GDP mint mutató megállíthatatlan avulása

.
Látszólag három elég különböző téma, amivel rövid időn belül foglalkozott az index.hu portál, nálam szorosan összekapcsolódnak, és érintettként nagyon is foglalkoztatnak.
Az első témának korábban szántam már külön blogposztot is.
A második téma adja e blogposzt apropóját, ami egyfelöl nagyon szorosan kapcsolódik az elsőhöz (mesterséges intelligencia térnyerése és hatása a jövőre), illetve szorosan kapcsolódik a harmadikhoz (konkréten linkeli a harmadik témát értintő cikket)

A jövő munkája
Robotok miatt jöttek fel Trumpék
GDP vagy boldogság

A második téma kiindulása, hogy a DeepMind AlphaGo-ja 4:1-re alázta a napokban a Go dél-koreai Kaszparovját. Azt aki előzetesen fordított alázásra készült. Aminek nyomán - nemcsak ő, hanem a világon sokan - bizonyos átértékeléseket látnak szükségesnek.

Ez számomra a "mélyben" azt jelenti, hogy a három nagy erőforrás, ami egyaránt fontos az egyén és a társadalom szempontjából (pénz, tudás, kapcsolat) egyike, itt ebben az esetben a TUDÁS, nagyon erősen gyorsulva kilőtt, méglévő különbségeket potenicálisan várhatóan még sokkal nagyobbra növelve.

Pár posztulátum ehhez:
- Itt sem szabad keverni a tudás okosságát, a bölcsességgel magával. Ebben a posztban kizárólag a tudást generáló okosság van csak fókuszban.
- De a tudás magát is leszűkítem pusztán csak a jövedelemtermelő részére
- Itt is fontos az egyén és a tömeg viszonya abban a kontextusban, hogy hány egyén fér hozzá és mennyire szakadnak le a tömegek a nagy versenyfutásban.

A vékonyódó elit száguldó innovációja áll szemben az egyre nagyobb leszakadóban lévő tömeg kiszolgáltatottságával, amit egyre nehezebb lesz "demokratikus" mederben tartani, ha az innováció sebessége csak a technológia irányában gyorsul. Ezeknek az eltérően gyorsuló pályáknak az egyik - távolról sem első - jele a mostani Trump-hisztéria: de bőven várhatók további és akár sajnos még erősebb hatású jelek is.

Tetszik, nem tetszik. olyan ütemben szaporodnak a technológiai fejlődés nyomában felmerülő vadiúj kérdések illetve nőnek a keletkező feszültségforrások száma illetve azok szuperponálódó feszültségei, hogy az utóbbiak érintetlenül maradása nem sok jót vetít előre, akkor sem, ha egy-egy közösség tud rugalmasan gyors válaszokat adni. És ez választ ad nézetem szerint arra is, hogy miért vág ide a GDP meg boldogságmérés témája.

A nagyon szomorú apróbetűs kiegészítés a fentihez, ahogy én látom: a magyarországi aktuális politika a három jelzett erőforrást tekintve egyre rosszabb helyzetet generál: 
- pénzben, azért vagyunk jók, a valóságot elfedve, mert ömlik be az uniós erőforrás, ki tudja meddig. Ezért van mikroszkópikus gazdasági növekedés a leküzdhetetlen adósságtömeg mellett is.
- kapcsolatban  azért vagyunk egylőre még jobbak, mert EU-hoz tartozunk, ami csomó védettséget ad, ám az EU is csomó problémával küzd sziszifuszi módokon, és az orosz-orientáció sem ad sok örömre okot.
- tudásban viszont egyértelműen leszakadóban vagyunk minden mutató szerint. Oktatásra fordított pénz (lásd sztrájkhangulat), Pisa, legjobb egyetemek rangsora és társai. És ez jelentősen a rendszerváltás és az azóta eltelt időszak terméke kormányszíntől függetlenül. Hiába vannak jó kutatóink, hiába vagyunk data science-ben jó helyzetbem lévők, a globalizmus és a vele "szembenálló" nagyon gyenge lokális/hazai politika interferál ezen előnyökkel.

Itt az idő, hogy az általam is oly sokszor kárhoztatott GDP-t a posztbeli kontextusban átgondoljam, annál is inkább, mert "tömegemberként" is érintve vagyok, nemcsak a mesterséges intelligenciát tekintve. Látni kell, hogy a hatalmas technológiai innováció és növekvő társadalmi feszültségek árnyékában mennyire avul el és válik egyre ártalmasabbá az amúgy is rossz alaphelyzetből startoló  GDP, mint mutató.

