Boldogságmérés

Pszicho For You: A világ boldogabbik fele – megérkezett a 2017-es Boldogságjelentés

Belefutottam a fenti pár hónapos cikkbe. És kedvet kaptam annak végiggondolására, hogyan kéne boldogságot mérni embernél. Különösen annak kontextusában, hogy miért olyan boldogtalan a magyar.

A Boldogságjelentés analízise az alábbi faktorokkal számolt:

* az egy főre jutó GDP értékével,
* a várható (egészséges) élettartammal,
* a társas-társadalmi támogatás mértékével,
* a nagylelkűséggel
* a szabad döntés érzetével és
* a korrupció hiányával.

Az én legelső tárgybeli megállapításom, hogy szerintem nincs generalizálható emberi boldogság. Az ősközösség/természeti népek boldogsága lehet ugyanolyan intenzív mint egy boldog nyugatié, Bach h-moll miséje nélkül is.

Az utóbbi "nyugati" boldogság  nem "jobb", "csak" többössztevős, komplexebb. Engem a továbbiakban a nyugati ember boldogsága fog érdekelni, egészen egyszerűen mert a maga komplex valójában kell foglalkozni vele.

A második fontos dolog, hogy (tehát a nyugati) ember boldogságának mérése elött, az emberi test-szellem-lélek felépítését kéne górcső alá venni, minél explicitebb, egzaktabb, beépülés és komplexitás mentén minél hierarchizáltabb formában

Többféle megközelítés létezik (szükségletek, motivációk terén). Nekem nagyon tetszik a Maslow-féle szükséglet-piramis, minden hibája ellenére.
* Részint többféleképpen hierarchizált strukturálása miatt (lásd piramis-alakzatba szervezést, vagy a hiány- illetve növekedés-alapú szükségletekre bontást)
* Részint mert az én szempontomból a hibái nem relevánsak.
* Részint mert a későbbi Garai László: Szükségletektől szabad tevékenység szükségletének paradoxona -t úgy érzem lehet a kereteiben tárgyalni, szintén e poszt kontextusában (azaz eleve, effektíve jó a maslow-i alapanyag)

Egy frissebb keletű, más megközelítés Tamás Kataliné. Ennek elemi atomjait használtam fel a saját elképzelésem formába öntéséhez.
Tamás Katalin: Katalízis-Egy általános motivációs elmélet fejlesztése

Az alábbiakban következzen a saját struktúrám. Ez egy v0.0.0.0.0.0.0.1ß very first draft version, egy hirtelen jött átgondolás nyomán. Tamás Katalin gondolatmenetéhez képest célraorientáltan elhagytam, újakat vettem fel, átstruktúráltam, "megideológizáltam" eljárásomat (beépülés egymásba, komplexedés horizontálisan és vertikálisan egyaránt, a boldogság-komplexesedés függvényében)

Egyéni elemi fizikai szükségletek (oxigén, evés, ivás, anyagcsere, fedél, alvás, egészség, nemi vágy)
Egyéni szellemi-lelki komponensek (intuició, kiváncsiság, humor, kreativitás)
Egyéni 'IN'-agytevékenységek (empátia, szenvedély, szeretet, élvezet)
Egyéni 'OUT'-agytevékenységek (fantázia, spiritualitás, transzcendencia átélése)
Egyéni kvalitás (erőteljesség, könnyedség, esztétikum élménye)
Egyéni szellemi leképezések (megismerés, megértés, tudás)
Kapcsolatok (jelenlét, odatartozás, kommunikáció, család, barátság, közösség, szexualitás)
Arányosság (tisztelet, egyensúly, kölcsönösség, megerősítés, harmónia)
Kooperáció (rend, összhang, együttműködés, tervezés, választás, megvalósítás, sikerélmény, kontroll, változáskezelés, egyéniből aggregálódó közösségi tudás)
Elemi performancia (önreflexió, önmegtartóztatás, önkorlátozás, felelősségvállalás)
Közösségi performancia (következetesség, hatékonyság, szabadság, perspektíva)
Kiszámíthatóság (egyértelműség, tudatosság, tisztánlátás, állandóság, folyamatosság, stabilitás)
Humán-faktorok (önállóság, autonómia, integritás, unicitás, identitás)
Előjeles hozzáadott érték (elengedés(-), altruizmus(+))

Az én "nyugati emberes boldogságos" faktoraim:

(1) Minimális GDP megléte, tőle való előjeles távolság
Ez a GDP - utáljam bármennyire is túlhaladott, korszerűtlen, kvázi csak a könnyű számolhatóság szempontját figyelembevevő - hibás szemléletét, vitatható számolási módját, lényeget befolyásoló korlátait -, azonban jól számszerűsíthető,  relativizálható.
A "minimális" fontos szempont. Egyrészt mert én találtam ki :) [csak viccelek], másrészt van egy inflexiós pont, amíg nem érődik el egy minimális GDP, addig nem beszélhetünk a fizikai szükségletek emberi minőségű kielégítéséről. Magyarán rapid módon meredeken/progresszíven nő a boldogság-függvény a minimális GDP eléréséig. A minimális GDP országonként eltér, hiszen Londoban pl.: lakni "kicsit" drágább, mint az afrikai szavannában, a "fedél" szempont teljesítéséhez. Magyarán a minimális GDP-t kell "normalizálni", hogy az országok összvethetők legyen. Ez amúgy az előjeles távolságot is így értelemszerűen befolyásolja.
Az inflexiós pont után viszont radikális GDP-növekedés nem garantálja a boldogság arányos növekedését, előtérbe kerülnek óhatatlanul is más szempontok.
Magyarország: 60.helyen van a 189 ország közül, 12.240 USD-s egyfőre eső GDP-vel (max: 102.717, min: 304). Azaz e faktor szerint boldogtalanabbak vagyunk mint a helyezésünk indokolná, aminek okát keresni kell tehát.

(2) Várható egészséges élettartam
Ezt egy-az-egyben vettem át a hivatalos boldogságmérésből. Pontos, precíz, jól mérhető faktor.
Magyarország: Várható egészséges élettartam táblázatai szerint EU-ban, születéskor 23-dik a 31-ből, a férfiak 59, nők 61 évével. Míg 65 éves korban 26-dik a 31-ből, a férfiak és nők 6+ évével. Ez egyik sem kedvező adat. Meghatározó közegünkben mélyen alul teljesítünk, vélhetően boldogtalanságunkkal összefüggésben.

(3) Visszaigazolás-megerősítés
Az ember társas lény. Lehet egyedül és elszigetelten élni, de statisztikailag releváns módon csökkenti az össz társadalmi boldogság létet. Könnyebb tévútra kerülni, elveszni. Minél több a magányos, deviáns, közösségből kiszakadó, pesszimista ember, annál gyengébb lesz a boldogság.
Magyarország: Sokféle devianciában (dohányzás, alkohol, elváltság) szereplünk lista-élbolyokban. Ha vannak is társadalmi kötődéseink, sokszor mérgezően alakulnak.
Triviális toposz az is, hogy a magyarok jellemzőbben egyéni(eskedő) teljesítményekben emelkednek ki, míg kooperációban sokkal gyengébbek. Az sem nagyon vitatható, hogy aki kooperációban erősebb, az legyőzi az egyéni jók additiv összegét, bizonyítva, 2+2>4 kooperációban.

(4) Értelemhordozás 
A munkának, élvezetnek, életnek kell tudatos értelmezett megélhető értelme legyen. Annál boldogabb egy társadalom, minél többen minél több társadalmi és ezen belül egyéni (boldogan) átélhető értelmet hordozó tevékenységet csinálnak. Ebbe beletartozik, hogy teljesítőképességet figyelembe vevő munkát lehessen végezni úgy, hogy az alap létszükségletek minél "triviálisabb" kielégítésén felüli szükségletek minőségi módon elégüljenek ki.
Magyarország:egyrészt világjelenség, hogy ugyanazon GDP-előállításhoz, évről-évre kevesebb élőmunka kell. A Globális csapda/Tittytainment(cici-szórakozás) elmélet szerint emberiség 20%-ának munkája fedezi a szükségletek 80%-át. Magyarországon kb 40% viseli a 100% terhét. Minőségi, élvezhető, önkiteljesítésre alkalmas, innovatívabb és/vagy függetlenséget biztosító munkát relevánsan kevesebben végeznek itthon, mint a szerencsésebb országokban, globális verseny által implikált nagy kiszolgáltatottság mellett (lásd még eladósodottság, kevés tartalék). Erős alkalmazotti jelenlét, sok összeszerelés jellegű munkával.

(5) Arányosság (korrupció-, jövedelemkülönbség-csökkentés)
Ezek már kevésbé mérhetők, még kevésbé megvalósíthatók, ha és egyáltalán. Viszont összevontam őket, mert az emberi arányérzéket, az emberi tudatot implicite és drasztikusan befolyásolja, negatívan. Kisebb korrupció meg jövedelemkülönbség erősebb és nagyobb középosztályt eredményez.
Magyarország: nagyon rosszul és egyre rosszabbul állunk. Állami koncepció része a korrupció. Jövedelemkülönbségek ollója is egyre nő. Egyre kisebb és messzebb van a középosztály a közepes keresetűek rétegétől.

(6) Kiszámíthatóság
A folyamatos véletlenszerű (akár életveszélyes) stresszig lemenő kiszámíthatatlanságok alapvetően roncsolják a boldogságtudatot. Nyilván  nem (lehet) cél a teljes kiszámíthatóság, de lehet rá törekedni, prioritást rendelni mellé.
Magyarország: a deklarált illiberalizmus, a politika kártékony leszivárgása a munkába, napi életbe növeli (az összeadódó) társadalmi stresszt. Ahol pillanatok alatt brutális különadó bír keletkezni ágazatok terhére, rendszeres az adhoc, salátatörvényes, szélesebb demokrácia-kontrollt mellőző döntéshozatal ott nem nagyon van tér kiszámíthatóságról beszélni. A "haveri kapitalizmus" (state capture/rendszerszintű, államot markában tartó) korrupciója hiába kiszámítható, ha erősen mérgező a társadalomra nézve.

(7) Szabadság
Az a legboldogabb ember, aki lehetőleg a közösség hasznára rendelkezik saját életével, identitásával (kereteken belül). Nem függ (vállalhatatlan) politikától, munkáltatótól.
Magyarország: Nagyon szűk az a középosztály réteg, aki képzett és anyagilag kellően erős/független.

A "magyar" konklúzió: (1) mint "input", (2) mint "output" durván "fordítottan arányos" egymással, azaz lehetőségeink, erőforrásaink meglennének a boldogságra, de nagyon rosszul használjuk társadalmi erőforrásainkat a (3)-(4)-(5)-(6)-(7) értelmében.

Abcúg: "Nyelvvizsgája van, de megszólalni nem mer a magyar"

A középosztály szabad, nem a rendszer rabszolgája
1.fejezet: Aki közepesen keres, annak csak álom a középosztály
2.fejezet: Minek annyi egyetemista?
3.fejezet: Hogyan lehet nagyobb?
FB: A középosztály szabad, nem a rendszer rabszolgája

Nyelvvizsgája van, de megszólalni nem mer a magyar

Kiváló anyag jelent meg az Abcúgon (index terjesztéssel is). Sok videóval, sok betűvel. Ráadásul tartalmazott egy nyelvtanulásos cikkre való linket is (ami e blog scope-jába tartozik).

Poén, hogy a "középosztály" dolog analógiában pont olyan, mint a "nyelvtudás" dolog
- Mindenki szeretné kipipálni (kétállású bit)
- De lehetetlen generalizált tartalommal megtölteni.
Nincs olyan, hogy nyelvtudás, pláne "kipipálható" nyelvtudás.
Hatan hétféleképpen fogják megfogalmazni ki mit tekint nyelvtudásnak. De még ha lenne is ilyen konszenzusos meghatározás, az élethelyzetek is differenciálni fognak. Ha valakinek elég naponta bevásárolnia a boltban (létfenntartáshoz) és ezt kényelmesen tudja prezentálni egy minimál szókinccsel, minek megtanulni a folyamatosan gyarapodó pl.: informatikai szakszavak garmadáját, ahhoz, hogy elmondhassa van nyelvtudása. Míg egy informatikából élő, ha ugyanezt nem teszi, éhenhalhat. (A példák szélsőségesek, extrapoláltak).

Én "nyelvtudás" témában ugyanazt javaslom, mint az Abcúg teszi a "középosztály" cuccal. Végig kell venni szempontokat (mint középosztálynál a Jövedelem, értelmiségi állás, függetlenség / kiszolgáltatottság, tartalék, stb. szempontokat) és egyesével mérlegelni, pipálgatni, majd összesíteni a végeredményt. És esélyesen kijöhet, hogy ugyanannyi nyelvvizsgapont mellett az egyik vizsgázónak elégséges és a másiknak elégtelen lesz a pillanatnyi valóvilágbeli nyelvtudása.

Ebben az alábbi topiknyitó mega-giga-hosszússágú posztban próbáltam definiálni, én mit tekintek nyelvtudásnak. Ez egy szigorú, általános bevett gyakorlattal szemben rigorózusabb definició, sok esetben, sokkal kevesebb is elég lehet.
Angol nyelvoktatásról, nyelvtanulásról

A linkelt nyelvtudásos Abcúg-cikk, értelmezésemben messze legértelmesebb, legösszeszedettebb, legfrissebb szemléletű cikk, azok közül, amit az utóbbi időben lehetett olvasni. Jó lenne, ha a minimál szinvonalat jelentené és ennél csak jobb cikkek jelennének meg a közös gondolkodás jegyében.

