se.
+ Általában jóval távolabbi már a viszony a dolgozó és a munkaadó között. Nem tudom, mennyire törődünk egyáltalán a munkavállalókkal, de azokkal biztosan kicsit se, akik még csak nem is munkavállalói a cégünknek.

Lehet egyáltalán hatékonyan mérni ezt a munkavállalói jóllétet? Igen, az látszik, hogy egy egyszerű mutató is elég jó jelzést ad: ha önbevallással elmondják a dolgozók, hogy egy 1-től 10-ig terjedő skálán mennyire érzik egészségesnek magukat. Ez önmagában elég megbízhatóan előrejelzi a várható betegséget és a halált is, minden korcsoportban vagy etnikumnál. Az erős kapcsolat nehezen megkérdőjelezhető.

Mit gondol a mai business schoolok szerepéről? Nem tudnak megfelelőbb módszereket és szemléletet adni az új menedzsereknek? Ahogy például Duff McDonald ezt be is mutatta, az üzleti iskolák tele vannak összeférhetetlenséggel. Mivel az egyik oldalról el kell mondani, hogy hogyan néznek ki most a vállalatok, el kell mondani azt is, hogy hogyan kéne kinézniük, de másik oldalról pénzt is kell szerezni a működéshez. Szóval akitől pénzt kérek, azzal nem feltétlenül akarok túlságosan őszinte lenni.

Annyit se tudnának tenni, hogy közelebb hozzák a tudományos világot a vállalatvezetőkhöz? De, tudnának. A kérdések mögötti feltevés elméletben helyes...de a gyakorlatban mire az MBA-ig eljutnak a diákok, már bőven a húszas éveikben járnak. Addigra pedig a tanáraik szerepe az értékek kialakításában, a szemléletük formálásban már nagyon korlátozott.

Egyébként általában az álszentséget és a hazudozást jelentős problémának lehet mondani az üzleti és a tanácsadói világban? Annyiban mindenképp, hogy a munkavállalók részéről igen erős cinizmust hoz létre. Ha azt mondják a vezetők, hogy az emberek a legfontosabb erőforrásaik, aztán nem úgy cselekszenek, ha a szerénységet és hitelességet értéknek mondják, aztán meghazudtolják, és hasonlók. Az USA-ban mindenképp kialakult már egy igen erős cinizmus és illúzióvesztés a munkavállalók részéről.

Némileg kapcsolódik, hogy ha valaki vezetésről, menedzsmentről akar tanulni, akkor a legnépszerűbb szerzők és előadók olyanok lesznek, akiknek nincs tudományos hátterük vagy akár csak különösebben releváns tapasztalatuk a témában, inkább csak egyfajta kevésbé következetes prédikátorok.
Ez elképesztően nagy probléma....Ha én adnék tanácsot a menedzsereknek – amit jó eséllyel kevésbé fogadnának meg –, akkor legfőképp azt javasolnám, hogy
+ legyenek intellektuálisan kíváncsiak. Minden ott kezdődik, hogy kérdéseket teszünk fel, nem csak elfogadjuk egyesek állításait, hogy ez így van, az meg úgy. Tényleg úgy van? Mi alapján jött ez ki?
+ Például a munkaerőköltség mértéke és a bérek közti kapcsolat jellemzően messze túlbecsült. Ha több pénzt kínálnak az embereknek, akkor jellemzően termelékenyebbek lesznek és a munkaerőköltség mértéke éppenséggel alacsonyabb lehet.
+ Milyen erős a kapcsolat a nyereség és a munkaerőköltség között?
+ Gondolhatunk mondjuk a luxusmárkákra, ahol profit messze döntő része az innovációból és a márkaértékből ered, megengedhetnek maguknak magasabb munkaerőköltséget. Érdemes intellektuálisan kíváncsinak lenni, jobban megérteni a dolgozóinkat és a vásárlóinkat is.
+ A néhai Peter Drucker mondta még azt, hogy a menedzserek azért nem akarnak gondolkozni, mert a gondolkozás kemény munka.

Foglalkozott még a hierarchia kérdésével is. Miért akarnak az emberek mindig mindenképp magasabbra jutni a hierarchiákban? Általában hierarchiát hozunk létre, ha van rá lehetőségünk, ezt talán Magyarországon még jobban is látni, mint az USA-ban. A hierarchia egyébként lehetővé teszi az összetett és kölcsönösen függő emberi interakciókat, ami nem rossz dolog, és könnyen át is látják az emberek. Hallottam, hogy nemrég volt egy tüntetés, de csak hétezer ember volt rajta. Valószínűleg az egyik oka annak, hogy ilyen kevesen mentek el egy tüntetésre, az az, hogy önszerveződő volt. Az önszerveződő rendszerek viszont elég szétesésre hajlamosak, szétfolyik bennük az energia.

Hallott a CEU-körüli botrányról? Igen, és azt gondolom, hogy nem kéne egyetemeket bezárni....Ha Szilícium-völgy sikerére gondolunk, akkor nem az alacsony munkaerőköltségeket vagy az egyszerű állami szabályozást kell mögötte keresnünk, hanem leginkább a Stanfordot és a University of Californiát. Aligha mondok újat azzal, hogy az információ és az ötletek szabad áramlása kulcskérdés abban, hogy mennyire lesznek gazdagok egy ország lakói.