A GDP-mutató tipikusan az a cucc, amit mivel "könnyedén"(?) lehet számolni kineveznek minden valós alap nékül fontos teljestménymutatónak. De könyörgöm attól még, hogy valamit LEHET (számolni), attól azért még nem KELL megtenni (itt teljesítmény-mérésnek). Én is megtehetném, hogy pofonvágom a nekem antipatikus külföldi projektvezetőmet (és néhányszor viszketett is a tenyerem), de ez nem azt jelenti, hogy meg is teszem, ugye. Vagy attól még, hogy tetszik egy lány az utcán, nem fogok kéretlenül fizikailag is nyomatékot adni a dolognak, hiszen vannak egyéb körülmények is.

A GDP-t azt sem "menti", hogy a helyére/melléje ajánlott boldogság-indexek, amit a harmadik indexes-cikk is oly naiv együgyüséggel tárgyal, még koncepcionálisan is tárgyalhatatlan, nemhogy a mérésük lehetséges lenne egzakt és összevethető alapokon.

Mik a GPD-számolás problémái?
- Problémás az adatminőség, a részszámok megbízhatósága
- Manipulálják, lásd még "pénzügyi trükkök százai"
- Nem minden számolódik bele, lásd pl.: "fehértől eltérő szürke és fekete jövedelmi meg korrupciós zónák".
- Van fogyasztás ami kedvezőtlen: pl.: környezetszennyezést okozóak, ezt pozitív teljesítményként látni önbecsapás.
- Egyes fogyasztások duplán számolódnak bele (környezetszennyezés is, -helyreállítás is pozitív tétel tud lenni)
- Az egyenlőtlenség mint totálisan más minőség (az összegzésen túlmutatóan) egy számon belül nem kifejezhető elvileg sem
- ETC.

Azt el kell ismerni, hogy sokkal könnyebb kimondani mennyire rossz a GDP-mutató, mint helyébe ajánlani egy másikat. Olyat ami egyszerre számolható egzakt illetve összevetésre is alkalmas (bolygó szinten).

Nehéz mit kezdeni avval, hogy a létükben nap mint nap fenyegetett, nagyon szegény, akár éhező pl.: afrikai közösségek tagjai bőven át tudják élni a boldogságot és nagy reprodukciós rátába torkollóan magas a születésszám (amikért mi itt a gazdag Európában összetennénk a két kezünket). Lehet, hogy a legjobb az egyénben lévő boldogsághormon mérését és ennek átlagolását  kéne számolni az összevethetőség érdekében? ;) Mindenesetre a továbbiakban az összevethetőséget, mint kezelhetetlennek látszó követelményt, el kell engedjem sajnos.

Ha a magyar visznyokat tekintem, akkor a népjólét teljesítménymérését én a GNI-ből kiindulva tenném, megfelelő tuningolással (aminek komponensei az egészség, oktatás, kultúra szentháromságán alapul). Amely területeken ha tesz is bármit a politika azt hozzáértés nélkül és/vagy rosszindulattal teszi, laikusnak is érzékelhető módon.

A kultúra látszik a legkönnyebb területnek. Ha az emberek jövedelmük relatív hányadában és abszolút értéken is többet tudnak minőségi kultúrára költeni, az jobbat jelent.
Ez pár ponton persze fedhet el nehezen kezelhető problémákat:
- mecénatúrás hatékonyság gyenge (szegénység, összességében is, egyéni lehetőségek szintjén is)
- kulturális szekértáborok kultúrái nem "átjárósak".
- gyenge a kultúrális szabadság érzete a társadalomban, pl.: a közpolitika nyomása miatt.
- globális "elszívó" hatás erős ellenhatást mutat, lásd hálivudi és egyéb moslék térnyerése, a nívótlanság jegyében.

A magyarországi politika-dominálta helyzet jelen állás szerint számomra a tragikus jezővel illethető csak. A szegénység, a politika-vezéreltség, a művészeti ágakon belüli "szakmai" egyre mélyülő önző partikuláris érdek- és hatalmi harcok, sokszor nívótlansággal is megfejelve pusztítják a kultúra világát. Én iskolai érdemjeggyel osztályozva, nagy jóindulattal egy egyes fölét tudok megajánlani rá. Amíg az érintett fejekben nem lesz rend, addig értelmes "tömeges" kultúra sem lesz.

Az oktatás nagyon nehéz és egyre nehezebb ügy.Én úgy hagytam ott a műszaki főiskolás informatika oktatást, hogy nem tudtam és azóta sem tudom mit, milyen mennyiségben, hogyan kéne ott tanítani, aminek perspektivikusan értelme van és költséghatékony. Ami ezen felül van/látszik: antagonisztikus szempontoknak való lehetetlen egyidejű megfelelés: lásd bolognai rendszer csődtömegét.