Nekem érdekesebb mondatok:
Kövérítem, amivel nagyon egyetértek.
Pirossal jelölöm, amikkel nem értek egyet.

* Magyarországon a nyelvtanítás sok helyen még mindig egyet jelent azzal, hogy bemagoltatják a szavak magyar jelentését, a gyerek meg visszamondja.
* ...hiába fordítunk európai szinten is sokat a nyelvoktatásra, mégsincs látszatja.
* Nálunk még tartja magát, hogy a nyelvtudás egyet jelent a nyelvvizsgával, pedig a két dolognak gyakran semmi köze egymáshoz.
* ...a többi európai országhoz képest évek óta a magyar közoktatásban az egyik legmagasabb a nyelvórák száma. Közel kétszer annyi nyelvórája van egy magyar diáknak, mint egy dánnak, egy finnek, egy svédnek vagy egy osztráknak
* a magas óraszámok mellett az igazi luxusnak számító, tudásszintnek megfelelő, bontott csoportos nyelvoktatás is szinte csak nálunk létezik
* a közoktatásban nem eléggé hatékony a nyelvtanítás, a felsőoktatásban pedig szinte teljesen megszűnt
* azt hangsúlyozzuk, amit nem tudnak a diákok, ahelyett, hogy arra építenénk, amit tudnak
* a magyar nyelvtanárok jelentős része a kommunikatív módszer helyett még mindig a fordításban, a szókincs bemagoltatásában, a könyvek felolvasásában és az élőbeszédben sosem használt igeidők számonkérésében látja a sikeres nyelvoktatás kulcsát. [Note: a kommunikatív módszer mindenek felettiségével maximálisan nem értek egyet]
* “Hiába mondják egyre többen, hogy beszélnek valamilyen idegen nyelvet, még mindig nem vagyunk elegen, és még mindig nem beszéljük elég jól”
* Amikor a diákok elkezdik a nyelvet tanulni, általában nagyon lelkesek, ez a lelkesedés azonban idővel csökkenni kezd. Hogy miért? Mert az osztálytermi játékos feladatokat felváltják a sokkal szárazabb és unalmasabb nyelvtanítási módszerek, ez pedig egykettőre elveszi a gyerekek kedvét.
* Egy korábbi kutatásából az derült ki, hogy a megfigyelt nyelvtanárok harmada még mindig a következő módszerekkel tanítja az idegen nyelvet: (a) az órán főleg magyarul beszél (b) a gyerekek kevés és láthatóan unalmas feladatot kapnak, mindenki azonosat (c) frontális osztálymunkában fordítanak (d) nyelvtani szabályokat tudatosítanak (e) szavakat memorizálnak összefüggés nélkül (f) a tanár feltesz egy kérdést, egy diák vagy a diákok együtt válaszolnak, majd a tanár a választ elfogadja vagy javítja, és már lépnek is tovább a következő kérdésre (g) a tanárok többsége a diákok szóbeli hibáit azonnal javítja, majd elismételteti a jó választ. Ez utóbbi miatt él a legtöbb magyarban az a hibás felfogás, hogy idegen nyelven megszólalni csak akkor érdemes, ha minden tökéletes. Ha hibázunk, az valami olyan rettenetes dolog, amit azonnal ki kell javítani.
* az ilyen módszerek felett már eljárt az idő: a nyelvórákon jóval nagyobb szerepet kéne kapnia a videó- és filmnézésnek, a honlapok nézegetésének, a társalgásnak, a szerep és nyelvi játékoknak. Annak, hogy milyen tankönyvből tanítjuk a gyereket, gyakorlatilag nincs hatása a nyelvtudás fejlődésére, minden a jó oktatási módszeren múlik. [Note: ennél azért jóval komplexebb a téma]
* Ha a tankönyvben órákon át lapozgatva egymás után oldjuk meg a nyelvtani vagy fordításos feladatokat, abban nincs semmi új, semmi izgalom. A jó módszernek ezzel szemben van motiváló ereje. [Note:nem biztos, hogy minden korábbi tudást, tapasztalatot ki kéne kukázni, és az egyes tanárok rögtönözzenek a pillanat szorításában, dinamikusan.]
* Magyarországon, ha azt mondjuk, hogy nyelvtudás, mindenkinek a nyelvvizsga jut eszébe. Hosszú évtizedekre visszanyúló hagyománya van, hogy a bizonyítvány előnyökkel jár, jó példa erre a közalkalmazottak esete, akik nyugdíjazásukig pótlékot kaptak a papírért, teljesen függetlenül attól, hogy meg tudtak-e egyáltalán szólalni az adott nyelven, vagy kellett-e a munkájukhoz.
* Bár a világ minden részén kérnek a nyelvtudásról vizsgával mért bizonyitványt, mint például a TOEFL vagy a Goethe, de ezeket általában egy konkrét cél miatt kérik, például külföldi egyetemre felvételinél, vagy állampolgárság elnyeréséhez, munkavállalási engedélyhez.
* Nálunk erősen eltúlzott a nyelvvizsga jelentősége. Régen csak pár embernek volt, és ettől úgy tűnt, hogy ez valami kimagasló dolog. “Olyan presztízsértéket társítanak hozzá, amit semmilyen kutatás nem támaszt alá” – mondja Nikolov Marianne, aki szerint azért, mert valaki egyszer jól teljesített egy nyelvvizsgán, az még nem jelenti azt, hogy évekkel később képes az idegen nyelvet használni. A magyar felfogás azonban még mindig a nyelvtudás legkézzelfoghatóbb bizonyítékának tartja a papírt.
* “Húsz éve arra várunk, hogy a gyerekek számára ingyenes elérhető érettségi váltsa ki a nyelvvizsga szerepét” – mondja az egyetemi tanár. Szerinte ha a közoktatás elérné a célját, akkor a diákok a középiskola végén sikeresen teljesítenék az emelt szintű érettségit valamilyen idegen nyelvből, aminek ki kéne váltania az akkreditált középfokú nyelvvizsgát. Ehhez képest, most ott tartunk, hogy ami ingyen nem sikerül a közoktatásban a diákok jelentős részének, azt pénzért letehető külső vizsgákon próbálják teljesíteni. De a felvételi pontszámok kiszámításának szabálya is az emeltszintű érettségi helyett a nyelvvizsgák felé tereli a diákokat. [Note: szerintem a helyes sorend, legyen jó nyelvoktatás közoktatásban, és majd, ha van teljesítmény, akkor lehet elég az érettségi. Én szkeptikus vagyok, hogy lehetséges-e egyáltalán közoktatásban jól nyelvet tanítani, itthon Magyarországon, mindenképpen. Fentebb linkelt topiknyitómban ezt is bőségesen vesézem.]
* A legfrissebb adatok szerint az egyetemisták harmada azért nem kapja meg a diplomáját, mert nincs egy világnyelvből középfokú nyelvtudásáról vizsgája. Ezen a helyzeten most még egyet akarnak csavarni azzal, hogy többet követelnek: már a felsőoktatásba belépéskor kérnék a nyelvvizsgát...ez a rendszer nem tükrözi a valóságot.
* Az egyetemeken hosszú évek óta nincs nyelvtanítás, ami van, azok fizetős kurzusok. Mégis elvárják, hogy a felsőoktatásban töltött évek végére legyen középfokú nyelvtudásod. Azt nem értem, hogy azok a diákok, akiknek az egyetem semmit nem nyújtott nyelvtudásuk fejlesztésében, miért engedik meg, hogy olyat követeljenek tőlük, ami az egyetemi tantervben nem szerepel” [Note: egyetemi szinten rengeteg önállóságot kell és kellhet megkövetelni: ezzel szerintem nincs gond. A gond ott van, hogy nincs konszenzusos terv a teherminimalizálásos nyelvtudás-maximalizálásra, évtizedek óta. Értelmetlenül folytak el a milliárdok a témában. Alapvetően a nyelvtanítási szakma égbekiáltó sara ez.]
* A másik probléma, hogy hiába tanul egy diák a középiskolában például angolul, a felsőoktatásban arra is alig van lehetőség, hogy a diákok a választott szakjaikon a szaktárgyakat célnyelven tanulják, és így tartsák szinten és fejlesszék tovább a közoktatásban elért nyelvtudásukat. A tantárgyak célnyelven tanulása a külföldi diákoknak természetes, ez lenne a megoldás a magyar diákok számára is.
* Az EU-ban a kisgyermekkori nyelvtanulást az állampolgárok többsége hatéves kortól tartja célszerűnek, de 39 százalék már óvodáskorban támogatja a kezdést, elsősorban angol nyelvből.
* Azonban szinte alig van összefüggés aközött, hogy valaki hány évig tanul egy nyelvet, és hogy mennyit tud – mutatta ki Nikolov Marianne egy másik kutatása.
* Az idegen nyelv oktatásának elkezdésében a „minél korábban, annál jobb” alapelv nem állja meg a helyét. 
* A kisgyerekek idegen nyelvi fejlődésének üteme ugyanis lassú. Lényegesen lassúbb, mint a serdülő vagy fiatal felnőtt nyelvtanulóké.
* a magyar diákok között végzett vizsgálatokból kiderült, hogy az angol és német nyelvtudásuk szintje és a nyelvtanulással töltött évek száma között gyenge a kapcsolat, és a heti óraszám sincs szoros összefüggésben a tudás szintjével. Lényegesen fontosabb tehát a minőség, mint az idő órákban, években kifejezve.
* Az is fontos lenne, hogy csak akkor kezdjen el a szülő vagy az óvónéni idegen nyelven beszélni az egészen kicsi gyerekhez, ha ő maga valóban jól beszéli az adot nyelvet – teszi hozzá az egyetemi tanár.

Nyelvtanulással, nyelvtanítással foglalkozó blogposztjaim:
Abcúg: "Nyelvvizsgája van, de megszólalni nem mer a magyar"
index.hu: "A hetvenes évekbe tért vissza a tanárképzés" - Angol nyelvoktatásról, nyelvtanulásról
index.hu: "Kamu nyelvtanuló oldalak verik át a naívabbakat"
index.hu: "Nem fair, hogy nyelvvizsga kell a felvételihez"
index.hu: "Nyelvtudásban abszolút utolsók vagyunk az EU-ban"
index.hu: "Miért beszélni diákok rosszul angol?"
blog.hu: Brutális zuhanás: csak a papír nem kell, vagy nyelvtudás sincs?
blog.hu: Nyelvtanulással foglalkozó blog
***
Az Anki-val magolunk-e avagy memorizálunk?
Anki - SM2 algoritmus-variánsa
Ankiban rejlő rendkívüli potenciál
Go Angol: A 7 nyelvtanártípus, akitől menekülj!
Gaál Ottó-féle Kreatív nyelvtanulás
Englishbox: felmérő tesztek (kezdő, közép- és felsőhaladóknak)
Gépi audio2text konverzióról
Effortless English - egynyelvű angol nyelvtanulás
Dr.Makara György: A kvantum nyelvtanulás felfedezése
Disputa: Relaxa Villám / QLL (Kvantum nyelvtanulás)

index.hu: Mit üzen nekünk, hogy Yual Noah Hararit olvas Orbán Viktor?

index.hu "Yuval Noah Harari Homo Deus Sapiens című könyve Orbán Viktor kedvence"
index.hu-s cikk facebook-posztja

Szenzációs intellektuális csemege jelent meg az index.hu-n hét első napján, címoldalas vezércikkben. Leszámítva a cikk címét, amit dafke, még véletlenül sem idéztem be pontosan:
(a) saját poszt-címemben átfogalmaztam,
(b) míg itt a posztnál az eredeti URL-t fazoníroztam át,
merthogy értelmetlenre meg klikkvadászra sikeredett.

Az orbáni aspektust abszolút mellőzném itt a blogon, noha annak is lennének szakmai vonatkozásai. Sőt mondhatni csak egyetlen dolgot szeretnék kiemelni a cikkből, komoly hozzáadott értékként az algoritmikus társkeresés témájában (ami topik e blog sokat boncolgatott témája).

* A vallások az emberi elme termékei.
* A hagyományok relatívak, nem ruházzák fel jogokkal semelyik népet.
* A jövőt pedig a robotika fogja meghatározni.

"Korunkban ér véget a humanizmus kora, és egy új korszak kezdődik. Mára ugyanis bebizonyosodni látszik, hogy korunk istene, a szabad akaraton alapuló emberi vágy is csak fikció. Az ember biokémiai működésének, agyi folyamatainak, genetikai rendszerének megértése ugyanis világossá tette, hogy szabad akarat sem létezik olyan formán, ahogy azt eddig gondoltuk. „Az emberek többé nem autonóm lényekként látják magukat, akik kívánságaik szerint élik az életüket, hanem hozzászoknak ahhoz, hogy biokémiai mechanizmusok összességeként tekintsenek magukra, amelyet elektronikus algoritmusok (az idegpályákon futó ingerületek – FA) hálózata tart megfigyelés és irányítás alatt.”

Mihez vezet, hogy megingott a vágyaink megalapozottságába vetett hitünk? A válasz nem a távoli jövőt, hanem jelenünket is érinti. A korszakváltás ugyanis már elkezdődött, és a mindennapjainkon is nyomot hagy.

Az egyes emberek viselkedéséről összegyűjtött információk egyre nagyobb valószínűséggel következtetik ki vágyainkat, ízlésünket, döntéseinket. A folyamat hamarosan elér oda, hogy az algoritmusok előbb fogják tudni, mire vágyunk, mint mi magunk.