Amit saját kútfőből mindehhez én hozzátennék:

* A "győzelem minden alól felment" topik hátterében én a kognitív disszonanciát sejtem. Ami működhet mindkét (pozitív és negatív) irányban.
+ Annyira győzelemre vagyunk kalibrálva (sportban is), hogy lesz*rjuk a doppingot is. Nem akarjuk észrevenni, hogy fogyasztóként bábok vagyunk egy pénzzel gusztustalanul megfertőzött/eltorzított cirkuszban. Ahogy a hazai stadionépítési láz mögött is, a győzelemhajsza kapudrogja sejlik fel (persze a korrupciós pénzlenyúlásokon felül, pusztán "ideológiailag" nézve csak a dolgot).
+ De fordítva is érzékelhető a jelenség: a politikus anyira selejtember, hogy képtelen értelmes mondatra vagy bármi jóra. Nem fér bele hétköznapi világképünkbe, hogy korrupción felül juthat bármi érdemire idő, erőforrás (rezsim-színtől függetlenül). Nem tudhat beleférni sokak (perdöntően genetika és tapasztalat fűtötte) világképébe.

* "Munkahelyi stressz, egészségügyi károk, termelékenység" topik. Az én idevágó számomra erős analógiám, a szakmám által preferált, általam kárhoztatott "agilis fejlesztési módszertan". Itt a blogon bőven veséztem az "agilis" dolgot, az interjú kontextusában maradva az én problémám hármas:
(1) Általános kalapácsként tekintünk rá, ami minden szög beverésére jó. Még a kör négyszögesítését is evvel képzeli már manapság a világ.
(2) Kiemel egyetlen fókuszt (skálázható hatékonyság), minden más (pl.: humán, perspektíva stb.) szempont rovására.
(3) De ahol még helye is lenne, ott is rosszul csináljuk perdöntően, aminek következtében rohadnak el, válnak eldobhatóvá informatikai rendszerek állásukban is (nemhogy fejlesztés közben).
Kb. akkora brutális különbség van aközött, hogy valaki zöldmezősen kezd fejleszteni, avagy harmadik beszállítóként "csak" folytat projektet (sok baromság öröklésével párhuzamosan), mint fain kaszával avagy Kain f*szával parlagfű-mentesíteni.
Pfeffer analóg kontextusában is,
(1) a profit elve kikezdhetetlenül és "validálhatóan" állandó
(2) "haszonmaximalizálás" kizárólagos fókusza
(3) a tönkretett ember lecserélhető, ignorálható, eldobható

* A poén az, hogy Pfeffer javasolt gyógymódja a fentiekre úgy
(1) kiválóan adatbányász-szemléletű ([magyarázó]faktorok azonosítása, számokba leképzése, kvantitatív elemzése)
(2) hogy analógiába állítható az én általam lassan két éve javasolt gyógyszerrel az agilis-problémák csökkentése vonatkozásában, amit Agilis Talend posztomban fejtettem ki. Adatbányász mentalitásomat én sem tudom megtagadni: én is
(1) Számokat akarok/javaslok látni, ott is, ahol nem látszik (reprezentáció keretében), mint Pfeffer a munkavállalói közérzetnél.
(2) Eladható plusz termékké/faktorrá szeretnék javasolni konvertálni olyan nehezen vagy fel-nem-osztható extra rezsi-tevékenységeket, ami fenntarthatóbbá, pusztulást megállítóvá teheti a fejlesztést folyamatában. Természetesen "piac-tűrően", hogy "beleférjen" átlátható módon a budgetekbe. Ahogy Pfeffer is keresi az "ember"-t és "összrendszer-javítás" mentén, a kvantitív elemzéseiben.

* Hálás voltam Pfeffernek, hogy a GDP és eredmény mellett a jólétről is kell beszélni, különben minden gondolkodás torz és félrevivó lesz a teljes összkép vonatkozásában.

* Pfeffer szerintem túltolja a "társadalombiztosítás" jelentőségét, az ember fontosságának kontextusában. Sajnálatos (ellen)péda erre éppen Magyarország.

* "Önbevallás" a munkahelyi közérzet kontextusában. Még ez a kitöltés oldalról meghackelhető kérdőív is mennyire tudhat segíteni. Most képzeljük el azt, ha objektív/tárgyilagos kutatás támogatja ugyanezt. Csakhát "kit érdekel", teszi fel jogosan a kérdést Pfeffer.

* "Átláthatóság"-topik. A sok fontos gondolat között az egyik legfontosabb. Csak annyit mondok illusztrációnak: Uber. Milyen jól hangzik, ha csökkentés révén a pluszköltség egyéni haszonná transzformálódik, ugye? Ami aztán sérülékenyebbé, kiszolgáltatottabbá teszi a dolgozót hosszú távon. Itt sincs tehát ingyen ebéd.

* "Business school" meglátás sajnos perfekt módon általánosítható. Ki tud/mer őszinte lenni az üzleti világban? Sokszor a megrendelő maga várja el az illuziót a valóság rovására. Ahogy a modern politika is perdöntően láthatóan így működik. Álszent verbalizmus fonalasan vezethet tömeges elkeseredésbe.

* Hierarchiát illetően én (részben) ellentétesen gondolkodom, mint Pfeffer. Ő csak a szervezettséget emeli ki (értelmezésemben), amikor a hierarchia fontosságáról beszél, én viszont ugyanolyan fontos faktornak gondolom a támadást/sérülést, például a buliforradalom kontextusában, ami mindkettőnknél példa (lásd "vezetők lejáratása médiában" topikot). Erről bővebben a Kell-e vezér/arc egy "buliforradalomhoz"? blogposztomban beszéltem.

* Szomorú aktuális adalékot ad az interjúhoz a másnap megjelent elemzés (+kommentek):
Térképen: hol fogyunk, hol élünk egyre többen? illetve Facebook-on is.