De hogyan is akarunk jó oktatást tervezni, ha még az angol nyelv oktatásával is ennyire hadilábon állunk (ami igazán csak egy kicsi és ugyanakkor nagyon fontos szelete a nagy egésznek). Addig, amíg tervezési/koncepcionális kérdésekben nem látszik valami konszenzusosan elfogadható értelmes irány, addig pénzről kár is beszélni  - el lehet költeni akármennyi pénzt oktatásra, de ha nincs korreláció a foganatjával, akkor nincs miről beszélni népjóléti kontextusban. Annyink sincs mint a kultúránál. Hiába (lenne) fontos tehát az oktatás témája, nem tudunk vele jól mit kezdeni, elvi problémák miatt sem (amire persze a közpolitika a saját hülyeségével további nehezéket jelent).

Az egészséghelyzet a legnehezebb ügy, egyenként különállóan is kezelhetetlen aspektusokkal. A technológia itt is óriási léptékben fejlődik, de a tömeg egyre kevésbé tudja megfizetni akár egyéni szinten, akár költségvetési szinten. A tudomány maga tudna gyógyítani, de a pénz (hiánya) miatt vannak segítségről lemaradók. És a leszakadók egyre kevesebb jóra számíthatnak, főleg ha kapnak egy semmire sem elég törvény biztosította minimál alapjövedelmet. Brutálisan hangzik, de én azt gondolom: ha van ahol a pénz és annak elköltési összetétele nincs pályán, (mutató-hasznossági szempontból) az az egészség területe.

Én jobban hiszek az egészséges életben és megelőzésben, mint az utólagos tünet-centrikus drága nyugati orvoslásban. Ésszel és jól kell élni, nem pénzen utólagosan meghosszabításra fókuszálva, mert pénz sem mindenható és csak keveseknek adatik meg (relatíve).

Milyen részmutatói lehetnek az egészséges társadalmi létnek?

+ A pénz egy adott határig boldogit utána már vagy a hajszája, vagy az elköltés okosságának hiánya tudja roncsolni az egyén életét. Azaz a pénz a boldogságnak csak egy összetevője lehet önmaga a boldogság távolról sem.

+ Kiszolgáltatottság:  vékony és vékonyodó réteg az, akinek van annyi pénze, hogy elérje a fent említett határt és minimálisan legalább független tud lenni. És azok mögött is nagyon sokszor kevés értelmes, respektálandó és valós teljestmény van (pl.: Rubik Ernő teljesítményéhez viszonyítva). Mutatónak jó lenne tehát számolni ezt a "határt" és hány százalékban tudjuk elérni.

+ Legyen értelmes életpályamodell tömegek számára. McDonalds-rabszolgának vagy szalag melletti gyári munkásnak lenni nem a boldogsághoz vezet. A jó és hosszabb távon fenntartható elérhető munka ritkán és sajnos egyre ritkábban jár jegyben a jövedelemszerzéssel, önfenntartással.

+ Gyerekvállalás: ha a társadalo hisz a jelenben és jövőben, annak a legerősebb indikátora a jövőbe fektető gyerekvállalás, ami hosszútávú, jelentős költségterheket jelentő vállalkozás az egyének és családok számára.

+ Korrupció nagysága/mérete fordított arányban van a társadalmi békével és boldogsággal. És Magyarország sajnos nagyon rosszul teljesít a témában. A state capture detektálható, ami minőségi (negatív) változás.

+ Jövedelmi különbségek. Egyéni szinten nincsenek akkor képességbeli különbségek, mint amekorra a jövedelmi külnbségekben látszik. Bill Gates vagy Csányi Sándor hiába okos emberek, érdemtelenül túl vannak pénzben becsülve (emberi gyarlóság és társadalmi anomáliák folyományaként).

+ Mindenki legyen helyén. Mennyi alkalmatlan embert láthatunk magas polcokon, vagy megfordítva jóravaló tehetséges embert sínylődni.Mutató szinten mérni mondjuk nem könnyű. Pláne megvalósítani.

+ Feleslegesség érzésének elkerülése illetve lekötni a fölös energiákat: "a 20% el tudná látni a 80%-ot fényében, lásd hozzá:  Tittytainment, The Global Trap". Sem megvalósítani, sem mérni nem könnyű.

+ Állandóság és változás jó aránya. Mi nyugaton - sokszor értelmetlenül - agyonpörgetjük magunkat, de annyira, hogy sokszor élni is elfelejtünk, a változás és fejlődés jegyében, ami aztán persze kihat negatívan pl.: a reprodukció rátára is, boldogségérzetre is. Magyarország ezen felül is "túl tud teljesíteni". Olyan instabil gazdasági és poltikai környezet kézi vezérléses kialakításával, hogy sokan menekülnek ezért az országból.