Harari szerint az algoritmusok hamarosan ügyesebben választanak nekünk párt, lakást, nyaralóhelyet, mint mi magunk. „Egy, a testemet és az elmémet alkotó valamennyi rendszert megfigyelés alatt tartó algoritmus igenis tudhatja, ki vagyok, mit érzek, és mit akarok. Ha egyszer kifejlesztenek egy ilyen algoritmust, az képes lesz átvenni a szavazó, a vevő és a befogadó szerepét.”

Miért ne bíznánk a számítógépekre a döntést, hiszen végül is nem keresgélni szeretnénk, hanem járni a helyes pasival/csajjal, a megfelelő környéken lakni, és a nekünk kedves tengerparton pihenni? A megtakarított időben pedig játszhatunk kedvenc számítógépes játékunkkal. Emlékeznek még cikkünk kezdetének példájára? Körbeértünk.

Ez a jövőkép régóta - 10+ éve - létezik, talán csak ennyire tömény és széles körben publikált formában nem olvashattunk eddig róla, nem szembesülhettünk vele ennyire keményen, célraorientáltan.

Az algoritmikus társkeresés egyszerre mondja, hogy
- párkeresés, -együttélés nem arról szól, hogy külső erők által - párt alkotók személyiségeinek szempontjából "véletlenül" - összerendelt emberek 'faragódnak' be egymás mellé, az évek során
- viszont szól arról, hogy rengeteg releváns információ gyűjthető a potenciális (an sikeres) párokat alkotó emberekről, hogy elvégezhető legyen az összerendelési művelet. És a befaragódás esetleg kevesebb forgácsot igényel.
- azt ígéri, hogy a felesleges és megterhelő keresgélési köröket eliminálja az ember életéből, egy célorientált, specifikus "Google-típusú" keresőfelület révén. És valóban: ha például nem belülről fakad egy másik ember megismerésének igénye, hanem csak egy konkrét célból nézünk körbe a "húspiacon" (párkeresés), akkor analógiában észrevehetjük, nem veszünk meg mindent, amit kézbeveszünk, nem kötődünk a visszatett termékekhez: azaz ezek végeredményben tényleg felesleges, megterhelő körök, amin érdemes optimalizálni.

Harari meredek tálalása engem nem tántorít el az algoritmikus társkeresés értelmébe vetett hitemtől. És azért, mert, egyszerre
- jó a cél (optimalizált keresés)
- korrekt pontig kell csak működjön (email címcsere)
- ember/ügyfél által kézbentartható: csak és annyit ad ki magáról az ember, ami a célt támogatja.

Hangsúlyosan ki kell emelni, hogy míg az emberek maguktól nem adnak általában információt cégeknek, vagy ha van is ilyen nem-szeretem adatközlés, az körbe van bástyázva jogilag, addig egy ilyen pozitív hozzáadott érték ("ideális pár") esélyéhez, örömmel és munkát is belefektetve adnak, ráadásul pontos adatokat (támogatva a sikerességet). Pont ahogy a gmailnél is tudomásul vettük, hogy az ingyenes funkcióért cserébe szövegbányászati input a teljes levelezésünk.

Azért azt vegyük észre, hogy mind az algoritmusok inputját képező sokrétű és nagy mennyiségű adat, mind az ajánlatok kimenetei, azonosítás esetén összekapcsolhatók (extremitásokat leszámítva, extrapoláció után pl: féllábú 150kg-s 100 évesek köre, ahol külön explicit azonosítás sem kellene, ugye). Azaz rossz kézben, etikai aggályokat félresöpörve, mind az orwelli 1984, mind a huxley-i Szép új világ legrosszabb felvetései ötvöződnek.

Azaz csínján kellenne bánni az egész gépi algoritmizálással: nemcsak jó aspektusai vannak a dolognak, hanem nagyon komoly reális veszélyei is. Manapság ugyanis a kapitalizmus kapzsiság-maximálása nem az etikus kihasználást hivatott támogatni, láthatóan. Van méz a madzagon, de bizony komoly mennyiségű és veszélyességű méreg is van mellette.

A társválasztás és adatbányászat keresztezése klasszikus és időben talán legelső nagy - posztokon átívelő - témája ennek a blognak. Íme az előzmények:
Társkeresés adatbányász alapokon
Társkeresés - Numerátorok
Dr. Helen Fisher mint a szerelem "brittudósa"?
Dr. Helen Fisher kérdőíve társkereséshez
Dr. Helen Fisher - Zárszó
Társkeresés adatbányászati támogatással
Beszéd, mint a sikeres párkapcsolat prediktora?
Házasság első látásra, RTL valóságshow
index.hu: Mit üzen nekünk, hogy Yual Noah Hararit olvas Orbán Viktor?

index.hu: "Tényleg bebizonyította a gép, hogy nem is az ember okozta a klímaváltozást?" II.lépcső

Látom nem úszom meg, hogy egy szinttel mélyebbre ássam magam a témában. :) Ebben a korábbi posztomban amellett érveltem, hogy

(1) proxy adatokon, (2) időben hosszan, (3) teljeskörűen, (4) megbízhatóan, (5) ennyire hiszterizált és pénzügyi szempontból túlterhelt témában, mint a klímamodellezés NEM lehet a címbeli eldöntendő kérdést eldönteni AI/MI-modellezéssel.

Ezt továbbra is maradéktalanul fenntartom, viszont az index (szintén Bolcsó Dániel) ma frissen lehozott egy interjút, Margriet Groenendijk adattudóssal, az IBM Watson adatplatform fejlesztőjével, annak apropóján, hogy előad  - 2017.november 15-én megtörténten - a Budapest BI Fórumon, "Weather and Climate Data: Not Just for Meteorologists" címmel, aminek 41 diás prezentációja itt érhető el.

I.MENET

Ahhoz, hogy a friss interjút kommentálni tudjam, muszáj a fentebb emlegetett előzmény-cikk lényegi részét szakmai szempontból picit részletesebben áttekinteni. Bolcsó Dániel (ebből a szempontból egyébként korrekten) kettéválasztja az ellenérveket (1) szakmai és (2) konteó kategóriákba (lásd hozzá idevágóan a kétértelmű "olajozott együttműködés" alcímet). Az utóbbival semennyire nem szeretnék foglalkozni, mivel állítom a kérdéskör (2) konteó nélkül is korrekten végiggondolható, csapán csak (1) szakma alapján is.

Nézzük akkor a szakmai (ellen)érveket.

A Guardian által megkeresett összes kutató egyetértett abban, hogy a tanulmány hemzseg a komoly módszertani hiányosságoktól és hibáktól, ezért az eredményei használhatatlanok. (A lap egyébként a tanulmány két szerzőjét is megkereste, de ők nem reagáltak.)
"Ez történik, ha az ember már azelőtt levonja a konklúzióit, mielőtt nekiáll a munkának" – mondta az egyik megkérdezett kutató, Gavin Schmidt, a NASA Goddard Űrkutatási Intézet igazgatója.

Tegyük is félre azonnal, hogy ez így ebben a formában nem érv semmire, se pro se kontra (ha már ezt sikerült legelső helyen kiemelnie a cikkszerző Bolcsó Dánielnek).

Mondja a fentieket a legsötétebb termogeddonista klímahisztériakeltők egyike, Gavin Schmidt, a különféle adat- és grafikonhamisítások, meg NASA-s visszaélések után (jó vastag bőrrel az arcán).

Érdemes belegondolni, hogy Trump hatalmas tervekkel érkezett a Fehér házba (pl.: Obamacare-eltörlés és társai), és aztán folyamatosan koppant orra az amerikai demokrácia buktatói révén: de  a NASA-féle Augeiász-istállóját kisöpörte, a Párizsi Klímaegyezményből kirepítette az USÁ-t, maradandónak tűnően.

Vajh miért sikerült neki? Az én "megszokott" teóriám, természetesen hálózatelméleti gyökérzetű. Túl sok érdeksérelemmel járt például az Obamacare eltörlése, míg a klíma hiszterizálása elérhetett egy olyan kritikus tömeget az potenciális döntéshozó ellenzők körében - a "97% konszenzus"-os hazugság ellenében -, hogy a NASA-tisztogatás belefért a jóváhagyható döntések körébe. Lásd idevágóan a Miskolczi Ferenc által is aláírt peticiót.

Na és megáll-e a saját lábán ez a Gavin Schmidt intelem? Lásd később!

Gavin Schmidt komolyanvehetőségére legjobb példa az egyetlen magyar nyelvű idézet tőle:

"A tudományos modellek nem jók vagy rosszak; hanem mindig rosszak. A modellek mindig csak közelítések. Azt a kérdést kell feltenni, hogy egy modell ad-e valami pluszt ahhoz képest, amit egyébként is tudunk. Ha igen, akkor a modellben van potenciál."

Ritkán olvasni ekkora orbitális f*sságot. Ezzel a "blickfangos poén"-nal "mindösszesen" csak az a baj, hogy
- nem ismeri a validált modell fogalmát
- a közelítés-hiba a pontosság problémáját feszegeti nem a rosszaságét.
- a modell által adott plusz lehet jó is vagy rossz is, amit érdemes megkülönböztetni hozzáadott érték szempontjából.
- de az egészben az alaprobléma, amiért teljes a tévút: nem mindegy hogy valaki igazságot keres, avagy prekoncepcióhoz keres modell-bizonyítékot, ahogy az egész NASA-bagázs szereti csinálni.

És végül az indexes Bolcsó Dániel is nyugodtan belegondolhat abba, ha már ezt emeli ki első helyre, hogy az indexen vajon előbb dolgoznak-e és csak aztán adnak címet/konklúziót pláne hatásvadászat kontextusában? Amúgy belerúgva egy jobb sorsra érdemes témába, lejáratva azt. Lásd legutóbb: index.hu: "Harvardi tudósok szerint gazdaságilag legyőztük Amerikát"

Szerinte a módszertan már elvben is hibás. A klímaérzékenység kiszámításakor ugyanis abból indultak ki a szerzők, hogy minden természetes változás teljesen függetlenül történt olyan külső befolyásoló tényezőktől, mint a vulkánkitörések vagy éppen a Nap hatásának változásai. Schmidt szerint ez még a tanulmányon belül máshol leírt állításoknak is ellentmond.

Ilyen marhaságot nem írtak a szerzők, szvsz, ezt Gavin Schmidt agymenése akarja a szerzők szájába adni.

A cikkben ez olvasható (volcan szó csak itt szerepel egyetlen egyszer a cikkben):
"Examination of many of these proxy temperature records shows they typically consist of complex oscillations or cycles about a mean value, with the amplitude and structure of the temperature signal depending on the geographical location considered. In the pre-industrial era, these oscillations represent the compound effect of natural phenomena both internal (e.g. North Atlantic Oscillation, El Nino Southern Oscillation) and external (e.g. solar, volcanic activity)."

Ami értelmezésemben azt jelenti, hogy a proxy-hőmérsékletek az iparosodás elötti időkben klímaszempontból belső (pl.: El Nino) illetve külső (pl.: vulkán) természetes jelenségek összetett hatásának leképződése. Szó nincs arról, hogy "minden természetes változás teljesen függetlenül történt".

Hibáztak akkor is, amikor digitalizálták az adatokat (konkrétan rosszul szkennelhették be őket), így elcsúsztak 35 évet, vagyis Schmidt szerint „ami szerintük 2000, az valójában 1965” – ami nagyon nem mindegy, ha napjaink klímaváltozása a téma.

A NASA-s "Hetesi Zsolt" Gavin Schmidt, aki pont ugyanúgy diszkreditálni akar csak, megértés és párbeszéd helyett, óva int mindenkit, hogy előbb dolgozni kell aztán levonni csak a konklúziót, miközben a linkelt Twitter üzenetében csak a hatásvadász szájkaratét látjuk a 35 évnyi konkrét shiftelődést nem. Vagyis a "konklúziót, munka nélkül". Bagoly mondja verébnek, ugye. Egyébként az alapcikkben világosan hivatkozzák Scafetta-t, hogy és mint foglalkoznak Moberg-gel (lásd hozzá a hokiütős visszaélések elutasítását).

Mi az hogy "adatsor-beszkennelés"? Nehogy már a XXI.században - pl.: Recognitás - OCR-rel kelljen hozzáférni adatsorokhoz. Vagy "véletlenül" elshiftelnek 35 évet a cikkírók, csak azért, hogy bosszantsák Gavin Schmidtet, akit persze nem lehet becsapni és Twitteren tudja is kommunikálni. Az indexes Bolcsó Dániel persze prekoncepciójával összhangban azonnal készpénznek veszi, cseppnyi kételkedés nélkül.

Önmagában a proxy adatok használatával egyébként nem lenne gond. Benjamin Henley, a Melbourne-i Egyetem klímakutatója maga is több tanulmányt írt proxy adatok alapján régi idők klímájáról, mégis azt mondta a Guardiannek, hogy ennek a tanulmánynak sose lett volna szabad megjelennie, de ha már így alakult, legalább vissza kéne vonni. Szerinte érthetetlen, miért csak hat paleoklíma-adatsort használtak, miközben egy idén júliusban megjelent tanulmány például 692-t gyűjtött össze, és a szerzők nem is indokolják meg, miért pont ezt a hatot választották.

Ismét megint a "ne b*ssza már meg" effektus. Az alapcikk 2017.április 22-én adódott le. Ezen számon kérni 2017-es júliusi tanulmányt, hát nem kicsit problémás, lássuk be! ;)

És amúgy meg bizony-bizony a több nem biztos, hogy jobb, főleg, ha a maradék a zajt erősíti. Teljesen helyénvaló lehet a 6 magyarázóerőileg legerősebbnek hitt adatsorral is modellezni, 692 ismeretében is. Persze a konklúzió lehet rossz ("fürdővízzel a gyerek kidobása") ezt én most nem tudom és nem is akarom bevizsgálni/verifikálni, én most csak arra vállalkozom, hogy a legdurvább hülyeségekre irányítsam rá a figyelmet (így is sajnos követhetetlenül nagyon hosszú lesz a poszt)

Arról már nem is beszélve, hogy vissza kéne vonni egy tanulmányt? Mert nem foglalkozott egy hónapokkal későbbi tanulmánnyal? Cenzura kéne, mi?

Henley szerint az is „extrém módon tudománytalan”, hogy a szerzők meg se próbálták azzal igazolni a megközelítésük pontosságát, hogy összehasonlítják a modelljük eredményeit valódi hőmérsékletmérésekkel, így „az eredmények nem támogatják a konklúziókat”.

A visszamérés, ez ennek a blognak is állandó vesszőparipája. A puding próbája az evés, nem pedig egy másik recepttel váló teoretikus összehasonlítás. Speciel ez teljesen jogos kritika. Az alapcikkben a 12-es táblában csak a proxy hőmérsékletek és az ANN-projekciónak is csak a szórását mutatja.

Piers Forster, a Leedsi Egyetem Priestley nemzetközi klímakutató központjának igazgatója szerint a szerzők fogták a múltbeli adatokat, és egyszerűen kivetítették a jelenre, anélkül, hogy megnézték volna, a valóságban közben milyen változás történt.

Azt a szemforgató hipokrita k*rva életbe. :)

Az 1.ábrán látjuk A hivatalos Nasa-Hetesi bagázs erölködését, hogy a tényleg létező CO2-növekedés és a tényleg létező globális átlaghőmérséklet-növekedés közé NEM-létező (értsd tudomány által nem tisztázott) direkt kapcsolatot hazudjanak az átlag-laikus szemébe. Lásd hozzá "bolha lábainak kitépkedése". A bunkó tudós: Egy bunkó elhatározza, hogy biológiával fog foglalkozni. A bolha tanulmányozásával kezdi. Leteszi a bolhát egy papírlap közepére és kiadja a parancsot: "Ugorj!". A bolha ugrik egy nagyot. Ezután levágja a hátsó lábait, majd ismét ugyanazt parancsolja neki. Semmi eredmény. Ezt a parancsot többször, egyre hangosabban, megismétli. Továbbra sincs eredménye. Megfigyeléseit megdicsőülten bejegyzi a kutatási naplójába: "Hátsó lábainak elvesztése esetén a bolha - megsüketül."

Míg a 2.ábrán látjuk Gavin Schmidt friss twitteres "hokiütőjét", lásd hozzá a Természet-világa-s magyar nyelvű cikket magyarázatnak.

Azaz Forster a saját akolmeleg klímahiszterizálós primitivségeiket varrják más nyakába. Ugye milyen rossz viszontlátni? ;) Az 1.ábrán nem tisztázott kapcsolatot vetítenek durván jelenbe és jövőbe, míg a másodikon olyan meredek felívelést prognosztizálnak, aminek múltbéli adatalapjai hiányoznak. A fele és duplája közé sem húzható minimális pontossággal sem az egyenes ilyen módszertannal. Ez semmi  másra nem jó, csak klímahiszterizálásra. Ennyit az adatkapcsolatokról és vetítésekről.

Amúgy az alapcikk modellezésének nem lehet scope-ja egy olyan adatkapcsolat tisztázása, amire a tudomány a mai napig nem volt képes, a legjobb erőinek bevetésével sem. Ezt számonkérni tehát egy 11 oldalas cikktől, minimum aljas megtévesztés.

Azt is tévesen előfeltételezték, hogy minden olyan természetes változás vagy ingadozás, amely az ipari forradalom előtt történt, napjainkig folytatódott volna. Forster szerint nagyon kevés az ilyen periodikus ingadozás, a legtöbb teljesen rendszertelen. Főleg a vulkáni aktivitás kezdi ki ezt a megközelítést, hiszen azt feltételezi, hogy az 1880 előtti vulkanikus tevékenység máig ugyanúgy folytatódik, miközben a valóság ettől igen távol áll. Más kutatások pedig már korábban bizonyították, hogy a klíma véletlenszerű változásai maximum 0,2 fokkal járulhattak ehhez hozzá.

Ez szerintem megint egy értelmetlenség. A vulkáni aktivitás nem szerepel a proxy-adatokban, az alapcikk 1.táblája szerint. Maga a vulkán szó egyszer szerepel csak, akkor is teljesen más kontextusban (lásd fentebb).

A modelljük azt is feltételezi, hogy az egyes helyekről származó közvetett adatok ingadozásai a globális átlagban is hasonló ingadozást jelentenek, ami megint csak hibás előfeltevés. És mivel a már megvalósult 1 fokos változás úgy történt, hogy a szén-dioxid-duplázódásnak még csak nagyjából a felénél járunk, a 0,6 fokos klímaérzékenység biztosan kizárható, meg minden más szám is 1,5 fok alatt.

Én ezt a bekezdést nem értem, de nem is akarom: elhatárolódom tőle. :) Milyen ingadozás mi látszik hogyan az átlagban? Milyen duplázódás jár hogyan a felében?

A szerzők elemzése látszólag úgy működik, mint a varázslat– foglalta össze Steven Sherwood, az Új-dél-walesi Egyetem klímaváltozás-kutatási intézetének igazgatóhelyettese. Szerinte az az érdekes a tanulmányban, hogy éppen azt csinálják a szerzői, amivel a fősodorbeli klímakutatókat szokták vádolni: rövid távú múltbeli adatokat vetítenek rá a jövőre.

Na ez egy korrekt kritikai megállapítás. Ezért veszélyes terület az AI/MI és klímaelőrejelzés házasítása.

Egy klímakutató blogbejegyzése alatt pedig egy gépi tanulással foglalkozó kutató is kommentelt, aki szerint ezen a téren se túl acélos a tanulmány.

Köszönjük az újabb diszkreditálni igyekvő kommentet :)

II.MENET

Na akkor nézzük a hölggyel való interjút, ami ezt a blogposztot generálta:

- Hogyan változtatta meg ön szerint a klímakutatást a big data és a gépi tanulás?
- A klímakutatás szerintem mindig is big datára épült, csak az új technikákkal könnyebbé vált a feldolgozása. Gépi tanulást is sokat használtak, csak statisztikának hívták, ezért ezen a területen inkább hájpról van szó mintsem radikális változásról.

Ez szerintem egy teljesen korrekt vélemény.

Legfeljebb a magyar olvasónak lehet új, ami itt a blogon régóta evidencia, hogy pl.: az IPCC klímamodellezése nem fizikai modellezés, a valóság megértésére, hanem egy hackelt AI-modellezés, hiszterizálásra alkalmas prekoncepciók megtámogatására. 

Ahogy a Big Data és Hype sem valóságtól elrugaszkodott kapcsolat:
Big Data csak hype lenne? I.
Big Data csak hype lenne? II.

- Érdekelne a véleménye arról a tanulmányról, ami azt állította, hogy gépi tanulás alkalmazásával bebizonyította, hogy nem is az ember a felelős a klímaváltozásért, de aztán sok kemény kritikát kapott.
- Nekem úgy tűnt, önkényesen válogatták az adatokat, mintha azokat választották volna ki, amik a legjobban passzolnak az eredményhez. Ha megvannak az eszközeid a gépi tanuláshoz, miért nem használod az összes adatot? Elég elfogult is volt az eredmény. Szerintem ha az összes adatot használták volna, más eredményt kaptak volna.

Ez így általánosságban nagyon inkorrekt és megtévesztő szerintem; hatalmas fekete pont jár érte részemről. Fentebb  már írtam:
- Több nem feltétlen jobb, mivel a zaj rongálhatja a modellezés minőségét.
- Szakmailag szvsz lehet "önkényesen" szelektálni adatsorok között, modellezési iterációk során, magyarázó erőt tekintve, mégha ez végül rossznak is bizonyul.
- A hölgy implicit csalással vádol, szvsz. Ami nem baj, de ennyi kevés azért hozzá.
- Elfogultság? Come on... Bagoly mondja verébnek.
- Az egész interjút tekintve a hölgynek lehetne oka jóval szerényebbnek lennie.

- Milyen valódi lehetőségei vannak az ilyen módszereknek? Megfogalmazható ezek alapján releváns állítás a klímaváltozásról?
- Igen, mert meg lehet figyelni a különböző okait, tudjuk, mekkora a kibocsátás, ismerjük a hőmérsékletnövekedést, megtalálható az összes adat egy adott időszakon belül, ami hatással lehetett erre, és már egy egyszerűbb vizsgálattal is megmutatható, mi okozott mit. A gépi tanulás csak egy eszköz, minden az adatokon múlik.

A nő itt bukik meg, mint Rottenbiller.

Exponenciális/progresszív felfutást (felfutás elött) semmilyen tanuló algoritmus nem tud korrekten kezelni. Na főleg visszamérés lehetősége nélkül. Na ez az áltudomány: előbb lesz Széles Gábornak energiacellája.

Összes adat? Come on....

- Tud mondani gyakorlati példát, hogy az IBM milyen klímaváltozással kapcsolatos projektben működik közre?
- Van például egy kaliforniai projekt, amiben műholdképek alapján vizsgálják az aszályokat, hogy segítsenek meghatározni, hol és hogyan tudnának az emberek jobban spórolni a vízzel szárazságok idején. Például ajánlásokat tesznek, hogy mikor ne töltsd fel az úszómedencédet.

Így keveredik a hazugság az igazsággal. Úszómedence feltöltésének igen/nemje teljesen korrekten kezelhető probléma, szemben a progresszív felfutású globális átlaghőmérsékletnövekedéssel.

- Az előadásában említette, hogy próbált összefüggést találni a New York-i időjárási adatok és a közlekedési balesetek között, de nem járt sikerrel.
- Nem, New Yorkkal legalábbis nem.
- Volt, amivel igen?
- Mivel ez egy nagyon nagy és forgalmas városban volt, sok minden más is befolyásolta a bal0eteket az időjáráson kívül, például a forgalom mértéke, az utak állapota, stb. A vidéki területeken, ahol nincsenek épületek és hasonlók, sokkal nagyobb lehet az időjárás hatása, de erre nincs bizonyítékom.

Ez itt a blogposztban offtopik, klímaszempontból. De tanulságos, merthogy kb. ilyen őszintén kéne a klímatémához is hozzáállni.

- Milyen más esetekben lehetnek még hasznosak az időjárási adatok?
- Például a mezőgazdaságban, ahol meg lehet jósolni, mikor kell majd öntözni a növényeket. A szupermarketek és más boltok is használják annak az előrejelzésére, hogy mikor milyen termékeket fognak tudni eladni. Hotelek is előre tudják tervezni a szobafoglalásaikat az időjárás alapján. Energiacégnek is segít a tervezésben.

Ezek teljesen korrekt jó példák, az úszómedencéhez hasonlóan.

- Egy interneten elérhető korábbi előadását időjárási és twitteres adatok összevetéséről tartotta. Mesélne erről?
- Tavaly a Watson [az IBM mesterséges intelligencia platformja – BD] használatával elemeztem Twitter-üzenetek érzelmi töltetét, azt néztem meg, hogy látszik-e kapcsolat a valós időjárás és aközött, ahogy az emberek beszélnek róla Twitteren. Nem találtam semmit, de a projekt fő célja nem is ez volt, hanem hogy bemutassam rajta a rendelkezésre álló eszközeinket, hogy milyen egyszerűen használhatók és kombinálhatók.

Érdekes demó-játék, de itt offtopik.

- Min dolgozik most az IBM-nél?
- A PixieDust nevű nyílt adatvizualizációs eszközt fejlesztem, most például a térképek megjelenítését akarom sokkal könnyebbé tenni. Ez az adattudósok által használt Jupyter-jegyzetfüzetekben működik, amik nagyon jó és egyszerű módjai az adatok vizualizációjának. A PixieDust ezt teszi egyszerűbbé akkor is, ha az ember nem nagyon tud kódolni. Ez azért érdekes nekünk az IBM-nél, mert része a Data Science Experince nevű felhőplatformunknak, ahol minden eszköz megtalálható, amire az adattudósoknak szüksége van, lehet gyűjteni és tárolni az adatokat, és meg is lehet osztani a projekteket, az egész csapat az adattudósoktól a fejlesztőkig együtt tud dolgozni egy közös környezetben.

Minden ilyen eszköz potenciális ígéret. Mind a térkép, mind a kódolás-nélküliség erős hívószó.

- Manapság egy adattudósnak programozónak is kell lennie, vagy húzható még éles határ a kettő közé?
- Jelenleg homályos a határ a kettő között. Szerintem egy adattudósnak tudnia kell kódolni, mert anélkül nem tudja végezni a munkáját, de legalább meg kell értenie, hogyan működik a fejlesztői munka. És a másik oldalon a fejlesztőknek se árt érteni, hogyan lehet gépi tanulással dolgozni, sokkal gyorsabb a munka, ha ugyanazokat az eszközöket és környezetet használják a csapaton belül.

Ez szerintem egy jóval komplexebb kérdés.
Itt ebben a posztban tárgyaltam ezen a blogon:
Adattudósok klaszterezése
illetve itt
Mi a különbség a Data Miner("adatbányász") és a Data Scientist("adattudós") között?

- A tudományos életből igazolt az IBM-hez, mi a legnagyobb különbség az itteni munkában?
- Ez nyilván nagyon szubjektív, de én régebben mindig sok-sok különböző fájlban, helyben tároltam az adataimat, és mindent magam csináltam, most viszont minden a felhőben folyik, teljesen más a kollaboráció, és ez nagyon jó.

"Felhőt" így kiemelni mint különbség-faktort. Háááát.....

III.MENET

Végezetül nézzük a kérdéses fórum 41 diás prezentációját a hölgynek.

13.dia: Hadcrut 4.x már előrevetíti a problémákat. Nézetem szerint mind a kevés mérés(pont) és kevés mérés, mind "globálissá" aggregálásuk számtalan sebből vérzik. Illett volna rá kitérni a prezentációban.

20.dia gyönyörűen mutatja az általam szajkozott felfutási problémákat. Kár hogy a nő képtelen észrevenni ezt saját ábrájában.
 
A témába vágó blogposztok, itt a blogon:
Laszilo: Gondolatok Dr. Miskolczi Ferenc üvegházelméletéről
****
Mi az, hogy "klímaszkeptikus" és hogy viszonyul a "termogeddonista pánikkeltőhöz"?
Gyorsuló üvegházhatást nem kéne végre újragondolni az IPCC-nél?
Körösi Csaba: Klímaváltozás – Mindenki Akadémiája, 2016-12-01
Hetesi Zsolt leértékelődése hét év távlatában
Az "intelligens" Antalffy Tibor 
Eördögh Árpád: A félreértett globális felmelegedés, 2011-12-05, blogposzt 
index.hu: "Tényleg bebizonyította a gép, hogy nem is az ember okozta a klímaváltozást?"
index.hu: "Tényleg bebizonyította a gép, hogy nem is az ember okozta a klímaváltozást? II.menet"
Prediktálás börtönfenyegetettség árnyékában?
Klímaváltozás: előrejelzési visszásságok
Klímakatasztrófa előrejelzése 

fidelio.hu: "Mit tesz a klasszikus zenével a közösségi háló?"

fidelio.hu: "Mit tesz a klasszikus zenével a közösségi háló?"

Adatbányász-elemzőnek ez a "zene és közösségi háló" egy másik izgalmas kérdés-komplexum, a kulturkampf-os szociológiai vizsgálat után (index.hu: Kocsis Zoltán és a Fideszes kulturkampf ). :)

Bevallom férfiasan, sem struktúrálisan, sem fókuszálásilag, sem tartalmilag nem tudok semennyire azonosulni a Fideliós cikkel. Pedig ez egy komoly (legkomolyabb?) zenei szaklap fősodratú véleményét foglalja magába.

A tárgyat illetően, szvsz, kell beszélni célokról, eszközökről, verbalitásról, platformokról, magyarázó változókról (pl.:, feleslegesség/környezetszennyezés/kártékonyság, idő, pénz,...), etc.

A Fidelio.hu-s cikkben már rögtön a célok összemosódnak, elkenődnek. Ugyanis én szeretem világosan megkülönböztetni mi az, ami
* a zenét magát, 
* a zene megértését, 
* a zene közösségi élménnyé nemesedését szolgálja (alázattal),
és mi az, ami még ezen felül szennyezi is a témát (pl.: felesleges tartalom-generálás, mellékösvényes káros motívációk, push-marketing). Csomó megélhetési bűnözéssel rokon tevékenység.

Azonnal előkerül ilyen elemzésnél a (z oldalpályás) verbalizmus problémaköre:

- egyrészt roppant rossz indikátor.
+ Lehet jól beszélni zenéről és rosszul zenélni mellé (tipikus példa avantgarde zeneszerzők) meg fordítva, azaz:
+ Lehet jól zenélni, de rosszul vagy egyáltalán nem beszélni zenéről (ez meg általános tapasztalat: zenészek legtöbbje csak zenélni szeret, róla beszélni nem, vagy ha igen, akkor többnyire rosszul teszi. A zenészek jellemzően még felkérésre, nógatásra sem szeretnek (pláne dinamikusan, rögtönzésszerűen) interaktálni hallgató közönségükkel, ami által külön belterjes világot is építenek maguknak, pláne, ha felsőbbrendüségi érzés is társul mellé).
+ Van egyébként pozitív példa is (jól beszélni+zenélni) Lukin László vagy manapság Hollerung Gábor kakaókoncertjei.

- másrészt úgy lehet túlzásba vinni, hogy roppant károkat lehet vele okozni. Tipikusan ilyen szemétgeneráló platform egy Facebook, ahol nincs olyan platform-támogató eszköz, ami a zenét alázattal szolgálná, kizárólag formázatlan verbális vadhajtásos ingerek terepe, a felületességek rohanósságot tápláló melegágya. Technikai értelemben is egy megbízhatatlan, reklámokkal túlterhelt, tartalom-torzító (lásd például top commentek, kiküldések kiválasztását) ócska felület. A social media meghatározó platformja ugyan, de a zene szempontjából az egyik létező legkártékonyabb tényező.

Ha összeszednénk a zenével kapcsolatos verbális megnyilvánulásokat (én például mindazt, amit olvastam, láttam interjúkban, videókban) tizedszázalékokban mérhető, ami hiteles, jó, érdekes, zenét támogató, inspiráló. A többi jobb esetben szemét. Rosszabb esetben kártékony szemét. Kb most amire visszaemlékszem az utóbbi időkben Kocsis Zoltán évtizedeken átnyúló, youtube-nak köszönhetően átélhető verbális megnyilvánulásokra mondom, hogy van értelmük (egységnyi időre vetített hasznuk), Ami cikket, kommentet, megszólalást olvastam legjobb esetben is betűkkel jócskán túlterhelt, mellékízes, zavaros, nem pozitív értelemben áthallásos olykor félrevezetően megtévesztő.

Ha a művészek nem tudnak zene-komform módon verbálisan megnyilvánulni, mit várjon az ember a plebstől? Az én közel 20 éves tapasztalatom alapján a zenei topikok mennek leghamarabb, legkönnyebben tönkre (politikai dühöngőket nem számítva), én egyszer jelentem meg a Fidelio Virtuózok topikjában és azonnal menekültem onnan az ott tapasztalható - vezérürük által generált - primitivségek elöl. Totális divergencia, elhalás, fókuszvesztés, elprimitivesedés a jellemző egy negatív spirálban. De annyira, hogy még könnyeket sem érdemel a dolog, mert nincs miért mit bánni az orbitális mételyben.

De van további mélység is. Az egész Virtuózok, egyetemi tanárostól,  zsüristől, fiatalabb generációstul, képtelen kommunikálni érdemben és vállalhatóan (szekunder-szégyen érzete a nézőben). Mintha nem lehetne zenei teljesítményt értékelni, vitás kérdésekben konszenzusra konvergálni (saját valós tapasztalat).

De a szomorúságot lehet tovább fokozni: Rácz Zoltán (Amadinda) kirohanása Fáy Miklós ellen. Kultúrember ilyet nem tesz. Olyan fokú stressz, kimondatlan, végignemtárgyalt, lappangó feszültség van a cukormáz alatt, az egész zenei társadalomban, hogy kódolva vannak a hasonló kiborulások. Ugye mondani sem kell, hogy a zenének nem erre van szüksége.

Egészen egyszerűen lehetetlen kihívásnak tűnik a hatalmas zajban, hogy kevés szóval tömören, jó üzenet fogalmazódjék, meg ami sok emberben és jól dekódolódik, a zenét alázattal szolgálva. Ez a zene menti verbalizmus egyfajta halálraítélődése az én értelmezésemben.

A zenei verbalizmus egy külön önálló életet élő, saját törvények szerint működő valamiféleség a zenén túlmenően, de szimbiózisban vele, leginkább rajta kártékonyan élősködve. Míg a zene per a mai napig tud vállalható pozitív közösségi élménnyé nemesedni, a zenéről való verbális diskurzus jó eséllyel erőtlenül elhal, ki sem fejlődik, ádáz szembenállásokban elpusztul, mindenféle (tartós) közösségi élmény építése nélkül. És a tárgybeli Fideliós cikk úgy beszél erről a vonatkozásról, hogy írmagja sincs a potenciális/kódolt kártékonyság elemzésének.

Idő:
Tipikusan van a like/follow pillanatnyi megnyomása a Facebookban és van az utána lévő folyamatosan pörgő idő.
+ Egy dinamikusan fejlődő oldalnál van értelme ilyen mutatót nézni, de ekkor a folyamatos tartalom generálódásának szemetelős problémájába ütközik az ember (nem lehet, mert nincs ennyi verbális potenciál a zenében), túl sok betű a semmiért.
+ Ha meg szép csendben elhal egy oldal ritka/rendszertelen megszólalásokkal, akkor megint csalóka az ilyetén számok nézegetése, hiszen egy státusz/mutató veszti el időben az aktualitását, érvényét.
+ Mindennek alapvetően az az oka, hogy a Facebook verbális platform, szemben egy Youtube-bal, ami zenei platform (még ha mindkettőn lehet videót publikálni is).
+ Én azt mondom a fókusznak mindig a zenén kell lennie, a verbalizmus csak másodlagos lehet, pláne ilyen rossz hírnévvel, előélettel.

Pénz:
- Én azt gondolom a pénz önmagában definitive nagyon nagy kárt okoz a zenének. Vitának, marakodásnak a terepe. Per a mai napig nagyon rosszul állunk a témához, össztársadalmilag. Nemcsak Magyarországon. Lásd idevágóan szerzői jog terrorját is.
- Nem mindegy mennyi pénzt tol bele valaki, mennyire folyamatosan. Lásd Virtuózok, ugye. Ami formátumnak tulajdonosai ráadásul egyszerre / koncentráltan nagyon sok pénzt költenek, rosszul, rossz célokkal és rossz eszközökkel, no meg gyenge hatékonysággal.

Pedig van bőséggel mit tanulni a zenének jó értelemben is a közösségi hálótól, ennyi negatívum  mellett is no meg pénzcentrikusság nélkül is.
- Hálózat elméleti megfontolás1:  Észre kéne venni, hogyan emelte ki a Gangnam Style-t, Despacitót a világ az ismeretlenségből. Vegyük észre itt a zene maga volt a perdöntő mag, miközben a döntő motívum a közösségi háló ereje. Komolyzenében legeklatánsabb idevágó példa az amúgy (nekem) rossz emlékű Valentina Lisitsa.
- Hálózat elméleti megfontolás2:  Magyar példa is van: Dalfutár-nóták 100.000-es nézettségi számokat produkálnak: csak attól is, hogy a Dalfutár összekapcsolja őket.
- Hálózat elméleti megfontolás3: Nem elég egy Virtuózok YT-csatorna az ott szereplő gyerekeknek. Szélesebb körben is meg kell őket ismertetni mint egy lokális magyar nyelvű csatorna. Hálózatban minél értékesebb/forgalmasabb/súlyozottabb csomópontokon keresztül lehet kisugározni a tehetségeket, mind előadóknál, mind zeneszerzőknél. Az én perdöntő motívációm 2007-ben, kottás videóim kezdetekor éppen ez volt.
- Idevágó részkonklúzió: ha a zene maga nem adja el magát, ott a verbalizmus inkább fel se bukkanjon.

Végkonklúzió: 
* jóval kevesebb (főleg káros) verbalizmus kell, 
* jóval több zene-közponzú zene-orientáció kell, 
* amihez a közsségi háló erejét fel kell ismerni és jó célra, jól kell használni, értelmes közösségépítéssel egybekötve.

index.hu: Kocsis Zoltán és a Fideszes kulturkampf

index.hu (Kolozsi Ádám): "Hatástalan a fideszes kultúrkampf"
FB-index.hu (Kolozsi Ádám): "Hatástalan a fideszes kultúrkampf"

Mint Kocsis Zoltán nagy tisztelője, életművének évtizedek óta követője, és mint adatbányász elemző egyszerre nagy érdeklődéssel olvastam a fenti index-es cikket. Természetesen azonnal igyekeztem kapcsolatos gondolataimat írásos formába önteni, sajnos a Facebook automatikusan és nyom nélkül törölte a szokásosnál hosszabb kommentemet (egy YT-link miatt). :(

Nagyon nem szeretek elveszett kommentet újraírni, mert a tapasztalat azt mutatja a második verzió sokkal gyengébb, hiányosabb. Most a téma érdekessége, fontossága, no meg "érintettségem" miatt megteszem itt a Google-platformon. A várható hiányosságoknak elébemenve, jóval nagyobb terjedelemben. :)

Kiindulás:
216-tal vezeti a legtekintélyesebb "ismertek és elismertek" toplistáját Kocsis.
74%-kal toronymagasan vezeti az "ismeri és kimagaslónak tartja" listát, a 63%-kal 2.helyezett Nobel-díjas Kertész Imrét.
11%-kal toronymagasan vezeti a "ismeri és elutasítja" listát is, a 14%-kal második Nádas Péter elött.

Ez kiugróan sikeres szereplése egy művészünknek, egy olyan nívós MTA szociológiai-vizsgálatban, aminek sem szinvonalában, sem elfogultlanságában nem nagyon van ok kételkedni (megbízhatónak érződik). Sikeres, hiszen merthogy mind a három legfontosabb kategóriában egyszerre került élre, illetve merthogy eléggé egyértelműen került élre. Mindez magyarázatért kiált :)

Milyen "magyarázó változókat" kéne mérlegelni, a sikeresség ilyetén nagyságának megértéséhez:

* Kulturkampf
- A vizsgálat azt hozza ki ugyan, hogy kulturkampf nem tudja relevánsan befolyásolni a művészek megítélésének kulturkamp-motívációjú torzítását.
- Azt azért meg kell állapítani, hogy Kocsis pont hogy felette állt 
+ mindenféle kulturkampfnak (azaz, pont, hogy nem volt mi torzítson),
+ jobb vagy baloldali (politikai) "tematizálásnak", de még a
+ népi-urbánus szembenállásoknak is.
- Egy interjújában ugyanis saját magát nevezte mosolyogva angyalföldi proletárnak.
- Ő bizony kifejezetten alulról jött, abban az értelemben, hogy onnan nem szoktak a magas zene világába ennyire mélyen beleágyazódni, kezdve rögtön az általános iskolájával illetve a nagyon is megtapasztalt visszahúzó közeggel. (Maga Kocsis mondta volt esély az elkallódására, sőt történtek is ilyen jellegű történések az életében)

* Politikai oldal felé elköteleződés, "függőségig" menően.
- Állítom mindkét nagy - rendszerváltás utáni - politikai oldal úgy kezelte őt, mint Rákosi Kodály Zoltánt. Tehetsége, elismertsége okán "érinthetetlen volt", nem tudták benyálazni, beszennyezni őt, szerencsére motiváció se nagyon volt erre.
- Kocsis kivívta a megkérdőjelezhetetlen önazonos autentikusság jogát. Ez odáig menően így van, hogy neki nem került erőfeszítésébe oldal-függetlennek lenni, sőt az élet kvázi megkönnyítette neki az oldal-függetlenség választását. Rásegítve a megítélésében az érvényrejutott tehetség minél nagyobb szelethez jutására.

* Zene súlya, tekintélye, magyarázó ereje kultúrán belül
- A zene nagy előnye, hogy non-verbális műfaj. 
- Miközben minden kulturkampf alapvetően verbális gyökerű. 
- Zenében egészen egyszerűen nincs értelme kulturkampfolni, megfordítva, ha van kulturkamp, akkor kizárólag verbális oldalpályán van.
- Ráadásul ennek ott van igazán súlya, hogy míg egy társadalomban a zenét/művészetet relevánsan kevesebben, addig a verbális megnyilvánulásokat sokkal többen értik, egyébként sokszor félre- és persze egészen reflexióig menően is. Zenében gondolhatunk Varnus Xavér vagy Schiff András verbális megnyilvánulásaira.
- Míg a non-verbalitás előny, addig a magas művészetben a zene súlya, tekintélye, hatóköre pont a kevésbé érthetősége és így időben való - szerintem progresszíven négyzetesen - "elavulása" miatt egyre visszább szorul. Kocsison kívül fasorban sincs még egy zenész az MTA-vizsgálatban.
- Megváltoztak a prioritások, egyre inkább rétegműfaj a komolyzene, egyre inkább "skanzenesedik". Kihalni sosem fog talán, de a kritikus tömegét (hallgatói bázisát) folyamatosan egyre inkább veszti el. Nem segíti ebben az sem, hogy a komolyzene, egy Mahler VIII.szimfónia előadása messze legdrágább produkció, még szimplán alaphangon való megszólalásban is (egységnyi fizető hallgatóra vetítve).
- Ellenpróbaként érdemes megnézni, hogy ami tömegeket mozgat meg, pl.: André Rieu, ott a modern kornak megfelelést csak izlésficammal látjuk párosodni.
- Én elemzőként azt állítom, hogy Kocsis ilyetén sikeres szereplése a vizsgálatban nem pusztán tehetség és nem pusztán zenei gyökerű. Kell lenni ott más egyébnek is.

* Ismertség 
- Kocsis - Puskás-kontextusban is tárgyalható - ismertségét a világban, alapvető módon az internet elötti nyugodtabb időkben szerezte. Akkoriban jóval költségesebb volt egy CD-kiadása, jóval kevesebb művész jutott hozzá, jóval nagyobb eladott példányszámok mellett, ráadásul mindenki nemzeti vonalat próbálta erősíteni a külföld térnyerésével szemben.
- Az, hogy Kocsis utat tört magának ebben a világban (pl.: Philips), ez egyértelműen (manifesztálódott) tehetségének köszönheti. Hálózatelméleti értelemben vett külföldi és belföldi beágyazódását a magas zenei világba ez alapozta meg. Ami különösen nagyon fontos, hogy mindezt Magyarországról indulva és Magyarországon maradva innen kiteljesedve.
- Természetesen (akkoriban még jóval komolyabb súlyú tévés) média-generálta eseményekkel spirálban még tovább felerősítve.

* Elismertség
- Ugye ezt nagyban gyengíti, mint szó volt róla, hogy a zenét társadalmi szinten jóval kevésbé értjük, mint az irodalmat, színházat, vagy akár festészetet/építészetet.
- Hiába nagyszerű zenész Kocsis, ha a tömeg nem érti, a tömegnek nem átélhető élménye ez.
- Kocsis esetében annyira (1) evidencia volt a (2) konszenzusos tehetsége, hogy ez kitört a zenészek/szakértők köréből a társadalom szélesebb rétegei felé.
- De annyira, hogy a zene mint műfaj által keltett hendikepet is behozta Kocsis, mint egyetlen más zenész esetében sem volt látható ilyen, még csak hasonló sem.

* Elkerülhetetlen verbalitás
- Noha a zene ugye non-verbális műfaj, de láttuk, hogy oldalpályán komoly szerepe van a verbalitásnak.
- Kocsis nagyon sűrűn nyilatkozott az irott és képi médiában, különösen a 2012-es szívműtétje után, amiről nyugodtan mondhatjuk, halálközeli esemény volt életében.
- Mindig
+ nagy műveltséggel, tárgyi tudással.
+ bölcsen,
+ kevés szóval lassan, érthetően.
+ trivialitásokat kerülve, aktuálisan és érdekesen,
+ világot keblére ölelően minél kevesebb megbántással, ám
+ őszintén,
+ problémákat nem megkerülve 
szólt.

Egyéniség
- Olyan érvényes és meggyőző egyéniséget mutatott fel, hogy az elutasítók is érezték ennek erejét.
- Kocsisnak még egy-egy megosztó zenei tevékenysége is erénnyé tudott válni, növelni tudta a legendaképződés erejét.
- Ha csak a Chopin keringőkre gondolunk, még zongoristaként is megtudta osztani a zenei világot. Az biztos, hogy ilyen Chopin-keringőciklus se azelött, se azóta nem volt.
- Mennyivel fokozottabban így van a karmesterségével. Miközben konszenzus volt mindig is abban, hogy a zenéről magáról talán Kocsis tudja a legtöbbet, ennek átvitele a zenekarra sosem volt problémamentes és hiánytalanul sikeres, szintén megosztottságot generálva a zenei világba.

Megjelenés
- Ne legyünk álszentek! 
- Kocsis a hullámos hajával, gyerneki huncutságra képes arcával, elhízástól távol álló kiváló megjelenésével, mindig lenyügözte a társadalom női felét. Bár Kocsis maga mindig tagadta ezt a szálat (Presseréket, rockzenészeket felhozva ellenpéldának, hol voltak az ő lehetőségei hozzájuk képest), meg nyilván visszafogottan mesélt magánéletének kalandjairól, azért az a szélsőséges példa, amikor egy zongoraművésznő (Soltész Enikő) saját Kocsis-gyereket akart kreálni a saját életébe és a világ tudomásába: na ez azért kell, hogy mutasson valami erős indikátort ebben a női topikban/threadben is.

* Jótékonyság, társadalmi szerepvállalás.
- Kocsis erős marketingértéke folytán az ilyetén - egyébként kiválóan - súlyozott tevékenysége is pozitívan tudott megjelenni a világban. Lásd Gyermekmentő Szolgálatnak évenkénti koncert születésnapján, vagy lásd első feleségének Hauser Adrienn kezdeményezésének támogatását (Tiszadobi Zongorafesztivál).

* Kiteljesedő tehetség, mint fő magyarázó változót zavaró motívumok, az "elutasítottság" kontextusában is:
- Bőven voltak ilyenek Kocsis életében: Fesztiválzenekar körüli balhék, ÁHZ Muzsikus-válogatás, Soltész Enikő ügy, Süddeutsche Zeitungos rasszista motivációjú denunciálási kísérlet. De hiába a sok "kaland", Kocsis identitása, renoméja mindig épen maradt, megnyerve a bírósági pereket (és a pénzt jótékony célra felajánlva).

* A fenti általános szempontokon túlmenően érdemes lehet megemlíteni a szomorú aktualitást is: pár napja volt Kocsis Zoltán halálának egyéves évfordulója (2016.11.06). A nemzeti "oldal"-mentesen, a zeneművészet műfajmentesen (lásd Presser megjelenését a ravatalnál), szépen és mélyrehatolóan rótta le kegyeletét,talán mondhatni emlékezetbe (előhívhatóan) véső módon.

Ismét linkelném a párperces In Memoriam-os kottás videómat. Állítom, hogy Kocsis valami olyat vett észre, és formált meg interpretációjában a világ számára e Schubert-darab kapcsán, amit más korábban sosem.
[Kocsis Zoltán (✝2016.11.06) R.I.P.] Schubert: Impromptu in f for Piano Op.142/4
https://www.youtube.com/watch?v=bhLUawdcGcM

blog.hu: "Mi lesz a szingularitás után? ...avagy kell-e nekünk az MI?"

Mi lesz a szingularitás után? ...avagy kell-e nekünk az MI?

A „Robotok elveszik a munkánkat?” és a szingularitás (az MI emberi intelligenciájának elérése) következményeiről, jóslatairól szóló tudományos cikkek egyre szaporodnak, a szakértők véleményei egyre közelebbi dátumot jövendölnek. Vajon átveszik a hatalmat az emberiség felett a gépek, vagy segíteni fogják a dinamikus fejlődést és a jólétet?

Érdekes témafelvetés és nyomán érdekes kommentek. Én sem álltam meg, hogy kommenteljek sajnos sok hibával, kutyafuttában, mert indult a buszom. Ezért itt most egy picit pontosítok, a lényeget megtartva.

Wikipédia: "Az emberi agyban becslés szerint 50–100 milliárd (109 milliárd) idegsejt, vagyis neuron van. Ezek között kb. 10 milliárd piramis alakú sejt, amelyek között élénk kapcsolat van kb. 100 billió szinaptikus érintkezési ponton keresztül."

Hardverben+szoftverben nem reprodukált még senki ekkora "agyi" teljesítményt. Sőt tulajdonképpen csak az agyműködés megértésétől is nagyon-nagyon messze van az emberiség, amire ugye minimálisan szükség lenne a reprodukáláshoz.

Az egyetlen "menekülő" út az lehetne, hogy találni kéne az emberi agyműködésnél lényegesen egyszerűbb (matematikai alapú) modellt, ami ugyanezt a teljesítményt tudja közvetíteni (hardveresen és szoftveresen). Amivel "mindössze" csak az a probléma, hogy az evolúció bár produkál feleslegesnek látszó dolgokat, de ekkora túlméretezést csak nem csinál, nem?

Azaz én inkább nem hinnék (nem valószínűsítenék), mint igen, hogy jelentős szimplifikálhatósági potenciál lenne a kérdéses matematikai alapú modellben (értsd: agynál lényegesen egyszerűbb akármilyen struktúra ki tudja váltani az agyat hasonló nívójú agyműködés érdekében): azaz csak szükség lehet közel ennyi neuronra, szinapszisra, közel hasonló komplexitásban.

Nekem a problémakör analógiában kicsit olyan, mint a tömörítés: hiába jönnek ki a jobb tömörítő algoritmusok/programok, bizonyos elméleti korlát alá sosem fognak menni a tömörítési-hatékonyságok, egy könyvet sosem zip-pelnek 1 byte-ba, A Csillagok háborúját HD-ben sosem írjuk ki egy CD-re. (Shannon információ-elmélet).

Az MI nagy állapottérben már most is rengeteg számolást tud elvégezni. Tud nagyon finoman hangolt - persze csak egyszerű reprezentációjú - outputot produkálni. De agyműködéshez hasonló komplex és egyúttal optimális "bitkergetést" távolról sem tud, és a hozzávezető út sem nagyon látszik a tudományterület robbanásszerű fejlődése ellenére sem.

Ami ijesztő inkább, hogy az a kevés, amit már most is tud az MI, már az is nagyon sok mindenre elég (lásd ugye legfrissebben Go-t, vagy korábban sakkot, vagy Watsont a Jeopardy-val).

Azonban az MI emberhez felérésének (és ezzel sérülékenységének kihasználásához), messze ez a legnehezebb út. Egy természeti- (klímaváltozás vagy meteor) vagy ember-generálta katasztrófa (háború) szvsz előbb kinyír minket. Főleg, ha azt is vesszük, hogy az emberiségnek nemcsak fejlettsége-szervezettsége ért el elképesző magas szintet, hanem a sérülékenysége. Míg egy ősember kacagva negligálhatott durvább klímaváltozást is, addig a ma nyugati társadalma 2 fokos globális átlaghőmérséklet-növekedésbe is nagyon besérülhet.

Arról már nem is beszélve, hogy az MI-problémát (ami ijesztő és amitől félünk) katonai szemmel lehet érdemes nézni. Atombombánál sem az a nagy gáz, hogy valaki faltól-falig megcsinálja (Észak-Koreának is rengeteg idő és pénz kellett hozzá, amíg eljutottak ki tudja meddig). Az a probléma, hogy pár "kézműves" terrorista lop plutóniumot és piszkos bombát csinál. Ahogy Amerikát sem tengeralattjárókkal támadták a legfejlettebb technológiával (2001.09.11-n), hanem pár fanatikus öngyilkos merénylővel. Sosem a legerősebb láncszemnél várható támadás, hanem olyan gyenge láncszemnél, amire akár oda sem figyel az ember.

Azaz a probléma veleje az, hogy a jelenlegi hatalmas tudású MI-t egyre laikusabb fanatisták/terroristák tudhatják egyre nagyobb pusztításra felhasználni.

Nem holnaptól vagy mától, hanem már símán mondhatjuk, hogy "tegnaptól".

index.hu: "Harvardi tudósok szerint gazdaságilag legyőztük Amerikát"

Harvardi tudósok szerint gazdaságilag legyőztük Amerikát

Szerintem ez a cikkbeli komplexitás-attribútum vizsgálat egy ígéretes ám még csak potenciális gondolatkezdemény, amin még bőven van még mit csiszolni, kutatni, még a mélyebb következtetések levonása elött. Azaz előbb dolgozni kéne a témán, mielőtt búlvárhajhász-klikkvadász indexes cikk-címmel hatásvadászatra adja bárki a fejét, földbedöngölve egy ígéretes elemzési vonulatot. 

Ebben a tárgyalt kezdetleges csökevényes formájában tisztára úgy tűnik, mint egy brittudósos erölködés, amikor a bolha lábát kitépkedik és a lábkitépkedés végén megállapítják, hogy ha nem ugrik a bolha felszólításra, akkor megsüketült.

Én azt gyanítom, hogy a komplexitás - általánosságban - akkor hasznos, előnyös igazán, ha a másolhatatlanságot/reprodukálhatatlanságot támogatja - szofisztikáltabban fogalmazva a szabályozatlan - scope-on kívüli - felskálázást akadályozza. Hiszen két pénztejelő cucc között az lesz piacilag sikeresebb, amit később lopnak el/másolnak le. Egy bűvös kocka hiába volt világszenzáció (mint eszmeileg/szellemileg, mind kivitelezésileg), pillanatok alatt másolható volt. Míg egy BMW-t sikeresen lemásolni közel nem olyan triviális mutatvány (bár a kínaiak azért igyekeznek, ugye). Mindaddig, míg nincs konkurrens-oldali felskálázás, addig a potenciális extraprofit érvényesíthető.Ebben a megközelítésben a komplexitás jó indikátor lehet a sikerességre.

Azonban a komplexitásnak többféle hátrányos momentuma is van. Olyan, mint a koleszterin: van jó és rossz fajta is. :)

- De Facto Index-közeli blog is írt nemrég - Nem érti? Inkább ne vegye meg! - egyik posztjában egy Harvard Business Schoolban azóta már megjelent 36 oldalas 2015-ös tanulmány - Claire Célérier-Boris Vallée: Catering to Investors through Product Complexity -  alapján, amiben 55.000 stukturált terméket vettek górcső alá, arról nevezetesen, hogy minél komplexebb egy pénzügyi termék annál valószínűbb a nagyobb kockázat és bukás. Azaz a komplexitás önmagában is nyílegyenesen mutathat bukás felé.

- Mi magyarok szeretünk nagyobb komplexitást felmutatni túlszabályozással, túlbürokratizálással. Márpedig ez nem értékteremtő komplexitás, ugye. Azaz hiába vagyunk a komplexitás-élbolyban, nehéz gazdasági előnnyé konvertálni a dolgot.

- Ha már emlegetődik a hálózatelmélet, nem árt figyelembevenni, hogy komplexitás-funkcionalitásnak nemcsak jósága van (ha értékteremtő-komplexitásról beszélünk), hanem támadhatósága, sérülékenysége is. Minél kifinomultabb komplexebb valami, annál könnyebben tudhat sérülni. Klasszikus tapasztalat a II.VH-s német vs orosz kézifegyverek. A németeké precízebb, értékesebb, komplexebb volt, ám a hidegben befagytak. Az oroszoké meg akár méterekre is melléhordott, ám a legnagyobb fagyban is működtek.

Házipatika.com: "A munkahelyi stressz forrásai"

.
A munkahelyi stressz forrásai
Alaptopik, de nem emlékszem volna, hogy röviden, közérthetően valamennyire azért csak mélyen tárgyalta volna a modern ember egyik legnagyobb problémáját. Még ha lehet is kiegészíteni bőven a cikket, akkor is nagyon tanulságos és by the way adatolt olvasmány.

* A munkahelyi stressz elméletei

1. Követelmény-kontroll modell
2. Erőfeszítés-jutalom egyenlőtlenség modellje
3. Igazságtalanság a munkahelyen

* A tisztelet a kölcsönösség általános igénye ellenére sem azonos mennyiségben terjed.
* A munkahelyeken a termelékenység változásán(visszaesésén) keresztül jól mérhető a stressz hatása.
* Pszichoszociális kockázatnak mindazok a hatások számítanak, amelyek a munkavállalót a munkahelyén érik:

- Konfliktus
- Munkaszervezés, munkarend
- Foglalkoztatási jogviszony bizonytalansága
- Túlzott munkaterhelés
- Ellentétes igények, és a szerepkörök nem egyértelmű meghatározása
- A munkatársak kihagyása az őket érintő döntésekből, s a munkafolyamatok fejük fölött történő átalakítása
- Rosszul sikerült szervezeti változás, a munkahely bizonytalansága
- Gyenge hatékonyságú kommunikáció, és a menedzsment által a munkatársaknak nyújtott támogatás hiánya
- Pszichés és szexuális zaklatás, erőszak

* E kockázatok befolyásolják a hatásokra adott válaszreakcióit, illetőleg amelyekkel összefüggésben stressz, munkabaleset és lelki eredetű szervi (pszichoszomatikus) megbetegedés következhet be.
* Az Európai Unió értelmezése szerint a leggyakoribb munkahelyi stresszorok a következők:

- túl- és alulterheltség
- a munka elvégzéséhez nem elegendő idő
- nem egyértelmű feladat
- az elismerés hiánya
- a büntetés aránytalansága
- nincs lehetőség panaszra
- sok felelősség
- kevés döntési lehetőség
- az együttműködés hiánya
- kevés kontrollélmény
- bizonytalanság
- károsító környezet
- a képességek kihasználatlansága

* 2013-ban a munkahelyi depresszió éves költségét az unióban közel 616 milliárd (=0.6billió) euróra becsülték. Ugyanebben a 2013-as évben - szerintem nagyon érdekes párhuzamként - 2,1 billió dollárt költött a világ informatikára

- Távollét (272 milliárd euró)
- Termelékenység-csökkenés (242 milliárd euró)
- Egészségügyi és szociális ellátások (63+39 milliárd euró)

* Magyarországon szintén uniós becslés szerint pedig mintegy 440 milliárd forint vész el
* Az 1998-ban megkérdezettek <50% számolt be róla, hogy havonta legalább egyszer durván bánnak vele. Arányuk 2011-ben 55 százalékra, 2016-ra pedig 62 százalékra nőtt.
* Az elvesző munkaidő 80 százaléka valamilyen "civilizálatlan" (barátságtalan, durva, agresszív, megfélemlítő, zaklató, megalázó) esemény miatti aggodalomhoz köthető.
* A civilizálatlan viselkedés

- kimerítheti az immunrendszert, aminek folyománya lehet (lelki egészség romlásán felül):
- kardiovaszkuláris betegség
- rák
- cukorbetegség
- emésztőrendszeri fekély
- Az erős és tartós stressz hozzájárul a hosszan fennmaradó gyulladáshoz, amely pedig szívbetegséghez, asztmához, autoimmun betegségekhez és más rendellenességekhez vezethet.

* Függetlenül attól, hogy megrendül-e a mentális vagy fizikai egészségük, sokan elhagyják a stresszes munkahelyeket, és a legtöbbször nem közlik kollégáikkal, hogy miért.
* A rosszul kezelt emberek 12 százaléka állította, hogy a civilizálatlanság miatt hagyta el a munkahelyét
* A stressznek kitett munkavállalók háromszor kisebb valószínűséggel segítenek másoknak, illetve fele annyian osztják meg tapasztalataikat másokkal.
* Az európai munkavállalóknak legalább a fele tapasztalja, hogy a stressz közönséges "tartozéka" a munkahelyüknek, ami egyébként az elveszett munkanapok legalább a feléért okolható.
* Világszerte 20.000+ munkavállalót érintő kutatásai alapján - a nem mellesleg nagyon gyönyörű -  Christine Porath állítja, hogy azoknál, akiket a vezetőjük tiszteletben tartott,

+ 92 százalékkal magasabb összpontosítást
+ 55 százalékkal nagyobb elkötelezettséget
+ 56 százalékkal jobb egészséget mértek
+ 72 százalékkal nagyobb bizalmat és biztonságot
+ 89 százalékkal nagyobb élvezetet és elégedettséget éreztek cégükkel és munkájukkal kapcsolatban.

* Ki kell szűrni a mérgező embereket
* EU tagországai közül Magyarország a legutolsó volt abban, hogy a vizsgált cégek, intézmények, szervezetek hány százalékánál volt cselekvési terv a munkahelyi stressz megelőzésére.

Pár kiegészítő jegyzet, saját kútfőből:

- Eléggé mellbevágó cikk. Az adatokat nem tudom validálni, a probléma nagyságát viszont mindig is éreztem, sőt megéltem (tudnék mesélni róla bőségesen, de nem publikus). Maradjunk annyiban, hogy érintett voltam mindig is, egészségem alakulásán is visszamérhetően.

- Bár a cikk a főnökre hegyezné ki a dolgot, a probléma ennél többrétűbb. De még a főnök esetében is minimum kettéágazik: (a) saját emberi gyengeségei (b) környezet káros/torzító nyomása, üzenetei.

- Fontos a másik oldalon megemlíteni, hogy (káros) stresszre kisebb-nagyobb mértékben hajlamosak az emberek. Vannak, akik egyenesen élvezik, hogy biztosítás nélküli kötéltánc idején is lazák és vannak, akik kvázi ok nélkül is képesek magukat bestresszelni. (Sajnos én az utóbbi csoportba tartoztam mindig is: ezen egy következő életben mindenképpen javítanom szükséges :DDDD)

- Fontos stresszfokozó tényező a globalizmus, több tényezőn keresztül is.
- Egészséget károsító minden határon túlra pörgetett verseny
- Termékek szemétté válása értékké válás helyett, mindezt egyre rövidebb időtávokon (még ha jó is egy termék). Inkább új fejlesztése, mint meglévő hasznosítása/használata, "időnyerés" paradoxon céljával (problémák időben kitolásával).
- Tervezés rovására rövidtávú lokális - sokszor blackbox - döntések sorozata, döntések közül is csak azok, amik égetőek és/vagy direkt pénzvonzatúak (lásd agilis módszertan kártékony mellékhatásai)
- Minőség csökkenése, progresszív felfutású költség növekedéssel (és persze stresszes idegeskedéssel). "Kedvenc" példám a Talend, amit egyszerre tartok a legkiválóbb koncepciójú ETL-eszköznek, ugyanakkor végtelen erőforrásokat felzabáló,kritikán aluli szemét (ipari hulladék) szoftver-implementációnak, egy maga brutális stresszor ;).

Szomorú konklúzióm: miközben elképesztő tudományos-technikai fejlődésen ment keresztül az emberiség, azonközben elképesztő primitív, periódikusan visszatérően analfabéta hibák elkövetésére is képes egyúttal, a hétköznapi élet lassú folyamában (sokszor elképesztően kicsire rövidülő periódushosszal). Törvényszerű, a mindent megmérgező, ráadásul fokozódó stressz. Tragédia....

Kosztolányi Dezső(1885-1936): Egy és más az írásról

Rendezgetem dolgaimat és egy olyan gimnáziumi írásos emlékembe botlottam  bele, ami azonnali blogposztot követel :) Ma már ez az egész sztori végtelenül hihetetlennek hat, én magam is csak azért hiszem el, mert velem esett meg.

Történt az eset 1978-ban, a Budapesti Eötvös József Gimnáziumban, amikor is  I.osztályos voltam. Nagyon nem szimpatizáltam a magyar (irodalom és nyelvtan) tanárnőmmel Zsombori Ibolyával. Az unszimpátia kölcsönös volt, hiába no: nem voltunk "rokonlelkek"; van ilyen. Ez a rosszérzés évtizedek után sem halványodott, sőt érettebb fejjel tovább mélyült bennem Nem utálat, vagy pláne gyűlölet szinten: szimplán csak szekunder szégyenként (hogy ma divatos fogalommal éljek). Úgy él az emlékemben, mint aki  teljesen hazavágta az irodalom és nyelvtan iránti szeretetemet és érzékemet.

Sosem voltam egy lángész még reál vonalon sem, de magyar irodalom és nyelvtanból aztán végképp nagyon karcsún teljesítettem, nagyon kevés sikerélményem volt a tantárgyból világéletemben. Egész konkréten a 4+4 évet átfogó tengernyi magyar dolgozatomból egyetlen egy sem volt tisztán 5-ös. A legjobb egy 5-ös alá volt (talán Arany Jánosból), igaz ez viszont általam történt (demó-/minta-)felolvasást ért dolgozatjavításnál, mert a többi osztálytársamé még gyengébb lett. Egy idő után el is hittem, hogy selejt vagyok a témában, esélyem sincs megtanulni rendesen - mások számára is élvezhetően - írni.

Noha 20+ éves fejjel úgy éreztem van bennem közlésvágy, sosem tudtam rendesen formába önteni a gondolataimat, aminek folyománya lett, hogy jellemzően nem szere(t)tem magamat visszaolvasni: alapvető érzésem volt, hogy nagyon nehézkesen olvashatóan írok (én "értem" ugyan magamat, de be kell lássam és így belátom, hogy másnak nem jó soraimat olvasni). Ez vezetett el a mára kialakult egyedi (és elismerem borzalmas) stílusomig, hogy igyekeztem minél kevesebb betűbe minél több információt belerakni. Minimalizálandó az olvasói kínt+időt a blogomra véletlenül betévedőknél. Ami persze maga után vonta, hogy így maximális tömörítés után még nagyobb kín olvasni a szöveges hulladékaimat. Volt kommentelő, aki majdhogynem le-elmebetegezett ezért a tömörségre való minden határon túli koncentrálásomért. Nem szívtam mellre, sőt egyet értettem vele. :)

Indirekt bizonyítási kényszer is lehetett írásdühömben (kitörlendő a memóriámból a sok rossz fiatalkori emléket), amikor rengeteget leveleztem (bőven internet elött ugye), 99+%-ban lányokkal. Volt egy gimnáziumi osztálytárs srác-barátom, akinek az egyik érettségi találkozón elmeséltem és ő azonnal visszakérdezett, hogy lehet csajokkal ennyit levelezni?! :) Ma már elképzelhetetlen, hogy a leghosszabb levelem 25(!!) oldalnyi kézzel és apróbetűvel írott legyen, és kapjak is rá választ (még ha valamivel kisebb terjedelemben is). De ez a szál messzire vezetne, offtopik is itt, így abbahagyom. ;)

Visszatérve Zsombori Ibolyára, az ember a szépre emlékszik vissza évtizedek távlatában (pláne egy gimnázium kapcsán), a rosszat igyekszik elfelejteni, de az ő esetében teljességgel belém égett mennyire nem szerettem benne azt a minden fennköltség nélküli, földhözragadt, "materialista", teljesítményorientált szemléletét. Azt a kicsinyes (kalkulátorral kimért) évvégi jegyosztását. Az órái számomra, ha nem is voltak kibírhatatlanul unalmasak, de lélektelenek voltak. Én mindig is nagyon szerettem a komolyzenét és egy-egy zene élvezetekor lobogott bennem a tűz a szépség iránt. Nála egy vers számomra egy megtanulandó memoriter szöveg volt, semmi egyéb.

Az érettségi egy hatalmas botrány volt nála. Először is én bízva a lexikális memóriámban a pályakép típusú magyar írásbeli érettségi dolgozatra készültem. Na sikerült egy témát teljesen kihagyni a 4-dik évvégi ismétlésből: Radnóti Miklóst és richtig ő volt a pályakép témája élesben. Na miután ez kiesett így számomra, maradt Vörösmarty és Petőfi egy-egy kevésbé ismert úgy emlékszem szerelmes versének összehasonlító elemzése, mint második esélyes téma, ahol valamit a lexikális ismeretekből és "műélvezetből" meg lehet csillantani. Bevallom, utólag (lehet, hogy teljesen indokolatlanul), nagyon élveztem a dolgozatírást a szomorú előzmények ellenére, sőt a végén nem is bántam a pályakép-kiesést, mert még zenei összefüggést is sikerült találnom. Szóbeli előtt félrevont a tanárnő, hogy nagyon nehéz dolga volt a dolgozatom javításával és nagy nehézségébe került a felfelé húzás. Szóbelin aztán derült égből villámcsapásként kiderült, hogy 2-est bírtam kapni a dolgozatra (magyarán buktatni akart). Megvolt a "kellő" hangulatom a szóbeli felelethez, aztán a számomra tökidegen magyartanár érettségi elnöknek köszönhetően (szerintem) 4-esre érettségiztem végül. Úgy emlékszem, mind a húzott tételből, mind az érettsigizőt megforgató kérdések kapcsán álltam a sarat szövegelésileg. Az igazán csúnya történet még hátra van. Az egyik érettségi találkozóra eljött és mindenkit körbeszimatolt, ki hol dolgozik, kiből milyen hasznot tudna kihozni a maga számára, hol tudna kiadni az egyik könyvét, kinél tudna valamit jutányos áron beszerezni. Ez annyira méltatlannak érzem egy tanárhoz, hogy beleborzadok a mai napig.

Na de gimi 1.osztályban vagyunk, és még csak formálódik a (kölcsönös) unszimpátia. És mire határozom el magamat, hogy javítsak a dolgon? Elindulok egy gimnáziumi szintű prózamondó-versenyen, ahol a tanárnő zsűri-tag. Én aki mazsola vagyok az egész tantárgyhoz, alkalmatlan vagyok minden ilyen jellegű tevékenységre. Mindezt miért? Csak azért, hogy bizonyíthassam jóindulatomat, nyilván - ma már úgy mondanánk "ontopik" - bevállalható módon.

Azonban itt nem áll meg a sztori. Felkerestem nagyon szeretett áltisis magyar tanárnőmet Gilányi Andrásnét, Ági nénit. Elmondtam neki a problémámat, kértem a segítségét. És ő ingyen és bérmentve segített nekem, minimum 7+ délután (szégyenszemre nem emlékszem mivel háláltam meg neki a végén a segítségét). Először is keresett nekem szöveget (lásd az alábbi írást!), majd segített beavatni a prózamondás rejtelmeibe. Azaz amennyire tőlem tellett maximálisan felkészülten mentem a versenyre, azaz nem pusztán l'art pour l'art alibiztem egyet. Nyilván nem lettem érmes a végén, de arra emlékszem, hogy kaptam dicséretet, talán még Zsomboritól is.

Az egész sztori nagyon mély nyomokat hagyott bennem. Nyilván az egész, ahogy megesett. De ezen felül is:
(1) Kosztolányi Dezső irodalmába egy életre beleszerettem.
(2) Maga a tömörségre való törekvés életpálya-modell lett, még ha csak a magam csökevényes módján is.


Kosztolányi Dezső(1885-1936): Egy és más az írásról

Munkád kitűnő. Talán csak egyet kifogásolnék. Néha túlságosan kielégít. Jobb volna, ha kissé éhesen bocsátanál el. Az írást is akkor kell abbahagyni, mint az evést: amikor legjobban esik. Tehát ahol szükségét látod, húzz egyet-mást. Hogy mit? Ilyesmire bajos felelni. A mi mesterségünkben rombolni annyi, mint alkotni 

Hidd el, nincs nagyobb művészet a törlésnél. Én, ha tőlem függne, az iskolában ezt előbb tanítanám, mint a fogalmazást. Végre az alkotás is ezzel kezdődik. Elhagyunk valamit, ezer millió dolgot, melyet mellékesnek tartunk, és kiemelünk valamit, egyetlenegy dolgot, melyet fontosnak tartunk. Aki tudja, hogy mit ne mondjon, az már félig-meddig tudja, hogy mit mondjon. 

Tanítványaimmal először is szöveget olvastatnék. Versenyre szólítanám őket, hogy bírálgassák, dúlják föl, marcangolják szét. Díjakat tűznék ki azoknak, akik az értelem és érzés kára nélkül ki tudnak belőle hagyni. Nem azt jutalmaznám, aki egy tetszetős jelzőt talál ki, vagy egy kerek mondatot hoz össze, hanem azt, aki kigyomlál egy henye jelzőt, egy sületlen mondatot. 

Amint így szóról szóra, mondatról mondatra haladnánk és irtanók a körülöttünk sötétedő gazt, egyre világosodnék a tájék. Az az érzésünk támadna, mint az ültetvényesnek, aki szekercéjével mezsgyét hasít a járhatatlan őserdőben. Nem a szavak megbecsülésére oktatnám tanítványaimat elsősorban. Azokból úgyis untig elég van. Arra oktatnám őket, hogy vessék meg az üres és hamis szavakat, mert később csak így becsülhetik azokat a szavakat, melyekben tartalom és igazság van. 

Megmagyaráznám nekik, hogy mindig úgy kell írniok, mintha nem volna idejük, torkukon volna a kés, és haláluk előtt csak pár pillanatot kapnának, hogy valljanak legbensőbb titkukról. Megmagyaráznám, hogy mindig úgy kell írniok, mintha helyük se volna, és a körmükre kellene odaszorítaniok életük dióhéj-történetét, mákszem betűkkel., Megmagyaráznám, hogy mindig úgy kell írniok, mintha minden egyes szavukért borsos díjtételt fizetnének, akár a sürgönyzők. 

Azt tapasztaltam, hogy az izgatott emberek általában jól fogalmaznak. A halálra ítélt a vesztőhelyen ritkán kezd ilyenféle körmondatokba: „Van szerencsém kijelenteni, hogy nem zárkózhatom el annak megállapításától…”, hanem többnyire tárgyilagos, nemegyszer ötletes is, és minthogy erőszak fojtja belé a szót, a dolgok elevenjére tapint azzal a szokványos, de soha el nem csépelhető fölkiáltásával, hogy: „Éljen a szabadság!” Éppígy cselekszik az is, aki papír vagy pénz híján kényszerül rövidségre. Még sohase olvastam egy sürgönyben, hogy valaki a nagy Élet csókos lovagjá-nak vagy új utak bős szent apostolá-nak nevezte volna magát, abból az egyszerű okból, mert ezek a zöldségek helyet foglalnak a papíron, és pénzbe kerülnek a sürgönyhivatalban. Aki kedvesével egy vidéki pályaudvaron akar találkozni, ezt sürgönyzi: „Esti gyorssal érkezem, várj a kijáratnál.” Ez a legszebb líra, csupa szerelem és csók, emellett világos, célratörő is, mintaképe a jó fogalmazásnak. Minden költőnek, regényírónak figyelmébe ajánlom. 

Természetesen a rövidséget csak a saját kárunkon tanulhatjuk meg. Eleinte nehéz, fájdalmas megcsonkítani önmagunkat. Sajnálod minden sorodat, melyet papírra vetettél. Amikor törölni akarsz, úgy érzed, hogy tulajdon kezedet, ujjadat kell levágnod. De tévedsz. Nem a kezed az, nem is az ujjad. Csak a zöld, piszkos körmöd. Vágd is le. Nem kár érte. 

Gyakorlatul azt tanácsolom, hogy kezdd másokon. Végy elő írókat, nagyokat és kicsinyeket egyaránt, és olvasd őket, írónnal kezedben. Tolsztojjal – megjósolom – nem lesz sok szerencséd. Nála minden szó – csodálatos módon – a helyén van. Még szószaporítása is tömör. Iljics Iván halálá-ból egy betűt se húzhatsz. Ez a remekmű mértéke. 

Vannak írók, jó írók is, akiknek szövegéből egy tizedrész hagyható ki, közbeszúrások és kitérések, „ragyogó” részletek, melyek az egészet elhomályosítják. Vannak olyan írók, akiknek könyvéből egy harmadrész, s olyanok is, akiknek könyveiből két harmadrész törölhető. Ritkítsd a szöveget, s ámulva eszmélsz arra, hogy ez mindegyiknek csak használ: a mi jó volt, kitűnő lesz, ami rossz volt, legalábbis tűrhető. 

Írósiheder koromban egy folyóirat szerkesztője átadott nekem valami elbeszélést. Egy „előkelő” műkedvelő küldte, „okvetlenül” közölnie kellett. Megkért, hogy fésüljem meg a tíz gépírt oldalnyi kéziratot, alakítsam át, kedvem szerint hozzam rendbe. 

Miután elolvastam, mélységesen elszomorodtam. Lapos volt és bárgyú. Legjobb szerettem volna újat írni helyette. Szerkesztőm azonban lelkemre kötötte, hogy lehetőleg ragaszkodjam a szöveghez. Ennélfogva húzni kezdtem. 

Az első mondat – emlékszem – ez volt: „A Nap puffadt aranykorongja haldokolva csorgatta kincses vérét az ájult vidékre.” Eltűnődtem, hogy mit tehetek e mondat érdekében? Mindenekelőtt kicseréltem a Nap hencegő nagybetűjét egy szerényebb kisbetűvel. De így is ízléstelen volt, megokolatlanul cifra, tolakodó. Rövidesen rájöttem, hogy itt a napnak semmi esetre sem szabad „haldokolni” és vére semmi esetre sem lehet „kincses”. Kiirtottam ezt a két szót. Akkor bántani kezdett, hogy a napnak „puffadt aranykorongja” van és hogy a vidék „ájult”. Ezeknek a szépségeknek sem kegyelmeztem meg. Most a szöveg ekképpen hangzott: „A nap vérét csorgatta a vidékre.” Egyszerre fölöslegesnek tetszett a vérző nap is, meg a vidék is. A sokat hánytorgatott mondatot ezzel helyettesítettem: „Alkonyodott”. Majd javításomat megint átjavítottam ilyenformán: „Esteledett.” Amint tovább olvastam az elbeszélést, láttam, a következőkből ez is kitetszik, tehát töröltem az egész első mondatot. Körülbelül hasonló változáson ment át mindegyik. Végül a tíz oldal egyre zsugorodott. Biztosítalak azonban, hogy tízszer jobb lett. 

Nem volt tökéletes, szürke volt és érdektelen, de mégsem volt botrányos. Tökéletes munkát csak úgy végezhettem volna, hogyha minden egyes sorát kihúzom, címével együtt. Bizonyos írásokat csak így lehet kijavítani. Ilyenkor legfeljebb az író nevét szabad meghagynod. Ezt esetleg ki is lehet nyomtatni, vastag betűkkel, a munka nélkül, jeléül annak, hogy az illető csak szereplésre tart számot. Olyan vágy ez, melyet nem teljesíteni udvariatlanság. 

Pesti Hírlap, 1932. november 27.

"Hangoskönyvként": Kosztolányi Dezső - Egy és más az írásról